Petőfi Népe, 1979. november (34. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-21 / 272. szám

1979. november 21. • PETŐFI NÉPE • 5 Kiskőrösi iskolakép Kiskőrösön hosszú távú progra­mot dolgoztak ki annak idején az iskolahálózat, az oktatásügy fejlesztésére, korszerűsítésére. Megyénk legfiatalabb városának vezetése a program következetes megvalósítására törekszik. Az ed­digi eredmények számottevőek, fi­gyelemre méltóak. Az utóbbi években sikerült jelentősebben ja­vítani az alsófokú oktatás alap- feltételeit. Bővítették az óvodai és az iskolai napköziellátást, me­gyei támogatással saját épületbe költözött a zeneiskola. Most pe­dig, ugyancsak a megyei tanács segítségével, új tizenhat tanter­mes iskola épül a városban. Ez jelentősen enyhíti majd a tante­remhiány okozta feszültségeket. Kiskőrösön ugyanis egy idő óta — a tanulólétszám növekedése miatt — ez okozza az egyik legnagyobb gondot. A városi tanács végrehajtó bi­zottsága a közelmúltban külön té­maként foglalkozott a helyi Pe­tőfi Sándor Általános Iskola hely­zetével. S nem a napirendi pon­tok szaporítása miatt tárgyalt a tanácsi tesület egy iskola oktató­nevelő munkájáról. A Petőfi- iskolával való törődés már csak azért is fontos, mert ez a megye egyik legnagyobb alsófokú okta­tási intézménye. Az utóbbi öt évben negyvennégyről ötvenket­tőre szaporodott tanulócsoport­jainak a száma (beleértve a nap­köziseket is), s az iskolának ma több mint ezerkétszáz tanulója van. Nincsenek könnyű helyzetben, amint ez az oktatásügyet figye­lemmel kísérő vb-ülésen is el­hangzott. Nehezíti az irányítást, az oktatásszervezést, hogy az is­kola nyolc helyen működik. A központi épületen kívül az intéz­mény igazgatóságához tartozik három kisiskola, s több helyen szükségtantermeket is használ­nak oktatási célra. Ha kint rossz az idő, egyidejűleg két osztály testnevelési óráját tartják a tornateremben, mert nincs más lehetőség. Mindezek ellenére arról tájé­koztathatták a végrehajtó bizott­ságot, hogy a tanév zökkenőmen­tesen kezdődött meg, s nincs kü­lönösebb akadálya az oktató-ne­velő munka zavartalan meneté­nek. Sőt, némiképpen még a fel­tételeken is sikerült javítani az előző évhez képest. Nemcsak az „anyaiskolát” szé­pítették meg, hanem a hozzá tar­tozó Thököly úti, ökördi és erdő­telki kisiskolákat, a napközi ott­hont és a szükségtantermeket is. Az iskola sokat köszönhet a se­gítőkész szülőknek, vállalatoknak, szövetkezeteknek. Ugyanis nagy­részt társadalmi összefogással csinosították ki a tantermeket, az ideigleneseket is. Kibetonozták a Thököly úti iskolaépület udva­rát. A társadalom ajándéka volt az iskolai bitumenes sportpálya, amelyet nagy örömmel vettek birtokukba a gyerekek. Ezzel jobb lehetőséget teremtettek a szabadban tartott testnevelési óráknak, s a tanórán kívüli sport- foglalkozásoknak. A segítségnyújtásokkal pénzt takarított meg az iskola. így több audiovizuális eszközt, az abla­kokra új függönyöket vásárolhat­tak, korszerűsíthették a világí­tást is. A napközis terméket sző­nyegekkel, játékokkal tették ba­rátságosabbá. Említhetünk néhány egyéb ada­tot is az iskola életében bekövet­kezett változásokra. A tanulócso­portok számának növekedésével természetesen nőtt a pedagógusok száma is. öt évvel ezelőtt ötven- heten, ma hatvannégyen taníta­nak a Petőfi-iskolában. Gyarapo­dott a berendezések, felszerelé­sek, eszközök száma. 