Petőfi Népe, 1979. november (34. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-06 / 260. szám
1979. november 6. • PETŐFI NÉPE • 5 AZ EMLÉKÜNNEPSÉG FÉNYÉBEN A kecskeméti felnőttoktatás három évtizede „Nekünk már természetesnek k tűnik, hogy a munka mellett esti tagozaton végezzük középiskolai tanulmányainkat. De menynyire nem volt ez természetes a múltban! Ha a szovjet csapatok nem szabadították volna fel hazánkat harmincöt esztendővel ezelőtt, s a szocializmus építésének fontos részeként nem bontakozott volna ki az a kulturális forradalom, mely célul tűzte ki a dolgozó nép tudásának, műveltségének, kulturális színvonalának növelését, akkor most ml nem ünnepelhetnénk, de nem is tanulhatnánk ilyen iskolában.. A fenti mondatok Kecskeméten, a dolgozók iskolájának keddi ünnepségén hangzottak el, amelyen az intézmény több száz tanulója emlékezett meg a megyeszékhely felszabadulásának 35. évfordulójáról. Az ünnepségen részt vett és beszédet mondott Fischer István, a városi tanács elnökhelyettese is. Az általa elmondottak megerősítették az imént idézett diák szavait: Az intézet minden tanára és diákja büszke lehet iskolájára, amely a felszabadulás után két esztendővel nyitotta meg kapuit, s azóta mintegy tizenötezer diáknak adott ilyen vagy olyan fokozatú végbizonyítványt. Tekintettel arra, hogy a fel- szabadulás előtt csupán a lakosság tizennyolc százalékának volt a nyolc általánossal egyenértékű iskolai végzettsége, a kezdeti időszakban az általános iskolát végzők voltak többségben. Különösen a mezőgazdaság szocialista átszervezését követő esztendőkben, a hatvanas évek elején jöttek sokan: évente több mint háromszázan szerezték meg akkoriban a nyolc általánosról szóló bizonyítványt. Az utóbbi időben azonban megfordultak az arányok, s a hallgatók zöme a középiskolák különböző formáiban tanul. A középiskolai felnőttoktatásról szólva, az iskola igazgatója, Búzás János elmondta, hogy mind többet foglalkoznak ezzel az iskolatípussal az állami és társadalmi szervek is, összefüggésben azzal a ténnyel, hogy az üzemek egyre szélesebb körében ismerik fel a dolgozók középiskolai végzettségének jelentőségét. Ez a tendencia folyamatosan erősödik, annak ellenére, hogy jobbára még mindig csak a nagyüzemekben látják a munkahelyi vezetők: a termelés és az oktatás nem akadályozza egymást, s hogy az esetleges konfliktusokat megfelelő szervezéssel fel lehet oldani. Jó példa erre a Habselyem Kötöttárugyár gyakorlata: nagy súlyt fektetnek a továbbtanuló dolgozók támogatására. Az odafigyelés szép gesztusa volt részükről, hogy a felszabadulási emlékünnepségen a vállalat képviselői zászlót adományoztak az iskolának, a következő felirattal: „A tudás hatalom”. Az ünnepség fényét emelte az Óvónőképző Intézet kórusa, és a dolgozók iskolájának irodalmi színpada is: színvonalas műsort mutattak be a szovjet felszabadítók hősiességéről. K. J. • Búzás János igazgató köszönetét mond a Habselyem Kötöttáragyár kollektívájának a zászlóért. (Zsoldos Csaba felvétele) V alamely szekta imaháza lehet? Bevallom, ezen tűnődtem, amikor Kiskunhalason járva megpillantottam a Kéve utcai ház kertjében a kerek sapkájú építményt. Szégyenkezés nélkül teszem ezt, mert nem kételkedem abban, hogy rajtam kívül sokan mások sem láttak még csillagvizsgálót. Nem tartozom a csillagászati klubok tagjai közé, akiknek a száma az országban négyezerre tehető. S ez ideig nem volt szerencsém megismerkedni olyan emberrel sem, mint Balogh István, a kun város tehetséges amatőr csillagásza, akinek