Petőfi Népe, 1979. szeptember (34. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-02 / 205. szám
/ MŰVELŐDÉS . IRODALOM . MŰVÉSZET KÖLTŐK, TUDÓSOK A DALOLÓ EMBEREKRŐL Nemzet, irodalom, népköltészet „Hallgassátok figyelemmel a daloló falusi leányt és a jámbor puttonyost”, intette majdani utódait Csokonai. „A nemzeti dallam szerelmét” követelte írótársaitól félszázad múltán Horváth Döme. „A néphagyományok mai megéledését európaibb füleknek szóló érvekkel” újra és újra megtámogatja a fényes szellők nemzedéke. Természetes, hogy a népművészettel elgyűrűzött írók, költők egy-egy csoportja otthonosan érzi magát a népzenei találkozókon; nemcsak sorsosa, felelőse is az éltető hagyományoknak. Jelképi érvényűnek tartom, hogy Kecskeméten nótafákkal, páva-körökkel, balladamondókkal együtt lépnek újra és újra a közönség elé; mondandójukat századokon át érlelődött, csiszolódott népdalok szegélyezik. • Csontváry Kosztka Tivadar: Mandulavirágzás. Csontváry visszatérése Kecskemétre így történt ez most is, az augusztus 23-án, a Megyei Művelődési Központban a Buda Ferenc, Czine Mihály, Fodor András, Goór Imre, Hatvani Dániel, Jánosi István, Lezsák Sándor, Pás- kándi Géza, Szécsi Margit, Szilágyi Zoltán és Tornai József közreműködésével rendezett irodalmi-népzenei esten is. A műsorvezető kérdésére, kérésére többen felidézték közülük egy-egy népdalhoz fűződő élményeiket, vagy az irodalom és a népművészet kötődéseiről beszéltek. Sokak kívánságának teszünk eleget, fontos ügyet szolgálunk a rögtönözve is magvas, vallomásos válaszok — helyszűke miat,t ütött rövidített — közlésével. □ □ □ Hatvani Dániel, a Forrás fő- szerkesztője így indokolta, a folyóirat és a folklór szoros kapcsolatát: — A valóságirodalom, a szociográfia áll törekvéseink középpontjában. Szeretnénk minél hí- vebb, összetettebb képet adni a társadalomról. Ehhez az elgondoláshoz föltétlenül hozzátartozik az is, hogy ennek a népnek a múltjáról — amely kiterjed a néprajzra és a csodálatosan gazdag népköltészetre is — éppen a szo- ciográfikusan megfogalmazott valóság hívebbé tétele érdekében minél teljesebb képet adjunk. Természetesen ehhez hozzájárul az is, hogy a folklór végül is Kedves Barátom! Megszegve ígéretemet; nem képeslapot, hanem ezt a pár soros levelet küldöm el neked. Te is tudod, hogy a képeslap éppen arról árul el legkevesebbet, amit ábrázolni igyekszik. Hiába a technika, a csodamasinák; hamis marad a rögzített jel, akár a délibáb! A szem lencséje viszont millió felvételt képes készíteni, tárolni, hogy aztán az emlékezet sötétkamrájából azt és akkor hívja elő, amikor szükséges. Előlegként hadd hívjak elő neked néhányat; betűjelekké alakítva. Ha zeneszerző lennék, sem lenne könnyebb a dolgom. Mert ki tudná megkomponálni a Kárpátok sziklarepedéseiben dolgozó gyökerek sóhajtásait, amelyek a római kortól idáig hallatszanak? Ha festő lennék, se lenne köny- nyű a dolgom. Mert ki tudná megfesteni a sziklákon dacoló fenyőfákat Herkulesfürdő fölött? Ki tudná a kristály hangú, kengyelfutó hegyi patakok csodáit, vagy a tenger végtelenségének tükrét elénk tartani? Nincs szín, nincs hangjegy, nincs szó; amely megnyugtató lenne. Csak maga a jelenlét. A rácsodálkozó Fönt a hegyekben sikerült ellesnem valamit. Valamit abból a párhuzamból, amely a hegyi emegyetemes, nemzetközi, éppen ezért nagyon jó kitekintést nyújt a legkülönbözőbb tájakra, amikor igen jó fordításokban nép- költészeti alkotásokat adunk közre. □ □ □ Móricz Zsigmond életművének legjobb ismerője, Czine Mihály egyetemi tanár szerint a száz esztendeje született írót a néphagyományok is ösztönözték a magyar valóság feltárására. — Nemegyszer megírta Móricz, hogy az volt az ő legfelsőbb egyeteme, amikor népköltészetet gj'űjtött szülőföldjén, de azt is mindjárt hozzátenném, hogy ez akkor vált igazán gyümölcsözővé, amikor azt is fölismerte, hogy a daloló nép az szenvedő nép is, hogy az élet csakugyan kitermeli a véres balladákat is. De nem is azok a mozzanatok a legfontosabbak ebben a vonatkozásban, amelyek ebből a pár ezer dalból belekerültek a műveibe, a Sáraranytól kezdve a Boldog emberen keresztül egész strófák, vagy motívumok — hanem a népköltészetnek, a népdaloknak a levegője ... És ő tette meg azt a gyönyörűszép csodát is, hogy a népdaloknak az alakjait felemelte a magasba, így teremtett hőst. Az a szép tisztaság, emelkedettség, ami a stílusában benne van, hogy az embert olyannak tudta ábrázolni, mint akiben szinte az isten lakik, aki minden lehet; berek és a természet között játszódik. Pontosabban azt, hogy milyen kevéske termőföldből boldogul mindegyik ott a sziklákon. Látom az EMBERT, amint kicsi, játéknyi kaszájával a legmeredekebb oldalakon is minden tenyérnyi területet legyőz. Szinte szálanként rakja — középen karóval erősített — karcsú petren- cébe jószágai eleségét, megélhetésének egyetlen zálogát. Ha nem is látom a FA gyökérzetét, mégis tudom, hogy ugyanolyan szívóssággal dolgozik a szikla repedésében. Mert mindegyik él, és nemcsak él, de fölfelé tör a fény felé. Emlékszem még jól az iskolapadra. Nem múlt el szeptember, hogy ne írattak volna ilyen címmel házi feladatot: „Legkedvesebb nyári élményem”. Ha most lennék diák; bizonyára megjegyezném kedves tanítómnak, hogy milyen elérhetetlen, megfoghatatlan ez a cím? Milyen metafizikus?! Mert van-e legkedvesebb élmény? Én nem hiszem. Számomra sok-sok apró élmény létezik ... amelyben egyszer az egyik, másszor a másik kerekedik felül. Ha mégis, ezek után is megíratná tanítóm a házi feladatot; nem esnék kétségbe, ezt írnám a fehér papírosra: „Egyik sem és mindegyik.” Két lubickolás közben a parton hozott össze a véletlen I. B. sohasem lett volna meg a nép- költészetnek, a népdalnak az ismerete nélkül. □ □ □ Buda Ferenc számára most az Este későn megperdítik a dobot kezdetű népdal a legkedvesebb. — Igénybe venne egy fél estét, ha csupán felsorolnám a hozzám „legközelebb álló” népdalokat. Nem szeretek magyarázkodni, még népdal esetében sem. de egészen röviden megmondom, hogy éppen most miért tetszik leginkább, ami tetszik ebben a kétszer négy soros népdalban. ... mert benne van a személyes panasz és a kollektív panasz, de siránkozás nélkül, visszafogottan és eszköztelenül (Este későn megperdítik a dobot — Este későn megperdítik a dobot — Kiadják a nehéz parancsolatot, — Kiadják a nehéz parancsolatot. Magyar fiú kezdődik a háború — Magyar fiú kezdődik a háború De azért Ti ne legyetek szomorú — De azért Ti ne legyetek szomorú.) Ady Endre hangját is kihallani belőle: „Bajban van a messze város, 1 Gyűrkőzni kell a Halállal : ' Gyűrkőzz János, s rohanj, János!” □ □ □ A betegségtől ágyhoz kötött Csoóri Sándorra hivatkozva vette át a szót Fodor András. A Nomád naplóból költőtársa sármelléki vitáját idézte. A paraszt színjátszók szerint érthetetlen volt a népdalok mintájára, ■ sugallatára alkotó fiatal költő népi játéka, mert „mintha kitekerné a szavak nyakát”. Az eset fölemlegetésével az ősi népköltészetet a modern művészetekkel összefűző kapcsolatokra utalt, mintegy mondandója bevezetőjeként. — ... Ha a népdalokról szöveg szerint is beszélünk kiderül, hogy legszebb népdalaink csakugyan nem hasonlítanak a népszerű táncdalszövegekre, „kicsit meg vannak tekerve”, de a költészet jegyében... íme tehát ott vagyunk, amit Bartók mondott nagyjából: összeKolev bolgár gépkocsivezetővel. Hallgatva magyar szavainkat, ő szólított meg szintén magyarul, ám kissé akadozva. Kiderült, hogy a II. világháborúban nálunk is harcolt, Nagykanizsáig üldözte a „fasisztó”-kat. Társalgásunk hamarosan egy üveg bor mellett folytatódott, ha azt társalgásnak lehet nevezni. Előkerültek a több mint harmincéves elsárgult dokumentumok a belső zsebből. Meghagyta memen- tóként a szíve fölötti zsebben. Elragadtatással szólt Országházunkról, ahol a magyar kormánytól kitüntetést is átvehetett a hatvanas években. Természetesen dicsérte a tüzes magyar borokat, és a még tüzesebb asszonyokat. Később föltette a búvárszemüvegét. eltűnt a Fekete-tenger gyöngyöző hullámai között, hogy pár perc múlva meglephessen valamivel. „Tessek, kicsi ajándék mágyárnak!” — így nyújtotta át azt a színes csigaházat, amelyet az én kedvemért hozott föl a tenger fenekéről. Nappal: fölrázott pezsgő, fürdés öröme, sója. Homok parazsa. Elérhetetlen „bronzra sült” lányok, akik másokat tartanak elérhetetlennek. Alkalmi homok- szobrászok, kagylóvadászok, napimádók. De éjszaka! Mikor föl-alá szaladgáló hullámok járnak a partra meghalni, Meghalni, hogy elindulhasson helyettük valahol a végtelenből még több hullám. Ha elmégy a tengerhez; csak éjszaka időzz el a partján. Mert akkor hasonlítható bármilyen műzenei remekművel a népdal szövege is. Csoóri Sándor elemzése szerint bármilyen nagy költő verséhez, mérhető. Harminc éve hallottam: „Jaj de nehéz egy párnára feküdni — Aki egymást nem igazán szereti — A párnának két széle elszakadt — A közepe tiszta épen megmaradt.” Végtelen egyszerű. de ezt az egyszerűt költő legyen, aki meg tudja találni... □ □ □ Jánosi Istvánt egy erdélyi bat- ladamondó öregasszony ihlette egyik legszebb versére. — Nagy megrendülést jelentett nekem] amikor Kallós Zoltán gyűjteményét kézhez kaphattam. Szályka Rózsa énekeit hallhattuk benne. Olyan népdalkincset őrzött századokon át az idegenektől körülvett kis magj'ar közösség. amely a legnagyszerűbb zenével egyenértékű, mint erről Fodor András barátom is szólt. □ n □ Páskándi Géza elgondolkoztató szavaival zárult a VII. kecskémé" ti népzenei találkozó első rendezvénye: — Megfigyelhettük, hogy másképp viselkedik az ember, aki magában énekel, és megint másképp, aki közösségben. A szin— pádon éneklőket nem szabad összetéveszteni azokkal akik magukban dúdolnak otthon népdalt. A népdalt az menti meg. aki magúban dúdolja, a karének csak tudatosítja a közösségben, ha van ilyen. A magamnak énekelt népdal az enyém, a közösségben énekelt népdal a mienk. Az „enyémnek" és a „mienknek" kell találkoznia. hogy valami megmaradjon. A népdal, a népművészet csak úgy marad meg, ha továbbfejlesztve őrizzük meg. nem puszta ismétléssel. Népművészetre építeni lehet és kell. nem csupán a régit megmenteni, gyűjteni, feldolgozni. magyarázni. Esztétikusokra. teoretikusokra van szükség egyre inkább. összeállította: Heltai Nándor igazmondó. Akkor teregeti ki a titkait. Félelmetes! Ami pedig félelmetes, az csodálatos is. Persze — figyeltem — mást jelent a tenger egy várnai embernek: megélhetést, otthont, hazát. Nekem; akárhányszor lépek a partjára, akárhányszor is fekszem méteres hullámaira. megmarad karnyújtásnyira. Mint képzeletemben, mint a mesékben. Ha átléped a magyarv határt, úgy érzed, illetve csak akkor érzed úgy igazán, hogy az egyetlen biztos pontodat veszítetted el. Az anyanyelvet. Először még ringatnak az ismeretlen tájak, később elaltatnak. Azután arra ébredsz egy napon, hogy magadban beszélsz, akár a bolondok. Értetlenül állsz az újságos pavilonok előtt, minden apró ablak becsukódik előtted, amely otthon még a világra tárult. Fölveheted mentőövedet, ha hoztál magaddal. Előhalászhatod útipoggyászod mélyéről Csokonait, Petőfit, József Attilát. Egyszerre édes lesz minden szó, mint gyermekkorod nyalókái. Talpra állhatsz, lesz egy pont. amire támaszkodhatsz. Az egyetlen 1 „Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent...” Hosszú idő után szeretnék már mélyet szippantani a levegőből, mikor a határőr rányomja bélyegzőiét az amúgy szótlan útlevél lapjára: „Belépett.”. Baráti üdvözlettel: Pátkai Tivadar Meghökkentően hathat ez a cím de a Katona József Múzéum ma nyíló „Forrás galéria” kiállításán szereplő három képpel a festő igenis visszatért Kecskemétre. S hogy alkotójuk járt Kecskeméten. majdnem bizonyos. Idős nőrokonai még nemrég, haláluk előtt is élénken emlékeztek arra. hogy Csontváry Kosztka Tivadar egyszer meglátogatta Izsákon élő testvérét a szőlőművelésben és a peronoszpóra elleni eredményes védekezésben méltánylandó mun- kásságú Kosztka Lászlót. (Ö egyébként Üj szőlőművelési ;ű- bum címen könyvet is megjelentetett, 1913-ban Kecskeméten.) A századforduló közlekedési adottságai valószínűsíthetik, hogy a városon keresztül vitt a festő úttá a közeli Izsákra. Ennek a látogatásnak nem maradt nyoma — mi is maradhatott volna? Szomorúan valóságos és megrázó azonban a Csontváry-művek egy rész-ének kecskeméti kálváriája. Azzal kezdődött, hogy Székely Sándor 1920-ban beköltözött Kecskeméten a Csongrádi út 1. számú házba, és kibérelte a város patikáját. Székely előzőleg Csontváry gácsi gyógyszertárának volt a bérlője, ahol egy kis szobát fönntartott a festő számára. Csontváry a gácsi épület padlásán raktározta több, kiállításain nem szerepeltetett festményét és raizát. Mivel Székelyék Kecskemétre távozásakor a festő már halott volt. a Gácson maradt munkák egy részét magukkal hozták Kecskemétre. Székelyék már 1920- tól rendszeres kapcsolatot tartottak fönn a kecskeméti művésztelepen dolgozó festőkkel, így Be- nyovszkyval, a telepvezető Révész Imrével és másokkal is. Műveik közül több a család tulajdonába került, amelyeket a leszármazottak a mai napig megőriztek. Viszont az „útban levő” Csontváry- képeket a jószívű Székely család odaadogatta a vászonínségben szenvedő művésztelepi fiataloknak. Bizonyos, hogy közülük néhányon festettek Csont.váry-mű- vekre, alapozott vászonként használva azokat. Ez a pazarlás néhány esetben szerencsére megállt a vásznak földarabolásán.;!. így maradt meg például a Passió-kompozíció töbh töredéke. Közülük egyet Gerlóczy Gedeon 1961-ben még látott Kecskeméten : ^A nagy méretű Passiójelenet vásznát földarabolták, és ezekből a véletlen csak egyes, kis részleteket mentett meg. Székely- né szobájában Csontvárytól egyedül a keresztre feszített Jézus kis méretű fragmense volt berámáz- va.” Ugyanakkor a művésztelep „szemfüles” művésznövendékeí több képet megőriztek és értékesítettek is. Ezért írhatta 1936-ban Lehel Ferenc, Csontváry első mo- nográfusa, a Frankel Szalon kiállítási katalógusában, hogy „Kecskemétről újabb Csontváry-művek kerültek forgalomba”. Ezek közül a Tengerparti sétalovaglást 1921-ben vásárolta meg Gerlóczy a kecskeméti művésztelepen. S ezt, a szétdarabolástól és átfestéstől megmenekült művet szerepeltette egyik nyitó képként a nemzetközi zsűri az 1958-as brüsz- szeli Világkiállításon „50 év modern művészete” tárlatán. Az önarcképet — amelyet a Székelyéknél járatos idősebb kecskemétiek „az ördögszemű”- nek emlegetik még ma is — Ernst Lajos vásárolta meg 300 koronáért. (Tőle került múzeumba, ma a Magyar Nemzeti Galériáé.) Kecskeméten volt még több kisebb méretű festménye és rajza Vs. Ez utóbbiak közül néhány a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumba került. A képek egy részét pedig Petró Sándor miskolci műgyűjtő szerezte meg. Petrának a miskolci múzeumra hagyott gyűjteményéből kölcsönöztük a Kecskeméten most látható három festményt: áz Öreg halász, a Mandulavirágzás és a Keleti pályaudvar éjjel című műveket. Látszólagos ellentmondás, de tény az is, hogy Kecskeméten most másodszor szerepelnek Csontváry-képek. Először 1948 március 15-én került a város közönsége elé. még Székely Sándor tulajdonából két Csontváry-mű. Az iszonyú háborús veszteséget szenvedett múzeum fölszabadulás utáni első, magángyűjteményekből rendezett kiállításán a „Con- summatus est” és az „Olaszországi táj” című Csontváry-alkotáso- kat mutatták be. Az első kép a Petró-gyűjteménybe került, 1961- ben még Kecskeméten volt Passió-töredékkel, az „Olaszországi táj” pedig a Mandulavirágzással azonos. E képekről Székely Sándor lánya. Kabar Zoltánná írta nekem 1979. február 19-én: „...a kérdéses két CsOntváry-képet... évekkel ezelőtt eladtuk dr. Petró Sándor belgyógyásznak.” A Kecskeméten volt Csontváry- képek története a mára s a jövőre nézve is súlyos „örökséget” hagyott: valós értékeinkért magunk vagyunk a felelősek. Hát mi legalább sáfárkodjunk velük okosan. Sümegi György PÁKOLITZ ISTVÁN: Négysorosok DILEMMA Gazdája agyusztálja, ahol éri, de szobormozdulatlan áll az öszvér. Eldöntendő, hogy végülis mit példáz: bölcs türelmet, vagy buta makacsságot? ARANYCSANAK A hölgy, aki ajkával érintette hajdan e remekmívű poharat, oly szép lehetett, mint csinos utóda, a csanak-csudáló Cukorfalat. SÖTÉT Fekete csibe kapirgál Fekete kánya keringél Fekete orkánszél uszul Fekete felhő dombéroz Karnyújtásnyira a tenger • Feledy Gyula: Egy könyvborító vázlata. » Révész Napsugár rajza. Diozsnyik István: Gitáros nö.
