Petőfi Népe, 1979. október (34. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-28 / 253. szám
Nagy Lajosra emlékeznek Apostagon Nagy Lajos Kossuth-díjas íróra emlékeznek ma délután négy órakor szülőhelyén, Apostagon a művelődési házban, az író halálának 25• évfordulója alkalmából. A községi tanács és a népfrontbizottság, valamint a megyei tanács kalocsai járási hivatalának művelődésügyi osztálya által rendezett ünnepi megemlékezésen Tompái János, az apostagi községi pártbizottság titkára köszönti majd a megjelenteket, ezután pedig Kónya Judit, a Szépirodalmi Könyvkiadó főszerkesztője emlékezik meg a kiváló íróról. Az ezt követő ünnepi műsorban egyebek között a miskei irodalmi színpad és a Kecskemét Vonósnégyes működik közre. őszi köszöntő Jakabszálláson Az irántuk tanúsított mindennapos figyelmen túl október végén egy napot hagyományosan a község idős lakóinak ünnepévé avatnak Jakabszálláson. A Társadalom az idősekért helyi bizottsága ezúttal is nagy ügyszeretettel készült, szervezte az örömszerző eseményt. A helyi úttörő- csapat pajtásai és lelkes társadalmi aktivisták személyesen kopogtattak az ünnepségre invitáló meghívóval a háromszáz címzettnél, akik között több mint negyvenen 80 éven felüliek. Bán Jó- zsefné és Radics Kálmán pedig már a kilencedik x-et is betöltötték. Tegnap délelőtt 11 órakor pedig ünneplésen népesítették be a művelődési otthont, s hallgatták Kökény Istvánné, a Társadalom az idősekért jakabszállási bizottsága vezetőjének meleg hangú köszöntőjét, a kis óvodások és úttörők kedveskedő műsorát. Az ünnepség után — mint az szintén hagyományos — a Népfront Szakszövetkezet ebéden látta vendégül a község idős lakóit. A szakszövetkezet Dózsa szocialista brigádja és a községi nőbizottság pedig egy-egy szál szegfűvel tisztelte meg őket. . AZ ÉRDEKLŐDÖK A MUNKAHELYÜKÖN JELENTKEZHETNEK Kiskertparcellázás és -kiosztás Katonatelepen Kecskeméten nagy sikere volt annak a parlaghasznosítási akciónak, amelyet néhány éve kezdeményezett a városi tanács. A megyeszékhelyhez közel, nagyüzemi- lég kevésbé művelhető, elhagyott és ezért állami kezelésbe vett mezőgazdasági területeket parcelláztatott fel a végrehajtó bizottság szakosztálya a Halasi út, valamint a Hetényegyházi út mentén, és oszott ki az igénylők között. Az érdekeltek eleinte vásárlás, később bérlet útján jutottak hozzá a kerti földekhez. A megye- székhelyen ez év tavaszáig csaknem ezerötszázan részesültek az akció előnyeiben. A hóéi szükségleten felüli zöldség-gyümölcs értékesítésének a megkönnyítésére az UNIVER ÁFÉSZ ideiglenes felvá. sárlóhelyet nyitott az úgynevezett hobbikertek központjában. Az egy évtizeddel ezelőtt még kopár vagy gyomnövényekkel tarkított buckáit helyén szőlő-, gyümölcs- és kerti veteménytermő parcellák díszlenek. És a városban mind többen szeretnének ilyen kiskerteket létesíteni. A nagy érdeklődésre való tekin. tettel, a városi tanács vb a kecskeméti határ másik felében, Katonatelepen a vasúti megállóval szemközti parlagterületből most 23 hektárt parcelláztatott, és a közeljövőben megkezdi a 800 négyzeméter (222 négyszögöl) vagy annál nagyobb kiskertek kiosztását az igénylők között. A kiskertre, amelynek 50 forintos évenkénti bérleti díját a kecskeméti Városi Tanács V. B. pénzügyi osztályán szerzett postautalványon lehet befizetni, előzetes engedély alapján 12 négyzetméter beépített alapterületnél nem nagyobb szer- számoskamra emelhető. A katonatelepi kiskertek iránt érdeklődők a munkahelyük szakszervezeti bizottságánál jelentkez. zenek, amely eljuttatja igénylésüket a kecskeméti Városi Tanács V. B. mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályára. A szakosztály még ebben az évben birtokba adja a kiskerteket, hogy a bérlők azok művelésre előkészítését mielőbb megkezdhessék. A mezőgazdasági szakigazgatás szeretné