Petőfi Népe, 1979. szeptember (34. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-05 / 207. szám

1979. szeptember 5. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT - SPORT - SPOR I KOSÁRLABDA Űjabb győzelem az MNK-ban • A kecskeméti Tóth Attila és Székedi küzd a lepattanó labdáért. (Farkas Tibor (elvétele) Birkózóink sikere Cegléden Megyei bajnokság A PETŐFI NÉPE totó-tanácsadója Idegenben a Haladás és a Csepel klubtársa a 2. helyezést. 62 kig- ban Kulcsár (KSC), Balogh (BV- SC), Kovács (KSC), Maró (Va­sas) legyőzésével döntőbe került nagyon szép birkózással, de ott taktikai vereséget szenvedett Stia- szi (Monor) és Hegedűs (Záhony) ellen, így bronzérmes lett. Kitű­nően. szerepelt a, nehézsúlyban Dolbots (KSC), aki iskolaszerű váll dobásaival nagyon meglepte ellenfeleit. Juhász (Manor), Ben- diés (Nyíregyháza), Lukács (HB- SE) legyőzése után Balasával (Vasas) vívták a döntőt. Dobos már 11:5 arányban vezetett a második félidő végén, amikor beugrott egy sodrott csípődobás­ba és kétvállra karült. Így Balasa mögött az értékes 2. helyen vég­zett. K. S. A hazai együttes a 20. perc­ben vezetést szerzett, majd a második félidőben már háromgó­los előnye is volt az Izsákiak­nak, de a hajrában a vendégcsa­pat kihasználta a hazai védelem lazítását, s egyenlíteni tudtak. Grál lövők: Pataki, Szélpál, Var­ga 11-esbőL Tóth, illetve Marusa 2, Üjvára, Rácz. J ók: Varga, Szélpál, Laki, Tóth, illetve Rácz, Varga, Vitek. labdarúgótorna gatottját, Csehszlovákia pedig megszerezte negyedik pontját a románok 1—0 arányú legyőzésé­vel. A jelenlegi állás: A csoport: 1. Csehszlovákia 2 2---7—3 4 2. Jugoszlávia 2 1 1 — 3—1 3 3. Románia 2—11 1—2 1 4. Isztria 2------2 3—8 — B csoport: 1. NSZK 2 1 1 — 5—3 3 2. Magyarország 2 1 — 1 5—5 2 3. Lengyelország 2 1—1 2—3 2 4. Anglia 2—11 1—2 1 Kecskeméti SC—Soproni SE 91—60 (37—23) Bp. Lőrinci sportcsarnok. Vezet­te: Kosaras, Szabó III. KSC: Felföldi (21), Szaffnauer (6), Székedi (8), Kovács (20), Farkas (10). Csere: Velkey (4), Tóth (14), Veress (4), Kiss N. (4), Kovács G. Edző: Kégel Ta­más. A soproniak legjobbjai: Balogh 16, Palack 14. * * * A kosárlabda M,NK kecskeméti B-csoport jártak eredményei: Videoton—SZEOL AK 90—74 (46—40) Vezette: Wei dinger, Szász. LdL Guóth 16, Sajnii 12, Püs­pöki 12, Nagy P. 12. illetve Pa- taricza 28, Lest.ár 14, Boros 12. Ganz-MÁVAG—Pécsi VSK 129—69 (61—30) Vezette: Faldt, Siimó. Ld.: Gál 24, Galamb 23, De­meter 23, ill. Gálos! 