nemes és nemesítő szenvedélye jóvoltából egy-két érdekes órára közelebb jöttek hozzám az égitestek. Végül is nem sokat tévedtem, a fura formájú épületnek földöntúli ihletése van: a csillagok tiszteletére emelték, csillagvizsgálónak. Megtudtam, hogy alkotója és tulajdonosa a Fémmunkás Vállalat helybeli gyáráéban dolgozik, villanyszerelő. Szemüveglencsékből építettem az első távcsövet Vendégségben Balogh István amatőr csillagásznál — Automatákat javítunk ebben a kis részlegben, tehát a munkánk különbözik valamelyest a szokványos villanyszereléstől — világosít föl a gyári feladatáról Balogh István, amikor rátalálok. Ügy mozog a kis műhelyben, mint egy alkotószobában. Tizenhat éve dolgozik már itt, s a gyár egyik jó munkásközösségének, az aranykoszorús Delta brigádnak a tagja. Kétszer Kiváló Dolgozó címmel tüntették ki — tudom meg a pályafutásáról. A szakszervezeti bizalmi tisztségével is felruházták. — Majsán születtem, onnan mentem Budapestre szakmunkás- tanulónak — meséli a harminckilenc éves férfi. — Középiskolai tanulásra nem gondolhattam, édesapám betegsége miatt a mielőbbi kenyérkeresetre kellett törekednem. Amikor hatvanháromban hazaköltöztem, a környéken itt kínálkozott a legjobb munkahely. Aztán ide nősültem Halasra. Magyar idő szerint... Balogh István ifjúkorában eleinte csak a földön keresett kalandokat: — Az élettan, az útleírások és általában a természettudományok régtől fogva érdekeltek, de bevallom, hogy ezerkilencszázöt- venhét október negyediké, tizenhárom óra harmincöt perc előtt a bolygók neveit nem tudtam volna fölsorolni. Magyar idő szerint akkor bocsátották föl pályájára az első szputnyikot. Hogyan lehetséges ez az egész? Mi tartja meg kijelölt útján? Nem szabadultam ezektől és más kérdésektől. Szakkönyveket kezdtem vásárolgatni. Sok mindent nem értettem meg belőlük az első olvasásra, hát végigrágtam magam rajtuk még egyszer, sőt kétszer, háromszor is. A villanyszerelő Halasra is magával hozta kíváncsiságát. Éveken át művelte magát, mert a sajátos tudományágban itt senki sem tudta segíteni. 1972-ben társakra talált: — Akkor vettem részt először csillagászati találkozón, Székesfehérvárott. Az ott megismert amatőr csillagászok már tudtak segíteni. Megismerkedhettem Kulin György professzorral is, akinek rengeteget köszönhetek. Miután már volt kihez fordulnom, gyorsabban haladtam előre az ismeretgyűjtésben. Beléptem az Uránia Csillagvizsgáló baráti körébe. Előfordult, hogy telefonon kértem tanácsot Kulin professzor űrtói. Úgy járt, mint Galilei A neves tudóstól tavaly karácsonyra optikai készletet kapott ajándékba a kozmosz szerelmese.'Ám sokkal korábban is kémlelte az égitesteket: — Csak 1969-ben jutottam el odáig, hogy el tudtam készíteni az első távcsövemet. Távcső azelőtt nem is volt a kezemben. Ehhez sokat kellett tanulnom. Az első, Kepler típusú távcsövem hatvanszoros nagyítású volt és szemüveglencsékből építettem. Már a Saturnus gyűrűit is láttam vele. Később a kelebiai általános iskola úttörőinek ajándékoztam. A Halason 1973-ban megalakított csillagászati baráti körben is ezzel dolgoztunk jó ideig. Legelőször a Holdra irányította saját készítésű távcsövét az amatőr csillagász. Csodálatos élmény volt, Földünk társának krá- teres „közelképe” őt is úgy lenyűgözte, mint hajdan Galileit. S ez a legnagyobb kozmosz-kalandjai közt, pedig azóta már sokat fürkészte a Napot, az M— 13-as csillaghalmazt, a sokholdas Jupitert, a gyűrűbe fogott Sa- turnust, s az Androdéma-ködöt. Angolból fordít A halasi csillagászt ma már