elősegíteni, hogy a katonatelepi kiskerteken olyan növényeket, veteméijyt, gyökérzöldséget, gyümölcsöt termeszszenek, mint a szamóca, a kajszi, a málna, a csemegszőlő, a cseresznye, a meggy, amelyek művelésére a mezőgazdasági nagyüzemek munkaerőhiány miatt nem vállalkozhatnak. A kecskeméti Városi Tanács V. B. mezőgazdasági és élelmezés- ügyi osztálya október 29-től kezdve várja a munkahelyek igénybejelentéseit a katonatelepi kiskertek iránt. K. A. Ősz húrja zsong (Tóth Sándor felvétele) 12. számú variációs rejtvény Ezzel a rejtvényünkkel megkezdődik rejtvénypályázatunk második fordulója. Ne felejtse el az első forduló megfejtését a határidőre beküldeni. Megismételjük: ahhoz, hogy a versenyző a pályázaton részt vegyen, és hogy díjat nyerjen, nem feltétlenül szükséges az első forduló teljes megfejtésének beküldése, hanem elegendő a rejtvény mellett közölt, számmal ellátott négyzet beküldése is, a megfelelő betűvel. Minden helyesen beküldött betű ugyanis 1—1 pontot jelent. Egyenlő pontszámok esetén a díjak odaítéléséről sorsolással döntünk. ■ Többek kérésére közöljük, hogy VARIÁCIÓS REJTVÉNYPÁLYÁZATUNK pályázati feltételeit lapunk 1979. szeptember 16-i számában közöltük. VÍZSZINTES: 1. Pengetés és vonós hangszereken találhatók. 6. Kínai hosszmérték. 8. Ázsiai sivatagos hegylánc. 10. Becézett Adél. 11. Csat- tanós elbeszélés. 12. Vissza: pihen. 13. Készpénz rövidítése. 14. Névelő tárgyesetben. 10. Szépeket mond. 18. Bíróság előtt folyik. 19. Helyhatározó. 20. Gyülekezet jellemzője. 24. Semmibe sem vesz. 25. Azonos mássalhangzók. 26. Latin kötőszó. 27. Szülő, becézve. FÜGGŐLEGES: 1. Valaha a háború kezdetét jelentette. 2.... muri. (Móricz-színmű). 3. Helyhatározói rag. 4. Folyó a Szovjetunióban. 5. Rejtjel. 0. Dorbézol. 7. Fohászkodás. 8. Fejfedő. 9. Fonószerszám. 15. Régi katonai fegyvernem. 17. Világító eszköz. 21. Kiejtett betű. 22. Mutatószó. 23. Futballbíró szerszáma. 24. Igekötő. 25. Pénzintézeti központ. Ebből a rejtvényből 8 szót kell kikeresni. Ezúttal könnyebbség, hogy ezek közül kettő ugyanazzal a betűvel kezdődik, amit majd be kell írnia a mellékelt négyzetbe. Egy pontot kap a helyesen kiválasztott betűért. Gyűjtse a „betüsnégyzeteket”, szükség lesz rá. Szervizavatás a Széchenyivárosban Pénteken délután Kecskeméten a Széchenyivárosban került sor az ország legkorszerűbb GELKA- szervizének ünnepélyes felavatására. Az eseményen részt vett Kozma György, a GELKA Vállalat vezérigazgatója is. Dr. Mező Mihály, Kecskemét város Tanácsának elnöke beszédében rámutatott arra, hogy a városban 34 ezer család él. Ezek többségének rádió és televíziós készülék van a lakásában. A lakosság több mint fele rendelkezik mosógéppel, hűtőgéppel és más elektromos háztartási berendezéssel. Emiatt már nagy szükség volt a húszmilliós költséggel létesült, műszerekkel jól felszerelt javító-szolgáltató üzemre. Mészáros Ferenc, a GELKA megyei kirendeltségvezetője elmondta, hogy hét év alatt négyszeresére növekedett a javító- szolgáltatási igény, s a régi körülmények között már csak nagy nehézségek árán tudták ellátni a műszerészek munkájukat. Kozma György vezérigazgató arról beszélt, hogy nagyobb beruházás az elkövetkező években GELKA- szervizek vonatkozásában sehol az országban nem várható. Ezért a továbbiakban Bács-Kiskun megyében is a lakáson való helyszíni javítások lehetőségeit bővítik. Ehhez korszerű eszközökkel szerelik fel a műszerészeket. Figyelmetlenségből halálos baleset Kiskőrösön Tragikus szerencsétlenség történt Kiskőrösön a Kossuth és a Szent István utca kereszteződésében. Aszódi János 24 éves, Kiskőrös, Rákóczi út 210. szám alatti lakos személygépkocsijával e kereszteződés felé haladt. Észlelte, hogy előtte egy kerékpáros, Vészeli István 67 éves, Kiskőrös, Rákóczi út 29. szám alatti lakos az úttest felezővonala mellé húzódott, nyilván balra kanyarodási szándékkal. A személygépkocsi vezetője fékezett, ám megállni már nem tudott, s így a kerékpárosnak ütközött. Vészeli Istvánt a mentők életveszélyes állapotban szállították kórházba, ahol azonban á gyors orvosi segítség ellenére meghalt. Izsák és Kiskőrös közötti úton Pozsgai László 23 éves, Kiskőrös, Rákóczi út 83 szám alatti lakos személygépkocsijával szabálytalan előzés miatt összeütközött a vele szemben szabályosan, személygépkocsival közlekedő Szentgyörgyi Istvánné 63 éves, Kiskőrös, Kossuth utca 11. szám alatti lakosnak. Szentgyörgyi Istvánné megsérült. A járművekben 40 ezer forint anyagi kár keletkezett. Kecskeméten a Bem és a Reisz- mann Sándor utca kereszteződésé, ben Rausch Éva 30 éves, Jakab- szállás, Ady Endre utca 5. szám alatti lakos személygépkocsijával a Bem utca felé haladt. Figyelmen kívül hagyta az Elsőbbségadás kötelező jelzőtáblát, s nekiütközött a már féktávolságon belül a védett -útvonalon haladó Szabó István 38 éves, Kecskemét, Úttörő utca 4. szám alatti lakos személy- gépkocsijának, amely felborult. Szabó Istvánnét a mentők kórházba szállították. A személygépkocsikban 22 ezer forint anyagi kár keletkezett. G. G. HÍREK • HÍREK naptAr 1979. október 28.. vasárnap Névnap: Simon Napkelte: 6 óra 21 perc. Napnyugta: 16 óra 35 perc. Holdkelte: 12 óra 58 perc. Holdnyugta: 22 óra 50 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: eleinte túlnyomóan derült idő, Nyugat felől lassanként megnövekvő felhőzet, valószínűleg csapadék nélkül. Többfelé élénk, a Dunántúlon időnként erős délkeleti, déli szél. Hajnalban párásság. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában —2, —7, fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 fok, egy-két felhőtlen helyen 5 fok közelében. (MTI) LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 43. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt, A lottónyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: 4 találatos szelvénye 53 fogadónak volt, nyereményük egyenként 134 356 forint, 3 találata 5755 fogadónak volt, nyereményük egyenként 619 forint, a 2 találatos szelvények száma 171 651 darab, ezekre egyenként 26 forintot fizetnek. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. (MTI) Kedden lottó-jutalomsorsolás A Sportfogadási és Lottó-igazgatóság október 30-án, kedden Budapesten rendezi a lottó jutalomsorsolását. A húzáson a 43. játékhét szelvényeire 1302 tárgynyeremény — főnyereményként egy Lada 1200-as típusú személy- gépkocsi — jut; az előfizetéses lottószelvények között külön egy 1600-as Ladát is kisorsolnak. Az igazgatóság elkészítette a lottósorsolások jövő havi menetrendjét. Eszerint november 2-án Hevesben, 9-én Devecseren, 16-án Jászladányban húzzák a lottó esedékes heti nyerőszámait. A hónap utolsó két lottósorsolását október 23-án és 30-án Budapesten tartják a Televízió Hargita stúdiójában, ahonnan helyszíni közvetítés számol be az eseményről. (MTI) MŰSOR: MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1979. október 28. 18 órakor: DISCO Előzetes:' 1979. október 29. 19 órakor ANNA BOLENA bérleti előadás KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 1979. október 28. vasárnap du. 3 óra: BŰCSŰZAS JÚNIUSBAN Gózon-bérlet este 7 óra: BÜCSÜZÄS júniusban Tóth László-bérlet Kelemen László Színpad de. 10 óra: SZERELEM, ÓH! MOZI 1979. október 28.: KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor ALLEGRO BARBARO 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes magyar film KECSKEMÉT ÁRPÁD: fél 4, háromnegyed € és 8 órakor bizalmi Állasban III. helyárúi 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes amerikai bűnügyi film MESEMOZI: fél 4 és háromnegyed 6 órakor szivárvány Színes, szovjet rajzfilm-összeállítás PAJTASMOZI: délelőtt 10 órakor! A villamcsinalo 1979. október 29.: KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor LEPRAS NO II. helyárú! Színes lengyel film KECSKEMÉT ÁRPÁD: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor ALLEGRO BARBARO 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes magyar film mesemozi: háromnegyed 6 órakor szivárvány Színes szovjet rajzfilm-összeállítás STÜDIOMOZT: 8 órakor KILENC HÓNAP Csak 18 éven felüUeknekl Színes magyar film Gyerekek a GAMF-on A nemzetközi gyermekév alkalmából ma nagyszabású, egésznapos programot szerveznek a Kecskeméti Gépipari és Automatizálási Műszaki főiskolán az ott dolgozók gyermekei számáraMintegy kétszázötven gyereket várnak a rendezők a délelőtti játékos sportvetélkedőkre, délután műsorral folytatódik a nap. A bohócverseny derűs pillanatokat szerez bizonyára a gyerekeknek, s utána táncház következik, a TÉKA együttes zenéjére. Vendégeket is várnak: az izsá- ki és a szarkási tanyai kollégium mintegy száz lakóját, akik műsort hoznak a meghívás viszonzásául. A szegedi operatársulat vendégjátéka Hétfőn* este hét órakor a Megyei Művelődési Központban kerül sor az idei évad első operabemutatójára Kecskeméten. A Szegedi Nemzeti Színház társulata ezúttal Donizetti egyik kevésbé ismert operáját, az Anna Bolenát újította fel Horváth Zoltán rendezésében. (A művet Magyarországon utoljára 1833-ban játszották, a milánói ősbemutató után három évvel.) A nagysikerű szegedi premiért mindössze négy hónappal ezelőtt tartották, s vidéken elsőként a kecskeméti közönségnek mutatják be. Az újonnan felfedezett Donizetti-mú főbb szerepeiben olyan kitűnő és közismert operaénekesek mutatkoznak be, mint Gregor József Érdemes Művész (Enrico), Réti Csaba Liszt-díjas (Lord Percy). Boleyn Annát Bajtay Horváth Ágota játssza. Az előadás olasz vendég- karmestere: Bruno Campanella. — Ma reggel átadják a forgalomnak a Petőfi-híd felújított északi oldalát, s ezzel egyidejűleg megkezdődik a déli oldal korszerűsítése. A forgalomkorlátozási rend változatlan: hajnali 5 órától este 9 óráig csak a BKV járművei és a nehéz tehergépkocsik haladhatnak át a hídon a személyautók pedig a jelzett időpont előtt és után vehetik azt igénybe. A hídon a forgalom a hétvégeken — szombatokon és vasárnapokon — nincs korlátozva. — Nemzetközi hűtőfuvarozási tanácskozást rendeztek Budapesten október 24-e és 26-a között. Többek között foglalkoztak az európai közúti hűtőlánc tökéletesítésével. javaslatot dolgoztak ki az élelmiszerfuvarozó hűtőjárművek vámkezelésének, valamint az egészségügyi vizsgálatoknak gyorsítására. A nemzetközi szervezethez tartozó fuvarozók járműveinek zavartalan és biztonságos üzemanyag-ellátását is megtárgyalták a szakemberek. — AZ ANYANYELVI VERSENY résztvevői tegnap nyilvános szóbeli vizsgán mérték össze tudásukat a pénteken kezdődött Édes anyanyelvűnk vetélkedő országos döntőjén. A részt vevő hatvankét gimnáziumi, szakközépiskolai és huszonhárom szakmunkástanuló között eredményt ma hirdetnek Széphalom községben, a Kazinczy Ferenc-emlékünnep- ségen. — Forgalomváltozás Baján. Az 51-es számú út Baján újonnan megépült szakaszán a forgalomba helyezés időpontjától, október 29-én a déli óráktól a Deák Ferenc utca—Szamuely utca kereszteződésében és a Vörösmarty— Arany János úti kereszteződésben az elsőbbségi jog megváltozik. Kérjük a gépkocsivezetőket, hogy ezeken a helyeken különös figyelemmel, a táblák utasításainak megfelelően közlekedjenek. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség. Kiadóhivatal: Kecskemét. Szabadság tér 1/a. 600i Telefon: 12-619, 12-516 t (központi): 11-709. Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 30,— forint, negyedévre 90,— forint, egy évre 360,— forint. Készült a Petőfi Nyomdába! ofszet rotációs eljárással. Kecskemét. Külső-Szegedi út 6. «001 Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133—235X