Petőfi Népe, 1979. október (34. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-06 / 234. szám

1979. október 6. • PETŐFI NÉPE • 3 Október 6. Az 1848—1849-es események­kel foglalkozó kiadványok ör­vendetes gyarapodása egyaránt kifejezi a polgári forradalom és szabadságharc iránt megnö­vekedett érdeklődést és a ko­runkra maradt feladatok sür­gető szorítását. Máig rejtőznek forrásértékű dokumentumok, izgatnak feloldásra váró ellent­mondások, nyugtalanítanak tisztázást követelő félreérté­sek, tévhitek. Máig sem ismer­tük meg pontosan, hogy mi, hogyan és miért történt, bár a korszerű szemléletű történe­lemtudomány az utóbbi évti­zedben sok homályt eloszla­tott, bevilágított titkolt zugok­ba, méltányolt dugdosott érde­meket, oltogatott lopott fénye­ket. Csodálható, hogy száztíz- százhúsz éves késedelemmel rajzolódnak ki a nagy idők hiteles vonásai? A világosi fegyverletételt követő vad ön­kény elpusztította, elnémította, külföldre űzte, megroppantot- ta, megijesztette a leghívebb tanúkat, a legavatottabb kró­nikásokat. A kiegyezést köve­tő behódolás évtizedeiben sem­mitmondó frázisokkal halvá­nyították 1848—1849 emlékét, hamisították meg a történel­met, akadályozták a jövőt is szolgáló valóság feltárását, a társadalmi haladást sürgető ta­nulságok levonását. A nemzeti tragédia jelképé­vé komorodott októberi gyász­napon most már elvárja, el­bírja a fejlődő nemzeti köz- gondolkodás, felelősségtudat a bukást előidéző okok őszinte vizsgálatát. Akkor tiszteljük csak a hő­sök, a mártírok, a társadalmi haladást és a függetlenséget híven szolgálók emlékét, ha nem hallgatunk a kishitűekről, gyávákról, önösökről, maradi­akról, ostobákról sem. Ameny- nyire lélekemelő a Pesti Hír­lap 1848. június 29-i solti_ tu­dósítása — „öregek és fiata­lok, családosok és nőtelenek, mint egy villany-erőtől áthat­va seregiének a vészben forgó hon lobogója alá” —, annyira elszomorító a toborzók elől kuckóba lapuló kecskeméti György gazdáról az Életképek­ben olvasható szatíra. Hazafiúi örömmel tölt el mindenkit, a Kossuthot Debrecenben 1849 februárjában fölkereső kiskun- félegyháziak hűségnyilatkoza­ta, de lehangoló, hogy ugyan­akkor magától a Honvédelmi Bizottmány elnökétől követel­ték a remonda lovak mellé ki­rendelt két félegyházi polgár elmaradt napidijának kifizeté­sét. Lenyűgöző az aradi tizen­három emlékének eleven su­gárzása. Példájuk nemzedéke­ket tanított mindenfajta zsar­nokság gyűlöletére, mégis, mintha megfeledkeztünk volna a többiekről, akarva-akflratla- nul kisebbítve az országos meg­torlás szörnyűségeit. Csak Aradon 632 fogoly vár­ta az ítélkezést, kik közül fél­száznál több akasztófára, más­félszáznál több golyó általi ha­lálra ítéltetett és kiknek csak a felsőbb kegyelem változtatta nehéz várfogságra az igazság­talan büntetést. A várban ti­zenhatan vesztették életüket. Kazinczy Lajos ezredest ugyanott lőtték főbe október 25-én, hol korábban kivégzett négy társa elvérzett. Ormay ezredes és Hauch alezredes bi­tón haltak meg. Joggal tisztel­hetnénk aradi vértanúink kö­rében a Petőfi-versből is híres Lenkei tábornokot. Elborult el­mével, csontig lesoványodva halt meg 1850 dermesztő telén a cellában. Százan és százan fizettek életükkel, ezrek és ezrek mos­toha sorssal becsületes