Petőfi Népe, 1979. október (34. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-17 / 243. szám

1919. október 17. • PETŐFI NEPE • 3 BARÁTAINK ÉLETÉBŐL Távvezeték a hegyekben Emlékező bajaiak Régi könyvek, hivatalos írások, pecsétes dokumentumok tanúsítják, hogy Baját egykor a kis- és nagykereskedők, az átutazók és spekulánsok városának ismerték. Arról már ke­vesebb maradandó emlék szállt az utókorra, hogy a verej- tékhullatók sokasága, a létért küzdők ezrei milyen ádáz, tit­kos és nyílt harcot folytattak sorsuk jobbrafordulásáért. Baja október 20-án ünnepli felszabadulásának 35. évfor­dulóját. Az utat idáig küzdelmes, fáradtságos, örömteli és dicsőséges napokkal kövezték ki. Sokan élnek még ma is azok közül, akik a máig vezető út elején vállalták a halál­veszélyt, a börtönt. E néhány sorban rájuk emlékezünk és azokra, akik az ellenállási harcot a békés építő munkával folytatták, s akik ma egyre szebbé változtatják Baja arcula­tát. Az egykori független újság így írt: Nem lehet Baja sohasem gyár­város ... Hiányzik ebből a város­ból az élelmesség... Itt mindenki ölbe rakott kézzel várja, hogy tör­ténjék valami. Igaz, a felületes szemlélő nem láthatta a feltörni kívánkozó élel­mességet. S valóban száz és száz ölbe rakott kezű ember várta, hogy végre munkát, kenyeret kap­jon, de a tétlenség csak látszólagos volt. Baján egyre többen érezték, tudták, hogy a második világhábo­rúból a munkásság nem kerülhet ki vesztesen. folyosótól, de ez a rövid út mint­ha egy évig tartott volna. Vártam a tarkónlövést, mert a kommunis­tákat kettesével, hármasával szok­ták a cellából kivinni, és soha töb­bé nem térnek oda vissza. Végre kinyílt a kapu. Előtte már sokan várakoztak, köztük felesé­gem és lányom is. Ismét dolgoz­hattam. A városban már javában folyt a fegyveres ellenállásra való fel­készülés. A németek fel akarták robbantani a vasútállomást. Ezt azonban maguk a vasutasok hiú­sították meg. Megmutatták a már odakészített robbanóanyagot, amit Babies László bérkocsissal si­került elszállíttatni egyenesen Jugoszláviába a partizánokhoz. A fegyverek megszerzője és szállítója Pipás Antal, ugyan­csak elvhű kommunista volt. Ok­tóber 18-án este Pipás Antal tá­jékoztatta Peágity Mihályt, a fegyverszállításokról. Október 20-án reggel a korán ébredők egy embert találtak az út mentén fek­ve, mellette vértócsa és öt puska. Pipás Antal volt. A fegyverekre már nem volt szükség. Ö Baja fel- szabadulásának napján adta éle­tét. Aznap délelőtt a város minden irányából megindultak a városba a szabadságot hozó szovjet csapa­tok. Voltak a lakosok között, akik el­bújtak, de sokan kézszorítással, öleléssel fogadták a felszabadító­kat. A menekülő németek maguk mögött felrobbantották a Duna-hi- dat, de ez már nem mentette meg őket a háború elvesztésétől. A városházán már október 20-án megkezdte munkáját a szovjet pa­rancsnokság. Itt gyűltek össze az ellenállás legjobb bajai harcosai, akik felajánlották fegyveres segít­ségüket. A szovjet városparancs­nok mosolyogva köszönte meg a felkínált segítséget, de nem fogad­ta el, mondván, Baján most na­gyobb segítségre van szükség az élet újra indításához. Másnap, október 21-én dobszó verte fel a város csendjét. A kis­bíró fennhangon olvasta a szöve­get: „Közhírré tesszük, hogy min­denki az utcán szabadon közle­kedhet, senkinek bántódása nem lesz. Mindenki azonnal szolgáltas­sa be fegyverét, vagy lőszerét, a városháza kapuja előtti téren. A városi alkalmazottak és tisztvise­lők azonnal foglalják el helyüket.” És elfoglalták. Nemcsak a vá­rosházán, hanem az üzemekben és intézményekben is. Az egykor szunnyadó kisváros talpra állt. Az ölbe tett kezek munkára lendül­tek. A szeméthalmpk eltűntek az utcákról, s a némaságra kárhoz­tatott gépek dübörögni kezdtek a gyárakban. 1944. november 29-én megala­kult a Magyar Kommunista Párt bajai szervezete. Gyárvárossá fejlődött * Az idősebbek nagyon jól emlé­keznek rá, hogy a felszabadulást követő évek a nélkülözés, az anyag- és géphiány, a rendkívüli erőfeszítések jegyében telt Baján is. A város lakosságának élniaka- rása azonban minden akadályt felülmúlt. A párt akkor is, és ma is hitet, önbizalmat öntött az em­berekbe. Ma Baja lakosainak szá­ma közel 40 ezer. A felszabadulás óta épült a Kis­motor- és Gépgyár, az ÁTI-raktár, a Volán Vállalat bajai telepe, a Fékon, a kenyérgyár, hűtőház, víz­ügyi főiskola, autószerviz, diák.- otthon, Bácska Áruház, szakmun­kásképző, nyúlvágóhíd, Baja-Űj- város, József Attila-lakótelep, bí­róság, pártszékház. Befejezés előtt áll a húskombinát és úttörőház, hogy csak a legnagyobbakat em­lítsük. Valamennyi üzemben szocialista brigádok versenyeznek, hogy mi­előbb valóra váljanak jövőt for­máló elképzeléseink. Virágos par­kok hirdetik a város lakosságának társadalmi összefogását. A város felszabadulásának 35. évfordulóján tisztelettel adózunk az életüket áldozó hősöknek, kö­szöntjük a felszabadító szovjet hadsereget és a város képét nap­ról napra formáló munkásokat, parasztokat, dolgozókat. Mit is üzenhetnénk napjainkban a város és annak képét sz&puló egykori újságcikk írójának? Baja gyárváros lett, mert nerrt hiányzott ebből a városból az élel­messég, mert nem várták az em­berek ölbe rakott kézzel, hogy tör­ténjen valami. Kik életük árán, kik szorgalmas munkájukkal éle­tet adtak a városnak, amely vi­rágzik, fejlődik és soha nem múló hálával emlékezik 1944. október 20-ra. Sz. F. A hegyek között áthaladó vil­lamos távvezetékek tartóoszlopait nagy nehézségek és tetemes költ­ségek árán helyezik el a szakadé­kok fölötti lejtőkön — néha azon­ban egyszerűen nem tudnak e feladattal megbirkózni. így tör­tént például annak idején Kirgi­ziában, a Pamir—Altáj hegység egyik távoli részében is. Ma vi­szont már távvezeték üzemel itt — a hagyományos tartóoszlopok nélkül. Az építők által alkalma­zott egyoldalú függesztáses mód­szer szerint a szigetelőkkel ellátott huzalokat közvetlenül a sziklához erősítik. E módszer segítségével a legnehezebb hegyi terepen is áthatol a vezeték, ami igen nagy szerepet játszik a nehezen meg­közelíthető vidékek villamosítása szempontjából. Kirgiziában 3600 méteres ma­gasságban kutatóállomás műkö­dik: vizsgálja a hegyeken átveze­tő villamos távvezetékek üzemi feltételeit, a lehetséges vezeték­Budapest javaslatára gyűjtemé­nyes kiadás készül Európa fővá­rosainak múltjáról, nevezetessé­geiről és jelenéről. A bolgár fő­város is bemutatkozik ebben a kiadásban. A Központi Állami Történelmi Irattár szakemberei már gyűjtik az anyagokat a 100 esztendős Szófiáról. Mint az irat­tár egyik vezető munkatársa, Bliszkova elmondta, a bolgár fő­városról az első adatok a VI. szá­zadból maradtak fenn. Munkáju­kat azonban nehezíti, hogy sok dokumentum az öt évszázados tö­rök uralom idején megsemmisült. Tádzsikisztánban egy régészeti ásatás során cserépdarabokra fe­kete tussal írott szövegeket fe­deztek fel. A nyelv, amelyen a szövegeket írták, a rég kihalt szogd nyelv volt. Az ismeretlen függesztéseket, az egyenáramú távvezetékeket. Egy másik kuta­tóállomás gyakori zivatarok zónár jában fekszik és a vezetékek vi­har elleni védelmének problé­máival foglalkozik. Megállapítot­ták például, hogy a hegyek sajá­tos árnyékoló hatást fejtenek ki a zivatarokkal szemben. Ha a ve­zeték nyomvonalát e védelmi funkció állandó szem előtt tartásá­val jelölik ki, fölöslegessé válhat a vihar elleni biztosítókötél, amely nemegyszer maga is üzemzavar forrása lehet. Kirgizia az utóbbi tíz év folya­mán jelentős villamosenergia- termelő lett. a Narin-hegyi folyón egy 22 vízerőműből álló vízlépcső létesítését tervezik. Ebből már 3 működik és villamos energiát szolgáltat a szomszédos Üzbegisz- tánnak, Tádzsikisztánnak és Ka­zahsztánnak. Arkagyij Palj (APN-KS) Ennek ellenére a legfontosabb nevezetességekről már összegyűj­tötték az adatokat, e fennmaradt írásos anyagokat. Ebben a kuta­tásban nagy segítségükre voltak a magánirattárak: ezekben buk­kantak rá az igazságügyi palota és az egyetemek építési terveire. Szófia bemutatásakor részletesen szólnak majd a Dimitrov Mauzó­leumról és a főváros új centená­riumáról is: ezek nélkül napjaink bolgár fővárosa már aligha kép­zelhető el. (SZOFIAPHESSZ—KS) jelek megfejtésével a tudósok számára ismételten bebizonyoso­dott, hogy az írásbeliség Közép- Ázsiában az időszámításunk kez­detén már széles körben elterjedt jelenség volt. (APN—KS) Készülődés a fegyveres ellenállásra o n■ > {o j 9so v 7, iijjí».. o 1944 nyarán már a bajaiak is kapcsolatban álltak a budapesti ellenállási mozgalommal. Bajáról Budapestre költözött Czicovszki István, kipróbált kommunista, akinek közvetítésével ismét szoros együttműködés alakult ki a bajai és budapesti kommunisták között. Körmöczi József, aki szintén igen aktív, megbízható kommunis­ta volt, vállalta az összekötő fel­adatot. Az egyik ilyen munka volt az ellenállás megszervezése, jel­szavak falrafestése és a tömegek tájékoztatása. A legveszélyesebb és legnehe­zebb feladat a fegyverek megszer­zése, és egy adott időre a fegyve­res felkelés biztosítása. Be kellett épülni a hadseregbe, fel kellett venni a kapcsolatot a németelle­nes tisztekkel és a hadseregben levő elvtársakkal. A városban ezalatt széles körű agitáció folyt a háború ellen, a béke mellett. A házak falain le- csorgó festék jelezte a gyors mun­kát, s az ecsetek alól előbújtak az ákom-bákom betűk, amelyek azonban világosan hirdették: Vesszen Horthy, Éljen a béke, Le a fasiszta árulókkal. Csanyik József az ellenállási mozgalom kiemelkedő bajai alak­ja visszaemlékezéseiben egyebek között így ír: „1944. október 10-e volt. Üzenetet kaptam, hogy ne tartózkodjam odahaza, mert le­tartóztatások lesznek. Erre 19-én került sor. Mivel elfogyott az élel­mem, hazamentem kosztért. Alig ültem az asztalhoz, amikor az aj­tóban megjelent két csendőr, és egy német katona. — Maga Csanyik József? — kér­dezték. — Igen, én vagyok. — Akkor velünk jön, készüljön. A fogházban kötöttem ki. Más­nap délután két óra tájban a fog­házőr beszólt a cellába: Csanyik József és Borbély Ferenc jöjjenek ki. Amikor leértünk az iroda fo­lyosójához, azt mondja a börtön­őr; forduljanak balra, s mehetnek haza. Abban a pillanatban arra gon­doltam, hogy mi szökni akartunk; és így fognak tarkón lőni. A kerí­tés talán 10—12 méterre volt a Egy eltűnt nyelv nyomában Szófia is nevezett • Szófia legrégibb épülete, a Szent Georgi templom, amely a IV. szá­zadban épült. (Fotó: SZOFIAPRESSZ—KS) PANORÁMÁTÓL A RÉSZLETEKIG Űj képeskönyv mutatja be Kecskemétet Elvétve, az antikváriumi példányok között buk­kanok régi kecskeméti könyvekre. A történelmi és életrajzi művek, jellegzetes színeket csillogtató anekdotagyűjtemények azokra az időkre emlékez­tetnek, amikor könnyen vállalkoztak akár helyi feladatok gyors és viszonylag olcsó megoldására a kis- és közepes méretű nyomdák. Egyszerűen azért tehették ezt, mert léteztek. A múló évek aztán végérvényesen hitelesítették egy-egy mű értékét. A nyomda persze most sem akadály önmagában és minden esetben. Ennek jó példája a Kecske­métet bemutató legújabb képeskönyv, amely alig­ha jöhetett volna létre olyan átfutási idővel, amennyi alatt elkészült, ha nem karolja fel az ügyet a Petőfi Nyomda, és nem segítettek volna vállalásaikkal a szocialista brigádok. Természetesen más előzmények is vannak. Hogy csak kettőt említsek: az 1972-es kiadású képeskönyv és a hírős város földrajzával, történetével, gazda­sági és kulturális életével bővebben is foglalkozó útikönyv (a szerzői munkaközösség vezetője: Hel- . táj Nándor.) A legfrissebb és legvaskosabb, leggaz­dagabb dokumentáló kötet ugyancsak a Panoráma gondozásában látott napvilágot, mindössze néhány hete. (Irta és szerkesztette F. Tóth Pál, a tipográ­fia Budavári Antal munkája.) F*' A Köszöntő az idelátogató Kedves Vendéghez fordul. Olyan város nevében szólal meg, amely „Közép-Európa legnagyobb homokvonulatára tele­pülve, több mint 600 éve hirdeti az emberi kitar­tást, szorgalmat és életrevalóságot, bizonyítva azt, hogy az akarat legyőzi a természet mostohaságát és újat építve feledteti a háborúk dúlását... Mesz­sziről indultunk! Három évtized alatt nem volt még idő és erő a semmiből mindenhova közművet telepíteni, a vizes vályogházak helyébe új lakáso­kat építeni. Aki ma körülnéz, látja a fejlődést és a változást. A lakosságnak csaknem a fele új, összkomfortos lakásban él, majd mindenütt van valamilyen formában háztartási vagy fűtés cél­jaira szolgáló gáz, és már alig akad tanya, ahol ne lenne villany.” Tehát ez a háttér. Mire vállalkozik a kiadvány? „Kecskemét — villan fel egy pillanatra a tábla az utazó előtt, s nem tudni, jelent-e neki valamit ez a név. 1 Ha a fővárosból jövet, Lajosmizsét elhagy­va, a zsúpfedeles tanyacsárdánál megpihent egy kis időre, talán Varga Imre magvetőt ábrázoló szép bronzszobra, s a környék hangulata felkeltet­te a kíváncsiságát e vidék iránt... nem baedekert készítettünk. Képeskönyvünk legfeljebb kedvcsináló a sok látnivalóhoz, a város megismeréséhez, a sé­tákhoz, melyekre érdemes vállalkozni a központon túl is.” Vagyis dokumentum: az élő sokszínűén meg­örökített bizonysága és egyúttal vallomás ez a ki­advány arról, ahogy a szerkesztők és a fotóripor­terek (Kozák Albert, Pásztor Zoltán, Tóth. Sándor) látják a városukat. Nem kevesebb, mint száznegy­venhárom fekete-fehér és színes fénykép követi egymást — az eddigi legtöbb, ami megjelent bár­milyen albumban Bács-Kiskun megye székhelyéről. Mégsem túlzott az arány, mert a fejlődés és lát­nivaló tárgykörében érthetően jobban hiszünk a szemünknek, mint a fülünknek, és mert a kímé­letlen futóhomok természeti környezetétől a vá­roskörnyék átformálásáig, a műemlékek sorától a 623. sz. Szakmunkástanuló Intézet vagy a sport- csarnok új épületéig kísérnek a felvételek. Jó dolog megismerkedni nemcsak a terekkel és épületegységekkel, hanem a megbúvó, végül az egészet alkotó részletekkel is. Ilyen egy tetődísz közelebbről a városi tanácsházán, vagy a Kodály- dombormű részlete.' Nagy, kitárulkozó totálképek és intimebb megközelítések Váltják egymást. És érzékletes ellentétként itt van a régi és az új, a város kőbe-zöldbe öltözött arca és az időközben elhasználódó emberi arc megannyi ránca meg mo­solya is. Aki régóta ismeri Kecskemétet, vagy azt hiszi, hogy alaposan ismeri, az is talál valami olyant, ami önellenőrzésre vagy éppen rádöbbenés- re készteti. Nem láttam még így a barátok temp­loma kertjének műremekké, kovácsolt vaskapuját, ilyen beállításban és képkivágásban a Michelangelo- galéria részletét a Tudomány és Technika Házában, vagy a Naiv Művészek Múzeumánál^ otthont adó „gólyásházat” a kéményre települő három fészek­lakóval, igazi fotósfelfedezés egy másik kovácsolt­vas kapu a Nagykőrösi utca elejéről... Egyszeri pillanatok és teremtő évek! A könyv igyekszik sajátos ritmusba fogni őket, miközben jó részükkel ugyanúgy már soha senki sem találkoz­hat — azon egyszerű oknál fogva, hogy az idő ki­tartóan végezte munkáját a fotók megszületése és a könyv megjelenése közti szakaszban is. Meg­menteni, amit lehet és érdemes, illetve ezt elren­dezve átnyújtani a mai és jövendő olvasóknak: korántsem kis feladat. Szép ez a város! És szép ez a könyv is — el­tekintve néhány bosszantó sajtóhibától, s ha meg­értéssel fogadja az ember, hogy az egyébként ki­emelő szerepkörű, olykor egészen festői színes ké­pek minősége nem egységes. A példányszám — tízezer darab — sem kevés ahhoz, hogy messze földre eljusson a hírős város jó híre. Persze itt közelebb: a Petőfi Sándor, Kada Elek nevét vi­selő és más utcákban, tereken, a Széchenyi- és Leninvárosban is élnek könyvbarátok, akik egy­aránt büszkék a szűkebb környezetükre és a gyűj­teményükre. Jó lenne, ha minél előbb hozzájut­hatnának a Kecskemétet bemutató legújabb képes­könyvhöz. H. F. ,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom