Petőfi Népe, 1979. szeptember (34. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-11 / 212. szám

1979. szeptember 11. # PETŐFI NÉPE # 1 SPORT. SPORT - SPORT Drámai fordulat az utolsó percekben Kecskeméti SC—22. sz. Volán 2—2 (1—0) Á Kalocsai SE a táblázat élén Kecskemét, 2000 néző. Vezette: dr. Botka. KSC: Leskó — Egyed, Elekes I., Csordás, Elekes II — Farkas, Lakatos (Kovács a 61. percben), Hajer (Puskás a 61. percben) — Tapasztó, Sörös, Tóth. Edző: Mol­nár Ferenc. 22. sz. Volán: Szigeti — Halá­szi, Köböl, Poprisztov, Réthy — Goschler, Csider, Oravecz — Ba­kos (Németh L. a 71. percben), Németh J., Molnár I. Edző: Prei- ner Kálmán. Már az első percben a vendég­csapat hálójában volt a labda. A bal oldalon, az oldalvonal közelé­ben, a 16-os magasságában sza­badrúgáshoz jutott a KSC. Tóth ívelte be, s labdája becsapta Szi­getit, aki nyilván úgy vélte, hogy a kapu mellé megy. A labda azonban ä kapufa belső lapjáról a hálóba pattant. A berohanó Farkas már csak a gólvonalon túl ért hozzá. 1—0. A folytatásban igen gyors, rendkívül kemény játék alakult ki. A KSC-ben Farkas és Laka­tos kezdeményezett igen sok tá­madást, s a Volán védők pedig sorozatos * szabálytalanságokkal igyekezték megtörni a KSC-ro- hamokat, s ez sikerült ás nekik. A 36. percben középen Sörös egy ügyes csellel becsapta Ré- thyt, s egyedül indult a kapu felé, ám: a védő utána vetődött, s a derekánál fogva lerántotta. A játékvezető sípölt, odarohant, s a zsebében keresgetett (mi őszintén szólva piros lapot vár­tunk), aztán Botka dr. üresen húzta elő a kezét, s csak szabad­rúgást ítélt 18 m-ről a Volán el­len. A 43. percben Farkas nagy lendülettel lefutotta őrzőjét, s az alapvonalról pontosan gurított Tapasztóhoz, aki azonban nem lőtt, hanem hátraigurított a sok­kal rosszabb helyzetben álló La­katoshoz. A szünet után az iram fokozó­dott. A 47. percben a jobb olda­lon Sörös ugrott ki. A védők lest reklamáltak, de a játékvezető to­vább engedte. A csatáit az alap­vonalról a kapufa külső oldalát találta el. Az 50. perc után a Volán itá* madójátéka is felélénkült. Az 55. percben szöglet után a belőtt labdára Leskó késve mozdult ki. Németh J. éles fejest küldött az üresnek látszó kapura, ám ott volt még Elekes I., s a gólvona­lon állva fejelte ki a labdát. Az 57. percben újabb Volán helyzet alakult ki. Leskó a 16-oson kí­vülre futva nem érte el a lab­dát. Molnár I. szerencsére hosz- szah szöktette magát, majd az alapvonalról pontatlanul • adta kö­zépre. Ezután még a 'Hájer he­lyett beállt Puskás fejelt a kapu fölé, majd növelte előnyét a KSC. Farikas szólózott, majd nagyszerű ütemben ugratta ki Söröst. A védők lest reklamáltak, ám a partjelző és a játékvezető is jelezték, hogy nincs szó les­helyzetről. Sörös kicselezte a ka­pust is, majd 10 m-ről a kapu jobb oldalába lőtt. 2—0. A KSC a kétgólos vezetés után sem fékezett, s a játék igen' nagy iramban folyt tovább. Sok veszé­lyes támadást vezetett a Volán is, de a KSC védelme ekkor még nagyon biztosnak tűnt. A 81. percben Tapasztó beadását Pus­kás látványos mozdulattal fejel­te 'kapura; sajnos a labda a léc fölé jutott. A 82. percben a, fél­pálya közelében, az oldalvonal mellett Kovács hátulról, teljesen feleslegesen, visszarántotta ak őt kicselező Csidart. A játékve­zető most megtalálta a zsebében a sárga lapot, s a figyelmeztetés- teljesen jogos is volt, ám a kö­zönség — emlékezve az első fél-, időben történt, s ennél az esetnél lényegesen súlyosabb esetre, ami­kor Söröst gólhelyzetben büntet­lenül rántották le — ugyancsak teljesen feleslegesein, tüntetett a játékvezető ellen. Botka dr. vi­szont azzal válaszolt, hogy ettől kezdve minden ítéletével a KSC ellen volt, majd a 86. percben — amikor már úgy látszott, hogy semmi sem mentheti meg a Vo­lánt a verségtől — egy példátlan ítélettel döntő fordulatot adott a játéknak. A bal oldalon — vagy 4 m-es lesen — Németh J. kapott lab­dát, közvetlenül az oldalvonal Kiütéses vereség Vácott I \/V-r-‘ - • . ...ivAfí Váci Híradás—Jánoshalma 9—1 (6­Vác, 3000 néző, vezette: Dudás, Váci. V. Híradás: Pájer — Eisemann, Misnyovszky, Strausz, Kumász, Bodor, Répási (Bajnóczy a 72. percben), Dednarik, Ács (Balogh a szünetben), Sólyom, Deák. Ed­ző: Vadász Károly. Jánoshalma: Csornák (Balogh a 62. percben) — Faddi, Bátyai, Szegezdi, Fenyvesi IV., Liliom, Angeli, Tápai (Márkus a szünet­ben), Bényi, Horváth L., Szuhá- nek. Edző: Fertőszegi Béla. A Jánoshalma számára rosszul kezdődött a mérkőzés. A 11. percben Ács futott el a jobb ol­dalon, éles szögből váratlanul ka­pura lőtt, s a labda a már kifelé induló Csernák mögött a hálóba vágódott. 1—0. A hazaiak egymás után vezet­ték a gyors támadásokat, több­nyire a jobb oldalon veszélyeztet­tek. A 16. percben szabadrúgás­hoz jutott a váci csapat, Ács labdáját az állva maradt jános­halmi védelem mellett Sólyom futtából a bal felső sarokba vág­ta. 2—0. Az újrakezdés után bal oldaliról Deák indult meg a já­noshalmi kapu felé, mivel senki sem zavarta, futtából óriási gólt ragasztott Csernák hálójába. 3—0. A gól után néhány erőtlen táma­dást vezetett a jánoshalmi csapat is, de helyzetet nem sikerült te­remteni. A 32. percben ismét jobboldalon futott a váciak tá­madása, Eisemann elhúzott Feny­vesi IV. mellett, és beadását Só­lyom közelről a hálóiba perdítet­-0) te. 4—0. A 41. percben ismét Ács húzott el a jobb oldalon. Élesen belőtt labdája a menteni akaró Szegezdiről pattant a hálába, (öngól). 5—0. A félidő utolsó percében szögletrúgáshoz jutott a hazai együttes. Ács beívelését a szabadon hagyott Répási éle­sen a léc alá fejelte. 6—0. A fordulás után valamivel job­ban szervezte meg védelmét a jánoshalmi együttes, de a továb­bi gólokat így sem sikerült meg­akadályozni. A 60. percben há­tulról Misnyovszky vezette fel a labdát, s mivel senki sem, tá­madta meg, vagy 30 méterről kapura lőtt. Labdája óriási erő­vel vágódott a hálóba. 7—0. A gól után Csernák kapus helyett Balogh állít be, természetesen, ez már semmit sem segített. A 68. percben Bényi kapott jó labdát ■középen, s egy csel után a háló­ba, lőtte. 7—1. A 80. percben Kumász futott fel a labdával, majd amikor Bednániktól vissza­kapta, a kapu jobb oldalába vág­ta. 8—1. A 85. percben Bednárik állította be a végeredményt. 9—1. A jánoshalmi csapat ezen a mérkőzésen nagyon 'gyenge telje­sítményt nyújtott. Sem védeke­zésiben, sem a támadások szer­vezésében: nem tudták felvenni a versenyt a minden tekintetben jobb hazaiakkal. Valójában csak az első három gólig küzdött tel­jes lelkesedéssel az együttes, s utána már túlságosan' könnyen adták meg magukat. Jók: Mis­nyovszky, Kumász, Bodor, Ré­pási, illetve Márkus, Szegezdi. EZ TÖRTÉNT AZ NB I.-BEN ZTE—MTK-VM 2—2 (2-1) Bp.. Hungária krt. 3000 néző. vezette: Szávó. Góllövők: Péter 2, (egyet 11-esből), Illetve Borsó, Csomány. MÁV Előre—Volán Se 3-1 (1-0) Székesfehérvár. 3000 néző, vezette: Mohácsi. Góllövők: Ur, Lechner. Kikilaji. il­letve Kellner. Békéscsaba—Bp. Honvéd 3—3 (2—2) Békéscsaba. 10 000 néző, vezette: Bán­fai. Góllövők: Budavári, Kőhalmi 2 (mindkettő 11-esből), illetve Dajka. Bo- donyl. Nagy. Tatabánya—Debrecen 2—1 (2—1) Tatabánya. 6000 néző, vezette: Palo­tai. Góllövők: P. Nagy, Smidt illetve HaUa (11-esből). Vasas—Videoton 5—1 (2—1) Bp., Fáy u. 8000 néző, vezette: Kőrös. Góllövők: Kiss 2, Izsó. Váradi, Mül­ler. illetve Burcsa. DVTK—Pécsi VSK 2—0 (0—0) Diósgyőr. 5000 néző, vezette: Nagy B. Góllövők: Görgei. Oláh. Salgótarján—Ferencváros 0—0 Salgótarján, 15 000 néző, vezette: Tompa. Az NB I. állása 1. FTC 2. Videoton 3. STC 4. DVTK 5. Bp. Honvéd 6. Békéscsaba 7. MTK-VM 8. MÁV Előre 9. PMSC 10. Debrecen 11. ZTE 12. Vasas 13. Bába ETO 14. Ü. Dózsa 15. Tatabánya 16. Volán SC 17. PVSK 18. D.üj város 2 — 10—5 1 1 11—8 4 — 10—6 — 2 7—3 2 1 11—8 2 1 9—6 4 — 7—5 2 1 9—8 1 2 8—6 1 2 8—7 1 2 7—7 mellett. A partjelző ezt jelezte is, s a csatár sem igyekezett túl­ságosan, s a labda kigurulit a vonalon. -Botka dr. sípolt, s ami­kor odaszaíadva a 11-es pontra mutatott, először senki sem értet­te, hogy valóban lltest adott. A döntés annál is furcsább volt, mert hiszen a 'KSC ikapüsán, s talán egy védőjátékoson kívül senki még csak közelében s-em volt a büntetőterületnek, s a . labda is rég jÄkon kívül volt már. w A 11-est Oravécz belőtte, s ez­zel 2—1 lett az eredmény. A kö­zönség tüntetett, s Botka dr. tel­jesen elvesztette a fejét. Egymás után ítélte a szabadrúgásokat a KSC ellen, s az „ajándék” 11- estől fellelkesült Volán pedig minden erejével rohamozott, Az utolsó percben egy part dobás után óriási kavarodás támadt a KSC kapuja előtt. A labda kifelé perdült, s Németh J. mintegy 12 m-ről nagy erővel a bal alsó sa­rokba lőtte. 2—2. Kezdésre miég volt idő, s arra is, hogy Puskás helyzetibe kerül­jön, ám a játékvezető azonnal . fújt, s kifelé ítéllt szabadrúgást, majd a mérkőzés végét jelezte. Nehéz ilyen mérkőzésről bírá­latot mondani, mert maga a já­ték valójában 86 percen át érde­kes, izgalmas és látványos is volt. A szokatlanul nagy iramot mind­két csapat jól bírta erővel. A gyorsan megszerzett vezetés után a KSC mintegy fél órán át való­ban korszerűen játszott, s akár újabb két gólt is szerezhettek volna. A félidő végén, s a máso­dik félidő egyes szakaszaiban a Volán, is nagyon veszélyes táma­dásokat vezetett. Ügyesen alkal­mazták a követő emberfogás el­lenszerét, s az üresen hagyott ol­dalaikon hátulról felfutó közép­pályásaik sokszor teremtettek veszélyes helyzeteket. A játék­vezető segítsége nélkül azonban aligha szegezhettek volna pontot. A KSC-bői Leskó a vonalon nagyon jól védett, de a kifutá­sainál többször is hibázott, igaz gól ebből, nem lett. Elekes I. és Elekes II., -valamint Csordás _is igen jól játszott. A középpályán Farkas, valamint Lakatos volt a csapat legjobbja. Az utóbbi le­cserélése nem volt indokolt. A táimadósor tagjai Igyekeztek so­kat mozogni, de a helyzeteket saj­nos kihagyták. ©otka dr. a mérkőzés folya­mán azzal tűnt ki, hogy bár a szabálytalanságokat általában le­fújta, néhányszor fordítva ítél­kezett, s ama még ennél nagyobb hiba volt, a súlyos és sorozatos durvaságokat nem torolta meg. Amit pedig a mérkőzés végén csinált, arra még magyarázatot is nehéz italálni. Szabó Zoltán Az NB II. Középcsoport 1. Csepel 6 6 —­— 17—3 12 2. Vác 6 4 2 — 14—3 10 3. KKFSE 6 4 1 1 15—7 9 4. Izzó 6 3 3 — 12—6 9 5. Bem SE 6 3 1 2 13—4 7 6. BVSC 6 3 1 2 8—4 7 7. SZEOL AK 6 2 3 1 9-6 7 8. Kecskemét 6 2 2 2 10—6 6 9. BKV Előre 6 1 4 1 6—6 6 10. D.újv. Ép. 6 2 2 2 6—8 6 11. Esztergom 6 2 2 2 8—12 6 12. Dunakeszi 6 3 — 3 6—10 6 13. Bp. Spart. 6 2 1 3 7—8 5 14. Pénzügyőr 6 2 1 3 7—10 5 15. Szegedi D. 6 1 2 3 5—7 4 16. G.-MAVAG 6 2 — 4 6-9. 4 17. Budafok 6 1 2 3 5—9 4 18. 22. Volán 6 — 4 2 6—12 4 19. Jánoshalma 6 1 — 5 3-26 2 20. Építők SC 6 — 1 5 3—10 1 Bp. Spartacus—D.újvárosi Építők 3—0 BKV Előre—Bp. Vasas Izzó 1—1 H. Bem J. SE—Dunakeszi 3—0 KKFSE—Építők SC 2—0 Csepel—Ganz-MAVAG 3—0 Budafoki MTE—Szegedi D. 1—0 BVSC—Esztergom 3—0 SZEOL AK—Pénzügyőr 1—1 Honvéd Mezőfi SE—Honvéd Gábor Áron SE 1—0 (0—0) Kecskemét, 100 néző, vezette: Zsigó. H. Mezőfi SE: Domokos — Szí­vós', Rózsa, Szepesi, Kucsera, Kutasi (Sántha), Makó,- Szabó, Szőllősi, Szűcs, Baukó (Palcsó). Edző: Krivy Ottó. H. Gábor Áron SE: Tóth L. — Serfőző, Dedák, Bergmann, Ga- lántai, Halász, Kormos, Kovács, Czvianov (Holló), Erdős, Piuko- vics. Edző: Kévés Ferenc, '■'Eseménytelen, minden elkép­zelés nélküli játékkal kezdődött a mérkőzés. Az első játékrészben két említésre méltó esemény adó­dott. A 28. percben Erdős a les­határról indult, egyedül tört ka­pura, de Domokos könnyen, vé­dett. öt perc múlva a Mezőfi csapata vezetett egy szép táma­dást, ezt azonban Tóth L. hárí­totta. Az 50. perében egy ártat­lannak látszó labdából a hálóba talált Szűcs. 1—0. A mérkőzés végéig nagyon gyenge játék folyt. A kapuk’ előtti terület teljesen üres volt. A középen ide-oda po­tyogott a labda, s így telt el a játékidő. Teljesen' sportszerű mérkőzés volt, egyetlen, szándé­kos szabálytalamság sem történt. Sportszer őségből jelesre vizsgáz­tak a játékosok. A gyenge mérkőzésen valami­vel jobbak voltak a többi játé­kosnál: Szűcs, Makó, Kucsera, il­letve Tóth L., Erdős1, Karmos. Lajosmizse—Tompa 1—0 (0—0) Lajosmizse, 400 néző, vezette: Szabó J. Lajosmizse: Kripkó — Lukács, Ábel, Kovács, Bende, Kislőrincz, Rozsán, Molnár (Tarjányi), Vaj­da, Kállai, Tóth (Márkli). Edző: Bánhidi József. Tompa: Moravecz — Farkas, Czambos, Báliint, Fodor, dr. Szi-1- vási, Béleczki, Saiss (Neszvecs- kó), Kábái, Czeglédi, Baráth (Bella). Edző: Szűcs László. Középes színvonalú mérkőzé­sen a. hazai csapat .gólhelyzetei­ből csak egyet tudott értékesí­teni a jól védekező Tompa ellen. Góllövő: Kállai. Jók: Ábel, Kál­lai, Vajda, illetve Czombos, Ká­bái, .Moraivecz. Ifjúságiak: Lajosmizse—Tompa 10—1 (2—1). Góllövők: Kiss Gy. 4, Bódis 2, Csorba, Cseh, Tóth, Kovács, illetve Kollár. Honvéd Kun Béla SE— Kecskeméti TE 3—0 (3—0) Kiskunfélegyháza, 1500 néző, vezette: Papp. ,H. Kun B. SE: Gulyás — Gyöngyösi, Tóth Cs., Horváth, Cséve, Barna (Felegyi), Darányi (Fitala), Szabó, Kisznyár, Mesz- lényi, Evanics. Edző: Kurucz Ist­ván. KTE: Kerpits — Komáromi (Porhanda), Érsek, Virágh, Nagy- hegyiesi, Seres, Horváth (Bohács), Csurka, Tánczos, Morvái, Peté­nyi. Edző: Vereb István. A 4. percben Virágh hibás át­adását Kiszmyér megszerezte, lö­vését azonban Kerpits nagy bra­vúrral szögletre ütötte. A 10. percben, Tánczos szabadrúgását. Gulyás védte nagy vetődéssel. A 24. percben Szabó az alapvonal közelében .tisztára játszotta ma­gát, beadását Meszlényi egyből a hálóba lőttbe. 1—0. A 29. pereiben Kisznyér két kecskeméti védőt is kicselezett, majd a kiinduló ka­pus mellett a hálóba gurított­2—0. A 43. percben Meszlényi beadására Kisznyér pontosan ér­kezett és kapásból a hálóba to­vábbította a labdát. 3—0. A szü­net után változatos játék folyt. Mindkét kapu többször forgott veszélyben. Láthattunk néhány bravúros csatárteljesítményit, kü­lönösen Csurkától és a félegy­házi Szabótól, két kapufát és két sárga lapot is, az egyiket Felegyi, a másikat Tóth Cs. kapta, mindketten Csurka ellen szabálytalankodtak. A helyzeteit SPORTPÁLYÁT AVATTAK jobban kihasználó félegyházi csa­pat megérdemelten nyerte a rangadót. Jók: Szabó (a mezőny legjobbja), Tóth Cs., Evanics, Gyöngyösi, Meszlényi, illetve Morvái, iPorhanda, Csurka, Ér­sek, Kerpits. Ifjúságiak: Honvéd Kun Béla SE—KTE 2—0 (1—0). Góllövők: Kárász, Mátrai. Tiszakécske—Fájsz 2—1 (2—0) Tiszakócsfce, 600 néző, vezette: . Trisz. Tiszakécske: Farkas — Laczkó, Varga, Kisjuh,ász dr., Kecskés, Sántha, Losonczy, Qsikolás, Mari, Józsa, Pálinkás (Váczi). Edző: Dobó István. Fájsz: Fatér — Kupusz, Szabó, Kráezer (Horváth), Maros, Posz- tolbányi, -Csaplovics, Baráth, Her­ne,r, Barabás, (Szarka), Zsákai. Edző: Balogh Gyárfás. Az első félidőben a jól játszó hazai csapat Losonczy és Józsa révén vezetésit szerzett. A máso­dik félidőben a fajszi csapat erő­sen feljavult, és a 75. percben Hemer egyéni akció révén szépí­tett. Jók: Sántha, Farkas, Ki,s,ju­hász dr., illetve Hemer, Po&zto- bányi. Ifjúságiak: Tiszakécske—Fájsz 2—0 (1—0). Góllövők: Kirí, Bagi. Kalocsai SE—Soltvadkerti TE 4—0 (2—0) Soltvadikent, 400 néző, vezette: Nagy L. Kalocsa: Niezner — Kapitány, Pécsi, Pavelkó, Illés, Jenei, Hor­váth (Vén), Maitos, Kovács (Ne­mes), Lakatos, Mezei. Edző: Far­kas András, Soltvadkert: Mayer — Tóth, Frittmann, Oláh, Köpe, Mészá­ros, Eiler, BO'Zorádi, Benkő (Ger­ber dir.), Fábián, Cseh (Kárász). Edző: Meskó István. Változatos játékkal .kezdődött a mérkőzés. A 24. pereiben. a já­tékvezető vihar miatt félbesza­kította a játékot. A viharazünet után a 29. percben Matos szög­letét Lakatos fejelte a hálóba. 1— 0. A 36. percben Jenei átadá­sát Matos 8 méterről a lábak kö­zött lőtte a sarokba. 2—0. A má­sodik félidőben a kitámadó vad­kertiek fellazult védelme mellett korszerű támadás végén Vén 'góljával növelte előnyét a kalo­csai csapat, 3—0. A 79, percben Mezei a jobb szélen elfutott, és nagy gólt lőtt a bal sarokba. 4—0. A mindvégig korszerűbben, jobban játszó kalocsai ! csapat biztosan győzött az. enerváltan játszó hazai csapat ellen. Jók: Kapitány, Jenei, Matos, Mezéi,’ illetve Köpe. Ifjúságiak: Kalocsa—Soltvad­kert 7—1 (3—0). Góllövők: Ká­konyi 2, Kovács 2, Korály, Csu­por, Boris, illetve Szabó. Izsák—Kiskunhalasi AC 2— 2 (1—0) Kiskunhalas, 500 néző, vezette: Kiss A. Izsák: Varga — Németh, Gyiff- ■kó dr., Laki, Bőthi, Nagy, Tóth, Bogdány, Mezei, Pataki, Szélpál. Edző: Seres Lajos. KAC: Szabó — Nagy (Hor­nyá'k), Tóth, Agócs, Kiss R., Mé­száros I., Fuksz, Körösi, Szőke, Karsai, Mészáros II. (Izsák). Ed­ző: Virágh István. A mezőnyben egyenrangú el­lenfél volt Izsák csapata, szeren­csés gólokkal szerezte meg az egyik pontot. Góllövők: ' Varga (lil-esből), Szélpál, illetve Fuksz, Karsai. Jók: Gyiffkó dr., Tóth, Pataki, Szélpál, illetve Tóth, Kiss R., Fuksz, Körösi. Ifjúságiak: KAC—Izsák 6—1. Góllövők: Papp 2, Nagy F. 2,- Jó- járt, Török, illetve Kozma. Kiskörös—Sükösd 3—2 (1—0) Kiskőrös, 400 néző, vezette: őrző. Kiskőrös: Vass — Hajnak, Kun, Antal, Podobni, Dénes, Pet- róczi (Szávai), Fábián (Polgár), Sárközi, -Kiss, Katona/ Edző: Biácsi Sándor. Sükösd: Szenté — Jagicza, Kovács, Szabó. Kernya, Faddi, Németh, Szeiitz, Sudár, Lógó. Ed­ző: Varga Imre. Sportszerű, fordulatokkal bő­velkedő mérkőzésen «(szerezte meg az első győzelmét- a kiskőrösi csapat. A 15. perdben kezezés miatt megítélt 11-esből Kun szerzett vezetést. 1—0,. A 48. percben Szabó egyéni játékból egyenlített, 1—1. Az 51. percben Szelte szép fejesgóljával már a vendégek vezettek. 1—2. Ezután nagy hajrát vágtak ki a hazaiak és a 70. 'percben Kiss egyenlített. 2— 2. A 85. pertíben Antal nagy­szerű fejesgóljával született meg a győzelem. 3—2. Jók; Kun, An­tel, Kiss, illetve Bada, Kovács.' ifjúságiak: Sükösd'—Kiskőrös 3— i (1—0). Góllövők: Koprivo- nácz, Vigh. Szedmák, illetve Ba György. Bajai SK—Kiskunfélegyházi Szöv. SE 2—1 (1—0) Bajai, 1200 néző, vezette: Nagy- czirok Károly. BSK, Maizlinger — Simon, .Molnár. -Popp, Petresevics, Pintér (Germán), 'Cséke, Takács, Harsá­ny i (Valikat), Radics. Kovács. Ed­ző: Rónai Sándor. Kkfh. Szöv. SE: Gulyás — Pa­lásti, ‘Zs. Juhász, Dongó, Jókai, Vidéki, Sahin, Irányi, Szabó M. (Térjék), Rádi. Jeraei. Edző: Klimcsák Pál. Közepes iramú mérkőzésen a bajai csapat- nem tudta megismé­telni, a KSC ellen nyújtott remek játékát, de így is nagy mezőny- fölényben játszva, biztosan, nyer­te a mérkőzést. Térjék utánrú- gásér.t a 70. percben sárga lapos figyelmeztetést papolt. Góllövők: Cseke, Kovács (11-esből), illetve Dongó 11-esből. Jók; Molnár, Popp, Cseke illetve Dongó, Sa­tun. Ifjúságiak: BSK—Kkfh. Szöv. SE 5—0 (1- 0) Góllövők: Lőrincz 3, Csíncsák 2. H. Szamuely SE—Bajai Tsz SK 5—1 (1—0) Kalocsa, 600 néző, vezette: Farkas. H. Szamuely: Tamaskó — Új­vári, Kiss, Szalontai Lengyel, Varga Vitek Lelesz, Rácz, Ma- rusa. Ungi. Edző Malomszegi Ottó. Baja: Kovács — Andruskó, Szemző. Botos, Vidosa, Gáspár, Böhner, Ónodi, Németh, Taba, Lipokatich, Pálmai. Edző: Pál­mai Sándor. .. .Mindkét félidőben nagy fölény­ben volt a Szamuely SE. Ilyen arányban is megérdemelten győz­tek. Góllövők: Vitek 2, Marusa. 2, Lelesz (11-esből) illetve Lipoka- tieh. Jók: Vitek, Lengyel, Újvári, Tamaskó, illetve Andruskó, Ko­vács. A MEGYEI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG Állasa I. Kalocsa 2. KAC 3. Bajai SK 4. H. Mezőfi SE 5. H. Kun B- SE 6 KTE 7. Kkfh. Szöv. SE 8. Soltvadkert 9. Tiszakécske 10. Lajosmizse 11. Izsák 12. Sükö9d 13. Fájsz 14. Kiskőrös 15. Tompa 16. H. Szamuely SE 17 H. Gábor A. SE 18. Bajai Tsz SK A MEGYEI IFJÚSÁGI LABDARÜGÖ-BAJNOKSAG Állasa 1. Baial SK 6 2. H. Kun B, SE 5 3. Lajosmizse 6 4. Tiszakécske 6 5. KTE 5 6. Sükösd 5 3 7. Kalocsa 5 8. Kkfh. Szöv. SE 4 9. Kiskunhalas 4 10. Kiskőrös 5 11. Soltvadkert 5 12. Tompa 4 13. Fájsz 4 — 14 Bajai Tsz SK 4 — 15 Izsák 4 — 6 5 — 1 17­-5 10 6 4 2 19-12 10 6 4 1 1 13­-2 9 6 4 1 1 10—4 9 6 4 — 2 10—4 8 6 3 2 1 11—8 8 6 3 1 2 12­—6 7 6 3 1 2 8­-10 7 6 3 — 3 11-9 6 6 1 4 1 7­-7 6 6 1 *3 2 8­-12 5 6 1 3 2 5—6 5 6 1 2 3 5—9 4 6 1 2 3 6­-10 4 6 1 2 3 3-8 4 6 1 1 4 14­-16 3 6 — 2 4 1­-12 2 6 — 1 5 2­-22 1 5 1 5 — 4 — 2 25—7 2 18—3 1 8—6 2 17—6 3—1 14—3 2 11 3—6 2 11—12 3 5—6 3 10—18 3 2—24 2 4 4—20 — 4 1—18 — 4 2—30 — 4 — 3 1 1 1 1 — 1 1 1 — 31-6 U 16—2 10 I 8 8 7 6 6 5 3 3 3 Pécsi MSC—Dunaújváros 3—0 (2—0) Pécs. 5000 néző. vezette: Rúzsa. Góllövők: Dárdai. Kerekes, Dohány (11-esből). Rába ETO—Ü. Dózsa 2—1 (2—1) Győr. 7000 néző. vezette: Kuti. Góllövők: Pölöskei, Dunai (öngól), ^ illetve Fazekas. & w 5- 1 1 2 7—8 - 3 11—13 1 3 6—9 1 3 6—12 1 3 3—9 4 6-15 • A lányok sem idegenkednek a focitól. ban több mint negyvenezer fo­rintot gyűjtöttek össze a vállalat sportrajongói. A pályaépítésben — tereprendezés, salakterítés, stb. — száznál többen vettek részt. így érkezhetett el az idő, hogy a nyomdában hagyományos házi tömegsportversenyeket most már saját kerítésükön belül rendezhetik meg, Az új pályát ijrömmel vették birtokba, s kö­szönetét mondanak a ZIM-nek, a MÁV-nak, a Közúti Építő Vál­lalatnak, a Kommunális és Költ­ségvetési Üzemnek a társadalmi munkához nyújtott segítségért. • Az első rúgás. Sportpályát avattak a kecske­méti Petőfi Nyomdában. Az' el­határozás, hogy saját pályát épí­tenek, három évvel ezelőtt szü­letett meg. Ezt a pénzalap meg­teremtése követte: különműszak-

Next

/
Oldalképek
Tartalom