Petőfi Népe, 1979. szeptember (34. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-27 / 226. szám

1979. szeptember 27. • PETŐFI NÉPE • 5 KÖNYVRITKASÁGOK, IDEGEN NYELVŰ KIADVÁNYOK Könyvgyártás a Petőfi Nyomdában Nemzeti és nemzetközi a kultúrában A kecskeméti Petőfi Nyomda évi termelésének tíz százalékát jelenti a könyvgyártás. Erre az évre 109-féle könyv elkészítését tervezték, aminek termelési érté­ke 25 millió forint. Ebből mint­egy 19 millió forint értékű már elhagyta a nyomdát. — Ez évi tankönyvprográmunkat határidőre teljesítettük — mond­ta Birkás Béla főmérnök. — Ta­valy a Kulturális és Oktatásügyi Minisztérium által meghirdetett tankönyvversenyben harmadik helyezést értünk el. A közeljövő­ben várható az idei verseny érté­kelése, amely elé hasonló sikerek reményében nézhetünk. A Petőfi Nyomda 15-féle ifjú­sági és gyermekirodalmi könyv nyomtatását vállalta az idén, a Móra Kiadó részére, több, mint 200 tonna mennyiségben. Ez könyvgyártásunknak csaknem egyharmadát jelenti, amiből tízet már elszállítottak a megrendelő­nek. Szeptember végére a Tréfás KRESZ és a Ballada a fekete asz­faltról című könyvek munkálatai­val is elkészülnek. A partnerek kölcsönös megelégedését bizonyít­ja, hogy a jövő évre hasonló mennyiségű könyv gyártására kö­töttek szerződést. Idegen nyelvű könyvek nyom­tatásával öt éve foglalkozik a nyomda. Hat különböző nyel­ven, 15 kiadvány gyártására vál­lalkoztak az idén. Többségük nyugati export, megrendelőjük, a Corvina, a Kultúra és az Akadé­mia Kiadók. Jelenleg a Sárospa­takról készített angol és magyar nyelvű útikönyv befejező munká­latait végzik. Ritkaságnak szá­mít, a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat által megrendelt Béby című könyv német nyelvű nyom­tatása. A gondos munkát, nagy szakmai hozzáértést igénylő ki­advány 50 ezer példányban ké­szül, ugyancsak nyugati exportra. A Gondolat, a Magvető és az Akadémia Kiadók részére gyárt­ják a szépirodalmi jellegű köny­veket. Már elkészítették a Világ- irodalmi lexikon legújabb kiad­ványát, s jelenleg Berzsenyi Dá­niel költői műveinek nyomtatásán dolgoznak. Említésre méltó a közelmúltban befejezett, a város nevezetessé­geit bemutató Kecskemét képes­• Mono-szedőgéppel készül a Bögrés diák című kiadvány Türei Jánosné kezei alatt. • A jobb oldali képen: a Ballada a fekete aszfalt­ról című könyv borítójának minőségét ellenőrzi Juhász Judit, a kötészet egyik csoportvezetője. könyv, melynek megrendelője a városi tanács volt. — Ez év szeptemberéig hatmil­lió forinttal nőtt könyvgyártá­sunk árbevétele, a múlt év ha­sonló időszakához viszonyítva — mondotta Birkás Béla. — A nö­vekedés annak a tavaly befeje­zett 100 milliós beruházásnak kö­szönhető. amely nem közvetlenül a könyvgyártás fejlesztését szol­gálta, de kedvezően hatott a sze­dés és a nyomtatás kapacitásá­nak bővítésére, s a műszakszám növelésére a könyvgyártást ille­tően is. Persze mindent egybevet­ve nem túl rózsás a helyzetünk. Ugyanis a könyv a legbonyolul­tabb. legigényesebb nyomdai ter­mék, ám a jelenleg érvényben levő tarifa nem ellensúlyozza a ráfordított munka értékét. Ezért nyomdánkban jelenleg a könyv­gyártás gazdaságtalan. 1980. ja­nuár elsejétől ez a tarifa meg­változik, amitől jelentős eredmé­nyeket várunk, vagyis azt, hogy nemcsak erkölcsileg, hanem gaz­daságilag is jobban ösztönzi nyomdánkat a könyvgyártásra. —h —k • Egy német nyelvű meséskönyv nyomtatása, Adorján Álmos ofszet­nyomó gépmester felügyeletével. • Peitli Károly kéziszedő a Járni tanul a szó című könyv szedés! munkáit végzi. • Sinkó Árpád öntőmester, a moao-betűöntőgép- nél. (Opauszky László felvételei) 9 Korunkban, amikor a nemze­tek, társadalmi rendszerek érint­kezése felgyorsult, újult erővel ve­tődik fel a kultúra nemzeti és nemzetközi kapcsolatának kérdése. A marxi elemzés már a múlt szá­zadban kimutatta, hogy a kapi­talista fejlődéssel az országok kö­zötti érintkezéseknek egy minősé­gileg új, magasabb foka jön létre. A szocialista világrendszer kiala­kulásával az egyes szocialista or. szágok között az érintkezési vi­szonyok bővülése alapvetően új lehetőséget teremtett. Korunk alaphelyzete most döntően más, mint a marxi elemzés időszaká­ban: a különböző társadalmi be­rendezkedésű országok közti kap­csolatok jelentős ellentmondáso­kat is magukkal hoznak. A szocia­lista világrendszer és a kapitalis­ta világrendszer érintkezési folya­mata akkor indul meg, amikor a szocialista fejlődés még folyamat­ban van, és a szocialista kultúra még nem küszöbölte ki azokat az ellentmondásokat, amelyek az árutermelés viszonyaiból fakad­nak. A különböző kultúrák egymás- rahatásának, egymásra vonatko- tatásának vizsgálatakor nagyon fontos annak a különbségnek a tu­domásul vétele, amely az egyes társadalmi tevékenységszférák között fennáll. A vulgárszociolo- gizmus csapdájába esnénk, ha nem látnánk a különbséget a politikai, gazdasági, ideológiai és kulturális tevékenység között. A gazdasági tevékenységekben létrejövő, az integrálódás irányába ható tör­vényszerűségek nem feltétlenül, sőt biztosan nem azonosak a kul­túrák érintkezésében. A nemzetek létrejöttének folyamatában a kul­turális tevékenységben fejeződött ki elsősorban egy-egy nemzeti sa­játosság, nemzeti jelleg. Maga a kulturális tevékenység, ezen belül is a művészeti alkotófolyamat sa­játosan nemzeti keretek között fejlődött, még akkor is| ha más nemzetek egyes kulturális tevc- kenységbeli elemeit magába szív­ta, integrálta. De magát az integ­rálódás lehetőségét a belső kultu­rális fejlődés teszi lehetővé, vagy­is olyan elemeket integrálhat ma­gába, amelyek nincsenek ellent­mondásban sajját nemzeti kultu­rális sajátoságalval. Nagyon sokszor Marxot is le­egyszerűsítve az az illúzió hono­sodott meg, hogy a nemzeti kü­lönbségek hamarosan elhalvá­nyulnak és maga a kultúra is nem nemzeti, hanem elsősorban nem­zetközi keretek között fejlődik. A művészi alkotófolyamatban a mű­vész országa fejlődésének el­lentmondásait tárja fel, ábrázolja az adott művészeti ág belső esz­közeivel. Maga a művészi alkotó­folyamat nemzeti keretek által meghatározott és ezért a maga nemében mindenképpen nemzeti jelleggel bír. Az igazi művészet ebben a nemzeti fejlődésben azon­ban képes feltárni azokat az azo­nosságokat, amelyek korunkban egyben általánosak is, és ezáltal kilép a szűk nemzeti keretekből. • Azok az alkotások, amelyek az emberiség fejlődését érintő problémák közösségében a kor­ban tetten érhető legjellemzőbb erővonalakat képesek megragad­ni, bekerülnek a világkultúra vér­keringésébe, megőrizve a helyileg, nemzetileg színezett jegyeiket. A valóban értékes művészeti alko­tás — bármilyen nemzeti keretek között is jött létre — egyben a nemzetközi mozzanatot is magá­ban foglalja és így része a világ­kultúrának. Az olyan elképzelés, amely a művészeti alkotófolya­matot a nemzeti kereteken kívülre helyezi, a történelmi valóságot figyelmen kívül hagyja, a művé­szet lényegét megtagadja és ugyanakkor a nemzetközi mozza­natot üressé teszi. Örkény István alkotásainak nemzetközi sikerét sokan úgy ér­telmezték, hogy ezek az alkotások elsősorban európaiak, holott nincs önmagában tisztán európai művé­szet, csak francia, magyar, orosz és angol stb. Örkény jellegzetesen és összetéveszthetetlenül magyar. Örkény az abszurditások gyökerét, a képtelenségek csíráit a történe­lemben kereste. A század „botrá­nya”, a fasizmus, a világháború a maga forradalmaival az európai történelem leggyötrelmesebb kor­szaka. És elsősorban ezért kavar­ják fel Örkény művei nemcsak a magyar, hanem a belga, német és angol nézők és olvasók lelkiisme­retét. Ma már senki sem vonja két­ségbe Bartók művészetének nem­zeti és egyben nemzetközi jelle­gét. Bartók a magyarság zenei múltjának kutatásában kapcsola­tot talált a szomszéd népek zené­jével. Ezért is tűnik hamisnak minden olyan kérdésfeltevés, amely az élenjáró művészeti al­kotásokat kizárólag nemzetinek, vagy a világkultúra részének tartja. • A kultúrák érintkezésének folyamatában napjainkban pozi­tív szerepet játszik — elsősorban az európai kontinensen — a Hel­sinki után kialakult enyhülés fo­lyamata. A totális szembenállás és izoláció fokozatos háttérbe szo­rulása nagyobb lehetőséget nyújt a különböző nemzeti kulturális termékek cseréjének. A szocializmus kultúrájánakx bemutatása, a kapitalista országok közvéleményével való megismer­tetése politikai és ideológiai ér­dek is, hiszen a hidegháború évei­ben a nyugati országokban gene­rációk sora kapott hamis képet a szocialista országok fejlődéséről, és ez nagy mértékben torzította a nyugati közvélemény szocializ­mushoz való viszonyát. A nyugati közvéleményben, közgondolko­dásban meghonosodott klisék fel­oldásában a kulturális termékek közvetítése jelentős szerepet játsz­hat. Ugyanakkor a kapitalista or­szágok kultúrájának a szocialista országokban való bemutatása elő­segíti a kölcsönös megértés szel­lemének kialakulását, és a valódi értékek bejuttatását a szocialista országok kulturális közegébe. Ezen a ponton tapintható ki a mindkét fél számára fellelhető kö­zös érdek, amely kiindulópontja és biztosítéka a kulturális kapcso­latok bővülésének. Természetesen, világosan kell látnunk, hogy egyik fél sem mond le a saját társadal­mi rendszerét kifejező kultúrájá­nak identitásáról. A kulturális cse­re, a tömegkommunikáció nem­zeti határokon túlmutató fejlő­désével együtt jár a szellemi, ideo­lógiai-politikai befolyásolás lehe­tőségeinek kiszélesítése. Ezért olyan kultúrpolitikai gyakorlatot kell megvalósítanunk, amely a marxista értékrend alapján, a marxizmus módszeréivel képessé teszi a befogadót a műhöz való kritikai viszony kialakítására. A marxizmus kritikai szemléletével való azonosulás ebben az esetben mint a szocializmussal való azo­nosulás jelenik meg, és ez egyben az állampolgári magatartás szer­ves részévé válik. M. T. Szalontay Mihály: (15.) — Az öreglánytól veszed? — Nem, van egy unokahúg is. Most a Patyolatban dolgozik. — Csinos? — Igen, de ennek ehhez semmi köze. — No jó, lehetnek ügyek, ame­lyekről nem tudjuk pontosan, hogy is van. Tévedések is előfor­dulhatnak. — Ti értitek ezt? — Ilyet a párt nem enged! — Nem! De nem biztos, hogy tud róla. Megint hallgattak. Hirtelen nemcsak ezt az egy esetet, nem­csak Géza esetét a nénivel, és az unokahúggal, de az egész életüket fel kellett dolgozni, és ez egyikük­nek sem akaródzott. Valahogyan túl kevés volt hozzá a szellemi munídió, ha elrugaszkodtak a szemükkel látható, fülükkel hall­ható tényanyagtól, attól az egy­szerűtől, hogy ők komoly, felnőtt emberiek, a proletárhatalom ré­szei tiszta szívű, teljes hitű kato­nái, maradéktalan hívei, mert ez a világrendszer csinált belőlük embert, értelmeset, valakit. — Nem tudom — szólalt meg végre Béla. — Nem értem, nem látom át. S ezért ösztönöm azt súgja, az ilyen dolognak nem sza­bad közelébe menni! Az elvtár­sak tudják, mit csinálnak, rájuk kell hagyni. Ha rájönnek, hogy tévedtek, önkritikát gyakorolnak, és ha a párt észreveszi, hogy vala­ki olyan lopod zott soraink közé, aki magánbosszút áll a közösség fegyvere segítségével, akkor a párt arra le is fog sújtani. Előfordult már ilyen a közelmúltban. Bíz­nunk kell, gyerekek, ez létünk feltétele. Okos, nyitott szemű fi­gyelem, mert az ellenség nem al­szik. Ezt én tudom legjobban. Nincs olyan nap, éjszaka, hogy ne volna határsértés! Kísérlete! Mert sem a műszaki záron, sem éber­ségünkön senki, áttörni nem tud. Géza nagyot sóhajtott, s kicsit türelmetlenül mondta: — Igazad van, igazad van, de biztos a halaknak mondod, mert nekünk ugyan minek. Itt egy va­lóságos kgrületi DISZ-titkárral ülsz együtt, meg velem, a politi­kai osztály munkatársával. 21. — Magamnak is mondtam — dacoskodott Béla. — Jó, de azért hadd kérdezzem meg: azok a határsértések kí­vülről befele, vagy belülről ki­fele irányulnak? Szóval, valami kém vagy diverzáns be akar jön­ni, és azt regisztráljátok, vagy valaki, ennek az országnak la­kója ki akar-e menni, és azt re­gisztráljátok. Béla nem gondolkodott, kapás­ból felelt: — Mind a kettő öregem, de csak utóbbit, csak ezt tudjuk számon tartani. A műszaki zár külső oldala, a drótkerítés mö­gött nekünk is megközelíthetet­len. Itt belül van az aknazár és a sorompó között egy szakasz a ha­tár mentén végig felásva, szé­pen elgereblyézve, s ebben min­den »nyom meglátszik, ha csak repülni nem tud az illető. De gondolom az ellenség — ellenség, akár be, akár ki akar menni az országból. — Valami ilyesmiről van szó — mondta Miki nagyon halkan, miközben régi gyerekszokás sze­rint guzsgolt a víz fölött, álla térdkalácsán, s mutatóujjal pisz­kálta a vizet. — Valami ilyesmi kellene. — Milyesmd? — Egy kiskapu, ahol kivihetem Jusztünkát. A másik kettő elszömyülkö- dött. — Te megőrültél! — Nem én — mondta Miki. — Tudjátok jól, én soha senkit cserben nem hagyok. Amíg ő el nem árul. — Gyerek vagy! Ez most nem bamdázás. Nem tudod, mit. be­szélsz, már a szövegért, a vállal­kozás akarásáért lecsukhatnak, már a disszidálás szándéka is büntetendő. Mikii csak ingatta a fejét. — Én soha senkit cserben néni hagyok. Ha segítetek, és lebu­kom, titeket sem. Ha nem segí­tetek, akkor is nekivágok. — Tisztára őrült! — De mondd, miért akarsz t« disszidálni? — Akpr a fene! Én rögtön visszajövök. Nekem csalt Jusz- timkát kell átjuttatnom. — És mondd, te elmeháboro­dott, hogy, képzeled?! Azt hiszed a határ, az valami szellős óriási sajt, tele lyukakkal? S hogy mi tudunk neked valami kis oldal­ajtót, ahol kiengedünk, meg be­engedünk? — És ha ez a lány tényleg kém, s ha te ebben az egészben egy átvert önérzetes nyuszika vagy? — Nem az. Egy ijedt kis liba. Táncosnő. Itt szeretne élni, kar­riert csinálni, ez volt az egyet­len vágya. Most nem érti, hogy mi történik körülötte, mint ahogy mi sem. A szakmai intrikák sok­kal jobban érdeklik, mint saját sorsa. De én valami szörnyű ve­szélyt érzek. Nem tudom meg­mondani, hogy miért és azt sem, hogy mit. S nem értem, hogy egy bakter meg egy öreg paraszt­asszony ... Másnap újra találkoztak vonat­indulás előtt. Béla változatlanul köttöte az ebet a karóhoz, hogy nem, nem, ez őrültség. Miklóst cserben hagyta józan esze, nem szabad, nem lehet, kár a fárad­ságért. Géza komoran hallgatott, majd közvetlen az indulás előtt a pályaudvari nyüzsgés-forgásban félrehúzta Mikit, mintegy kizárva a dologból Bélát, és azt mondta rekedten, de elszántan: — Bélának igaza van. De ha mégis ... szóval akkor én... a ha­társávátlépőt abban tudok segí­teni. — Elintézed? — kérdezte. Géza nem felelt, csak bólintott. Visszamentek a vagonlépcsőhöz, már integettek, sípoltak, a kocsi­sor, szinte mozgásba lendült, ami­kor Béla is leugrott. Látszott, hogy a feszültségtől majd szétrobban, s az arcába lihegte: — Te őrült, te átkozott őrült! Semmi hülyeséget, ne csinálj, két nap múlva felküldöm Robit. Ha nem változik az ábra, vele beszéld meg. Várj rá, de gondold meg, mindnyájunkat pokolra küldesz! 22. A vonat már elment, Béla sza­ladt, felugrott. Géza az ablakból integetett, és most döbbent rá a szokásos spét-reakcióban, hogy nem kérdezte meg, Géza miért ment vissza váratlanul Bélával, hiszen ő nem is mondta, jelezte, hogy el akar utazni. (Folytatása következik.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom