Petőfi Népe, 1979. november (34. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-30 / 280. szám
Mibe kerül öt ven forint? Banális kérdés. Mibe kerülhet, hát ötven forintba! Csakhogy nem ilyen egyszerű az ügy, ha például ötvenforintos okmánybélyeget vesz az ember, Merthogy erre buzdították ismerősömet a minap a kecskeméti Városi Tanács tudakozójában, valahogy így; „Addig fel se menjen, míg meg nem veszi az ötvenforintos okmánybélyeget, mert ennyi kell a személyazonossági készítéséhez.” Igen ám, de első személyazonossági készítésekor nem kell az ötvenforintos okmánybélyeg, mint később kiderült. Kézenfekvő tehát, hogy az illető dolga végeztével visszavitte oda, ahol vásárolta, a kecskeméti 1-es számú posta- hivatalba. Csakhogy ott nem. váltották vissza a szóban forgó értéket. Sőt, a vezetőnél történt reklamálás sem hozott eredményt. Az ügyfél elment a trafikba: kérte, legalább cseréljék be másra, ha már egyszer pénzt nem adnak érte. A trafikos elutasítása egyértelmű volt: „Leszakított, megvásárolt bélyeget vissza nem veszünk ...” Érdeklődött, mérgelődött az illető, mígnem értesült egy jónak, vélt tippről. Azon nyomban elment az illeték- hivatalba. abban a hiszem- ben, hogy ott majd beváltják a bélyeget. Tévedett. Az illetékes annak rendje és módja szerint jegyzőkönyvezte a kérelmet, a nyomaték (és bizonnyal a rend) kedvéért felragasztotta a bélyeget. Pecsét, aláírás stb. Majd kivizsgálják a kérelmet, határozat születik. Ezt értesítés követi, amelyet a postás kézbesít az illető lakására. Az ügyfél azonban dolgozik — mikor éppen nem a bürokrácia útvesztőjét járja, mellesleg: akkor is dolgoznia kellene —, tehát nem tartózkodik otthon. A szabályzat értelmében azonban a postás másnap is megkísérli a kézbesítést. Ebből két megoldás kínálkozik. Egyik, hogy az ügyfél másnap otthon ül, és várja a postást. A másik, hogy személyesen keresi fel a postahivatalt. Mindkét, sőt, valamennyi kósza, értelmetlen járkálás, ügycsinálás mesterséges akadálya annak, hogy a dolgozó munkával töltse a munkaidejét. De, ha éppen szabadságát volt kénytelen igénybe venni, akkor is az ötven forint sokszorosába kerülhetett — neki. Nem kevesebbe a hivatalnak, amelynek a dolgozói elutasítottak, kérvényt írtak, pecsételtek, aláírtak, felülvizsgáltak, döntöttek, értesítettek, fizettek (ha...). Nem lehetne ezt lebonyolítani egyszerűbben. olcsóbban? B. I. Téli politikai könyvnapok A megyei megnyitó óta javában zajlanak a téli politikai könyvnapok eseményei, rendezvényei. Több jel mutat arra, hogy széles körben nagy az érdeklődés az erre az alkalomra megjelentetett Kossuth-kiadványok iránt. Kiállításokkal, író-olvasó találkozókkal, sikeres munkahelyi könyvárusításokkal igyekeznek a párt- szervezetek és terjesztő propagandisták az olvasók, az érdeklődők kedvébe járni. • Vadász Ferenc író — olvasói körében. • Nagy érdeklődés kíséri a politikai vándorkiállítást. • A kalocsai megnyitó közönsége figyelmesen hallgatta a pártirodalom terjesztésének eredményeiről szóló előadást. Amatőrművészeti parlamentek Széles körű társadalmi akciót: megyei, majd országos fórumokon kibontakozó vitát indított útjára, amatőrművészeti parlamentek elnevezéssel a Kulturális Minisztérium és a Népművelési Intézet. Ezekben a napokban megyénkben három helyen és ugyannyi témakörben — színjátszó, néptánc és képzőművészeti — tárgyalják, értékelik az egyes amatőrművészeti ágak helyzetét, fejlődésének lehetőségeit, s összegzik az elmúlt évek tapasztalatait. Az akció célja: felhívni a figyelmet az amatőrmozgalmak fontos társadalmi szerepére. E kezdeményezés annál is inkább izgalmas és időszerű, mert — úgy tűnik — egyre inkább erőtlenedik, halványodik ez a néhány évvel ezelőtt oly sokakat érdeklő, főleg fiatalok tömegeit vonzó mozgalom. Milyen okok rejtőznek e viszonylagos passzivitás mögött? A • Népművelési Intézet és a minisztérium a megyékben jelenleg is folyó felmérésekkel és az említett vita elindításával kíván erre, s más kérdésekre is választ kapni. Az egészségesen, jól működő csoportok vezetői, képviselői — a megyei küldöttek — és a különböző területek szakértői nemcsak a saját, de a mások által is megfogalmazott véleményt mondják majd el az országos fórum előtt. Az év végén Budapesten sorra kerülő értekezleten azonban nem csupán a helyzetelemzés lesz a cél, hanem új javaslatok, célok, tervek kidolgozása is. A megyei parlamentek közül az első már lezajlott az elmúlt vasárnap, Kiskunhalason. Ezen az amatőr színjátszó csoportok vezetői és aktívái vettek részt. December 2-án délelőtt 10 órakor a Bács-Kiskun megyei Művelődési Központban tartják a néptánc- és a képzőművészeti csoportok vezetőinek tanácskozását. P. E. Bács-Kiskun megye a Népművelésben A Kulturális Minisztérium folyóirata, a Népművelés idei novemberi számában több olyan cikk látott napvilágot, mely valamilyen formában megyénk kulturális életével foglalkozik. Alföldi Albert, a hajósi művelődési ház igazgatója és Sóti Éva, a megyei tanács művelődésügyi osztályának főelőadója válaszolt arra a körkérdésre, amely a művelődési otthonok szervezeti és működési szabályzatának készítésével foglalkozik. Közli a lap Ze- lenák Katalin cikkét is, melynek címe Felnőttoktatási stúdió Kecskeméten. Az említett írások alkalmat adnak arra, hogy az ország különböző részein élő érdeklődők betekintsenek Bács-Kiskun sokszínű köz- művelődési életébe. Sopron a faipari mérnökképzés otthona Sopron nevét számos jelzővel illetik: műemlékváros, üdülőváros, a leghűségesebb város, iskolaváros. Mint iskolaváros az utóbbi két évtizedben jelentős intézménnyel gazdagodott: itt képezik a felsőfokú szakembereket hazánk egyik leggyorsabban fejlődő iparága, a faipar számára. A korunkat mindinkább jellemző nyersanyaghiány világszerte az újra termelhető nyersanyagokra irányítja a szakemberek figyelmét, amelyek közül egyik legfontosabb a fa. Ez a tény is indokolja a fafeldolgozó ipar fejlesztését. Az európai színvonalú bútorgyárak, forgácslap- és farostlemezgyárak mellett, hazánkban épült fel a világ legnagyobb cementkötésű forgácslapgyára. A faipar fejlődésének záloga: megfelelő számú, jól képzett szakembergárda. Őket az Erdészeti és Faipari Egyetem Faipari mérnöki karán, Sopronban képezik ki. A tanulmányi idő a mérnöki szakon öt, az üzemmérnöki szakon három év. A hallgatók magas fokú műszaki alapképzésben részesülnek. Ezt követően szerzik meg a szükséges szakmai ismereteket és szereznek jártasságot a bútor-, az ajtó- és ablak, a fűrészipari, lemezipari termékek gyártásában, sportszerkészítésben, a belsőépítészetben és hajóépítésben, vagyis a fafeldolgozó ipar minden ágazatában. A faipari üzemmérnökök és mérnökök a legkülönbözőbb munkaterületeken helyezkedhetnek el. Bútor-, épületasztalos-ipari, forgácslap-, farostlemez-, gyufa-, parkettá-, sportszergyárak, fűrészüzemek és egyéb vállalatok várják a végzett szakembereket. Az üzemi gyakorlat megszerzése után közülük kerülnek ki a kutatómérnökök, valamint a szakma középés felsőfokú oktatásában részt vevő pedagógusok is. Egy-egy végzett hallgató átlagban négy álláshely között válogathat, tehát négyszer annyi szakemberre van szükségük a vállalatoknak, mint ahányan az egyetemről kikerülnek. Ez érthető is, hiszen a faiparban az üzemi munka mellett szinte mindenhol jelentős műszaki fejlesztés folyik. Az egyetem a végzett mérnökök pályafutását figyelemmel kíséri, számukra mérnöktovábbképző és szakmérnöki tanfolyamokat szervez. Évente több százezer vendég fordul meg Sopronban. Sokan talán nem is tudják, hogy a fejlődő magyar faipar irányító szakemberei e szép műemlékváros egyetemén készülnek fel választott hivatásukra. naptAr 1979. november 30., péntek Névnap: András Napkelte: 7 óra 09 perc Napnyugta: 15 óra 56 perc Holdkelte: 14 óra 25 perc Holdnyugta: 2 óra 45 perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: november 28-án a középhőmérséklet 3,2 (az 50 éves átlag 2,3), a legmagasabb hőmérséklet 5,4 Celsius-fok volt, a nap egy órát sütött. Tegnap reggel 7 órakor 4,5, 13 órakor 8,7 Celsius-fokot mértek, a reggeli legalacsonyabb hőmérséklet 3,9 Celsius-fok volt. — Érdekes rendezvény színhelye lesz ma este 7 órakor a lakiteleki művelődési ház. Ágh István, Bella István, Buda Ferenc, Kalász László, Ratkó József és Serfőző Simon (Raffai Sarolta egyéb elfoglaltsága miatt távol marad), a „hetek” néven ismert költők találkoznak az érdeklődőkkel. A könyvbarátok klubja rendezvényén a vendégek összetartozásukról beszélnek, verseket olvasnak föl és dedikálják megjelent könyveiket. — MÓDOSÍTOTT SZERZŐDÉSTERVEZETET fogadott el novemberi ülésén a Bajai Kukoricatermesztési Rendszer igazgató- tanácsa. Az 1980-as esztendőre kötött szerződésekben a nagyobb kockázatvállalás kerül előtérbe. Emellett megnövekednek az agronómiái és műszaki szolgáltatások, melyek összesen 144 és a megyében 45 gazdaságot érintenek. — ELSŐ KÜLFÖLDI FELLÉPÉSÉRE készül a Győri Balett férfikara. Az együttes mindössze néhány hete mutatkozott be nagy sikerrel a győri közönségnek, s máris megkezdték a Milánói Sca- la-beli vendégjátékuk próbáit. Muszorgszkij: Borisz Godunov című operájának közreműködői lesznek. Az operát Jurij Ljubimov, a neves szovjet rendező állítja színpadra a Scala társulatával. — Több építőtáborozó, összehasonlító statisztika készült az utóbbi öt évben építőtáborozó diákokról. Meglepő mértékben nőtt a száma az önkéntes nyári munkásoknak. A megyében például 1976-ban 10 ezer 793-an dolgoztak az öt turnusban, az idén pedig több mint 16 és fél ezren. A Bács-Kiskun megyei építőtábo- rozók száma 1278-ról 2493-ra nőtt. — PERURÓL szóban és képekben. Ma, pénteken 16 és 18 órai kezdettel Kecskeméten, a Tudomány és Technika Házában Szabó-Heim Zoltán építész Peruról, a hegyek világáról tart színes, vetített képekkel és eredeti muzsikával kísért előadást a földrajzi szabadegyetem keretében. GÉPKOCSlATVÉTELI sorszámok Trabant Hycomat Lim. (Bp.) Trabant Lim. (Budapest) Trabant Lim. Special (Budapest) Trabant Combi (Budapest) Wartburg Hm. (Budapest) Wartburg de Luxe (Budapest) Wartburg de Luxe (tolót.) (Bp.) Wartburg Lim. tolótetős (Bp.) Wartburg Tourist (Budapest) Skoda 105 (Budapest) Skoda 105 (Debrecen Skoda 120 (Budapest) Skoda 120 (Debrecen) Lada 1200 (Budapest) Lada 1200 (Debrecen) Lada Combi (Budapest) Lada 1300 (Budapest) Lada 1300 (Debrecen) Lada 1500 (Budapest) Lada 1600 (Budapest) Lada 1600 (Debrecen) Moszkvics (Budapest) Zaporozsec (Budapest) Dácia (Budapest) Polski Fiat 126 (Budapest) Polski Fiat 1500 (Budapest) 20 907 34 217 4817 16 667 21 108 6257 3151 6282 6772 3298 6011 2938 104 591 56 848 15 452 17 450 10 098 27 315 5125 2087 8356 30 507 13 854 22 090 15 771 KIDŐLT AZ ELKORHADT FAOSZLOP Halálos üzemi, súlyos közúti balesetek Ösztönző szabvány, jobb minőségű marhahús A vágásra és élőexportra szánt szarvasimarhák minőségi osztályba sorolásának feltételeit tartalmazó szabvány 1980. január 1-től megváltozik. Az új szabvány figyelembe veszi a szarvasmarha-hizlalásban az utóbbi évtizedben bekövetkezett változásokat és — mindenekelőtt — a módosult piaci igényeket. A termelők számára lényeges Változás: az eddig érvényes 7 minőségi osztály helyett mindössze 4-be sorolják majd az állatokat. Megszüntetik a vágómarhák minősítésénél az úgynevezett külle- mi bírálatot is, amikor az állatot külső „megjelenése” alapján értékelték. Az új szabvány ilyen feltételt már nem tartalmaz. A minőséget ezentúl kizárólag a hústartalom százalékos aránya — az úgynevezett húskihozatal — és a vese-faggyú mennyisége határozza meg. A szabvány ezentúl erőteljesen ösztönöz a nagyobb mennyiségű és jobb minőségű hús termelésére, továbbá arra, hogy olyan állatokat adjon a mezőgazdaság, amelyeknek testében kevesebb fagy- gyú van. Ebből következik: az a termelő jut magasabb árbevételhez, aki a hizlalást ezeknek a szempontoknak megfelelően irányítja. (MTI) Csütörtökön, nem sokkal déli 12 óra után, tragikus szerencsétlenség történt a Kiskunhalas és Kiskunfélegyháza közötti vasútvonal mentén. Szűcs Sándor 40 éves, Kiskunhalas, Állomás utca 1. szám alatti lakos a Postahálózatépítő Üzem kiskunhalasi építésvezetőségének dolgozója munkatársával bontotta le a fenyőoszlopokról a légvezetéket. A bontás folyamatosan történt, s amikor egy nyolc méter magas, 30 centiméter átmérőjű oszlopra felmászott, s a drótvágóval darabolta el a légvezetéket, az oszlop a föld szintjénél eltört, mert korhadt volt, s az oszlop a szerencsétlen férfival együtt a kövesútra zuhant. Szűcs Sándor olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházba szállítás után egy óra múlva meghalt. A rendőrség a halálos üzemi baleset ügyében vizsgálatot indított. Táborfalva és Lajosmizse között, az E5-ÖS számú főútvonalon Martinovics János 18 éves, Lajosmizse, Mizse 84. szám alatti lakos motorkerékpárjával Lajosmizse irányában közlekedett, tompított fényszóróval. Balra irányjelzés és hátratekintés nélkül akart elkanyarodni, ám ekkor őt már előzte személygépkocsijával Balogh Lajos budapesti lakos. Az ütközés következtében Martinovics Jánost eszméletlen állapotban, súlyos sérüléssel szállították kórházba. Kalocsán, a Felszabadítók útja 3. számú ház előtt, Szvétek Sándor 55 éves, Szakmár, Voro- silov utca 12. szám alatti lakos ittas állapotban, gyalogosan akart átmenni az úttesten, de nem nézett körül, ezért elütötte a már féktávolságon belül autóbusszal odaérkező Rácz József, Dusnok, Papföld 1. szám alatti lakos. A gyalogos megsérült. Dunavecse határában, az 51-es számú úton Király István 35 éves, Hetényegyháza, Hunyadi utca 33. szám alatti lakos gépkocsiját ittas állapotban vezette, s összeüt- . között az úttest jobb szélén haladó, szabályosan kivilágított lovas kocsival, amelyet Borbély Péter 17 éves, Dunavecse, Bajcsy-Zsi- linszky út 37. szám alatti lakos hajtott. Borbély Péter megsérült. Kiskunfélegyházán* az Engels utca és a Mártírok útja kereszteződésében Vízhányó Mihály 24 éves, Kiskunfélegyháza, Mártírok útja 46. szám alatti lakos személygépkocsijával úgy kanyarodott balra, hogy nem adott elsőbbséget a vele szemben kerékpárral közlekedő Gyenes János- né, Kiskunfélegyháza, Esze Tamás utca 17. szám alatti lakosnak és összeütköztek. Gyenes Já- nosnét a mentők súlyos sérüléssel szállították kórházba. Foktő határában Hatvani János 40 éves, Kalocsa, Dózsa György utca 54/a. szám alatti lakos személygépkocsijával gyorshajtás miatt, elütötte a vele azonos irányban, kivilágítatlan kerékpárral közlekedő Pék József 50 éves, Kalocsa, Damjanich utca 13/a. szám alatti lakost, aki megsérült. G. G. — Megjelent az Ifjúkommunista novemberi száma. A lapban, egyebek között, érdekes cikket olvashatunk a KISZ érdekvédelmi tevékenységéről, a világbéke és a szocializmus összefüggéséről. Figyelmet érdemel a KGST-orszá- gok együttműködésének történetét és fejlődését elemző írás, valamint a két íróval: Vlagyimir Amlinszkijjel és Somogyi Tóth Sándorral készített interjú. — Tervpályázatot írt ki a MÉM, az ÉVM és az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal. A pályázók feladata, hogy a raktárközpont épületeinek, valamint a vegyszertárolás, kezelés és felhasználás szakszerű és gazdaságosan gépesített megoldására egyaránt javaslatot adjanak. A pályázati kiírást már átvehetik az érdeklődők az ÉVM műszaki tervezési főosztályán, s a kész terveket legkésőbb jövő év március 8-ig kell postára adni. — Vágják a karácsonyfákat a Borsodi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság bükki és zempléni erdőségében. A külön e célra telepített „karácsonyfa-kertekből” az idén mintegy hetvenezer darab fenyőfát szállítanak a kereskedelemnek. — Régi—új párosítás. A tudományegyetemeken és a tanárképző főiskolákon választható szakpárokról, valamint a keretszámokról ad hírt az Oktatási Minisztérium tájékoztatója. Érdekesség, hogy a jövő évtől ismét szakpar- ként választható az Eötvös Lo- ránd Tudományegyetemen a filozófia és a matematika. A hazai felsőoktatás történetében nem először társul a filozófiához természettudományi tárgy, de a filozófiát hosszú évekig alapvetően a társadalomtudományi képzés keretében oktatták. M0SOR: MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1929, november 30. Szociológiai szabadegyetem A magyar társadalom struktúrája és a társadalmi átrétegződél* Harcsa István előadása Előzetes december 4-re. GUY BEART (Párizs) sanzonestje 19 órakor KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ November 30. péntek délután 3 óra BÜCSÜZÄS JÚNIUSBAN Ifjúsági E-bérlet Kelemen László Színpad 19 óra: SZERELEM ÓH! OPGY-bérlet MOZI 1979. november 30.: KECSKEMÉT VÁROSI: íél 4 és 7 órakor! A JÚ, A ROSSZ ÉS A CSOF Csak 16 éven felülieknek! Dupla, III. helyárú! Kétrészes, színes olasz westernfilm KECSKEMÉT ÁRPÁD: fél 4, háromnegyed 8 és 8 órakori A VASALARCOS FÉRFI II. helyárú! Színes, magyarul beszélő angol kalandfilm MESEMQZI: háromnegyed 6 órakor! PETI ÉS A BAROMÉTER Színes magyar rajzfilm-összeállítás STÜDIÖMOZI: 8 órakor! HAZTOZNÉZO Színes, magyarul beszélő szovjet film PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség. Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér l/a. 6001 Telefon: 12-619, 12-516 (központi): n-709. Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 30,— forint, negyedévre 90,— forint, egy évre 360,— forint. Készült a Petőfi Nyomdába! ofszet rotációs eljárással. Kecskemét. Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133—235X