TIT-körökben tisztelettel emlegetik. Előadást előadás után tartott és, tart a városban, s máshol. Dolgozik a MÁV Művelődési Házban helyet kapott csillagászati szakkörben, s újabban a gyár • Balogh István a magakészítette távcsőállvány automatikus működését magyarázza. • Csillagvizsgáló a ház udvarán. Lent a könyvtár és fotólabor lesz, a kupola forog majd. szakmunkástanulóival is foglalkozik. Az önképzés ehhez nem lett volna elegendő, ezért az Akadémia csillagászati és űrkutatási választmánya által szervezett stúdiumokat végzett. Mostanában már minden szabad percét a csillagászatnak szenteli. Naponta két és fél órát fordít önképzésre. — Szaklapokat járatok, köztük a Sky and Telescope amerikai folyóiratot. Beszélni nem tudok angolul, de szótárak segítségével a szaknyelvvel már elég tőrhető- en elboldogulok. A folyóirat minden új csillagászati fölfedezésről hírt ad. Olvasom a Föld és Ég, a Meteor, A természet világa, a Delta és a csak kéziratként, szakmai körökben hozzáférhető Al- birea és Göncöl kiadványokat. A halasi csillagász szakkör tagjaival többek közt az amerikai Apollo-programról készített filmet is levetítették. A tágabb világunk megismertetésében szerzett érdemeiért Balogh István két éve megkapta a Szocialista Kultúráért kitüntetést. A ,,padlástajárálkupola alatt A szakállas villanyszerelőt „égigérő” szenvedélye miatt sokan csodabogárnak tartják. Elkeresztelték padlásrajárónak, holdkórosnak. — Engem ez sosem zavart, senkire nem nehezteltem. Csak a célom érdekelt: akartam egy csillagvizsgálót, amely már nemcsak ismeretterjesztésre alkalmas, hanem tudományos értékű megfigyeléseket is lehet benne végezni. öt éve kezdtem el építeni, itt, az anyósom háza udvarán, és ha beteg nem leszek, most már nemsokára célba jutok — mondja bizakodva, amint az otthoni kertben álló építmény lépcsőin fölfelé haladunk a kupolához. A fizetésből 'nem költ a csillagvizsgálóra, csak azt a pénzt áldozhatja rá* amelyet ismeret- terjesztő munkájával keres. Az építményt a távcsőállvánnyal együtt maga tervezte és készítette, két kisfia és felesége segítségével. Külső támogatást a gyárától és az Uránia Csillagvizsgálótól kapott, az utóbbitól árkedvezményt a távcsövek megvásárlásakor. — Lesz itt egy harminc centi átmérőjű reflaktor, amivel ködöket akarok fényképezni. Szükségem van egy húsz centiméter átmérőjű követő és két darab 72/500-as kereső távcsőre. A Napot százhárom milliméter átmérőjű reflaktor segítségével figyelem majd. Meteorit-fotózáshoz astro-kamerát szerzek. Hajszálnál is pontosabb időmérőre és a szputnyikmegfigyeléshez számológépre is szükségem van — magyaráz Balogh István a fémkupolában. Az eszközök javarésze már a hat méter negyven centi magas csillagvizsgálóban van, amelynek távcsövei automatikusan követik majd a megfigyelt égitestet. Hogy tud majd velük dolgozni, arról előre meggyőződött a villanyszerelő-csillagász. — Magam építem, de nem magamnak, hanem a városnak, az érdeklődőknek — hallom a csillagokkal társalgó munkástól, olyan egyeszerűen és pózmentesen, mint amilyen ő, a megnyerő, érdekes ember. A. Tóth Sándor Itt járt iskolába Petőfi Sándor A lőrinci kosztosdiák nyomában A lőrinci búcsú! Ma több évtized múltán is varázslatos emlék a gyermekkorból. De hol is van Lőrinc? Lesz, aki talán elírásnak véli e nevet, s Lőrincre gondol Hatvan közelében. Mások Szentlőrincre, Pécstől nem messze. Ez már közelebb jár az igazsághoz, de csak azért, mert a szóban forgó helység a Baranyával szomszédos Tolna megyében van, teljes neve Sár- szenlőrinc. Nagydorogról közelíthető meg a legjobban azon az úton, amelyik Székesfehérvárról a nótabeli Sárbogárdon át tart Szekszárd felé. A két utóbbi helység közé esik Nagydorog — de Paksról is elérhető —, s onnan egy keskenyebb, ma már „pormentesített” út vezet a Sión és Sárvizén át. Négy kilométer Lőrinc — az út onnan délnek kanyarodva Uzdon, Borjúdon, Kölesden át ugyancsak Szekszárd felé visz... A lőrinci búcsú Ezt a négy kilométert tettük meg a lőrinci búcsúba menet, augusztus 27-Tén, Lőrinc napján. Lehet, hogy Lőrincen sem volt különb a búcsú, mind Dorogon — de mégis, az Lőrincen volt! Már a Sió hídján sétáltak a kiöltözött lányok, legények. Föltűnt a ring- lispil jobbról, a faluból. Mindez színes, érdekes, emlékezetes volt — de főképpen az, hogy valaki, úgy éreztem, ott járt, valamiképpen ott is van, mintha éppencsak szomszédolni ment volna el, de bármelyik pillanatban betoppanhat a faluba... Mert ott mentünk el az L alakú, alsó, rövidebb- szárával az úthoz simuló ház előtt, amelyen emléktábla hirdette, hogy: 1832/3-BAN TANULÓ KORÁBAN ITT LAKOTT PETŐFI. Kíváncsian néztem az öreg ablakokat meg a fehér kőkerítést a fölé magasodó fákkal. Csak jóval- jóval később jutottam belülre is: a fehérre meszelt négyszögletes téglaoszlopokon támaszkodó tornácról karéjozott, mohos udvarba. Ma természetesen bárki odalátogathat. Ez a fő emlékhely. Erről írta Illyés Gyula, hogy „a falu legszebb háza volt, száz év múlva is, amikor én felkerestem, mint szülőfalum legnagyobb nevezetességét”. Illyés otthona ugyanis a közeli puszta volt, Alsórác- egres. Lőrincről földút visz oda ma is. Onnan tovább a földúton szintén Alsórácegresre jutunk. Petőfi szállásai Ebben az L alakú épületben lakott a kisdiák Petőfi, amelynek tornácáról — mint Illyés írta — „szőlőhegyekre látni, a tolnai táj. a Völgység feledhetetlen édességgel hullámzó, a Provence legszebb tájait idéző halmaira és lankáira.” Itt Hittig Lajos jegyzőéknél élt 9—10 évesen, innen járt a gimnázium első osztályába. Vagyis — amint az egykori elszámolások tanúsítják — eltérve a régi felirattól! — 1831—1832-ben lakott ott. Ez utóbbi év tavaszán ugyanis a jegyzőék elköltöztek, s így Petőfi szállást kényszerült változtatni. Az elemi iskolához költözött a tanítói lakásba, ahol Németh Ferenc tanító szintén tartott kosztosdiákokat. A régi iskolaépület és a tanítói lakás is az ő emlékét őrzi. Egy falusi algimnázium De hol tanult, hogyan lehetett gimnázium egy ilyen kis faluban? Abban az időben persze nem is volt olyan kicsi ez a község! S hogy gimnáziumja lett, azt három szomszéd megyei evangélikusainak, nem utolsósorban a tolnai és a baranyai németeknek köszönhette. A század elején alapították meg a lőrinci evangélikus gimnáziumot, amikor a felekezet győri középiskoláját, főiskolává akarták fejleszteni. (Később aztán, 4 évi működés után, 1870-ben Bonyhádra helyezték • A régi emléktábla. • Sarokház a régi iskola helyén. (Bojtár Ottó felvételei—KS) át az iskolát.) A saját, közeli iskola vágya és az a törekvés hozta létre, hogy jól megtanuljanak magyarul a fiaik. A földesúri adományból származó telken felépült, két sarokra is szögellő, három részes épületben megindult algimnáziumnak messzeföldön jó híre lett az evangélikusok közt — ezért küldte oda fiát, Sándort, Szabadszállásról a „jó öreg” Petrovics is. Itt lakott, tanult, játszott, futkosott a patak partján, az iskolán túl a faluvégi réten — megilletődve járhatjuk be a helyeket, amelyek az ő nyomát őrzik. N. r. • Az egykori jegyzői ház ' Sárszent- lőrlncen. >
