Petőfi Népe, 1979. november (34. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-20 / 271. szám

1979. november 20. • PETŐFI NÉPE • 5 Vajon képes-e középfokú okta­tásunk a családból, az iskolából hozott különbségeket kiegyenlí­teni. vagy legalább mérsékelni? A kérdésre adandó válasz ritkán lehet az egyértelmű igen; an­nak ellenére, hogy a különböző típusú középiskolákban egyfor­mán a legfontosabb feladatok kö­zé tartozik a hátrányos helyzetű tanulók segítése. A gimnáziumokban ezt a célt szolgálja például a nemrégiben bevezetett fakultációs rendszer is, amelynek egyik leglényege­sebb vonása az, hogy a különbö­ző általános iskolákból érkezet­tek alapműveltségének a kiegyen­lítésére minden eddiginél na­gyobb gondot fordít. Ennek elle­nére sem veszít azonban jelentő­ségéből az az ösztöndíj, amellyel — a Minisztertanács nyolc évvel ezelőtt hozott határozata alapján — a fizikai dolgozók tehetséges gyermekeit segíthetik. Az ösztöndíjban részesülő diá­kok tanulmányi előmeneteléről, a közösségi életbe illeszkedésükről nemrégiben készítettek jelentést a kecskeméti Katona József Gim­náziumban. Tudni kell. hogy a középiskolai tanulmányi ösztöndíjat már az általános iskola nyolcadik osztá­lyának végzése idején megpá­lyázhatják azok a családok, ame­lyekben legalább az egyik szülő fizikai dolgozó, s ahol az egy fő­re jutó átlagkereset nem haladja meg az ezerháromszáz forintot. A gyermekét egyedül nevelő szü­lők vagy a sokgyermekes csalá­dok szintén elnyerhetik az ösz­töndíjat, ha a gyermek megfelel a követelményeknek; azaz: ha jó a tanulmányi eredménye és a kö­zösségben tanúsított magatartása erre érdemessé teszi. Szükséges mindezt megemlíteni, mert a je­lentés egyik figyelemre méltó közlése éppen az, hogy az utóbbi években csökken azoknak a ta­nulóknak a száma, akiknek je­lentkezési lapjához már az álta­lános iskolában csatolták a szü­lők ösztöndíjkérelmét. Az idei tanévben például mindössze hét kérelem futott be, amelyek kö­zül ötöt talált indokoltnak a me­gyei diákszociális bizottság. Általában véve is csökkent azonban a Katona József Gimná­ziumban a tanulmányi ösztöndíj­ban részesülők száma: három­négy évvel ezelőtt még több mint ötvenen, az idei tanévben pedig már csak harmincnyolcán része­sülnek abban az anyagi támoga­tásban, amelynek mértéke az el­ső osztályosok esetében egysége­sen kétezer forint, a későbbi években pedig — a tanulmányi előmeneteltől és egyéb körülmé­nyektől függően — kettőtől négy­ezer forintig terjed. Része van ebben annak is, hogy az utóbbi három-négy esz­tendőben jelentősen emelkedett a szülők keresete, különösen a me­zőgazdaságban dolgozók esetében. Másrészt viszont az évente kifi­zethető összeg is csökken: 1976- ban például száztizennégyezer fo­rint, az idén pedig csupán kilenc­venezer forint áll az iskola ren­delkezésére. Sajnálatosnak kell minősíte­nünk ezt a tényt, mert a jelen­tés tanúsága szerint az ösztöndíj­ban részesülők szinte kivétel nél­kül méltónak bizonyulnak a megkülönböztetett bizalomra és bánásmódra. Többségük vidékről, zömében faluról, tanyáról kerül az intézetbe, s kezdetben igen sok tanári segítséget igényelnek, főként nyelvtanból és matemati­kából. A felzárkóztatás mellett a bátorítást igénylik legjobban: eleinte ugyanis rendkívül vissza­húzódók, akik nehezen találnak kapcsolatot a városi társakkal. E kezdeti nehézségek a tanul­mányi eredményeikben is érződ­nek, amelyek egyébként évről év­re javulnak: az ösztöndíjban ré­szesülők tanulmányi