Petőfi Népe, 1979. október (34. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-30 / 254. szám
1979. október 30. • PETŐFI NÉPE • S ISMERNI AZ EMBEREKET, AZ IGÉNYEKET - TIZENHÁROMEZER LÁTOGATÓ EGY ÉVBEN Sokoldalú közművelődés Császártöltésen Több mint két évszázad telt el azóta, hogy Württenberg német tartományból, közelebbről Oberschwabenből egy Schweibert Miklós nevű derék férfiú vezetésével a Duna—Tisza közére, pontosabban Császár- töltésre települt, távoli volt hazájából, néhány tucat német család. Ha azóta bekövetkezett is sokféle változás leszármazottjaik életében, nyelvében, viseletében és szokásaikban, nemzetiségi tudatukat részben őrzik még ma is. És ebben jókora szerep jut annak a ténynek, hogy ebben a kisközségben — a meglehetősen nehéz körülmények ellenére, — az átlagosnál sokrétűbb, gazdagabb és korszerűbb a közművelődés. Amikor nemrégiben a tanács végrehajtó bizottsága tárgyalta a művelődés helyzetét, a beszámoló a törvényt idézte: „A közművelődést szolgáló valamennyi intézmény közös feladata, hogy felkeltse a művelődési igényt, közreműködjék annak kielégítéseién, a közművelődés eszközeit és alkalmait mindenki számára hozzáférhetővé tegye, és ezzel szolgálja a kultúra demokratizmusát, a közösségi gondolkodás és életmód általánossá tételét." — Miért idézte ezeket a szavakat a tanácsi testület előtt? — kérdeztük Angeli Mátyást, a császártöltési Erkel Ferenc Művelődési Ház igazgatóját. — Elsősorban azért, hogy nyomatékosan aláhúzzuk: a művelődési viszonyok alakítása sokaknak az ügye. Éppen úgy nagy szerep jut a művelődési otthonok mellett a könyvtárnak, mozinak, mint a TIT-nek, a társadalmi szervezeteknek, sőt a különféle gazdasági egységeknek is. Ma már sehol nem folyhat igazán korszerű közművelődési tevékenység úgymond házón belül, csupán az egyes intézmények saját szervezésében. Éppen ezért fontos, hogy a közművelóaesi tevékenység egészét össze tudjuk hangolni, hogy képesek legyünk azt helyesen koordinálni. Ennek érdekében készítjük el hónapról hónapra a részletes műsortervünket. És ebben a törekvésünkben lehet — és van is — nagy segítségünkre a törvény. — Milyen főbb területei, illetve formái vannak a helybeli közművelődésnek? — Rendszeresen szervezünk különféle műsoros rendezvényeket, vetítéseket, Ismeretterjesztő előadásokat, tanfolyamokat; valamint sokféle klubrendezvényt. De gyakran sor kerül úgymond könnyebb fajsúlyú eseményre is. Elsősorban a táncmulatságokra gondolok. — A lakosság részéről milyen kulturális események iránt legnagyobb az érdeklődés? — Meglehetősen érdekes a kép. Népszerűek az említett könnyű- műfajú rendezvények, de éppen • Sikere volt a Megyei Művelődési Központ által szervezett műszaki —technikai bemutatónak. az, ízlésfejlesztés egyéb formáiban nagyot léptek előre az utóbbi években. Népszerű fővárosi színművészek, bajai, kecskeméti és más képzőművészek látogattak el jó néhány alkalommal a községbe, és szerepeltek szép sikerrel a szépet kedvelő császártöltésiek körében. Másrészt igaz ugyan, hogy a felnőtt lakosság egy jelentős része ma még ritka vendég a művelődési otthonban, a kulturális rendezvényeken, ugyanakkor szembetűnő, hogy a fiatalok jelentős része érdeklődik a rendezvények iránt. A vasárnap délelőttönként játszó mesemozi, az irodalmi pódiumműsor, a gyakorta látható bűvész- és bábelőadás mindig tapsot vált ki a fiatal nézők körében. Ugyanakkor a felnőttek filmklubját ez évben már kilencedik alkalommal szervezik meg. gazdag programmal. A Szegedi Nemzeti Színház és a kecskeméti Tanya- színház éppen úgy megörvendeztette az itteni közönséget, mint a német nemzetiségi együttes, vagy a KISZ Központi Művész- együttesének rajkózenekara. Ha a fentiekhez hozzászámítjuk a felnőtt díszítőművész szakkört, a gyermekklubot, a KISZ ifjúsági klubját, a képző- és iparművészeti, lakberendezési, illetve fotókiállításokat, valamint mindazt, amit az általános és szakmai műveltség gyarapítása érdekében mint ismeretterjesztő rendezvényt, sikeresen megszerveztek, akkor túlzás nélkül állíthatjuk; Császártöltésen a közművelődési tevékenység sokoldalú és — eredményes. ▼»re» Mihály • A tárlatok megnyitását mindig kulturális műsorral kötik össze. úgy bejön a közönség az igazán rangos, komolyabb mondanivalója. ismeretterjesztő és egyéb eseményekre. Az író—olvasó találkozók, a képzőművészeti kiállítások örvendetesen vonzzák a művelődni vágyó embereket. Csupán 1978-ban összesen tizenháromezer látogatója volt a rendezvényeinknek. A már említetteken kívül érdeklődés mutatkozott a különféle vetélkedők, szellemi játékok iránt is. Ilyenre átlagosan havonta egyszer került sor. Örömmel nyugtázhatjuk, hogy az itt élő emberekbn megvan az igény a színvonalas kulturális események iránt. Az öt éve meglevő, úgynevezett Taverna-sorozatunk iránt nem csökkent az érdeklődés. Az ennek keretében lezajló irodalmi találkozások igazán sikeresek. — Hogyan igyekeznek népszerűsíteni mindazt, ami a terveikben szerepel? — Jól tudjuk, milyen sok függ a propagandamunkában a rutintól, a megfelelő gyakorlattól. Ám szerintem ennél is fontosabb, hogy ismerjük az embereket, azokat, akiknek a kedvére tervezünk. Ismerjük érdeklődési körüket, ízlésüket; de ugyanígy elfoglaltságaikat, igényeiket és egyebeket. Munkánk sikerének a jelek szerint ez az egyik magyarázata. Miközben Angeli Mátyás igazgatóval a falu művelődésügyéről, s ennek eredményeiről beszélgetünk, elénk tárul egy örvendetesen gazdag, változatos kép a falu közművelődési életéről. Mert igaz ugyan, hogy — mint az- említett beszámoló is felemlíti ezt — a néha sorra kerülő komolyzenei hangversenyek iránt nincs meg még a kellő érdeklődés; ám ugyanakkor a művészeti nevelés Könyv a tizenötödik aradi vértanúról Az első olvasásra is tetszetős az a gondolat, amit a napokban olvastam. Mikó Imrét, a neves erdélyi irodalomtudóst idézte egy tanulmány, aki azt mondta, hogy a múlt nem mögöttünk van, hanem alattunk. Azon állunk. Ha ismételten átgondoljuk ezt a szellemes szólást, rá kell jönnünk, hogy igaza van Mikónak. A múltunk biztos ismerete segítheti majd gondolkodásunk jobb megismerését, a jövő építését. A korábbi események értékelése közvetetten befolyásolhatja a mai politikai gondolkodást is. Ezért fontos, hogy tényekkel ismerkedjünk, és ne érjük be a felszínnel, az események összefüggés nélküli tudásával. A magyar történelemnek talán egyik eseményére sem rakódott olyan sok fölösleges salak és sallang, mint az 1848—49-es polgári forradalmat és szabadságharcot lezáró véres napra, az aradi vértanúk kivégzésének napjára. Sokáig kísértett a századforduló nemzeti-romantikus, ‘egyszerűsítő szemlélete, amihez gyakran kapcsolódott a , búsmagyarkodó politikai gyakorlat. Szerencsére a közelmúltban megjelent munkák elkezdték a történelmi közgondolkodás megtisztítását. Nemes- kürthy István a negyvennyolcas honvédsereg katonaforradalmairól írt figyelemre méltó munkát. A Magyar Századok sorozatban az aradi vértanúk naplóit, feljegyzéseit, leveleit és a per dokumentumait adták közre két kötetben, Katona Tamás szerkesztésében. Az elmúlt napokban került a könyvesboltokba Pásztor Emil dokumentum-életrajz kötete Kazinczy Lajosról. A tizenötödik aradi vértanú címen. □ □ □ A mintegy négyszáz címszót tartalmazó jegyzetanyag, a gazdag irodalomjegyzék