17, Boros 17. MAFC—Csepel 91—90 (43—46) Vezette: Bacsfay, Bolgár. Ld.: Kókai 22, Moss 22, illetve Székely 18, Vovikov 16. A MAFC csapata nyerte a Duna Kupa kosárlabdatornát Szeptember 1-én és 2-án bo­nyolították le Baján a BSK ren­dezésében a Duna Kupa nemzet­közi serdülő kosárlabdatornát. A romániai Médiás versenyen kí­vül indult, mivel a mérkőzése­ken ifjúsági korú játékosokat is szerepeltetett. A tornát a MAFC csapata nyerte, a Bajai SK előtt. Harmadik helyezést ért el a Ganz-MÁVAG. negyedik a KSC. A városi tanács sportfelügyelő­sége, a Bajai SK és a KPM Köz­úti Igazgatóság által felajánlott díjakat Dobosi Tivadar, a KPM Közúti Igazgatóság. üzemmérnök­ségének vezetője adta át, Legjobb dobó: Kónya Zoltán (SZVSE) 77 pont, a legjobb kö­zépjátékos: Klamár Zsolt (Ganz­M.), a legjobb irányító: Vétek Frigyes (BSK), a legjobb edző: Lukács Sándor (MAFC). BSK—Ganz-MÁVAG 54—46 (28—22) Vezette: Tárnok, Oláh. BSK: Vaskó 15, Vétek 12, Komlóssy 10. Olmnn 6. G'anz-M.: Kalmár 14, Konl- mann 10. Szabó 9, Csányi 6, Te­mesvári 5, Csunai 2. Clubul Sportiv Scolar Médiás— KSC 84—35 (37—19) Vezette: Oláh, Tárnok. Médiás: Dánián 24. Haiduc 14, Gombár 14, Horhat 10, Scutaru 8, Untdh 4, Bucur 4, Gheorghiu 2, Gáspár 2, Dumitrean 2. KSC: Király 9, Szabó 9, Né­meth 6, Király 5, Vrana 1. Ganz-MÁVAG—Szegedi VSE 64—56 (39—28) Vezette: Bácsfai, Oláh. Ganz-MÁVAG: Kohlmenn 24, Kalmár 20, Csányi 8, Szabó 8, Temesvári 4. SZVSE: Konya, Almádi 9, Lengyel 3, Fedor 3, Unyi 2, Job­ba 2. MAFC—KSC 58—51 (27—24) •MAFC: Makos 23, Hász 13, Buday 12, Zoltán 4, Farkás 2, Terján 2, Peres 2. KSC: Király 16. Király L. 9. Németh 9. Molnár 6, Szabó 5, Vrana 4, Kanizsai 2, Vrana K. 1. Bajai SK—Szegedi VSE 84—47 (44—23) BSK: Vétók 34, Vaskó 12, Oil­man 10, Komlóssy 6, Göcze 6, Mórjmjak 6, Huszta 8, Geyer 2, Kovács 2. SZVSE: Kánya Z. 13, Jobba 13, Fedor 8. Lengyel 6, Almádi 2, Ungi 2. Clubul Sportiva Scolar Médiás —MAFC 97—55 (53—25) 'Médiás: Daian 27, Scutaru 13, Horhet 13, Untch 8, Gáspár 6, Dumitrean 6. Gheorghiu 6, Hai­duc 2, Bucur 2, Popesch 2, Gom­bár 10. MAFQ: Hász 7, Mokos 4, Peres 6. Ambrus 6, Zoiltán 4, Farkas 2, Horváth 2, Buday 2, Mihályi 2. Döntők Az 5—6. helyért: Clubul Sportiv Scolar Médiás —SZVSE 94—41 (52—21) ■ Vezette: Kúnvári, Kúnvári II. Médiás: Daian 16, Gheorghiu 12, Haiduc 10, Popescu 12, Hai­duc Scutaru 8, Gáspár 8, Untch 6, Horhat 6, Dumitrean 6, Bucur 4. SZVSE: Kónya 24, Jobba 6, Ungi 6, Almádi 2, Szabó 2, Len­gyel 1. 3—4. helyért: Ganz—MÁVAG—KSC \ 60—34 (23—14) Vezette: Kúnvári, Sepsi. G-MÁVAG: Hohlmann 18, Szabó 6, Csányi 17, Klamár 12, Temesvári 7. KSC: Szabó 10, Király 8, Né­meth 4,. Molnár 4, Király 2, Vra­na 2, Vrana K. 2, Havorka 2. 