Petőfi Népe, 1979. szeptember (34. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-15 / 216. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1979. szeptember 15. A mikor a MEZŐGÉP kiskőrösi „ gyáregysége pártirodájában leültünk, beszélgető partnereim — Szendi Miklós, párttitkár jellemzőnek köszönhetően — tulajdonképpen ismerőseim voltak. Határozott kiállásúnak, mindamellett szerénynek képzeltem Szabó Tibort, a Március 15. szocialista brigád vezetőjét. És megfontolt, csendes szavának Nusz- pel Józsefet, aki a műhely rátermett csoportvezető szakmunkásából talán egy éve a forgácsoló művezetőjévé lépett elő. Megvan bennük az érzékenység Beszélgetésünk témája: milyen többletre vállalkozott a párt XII. kongresszusa tiszteletére kezdeményezett munkaversenyben — az idén a helyi tanács Kiskőrös városért kitüntetésre is érdemesített — Március 15. szocialista brigád? — Előbb röviden a brigádunkról — szól gondolatainak rendezése után Szabó Tibor. — Hatvannyolcban alakult, főleg szakmunkásokból. A gyártmányszerkezet megváltozása, a szériamunkákra való áttérés után folyamatosan megújult, ma zömmel betanított munkások alkotják a brigádot. A zöldkoszorút 1973-ban érdemeltük ki, azóta megtartottuk a, címeket, váltakozva az ezüstvagy aranykoszorú birtokosai va-r- gyunk. Két éve bennünket érdemesítettek a vállalati kiváló címre, az idén pedig a város kitüntetésére. — Ez utóbbira mivel szolgált rá a brigád? — Mi tulajdonképpen a szórakozással kötöttük össze a városi mozgolódást... Szabó Tibor érezhetően nem tartozik az elvégzett tetteket gondosan nyilvántartó emberek közé. Ugyancsak erőlteti az emlékezetét, mire a városért való mozgolódás néhány példáját felidézi. — A gyereket viszi az ember a Batthyányi utcai óvodába, s az óvó néni felveti: nem tudják használni a hátsó udvart. Mi az e_L-„ képzelés? Elmondja. Az anyag megvolt hozzá, megcsináltuk a kerítést; a fáról lógott a nagy ág, elhárítottuk a veszélyt. Rendben az udvar, nagyobb a gyerekek mozgástere. Ezt a témát történetesen nekem hozta fel az óvónő. Megemlítettem a brigádnak, és csináltuk. Általában így van. Az egyik ilyen, a másik olyan ötlettel, tennivalóval hozakodik elő, és összefogunk. Hrutka Jánosné ötlete volt a szociális otthon lakóinak a meglátogatása. Van egy közös kasz- szánk, jóvoltából kis édességcsomagokat vittünk, valaki öt liter bort is hozott, őszintén megörültek nekünk az otthonban. A brigád lányai, tízen vannak, a gyerekeknek bábukat készítettek kartonból, rongyból. Szakkönyvet az óvó néni adott hozzá. Nagyon lényegesnek tartjuk a sportot. Nem lehet az ember olyan fáradt, hogy egy kis foci, vagy más sport fel ne frissítse, pihentesse. Jobbá teszi az embert, nemesít, barátságot erősít. Sportolunk a gyárban, de ott vagyunk valamennyien a városi sportmegmoz- , dulásokon is. — A város érdekében most milyen vállalások teljesítésén dolgoznak? — Megmondom őszintén, nem tartom jónak az előrevállalást. Honnan tudhattuk volna, hogy mit kér például az óvoda. Szerintem az az igazig hogy megvan bennünk az érzékenység, fél szóból is kivesszük, hol lehet tenni valami hasznosat. A múlt héten például mi ajánlkoztunk a piactéri kerítés lefestésére ... A pillanatnyi csendet a művezető töri meg: — Ügy érzem, hogy a forgácsolóműhely két brigádjával — a másik a Modul szocialista brigád — mindent meg lehet csinálni, akár egy hegyet elmozdítani, az üzemen belül is. Szabó Tibor szinte felvillanyo- zódva veszi a „lapot”: — Tulajdonképpen nem nagy dolgok, amit a kongresszusi versenyben magunk elé tűztünk. Ilyen az energiatakarékosság. Például reggelizés közben részlegesen világítunk a műhelyben. Előtte ez eszünkbe se jutott, most meg már természetes, hogy mindig akad, aki eloltja a fölös lámpasort. Vagy a gépek áramtala- nítása. Jó látni: indul valaki a szerszámért, kettőt lép, megtorpan és vissza, leállítja a gépet. Ez is beidegződik. És eredményben is kimutatható. Aztán: tartani a kifogástalan minőséget. Becsületbeli ügye mindannyiunknak. Ez nem köny- nyű vállalás, mert sok a munka, megfeszített a normaidő és hajlamos rá az ember, hogy: na. ez még elmegy ... Most dolgozunk rajta, hogyan lehetne az önmeózást valamilyen pecséttel, jelzéssel bevezetni. — A műhely termelése, a két brigád alkotta két műszaké közös, az önmeózás az egymásra mutogatást is kiszűrné — jegyzi • A fiatalos lendületű Hrutka Jánosné. • Az újítók az SzP—200-as „társaságában”. • Nuszpel József, aki meós nélküli műhelyre vágyik. meg Nuszpel József. A brigádvezető pedig hozzáteszi, hogy az egyéni jelzést, nem a ludas megfogásáért, hanem ösztönzésnek szánják. Csak ki kell találni, hogyan jelöljék előállításukkal egyidejűleg a sok ezer alkatrészt. Hazafi Sándor, a gyáregység örökös újítójának nevét említem, hátha segíteni tud az ötlet kivitelezésében. Örömmel veszik a Javaslatot. A művezető azonban nem mulasztja el megjegyezni: a forgácsolóműhelyben sem hiányzik az újító kedv. És példának a les zárások utáni csonkmaradvány korábban köszörüléses eltávolítás helyett., most gombnyomásra történő elvágásos műveletét hozza fel. — Sok időmegtakarítást eredményez a feltalálók, Szabó Tibor és Polereczki Sándor nevéről magunk között SZP—200-nak elkeresztelt kis szerkezet! — mondja jólesően a művezető. Szabó Tibor pedig visszautal a korábbi véleményére : — Az újítást se tudni előre. Ez jön. Erre legfeljebb az alapállást lehet vállalni. Az pedig megvan bennünk, mert nekünk jó. Minek könyveljük el vállalásként? — Ezt tanúsíthatom — így a művezető. — A műszaki rajzok és a kivitelezés között gyakran van apró-cseprő eltérés. Ezek korrigálása a legjobb belátásunk szerint történik, ahogyan a termelés megköveteli. Ilyen kis dolgok miatt nem torpanunk meg. A cél érdekében. Ha valamit muszáj, utána jelezzük. Megint Szabó Tiboré a szó: — Központi irányelvre vállaltuk, hogy az éves exporttervet tíz nappal a határidő előtt teljesítjük. A cél érdekében: év végén jöjjön be a pénz. A tervezett munkán felül besegítünk ott. ahol lemaradás miatt szükség mutatkozik rá. A festésben, szerelésben, vagy éppen a darabolóban. Ilyenkor előfordul, hogy akad, aki duruzsol. De hát hús-vér emberek vagyunk. Meggyőzzük. Elég any- nyit mondani: nézd, ezt vállaltuk ... Épül nálunk egy üzemT csarnok, ehhez a Modul brigáddal közösen, terven felül vállaltuk a forgácsolt alkatrészek elkészítését. Bármikor szólnak csináljuk! — És még az idén rajzolvasó tanfolyamot szervezünk. A brigádon belül, saját szakmunkásaink vezetik le. Ebben is a minőségi ösz- szefüggésre gondoltunk. A brigádban nincs, aki az általános nyolc osztályt el ne végezte volna. Milyen jó volt hallani annak idején például Hrutkánét, aki már nem éppen fiatalon végezte, hogy mennyi hasznosat tanult. Aztán, mintha eladdig egészen másról beszélgettünk volna, Szabó Tibor váratlanul előhozakodik: — Ha a brigádról szólhatnék: egy hónapja voltak nálunk Győrből, a vagon- és gépgyár könnyűfémrészlegéből. A Petőfi szocialista brigád. Évente ellátogat Kiskőrösre. Nagyon nívós brigád. A városi tanács ránk gondolt, amikor testvérpartnert kerestek. Petőfi és Március 15. összetartozik. Majd mi is megyünk látogatóba, náluk sokat tanulhatunk!... Perny Irén Hogyan lehetne csökkenteni a gondokat? Beszélgetés a kisgépellátásról A háztáji és kisegítő gazdaságok kisgépellátásának gondjai egyre égetőbbé válnak. A témával foglalkozó fórumokon nemegyszer szó esik arról, hogy ha nem növelik a választékot a gyártó és a kereskedelmi intézmények, számolni kell a kisáruter- melés fejlődésének megtorpanásával, esetleg visszaesésével. Közismert, hogy a mezőgazdasági árutermelés jelentős részét adják ezek a gazdaságok. Termékeik több mint ötven százalékát értékesítik, míg a megmaradó hányad saját ellátásukat szolgálja. Napjainkban a ház körüli kertészkedés még nagyrészt hagyományos módon, a megszokott szerszámokkal történik. Főleg a szőlő és gyümölcsös talaj művelését, növényvédelmi munkáit végzik a régi módon. Az öntözés leggyakoribb módja a kézi locsolás, vagy árasztás. Az állattenyésztésben is rendkívül kevés az élő munka géppel történő helyettesítése. A nemrég lezajlott kertészeti gépesítési kongresszuson a háztáji és kisegítő gazdaságok gépesítési gondjairól dr. Bartos Lajos, az AGROTRÖSZT kereskedelmi igazgatója tartott beszámolót, amelyet igen élénk vita követett. Megkérdeztük a kefeskedelmi igazgatótól, hogy miként látja a kisgépesítés gondjait a kongresz- szuson elhangzott vita alapján, és milyen teendőket javasol a jövőre nézve? — Kétségtelen, hogy van némi előrehaladás, mert megjelentek a kistraktorok, a motoros kapák, a villany-, illetve benzinmotoros meghajtású gépek, de a választék még kicsi, és a gépek az átlagos kistermelő számára nagyon drágák. Az is igaz. hogy a kereskedelem olyan keveset hoz forgalomba, hogy az értékesítés még így sem jelent gondot. A jobb ellátás megvalósítása érdekében még több kezdeményezésre van szükség, mindenekelőtt arra, hogy megindítsuk a hazai kisgépgvár- tást,. — Az igények kielégítése az ipar és a kereskedelem együttes feladata, tehát szükség van az együttműködésre, a zavartalan ellátás érdekében. — Ez így igaz, kapcsolatunkban azonban feszültségek különbözőségére vezethetők vissza. A kereskedelem továbbítja a fogyasztók igényeit az iparhoz, hiszen érdekelt a forgalom növekedésében. a korszerű technika alkalmazásában. Az ipar viszont nem minden esetben törekszik az igényeket kielégíteni, gazdaságos- sági és egyéb okokra hivatkozva. Legnagyobb gondot a motoros kisgépek hiánya okoz. A kisgépek gyártása, illetve behozatala a jelenlegi időszakban szinte létszükséglet a mezőgazda- sági kistermelés számára. Mi az elmúlt években hoztunk be cseh kistraktort, olasz, japán és dán motoros kapákat, valamint japán permetezőket. A nagykereskedelemben több- csatornás forgalmazási rend a jellemző. Az AGROTRÖSZT. a SZÖVÁRU, a vas-műszaki vállalatok és így tovább beszerzési munkájukat önállóan, de ugyanakkor párhuzamosan végzik. E- miatt előfordul, hogy több vállalatnál bizonyos árukból felesleges raktárkészlet van, sok helyen pedig más berendezésekből hiáay mutatkozik. Nincs összhang a beszerzésben. — Tehát nagyon fontos a piackutatás, az információcsere. — Így van. A kiskereskedelem találkozik a legtöbb vásárlóval. Sok múlik azon, hogy miképp informálja a nagykereskedelmet az igényekre vonatkozóan. Az AGROTRÖSZT az ide vonatkozó kormányhatározatok figyelembevételével széles körű piackutató-munkát végez. Ez nemcsak belföldön történik, hanem kiterjed a KGST- és a tőkés országokból beszerzendő áru- féleségrekre is. A nagykereskedelmi vállalatok az utóbbi években esztendőnként átlag 700—800 millió forint értékű kisgépet forgalmaztak. Az AGROTRÖSZT kisgépforgalma 1977-ben és 1978- ban kétszázhatvan-kétszázhetven- millió forint volt. Hiába terveztük az idén 300 millió forintra az eladott berendezések értékét, a hazai ipar sem választékban, sem mennyiségben nem tudta kielégíteni igényünket. — Nehéz volna felsorolni, hogy milyen gépekre van szüksége a háztáji termelőknek, hiszen csupán a kertészeti termelés ágazatai sokféle berendezést igényelnek. — Mi sok gépet hoztunk be külföldről, ahogy már az előbb utaltam rá, de egyes berendezések itthoni gyártására is számítottunk. Szőlőzúzóból és szőlőprésből például sokkal több kellene. mint amennyit a veszprémi MEZŐGÉP gyártani képes, ezért az idén is csak megközelítőleg sikerült, a keresletet kielégíteni. Ha ehhez hozzáteszem, hogy ugyanez a vállalat tavaly a motoros szőlőzúzó gyártását beszüntette, ebből máris következik, hogy a szőlő feldolgozása egyes kisgazdaságokban csak kézi erővel történhet. Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is hiánv mutatkozik megbízható benzinmotoros fűnyírókból, mert a belkereskedelmi vállalatok által forgalmazott elektromos berendezések a gép műszaki adottságai miatt csak kevésbé megfelelőek. Korlátozott mértékben tudjuk kielégíteni a fejőgépekből az igényt. Az idén sem várható a gyártás fokozása. Nem oldódik meg a szecskavágó, a répaszeletelő gyártási gondja. Végeztünk ugyan piackutatást a szocialista országokban is, hogy miképp lehetne ezeket beszerezni, de ez nem vezetett eredményre. A kisárutermelés gépesítési gondjainak elemzése során megállapíthatjuk tehát, hogy a jövőben feltétlenül szükséges az ipar és a kereskedelem közötti jobb összhang megteremtése. Fontos a hazai ipari háttér teljesítőképességének és megbízhatóságának növelése. Tovább szükséges javítani a kiskereskedelmi hálózat tevékenységét, is. Beszámolhatok egy kezdeményezésről is. Kisgépkölcsönzéssel igyekszünk a termelők gondjain enyhíteni. Ebbe a kölcsönző hálózatba bevontuk a kecskeméti AGROKER-t is —, jegyezte meg végezetül az AGROTRÖSZT kereskedelmi igazgatója. K. S. (5.) Ha harcainkhoz nem is, hiszen azt nem mindig mi választottuk, sem a küzdőteret, sem a fegyvereket, csak az ellenfeleket és a barátokat. És nagy összefüggésekben a mi parányi helyünket. És ez kezd most összezavarodni. Ki a barát itt, öregem? És ki az ellenség? Mindegy, nekem már mindegy, fáradt vagyok, és „ ... szorgos szerveim / kik újjászülnek napról-napra / már fölkészülnek hogy elnémuljanak. / De addig mind kiált...” Kiált? Mindig ugyanazt. Mit kellene tenni? S tettem-e azt, amit tenni kellett? Persze — hogy nem... nem eléggé, s rosszul. De én vagyok a hibás? Én is! Zavaros vagyok öregem. és fáradt, s vénségesen vén, ötezer éves... És abba is hagyom ... Abbahagyom...” Itt ért véget a levél. Az öreg gondosan összehajtogatta, beletette a Fazekas Julianna-féle borítékba, már biztos volt benne, hogy Mikitől hallotta ezt a nevet. És zsebre tette a zsebkendő mellé. Ahogy felemelte a fejét, hárman is álltak körülötte, szemmel láthatóan erre a vidékre való emberek, nem valami hatóságiak, rsak olyan mezei magyarok. — Jó napot — mondta. — Jó napot — biccentettek azok is. De olyan háromfele álltak, s ugyancsak vizslatva, mint aki nagyon vigyáz, el ne szalajtsa a kiöntött ürgét. — Nem. tudják, hogyan történt? — kerdezte az öreg. — Mán hogyne — mondta az első, aki balról állt, micisapkában, overallban, csizmában, de ag overállja fölött még egy olyan viharkabátszerűség is volt, csak úgy vállra vetve. A középső a legidősebb köztük, kajla kalapos, bajszos, pipás, gör- bedt hátú öregember, és végsőül a harmadik, egy kamaszkorát alig meghaladó, botos kis gyerekember, hajadonfőtt, ingben, tornacipőben. — Hát hogyan? — Hát... mint az egyszeri bíróságon — mondta az öregember. — Miért, ott hogy volt? — Csak úgy, mint itt. Nagy baj esett, összetört az autó, azt a bíró kérdezi az embört, aki tett- helyen látta, hogy esett. Hát az kezdi, reggeli felkelésnél, itatásnál, de mondja a bíró, csak röviden. No ha, röviden — mondja az ember — akkor úgy esett: az út kanyarodott, az autó nem! 7. Csönd lett, nem nevettek, de az öreg felnézett az égre, vissza a három emberre. Mérhetetlenül kicsinnyé zsugorodtak most a távolságok — és a fájdalom — a hatalmas mezejét visszamérve, csak annyit mondott: — A barátom volt. Több mint testvér. A kajlabajszú kisöreg megemelte a kalapját, s azt mondta csendesen: — Már bocsánat...! Az öreg felment a saját kocsijához, elővette a Hasselbladot, s nekiállt a roncsról képeket csinálni. Gyors egymásután készített vagv húsz fotót, bele a fát, a tájat, a saját kocsiját az úttal együtt, lopva a még mindig ptt álló három embert. Megint a középső kisöreg szólalt meg: — Olyan újságíróféle volt... — Az — bólintott az öreg. — Hova lett? — Elvitték a mentők — mondta a gyerekember. — Mentők? — Hát vagy a fekete kocsi. Ki tudja, én dolgoztam, nem igen nézelődtem. — Bibircsók bátyám volt itt mindvégig — mutatott a pipás kisemberre. — öt még tanúnak is fölírták. — Fel a fene... — serein tett a most már Bibircsók névre hallgató kisöreg. Az öreg oda is ment hozzá, nyújtotta a kezét, bemutatkozott. A kisember gyorsan billentette a kalapját, aztán nyúlt a kéz után, reszelő, bütykös kis keze elveszett az öreg markában. Lekezelt a másik kettővel is, az egyik traktoros volt, a dombhajlatban állt masinája, a gyerekember pedig az útszakaszőrnek volt valami retye- rutyája, és az árokban kaszálta a füvet szénának. Mint kiderült, ő jóval odébb dolgozott, amikor a sárga nyergesvontatós, a hatalmas kamion és a k|ék kocsi ösz- szeütközött. Majdnem totális volt az ütközés, a csattanás, a zaj megreszkettette a környék levegőjét, és ezt a fiú is hallotta, meg a traktoros is, pedig majd mindketten jó kilométerre voltak. — Én meg pont itt — mondta a kajla kisöreg Bibircsók. — Én meg pont itt. Ahun most állok. Vagy csak kicsit odébb. Csak úgy repültek a szilánkok, diribdara- bok. Pillanatokon belül összegyűlt itt vagy harminc kocsi, mindkét irányból. Aztán jöttek a rendőrök is, meg jött a mentő. Kettő is, de nemigen volt dolga. Már nemigen... A kamion? — Nem lett annak semmi baja. Csak a reflektorai törtek össze, meg az egyik első gumija eresztett le. — Ember? — A sofőrnek semmi, aki mellette ült, az belekoccantotta a fejét az üvegbe. Föl is repedt. De mire a mentők jöttek, már volt rajta ragasztós géz. A sofőr meg sírt. Mert aki ebben a kicsi kocsiban ült, az ugyan ... — Látta? — Én ugyan meg nem néztem. Irtózok én az ilyen látványtól. — Hát akkfor honnan tudja? — Hát körülállták, mondták, hogy kész ez már... Jött itt mindenki, még orvos is, de segíteni már az sem tudott. Kötözték, vérét csillapították... — Hát nem rögtön? — Hát ki tudja... Talán tessék érdeklődni — s mondta .. .y város rendőrségét — ők mindent tudnak, mindent felírtak. — Megyek, oda kell mennem. Hát addig is, amíg nem találkozunk — lekezelt a három emberrel, visszaült, és lassú kocogással elindult. A rendőrségen fél órát kellett várnia, amíg előkerült az ügyben illetékes hadnagy, aki elmondta, nem ő volt kint a járőrkocsival, de akik kint voltak, se látták már a sérültet, mert hogy azt az ambulánskocsi rögtön elvitte, de az biztos, hogy a baleset... — Hát akkor élt, mikor elvitte az ambulánskocsi? — kérdezte az öreg. — Hát tetszik tudni, ahogy mesélik, nem nagyon élhetett —, mondta a fiatal kis hadnagy az ősz fejnek. — Természetesen a jegyzőkönyvbe pontosan rögzítve van a halál időpontja, és oka. Ha tetszik, nem hiszem, hogy titok ... biztos nem mint újságíró tetszik kérdezni, hanem mint hozzátartozó? — Holmija? — Itt van kérem, odaadjuk? — Nem vagyok rokona, csak a barátja, munkahelyi kollégája voltam. A feleségének küldjék — Igen kérem, oda fogjuk — mondta a kishádnagy szolgálat- készen. Még egy darabig beszélgettek, az öreg fölírta az ambulánskocsi számát, aztán elbúcsúzott, de minthogy eszébe jutott, visszafordult: — Baleset volt? — Hogy tetszik érteni ? — nézett rá döbbenten az. — Hát azt kérdem, baleset volt-e? — kérdezte az öreg türelmetlenül. — Hát mi más lett volna? — ő volt a hibás? (Folytatása következik.) Szabntay Mihály:
