Petőfi Népe, 1979. október (34. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-03 / 231. szám
Megyék az áruházakban Magyar klasszikusok a televízió > műsorán Szentmihályi Szabó Péter írt forgatókönyvet Kazinczy Ferenc Fogságom naplója című történelmi híradójából. 2387 napos szabadságvesztése során újra és újra végiggondolta a Martinovics-féle összeesküvés eseményeit. Ezekből a mozzanatokból építkezik az év utolsó negyedében, Babiczky László rendezésében látható Fogságom naplója tévéjáték. Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde drámája a Cimbora-matiné keretében kerül a közönség elé. A szerencsés kecskeméti gyerekek közül sokan láthatták néhány éve Ruszt József iskolaszínházában a nyilvános próbát. Most is a nézők előtt alakul a színházi előadás; a rendező tanácsai, megjegyzései nemcsak a szereplők számára, hanem a remélhetően sok százezres közönség számára is hasznosak lesznek. Egy negyven évvel ezelőtti franciaországi sztrájkot elevenít fel Déry Tibor Tengerparti nyár című művéből készült tévéjáték. Zsur’zs Éva rendező olyan kitűnő színészeket kért fel az érdekes szerepek eljátszására, mint Molnár Piroska, Margittay Ági, Szemes Mari, Szilágyi Tibor. Hajdúfy Miklós — mint értől lapunkban hírt adtunk — részben Bács-Kiskunban forgatta Móricz Zsigmond Forró mezők című regényéből készült tévéfilmjét. Az izgalmas történetben többek között Bordán Irén, Bács Ferenc, Sinkó László, Andorai Péter kapott fontosabb feladatot. ZENEI HETEK Kodályra emlékeznek A megyeszékhely egyik színvonalasnak ígérkező kulturális rendezvénye lesz a jelek szerint az a könyvpremier, amelyre pénteken délután öt órakor kerül sor a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet dísztermében. Ekkor mutatják be — a szerzők és a szerkesztők közreműködésével — az Így láttuk Kodályt című könyvet. A Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat, a Zeneműkiadó és a Ko- dály-intézet által közösen rendezett eseményen Kecskemét halhatatlan fiára, Kodály Zoltánra emlékezik majd Eösze László zene- történész, Vikár László népzene- kutató és Bánts Ferenc, a Magyar Rádió főmunkatársa. Űj országos akciót, tájnapokat szerveztek, egy-egy megye jellegzetességeit, történelmi nevezetességeit, ipari tevékenységét, népművészetét, árusítással egybekötött fogyasztási cikk kiállításon mutatják be a fővárosi és a vidéki Centrum Áruházakban — jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Kaszás Kálmán vezérigazgató, aki beszámolt karácsonyi felkészülésükről és a fejlesztési eredményekről is. A Békés megyét 12 vállalat és szövetkezet produktumain Keresztül ismertető első tájnapot kedden nyitották meg a Divatcsarnok Lotz-termében. A jövő héten a Corvin Áruházban Bács-Kiskun megye tájnapjain a megye élelmiszerterméséből adnak ízelítőt, utána az Újpesti "Áruházban Heves, a Csillag Áruházban Csong- rád megye mutatkozik be. Vidéken hovember közepéig öt Centrum Áruházban lesz hasonló rendezvény, amely az év végi csúcs- forgalom után, januárban folytatódik. Az ország 31 Centrum Áruháza — amelyek az év utolsó negyedében összesen hárommilliárd forintos forgalmat terveznek — november közepétől már a karácsonyi forgalomra összpontosít, az év végi vásárra gazdag választékról gondoskodott. Egyebek között csak az áruházak részére gyártott termékekkel, az áruházi cseréből származó 130 millió forint értékű A hallássérültek rehabilitációjának kérdésével, a 'hallássérülé- seik megakadályozásának, illetve megelőzésének lehetőségeivel foglalkozott a Magyar Fül-, Orr-, Gégeszakorvosok 'Egyesülete audiológiai szekciójának tudományos ülése, amelyet az elmúlt évi1, Kecskeméten tartott tanácskozása után — ez évben is nemzetközi jelleggel — Debrecenben rendeztek meg a napokban. A tudományos ülésen megyénk szakorvosai is képviselve voltak. Dr. Rácz Kálmán osztályvezető főorvos, megyei területvezető fül-, orr-, gégegyógyász szakifőorvos a debreceni tanácskozásról a következőket mondotta: — Az előadók 43 tudományos előadásban számoltak be a hallásvizsgálatok tapasztalatairól, a halláskárosodások, hallássérülé- sek lehetőség szerinti megelőzéséről, gyógymódjáról. Külön ülésszak foglalkozott a hallássérült csecsemők és kisgyermekek kiszűrésének, kiemelésének, kezelésének kérdéseivel, és mintegy ellenpólusként az idős korú hallássérültek 'kezelési, illetve gondozási kérdéseivel. A tudományos ülésen részt vettek az orvostudományi egyetemek vezető fül-, orr-, gégegyógyász professzorai és a kórházak e kérdéssel foglalkozó szakorvosai, az audiológus mérnökök, audiológiai asszisztensek, gyógypedagógusok és pszyohiáte- rek, valamint a Hallássérültek Országos Szövetségének képviselői is. fogyasztási cikkekkel, az őszi BNV-n 20 ipari vállalattól rendelt korszerű, divatos ruházati újdonságokkal, a Könnyűipari Minisztérium gyártmányfejlesztési pályázatán első díjat nyert gyermeköltözékekkel bővítik a kínálatot. Ugyancsak a választék színesítésére kerül az áruházakba román cserge heverőterítő és fa Ivódó, 20 ezer szingapúri ing, Szíriái selyem típusú poliészter blúz, holland harisnyanadrág, japán lemezjátszó, francia és angol hőálló edény, lengyel borostyánáru. Gazdagnak ígérkezik a csúcsforgalomra megnagyobbított áruházi játékosztályok kínálata is, amelyek között az UNICEF-től, az ENSZ gyermeksegélyezési alapjától vásárolt ragasztható játékok, Lego és Matchbox, kínai fémjáték egyaránt megtalálható. Terven felül vásároltak a TRIÁL-tól tízmillió forint értékű játékot, amelyet a Vidám Parkban árusítanak majd. A vezérigazgató beszámolt arról, hogy novemberben Kiskunfélegyházán kétszintes, 3400 négyzetméteres Centrum Áruház nyílik, jövő májusra pedig Kőbánya kap 4200 négyzetméteres korszerű áruházat. A régóta tervezett, 21 ezer négyzetmétere^ Otthon II. Áruház programja elfogadott, készülnek az engedélyezési tervek is, a kivitelezés kezdete azonban a Centrum anyagi lehetőségeitől függ. (MTI) A konferencián egyöntetű véleményként kialakult: széleskörű •társadalmi felvilágosító munkával el kell érni, 'hagy a hallás- sérült és a hallókészüléket viselő embert is ugyanúgy a társadalom hasznos tagjának tekintsék, mint a szemüveget viselő egyént, vagy bárki mást. Ahhoz azonban, hogy ez így legyen, még sok a teendőnk mindenütt az országban, s talán különöísen sok Bács-iK isku nban, ahol — az országban egyedül a megyék között — még mindig nincs megyei audiológiai állomás, annak ellenére, hogy a szakmai illetékesek számos alkalommal felhívták erre a figyelmet. Tény azonban az is, hogy a megye, illetve Kecskemét város vezetői magukévá tették a problémát és előre léptek a megvalósítás felé. — Ügy vélem — mondta a debreceni tudományos ülésről nyiilatkozó főorvos —, hogy az egészségügyi törvény országgyűlési vitája után ú'jTa időszerű a kérdés felszínre hozása, és feltétlenül tovább kell lépnünk, .„Amíg nem késő”. \ (Egyébként ez volt az egyik előadás címe, amit a Könnyűipari Szervező Intézet filmje egészített ki.) A létesítendő megyei audioló- giai állomásra fordított összeg ugyanis sokszorosan megtérül azzal, hogy javul a megelőzés, s a hallássérültek közül is többen nyerik vissza munkaképességüket. A hallássérültek érdekében-„amíg nem késő”! Felvonulási terület volt... Elhunyt egy felvonulási terület Kecskeméten, a széöhenyivá- rosi Akadémia körút 42. számú, XV-ös épülete előtt. Nem ma, már jó pár, éve. Kimúlását nagyfokú dróthálóritkulás és harmadfokú elgazosodás vezette be. Ez az utóbbi annyira elhatalmasodott, hogy nem akadt kasza, amely elbírt volna a szívós gaztövekkel. ‘ Baj bajra tetéződött. Legalább 200 négyzetméteren küzdött az elhanyagoltság kórjá a szomszédságában különben életképes környezettel. Végül is az elhanyagoltság győzött: dirib-darab téglákkal, törmelékkel, ősibozóttal, egy alulról táplálkozó tócsában autógumikkal, fél pár cipőkkel, vasdarabőkkal és egy felborított fa ámyékszékkel megpecsételődött a felvonulási terület sorsa. Az utolsó sóhajtást további három tényező is siettette: a szerteszét dobált szöges lécek, egy fél köbméteres mai terosláda — benne törmelékbe ágyazva egy kimustrált puíajika, egy barna bakancs, egy lyukas pulóver és számos kakaós zacskó —, végül pedig két tekercs gazdátlan kábel „elfektetése” — talán az idők végezetéig. A jobblétre szenderült felvonulási terület földi maradványai már igen terhesek az itt élő embereknek, akik virággal, kis kerttel, lépcsőházuk és otthonuk tisztaságával, rendjével rég eldöntötték: ők így akarnak élni! Igen ám, de a piszokövezet — • Lakótelep építkezés után. Miért ennyi rom és hulladék? (Tóth Sándor felvétele) kinek, vagy kiknek a „jóvoltából”? — haló porában, kullancsként ittragadt a környezeten, és úgy tűnik, el akarja kísérni a széchenyivárosiakat a 80-as években is... De meddig? Meddig kell még szenvedniük az embereknek ezt a kölöncöt? Ezt a rom-, piszok-, szehiét- és bűzhalmazt? Elég baljóslatúnak ítéljük a további 'kimenetelt, mert egy agyonfirkált, krétaszivekkel „ékesített” fekete tábla is az utunkba akadt, amely mintegy fejfa gyanánt hirdeti: „BÁCSÉP Kecskemét, széchenyivárosi építkezés. Vállalások, teljesítések.” Rajta azonban már csak egyetlen sor véhető ki világosan: „Beteg segédmunkás 1909. június 30-án”. . Aztán semmi. Szóval, mindent megtudhatunk itt, csak azt nem, bőgj’’ az elhunyt felvonulási terület földi maradványait, kevés részvét mellett, végre mikor helyezik örök nyugalomba . K—1 MEZŐVÁROS ÉS FOLKLÓR Múzeumi hónap Nagykőrösön Gazdag programot szerveztek Nagykőrösön a múzeumi és műemlékvédelmi hónap időtartamára. Az Arany János Múzeum rendezvénysorozatát hétfőn délután nyitották meg, dr. Novák László muzeológus Mezőváros és folklór című előadásával. Október hatodikán Mezővárosi tánc- és zenekultúra címmel — és a jászberényi Galagonya Ifjúsági Néptáncegyüttes közreműködésével — H. Bathó Edit néprajzos előadása hangzik el. Október tizenkettedikén Fekete István irodalomtörténész tart előadást Nagykőrös a magyar szépirodalomban címmel. Kiemelkedő eseménynek ígérkezik a Móricz Zsigmond-emlékest, amelyre október 12-én kerül sor. A rendezvény házigazdája S. Hegedűs László, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára lesz, előadója pedig dr. Czine Mihály irodalomtörténész, tanszékvezető egyetemi tanár. A sorozatot dr. Balanyi Béla és dr. Barna Gábor előadása zárja: az előbbi Nagykőrös régészeti nevezetességeivel, az utóbbi pedig Tiszaug néprajzi kincseivel ismerteti meg az érdeklődőket. A felsorolt előadásokat az Arany János Művelődési Központban rendezik. Az említett előadásokkal párhuzamosan az Arany János Múzeum termeiben több kiállítás is megtekinthető. Október hetedikétől mutatják be a múzeum új szerzeményeit, október huszonhetedikén pedig Fejfák a Duna—Tisza közén címmel nyílik majd tárlat. Várja az érdeklődőket az Arany János Múzeum állandó helytörténeti és irodalomtörténeti kiállítása is, Hej Nagykőrös, híres város címmel. K. J. Fejlődő kereskedelem Megyénkben ma már 325 ezer négyzetmétert ölel fel a kereskedelmi hálózat megnövekedett alapterülete. A vevők és az eladók találkozásának színterén — 3 ezer boltban, ABC-áruházban, vendéglőben, piacokon — mintegy 15 ezer eladó szolgálja ki az embereket. A tavaly eladott árucikkek értéke együttvéve 14,6 milliárd forintot'tett ki. Hungaroton-siker Véget ért a Hungaroton hanglemezhetek kéthetes rendezvénysorozata. örvendetes, hogy míg tavaly 70 ezer példány fogyott el a hanglemezheti kiadványokból, az idén már több mint 200 ezret vásároltak meg az erre az alkalomra megjelentetett 11 lemezújdon- ságból. Közülük a „Magyar gre- goriánum”-sorozat harmadik lemeze és Mozart „Requiem”-je bizonyult a legkapósabbnak. Az előbbiből 22 ezret, az utóbbiból 17 ezret értékesítettek az üzletiek. naptar 1979. október 3., szerda