1—2. helyért: MAFC—BSK 57—51 (25—29) Vezette: Sepsi, Kúnvári. MAFC: Hász 20, Buday 14, Peres 8. Horváth 6, Makos 6, Mihályi 3. BSK: Vaskó 16, Vétek 14, Horvány 8, Olmann 6, Komlós­sy 7. A BSK a második félidő ele­jén kiengedte kezéből a mérkő­zés irányítását és egységesebb csapatmunkával megérdemelten nyert a MAFC. Pécs Kupa kosárlabda úttörő torna A pécsi sportiskola rendezésé­ben került lebonyolításra a ha­gyományos Pécs Kupa elnevezésű úttörő fiú és leány kosár lab da- torna, amely a fiúk versenyében szép bajai sikert hozott. Eredmények Bajai SK Sí—Pécsi Sí 60—45 (24—19) Ld.: Heller 21, Csányi 21. Bajai SK SÍ—KSC SÍ 66—34 (41—8) Ld.: Heller 15, Vaits 14. Versenyen kívül: Bajai SK Sl—ZTE SÍ 39—66 (16—30) Ld.: Csányi 13, Heller 12. A torna győztese a Bajai SK Sí elnyerte a Pécs Kupa örökös vám do rserl eget. A torna legjobb játékosa meg­tisztelő címet Csányi Zoltán (BSK) nyerte, míg a legjobb do­bó versenyébe Heller Tamás a második, Vaits Zoltán a harma­dik helyet szerezte meg. Csányi László A Honvéd, Vasas, BVSC, Ceg­léd, Manor, Záhony, Nyíregyháza, Kecskemét, Kiskunfélegyháza kö­töttfogású birkózói találkoztak Cegléden az idei első országos felmérő versenyen. A negyven­fős mezőny nagyon tömör volt, alaposan meg. kellett küzdeni a így őzelmekért. 49 kg-ban Ajtói (Kkfháza) megfelezte a mezőnyt és 3. helyen végzett. 53 kg-ban Héjjas (KSC) szabadfogású lété­re is felverekedte magát a do­bogóra Orosz (Vasas) legyőzé­sével, de kikapott Bóditól (HB- SE) és Tóthtól (Monor) és 3. lett. 57 kg-ban (8 induló) Amb­rus és Horváth (mindkettő Kkf­háza) vívta a döntőt és 12:11 arányban végül is a képzettebb Ambrus szerezte meg az első, Izsák—Honvéd Szamuely SE 4—4 (2—1) Izsák, 300 néző, vezette: Fran- cziskovies. Izsák: Varga — Németh, Gyiff- kó dr., Laki, Bőtshiú Nagy, Tóth, Bogdány (Jakus), Szélpál (Hor­váth), Mezei, Pataki. Edző: Se­res Lajos. H. Szamuely SE: Tamasko — Varga, Kiss, Szalontay, Baksa, Mugi, Szabó (Lelesz), Újvári, Rácz, Marosa, Vitek. Edző: Ma­lomszegi Ottó. Nemzetközi ifjúsági A Jugoszláviában zajló nemzet­közi ifjúsági labdarúgótonnán le­játszották a második forduló mér­kőzéseit. A lengyelek ellen győ­zelemmel rajtolt a magyar együt­tes ezúttal az NSZK-val találko­zott és 4:2 arányban vereséget szenvedett, ugyanakkor a lengye­lek meglepetésre 1:0-ra nyertek Anglia ellen. A második csoportban Jugo­szlávia 2—0-ra verte Isztria válo­A totó 36. heti, szeptember 9-i szel­vényén változatlanul NB Il-es mérkő­zések találhatók: Ézén a .héten a Nyu­gati csoport kilenc mérkőzésével kez­dődik a szelvény. Több érdekes és jelentős összecsapás is van közöttük. A Középcsoport három találkozójával folytatódik, majd a Keleti csoport négy mérkőzésével (a pótmérkőzések­kel együtt) fejeződik be a szelvény. A legrangosabb közülük a Ganz-MÄ- VAG—Csepel mérkőzés, de a többi ta­lálkozót is nagy figyelem kíséri. Tippjeink: 1. Várpalotai Bányász—KOMEP. NB II. Nyugati csoport. A Bányász va­sárnap vereséget szenvedett a Kapos­vártól Várpalotán, és mivel ismét ott­hon játszik, esélye van a javításra az utolsó helyezett KOMÉP ellen. Tippünk: 1. S, Körmendi Dózsa MTE—Dorogi AC. NB II. Nyugati csoport. Meglepő ered­ményt értek el mindketten az elmúlt fordulóban. A Dózsa nyert az Olajbá­nyász otthonában, míg a Dorog hazai pályán vesztett a Soproni SE ellen. Tippünk: 1, x. 3. Soproni SE—Haladás VSE (Szom­bathely. NB II. Nyugati csoport. Ér­tékes két pontot szerzett a hazai gár­da Dorogon. A Haladás változatlanul pontveszteség nélkül vezeti a tabel­lát. A feljövőben levő soproniak el­len nehéz 90 perc előtt állnak, de még így is esélyesek. Tippünk: x, 2. 4. Ajkai Alumínium—Komlói Bá­nyász. NB II. Nyugati csoport. Az aj- kaiak hazai pályán nyeretlenek még. A Komló nagyszerűen szerepel és ver­senyben van az első helyért, ám Aj­kán nagy harcot kell vívnia, hogy to­vábbra is élen tudjon maradni. Tippünk: x, 2. 5. MAV-DAC (Győr)—Győri Dózsa. NB II. Nyugati csoport. A helyi rang­adók mindig háromesélyesek, akárcsak a győri mérkőzés is. Meglepetésre az újonc Dózsa jobban áll, mint a nagy nevű ellenfele. Tippünk: 6. Szekszárdi Dózsa—Tapolcai Bauxit­bányász. NB II. Nyugati csoport. Az elmúlt vasárnap mindketten egy-egy pontot tudtak szerezni, amellyel őrzik helyüket a tabellán és vezetik a kö­zépcsoportot. A hazai pálya előnye a Dózsa sikerét ígéri. Tippünk: 1. 7. Sabaria (Szombathely)—Mohács" Véméndi TE. NB II. Nyugati csoport. A vendégek újabb győzelmükkel (árt­ják előkelő helyüket a tabellán. A ha­zaiak döntetlenre játszottak Tapolcán, és egy győzelemmel beérnék a vendé­geket. Tippünk: x, l. 8. Bábolnai SE—Péti MTE. NB II. Nyugati csoport. A bábolnaiak gyen­gén rajtoltak, a pétiek valamivel job­ban. Mindkét csapat sok gólt kapott eddig, ami nem dicséri a védelmeket egyik oldalon se. Tippünk: x. 9. MÁV Nagykanizsai TE—Bakony Vegyész. NB II. Nyugati csoport. A Vegyész váratlanul szép győzelmet aratott Tatabányán. A MÁV is pontot szerzett a Pét elleni küzdelemben, s így mindketten javítottak helyezésü­kön. Tippünk: 1. 10. Ganz-MAVAG—Csepel SC. NB II. Középcsoport. Az elmúlt fordúlót mindketten győzelemmel zárták. A MAVAG fel is jött a 13. helyre, a Cse­pel veretlenül vezeti a mezőnyt. Egy­más elleni eredményük nincs. A Cse­pel lényegesen esélyesebb. Tippünk: 2. 11. Budafoki MTE—Szegedi Dózsa. Nb II. Középcsoport. Meglepően gyen­gén megy a hazaiaknak, de a szege­dieknek is. A vasárnapi vereségük is annak számit, főleg a szegedieké, mi­vel azt hazai pályán szenvedték el, a BVSC ellen. Tippünk: 1, x., ^12. Bp. Spartacus—Dunaújvárosi Épí­tők. NB II. Középcsoport. A vendé­gek állnak jobban a bajnokságban. Az elmúlt héten a Spartacus vesztett, a Dunaújváros pedig nagy küzdelemben nyert a Bem SE ellen. A hazai pálya a Spartacus sikerét ígéri. Tippünk: 1. 13. Békéscsabai TASK—Balassagyar- marti SE. NB II. Keleti csoport. Fel­tűnő a csabaiak gyenge szereplése. Még nyeretlenek, s mindössze egy pontot szereztek. Tippünk: x, 1. A + 1 mérkőzés: 14. Gyöngyösi Spartacus—Gyulai SE. NB II. Keleti csoport. Nincs lényeges különbség a két csapat közt. Egyfor­mán 5—5 pontot szereztek, s a gyulai csapa jobb gólkülönbségével előzi meg a gyöngyösieket. Tippünk: x. A további mérkőzésekre a tippjeink: 1, 1. D. I. SAKK A megyei szövetség elnökségi üléséről Elnökségi ülést tartott a megyei sakk­szövetség. Az ülésre meghívást kap­tak a megyei bajnokságban szereplő csapatok képviselői, és a vidéki szö­vetségek vezetői is. *A kecskemétieken kívül azonban mindössze a kalocsaiak képviselője jelent meg. Először a megyei csapatbajnokságok­kal kapcsolatos időpontváltoztatási ké­relmeket tárgyalták. Közös megegyezés alapján hozzájárultak ahhoz, hogy a Madarasi Tsz SK—BÄCSEP SC II. mérkőzést szeptember 16-án, a Bajai mérkőzést szeptember 30-án játsszák Spartacus-Vízügy—BACSÉP SC II. le a sorsolásban kijelölt helyen. A Kiskunhalas—Kiskunfélegyháza mér­kőzést közös megegyezéssel szeptem­ber 30-ra kérték elhalasztani. A szövet­ség ehhez a bajnokság tisztasága ér­dekében nem járult hozzá. Engedé­lyezte viszont e mérkőzés 16-án törté­nő lejátszását. Ezután a meghívóban feltüntetett napirendi pontok megtárgyalására ke­rült sor. A szövetség szakbizottságainak mű­ködéséről Mészáros Lajos elnökhelyet­tes adott tájékoztatást. Elmondotta, hogy a minősítő, a propaganda, a fe­gyelmi és edző bizottság a megkívánt szinten, feladatait jól ellátta. Kisebb hiányosság volt tapasztalható az ifjú­sági bizottság tevékenységében. A hoz­zászólások során dr. Erdélyi sportárs, a BACSEP SC képviseletében kérte, hogy a szövetség tegyen lépéseket a középiskolák országos csapatbajnoksá­gán 2 Bács megyei csapat indítása ér­dekében. Ugyancsak óhajként szere­pelt, a kalocsaiak kérésére a megyei szövetség keretén belül levelezési szakbizottság létrehozása. Az elnökség a kérelemmel egyetértett azzal, hogy a bizottság működéséhez anyagi se­gítséget biztosítani a jelenlegi gazdasá­gi helyzetben nem tud. Az edző bi­zottság részéről Abel Lajos ismételten felajánlotta, hogy a megye bármely helységében, csapatánál, kérésre min­taedzést, szimultánt vagy élménybe­számolót is hajlandók tartani. A minő­sítő bizottság szeretne, hogyha a vidé­ki szakosztályok, a kisebb sportkörök egyéni versenyeikről beküldenék a versenyjegyzőkönyvet, hogy annak alapján a játékosokat minősíthessék, így közelebb kerülnének a valóság­hoz, a megye ténylege> sakkozói lét­számának, a versenyszerűen játszók .adatainak megállapításához! Második témaként ugyancsak Mészá­ros Lajos elnökhelyettes az egyéni versenyek tapasztalatairól szólt. El­mondotta, hogy az egyéni megyei bajnokságok továbbra sem hoztak fej­lődést a sportágban. Jellemzőként em­lítette, hogy több. tehetséges fiatal versenyző is távol maradt. De baj volt a résztvevők hozzállásával is. Hi­bát követtek el a versenybírók is, akik nem követelték meg a versenyki­írásban foglaltak maradéktalan be­tartását. A javaslatok között elhang­zott. hogy a jövőben ismét kerüljön megrendezésre a megyei ,.B" verseny, melynek győztese minősítésétől füg­getlenül a következő évben az ,.A” mezőnyben szerepelhet. A harci kedv és az indulók számának növelésé érdedében szükség lenne ar­ra is, hogy a városi-járási bajnokok automatikusan- indulhassanak a me­gyei döntőn. Kérésként hangzott el, hogy a női bajnokságot a jövőben ne egy napon rendezzék meg. Az elnök­ség köszönetét mondott Kalocsa vá­rosnak a női bajnokság mintaszerű megrendezéséért. A szövetség kéri, hogy valamennyi egyéni verseny jegy­zőkönyvét haladéktalanul küldjék meg címükre. Elismeréssel szóltak a kalo­csai „Piros Arany” versenysorozatról, sakkfesztiválról, annak eredményes megrendezéséről. Bükkös Ákos Kalocsa képviseletében elmondotta, hogy a nemzetközi gyer­mekév tiszteletére november 13—25-e között az eszperantó sakkszövetség vi- lág-sakkszimultánt hirdet meg. Az ak­ció sikeréhez kérte a Megyei Szövet­ség hathatós és gyakorlati segítségét. Napirenden szerepelt a kecskeméti Czollner téri Alt. Isk. kezdeményezése, mely szerint a Tóth László név felvé­tele alkalmából általános iskolák kö­zötti csapatbajnokság megrendezését tűzték ki célul. Az akcióról értesítik a testnevelő tanárokat is. A győztes pedig megmérkőzne Kalocsa város út­törő bajnokával is. Abel Lajos, mint a Kecskemét váro­si Szövetség elnöké, s egyben a BACS­EP edzője is, elmondotta, hogy szep­temberben szeretnének vegyes mester- versenyt rendezni. Sajnos előre nem látható akadály merült fel, miután a városi TSF az előre megígért anyagi támogatást a szervezés stádiumában visszavonta. így a verseny létrejötte a BACSEP Vállalat gazdasági vezetésé­nek megértő jóindulatától függ. A következő napirendi pontban Sze- menkár György főtitkár, a VII. „Tóth László” nemzetközi emlékverseny ta­pasztalatairól számolt be. A résztvevők és a Magyar Sakkszövetség vezetőinek értékelése szerint egy jól előkészített, sikeresen megrendezett verseny zajlott le. Ezt igazolta a résztvevők tollából megjelent méltatás és a banketten történt megnyilatkozás is. Voltak zök­kenők azonban a pénzügyi lebonyolí­tásban és részfeladatok intézésében is. Legnagyobb hiányosságként említette, hogy a rendezésben közreműködő tár­sadalmi aktívák erkölcsi elismerése, esetleges meg jutalmazásuk mind a mai napig késik! (Bár korábban erről ro­vatunk már külön cikkben megemlé­kezett.) MA: LABDARÚGÁS Megyei bajnokság: KAC—Szamuely SE, Kiskunhalas, 15,30. MNK: Baja—KSC, Baja 15,30. Előkészületi mérkőzés: Kiskunmajsa—KTE, Kiskunrriajsa, 16 óra. RÖPLABDA NB II. női: VOR SK—BÁCSÉP SC. Budapest, XIX. kerület Kisfaludy u. 55. KOSÁRLABDA MNK mérkőzések: A csoport. Oroszlányi B.—Kecskeméti SC Bp. Lőrinci sportcsarnok, 19 óra. B csoport mérkőzései Kecskeméten a Városi Sportcsarnok­ban: 15 óra SZEOL AK—Ganz-MÁVAG, 16.30 Csepel—Pécsi VSK, 18 óra MAFC—Videoton. MAI MŰSOR televízió 8.05: Tévétorna (Ism.) (Színes.) 8.10: Iskolatévé: Magyar nyelv irodalom (Alt. isk. 1. oszt.) Tudásszint felmérés 8.50: Környezetismeret (Alt. Isk. 1. oszt.) Az anyag érzé­kelhető tulajdonságai és halmazállapotok tanítása S.25: Delta. Tudományos híradó (Ism.) (Színes.) 10.05: A fal járó. Francia film (Ism.) (Színes.) 11.00: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor (Ism.) 16.30: Hírek 16.35: Jó hangulat zenével. Frederick Loewe melódiái (Színes.) 17.00: Az Inkák kincsét kutatva. Amerikai rSvldftlm (Színes.) 17.15: A marseille-i fiú. Olasz tévéfilm-sorozat, III/í. rész (Ism.) (Színe9.) 18.20: Reklám 18.25: Pásztorkodás. A Horizont Szerkesztőség műsora 18.45: Staféta. Tiz perc ifjúság 18.55: A Közönségszolgálat tájékoztatója 19.00: Reklám 19.10: Esti mese 19.20: Tévétorna (Színes.) 19.30: TV-Híradó (Színes.) 20.00: Maigret felügyelő. Francia bűnügyi film: Maigret és a halott lány 21.25: Kockázat. Versenyben a világpiacon (Színes.) 21.55: Nyitott könyv. Marótl Lajos: A kolostor 22.50: TV-Híradó 3. (Színes.) 2. MŰSOR: 20.00: Beszélgetés Keresztúry Dezsővel. Portréfilm 21.05: A rajzfilmek kedvelőinek: 1. M. Totev, a vőlegény — Bolgár kisfilm (Ism.) (Színes.) 2. Az oszlop — Bolgár kisfilm (Ism.) (Színes.) 3. Evolúció — Bolgár kis­film (Színes.) 21.30: TV-Híradó 2. (Színes.) 21.50: Reklám 21.55: Raskén. Svéd filmsorozat, VIII/3. rész (Színes.) (14 éven felülieknek!) KOSSUTH 8.25: Operahármasok 8.50: Az Állami Népi Együttes felvételeiből 9.43: Tarka mese. kis mese. A mátkát keresi kis királyfi 10.05: Csiribiri. Ezeregy történet kicsinyeknek 10.35: Válaszolunk hallgatóink­nak 10.50: Zenekari muzsika 12.35: Üj falusi krónika 12.55: Operaslágerek. (Ism.) 13.25: Örökzöld dzsesszmelódiák. 14.13: Amikor fölkelt a hajnal. Beszélgetés a legújabb ko­reai költészetről 14.33: Kóruspódium 15.10: Operettrészletek. 15.28: Zenéjét szerezte ... 16.08: Kritikusok fóruma 16.18: Nóták 17.07: Mire jó a nyúlbőr? Do- mány András riportja. 17.32: Dj lemezeinkből 18.15: Hol volt. hol nem volt... Az apróka legény története. Vietnami mese 19.15: Kilátó. A Rádió világirodal­mi folyóirata 20.00: Mascagni: Parasztbecsület. Egyfelvonásos opera 21.10: Táncházi muzsika 21.28: Jasha Heifetz 1917—1955. kö­zött készült lemezfelvéte­lei. XXV. rész 22.15: Sporthiradó 22.25: Tíz perc külpolitika 22.35: Kálmán Imre operettdalai­ból 22.50: Az ostromlott Afrika. III. rész 23.10: Kamarazene 0.10: Táncdalok. < PETŐFI 8.05: A Magyar Rádió vonós tánczenekara játszik 8.33: Idősebbek hullámhosszán. 9.28: Barbra Streisand és Rex Harrison zenés játékokból énekel 10.00: Zenedélelőtt 11.30: A Szabó család. (Ism.) 12.00: A KISZ Központi Művész­együttes rajkózenekara ját­szik. 12.33: Tánczenei koktél 13.20: Család, barátság, politika. Papp Márió jegyzete szak­munkástanulókkal 'olyta- tott beszélgetéseiről. 13.30: Labirintus. (Ism.) 14.00: Kettőtől — négyig ... 14.25: Néhány perc tudomány 14.35: Tordai Éva énekel 14.50: Ganz-MAVAG Koncertfú­vószenekar játszik 15.10: Fiataloknak! (Ism.) 16.00: Párbeszéd a novelláról. 17.30: ötödik sebesség. 18.33: Slágermúzeum 19.30: Közvetítés az esti mérkőzé­sekről 19.45: A beat kedvelőinek. 20.33: Közvetítés az O. Dózsa— Dunaújváros bajnoki labda­rúgó-mérkőzésről. 20.45: A bolgár kultúra hete. 21.20: Híres Alma materek. _ 22.17: Kellemes, pihenést! 23.15: Szórakoztató zene. 3. MŰSOR 8.08: Zenekari muzsika. 9.00: Katedra. 9.30: Üj lemezeinkből 10.19: Dzsesszfelvételekből, Janne Schaffer együttese játszik 11.05: Virág az ajkán. Luigi Piran­dello egyfelvonásosa rádió­ra alkalmazva. 11.30: Wagner-operákból Ludmilla Dvoráková nekel 14.20: Kamarazene 15.15: Üj lemezeinkből 16.58: öt földrész zenéje. Guate­mala 17.07: Meditáció — a „Konzerva­tív spontaneitásról”. Papp Zsolt írása. (Ism.) 17.17: Szimfonikus zene 19.05: Katedra. Továbbképzés pe­dagógusoknak. (Ism.) 19.35: Magyar zeneszerzők 20.01: Külföldi tudósoké a szó 20.16: Beethoven-lemezeinkből. 21.10: Operaáriák, Caetano Bardi- ni énekel 21.32: A bolgár kultúra hete. Né­pek meséi 22.02: A Frankfurti Rádió szimfo­nikus zenekarának hang­versenye A szövetség a serdülő csapatbajnok­ság beindítását egyik legsikeresebb akcióként értékelte. A példa országo­san élénk visszhangot váltott ki és a Magyar Sakkélet c. lap is megemléke­zett róla. Végezetül a főtitkár a feladatokról szólt röviden. Megemlítette, hogy szep­tember 8-án kerül sorra a megyei vil­lám CS. B. Szeretnék elérni, hogy nö­vekedjék a megyei szövetség munká­jának hatékonysága, s végre valóban gazdája Jehessen a terület sakkéleté­nek! Fontos feladatuknak tartják a szervező tevékenység javítását. A tartalmas és jól sikerült kibővített elnökségi ülés Marosi Tibor elnök zár­szavával ért véget! HÍREK: — A Kecskeméti Tipográfia TE egyé­ni minősítő versenyének végeredmé­nye: Roszik 10, Krizsány 9, Bóna 7,5, Pol­gár 6,5, dr. Huri 5, Csabai 5, Mihácsl 4,5, dr. Jármai 4, Tóth V. 4, Bense 3,5, Garaguly 3.5, Pető Gy. 2,5. — Vasárnap folytatódik a megyei csapatbajnokság, a IX. fordulóval. Gímes György

Next

/
Oldalképek
Tartalom