már önmagában is jelzi a szerző törekvését; a valóság pontos ismeretéből kiinduló, marxista igényű történelmi munkát írni egy színes egyéniségről, a huszonkilenc éves korában mártírhalált vállaló legkisebb Kazinczy-fiúról, Lajosról. A könyvkiadók — a Kossuth és a Zrínyi Kiadó közös kiadványát olvashatjuk — nagyon helyesen ismerték fel, hogy a marxista álláspont érvényesítése segíthet csak hozzá, hogy 1848—49. hagyománya, mely régtől fogva integráns része történeti-politikai gondolkodásunknak, az eddiginél hatékonyabb alkotóeleme és formálója legyen a szocialista magyar közgondolkodásnak. Mert nem csupán egyszerű életrajz Pásztor Emil munkája; hiszen a szerző módot talál többek között arra is, hogy katonai kérdésekről szóljon. A hadműveletről írt elemzései érdekes olvasmánya lehet a hadtörténet iránt érdeklődő embereknek. A Kossuth—Görgey vita iránt fogékonyaknak újabb adalékot ad a szerző erről a korabeli fontos kérdésről. Az irodalomtörténet oktatói viszont jelzést kaphatnak a Kazinczy-család légköréről. A múlt jo*gi szokásait kutatók betekinthetnek a hadbíróság múltbéli gyakorlatába. A személyes hangú levelek gyűjtői, a nyelvészet iránt érdeklődők a múlt század közepének szóhasználatát, levélfordulatait olvashatják. Több rétegű munka tehát Pásztor Emilé, amely az összefüggések feltárásában és a szélesebb nemzeti háttér bemutatásával a korszerű történetírás műhelyébe is betekintést enged. □ □ □ Kazinczy Ferencnek — az írónak és nyelvújítónak — a fia a legkisebb gyermekként született abba a családba, ahol a nemzet ügye az egyéni érdeknél mindig előbbrevaló volt. A rövid élet gyorsan változó állomásai a családi ház indíttatását nem tudták megváltoztatni. A „tullni pionír oskola” katonafegyelme, a császárhűségre orientáló nevelési rendszer, de a főhadnagyi rendfokozat sem akadályozta meg abban, hogy két évvel a forradalom előtt kilépjen a császári hadseregből és a forradalmi tavaszon szolgálattételre jelentkezzen. Az események sodrába kerülő, a feladatokat vállaló fiatal utász tiszt, aki már ott volt Szenttamásnál, Pákozdnál és Schwe- chatnál, végigharcolta a tavaszi hadjáratot, részese volt a katonai sikereknek, de a politikai, katonai hibáknak és tévedéseknek is. Magára hagyottan, hadosztálya augusztus végén rakta le a fegyvert Zsibón. Kazinczy Lajos éppen úgy, mint a többiek, „megmenthette volna életét, ha feloszlatja a tábort, és ő is a menekülési választja. De ő az utolsó percig kitartott a vállalt ügy mellett.” Október 25-én végezték ki Aradon, „tehát utolsó vértanúja volt 1849 őszén a magyar szabadságharcnak, mint ahogy a fegyvert is ő tette le utoljára a vértanúk közül.” □ □ □ A monográfia utolsó fejezete arról tudósít, hogyan él Kazinczy Lajos az utókor emlékezetében. A könyvet olvasva úgy is tűnhet, hogy a szerző elfogult Kazinczy Lajossal szemben. Talán ezért írja — mintegy mentegetőzésképpen —, hogy Kazinczy alakja jelentőségében kisebb néhány más kivégzett társánál, de — hozzátehetjük: nem az ő hibája, hogy eddig az aradi vértanúk egyikéről sem készült részletes monográfia. Mindenesetre ez a munka tovább erősíti azt az alapot, amin „állunk”, amire lehet építkezni. Segíti azoknak a mai kérdéseknek a megválaszolását, amelyekre a történettudomány tud feleletet adni. Komáromi Attila A birkózás a mongol nemzeti sportok egyik legkedveltebbje, népszerűsége vetekszik a lovagláséval és az íjászatéval. Nemcsak sport, de egyúttal tánc is — amennyiben a zene nélküli tánc egyáltalán elképzelhető —, mindezeken túl pedig nyilvánosság előtti rítus és szertartás. A mozdulatok kiérleltek, s minden esetben elmaradhatat- lanok, kialakulásuk nyilván az ősidőkbe nyúlik vissza, s az eredeti jelentést is jobbára homály fedi. Bármilyen kis füves térség alkalmas az erő és az ügyesség összemérésére, birkózószőnyegre szükség nincs. A díszes mezbe, csizmába beöltözött ifjak megjelennek a pálya szélén, mindkettőjük egy-egy idősebb kísérővel, vagy — jobb kifejezés híján — edzővel. Ezek nyilvánvalóan csak alkalmi „szövetségek”, összetársulások. Ezután ki-ki a maga edzőjét, annak bal vállára támaszkodva — felváltva mindkét tenyérrel — tiszteletteljesen körültáncolja, könnyed, libegő mozdulatokkal. Most- már a pálya közepe felé igyekeznek, mögöttük a pártfogóval, akinek átnyújtják csúcsos süvegüket, kissé szétvetett lábakkal megállnak, s combjukra elöl és hátul két-két paskoló mozdulatot tesznek, afféle bemelegítésként. Szembefordulnak egymással, derékban erősen meghajolnak; két, viaskodni készülő kakasra emlékeztetnek. Egy darabig csak kerülgetik egymást, kölcsönösen próbálják a másik gyengéit kitapogatni. Végül is összeakaszkodnak, s megkezdődik a huzakodás, nem annyira a kötött-, mint inkább a szabadfogású játék szellemében. Ha az edző közben úgy látja, hogy pártfogolja nem vesz részt teljes erőbedobással a küzdelemben, fenék- ráveréssel fejezi ki a biztatást. A mérkőzés sorsa — legalábbis a kívülálló szemével nézve — egy szempillantás alatt dől el; az alulmaradó, aki vál- laival megérinti a földet, korántsem mindig a testi fölénynek enged, hanem a nagyobb ügyességnek, gyorsaságnak, szívósságnak; ennyiben ugyan a sport jellege dominál a mongol birkó• Valamikor birkózott, jő ideje már csak szurkol. A mérkőzés végeztével a felek összeölelkeznek, oly módon, hogy a fiatalabb átbújik az idősebb karjai alatt, akkor is, ha az előbbi a győztes. Itt megint az idősebbnek kijáró tiszteletadás nyilvánul meg. Majd mindketten a nézőközönség másmás csoportja felé fordulva, tánclépésben ellej- tenek, kissé előre döntött törzzsel, s oldalt széttárt karokkal,, mintha csak repülni készülnének. Majd pedig újból az edző körüli tiszteletkörök következnek, melynek nyomán visszakapják süvegüket. S a következő birkózópár mindezt — kivéve a tényleges összecsapást — szóról szóra megismétli. (Folytatjuk) 19& • Megtörtént az összecsapás. Mongóliái találkozások 7. Szertartásos birkózás zásban. Hatvani Dániel • Mérkőzés után jólesik a kumisz. Avicenna milleniuma Jövőre ünnepli az emberiség Avicenna (Ibn Színá), a középkori költő és filozófus, orvos és matematikus születésének ezredik évfordulóját. Különös gonddal készülnek erre a jeles évfordulóra a Szovjetunióban, a költő egykori szülőföldjén és lakóhelyén, Tádzsikisztánban és Üzbegisztánban. Moszkvában és a szovjet közép-ázsiai köztársaságokban nemzetközi konferenciákat tartanak. A könyvkiadók most készítik elő Avicenna műveinek orosz nyelvű kiadását, valamint néhány róla szóló tanulmányt. A moszkvai „Nauka” kiadó gondozásában jelenik meg Avicenna válogatott filozófiai műveinek kötete. Az „Irodalmi emlékek” című sorozatban lát napvilágot az az orosz nyelvű Avicenna verseskötet, amelynek anyagát a teljesség igényével állították össze. Ugyancsak kiadják Avicenna orvosi tanulmányainak gyűjteményét is. Az Üzbég Tudományos Akadémia gondozza orosz és üzbég nyelven „Az orvostudomány kánona” című ötkötetes mű második kiadását. A Tadzsik Tudományos Akadémia jelenteti meg az „Ibn Színá válogatott művei” című tízkötetes sorozatot orosz és tadzsik nyelven. Dusanbéban. a tadzsik köztársaság fővárosában jelentetik meg orosz és angol nyelven az „Ibn Színá korának művészete” című képzőművészeti albumot és egy sor tudományos művet Avicenna életéről és munkásságáról.