Névnap: Helga Napkelte: 5 óra 45 perc. Napnyugta: 17 óra 21 perc. Holdkelte: 16 óra 18 perc. Holdnyugta: 2 óra 21 perc. AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: október l-én a középhömérséklet 10,7 (az 50 éves átlag 14,6). a legmagasabb hőmérséklet 19,9 Celsius-fok volt, a nap 9 órát sütött. Tegnap reggel 7 órakor 8,2, 13 órakor 14,9 Celsius-fokot mértek, a reggeli legalacsonyabb hőmérséklet 7,8 Celsius-fok volt. — TELT HÁZ előtt adott műsort a zenei világnap alkalmából Kiskunfélegyházán az Állami Zeneiskola ifjúsági fúvószenekara és a munkásőrzenekar. A hétfői koncert meglepően sok hallgatót vonzott. Az ifjúsági fúvósokat ez alkalommal az a Bába István tanár vezényelte, aki már eddig is igen sok diákkal kedveltette meg a muzsikálást, és aki munkája elismeréséül nemrég kitüntetést kapott a szocialista kultúra terjesztésében kifejtett tevékenységéért. — GÁL SÁNDORNAK, a kiváló rajztanárnak, a megye neves festőjének hamvasztás utáni búcsúztatását október 7-én, vasárnap délelőtt 11 órakor tartják Kun- szentmiklóson, az Alszegi temetőben. A volt tanártársak és tanítványok nevében hangzanak majd el búcsúztatók. — Siker a piaccsarnokban. Eleinte kissé szokatlan volt, hogy a kecskeméti piaccsarnokban korszerű ételbárt nyitott a Bács-Kiskun megyei Vendéglátó Vállalat. A nagyközönség azonban megkedvelte, akárcsak a tejpresszót, s az év első felében már 1.3 millió forintos forgalmat bonyolított le a két üzlet. — ELŐADÁS SPANYOLORSZÁGRÓL. A Megyei Kórház klubjában legközelebb Telepy Katalin, a művészettudományok kandidátusa tart diavetítéssel szemléltetett előadást, az alábbi címmel: A spanyol művészet remekei. A rendezvény holnap este hét órakor kezdődik. — Adminisztrátorok az üvegházban. A kalocsai Városi Tanács Kommunális Költségvetési Üzemének szocialista brigádjai is csatlakoztak a kongresszusi és felszabadulási munkaversenyhez. A Március 21. nevű irodai kollektíva tagjai eddig 110 órát töltöttek az üzem kertészetében, • ahol segédkeztek az üvegházak téli felkészítésében, s egyebek mellett rozsdátlanítottálc és lefestették a fűtést szolgáló csöveket. — Kalocsa az élen. A megye helységei közül Kalocsa áll az első helyen a személyi számok eddigi elosztásában. Az üzemekben a lakosok 56, a tanácsházán pedig a lakosság további 20 százaléka kapta kézhez a nélkülözhetetlen nyilvántartó számot. Jelenleg már mintegy 14 ezer kalocsai személyi igazolványában van benne a személyi szám. Közúti balesetek Szeptember 30-án a déli órákban Kiskunhalason, a Jókai és a Csokonai utca kereszteződésében Árvái József 57 éves nyugdíjas, helybeli lakos fogatolt járművét ittas állapotban hajtotta, és a kocsival felborult. Az idős embert súlyos sérülésekkel vitték kórházba. Ugyancsak vasárnap délelőtt 9 órakor az 53-as'számú főúton, Soltvadkert határában Honti Já- nosné 46 éves tanárnő, dunaszent- benedeki lakos személygépkocsijával szabálytalanul akarta előzni a balrakanyarodási szándékát autójával jelző Kocsi József 30 éves kiskőrösi lakost. Hontiné kocsija a szabályosan közlekedő Kocsi József járműve bal oldali középrészének ütközött, aminek következtében az felborult. Kocsi József és utasa, Gubácsi Mihályné könnyű sérülést szenvedett. Az anyagi kár mintegy 10 ezer forint. Vasárnap délután 16.50-kor Jánoshalma külterületén, az 5312-es úton, az úgynevezett Kecskés feltételes megállónál Fehér Gergely 64 éves nyugdíjas, helybeli lakos lelépett a menetrend szerinti autóbuszról. Az Ikarusz mögött körültekintés nélkül akart átkelni az úttesten, s így a féktávolságon belül odaérkező Kiss Imre 50 éves üzemvezető, jánoshalmi lakos gépkocsija alá került. Fehér Gergely figyelmetlensége szerencsére csak kisebb sérüléseket hozott. K. F. Halálra ítélték a hárshegyi gyermekgyilkost Aljas indokból, visszaesőként, több emberen elkövetett emberölés miatt a Fővárosi Bíróság büntetőtanácsa kedden halálra ítélte a 32 éves Molnár Henriket. Á Budapesten lakó, büntetett előéletű férfi ez év áprilisában az úttörővasút hárshegyi megállójának közelében tőrkésével halaira szürkéit egy 13 éves diáklányt, és súlyosan megsebesített egy 15 éves fiút. A bíróság súlyosbító körülményként értékelte, hogy a korábban már hasonló cselekmények elkövetése miatt 12 és fél évi szabadságvesztésre ítélt férfi nem sokkal szabadulása után követte el a brutális bűncselekményt.^ a társadalom súlyos felháborodását kiváltó tettét. Mellette csupán egyetlen enyhítő körülmény szólt: még aznap jelentkezett a rendőrségen. A vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, az ügyész a kiszabott büntetés fenntartását indítványozta. (MTI) — KUTATÓSZOLGÁLATA• VAL tavaly 700 esetben állt az érdeklődők rendelkezésére a Bács- Kiskun megyei Állami Levéltár. Egyetemi városokból, az ország különböző vidékeiről, valamint külföldről is sokan megfordulnak a nagyhírű levéltárban. Nemrég egy holland kutató keresett forrásmunkát családtörténeti anyagának hézagpótlására. Egy másik, az egykori bolgár és Balkán-kereskedők 18. századi alföldi szerepéről folytatott tanulmányhoz is értékes adalékkal szolgált a levéltár, amely október 15-től immár felújított állapotában — a kecskeméti tanácsháza tatarozott földszintjén — fogadja az irattanulmányozó kutatókat. — Növekvő feladat vár az őszi szállítások idején a 9-es számú Volán bajai telepének dolgozóira. A múlt év őszi 18 ezer vagonnal szemben az idei fő szállítási idényben már 22 ezer vagon árut kell továbbítaniuk, 220 teherautóval és 55 pótkocsival. — A RÓMAI KORI alapokra épült soproni középkori belvárosban több mint száz — javarészt már helyreállított — műemlék található. Az elmúlt két-három évben mintegy húsz műemlék épületet állítottak helyre, így például a bencés templomot, a Városház utcai római kori emlékeket és restaurálták a híres szentháromság szobrot is. Jelenleg több épület helyreállításán dolgoznak és folytatják a középkori várfalak feltárását. — Komplett taneszközgyár exportjára kötött szerződést — első ízben — a METRIMPEX és a GÉPEXPORT Külkereskedelmi * Vállalat. A megállapodást a nigériai Oktatási Minisztérium vezetőivel írták alá. Szerződést kötöttek egy újonnan épülő műszaki főiskola berendezéseinek és felszereléseinek szállítására is, egyúttal vállalkoztak a nevelők és a személyzet betanítására. A két üzletkötés együttes értéke meghaladja a 25 millió dollárt. — A Bácsalmási Állami Gazdaság vásárolja fel a Kiskőrösi Állami Gazdaságban nevelt bikaborjúkat. 160—200 kilogrammos súlyban. A szarvasmarha-ágazat továbbfejlesztésének tervei között szerepel, hogy a Kiskőrösi ÁG egy nagy kapacitású hizlalótelepet hoz létre, melyhez már a szükséges létszámú és tenyészértékű állattal, valamint gyakorlati és elméleti szaktudással már megteremtettek a lehetőséget is. MŰSOR: MOZI 197». október 3.: KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4 órakor A SÚLYOM NYOMÁBAN Színes, magyarul beszélő német kalandfilm láromnegyed 6 és 8 órakor JÚLIA II. helyárú! éven aluliaknak nem ajánlott! Színes, magyarul beszélő amerikai film KECSKEMÉT ÁRPÁD: 4, háromnegyed 6 és 8 órakor VASPREFEKTUS éven aluliaknak nem ajánlott! Színes, magyarul beszélő olasz film MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor 2RDI HANGYA KALANDJAI Színes csehszlovák rajzfilm-összeállítás PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András Igazgató Szerkesztőség. Kiadóhivatal: Kecskemét. Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 12-619, 12-S16 (központi): 11-709. Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hlrlapkézbesítö postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dij egy hónapra 30,— forint, negyedévre 90,— forint, egy évre 360,— forint. Készült a Petőfi Nyomdába» ofszet rotációs eljárással. Kecskemét. Külső-Szegedi út 8. 6001 Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 0SS hu issN 0133—nnc L I