Petőfi Népe, 1979. október (34. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-17 / 243. szám

Békéscsabai népfrontosok látogatása Műhelygarázs A kiskunfélegyházi Petőfi-lakó- telep új otthonaiba mind több a beköltöző. Számtalan olyan dolog van az új lakás berendezésével kapcsolatosan, amely mesterke­zekre vár. A városi tanács éppen ezért ikergarázst adott át a helyi KIOSZ-nak, hogy vízvezetéksze­relőt, épületlakatost „telepítsen” a lakótelepre. E szakmákon kívül női fodrászat is nyílik hamarosan, a későbbiekben pedig újabb szol­gáltatási ágakkal bővítik a lakó­telepiek ellátását. Tegnap tapasztalatcsere-láto­gatáson járt Kecskeméten a Ha­zafias Népfront békéscsabai városi bizottsága. A körzeti, illetve vá­ros környéki bizottságok tisztség- viselőivel kiegészült küldöttségét Banatics Aníalné városi népfront­titkár vezette. A nagy alföldi városból érke­zett vendégeket — a széchenyivá- rosi pártszékházban — Fehér Sándor elnök, Bartha lmréné tit­kár tájékoztatta a kecskeméti vá­rosi népfront munkájáról, s ter­mészetesen hasznos információkat kaptak a területi mozgalmi mun­ka módszereiről az új lakónegye­dek körzeti bizottságainak veze­tőitől is. Ezután a megyeszékhely legna­gyobb új lakótelepét tekintették meg a csabaiak, majd a város ne­vezetességeivel ismerkedtek. Ebéd után a Lampárt Zománcipa­ri Művek kecskeméti gyárába lá­togattak el a vendégek, majd ugyancsak a házigazdák kíséreté­ben Hetényegyházára — mint vá­ros környéki községbe vezetett az útjuk. Itt az UNIVER konzerv­HÍREK • HÍREK • A vendégek nagy érdeklődéssel szemlélték a kecskeméti Széchenyi- város új gyermekintézményeit. üzemét keresték fel, s azt követő­en a község vezetőivel találkoz­tak. A kellemes légkörben lezaj­lott baráti beszélgetés során a Üj rendelkezés szabályozza a személyi igazolványok érvényesítését Az emberek nagy része magánál hordja, de ritkán nézi meg sze­mélyi igazolványát. Hivatalos ügyek intézésekor sem minden esetben kérik el az igazolványt, s ezért az állampolgárok zöme ké­sőn veszi észre, hogy annak 'érvé­nyességi ideje lejárt. Eddig az ille­tékes rendőrkapitányságoknak jo­guk volt ahhoz, hogy szabálysérté­si feljelentést tegyenek azok el­len, akiknek lejárt a személyi iga­zolványuk, s azt nem érvényesí­tették. Ez a lehetőség továbbra is megmarad, ám július elsejétől egy rendelkezés kimondja: a lejárt, megrongált, saját hibából elveszett személyi igazolványok tulajdono­sát a rendőrségen kétszáz forintig terjedhető helyszíni bírsággal sújt­hatják. Súlyosabb esetekben sza­bálysértési feljelentést tehetnek, amely ezer forintig terjedhető pénzbírságot jelent. A rendőrkapitányságok igazga­tásrendészeti osztályai kénytele­nek lesznek élni a törvény adta lehetőségekkel, ugyanis az állam­polgárok közül sokan több éve le­járt személyi igazolvánnyal je­lentkeznek. Ezért a személyi iga­zolvány érvényessége lejártának esetében harminc napon túl élni fognak a szankcióval. Ezzel kap­csolatban szeretnénk olvasóink fi­gyelmébe ajánlani a következőket: 1979— 1980-ban sok személyi iga­zolvány érvényességi ideje jár le, s a rendőrkapitányságoknak nagymérvű cserét, érvényesítést kell végrehajtani. Azok, akik idé­zést kaptak és ez idáig nem jelen­tek meg, november 30-ig érvénye­síttessék személyi igazolványukat. A csere, az érvényesítés megköny- nyítése érdekében a rendőrkapi­tányságok igazgatásrendészeti osztályainak dolgozói a községek­be is kimennek. Azok, akiknek 1980- ban lejár a személyi igazol­ŐSZI KÉPEK (Tóth Sándor (elvételei) ványuk, már korábban is jelent­kezhetnek érvényesítés céljából, annak ellenére, hogy mindenki számára küldenek idézést. Fontos változások történtek az illeték, illetve a fénykép esetében. Az eddigi 10 forintos illetékbélyeg helyett az érvényesítés térítési dí­ja 20 forint, amelyet okmánybé­lyegben kell leróni. A személyi igazolványokba új típusú fényké­pet kell ragasztani. Az új fényké­peken már nem szükséges a fehér egyenlő szárú háromszög, ám a rendőrkapitányságok november 15-ig még a régi típusú fényképe­ket is elfogadják. E határidőt kö­vetően azonban már csak az új fényképekkel lehet a személyi iga­zolványt kiváltani, megújítani. A személyi igazolványok cseré­jéhez, érvényességi idejének meg­hosszabbításához a korábbi okmá­nyok szükségesek. G. G. Tanácskozik a bizottság. Csupa fiatal, 30 éven aluli. A hatalmas, zárt abla­kokon át az őszi nap sugarai jótékony meleggel párnázzák a kis termet, da forrók a fűtőtestek is (jóval október 15. előtt). Az arcokon illetlen verejték­máz, a mozdulatokban bágyadtság, a figyelem szanaszét. A jelenlét jobbára csak fizikai. •. Lehetünk vagy huszonötén, s csaknem ugyanennyi cigaretta mérgezi szü­net nélkül az amúgy is elhasznált levegőt. Már az első órában kávét hoznak a titkárnők, óvatos-diszkréten csempészik az „értekezők” keze alá- végre valami izgató ... A téma különben rendkívül fontos és aktuális: a fiatalok egészséges élet­módra nevelésének, illetve az Edzett ifjúságért mozgalomnak eddigi tapasz­talatait, soron levő feladatait tárgyalja a testület. Utolsó szalmaszálként kapaszkodom az asztalokon elhelyezett zöld színű — igaz, egyelőre bontatlan — palackokba: kristálytiszta ásványvíz pezseg ben- nük... | K. F. város környéki községi népfront­munka sajátos helyi vonásait is­merhették meg Békéscsaba nép­frontosai. Megalakult a GTE tűzrendészeti szakbizottsága A Gépipari Tudományos Egye­sület kecskeméti szervezetének tűzrendészeti szakbizottsága a na­pokban tartotta alakuló ülését a Tudomány és Technika Házában. A szakbizottság elnökévé dr. Tar- jány Lajos tűzoltó alezredest, me­gyei tűzoltóparancsnokot, titká­rul Szilaj István tűzottó főhadna­gyot választotta, majd kidolgozta az 1980. évi munkatervét. Ennek alapján megkezdik a megye üze­meiben dolgozó tűzvédelmi elő­adók továbbképzésének megszer­vezését, a felsőfokú tűzoltó szak­emberképzés előkészítését. A ter­vek között szerepel a tervezői tűz­védelmi tanácsadás, a kivitelezés alatt álló új létesítmények tűzvé­delmi felülvizsgálata, a hegesztő szakmunkások tűzvédelmi képzé­sének megszervezése. A lakosság tűzvédelmi tájékoztatását, nevelé­sét a legfiatalabb korosztályokra is kiterjesztik. A tűzvédelemről többek között gyermekrajz-pályá- zatot írnak ki, s a beérkezett anyagból kiállítást rendeznek. A szakbizottság munkájában tervező, kivitelező és iparválla­latok szakemberei is részt vesz­nek. Kismama-találkozó A Habselyem Kötöttárugyár kiskunfélegyházi gyáregységében nemrégiben tartották meg a kis­mamák találkozóját. A gyár mun­kásnői közül jelenleg 110-en van­nak gyermekgondozási segélyen. s a találkozóra szép számmal jöt­tek össze. Érdeklődéssel hallgat­ták, mi történt azóta a munka­helyükön, amióta őket otthoni elfoglaltsággal kicsinyük látja eL A kismama-találkozó felnőtt résztvevőit virággal, a kicsiket édességgel köszöntötték a gyár­egység kollektívái. Szorgalmas diákok A kiskunfélegyházi Petőfi Tsz 110 hektáros szőlőültetvényein a diákok segédkeztek a szüretben. A 608. számú Ipari Szakmunkáskép­ző Intézet 335 tanulója egy hét alatt 5418 mázsa szőlőt szedett le. A kisebbek, az általános iskolások is derék munkát végeztek: két hét alatt 8363 mázsa szőlőt szüreteltek. NAPTAR 1979. október 17., szerda Névnap: Hedvig Napkelte: 6 óra 04 perc. Napnyugta: 16 óra 54 perc. Holdkelte: 2 óra 07 perc. Holdnyugta: 15 óra 37 perc. AZ IDŐJÁRÁSRÓL A ’ Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: október 15-én a középhőmérséklet 17,3 (az 50 éves átlag 11,4), a legmagasabb hőmérsék­let 26,1 Celsius-fok volt, a nap 2 órát sütött. Tegnap reggel 7 órakor 11,1, 13 órakor 25,2 Celsius-fokot mértek, a reggeli legalacsonyabb hőmérséklet’ 9,7 Celsius-fok volt. — A BAJAI MOZIGALÉRIÁ­BAN, az Uránia Filmszínház elő­csarnokban Szíjjártó Árpád fes­tő és Kalmár Pál szobrász alko­tásaiból rendeznek újabb kiállí­tást. A tárlatnyitást október 20- án, szombaton délután három órakor tartják. — Hatszáztizennégy résztvevője (125 általános iskolai tanuló, 315 dolgozó, 174 nyugdíjas) volt a Gátér, Petőfiszállás, Fálmonosto- ra, Kunszállás községekben lezaj­lott egészségügyi hét rendezvé­nyeinek. — Kétezer mázsa kétnyaras pontyot és fehér busát telepít a Balatoni Halgazdaság az idei őszön a magyar tengerbe. A lápi halas­tavakban nevelt 15—20 dekás pontyivadékból 1600 mázsát, a 25 dekás átlagsúlyú fehér busából 400 mázsát helyznek ki ezekben a hetekben. Ebből a jövő ősszel csaknem ötezer mázsa 80 dekás, egykilós nagyságú pontyot és fe­hér busát foghatnak majd ki. — ÉVEK ÓTA GYŰJTIK A HELYNEVEKET Bács-Kiskun megyében. A helynévgyűjtésről és a földrajzi nevek tudományos feldolgozásáról tart előadást ok­tóber 18-án, csütörtökön délután öt órakor Bognár András, a me­gyei könyvtár tudományos fő­munkatársa Kecskemétén, a Me­gyei Művelődési Központ felnőtt­klubjában. — Az 1944. évi nemzetközi ka­tonapolitikai helyzetről és annak a magyarországi felszabadító har­cokra gyakorolt hatásáról, vala­mint Bács-Kiskun megye felsza­badulásának történetéről hangza­nak el előadások azon a tájkon­ferencián, amelyet ma délelőtt 10 órai kezdettel rendez a TIT Kis­kunfélegyházán, a helyőrségi mű­velődési központban. — Borsos Miklós állandó kiállí­tása. Győrben, a Martinovics tér 2. alatt november 4-én nyílik meg Borsos Miklós állandó kiállítása. A kiállítást a művész közreműkö­désével már rendezik a Xantus Já­nos Múzeum munkatársai. A ko­rai olajfestmények nagyobbrészt már a falakon sorakoznak, tárlók­ba került a száznál több érem, s helyén van a szobrok, a bronz kis­plasztikák nagyobb része is. A rendezésben elsősorban nem a kronológia, a művek keletkezési ideje az irányadó, inkább a tartal­mi rokonság alapján csoportosít­ják őket. ITTASSÁG, FIGYELMETLENSÉG Súlyos közúti balesetek Kecskeméten, az Irinyi utca 31. számú ház előtt Radics István 9 éves, Kecskemét, Irinyi utca 44. szám alatti lakos társaival az út szélén játszott. Két várakozó kocsi közül hátrafelé kilépett az úttest­re, s ezért elütötte a már féktávol­ságon belül személygépkocsival érkező Varga Sándor, Kecskemét, Balaton utca 10. szám alatti lakos. A gyermeket súlyos sérüléssel Varga Sándor szállította a kór­házba. Hartán, a Kossuth és a Hunya­di utca kereszteződésében Fövé- nyes János 85 éves hartai lakos kerékpárjával nem adott elsőbb­séget a védett úton személygépko­csival érkező Czakó István 71 éves, Solt, Ady Endre utca 2. sz. alatti lakosnak, aki elütötte. Fö- vényes János súlyosan megsérült. Kecskeméten, a Dózsa György út 21. számú ház előtti útszaka­szon Gyuris József 40 éves, Kerek­Felmentés, kinevezés A Minisztertanács Nádor Györ­gyöt, az Állami Ifjúsági Bizottság titkárát és titkárságának vezető­jét — érdemeinek elismerése mel­lett — e tisztségéből felmentette, s a Kulturális Kapcsolatok Intéze­tének elnökhelyettesévé nevezte ki. A kormány egyidejűleg Bara­bás Jánost kinevezte az Állami Ifjúsági Bizottság titkárává és titkárságának vezetőjévé. (MTI) Magyar tudós svéd kitüntetése Gunda Bélát, a Debreceni Kos­suth Lajos Tudományegyetem néprajz professzorát a stockholmi Nordis Muzeum 100 éves fennál­lása alkalmából alapított emlék­éremmel tüntették ki. A művészi érmet a Nordis Muzeum főigazga­tója, Sune Zachrisson adta át a magyar tudósnak. (MTI) — Az iskolaév első hónapjában a Kiskunfélegyházi Tejüzem 15198 pohár iskolatejet és csokis tejet hozott forgalomba, két és fél ezerrel többet, mint tavaly szep­temberben. A tejüzem a poharas csokis tejjel a „hazai” igényeken kívül Csongrád megyét is el tudja látni. ELŐADÁSOK A KAMARASZ1NHÄZBAN A kecskeméti Kelemen László Kamaraszínházban október 12-én bemutatott Schisgal: Szerelem óh! című zenés vígjátékát ebben a hónapban még három előadáson láthatja a közönség. A megyeszék­hely Erkel Ferenc utcai kisszínhá- zában ma este hét, holnap, 18-án délután három, szombaton, 20-án pedig ugyancsak este hét órakor kezdődnek az előadások. MŰSOR: KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 17. szerda este 7 óra ÉN VAGYOK RAVELSZKI Szakmunkás-bérlet Kelemen László Színpad este 7 óra SZERELEM, OH! Kada Elek-bérlet egyháza, Kaszatanya dűlő 50. sz. alatti lakos motorkerékpárjával Solt irányába közlekedett. Nap­szemüvege félrecsúszott, amelyet meg akart igazítani, eközben a motorkerékpár félrecsúszott és az oldalára dőlve az úttestre vágó­dott. A motoros és utasa, Gyuris Józsefné könnyebben megsérült. Kecskeméten, a Budai úton Kiri Sándor 40 éves gépkocsivezető, Kecskemét, Budaihegy 127. szám alatti lakos segédmotoros kerék­párral, ittas állapotban Lajosmizse felé haladt. A széles úttest nem volt elegendő számára, mert hol a jobb, hol a bal oldalon közleke­dett. Vele azonos irányban haladt a Volán 9-es számú Vállalat autó­busza, s egy ilyen hirtelen történő visszatérés miatt kénytelen volt vészfékezést használni. Szerencsé­re, személyi sérülés nem történt, de az autóbusz szélvédő üvege megrepedt. Kiri Sándortól vezetői engedélyét a helyszínen elvették. MOZI 1979. október 17.: KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor A FEKETE KALÖZ III. helyárú! Színes olasz kalandfilm KECSKEMÉT ARP AD: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor AZ ELSŐ KÍSÉRTÉS 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes spanyol film MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor A TALÁLÉKONY nyuszi Színes szovjet rajzfilm-összeállítás PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó:. Preiszinger András igazgató Szerkesztőség. Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 600i Telefon: 12-619, 12-516 (központi): 11-709. Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dij egy hónapra 30,— forint, negyedévre 90,— forint, egy évre 360,— forint. Készült a Petőfi Nyomdába* ofszet rotációs eljárással. Kecskemét. Külső-Szegedi út 6. 8001 Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 965 HU ISSN 013*—KIX EDZŐDÜNK ( ?)

Next

/
Oldalképek
Tartalom