1976-ban harminchárom, ma hetvenhárom rádió- és tv-készülék, magneto­fon, lemezjátszó és diavetítő szol­gálja az oktatást, öt éve még nem volt írásvetítőjük, ma tizennégy könnyíti a tanítást. Sok minden megváltozott — a változóban van — Kiskőrös nagy tanulólétszámú iskolájában, csak a tantermek száma maradt válto­zatlan. Az épülő új iskola egy-két éven belül javít majd a helyze­ten, de teljesen nem oldja meg a gondokat, hiszen a másik, a Bem- iskola is hasonló problémákkal küzd. Ráadásul — s ezt a tele­pülés vezetői gyakran hangoz­tatják — arra kell számítani, hogy a jövő években még tovább nő a városban az iskolások száma. Kiskőrös város Tanácsának Végrehajtó Bizottsága az említett ülésen egyebek között arra hívta fel a Petőfi-iskola pedagógusai­nak a figyelmét, hogy az új ok­tatásügyi dokumentumok szelle­mében folytassák az oktatás, ne­velés további korszerűsítését. Ah­hoz nem férhet kétség, hogy a ne- velőtesület minden tőle telhetőt megtesz majd ennek érdekében. S ahhoz sem, hogy lesz folytatása a társadalmi segítségnyújtásnak is. Az előbbire garancia a peda­gógusok eddigi jó munkája, amely megyei és országos szintű elismeréseket vívott ki több al­kalommal, az utóbbira pedig — a közösség támogatására — az üzemekkel, intézményekkel és a szülőkkel való jó kapcsolat a legfőbb biztosíték. Rapi Miklós PSALMUS-BEMUTATÓ SYDNEY-BEN — SIKERES TANFOLYAM A KODALY-TARSASAG KONGRESSZUSA — A „MAGYAR MÓDSZER” KÜLFÖLDÖN Kecskeméti zenetanárok A usztráliában égy földrészen jártak a közelmúltban a kecskeméti Kodály Intézet tanárai. Munka, fontos, meg­tisztelő feladat várta őket mindenütt, szabad idejüket is inkább szakmai tájékozó­dásra használták föl, mint pihentető kirándulásokra. Persze, a vendéglátók jóvol­tából sok mindent láthattak így is, képet alkothattak tá­voli városokról, tájakról. Erdeiné Szeles Ida a dán népdalkutatással ismerkedett, dr. Kokas Klára Strasbourg- ban egy nemzetközi pszichológiai tanácskozáson tartott elő­adásokat. Az Egyesült Államokban tanított az ottani Kodály Intézet egy nyári tanfolyamán Nemes Klára és Gábor Lilla. Négyen Ausztráliát is megjár­ták. Ittzés Mihály némi kerülő­vel utazott; előtte részt vett a Jeunnes Musicales zágrábi kong­resszusán. A második világhábo­rú után alapított ifjú zenebarát szervezet harmincadik nagyren­dezvényén a kecskeméti tanár lehetőséget kapott a Kodály In­tézet bemutatására. A magyar zenebarátok szervezete nevében ő javasolta, hogy a fiatalok min­denütt emlékezzenek ímeg Bartók Béla és Kodály Zoltán közelgő centenáriumáról. Mindkét javas­latot elfogadták, hamarosan vég­legesülnek az elképzelések. Az már biztos, hogy 1980-ban a pe­dagógusképző intézetekben tanuló kórustagok a Kodály-szeminári- ummal egy időben nemzetközi ze­nei táborozáson vehetnek részt Kecskeméten. Ilyen előzmények után érkezett Ittzés Mihály Ausztráliába, ahol — beszámoló­jából érzékelhetően — igen hasz­nos tapasztalatokat szerzett. — Deanna Hoermann-nak, a Kodály Társaság ügybuzgó, ki­váló elnökének a kezdeményezé­sére először rendeztek Ausztrá­liában tanfolyamot a magyar ze­neoktatási módszerek, elvek ala­posabb megismertetésére. Nyolc- vanan gyűltek össze a Sydney Zenekonzervatóriumban tartott foglalkozásokra. Többnyire auszt­rál zenetanárok vették részt a kurzuson, de jött egy jól felké­szült csoport Sapporóból. Kana­dából, Belgiumból is érkeztek pe­dagógusok. A hosszú ausztrál postássztrájk alaposan megnehe­zítette a munkánkat, mert előze­tes tájékoztatóink nagy késéssel jutottak el a hallgatókhoz, ha ugyan eljutottak. — Számomra nagy élmény volt ez az út. Sydney valóban gyö­nyörű város. Szállásomról szár­nyashajón utaztam a tengeröböl másik hajlatában emelkedő kon­zervatóriumba. Naponta négy-öt órát tanítottam, a felkészülés is elvett valamennyit, így kirándu­lásokra kevés idő maradt. Annyit mindenesetre megállapíthattam, hogy itt is elég sok magyar él. A lakásommal szemben szép por­tékáit kínáló virágüzlet tulajdo­nosával is anyanyelvemen beszél­gethettem. □ □ □ A távoli földrész után már Tö­rökországba is meghívták Ko- csárné Herboly Ildikót. — Módszertant és karvezetést tanítottam a kéthetes tanfolya­mon. Itthon is nehéz minden kur­zus, ha az ember komolyan veszi a dolgát. Állandóan figyelni kell harminc különböző képzettségű, képességű embert, hogy senki se töltse haszontalanul az idejét, miinél többen érezzék a tovább­képzés hasznát. Tanítottam már Kanadában, az Egyesült Álla­mokban is: itt a fegyelem volt rám a legnagyobb hatással. Is­kolalátogatásaink során meggyő­ződhettünk a tanórák szigorú munkarendjéről, a tanárak és a diákok jó együttműködéséről. A gyerekek zenei alapképzését meg­felelő irányban, módon kezdik, csak a továbbhaladás legeredmé­nyesebb útjait nem találták meg eddig. Tájékozódásunk szerint hallga­tóink 50—60 százaléka szívesen jönne hazánkba, mert most is­merték föl a Kodály elvein ala­puló magyar zenepedagógia óriá­si lehetőségeit, jelentőségét. Né- hányukkal biztosan találkozunk az 1981-es nemzetközi kecskeméti Kodály-szemináriumon. Az ott is romló gazdasági helyzet és egyéb bonyodalmak ellenére talán-talán sikerül egyiküknek-másikuknak a terve: a Kéttemplom közi inté­zet növendékeként gyarapíthatja tudását. Kint találkoztam Erdei Péter­rel és Keönoh Boldizsárral. Igaz­gatónk velünk együtt előadást tartott a Kodály Társaság tudo­mányos tanácskozásán, tisztújító kongresszusán. Ittzés Mihály Ko­dály Zoltán gyermekeknek, az if­júságnak- szánt hangszeres mű­veit elemezte, én azt fejtegettem, hogy a Kodály-módszer mennyi­re segítheti a kortárs muzsika megértését. Énekművész kollé­gám a Psalmus Hungaricus te­norszólóját énekelte a' világhírű sydneyi operában. A magyar zsoltár gyönyörű bemutatójával kezdődött a Kodály-társaság ren­dezvénye. Legalább kétezer néző előtt a dél-walesi kormányzó nyi­totta meg az ünnepséget. Az ot­tani rádió zenekarát, 120 tagú kórusát a hazánkban is jól is­mert, Londonban működő auszt­rál származású Chaerles Macker­ras vezényelte. Kitűnő magyar kiejtéssel, átélten szólaltatták meg Kodály remekművét. □ □ □ Bostonból utazott Sydneybe Er­dei Péter. — Mintegy kétszázan vettek részt a fontos tanácskozáson. Ja­pánból, az Egyesült Államokból, Kanadából és hazánkból érkezett nagyobb létszámú küldöttség. A vezetésemmel működő előadói al­bizottság javaslatára a Kodály Társaság három zeneszerzőt kért föl gyerekkórus írására. A zene- irodalomban elterjedt gyermek­kórusművek egy része ugyanis a hangterjedelem, vagy túlzott ne­hézségük miatt nem nagyon ajánlható. A japán Michio Ma- miya és Kocsár Miklós egyaránt pompás új művel ajándékozta meg a gyerekeket, sajnos a har­madik zeneszerző még nem ké­szült el a munkájával. A két kó­rusmű nagy sikert aratott. Az előadások, a képbemutatók révén tájékozódhattunk arról, hogy Finnországban, Japánban, Kanadában és másutt a szülőföl­di elemek milyen szerepet játsza­nak a zeneoktatásban. Tudomást szerezhettünk a nemzetközi ösz- szehasonlítás révén a fontosabb kutatási módszertani eredmények­ről. Az ilyen tapasztalatok minde­nütt segítik a még színvonala­sabb zene- és énekoktatást. Vi­szontlátásra Sapporóban, így bú­csúztunk. Két év múlva ott ren­dezik meg a nemzetközi Kodály Társaság kongresszusát. Heltai Nándor Tettekkel a mi világunkért Az úttörőknél mindig történik valami. E tekinté­lyes taglétszámú tömegmozgalom egymillió-kilenc- venezer kisdobost és úttörőt tart nyilván, évről évre jelentős tettekkel, országos érdeklődésre számot tar­tó rendezvényekkel és a hétköznapok gyakorlati, apró munkájának megszámlálhatatlanul sok jelével szinte mindennap hallat magáról. Az idén különösen sokszor került az érdeklődés homlokterébe a piros nyakkendős sereg, hisz a nem­zetközi gyermekévnek — amely hazánkban is meg­mozgatott, tettekre serkentett fiatalt, öreget egy­aránt, mégiscsak a gyerekek voltak a főszereplői. Nekik épültek nagyarányú társadalmi segítséggel az új iskolák, játszóterek, sportpályák, úttörőtáborok. A gyerekek gondjairól tanácskoztak a felnőttek, he- vetési szakemberek tekintélyes csoportjai a külön­böző országos és nemzetközi tudományos konferen­ciákon. Országos üggyé sikerült tenni a nemzetközi gyermektalálkozót és nem túlzás azt állítani, hogy a november 22—24. között megrendezésre kerülő he­tedik országos úttörőparlament méltó befejezése lesz a nemzetközi gyermekév egész évi programso­rozatának. Nem lehet eléggé hangsúlyozni annak jelentősé­gét, hogy az év folyamán összesen 3300 csapat par­lamentjén, majd a járási, kerületi, városi, megyei úttörőparlamenteken a gyerekek tízezerszám mond­hatták el véleményüket nemcsak a szigorúan vett úttörőmunkáról, hanem életükről, a felnőttekről, szüléikről, a társadalomról. Nem hiszem, hogy egy­általán lehet-e szélesebb közvélemény-kutatást szer­vezni egy társadalmi rétegről, mint, ahogyan ez a helyi úttörőparlamenteken lezajlott. Ezeken a ta­nácskozásokon a gyerekek társaik, községük, váro­suk vezetői előtt nyíltan és őszintén tárták fel gond­jaikat, mondták el kívánságaikat és számtalan hasz­nos javaslattal éltek a jövőt illetően. Egy évtizeddel ezelőtt sokan kétkedve fogadták, megint valami új, felnőtteket majmoló nagyzásnak tekintették az első kísérleteket. „Mit zaklatják már kisdoboskorban gyűlésekkel, parlamentesdivel a gyerekeket”. Hagyjuk csak az úttörőket játszani, számháborúzni, táborozni — mondták sokan a fel­nőttek közül. Oldalakon át lehetne sorolni az ellen­érveket, de ugyanígy az eddigi parlamentek hasz­nosságát bizonyító tényeket is. Az elkerülhetetlen kettősség, vagyis az, hogy az úttörővezetők zöme felnőtt, jobbik esetben munkás, vagy diákfiatal, a tagság viszont hat és tizennégy év közötti korosztályhoz tartozik, eredendően ma­gában hordozza az érdekek, célok és még inkább a módszerekről vallott nézetek, elképzeléseik közötti ellentmondást. Ez a gyakorlatban már az őrsök megalakulásánál jelentkezik. Sajnos még ma sem értük el például azt, hogy az őrsi tisztségviselők kiválasztásánál a gyerekek és ne a felnőttek véle­ménye döntsön. Még rosszabb a helyzet az őrsi, raj- és csapatprogram kialakításánál is, pedig ha bevalljuk, ha nem, mégis csak a gyerekek vélemé­nye a legfontosabb, hisz nekik készülnek, ők való­sítják meg, vagy lazsálják el, ha nem tetszik; mert unalmas, érdektelen, vagy egyszerűen ők jobbat tudnak, mást szívesebben csinálnak. Az év folya­mán lezajlott tanácskozásokon például újra csak visszahallhatták a csapatok, iskolák vezetői, hogy gyerekeink többet akarnak játszani, sportolni. Szí­nes, vonzó, modern kulturális programokat szeret­nének, több, korban közelebb álló ifi vezetőt várnak a KISZ-től. Szeretnék, ha szüleik több időt fordí­tanának rájuk, ha idősebb testvéreik is velük len­nének, egy-egy őrsi foglalkozáson, kiránduláson, sportrendezvényen. Még mindig sok a panasz a túl­terheltségre, a tankönyvekre, a megoldatlan nyelv- oktatási módszerekre. Általánosan hiányolják a tor­natermeket, uszodákat. Szeretnének többet kirán­dulni. Kérik, hogy a szép és dekoratív táborok mel­lett az olcsóbb, könnyebben létrehozható és működ­tethető vándortáborok hálózata kibővülne, ha töb­bet és olcsóbban utazhatnának. Mindez így, együtt azt a látszatot kelti, hogy az eddigi parlamentek és várhatóan a debreceni or­szágos parlament és kívánságlisták összeállítására tájolja be magát. Erről az eddigiekben nem volt szó, a hangsúly eddig is a közös cselekvésre, az ösztönző programok kialakítására, az úttörőmozga­lom továbbfejlesztésére, modernizálására vonatkozó javaslatokra helyeződött és reméljük, hogy ez így lesz Debrecenben is. A város igen zsúfolt, de szép programmal várja az országos úttörőparlament 332 gyerekküldöttjét és kísérőiket. Tizenegy úttörőcsapat, annak testvér KlSZ-szer- vezete és a csapatot patronáló üzem, már előzete­sen meghívta a parlamenti küldötteket, akikkel együtt közös üzemlátogatáson, iskolai ünnepélyen találkoznak, majd minden parlamenti résztvevőt vendégül lát egy-egy debreceni család. Lesz sok mókás játékos rendezvény, sporttalál­kozó, vetélkedő. Néhány meglepetést is tartogatnak a vendéglátók, de erről majd minden küldött be­számol csapatában. A parlament fontosabb esemé­nyeiről, a sajtó, a rádió és televízió is hírt ad. A lényeg persze a munkacsoportok vitáin lesz. A hét munkacsoport olyan fontos „kérdést” tűz napi­rendre, mint például az úttörők közéleti, közössé­gért végzett munkája, a tanulás, az értékalkotó közhasznú munka lehetőségei, a kisdobosélet tör­vénye, az úttörők és a KISZ kapcsolata és persze az eddigieknél szórakoztatóbb, játékosabb, vidámabb úttörőélet kialakításának lehetőségei. Munka és játék — mint az életben. Ez várja a november 22-től 24-ig tartó hetedik országos úttö- rőparlament küldötteit a történelmi múltú hajdú­városban, ahol az úttörőmozgalomnak igen gazdag és szép hagyományai élnek. V. F. Az utolsó szárazmalom Mitől száraz a szárazmalom? Attól, hogy nem vizes, vagyis ví­zimalom — de nem is szélhajtá­sú, mert akkor szélmalom lenne a neve. De még az emberkéz haj­totta őrlőt is ki kell rekeszte- nünk e fogalom alól. hiszen az meg kézimalom, olyan malom te­hát. amelyet jószág hajtott, több­nyire ló, egy vízszintesen fekvő hatalmas kerék küllői közé, vagy­is a keringőbe fogva. E hatalmas kerék fogai működtették valami­lyen áttéttel révén a malmot, forgatták az őrlőkövet. Valaha sok efféle malom mű­ködött Magyarországon. Az utol­sóként működő szárazmalom a hatvanas évek elején járt a Bé­kés megyei Szarvason. Majd meg­vette a megyei múzeumi szerve­zet, s a megyei és a helyi ta­nács, valamint az Országos Mű­emléki Felügyelőség együttes hoz­zájárulásával. az utóbbi tervei szerint helyreállítva ma külseje és belseje arra szolgál, hogy be­mutassa ezt az egykor oly gya­kori üzemet, s a régi technikát. Érdemes érte elmenni Szarvas­ra — annál is inkább, mert kí­vüle még sok szép látnivaló van ott, mindenekelőtt a gyönyörű arborétum. De érdemes ellátogaté ni Tessedik Sámuel városában a róla elnevezett múzeumba is, amely képet ad á hazai mező- gazdaságj. kultúra korai kibonta­koztatásáról. S mindemellett Szarvas karakteres alföldi város a Holt-Körös partján klasszicista és barokk épületeivel. Hajdan számos szárazmalma volt Szarvasnak, a mezővárosnak, amely 1845-ben megváltotta ma­gát a földesuraktól, így a koráb­ban földesúri malmok is a vá­roséi lettek. Ezeket részint bér­letbe adta. részint —, s többnyire — előbb vagy utóbb kiárverezte, eladta a város a molnároknak. Az idő tájt 48 malmot tartottak, nyilván Szarvason — száz évvel később már csak egy állt közü­lük. amelyik több nemzedéken át a Tomka molnárcsaládé volt (tő­lük vette meg a múzeumi szer­vezet). Érdekes módon vezeti vissza az érdeklődőt e malmok 'története a környékbeli gazdálkodáséra. Szarvas a török hódoltság végén, a felszabadító háborúban elpusz­tult. 1722-ben telepítette be az új tulajdonos, Harruckern J. György részben a már benépesí­tett Békéscsabáról, részben Pest és Nógrád. valamint Abaúj me­gyéből zömmel evangélikus szlo­vák jobbágyokkal. Már a követ­kező évben mezővárosi kivált­ságra tett szert a település. S már ebből az időből fennmaradt a híre egy szárazmalomnak, az­az, hogy a betelepítők kérésének egy ilyen malom felállítására. De a malomipar fellendülését igazá­ban csak a következő század hoz­ta meg. A napóleoni háborúkkal országszerte jó ára lett a gabo­nának. s ezzel termesztése fel­lendült. A malmok jórészt gabo­nát őröltek. De a környékbeliek táplálkozásában nagy szerepe volt a köleskásának, így hát a köleshántolás majd olyan fontos feladatuk volt a malmoknak, mint az őrlés. S később, különö­sen amikor elterjednek a gőz­malmok is, nem egy szárazma­lomnak a köleshántolás lett fő tevékenysége — így a műemlék­ként megőrzött Ady Endre utcai malomnak is. S éppen ezzel függ össze a szárazmalmok elhalása. A két világháború között, a har­mincas évektől megjelent és dia­dalmaskodott a rizs. s ezzel a köles lekerült az étlapról. Utol­jára már jobbára csak kukoricát és árpát önthettek föl a garatba — darálni. A szépen felújított öreg ma­lomegyüttesben láthatjuk a ke- rir.gőt, s a malmot, a molnár szobáját, s műhelyét, néhány ud­vari építményt. S a régi tárgyak között nemcsak megismerhetjük, meg is érezhetjük, milyen volt az élet egykor egy ilyen szárazma­lomban, ahol összejöttek az őrle­tók, városiak és tanyasiak az őr­leményre várva. N. F. • A helyreállított szárazmalom épülete. v

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom