Petőfi Népe, 1979. október (34. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-16 / 242. szám

1979. október 16. • PETŐFI NÉPE • 9 A múzeumoknak és kiállítótermeknek keresniük kell a lehetőséget és mód­szereket, amelyek a történeti, kul­turális és művészeti értékeket minél széle­sebb rétegek közkincsévé teszik. Mint első­sorban közművelődési intézményeknek — tudományos munkájuk mellett — céltudatosabb és hatéko­nyabb nevelő-művelő szerepet kell vállalniuk. Tevékenysé­gük hatékonyságát kiállításaik következetes materialista történetszemléletével, tudományos megalapozottságával kell biztosítaniuk. Fordítsanak nagyobb figyelmet korunk prob­lémáinak megértésére, tudományos világnézetünk erősíté­sére.” (Az MSZMP KB közművelődési határozatából) A tudomány és közművelődés műhelyei MÚZEUMI HONAP-1979 • A múzeumok a tudományos munka műhelyei. Feladatuk első­sorban a múlt értékeinek, emlé­keinek felkutatása, őrzése és fel­dolgozása, valamint közkinccsé té­tele. Am a múzeumok egyben az ismeretterjesztés kitűnő művelői is. Hiszen a régészet, a néprajz- és történettudomány, valamint a művészetek eredményeit hozzák közelebb a művelődni vágyó em­berekhez. A múzeumok közművelődési szerepét mégis különösen az utób­bi időben szokás hangsúlyozni. Amióta a népművelés szerepét át­vette és kibővítette a korszerű, komplex hatásokra törekvő köz- művelődés. Ami többek között azt is jelenti, hogy az egymástól gyak­ran eltérő feladatú és jellegű in­tézmények — művelődési ottho­nok, iskolák, könyvtárak, levéltá­rak, művészeti műhelyek stb. — tevékenységüket összehangolva fáradoznak a közművelődési párt- határozat végrehajtásáért. S ter­mészetesen mindazért, amit a köz- művelődési törvény valameny- nyiönk számára kötelezően előír, művelődésügyünk gazdagítása cél­jából. • Felvetődik a kérdés: milyen szerep jut ezeken belül a múzeu­moknak? Mit tehetnek a múzeu­mok azért, hogy az emberek isme­retköre bővüljön, s hogy világné­zetük, látásuk, szemléletük tisz­tuljon, korszerűbbé váljék? A múlt tárgyi és írásos emlé­keinek szakszerű bemutatása mel­lett sok egyéb feladat összehan­golt megoldására is szükség van. Ezek közé tartoznak például a múzeumokban működő szakkörök és a múzeumbarátok körei. És ide sorolhatók a néhol ugyancsak di­cséretes eredményeket felmutató honismereti kutatócsoportok, kró­nikaírók közösségei. Azt is meg­említhetjük ezzel kapcsolatban, hogy mostanában egyre több a tárlatvezetés, a csoportos vetítés. Sőt olykor-olykor népművészeti műsorokkal, komolyzenei hang­versenyekkel találkozunk a mú­zeumban, például Kecskeméten és Baján. A fentiek többek között azt is jelzik, hogy a tudományos műhe­Védjük meg művészeti emlékeinket lyek nyitottabbá váltak az utóbbi időben. S ezen keresztül a múzeu­mok élőbbé, emberközelibbé let­tek; immár igazán a szélesebb ré­tegek örömére, gazdagodására. Gyakran látunk az intézmények termeiben úttörőcsoportokat, isko­lai osztályokat. S a szocialista bri­gádok tagjait, akiknek a vállalá­sai, felajánlásai között szerencsé­re ma már az ilyen jellegű elfog­laltságok is szerepelnek. • Érthetően a múzeumoknak nagy szerep jut a hagyományok feltárásában és élővé tételében. Ezek jórészt a különféle évfordu-'j lókhoz kapcsolódnak. Az idei Mó- ' ra-centenárium sokféle eseménye között rangos helyet foglaltak el már eddig is a múzeumi megem­lékezések. Kiállításokkal, előadá­sokkal, zenés irodalmi rendezvé­nyekkel, valamint különféle pá­lyázatokkal és kiadványokkal gaz­dagították a Móra-év programját, elsősorban Kiskunfélegyházán. Bács-Kiskunban a múzeumi' há­lózat az utóbbi időben nagymér­tékben gazdagodott. Ez akkor is így van, ha a tárgyi feltételeket tekintve még meglehetősen sok a pótolnivaló. Elég csupán a kecs­keméti és halasi raktározási gon­dokat említeni, valamint a kiállí­tótermekben való szűkölködést a megyeszékhélyen, Baján és má­sutt. A múzeumi hálózat kincsei — a kecskeméti képzőművészeti, a halasi várostörténeti, a kalocsai és bajai néprajzi-népművészeti anyag — sok egyébbel együtt nem­csak a fokozott figyelmet érdemli meg, hanem az eddiginél nagyobb támogatást is, természetesen a le­hetőségek határain belül. 0 A múzeumi hálózat közmű­velődési szerepéről szólva nem hagyhatjuk figyelmén kívül a fa­lusi kismúzeumokat. Annál is in­kább, mert nem egyszer éppen ezeken a helyeken járnak élen ab­ban, miként kell a közönséget „be­csalogatni” a múlt emlékei közé. Ezzel kapcsolatban csak egyetlen példát említünk. Szalkszentmár- tonban gyakran szinte a fél falu jelen van az ottani Petőfi-emlék- ház egy-egy rendezvényén. V. M. Köztudott, hogy a Duna—Tisza- köze nem bővelkedik műemlékek­ben. Mégis fölmerül a kérdés, hogy amink van, azt méltón meg­becsüljük-e? Gondozzuk-e? Rend­ben hagyjuk-e az utókorra? Vagy csak az újakkal, a mi korunkban állított művészeti alkotásokkal tö­rődünk igazán? Mert ma szobro­kat emelünk, alakítunk át és he­lyezünk más környezetbe. _De fontos-e egyáltalán a régi mű­vészeti emlékek — nemcsak a műemlékek! — védelme? A kérdésre felelőtlenség lenne nemmel válaszolni itt, ahol még a jó közepes színvonalú művek is fokozott jelentőséggel bírnak; hi­szen nemcsak a terület művészeti múltját teszik gazdagabbá, ha­nem a történelemnek és telepü­léstörténetnek is fontos, pótolha­tatlan tanúi. □ n □ Nézzünk meg egy-két tanulsá­gos példát. Vahot Imre már 1853- ban fölvetette, hogy Kecskemét „Méltó reá, hogy egyedül ő emel­jen szobrot emlékének" — már­mint Katona Józsefnek. A szobor­ra gyűjtést szerveztek, s ebbe folyt be a Horváth Döme-féle kecskeméti Bánk bán-kiadások (1856, 1860) jövedelme is. A nagy­szerű társadalmi összefogás ered­ményezte Dunaiszky László Ka­tona-szobrának fölállítását a vas- útparkban, 1861-ben. Kecskemét, sőt valószínűleg a vidék — első köztéri szobra a centenáriumát túlélte ugyan, de a letisztítását — felújítását — még nem érte meg. A szobor szarkofágszerű talapza­tára helyezett, a színjátszásra utaló babérkoszorús-maszkos önt­vényt (a fényképen még jól lát­ható, hisz néhány évvel ezelőtt még megvolt), valaki eltávolítot­ta. Az utókor tehát inkább elvett belőle, megcsonkította, mintsem eredeti állapotában gondozná Ka­tona József első kecskeméti szob­rát. Vahot Imre állítását kérdéssé formálja a figyelmetlenség: mél­tók vagyunk rá? □ □ □ Egy másik példa. Az utóbbi időben, sajnos, sokfelé elhanya­golják a valamikori vallásos nép­élet fontos emlékeinek a megva­lósítását. Az elmúlt években Kiskunfélegyháza és Kecskemét környékéről sikerült még néhány jelentős népművészeti értéket képviselő útmenti fakeresztet múzeumokba menteni és konzer­válni. De a települések peremein és a dűlőutak mellett szerte a megyében még sok hasonló emlék ki van téve a teljes pusztulásnak. Kecskemét határában, Alsócsalá- noson, a dunaföldvári út mellett van például egy évszázados „Fáj­dalmas Krisztus”, vagy ahogy az ottaniak mondják „Szomorú Jé­zuska” szobor. Az időjárás kár­tevései is erősen meglátszanak a szobron, de a mostani rossz álla­potát egy második világháborús találat okozta. Ez a fej nagy ré­szét megroncsolta. Azóta sem lett helyreállítva. Kunszentmiklóson legutóhb egy műemléképület, az 1820. körül épült klasszicista Tóth-kúria ke­rült veszélybe. Le akarták bon­tani e műemléket! Ebből az tűnik ki, hogy még ezek is veszélyez­tetettek, i ha a helyi tanácsok, a települések vezetői nem tudato­san és tervszerűen gondoskodnak értékeik őrzéséről. A példa, még­ha egyedi, akkor is figyelmeztető. Talán nem mindig kellene meg­várni az Országos Műemléki Fel­ügyelőség mentőakcióját, egy-egy objektum sorsát illetően. □ □ □ Az utóbbi években a fokozott ütemű lakásépítkezések fölgyor­sították — nemcsak a megyében, hanem országosan is — a telepü­lések, főleg a városok régi, sok­szor központi részeinek szanálá­sát. Vajon a bontások irányítói sejtik-e, hogy egy-egy halálra ítélt épület némely részlete föl­tétien érdemes a megőrzésre? Az évszámos gerendák, a kovácsolt­vas-részek, a kapuk, a homlok­zatdíszek vagy kiürített lakások­ban hagyott régi képek, fényké­pek, bútorok, a használatból kiko­pott tárgyak mind-mind a hétkor napoknak, a munkának, á lakbe­rendezésnek, a lakásépítésnek és az épületdíszítésnek történeti em­lékei. Előfordult, hogy egy lebon­tandó épület Zsolnay-kerámia dí­szeiért „komoly”, jópénzű, üzlete­lő vetélytárssal kellett megküzde­nie a múzeumnak. Helyesebb, és a közösségnek is hasznosabb, ha múltunk ilyen típusú emlékeit is az illetékes múzeumok őrzik, és nem jutnak szemfüles és erősza­kos ügyeskedők kezén külföldre, vagy nem épülnek be egy hétvégi ház külső vagy belső díszeiül. □ □ □ A művészeti értékek megóvá­sa és megőrzése ne csak a terü­leten működő múzeumoknak le­gyen fontos. Tegyük közüggyé a védelmüket. Sümegi György • Katona József múlt században készült szobra. A képen látható — színházi kapcsolatra ‘ utaló — arany- koszorús- maszkos öntvény-dísz ma már hiányzik róla. Könyv a népi kultúráról Futó divatnak, szeszélynek, rö­vid életű fellángolásnak tartották sokan a régi falusi használati tár­gyak, bútorok gyűjtését, a nép- művészeti alkotások kezdeti kö­zönségsikerét. Múltak az évek, és a lelkesedés nem hűlt ki. Mindaz, ami népünk kultúrájában mara­dandó értékű volt, életünk részé­vé vált. Amit futó divatnak vél­tek, tartós lett. Sőt, bizonyos je­lekből következtetni lehet arra is, hogy az eleinte felszínes érdeklő­dés elmélyült. Egyre több azok­nak a száma, akik már nem érik be azzal, hogy népi cserepeket rakjanak a falra, eredeti, festett kelengyésládában tartsák az ágy­neműt, hanem azt is tudni szeret­nék, milyen szerepet játszottak műveltségünk, szokásaink kiala­kulásában ezek a tárgyak? Miben jártak az egyik vidéken, hogyan építkeztek a másikon? • Kun gazda. Feltárul Bátmonostor, Pusztafalu középkori hagyatéka • Szakmir! Három­királyok. 0 Vessző­hasítás Kiskun- félegy- házáa ben kezdenek kirajzolódni. Meg­találták a kolostor templomának másfél méter széles alapfalát, de felszínre került az egykori falu lakói számára készült plébánia- templom nagy része is, valamint egy gótikus alaprajzú kápolna. A falakkal együtt a templomok kö­rül húzódó, viszonylag kis terüle­tű és ezért többrétegű temető feltárása is folyik. A sírleletek — bronz vagy ezüst ruhakapcsok, öv­csatok, gyűrűk, pártamaradványok — a középkori viselet történetéhez nyújtanak adatokat. A kolostor és a templomok kö­zelében elterülő kis magaslat alatt bújó romok rendeltetése is tisztá­zódott. A birtokos Töttös-család udvarháza állott itt, megközelítően 80x80 méteres területen, amelyet 8—9 méter széles vizesárok és sö­vényfal közé döngölt földből ké­szített palánk védett. Az udvarház északnyugati sarkában feltárt, a palánkrendszerbe beépített pince 1,2 méter széles alapjai fölött egy­kor emelkedő falak ugyancsak az udvarház védelmét szolgálták. A palánkfalon belül álló épületek közül eddig kettőnek a maradvá­nyai kerültek elő, 18, illetve 14 méter hosszúságban. A leletek a tulajdonosok előkelő rangját árul­ják el: Ulászló király budai palo­tájában állt cserépkályha hason­másának töredékei, Mátyás király udvarában készült, festett majoli­ka poharak darabjai, Morvaor­szágból behozott díszedények ma­radványai. Az udvarház már a Dózsa-pa- rasztháború idején nagyobb káro­kat szenvedett, a törökveszély be­álltával pedig tulajdonosai végleg elhagyták. Veremszerűen a földbe mélyített, egyszerű lakóházak azonban azt mutatják, hogy a fa­lu lakóinak egy része a török idő­ket az árokkal körülvett udvarháa romjai között vészelte át. Az eddigi ásatásokkal csupán a nagyobb összefüggésekre derült fény, sok évi kutatómunkára van szükség a föld alatt megbújó fa­lak feltérképezéséhez, történetünk, rendeltetésük kiderítéséhez. Biczó Piroska A Corvina Kiadó régóta sür­gető olvasói igényt elégített ki a Magyar Néprajz című kötet meg­jelentetésével. A harmincas évek­ben kiadott, A magyarság népraj­za című négykötetes összefoglaló mű óta nem látott napvilágot olyan tanulmány vagy kézikönyv, mely az érdeklődőket eligazította volna a néprajz legfontosabb kér­déseiben. A hiányt most pótol­ták. A két kiváló tudós, Balassa Iván és Ortutay Gyula a néprajz- tudomány eddigi eredményeire támaszkodva, a szakemberek és a közönség igényeit egyaránt szem előtt tartva adott átfogó képet a hagyományos népi kultúra vala­mennyi ágáról, utalva arra is, hogy a népi műveltség elemei hogyan illeszkednek be a most kialakuló szocialista kultúránk­ba. A Magyar Néprajz gazdagon illusztrált kötete nélkülözhetet­len mindazok számára, akik tisz­tán, világosan kívánják látni a népi értékek helyét, szerepét, je­lentőségét. Gondosan kidolgozott, tudományos értékű és mégis szí­nesen olvasmányos ez az alaprpű, mely értékes magyarázatokkal egészíti ki a néprajz valamennyi ágazatát felölelő fejezeteket. Elolvasása felér egy izgalmas felfedező úttal. Oldalról oldalra haladva egyre töbdet 'tudunk meg az etnográfiai csoportok létrejöt­téről, a család szervezetéről, a falu társadalmi képéről, és tele­pülési rendjéről, a mindennapok C5 Bátmonostor a nevét Bot ispánról kapta, aki a XII. század végén kezdett itt monostort építeni. Ennek emlékét egy 1198-ból szárma, zó. pápai oklevél őrizte meg a számunkra, amelyből azt is megtudjuk, hogy Bot ispán halála miatt nem tudta az építkezést befe­jezni. Megkezdett munkájának emlékét azon­ban a település évszázadokon át megőrizte nevében. Pedig az egykori monostor és a mellette elterülő falu nem a község mai te­rületén feküdt, hanem attól délnyugatra, mintegy 1 kilométerre. A törökvilág elmúl­tával beköszöntött biztonságosabb időkben hagyták pusztán a falut a lakói, és költöz­tek fel arra a könnyebben megközelíthető magaslatra, ahol ma van a község. A tatárok által elpusztított és 1345-ben újjáépített kolostorból, már a török uralom idején elmentek a szerzetesek. Az elhagyott kolostor és a falu területén álló romokat, lassan elhordták a környékbeli építkezések­hez, de a Pusztafalu dűlőben még ma is sok követ, téglát szánt fel az eke. A Bajai Járási Hivatal anyagi támogatásával három éve folyik régészeti kutatómunka a lelőhe­lyen. Az aprólékos munkával fel­tárható alapfalak és alapárkok összefüggései ebben az esztendő­életéről, a táplálkozási, öltözkö­dési szokásokról, valamint a tánc­ban, zenében, népköltészetben ki­fejezésre jutó szellemi javakról. Külön öröm, hogy a könyvben megyénk néprajzáról is összefogd értékelést kapunk, még ha a kép vázlatos is, és csak a teljes anyag tanulmányozása után áll össze. Sajnálatos módon a szerzők Kis­kőrösről egy mondat erejéig sem tesznek említést, ami nyilván az­zal magyarázható, hogy a város néprajzáról nem készült eddifr felmérés. V. Zs. I • Gondos munkát igényel a le­letek feltárása. A régész munka közben. • A temetőrészlet feltárása. (Karáth Imre felvételei)

Next

/
Oldalképek
Tartalom