Petőfi Népe, 1979. november (34. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-01 / 256. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! PETŐFI NÉPE AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXIV. évf. 256. szám Ára: 1,20 Ft 1919. november 1. csütörtök Ülést tart a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának ülését november 1-re összehívták. A Politikai Bizottság az időszerű nemzetközi kérdésekről szóló tájékoztató és a XII. kongresszus előkészítésével kap­csolatos feladatok megvitatását javasolja a Központi Bizott­ságnak. (MTI) NOVEMBER 7-E ALKALMÁBÓL Ünnepi megemlékezések, kitüntetések, új létesítmények átadása a megyében A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 62. évfor­dulójának méltó megünneplésére készülnek országszer­te, s természetesen Bács-Kiskun megyében is. A ha­gyományokhoz híven, több városban, községben már a november 7-ét megelőző napokban kezdetét veszi az ünnepi eseménysorozat, melynek keretében megemlé­kezéseket • tartanak a szocialista forradalom győzelmé­ről, kitüntetéseket adnak át, kiállítások megnyitására, képzőművészeti alkotások felavatására, és nem utolsó­sorban új létesítmények átadására kerül sor. Ezúttal eltérve a november 7-i ünnepségek időrendi sorrendjétől, az alábbiakban Bács-Kiskun me­gye több településének rangos eseményeiről tájékoztatjuk olva­sóinkat. KECSKEMÉTEN a november 7-ét megelőző /tápon, tehát jövő kedden a megyei tanács székhá­zában ünnepi megemlékezést tar­tanak és kitüntetéseket adnak át. Tíz órakor a Szabadság téri szov­jet hősi emlékműnél koszorúzási ünnepségre kerül sor. Ugyancsak a délelőtti órákban koszorúkat helyeznek el a vasútkertben levő szovjet hősi emlékműnél, az ellen- forradalom mártírjainak emlék­művénél és a szovjet hősök Budai úti temetőjében. Ugyanezen a napon a megyei pártbizottságon kitüntetéseket ad­nak át. A megyei ünnepi megem­lékezésre kedden délután 14 óra­kor a kertészeti főiskolai karon kerül sor. November 7-e alkalmából csak­úgy mint másutt, a megyeszékhe­lyen is több új létesítményt átad­nak. A széchenyivárosi ABC mö­gött az orvosi rendelő szomszéd­ságában elkészült az új gyógyszer- tár. Az egészségügyi intézményt kedden adják át rendeltetésének. Kecskemét egy kereskedelmi egy­séggel is gazdagodik: a Petőfi Sán­dor utca 10. szám alatti épületben november 2-án nyitják meg a Bács-Kiskun megyei Élelmiszer Kereskedelmi Vállalat új édesség­csemege üzletét. BAJÄN már a november 7-ét megelőző napokban az üzemek, szövetkezetek, intézmények dolgo­zói ünnepi gyűléseken emlékeznek meg a Nagy Október történelmi jelentőségéről. A város dolgozói, s a járás településeinek lakosai is koszorúzási ünnepségeket tarta­nak. November 5-én, hétfőn a bajai és a járásbeli úttörők bensőséges hangulatú ünnepség keretében ve­hetik át az úttörőházat. Ugyan­ezen a napon adják át rendelte­tésének a városi kórház új bel­gyógyászati pavilonját. A párt­székház előtt pedig Rátonyi József szobrászművész Lenint ábrázoló alkotásának felavatására kerül sor. A következő napon a Városi-já­rási pártbizottságon a párt társa­dalmi aktíváinak kitüntetéseket adnak át. Ugyancsak kedden a Déry-kertben levő szovjet hősi emlékműnél koszorúzási ünnepsé­get tartanak. KALOCSÁN vasárnap kerül sor a Krím területi képzőművészek kiállításának megnyitójára. Ked­den az I. István Gimnáziumban a város dolgozói megemlékezést tar­tanak a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmének 62. és a város felszabadulásának 35. év­fordulója alkalmából. I ' KISKUNFÉLEGYHÁZA jövő hétfőn jelentős kereskedelmi egy­séggel gazdagodik, ugyanis ezen a napon adják át az új Centrum Áruházat. KISKUNHALASON november 6- án, a Semmelweis kórházban tartanak ünnepi megemlékezést, s ennek keretében a kórház MSZBT- tagcsoportjának aranykoszorús plakettet adnak át. KISKŐRÖSÖN a jövő kedden a művelődési házban rendezett nagygyűlésen emlékeznek meg a város dolgozói a szocialista forra­dalom győzelmének évfordulójá­ról. * A megye nagyközségeiben, köz­ségeiben is méltóképpen emlékez­nek meg november 7-éről. ORGO- VANYON járási ünnepséget tar­tanak és kitüntetéseket adnak át. SZAKMARON november 7-én az ünnepi megemlékezést követően átadják rendeltetésének a négy­tantermes iskolát, a takarékszö­vetkezet székházát és az autóbusz- várót. JÁNOSHALMÁN november 7- én a Kiskunhalas és vidéke Sü­tőipari Vállalat új sütőipari léte­sítményének átadására kerül sor. BALLÓSZÖG 50 személyes, új óvodával, HETÉNYEGYHÁZA or­vosi rendelővel és egészségházzal gyarapodik. Az egészségügyi intéz­mény átadására november 3-án kerül sor. T. L. Magyar-luxemburgi külügyminiszteri tárgyalások Budapesten Kedden a késő esti órák­ban hivatalos látogatásra hazánk­ba érkezett Gaston Thorn luxem­burgi külügyminiszter. A vendé­get a Ferihegyi repülőtéren meg­hívója, Púja Frigyes külügymi­niszter köszöntötte. Szerdán a Külügyminisztérium épületében Púja Frigyes és Gas­ton Thorn tárgyalásokat folyta­tott. A nyílt, őszinte légkörű meg­beszélésen a két külügyminiszter nagy figyelmet szentelt a nemzet­közi kérdéseknek. Részletesen foglalkoztak az enyhülés, az euró­pai biztonság, együttműködés, és a leszerelés kérdésével. A tárgyaláson áttekintették Ma­gyarország és Luxemburg kap­csolatait is, aláhúzva: elégedettek azok alakulásával. Aczél György, a Miniszterta­nács elnökhelyettese a megbeszé­léseket követően az Országházban fogadta Gaston Thornt. A szívé­• A képen bal szélen: Púja Frigyes, vele szemben Gaston Thorn luxemburgi külügyminiszter. (Telefotő — MTI-fotó, Tóth István fel­vétele — KS) lyes légkörű találkozón részt vett Púja Frigyes. Veress Péter külkereskedelmi miniszter délután hivatalában ta­lálkozott Gaston Thornnal. Az eszmecsere során áttekintették a két ország gazdasági kapcsolatai­nak alakulását. (MTI) Felszabadulásának 35. évfordulóját ünnepelte Kecskemét • Dr. Mező Mihály ünnepi beszédét mondja. A megszokott napi munka mel­lett a harmincöt évvel ezelőtti eseményekre, a város szabadságá­nak születésnapjára való ünnepi emlékezés jellemezte a kecskemé­tiek szerdai napját. A város felszabadulásának 35. évfordulója alkalmából délelőtt, a Szabadság téri szovjet hősi em­lékműnél koszorúzási ünnepséget tartottak. Dr. Kőrös Gáspár, a városi pártbizottság első titkára, dr. Mező Mihály, a városi tanács elnöke, Hegedűs Zoltán, a KISZ városi Bizottságának titkára, Fe­hér Sándor, a városi népfrontbi­zottság elnöke helyezte el a meg­emlékezés, a hála koszorúit. Délután a városi tanács tagjai ünnepi ülésen emlékeztek meg október 31-ről, Kecskemét törté­nelmi sorsfordulójáról. A Himnusz hangjai után kul­túrműsor következett, majd Fehér Sándor köszöntötte a tanács tag­jait, az ünnepségre meghívott vendégeket, közöttük Nyers Re­zsőt, az MSZMP Központi Bi­zottságának tagját, Kecskemét or­szággyűlési képviselőjét, Horváth Istvánt, az MSZMP Központi Bi­zottságának tagját, a megyei párt- bizottság első titkárát, Bori Gyu- lánét, Kecskemét országgyűlési képviselőjét, dr. Körös Gáspárt, a városi pártbizottság első titká“- rát, Tohai Lászlót, a megyei ta­nács általános elnökhelyettesét, Decsov Zoltán alezredest, hely­őrségparancsnokot, valamint a hazánkban ideiglenesen állomáso­zó szovjet alakulatok képviselőit. Kecskemét felszabadulásának 35. évfordulójáról dr. Mező Mihály tanácselnök emlékezett meg. — 1944. október 31-e Kecske­mét város több mint hatszázéves történelmében, lakóinak életében döntő fordulatot jelentett. Ezt a napot köszöntve Kecskemét népe ismételten meghajtja a tisztelet és a hála zászlaját mindazok em­léke előtt, akik életüket és vérü­ket áldozták a szabadságért. Mély hálával, internacionalista érzé­sekkel gondolunk a Szovjetunió­ra, népeire, azokra a szovjet hő­sökre, akik nemcsak Európa, ha­nem az egész világ sorsát eldön­tő háborúban, harmincöt évvel ezelőtt a magyar földre, s az első települések között Kecskemétre is elhozták a szabadságot. Ünnepi megemlékezésének to­vábbi részében a városi tanács elnöke felidézte a több mint há­rom évtizeddel ezelőtti esemé­nyeket. Kecskemét város lakossá­ga, a mezőgazdaság és ipar mun­kásai nagyon sokat szenvedtek a háború alatt. A beszolgáltatási rendszer óriási terheket rótt a majdnem teljesen mezőgazdaság­ból élő lakosságra. Sok kecskemé­ti családhoz érkezett hír az apa, vagy fiú, a testvér vagy a férj haláláról, sebesüléséről, eltűnésé­ről. Október 9-ről 10-re virradó éj­jel a szovjet csapatok egyik osz­taga átkelt a Tiszán és megköze­lítette a várost. A szovjet csapa­tok számára a katonai helyzet nap mint nap kedvezőbben ala­kult. Október utolsó napjaiban már rohamosan kezdtek peregni a befejező események. A Szovjet Tájékoztatási Iroda november 1-i hadijelentésében a következőkről adott hírt: „Budapest irányában csapataink a Duna—Tisza közé­ben elfoglalták Kecskemétet, amely fontos vasúti csomópont.” — Ez alkalommal, itt, e helyen emlékezzünk Andrej Szemjonovics Kovtun gárdavezérőrnagyra, a Szimferopolban élő díszpolgárunk­ra, aki a 297. hadosztály parancs­nokaként részt vett a város fel­szabadításában — mondta dr. Me­ző Mihály, majd beszédének to­vábbi részében a város újjászüle­tésének első napjairól, heteiről, hónapjairól emlékezett meg. • Dr. Szegedi Sándor átveszi a díszpolgári oklevelet. 1944. november 15-én dr. Mol­nár Erik vezetésével megalakult a Szocialista és Kommunista Pártok Szövetsége és december 12-én megalakult a Magyar Kommunista Párt kecskeméti szervezete, amelynek kezdeménye­zésére december 16-án létrejött a Kecskeméti Nemzeti Bizottság. A tanácsházán kevés létszámmal ugyan, de már november első napjaiban megindult a szervező- munka. A szovjet városparancs­nok nagyon sokát segített, hogy megindulhasson az élet. A szov­jet katonák és postások kiépítet­ték a szétrombolt távbeszélő vo­nalakat. A villanygyár szenet kapott és karácsonyra áramot adott a városnak. Megindult a vasúti forgalom is. Az üzemek megkezdték a termelő munkát. A továbbiakban a városi ta­nács elnöke a város harmincöt év alatti fejlődését, a mezőgazdasági és ipari termelés eredményeit is­mertette, majd a lakosság élet- színvonalában bekövetkezett vál­tozásokról beszélt, egyebek kö­zött megemlítve például azt, hogy harmincöt évvel ezelőtt 18 ezer lakás volt Kecskeméten, s ma 33 ezer lakásban élnek a kecske­méti családok. Az első méter közműves vízvezeték csak a fel- szabadulás után épült, s jelenleg a lakások 65 százaléka közműves (Folytatás a 2. oldalon.) (Tóth Sándor felvételei) Az állami és állampolgári fegyelem megszilárdításáért 3. old*! Megtorpanás vagy előrehaladás? 4. oldal A kiskőrösi Városi Tanács ülése 8. oldal LESZ-E PRÓBATERMELÉS DECEMBERBEN ? Egyeztették a tennivalókat a bajai húskombinát r rj ff» építői Alapokmány szerint már ter­melnie kellene a négy év óta épülő Bajai Húskombinátnak, amelynek kivitelezői szerdán a munka gyorsítására újabb hely­színi szemlét és feladategyeztető tanácskozást tartottak. Az üzem­bejárással egybekötött megbeszé­lésen ott volt Erdélyi Ignác, az MSZMP Bács-Kiskun megyei bi­zottságának titkára, Papp György\, a bajai városi pártbizottság első titkára és jelen voltak a MÉM és a közös vállalkozás képviselői is. Megállapodtak abban, hogy a próbavágást legkésőbb november végén megkezdhetik és decem­ber 31-ig átadásra kerül a fon­tos létesítmény. — Minden nap késés veszte­séget jelent a beruházóknak, a népgazdaságnak — mondotta a szemlén részt vevő dr. Kovács Imre mezőgazdasági és élelme­zésügyi miniszterhelyettes —, mivel a magyar húskészítmények keresettek a világpiacon. Ezt fi­gyelembe véve kell öszpontosíta- ni a fő- és alvállakozóknak a munkaerőt, s tartani az újabb ha­táridőket. Az üzem „lelke”, a kazánköz­pont befejezése a legsürgősebb, hogy a már elkészült hatalmas, csempézett, gépekkel felszerelt húsfeldolgozóban megkezdődhes­sen a munka. Ugyanilyen fon­tos a szociális létesítmények ki­vitelezése, amellyel elmaradtak az építők. A tanácskozáson mun­kacsarnokonként egyeztették a tennivalókat s hetenként ellen- -őrzik majd a feladatok elvégzé­sét. A több mint 700 milliós beru­házással épülő Bajai Húskombi­nát, amely 25 mezőgazdasági és ipari üzem közös vállalkozása­ként létesül, évente 200 ezer hí­zott sertés feldolgozására lesz al­kalmas. Elsősorban Baja és kör­nyékének mezőgazdasági és ház­táji gazdaságaiból fogadja a vágnivalót. V. E. Országos hegesztési szeminárium A Gépipari Tudományos Egye­sület hegesztési szakosztálya, a GTE kecskeméti területi szerve­zetének közreműködésével Kecs­kemétre hívta össze az V. orszá­gos hegésztési szemináriumot. A háromnapos tanácskozást tegnap a Megyei Művelődési Központ színháztermében, az ország kü­lönböző részeiből érkezett 348 résztvevő előtt dr. Romvári Pál, a Nehézipari ■ Műszaki Egyetem tanszékvezető tanára nyitotta meg. Ezután Tohai László, a me­gyei tanács általános elnökhe­lyettese tartott előadást, amely­nek keretében ismertette Bács- Kiskun ipari fejlődését, kiemelve azokat a fémipari üzemeket, amelyekben fontos szerepet tölt be a hegesztő szakma. A továbbiakban Bakonyi Le­vente, a Gépipari és Automati­zálási Műszaki Főiskola adjunk­tusa a hegesztésoktatásról tartott előadást. Kollár Imre, a Gépipari Technológiai Intézet osztályveze­tője a IV. hegesztési szeminárium határozatainak végrehajtásáról számolt be. Dr. Konkoly Tibor, a Budapesti Műszaki Egyetem ta­nára az V. hegesztési szeminá­rium céljairól beszélt. A többi között hangsúlyozta a hazai he­gesztőanyag-gyártás fontosságát, a belföldi hegesztőanyag-ellátás felmérésének szükségességet, majd rámutatott a hegesztéssel kapcsolatos kutatási-fejlesztés fontosságára. Ezt követően szekciókban ülé­sezett a szeminárium. A tanács­kozás ma folytatódik, s gyakor­lati bemutatókat is ' tartanak a GAMF-on.

Next

/
Oldalképek
Tartalom