átlaga az el­ső évben 3,6, az érettségi átlaguk pedig 4,4! Ezek az adatok a ta­valy érettségizett ösztöndíjasokra vonatkoznak, akik közül kilencen jelentkeztek valamilyen főisko­lára vagy egyetemre, s nyolcukat fel is vették! Ezek az eredmények indokolttá teszik az iskola igazgatójának vé­leményét, miszerint a jövőben még nagyobb figyelmet kell for­dítani a tehetséges, de hátrányos helyzetű tanulók támogatására. Megítélése szerint korábban, már az ötödik vagy hatodik osztály­ból kezdődően kellene segíteni őket, mert részben az otthoni munka, részben pedig bizonyos kamaszkori sajátosságok oly mér­tékben elvonhatják őket a tanu­lástól, hogy legtöbbjük — tanul­mányi eredménye alapján — már eleve nem is kerülhet a tovább­tanulásra felkészítő gimnázi­umokba. Ugyanakkor az intézet nevelői­nek legnagyobb feladatát abban látja, hogy ezeket a gyakran fél- szeg gyerekeket magabiztosabbá tegyék. Kívánatos volna ennek érdekében egyebek mellett az is, hogy többen vállaljanak vezető sztrepet e gyermekek közül a mozgalmi életben, jelenleg ugyanis zömmel a becsületes és fegyelmezett „végrehajtók” sorá­ban találjuk őket. Káposztás János Kazinczy szerint: „A nyelv le­gyen hív, kész és tetsző magya­rázója mindannak, amit a lélek gondol és érez.” E hasznos és nemes gondolat volt a mottója a Sátoraljaújhelyen nemrég meg­rendezett országos anyanyelvi versenynek. Kazinczy nyelvműve­léssel kapcsolatos tanácsai, anya­nyelvűnket féltő gondolatai, saj­nos, kétszeresen érvényesek. Szá­mos fórumon hangzik el a panasz: az iskolákban kevés a magyar nyelv- és irodalomórák száma, a fiatalok nem olvasnak, nem tud­nak beszélni, fogalmazni, sőt, he­lyesírni sem ... Éppen ezért: kétszeresen lehe­tünk büszkék a 17 éves Baksa Ágnesre, a Kecskeméti Egészség- ügyi Szakiskola harmadikos diák­jára, aki a legjobbaknak járó dí­jat, a sátoraljaújhelyi Városi Ta­nács emlékplakettjét nyerte el, az „Édes anyanyelvűnk” orszá­gos versenyen. < • A szakiskola, ahová Baksa Ág­nes jár, új típusú középfokú ok­tatási intézmény. A szakmai tár­gyak mellett minimális óraszám­ban tanulnak közismereti tantár­gyakat; magyart, történelmet, matematikát, fizikát, kémiát, bio­lógiát. Magyar nyelvet és irodal­mat mindössze heti egy, vagy két óraszámban. A felkészüléshez há­rom hét állt rendelkezésre, dr. Mészárosné Nyitrai Éva magyar­tanár irányításával. — A versenyfeladatok közül számodra melyik volt a legnehe­zebb? — kérdezem Baksa Ág­nest. — Az írásbeli feladatok közül a mondatelemzés és az idegen név-magyarázat. A szóbelin, a többi között egy beszédművet — hozzászólást, élménybeszámolót kellett összeállítanom. Három téma közül lehetett választani. Én a szakmám, a hivatásom szépségeiről beszéltem nyolcadi­kos gyerekeknek. Afféle propa­gandatájékoztató volt, három peroben. Ennyi idő állt a ren­delkezésemre. — Mit mondtál el abban a három percben? — Az iskolánkról beszéltem. A szakmai képzésről, a továbbta­nulási lehetőségekről. Arról, hogy az ápolónői munkához mennyi önfegyelem, hivatásérzet, ember­szeretet szükség. Miről nem be­széltem? A fizetésről, meg a há­rom műszakról... Lehet, hogy erről is kellett volna? 'Baksa Ágnesről ezt mondták a tanárai: olyan ember, aki önma­gával s a szakmájával szemben egyaránt igényes. Megbízható, ér­telmes, talpraesett. A diáktársak szerint: az osztály véleményének, érdekeinek megfogalmazója, bá­tor szószólója. Sokszor mennek oda hozzá: „Ági, mondd már meg az osztályfőnöknek...” — A lányok? örültek a ver­„Tessenek” és „szabadjon” senyen elért eredményemnek. Gratuláltak. Az osztályfőnököm összecsókolt. A gyakorlatvezető sebész, meg a gyermekgyógyász főorvos külön köszöntött. A leg­jobban azonban a család örült. Hazamegyek Nyárlőrincre — mert ott lakom, onnan járok be na­ponta —, az ajtó nyitva, égnek a -Villanyok, apám rohan elém, azt mondja: olvastunk az újság­ban ... A hír hamarabb haza­ért, mint én. Anyám sírt örö­mében. — Hogyan telnek azóta a nap­jaid? Meséld el egy hétközna­podat! — Semmi nem változott. Ta­lán annyi, hogy magyarból nem kell dolgozatot írnom, csak ha akarok. Egyébként reggel fél hatkor kelek, negyed nyolcra érek be iskolába. Nyolcig ol­vasgatok, átnézem a napi anya­got. Utána fél kettőig iskola, vagy kórházi gyakorlat. Utolsó éves vagyok, most még a szak­vizsgára -készülődés is külön időt igényel. Este hat óra, mi­re hazaérek. Akkor még tanulok, nagyritkán tévét nézek, vagy át­lapozom az újságokat. Ha na­gyon fáradt vagyok, verseket olvasok, leggyakrabban Adyt vagy József Attilát. A tanulást is ál­talában a magyarral kezdem, vagy a matekkal, mert ez a ket­tő a legkönnyebb részemre. — Mik a további terveid? A szakvizsga után hol és milyen munkakörben akarsz elhelyez­kedni? — Szülésznő vagy műtős sze­retnék lenni a megyei kórházban. Ehhez persze egy tanfolyamot is el kell végeznem. De van még egy tervem. A következő két-há- rom évben le akarok érettségiz­ni, mert az a véleményem, hogy egy egészségügyi középkádernek, a szakterülete mélyebb ismerete mellett általános műveltségre is szüksége van. P. E. A két ige együttes tárgyalásá­nak az az oka, hogy mai hasz­nálatuk fokozatosan fejlődött ki és nem is a nyelv szellemével ellentétben. A tetszik ige nagyon gyakran használt szavunk. Régen azt je­lentette: látszik. Erre a régi je­lentésére ismerünk, amikor azt mondjuk: „feltetszettek a távoli hegyek csúcsai”, vagyis feltűn­tek, látszottak, Az ige „látszik” jelentéséből alakult mai „kedvé­re van, kedvére legyen” jelen­tése. Így tehát a tessék eljönni azt jelenti: tessék önnek, legyen önnek kedvére a látogatás. A tetszik ige az udvariasság szer­telenül használt szava lett. Az udvarias közlést „tetszik tudni" mondatkezeléssel vezetjük be. Az udvarias kérdésben is divatos, sűrűn használt szavunk lett. 1709-ben jegyezték föl első, ud­variasságra utaló használatát: „Fölöttébb igen köszönöm, hogy keserves sorsomban tetszett meg­látogatni." A „meg tetszett érkezni?”-féle elfogadható kérdéseken kívül lo­gikátlanul, nyakra-főre használ­ják. Nem csoda, hogy az ilyen kérdésekre: meg tetszett fázni?; el tetszett törni a lábát?; a vo­nat alá tetszett kerülni? — min­denki vérmérséklete és alkalmi begerjedése szerint válogat nyel­vünk különböző rétegeinek tár­házából, de legalább így vála­szol: Tetszeni nem tetszett, de eltörtem a lábam stb. . A belőle alakult tessék felszó­lító módú alakot igen sokszor használjuk: étellel kínáláskor, kopogtatásra, megszólításra adott feleletül. Kérdő hangsúllyal rosz- szul értett vagy hallott kijelen­tésre és fenyegető, sértő hangra. De a méltatlankodás, csodálkozás kifejezésére is, sőt érzelmi köz­lésben furcsa hangsúllyal: Na tessék! Legérdekesebb személytelen szerkezetű használata: tessék be­jönni, tessék átvenni a külde­ményt. így mondjuk egy személy­nek, természetesen helyesen: tes­sék (önnek vagy magának) be­jönni. Több személynek ma már nem mondjuk így: tessék (önök­nek vagy maguknak) bejönni, pedig ez lenne a szabályos, mert hiszen személytelen igéről van eredetileg szó. Olyan sze­mélyre vagy személyekre, akivel vagy akikkel tegező viszonyban vagyunk, egyáltalán nem hasz­náljuk, pedig így lenne szabá­lyos: tessék (neked, nektek) be­jönni. Többes számban már csak így használatos: tessenek bejön­ni. Sokak szerint ez már elfo­gadható. De csak akkor, ha az igét nem személytelen alakban használjuk: tessék (önnek) be­jönni helyett tessenek (önök) be­jönni. Szerencsére a fessél (te) vagy tessetek (ti) bejönni nem használatos a tessék (neked vagy nektek) bejönni helyett. A tes­sék, gyere be-féle felszólításban kimondója agyában mintha de­rengene valami a személytelen szerkezetről. Újabban a tessen parancsolni, tessen elvolvasni ezt a könyvet- féle inkább játékos és kedves­kedő, mint kifogástalan nyelvhe- lyességű felszólítások is hallha­tók. Ez a tessen forma aligha a tetszik iktelen alakja, inkább analógiás elvonás a tessenek-bői. A szabad szó is igen régi ele­me nyelvünknek. Az óegyházi szláv nyelvben van meg „szabad, mentes, nem korlátozott” jelen­tésben. Az élő szláv nyelvekben csak továbbképzett alakjait talál­juk. A mi nyelvünkben is korán megjelentek képzett alakjai: sza­badít, szabadság, szabadulni, sza­badító, szabadulás. Az átadó nyelv nem határozható meg. Minket elsősorban a szabad melléknév szófaji átcsapása ér­dekel. Főnévi jelentést is kapott (pl. kirándultunk a szabadba, szabadjára engedtük képzeletün­ket). Mondatszóként is szerepel (a kopogtatásra mondjuk: szabad. Jelentése: tessék bejönni, bejö­het). A szó igésülése érdekesen ala­kult ki. Gyakran használták ál­lítmánynak a kell, lehet igék ro­kon értelmű megfelelőjeként: Szabadna kérnem (a szabad kér­nem helyett). Szabadjon elmon­dani egy történetet (szabad le­gyen helyett). Nem szabadott be­mennem (nem volt szabad he­lyett). Ez utóbbi ma még rit­ka, a szabadjon, szabadna ige­alakok azonban már elterjedtek. De mindvégig hiányos ige ma­radt. Hogyan vélekedjünk erről az újabban kialakult igéről? Némely régi nyelvkönyvünk helytelenítet­te ezt az igét, mondván, hogy melléknevek nem kaphatnak igei végződéseket. Pedig nincs ellem tétben a nyelv szellemével. Az állítmányi szerepben melléknévi jellege a kell, lehet, illik stb. igék hatására elhalványul, és személytelen igei jellege egyre jobban erősödött. A régi szabad volna, szabad legyen igei-névszói állítmány helyett kialakult a sza­badna, szabadjon igei állítmány. A szófaji átváltások nem nagy számban ugyan, de vannak a nyelvben, mert a szófajok nem lezárt csoportok. A kettős szófa­jú szókról és a szófaji változá­sokról már régebben volt szó eb­ben a rovatban is. A szabad melléknév igésülése tehát nem helyteleníthető. A választékos nyelvhasználat még ragaszkodik a szabad legyen, szabad volna, szabad volt szerkezetekhez, de mindennapi beszédben már nem felötlő a szabadjon, szabadna alak sem. A szabadott forma még szokatlannak látszik, de csak idő kérdése, hogy csatlakozzon a már elfogadott ragozott formák­hoz. Kiss István Lessing-ünnepségek az NDK-ban Lessing születésének 250. évfor­dulóját ünnepük az idén az NDK- ban. A nagy német drámaíró és esztéta a felvilágosodás harcosa, a klasszikus nemzeti irodalom és a realista esztétika egyik megala­pozója volt. A tiszteletére rende­zett emlékév eseményei közül is kiemelkedik „Bölcs Náthán” című drámai költeményének felújítása a Drezdai Állami Színházban. A Klaus Dieter Kirst és Wolfgang Dehler rendezte előadás híven tol­mácsolja a ma is érvényes mon­danivalót. Az elmúlt tíz évben 114 felújításban adták elő Lessing drámáit az ország színházaiban. (BUDAPRESS — PANORAMA) BŐVÜL A VASI FALUMÚZEUM • Lehel Mária művésztelepi műteremszomszédja, munka közben. Ilyen szomorú' körülmények között meglepőnek mondható ér­deklődéssel fogadták Csillag Jó­zsef első önálló kiállítását. Az akkor szinte teljesen ismeretlen Dallos Sándor megnyitójából bő­ven idézett a Kecskeméti La­pokban olvasható tudósítás. A művész özvegyének, Csillagné Mágócsi Eta festőművésznek és Sümegi György muzeológusnak a jóvoltából ismerem a beszéd teljes szövegét. Máig jellemzően mutatják Csillag Józsefet a be­vezetőből vett mondatai: ...ami legelőször megkap, az a képek őszintesége. Pucéran, lelki mez­telenségben mutatják a művé­szüket. Egy szemernyi póz nincs ezeken a képeken, egy apró csi- náltság, a művész kezének egy raffináló gesztusa sem, a gyer­mek nagy, tiszta önkénylelensé- gét mutatja mindegyik... Ha közelebbről akarom meghatároz­ni, azt mondhatom: táj- és genre- festő. Ez a szíve-vére... Genre-képein azonnal szemünk­be ötlik az alakok karakteres­sége. Itt egy gulyás, gulyásabb már nem is lehetne. Valahogy az • Kecskeméti önarckép 1922-ből. arcán van a legelők tágassága, a dúsfüvű élet, a szabadság, az égre néző, a csillagokat figyelő éjszakák, messzi szériarendek es­ti jószaga...” A kiállított 85 képből néhány gazdára talált. Vásárolt a mú­zeum, két festményt megvett a városi tanács, magánosok is be­lenyúltak pénztárcájukba, össze­gyűlt annyi, hogy Révész Imre tanítványa és tanársegéde, Csil­lag József nekivághasson a rég­óta tervezett, álmodott olasz- országi tanulmányútnak.* Fél év múlva kiszaladt vele a vonat Rómába. Körülnézett a nagyvilágban és hazajött magyar­nak. Sírjánál így búcsúztatta Kis- gédiné Kirimi Irén a kecskeméti művésztelep egyik sarokszobájá­nak hajdani lakóját: Egyike volt azon keveseknek, aki művésze­tével, tehetségével halkan és fi­noman szolgálta festészetünket.” Heltai Nándor • A szombathelyi Vasi JMúzeumfalu újabb épülettel gazdagodik. A Vasvár melletti Sártimisztón szétbontott paraszházat eredeti formá­jában építik fel a falumúzeumban. Képünkön: összeállítják az épület számozott gerendáit. ÉVEKET TÖLTÖTT A HETVEN ESZTENDEJE ALAPÍTOTT KECSKEMÉTI MŰVÉSZTELEPEN A munka festője A hetven éve alapított kecs­keméti művésztelep második kor­szakáról, a forradalmak leverését követő évtizedekről kevesebb szó esik, mint a sokat ígérő korábbi kezdeményezésekről. A folyama­tosságot szinte kizárólag a telep helye jelentette. Az 1919 őszén elüldözött, kinézett mestereket fiatalok váltották föl, a kifejezés­ben újat kereső törekvéseket az idill, a népies életképek, a tet­szetős tájképek divatja követte. Iványi-Grünwald és társai jó­módban éltek, a svindli kurzus időszakában hosszabb-rövidebb ideig itt-tartózkodók súlyos, meg­alázó, leverő megélhetési gondok­kal küszködtek. A Nagybányá­ról, Szolnokról, a fővárosból le- költözőket országos hírnév övez­te, az első világháborút követő években itt menedékhez jutók pályájuk kezdetén tartottak. Ko­rábban a helyi újságok támogat­ták törekvéseiket; viszont a le- züllött ellenforradalmi sajtó, a konzervatív, maradi közvélemény minden szokatlan láttán szabad­jára engedett gyűlölete fájdalma­san bénította a tehetségek ki­bontakozását, érvényesülését. Ösztöndíjjal az egyenlőbb esélyekért „Ági, mondd meg az osztályfőnöknek...” MIT TEHET EGY GIMNÁZIUM?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom