Petőfi Népe, 1979. október (34. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-06 / 234. szám

PETŐFI NÉPE Megyei közlekedési önkéntes rendőri század alakult Kecskeméten Díjnyertes kecskeméti művész Hegedűs László festőművész tizénegy képével szerepel Mis­kolcon azon a csoportos tárlaton, amely „A gyermekkönyv nemzet­közi nyelve a grafika” nevet vi­seli. A kecskeméti alkotó bekül­dött műveiért a második díjat érdemelte ki. A tárlat október 20-ig tart nyitva a miskolci vá­rosi könyvtár kiállítótermében. Hegedűs László a képzőművésze­ti világhét alkalmából rendezett ,íKépzőművészet — vetített ké­pen” című országos J inti Ingpá­lyázaton is sikert ért el Kis­kunhalason. Megkapta a meg­tisztelő'harmadik díjat. Piaci körkép Egyre kevesbb a gyümölcs — a szilva és az őszibarack — a paradicsom és a paprika a kecs­keméti piacon. Kapható viszont birsalma, első osztályú csemege­hagyma, és a kiskereskedőknél gyalult nyerskáposzta is. Tegnap 5—7 forintért árusítot­ták a burgonya kilóját, mindosz- sze 14 mázsát kínáltak belőle. A sárgarépa csomóját 4—5, a petrezselyem csomóját 4—6 fo­rintért adták. Vöröshagymából három mázsányi kelt el, kilón­ként 7—12 forintért. Kapós volt az édes, lila csemegehagyma, aminek kilóját 18 forintért mér­ték, és a fokhagyma, aminek 30 —40 forintba került kilója. Volt még zöldhagyma, összesen 100 csomó, 2,50—3,50 forintért cso­mónként. Hét-hét mázsányi ká­poszta várt vevőre, a fejes ká­posztának 4—6, a kelkáposztá­nak 7—10 forint volt kilója. Ör­vendetesen olcsó a karfiol: az első osztályúnak 10 forintba ke­rült kilója! .Bőséges volt a fe- jessaláta-választék, darabjáért 2 —4 forintot kértek az árusok. Az elmúlt hetekhez viszonyítva emelkedett a főzőtök ára, tegnap 4—5 forintra tartották kilóját. Paradicsomból mindössze 12 má­zsát árusítottak, kilóját 3—6 fo­rintért adták. Zöldpaprikából még 56 mázsa volt a piacon, 5 —10 és 20 forintért mérték ki­lóját. 8—16 forintba került az uborka kilója, ahogyan eddig, most is az apróbb volt a drá­gább. A másodvetésű zöldborsó ára meglehetősen magas volt: 30—35 forintba került belőle egy kiló. Zöldbabból csaknem öt má­zsa kelt el, kilónként 10—20 fo­rintért. A másodvetésből szár­mazó hónaposretek csomóját 2— 2,50 forintért kínálták. Almából 34 mázsa volt az árusoknál, kilóját 4—10 forintért mérték. A körte kilójá 8—20 fo­rintba került. Bőséges volt a szőlőválaszték is, 36 mázsa, ki­lója 8—16 forintba került, őszi­barack és szilva már csak. mu­tatóba akadt egy kevés. Áz új héjasdió kilójáért 25—30, a mák kilójáért 35—40 forintot kértek az árusok. A tehéntúró kilóját 40 forin­tért mérték, a juhsajtot pedig 80 forintért, A tejfel literje öt­ven, a tej literje 7 forintba ke­rült. A baromfipiacon az élő csirkét 80—140, az élő tyúkot 140—250, az élő kacsát 145—220, az élő libát 270—420, az élő pulykát 300—500 forintért árusították, természetesen páranként. A tojás darabját 2—2,20 forintra tartot­ták. Pénteken délelőtt a KPM Köz­úti , Igazgatóság Kecskeméti Üzemmérnökségén ünnepélyes aktusra került sor: megalakult az első megyei közlekedési önkéntes rendőri század. Az alakuló szá­zadgyűlésen megjelent dr. Fehér Géza rendőr ezredes, a megyei rendőr-főkapitányság vezetője. Pogány Károly igazgató megnyi­tóját követően huszonhat önkén­tes rendőr — akik most váltak a testület tagjaivá — tett esküt. A megyei rendőrfőkapitány mondott ezután beszédet. Elöljá­róban kijelentette: megtisztelte­tés számára, hogy részt vehet az önkéntes rendőri század alakulá­sán. Ez a század a megyében elsőként közigazgatási területek­hez kapcsolódik, s tagjai olyan társadalmi munkát végeznek, amely személyes jellegű részvé­telt jelent a közlekedési kultú­ra, a közlekedési morál alakítá­sában. A közlekedési önkéntes rend­őröknek sokrétű feladatot kell vállalniuk, hiszen a társadalmi tulajdon védelmén, a közrend, közbiztonság megteremtésén túl, a közlekedés biztonságára, a bal­esetek megelőzésére is ügyelniük kell. Ezért a KPM Közúti Igaz­gatóság dolgozói munkahelyi be­osztásuknál fogva is sokat te­hetnek. Végezetül a megyei rendőrfőkapitány sok sikert és jó munkát kívánt az újonnan alakult önkéntes rendőri század tagjainak. Czéh Gábor rendőr őrnagy is­mertette ezután az önkéntes rendőri század szakaszainak be­osztását. Ebből kitűnt, hogy az üzemmérnökségek önkéntes rend­őri .csoportjai az adott járási rendőrkapitányságok közlekedési alosztályaihoz tartoznak, míg szakmai irányításukat a megyei rendőr-főkapitányság közlekedési és közrendvédelmi osztálya vég­• Dr. Fehcr Géza rendőr ezredes ünnepi beszédét mondja. • Az új önkéntes rendőrök eskütétele. (Tóth Sándor felvételei) HÍREK HÍREK zi. Czéh Gábor ezután nyújtotta át az új önkéntes rendőröknek az önkéntes rendőri- igazolványt és karszalagot. Pogány Károly igazgató zár­szavában elmondta, hogy az ön­kéntes rendőri század megalakí­tását az igazgatóság pártszerve­zete és gazdásági vezetése közö­sen döntötte el, amelyhez hozzá­járult a megyei rendör-főkapi- tányság vezetése is. —s —r Megállapították a mezőgazdasági termékek új termelői árát A Minisztertanács felhatalma­zása alapján a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, az érde­kelt főhatóságokkal és képviseleti szervekkel egyetértésben, minisz­teri rendeletben állapította meg a mezőgazdasági termények, állatok és állati termékek 1980. január 1- től érvényes termelői árát, vala­mint a szemes és ipari takarmá­nyok új kereskedelmi árait. A ren­deleteket a Magyar Közlöny 1979. szeptember 29-i száma, a részlete­sebb szabályokat a Mezőgazdasá­gi és Élelmezésügyi Minisztérium hivatalos értesítőjének 19. száma közli. A mezőgazdasági termelői árak mintegy 11 százalékkal emelked­nek. Ezen belül nagyobb mértékű — 14 százalékos — az állat- és ál- latitermék-árak emelkedése, ki­sebb mértékben — átlagosan 7 százalékkal — növekednek a ter­mények árai. A főbb növényi termékek közül a búza ára mázsánként átlagosan 18 forinttal emelkedik, ezen belül a javított minőségű búza ára 30 forinttal, a szokványbúza ára 10 forinttal nő. A kukorica felvásár­lási ára 28 forinttal, a nagy olaj- tartalmú napraforgó 50 forinttal emelkedik. A zöldség- és gyü­mölcsfélék felvásárlási ára átla­gosan 10 százalékkal lesz . maga­sabb. Az állatok és állati termékek közül a hízósertések és a vágó­marhák kilogrammonkénti felvá­sárlási alapára egyaránt 2,50 fo­rinttal, a tej felvásárlási alapára pedig literenként 0,40 forinttal nő. A nagyüzemi prémiumok rendsze­re e cikkek körében továbbra is fennmarad, ezek összege is nö­vekszik. Emelkedik a vágójuh, a vágóbaromfi és a hal felvásárlási ára is. A hízott sertések átvételi súly­határai — mint azt már korábban közölték — 1979. október 15-től csökkennek, s a jelenlegi felvá­sárlási árak december végéig vál­tozatlanok maradnak. Az 1980. ja­nuár 1-től életbe lépő új felvásár­lási árak ezekre a leszállított súly­határokra érvényesek. A vágómarhák közül a hímivarú hízómarháknál — a gazdaságos ta­karmányozás és a piaci igények jobb kielégítése érdekében — 1980. január 1-től degresszív ár­rendszer lép életbe: az 570 kg bruttó súly feletti hízómarhákért 3 Ft kg-mal alacsonyabb felvá­sárlási árat fizetnek, mint az 570 kg súly alatti állatokért. Az állatokra és az állati termé­kekre, valamint a szemes takar­mányokra és az új termésű zöld­ség-gyümölcsfélékre megállapí­tott új felvásárlási árak 1980. ja­nuár 1-én, az egyéb növényter­mesztési termékekre pedig 1980. július 1-én lépnek hatályba. A fehérjetakarmányok árnöve­kedése mintegy 25—30 százalékos, a szemes takarmányok nagyke­reskedelmi ára pedig olyan mér­tékben emelkedik, mint ahogy a felvásárlási és az importárak nőt­tek. A kukorica ára 10 százalék­kal. az ipari abrakkeverékek (tá­pok) ára átlagosan 20 százalékkal lesz magasabb. A szemes takarmányok, fehér­jetakarmányok és keveréktakar­mányok új nagy- és kiskereske­delmi ára 1980. január 1-én lép életbe. Az ipari árak változása miatt ja­nuár 1-től növekszik* a mezőgaz­daságban felhasznált termelőesz­közök ára. így például a mezőgaz­dasági gépek ára 23—25 százalék­kal, a műtrágyák ára 15 százalék­kal, a növényvédő szereké pedig 25 százalékkal emelkedik átlago­san. Nő az építőanyagok, ener­gia és energiahordozók, valamint a fatermékek ára is. Újból szabályozzák a mezőgaz­dasági nagyüzemek beruházási, üzemviteli és pénzügyi rend­szerét. A mezőgazdasági ter­mékek termelői árának emelé­se és a mezőgazdaságban felhasz­nált anyagok, termelőeszközök árváltozása kiegyenlítik egymást, tehát az árintézkedések a mező- gazdasági jövedelmeket a koráb­biakhoz képest csak akkor növe­lik, ha a költséggazdálkodást, a hatékonyságot az üzemek javít­ják. Az árváltozások a fogyasztói árakat — a szabadpiaci cikkeket nem számítva — nem érintik. (MTI) ezt nem lehet kihagyni!! BONYHÁDI CIPŐGYÁR bemutatkozik Oki. 8-13 c ű\-tS iftUHAl l KECSKEMÉTEN, AZ ALFÖLD SZÖVETKEZETI ÁRUHÁZBAN Női bokacipők, férficsizmák, félcipők, fiú, leány fél-, száras, bundacipők gazdag választékával. TISZÁNTÚLI CIPÖKER. VÁLLALAT ------------------------------------------------------------------------------------­-------4VU. D iafilmek a Tanácsköztársaságról A Bács-Kiskun megyei Állami Levéltárban diapozitív felvételeken, rögzítették a Tanácsköztársaság idejéből fennmaradt kép- és írásbeli történeti anyagnak számos olyan részletét, amely a 133 nap kiskun­félegyházi eseményeit foglalta krónikába. A 130 diaképet a helyi ta­nács költségére készítették el, és a Kiskun Múzeumnak átadva a kiskunfélegyházi tanulóifjúság hazai történelmi ismereteit gazdagít­ják vele. NEM ADTAK ELSŐBBSÉGET NAPTÁR 1979. október 6.. szombat Névnap: Brúnó Napkelte: 5 óra 49 perc. Napnyugta: 17 óra 15 perc. Holdkelte: 17 óra 5« perc. Holdnyugta: (i óra 14 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás szorrtbat es­tig: délnyugat felől megnövekvő telhőzet, elsősorban a Dunántú­lon helyenként záporral, zivatar­ral. Napközben élénk déli szél. Hajnalban néhány helyen köd. Legalacsonyabb éjszakai hőmér­séklet: 2, 7. legmagasabb nappa­li hőmérséklet szombaton, 18—23 fok között. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: október 4-én a középhőmérséklet 7 (az 50 éves átlag 13,4). a legmagasabb hőmérséklet 14,3 Celsius-fok volt, a nap 9 órát sütött. Tegnap reggel 7 órakor 2,6, 13 órakor 15 Celsius-fokot mértek, a reggeli leg­alacsonyabb hőmérséklet z Celsius-fok volt. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottóigaz­gatóság közlése szerint a Ro- manyban megtartott 40. heti lotlósorsolás alkalmával a követ­kező számokat húzták ki: 2, 8, 11, 16, 53 — Kalocsa műemlékeinek álla­potát, a műemlékgondozás idősze­rű teendőit is megvitatta a kalo­csai Városi Tanács Végrehajtó Bi­zottsága csütörtöki ülésén. Mint a beszámolóból kitűnt, a régi ko­rok építészeti remekeinek sorá­ban, jövőre megkezdik a főszé­kesegyház teljes felújítását, amelynek anyagi fedezete részben már megvan. — A balatonfüredi kiserdőt vé­dett területté nyilvánította a Veszprém megyei Tanács Végre­hajtó Bizottsága. A tízhektáros er­dő nemcsak a gyógyüdülőváros levegőjének szűrője, hanem ked­venc kirándulóhelye a szívkórház és a szanatórium beutaltjainak. A kiserdőt a növekvő idegenforga­lommal járó zsúfoltság következ­tében az utóbbi időben szembetű­nő károsodások érték. A védelmi és az állagmegóvási elképzelések szerint tervezik, ohgy kiegészítik az értékes faállományt és rendbe teszik a sétautakat is. — HÁZASSÁGKÖTÉS, MAI MÓDON. Az ünnepi szertartást a házasulandók egyéni ízlése, igé­nye szerint, kellemes körülmé­nyek mellett tartja meg Kecske­méten a Családi és Társadalmi Eseményekét Rendező Iroda. A nyáron 220 társadalmi esküvőn mondták ki a boldogító igent. A házasfelek kívánságára komoly­zenével, vagy beat-muzsikával fejeztek be egy-egy szertartást. Többen kértek esküvőjükről magnó- vagy filmfelvételt, de számos alkalommal a versmondó is szóhoz jutott. — Harkakötönyben és Szánkon a gyermekév alkalmából óvodát építenek a helyi lakosság és a környékbeli üzemek dolgozóinak összefogásával. A falak már mind­két településen készen vannak. A munka folytatását azonban hát­ráltatja, hogy a kivitelező, a kis- kunmajsai kommunális üzem, egyelőre nem kap 66—E jelű fö­démgerendát. — Bátmonostori úttörők láto­gattak el a csapatzászló ünnepé­nek eseménysorozata alkalmával Dunántúlra, a pákozdi csatamező és emlékmű színhelyére. A bajai járás többi helységében ugyanek­kor akadályversenyeken, illetve vetélkedőkön mérték össze erejü­ket az úttörők. A résztvevőknek még a rossz idő sem szegte ked­vét. Kerékpárosok és motorosok balesetei Tisaakécskén a Szolnoki út és a Szabolcska utca kereszteződé­sében Tóth Imre 57 éves, Tisza- kécske, Tiszabög 359. szám alat­ti lakos kerékpárjával nem adott elsőbbséget a védett útvonalon közlekedő Horváth Ottó, Tisza- kécske, Dohány utca 74. szám alatti lakos személygépkocsijának és összeütköztek. Tóth Imrét a mentők a kórházba szállították. 'Baján, a Szabadság út és a Wesselényi utca kereszteződésé­ben Pollák István, 66 éves, Ba­ja, Dózsa György út 175. szám alatti lakos segédmotorjával nem adott elsőbbségit a vele szemben szabályosan közlekedő, már fék­távolságon belől levő személy- gépkocsinak és összeütköztek, Pollák István megsérült. Kiskunfélegyháza határában, az 5-ös számú főútvonalon Sza­bó András 52 éves budapesti la­kos a rábízott nyergesvontatóval, szabálytalan előzés miatt ösz- szeütközött Fekete István 47 éves, Kiskunfélegyháza, Alpári út 33. szám alatti lakos személyautójá­val. Fekete István megsérült. Ugyancsak szabálytalan előzés miatt történt baleset Jánoshalma határában. Zajics Nándor 41 éves, Kunfehértó, II. kerület 87. szám alatti lakos motorkerékpár­jával nekiütközött az előtte, ve­le azonos irányban közlekedő mezőgazdasági vontatónak. A mo­toros nem tartott kellő oldaltá­volságot. Zajics Nándor megsé­rült. Motorkerékpárjával közleke­dett Bácsszőlős határában Kléner Miklós 18 éves, Bácsszőlős, Oszo­lok 12. szám alatti lakos, s mi­után nem tartott kellő oldaltá­volságot, egy tehergépkocsinak ütközött. A fiatalember megsé­rült. Ittas állapotban, kivilágítatlan kerékpárral közlekedett Kiskun­halas határában, az 53-as szá­mú úton Filus Ferenc 43 éves, Balotaszállás,. IV. kerület 12. szám alatti lakos. Minden indok nélkül áttért az úttest bal olda­lára. A vele szemben érkező sze­mélygépkocsi vezetője hirtelen fékezett, s ezért az utána köz­lekedő Jónás Péter 54 éves, Kis­kunhalas, Damjanich utca 3. szám alatti lakos személyautójá­val nekiütközött. Jónás Péter megsérült G. G. — HEYERDAHL VISSZAVO­NULT. Az olasz Riviéra egy kis falujába vonult vissza a norvég fővárosból Thor Heyerdahl, 65 éves norvég antropológus, a hu­szadik század legnagyobb utazó­ja. Világhírnévre 1947-ben tett szert, amikor Kon-Tiki nevű tu­taján százegy nap alatt 4300 mér­földet hajózott a Csendes-óce­ánon. a perui partoktól nyugati irányba, a polinéziai szigetekig. Későbbi kutató útjai közül ki­emelkedő az 1969-es RA—l és az 1970-es Ra—2 expedíció ami­kor papirusznádból készült csó­nakokkal vágott neki az Atlanti­óceánnak, hogy Afrikából eljus­son Amerikába. — Áfész-vendéglátók a keres­kedelemben. Húsz évre tehető az az egészséges folyamat, amelynek során az állami kereskedelem mellett a szövetkezeti ellátók áru­kínálatukkal egyre inkább részt vesznek a lakosság ellátásában. Példaként az áfész-ek vendéglátó tevékenységét említhetjük: 1975- ben 2 millió, tavaly pedig már 3 millió adag ételt szolgáltak fel megyeszerte. — „MADÁRTÁRLAT”. Száz díszketrecben teszik közszemlére azokat a papagájokat, diszpin- tyeket és egyéb, színes tollú ma­darakat, amelyeket a díszmadár­tenyésztők mutatnak be a két­napos kecskeméti kiállításukon. A látványos „madártárlatot’' ma és holnap a Budai utcai Petőfi Sándor Általános Iskolában te­kinthetik meg az érdeklődök. MŰSOR: KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 6. szombat este 7 óra ÉN VAGYOK RAVELSZKI Csortos-bérlet Október 9. kedd este 7 óra Én vagyok Ravelszki Somlay-bérlet október 10. szerda este 7 óra Éa vagyok Ravelszki Bajor-bériét október 11. csütörtök este 7 óra Én vagyok Ravelszki Déryné-bér* let október 12. péntek este 7 óra Én vagyok Ravelszki Blaha-bér- let Kelemen László Színpad este 7, óra: Szerelem óh! Kelemen-bér­let. Bemutató előadás! október 13. szombat este 7 óra Ér vagyok Ravelszki Jászai-bér- let október 14. vasárnap Kelemen László Színpad du. 3 óra: Sze­relem óh! Krúdy-bérlet este 7 óra: Szerelem óh! Móricz-bérlet MOZI 1979. október 6.: KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor KASZKADŐRÖK II. helyárú! Színes, magyarul beszélő amerikai bűnügyi film KECSKEMÉT ÁRPÁD: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor VENDÉGEK VADNYUGATON Színes, magyarul beszélő román westernfilm MESEMOZI: , ' fél 4 és háromnegyed 6 órakor MESE SZALTÄN CÁRRÓL Színes, magyarul beszélő szovjet mesefilm STÜDIÖMOZI: 8 órakor HOGYAN MONDJAM MEG A GYERMEKEMNEK? Csak 16 éven felülieknek! Színes, magyarul beszélő, nyugatnémet szexuális felvilágosító film PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó VáUalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség. Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 12-619, 12-51* (központi): 11-709. Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál é$ kézbesítőknél. Előfizetési dij egy hónapra 30,— forint, negyedévre 90,— forint, egy évre 360,— forint. Készült a Petőfi Nyomdába» ofszet rotációs eljárással. Kecskemét. Külső-Szegedi út «. (001 Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 0*5 HU ISSN

Next

/
Oldalképek
Tartalom