helyt­állásukért. Soknak csak a ne­vét őrzik az írások, másoknak az emlékét is befödte a múló idő. Mit tudunk például az ön­kény egyik legelső áldozatáról, a hírhedt pesti Újépületben a világosi fegyverletételt követő napon kivégzett kecskeméti kovácsmesterről. Feltehetően pontatlanul írta a hajdani jegy­zőkönyvvezető Kutzkónak, mert a születési anyakönyvben Kuczki Mihályként jegyezték be. Az elnyomó hatalom rosszul számított: az áldozatok vére, szenvedése évtizedekig, a leg­sötétebb időkben is élesztette az ellenállást. Be kellett látni az uralkodónak, hogy meg kel­lett volna fogadnia Palmerston angol külügyminiszter intel­mét: „nagyon kívánatos, nem egyszerűen az emberiség, ha­nem a józan európai politika és az ausztriai birodalom iránti mély, baráti szeretet alapján, hogy ennek a nagy harcnak a küzdő felek közötti baráti megegyezés vessen véget, amely kielégítené a magyarok nemzeti érzelmeit.” Anton Ziegler, a bécsi forra­dalmi események egyik szocia­lista világnézetű irányítója már 1850 tavaszán eléggé hite­lesen ismertette saját kiadásá­ban megjelentetett könyvében „a csodálatos függetlenségi harcot". Ügyünk iránti rokon- szenvvel tudósított az aradi mártírok halálmegvető bátor­ságáról. Tisztelte azt a népet, amely akkoriban a legtovább emelte magasba az egyetemes haladás zászlaját, amely ilyen nagy áldozatokat hozott a ha­zai és még inkább a nemzetkö­zi reakció elleni harcban. Keltái Nándor Az építőipar országos munkaszervezési tanácskozása Az építő- és építőanyagipari ÉVM vállalatok több mint 1000 különböző munka és üzemszer­vezési feladatot oldottak meg az utóbbi 3 évben. Az ehhez szük­séges feltételek megteremtésére 457 millió forintot költöttek. A számszerűsíthető szervezési ered­mények alapján a haszon há­romszor ennyi, értéke csaknem másfél milliárd forint. Az ered­mények közé tartozik az is, hogy ebben az időszakban teljes mér­tékben a termelékenység növelé­sével alapozták meg a termelés bővítését és a kivitelezés meg­gyorsítását. Így a múlt évben már átlagosan 40 nappal keve­sebb ideig tartott az átadott új létesítmények építése, mint az előző évben. Ezeket a szervezés- fejlesztési munkákat összegezte és elemezte pénteken az építő­ipar országos munkaszervezési tanácskozása, amelyen Ábrahám Kálmán építésügyi- és városfej­lesztési miniszter tartott vitain­dító előadást. A tanácskozáson részt vett Trethon Ferenc mun­kaügyi miniszter és Bonifert Ádám. az MSZMP KB osztályve­zető-helyettese is. (MTI) ÖK MÉG PÁHOLYBÓL NÉZIK... Műszaki könyvnapok — A műszaki könyvnapok, a műszaki irodalom októberi sereg­szemléje évről évre visszatérő, jó alkalom arra, hogy a műszaki könyvek létrehozói és felhasz­nálói kölcsönösen tájékoztassák egymást, tájékozódjanak egymás dolgairól — mondotta Polinszky Károly akadémikus, oktatási mi­niszter a műszaki könyvnapok országos megnyitóján, pénteken délelőtt a Budapesti Műszaki Egyetem aulájában. Október 5. és 31. között az idén a tizennyolcadik alkalom­mal rendezik meg a műszaki könyvek országos seregszemléjét. A tavalyi tapasztalatokat figye­lembe véve. az idén mintegy 20 százalékkal nagyobb példány­számban jelentek meg a könyv­újdonságok. A Budapesti Műszaki Egyetem aulájában a megnyitóval egy- időben a műszaki könyvnapok újdonságaiból, s mintegy ezer magyar és orosz nyelvű könyv­ből, műszaki folyóiratból kiállí­tás nyílt. Ugyancsak a BME ad otthont annak a háromnapos tudományos ülésszaknak, ame­lyet a könyvújdonságokhoz kap­csolódva rendeznek. (MTI) • ök még páholyból nézik az idő múlását. Vége a nyárnak? Hát aztán, őszre, télre, tavasz jön me­gint, s aztán újra szögre — sarokba? — kerül az iskolatáska. (Pásztor Zoltán felvétele) ■ Gyermeksorsok iratkötegekben Avagy: igaz tanmese némely szülőknek — Borzasztó! Hajszálon mú­lott ... Hogy milyen felelőtlen a gyerek ... Persze, a szülő is, aki... Én csak a fékcsikorgásra ... most is remegek... — hallom még a hajmeresztő pillanat kiváltotta megjegyzéseket. A dermedtség pil­lanatában kézen ragadott kis ba­rátommal már a járda biztonságát élvezzük. Tenyeremben lapuló kis kezén érzékelem szívének felgyor­sult ritmusát. S ahogy oldódik riadalma, mintegy biztatásra, jó szóra vágyón felnéz rám: — Ha elmondom apunak, biz­tos nem enged kerékpározni, pe­dig már jól tudok ... — Tudod, Zsolti, gyalogosan is nagyon kell vigyázni, mielőtt a járdáról lelépünk, szétnézni. Előbb balra, aztán jobbra, és csak, ha... — magyarázom, mire ő: — Tudom. Az apu is mindig mondja. — Mégis elfeledkeztél róla. El­gondolkoztál talán a házi feladat­ról? — Dehogyis. Az anyukámról. Olyan rossz, hogy mindig vissza­utazik, ő nem marad velünk, ami­kor vasárnap este visszahoz Pestről... ♦ Kecskeméten, a városi tanács gyámhatóságánál hétezer ügyirat keletkezett tavaly. Egy előadóra több mint 2300 ügy jut. És milyen nehéz, érzelmet próbára tevő ese­tek! — Olyan terület ez, ahol nem mindig üdvözítő a jogszabály. A rendeletek hézagosak, így sokszor a szívre kell hallgatni. Rengeteg, az idén eddig 131 a láthatási ügy. Szinte annyi, ahány válás. Szo­morú, de e tekintetben a nemzet­közi statisztika élmezőnyében he­lyezkedünk el. Az 1974-ben meg­alkotott családjogi törvény lehe­tőséget tágított a korhatár leszál­lításával; 16 éves lány házasságot köthet. Ennek gyakori következ­ménye: megszületik a baba, s máris itt kötnek ki a szülők — magyarázza Dömötör Ilona gyám­ügyi csoportvezető, majd hozzá­teszi : — Tizenhárom év tapasztalatá­val állítom, hogy a statisztikákból leszűrt következtetések nem min­dig azonosak az élet, a gyakorlat által kínáltakkal. Egy bizonyos, mi igyekszünk rövid idő alatt és mindig a gyerek érdekében intéz­kedni. Mindkét szülővel tárgya­lunk. Érdekes megfigyelésem, hogy a válások többségénél a gyerme­ket az anyánál helyezik el, de mind gyakoribb, hogy az apuká­nál marad. Tanulságos esetek felől érdek­lődöm. A csoportvezető szerint va­lamennyi az. Mégpedig azzal a végső következtetéssel, hogy az egyik vagy másik, gyakran pe­dig mindkét szülő — nem is min­dig a korából eredő — éretlensé­ge az ártatlant, a gyermeket sújt­ja. Lelki sérülése kihat az egész életére. íme, egy iratköteg tartalma dió­héjban: Válás után az anya két tanú előtt írásban lemondott a három­éves fiáról. Három évvel később házasságot kötött, majd pert in­dított a gyerek megszerzéséért. A bíróság neki ítélte. Az apa rend­szeres láthatásért folyamodott. Meg is kapta. Rövid ideig nem volt probléma. Aztán azonban pert kezdeményezett az anya szerint a gyámhatóság előtt is hangoztatot- tan „csak veréssel nevelhető” gye­rekért. A gyámhatóság a pszi­chológus szakvéleményét kérte, ez pedig az anya nevelésre alkalmat­lanságáról szólt. A bírósági ítélet — nála jobb a gyerek iskolai elő­menetele indokolással — az anyá­nál hagyta a fiút. Az idei nyáron történt: Az apa jelentkezett a gyerekért. Az anya nem titkolta (nem is tehette): „Nézd, megvertem, nem lehet ve­le bírni”. Az apa egyenest a gyám­hatósághoz fordult a csupafolt, véraláfutásos Petivel. Miért vert meg anyu? „Mert felmentem a háztetőre.” Miért? „Mert azt mondta, hogy nem enged az apu­cihoz és én igenis rossz gyerek vagyok.” Szoktál olyat kiabálni az utcán, hogy a Zsuzsa nem az én anyukám? „Szoktam, mert nem is az!” ... — Egy tündérgyereket képzel­jen el. A sorsa, úgy tűnik, meg­nyugtatóan alakul. Az anyát elma­rasztalták az ifjúság elleni csele­kedetért. A fiúcska azóta az ap­jánál, jól érzi magát, az anyja nem kéri, nem is kíváncsi rá -» szegi be a példát Dömötör Ilona. Kisvártatva újabb, méghozzá vas­kos kötettel hozakodik elő. Az­tán lassan lapozva benne, sorolja a tartalmát. Az ügy az apa kérésére 1976 nyarán kezdődött. Az elvált szü­lők gyereke négyéves volt ak­kor. Láthatás ügyében egyezséget köttetni a szülőkkel nem sikerült. Az anya a gyerek szívbetegségé­re, kórházi kezelésére hivatkozott. A megkeresett főorvos véleménye: a kisfiú betegsége jitmeneti, nem indokolja az apa rendszeres lát­hatásának elmaradását. A gyámhatóság, hogy jogsza­bály szerint megnyugtatóan dönt­hessen, megkeresi a megyei gyer­mek-ideggondozót és a szívbeteg­gondozót. A vélemény a kórházi főorvoséval egyező. Közben az apa bemutatja a megyei bíróság íté­letét, miszerint kéthetenként 8- tól 17 óráig láthatja gyermekét. Az anya ezt nem teszi lehetővé. A gyámügyi hatóság a bíróság íté­letének betartására figyelmezteti az anyát, aki erre nem hajlandó. A gyámhatóság a megyei neve­lési tanácsadó véleményét kéri. Az anya tanúkat jelent be a volt férje ellen. A három tanú épp az ellenkezőjét tanúsítja az anya ál­lításának. 1977 márciusában pénz­bírságot kilátásba helyező határo­zattal figyelmeztetik az anyát a bírósági döntés tiszteletben tar­tására. Közben megérkezik a ne­velési tanácsadó véleménye, amely az apa láthatási jogának érvénye­sítése mellett szól, azt szorgalmaz­za Beidézik az anyát, aki' nem fukarkodik a rágalommal és ma­kacs: cukrászdában, vagy játszó­téren, de csak az ő jelenlétében hajlandó a gyermek láthatását le­hetővé tenni az apának. Az idő halad és minden válto­zatlan. 1977 júniusában a gyámha­tóság kiszabja az első, 300 forint bírságot, a bírósági döntés vég­rehajtása akadályoztatásáért. Az anya fellebbez, elutasítják. Az apa kéthetenként megjelenik a gyám­hatóságnál, jegyzőkönyv készül. És minden változatlan. Ismét meg­hallgatják az anyát, aki nem tá­gít: csak a cukrászdában és csak a jelenlétében. Az ügyintéző ja­vaslatára már-már felcsillan a re­mény, hogy az apa másodvasár­naponként 10—12 óra között a mű­velődési központ bejáratánál ta­lálkozhat a fiával. Nem történik meg. Az anya orvosi igazolást kér, hogy a gyerek beteg. Az apa két­hetenként panaszol... És nem moccan előre az ügy. Üjabb tanúk bejelentésével pró­bálkozik az anya. Eredménytele­nül. 1978 szeptember: 1500 forint bír;. Sággal sújtják az asszonyt, aki fel­lebbez, s elutasítják. Aztán újabb kibúvó: felülvizsgálati kérelmet nyújt be a megyei hatósághoz. Eredménye: helybenhagyják az elsőfokú döntéseket. És minden folytatódik. 1979 január: 2000 forint bírság­gal sújtják az anyát. Fellebbez, elutasítják. 1979 március: újabb bírság, fellebbezés, elutasítás. Az­tán csend. Pár hétig nem jelent­kezik az apa. Majd megérkezik a gyámhatósághoz az üzenet: kór­házban van, szívinfarktus érte. — Itt tartunk ma, három év után — jegyzi meg keserűen a gyám­ügyi csoportvezető. — Most alig­hanem gyermekelhelyezési pert kezdeményezek. Vagy megpróbá­lom, hogy a láthatás idejére át­veszem az időközben már kisisko­lássá lett gyereket. Esetleg az is­kola segítségét kérem hozzá, hogy megismerhesse édesapját, ne fél­jen tőle. Vagy feláldozom minden második vasárnapomat, hogy a gyerek láthatását személyes köz­reműködéssel elősegítsem. Nem is tudom ... Kimerítettük a jog­szabályok adta lehetőséget. Itt már csak az emberség segíthet. Emberség... Azzal a nővel szemben egyszer odáig jutottam, hogy mielőbb elmenjen, ajtót nyi­tottam neki. Gondolja csak el: az ember a szívét-lelkét kiteszi, hogy a józan eszére hasson, a bírósági döntésben előírt kötelessége telje­sítésére bírja, ő pedig szenvtele- nül „kivágja” a lényeget: „Majd, ha az apja nekem adja a házré­szét!” Az az ember pedig inkább odaadta minden nélkül, csakhogy láthassa majd a fiát... * A csoportvezető helyére teszi a vaskos iratköteget. Nekem meg a kis Zsolt jut eszembe. Hisz a sok ártatlan kárvallott között ő még­iscsak szerencsésnek mondható. Mert — ha nem is marad Velük —, minden második vasárnapot az anyukájával töltheti. Perny Irén Idill a lapos tetőn Egyemeletes — lapos tete­jű társasházban lakunk. En­nélfogva nemcsak a pincé­ben, földszinten, valamint az emeleten folyik az élet, ha­nem jópár éve speciális tény­kedések színhelyévé nőtte ki magát a lapos tető is. (A to­vábbiakban LT.) ' Hogy mást ne mondjak, először arra figyelt fel az emeleti társadalom, hogy amikor már minden érdeke­sebb tévéműsor lement — es­ti mese, Felnőttek is elkezd­hetik, s esetleg Cousto kapi­tányék cserkészései a sarkvi­dék jéghegyei alatt —, mon­dom, ez idő tájt titokzatos dübbenések neszei hatoltak át a plafonon. Jól mondom, neszei, mert az inkább halk döngések olyan finomakká szelídültek, mintha egy kan­dúróriás osonó talpai alól eredeztek volna. Midőn már többször megismétlődtek a „szellemléptek”, két lakótár­sunk nagy óvatosan fellopó- zott a vaslétrán. Az LT pere­mét azonban elővigyázatból csupán a homlokukkal köze­lítették meg (ugye, sose le­het tudni, nem valami UFO- lények választották-e a te­tőt bázisul), s csak millimé­terről milliméterre haladva tolták feljebb fejüket, mind­addig, míg szemük befoghat­ta a LT-n kialakult helyze­tet. — Hogy az a ...! — Na nézd csak, milyen alattomosan kezdenek kuko­rékolni a mi kakaskáink! Ilyen vidám kifakadás és kuncogás kelt a lakótárs-pár szájából, miközben ajkuk 45 fokosra ferdült a nagy igye­kezettől, hogy elfojtsák a ki­kívánkozó hangos nevetést. Oly meglepő látványnak let­tek váratlanul tanúi, hogy ösztönösen elodázták a lelep­lezést. Tőlük alig öt méterre tudniillik két jól ismert fiú­egyén hasalt a gyöngykavics­csal érdesített kátránypapír- mezőn. Kimeredt arccal, s még kimeredtebb szemmel a szomszédos, ugyancsak egy­emeletes társasvilla irányá­ba. Oly lenyűgözöttség mere­vítette ki képüket, hogy a nyomozni indult lakótársak önkéntelenül követték az il­letők tekintetének irányát. No ezután — becsületükre legyen mondva — ők is ala­posan megkukultak. Eltelt több tucat tartalmas pillanat, miknek utána a fentebb idé­zett észrevételt tették, amely szerint a ház kakaskái — és a többi. A két ismerős nem volt más, mint éppen a „detektí­vek” minap leszerelt fiúgyer­mekei. A seregnél kivirágzott életrevalóságukra vall, hogy minden televíziós élő adásnál elevenebb műsort fedeztek fel az átellenes első emelet nagylakásában, ahol bizonyos kulturális intézmény szűkkö­rű — 4—5 lélekszámú — szállása kapott helyet. A többit már gondolhatják. A kvártéllyal a legkényesebb ízlést is kielégítő jókora für­dőszoba is jár, ahol estenden — mit sem sejtve zuhanyoz­zák le magukról a lányok a napi fáradalmak ártalmait. Miután a két atya kellően kinézte magát, s cinkos ösz- szekacsintásuk is elárulta, hogy fiaik ízlésével messze­menően elégedettek, a köz­erkölcs nevében mégis a tet­tek mezejére léptek. Persze, a körülményekre való tekin­tettel sem csaptak lármát, hanem mindössze diszkrét torokköszörüléssel adtak életjelt magukról. A legények — ugyancsak a seregben beléjük sulykolódott éberséggel — azon nyomban belelapultak a tetőbe, ami másból nem állhatott termé­szetesen, mint, hogy csak el­nyújtott karjuk közé fektet­ték fejüket, mit sem törődve a dörzspapír kellemetességű tető símulásával. Annyit menten felfogtak, hogy raj­tacsípték őket, csak ijedtük­ben képtelenek voltak fel­mérni, milyen irányból és kik? Ki tudja, nem „fedez- nek”-e ott az egészségügyi műsor befejezte után is, ha a mindent tisztázó atyai hang föl nem rázza őket bénultsá­gukból. — Na, most már elég volt, lefelé! — ...A végén majd nem tudtok aludni... — Egészí­tette ki a tapintatos noszoga­tást a másik apa. Mindazonáltal tökélete­sen átérezték az „utódok” zsenánt helyzetét. Nem vár­ták meg tehát, amíg a gyere­kek teljesen felocsúdnak, ha­nem kíméletesen levonultak a létráról. Mindenesetre ki­várták, hogy a daliák leszáll- janak a mennyországból, az­tán elintézték ezzel a férfias ^rendelkezéssel. — Ide csak azt a tetőkul­csot!... Ha tévéantennát kell igazítani, majd elkéritek. Nappal! Különös, hogy azóta se volt baj — esti sötétségben — az antennákkal. Ellenben ... Aszongya az egyik tartalé­kos ifjú az apjának. — Apu, nézd mit ír az új­ság ... Külföldön az a divat, hogy begyepesítik a lapos háztetőket. Előnye, hogy nyá­ron hűvösen tartja a lakást, télen meg szigetel... Nem is rossz ötlet. Meg tudnánk mi is csinálni Karesszal... Az atya első pillanatokban érdeklődve kapta fel a fejét, mint aki minden újdonságon kapva kap ... Aztán olyan kifejező vigyorral intett fe­jével a szomszéd emelet irá­nyába, hogy a katonaviselt illető feje hirtelen kétakko* ra lett az elvörösödéstől. Ilyenek a mai atyák. Le­égetik fiaikat eme nemes újító törekvésükben, holott ideális elképzelések vezetik — vezetnék — őket. Nem úgy, mint a kezdeményező nyugatiakat, akik már-már az aranyéval vetekedő árakért kínálják kiskertekül a lapos tetők négyzetmétereit. Tóth István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom