Petőfi Népe, 1979. szeptember (34. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-18 / 218. szám

1979. szeptember 18. • PETŐFI NÉPE • 3 Könyvtárosnak született Augusztus 20-a tiszteletére hét le­véltárost és könyv­tárost tüntettek ki a szakmában leg­magasabb elismerést jelentő Szabó Ervin Emlékéremmel. A heteik egyike Bács- Kiskun megyei szak­ember: Lisztes Lász­ló, a Katona József Megyei Könyvtár igazgatója. Kitünte­tését augusztus 17-én vette át a Parlament vadásztermében Pozsgay Imre kultu­rális minisztertől. Az aranyszínű emlék­érem tulajdonát iga­zoló oklevél rövid szövege: „A Kultu­rális Minisztérium és a Közalkalmazottak Szakszervezete a ma­gyar könyvtárügy érdekében kifejtett kiemelkedő munkás­ságának elismeréséül Lisztes Lászlót Szabó Ervin Em­lékéremmel jutalmazza." At. ötvenéves, szilkár termetű, erősen őszülő férfi hetedik éve irányítja a megye egyik vezető közművelődési intéaményét, a megyei könyvtárat. Nagyon so­kan tudják, .tapasztalatból is, hogy azóta az igényeknek meg­felelően korszerűsödött az intéz­mény olvasószolgálata; szakmai, módszertani munkája. S ebben az igazgatónak vitathatatlan ér­demei vannak. De ne vágjunk a dolgok közepébe, hiszen nem •hét; hanem több mint huszonöt esztendő egyenletesen ívelő mun­kásságának jutalma a kitünte­tés. Beszélgetésünk során kiderült: Lisztes László könyvek között dolgozott pályájának eddigi, ne­gyedszázados szakaszában. Buda­pesten kezdte. Miután az Eötvös Löránd Tudományegyetemen 1953-ban diplomát szerzett, két évig tanársegéd volt az egyetem könyvtártudományi tanszékén. Azután néhány évig a főváros más felsőfokú oktatási intézmé­nyeinek könyvtárait vezette. Szí­vesen emlékezik a szegedi évek­re, szakmai fejlődésének e fontos szakaszára. A Tisza-párti város­ban először a Somogyi Könyv­tárnak, majd a József Attila Tu­dományegyetem központi könyv­tárának a munkatársa volt, tizen­három éven át. Innen került Kecskemétre a megyei könyv­tárba, 1972. szeptember 1-én, sok szakmai tapasztalattal, nagy gya­korlattal. Űj munkahelyét nem ismerte, csak annyit tudott róla, hogy nem tartozott a legjobb megyei könyvtárak közé. Meglep­te azonban a beiratkozott olva­sók nagy száma, s az, hogy — a híresztelésekkel ellentétben — szakmailag igen jól felkészült könyvtárosi gárda fogadta az in­tézményben. Tennivalója akadt ibőven. Min­denképpen korszerűsíteni kellett a könyvkölcsönzési szolgálatot, s a könyvtár dolgozóinak a mun­kakörülményeit. A szűkös műkö­dési lehetőségek ellenére mind­ezt 1974-ben — a megyei tanács megértő támogatásával — sike­rült megoldani oly módon, hogy egy kisebb helyiséget olvasó szo­bának rendeztek be, miután on­nan raktárba vitték át a köny­veket. A raktárát pedig megnyi­tották a kölcsönzők előtt. Azóta, a korábbi nyolc-tízezer kötettel szemben negyven-ötvenezer kötet olvasnivalóból válogathatnak az érdeklődök. Az olvasóteremben ötszázhúsz különböző újság, fo­lyóirat sorakozik. A változás tet­szett a könybarátoknafc: ezerrel nőtt a beiratkozott olvasók szá­ma. Később .még több név került a rendszeres látogatók listájára, és számuk tavaly meghaladta a t i zenihá r omezer - ötszázat. Javul­usoísi j.s.M m- i.iRxn fiiamon -aiítívaav nßveisvjssfci j A közművelődés új kiscsoportjai Kalocsán A Kalocsai Művelődési Központ és Ifjúsági Ház igyekszik jól hasz­nosítani mindazt a nagyszerű le­hetőséget, amely az egykori nagy- szeminárium barokk épületében teremtődött meg nemrég a köz- művelődés számára. Ezt tükrözi az intézménynek az 4979—1980. évadra készült új programja is. Több mint negyven művészeti csoportba, szakkörbe, klubba, ba­ráti körbe, tanfolyamra, irodalmi, zenei és más előadássorozatra je­lentkezhetnek a kalocsaiak. Így például a gyerekek — óvodások és iskolások — részére is rendeznek irodalmi előadásokat. Szeretnék, ha 'kibővített létszámmal folytat­ná munkáját a Duna-parti város vegyeskórusa, képzőművészeti kö­re. A felső tagozatos diákokat bábszakkör várja, a néprajz, a történelem iránt érdeklődők pe­dig a honismereti szakkör mun­kájában vehetnek részt. A világhírű, úgynevezett öreg­kalocsai hímzés mintáit, motívu­mait ismertetik meg kiváló szak­emberek azokkal, akik a kalocsai intézmény kézimun ka -szakköré­be járnak majd el. A közművelő­dés több új kis csoportja alakult, illetve alakul meg ősszel Kalo­csán. Az elmiúlt években például csak a város iskoláiban működ­tek irodalmi színpadok, szakkö­rök. A művelődési központ most városi irodalmi színpad létreho­tak a fiókkönyvtárak — közitük a Kisfaludy utcai gyermekkönyv­tár — működési feltételei is. Lisztes László, munkatársaival együtt fontos feladatnak tartja a gyermekkönyvellátás fejlesz­tését. Ezzel kapcsolatban ered­ményként említi; hogy a könyv­tárnak ma mór a város minden iskolájával van valamilyen kap­csolata. De még többre lenne szükség; Arra, hogy — az új tan­tervi célok megvalósítása érde­kében is — az iskolákban „hi­vatalosain” is szemléltető eszköz­ként kezeljék, használják a könyvet. Az igazgató reméli, hogy erre mielőbb sor kerül majd. Lisztes Lászlóval gyakran ta­lálkozhatunk különböző fórumok, társadalmi testületek tanácsko­zásain. Jut ideje, van energiája arra, hogy a közélet, a közmű­velődés egyéb területein is tevé­kenykedjék. Tagja és alelnöke a népfront megyei bizottságának; tagja a megyei tanács közműve­lődési bizottságának, a TIT me­gyei elnökségének. Beválasztot­ták az Országos Könyvtárügyi Tanácsba; a kulturális miniszter szakmai tanácsadó testületébe. Meggyőződése, hogy ezzel a könyvtár eredményes munkáját ismerik el. ö a miegye közműve­lődési könyvtári szakfelügyeleté­nek vezetője is. Ám elsősorban mégis könyv­táros, aki vonzódik minden ez­zel összefüggő .munkához is. Köz­ismert szakmai támogatója pél­dául a helyismereti, helytörté­neti kutatásoknak, az ezeket se­gítő bibliográfiák készítésének, elsősorban a hírlapok, folyóiratok analitikus feltárásának. E kiad­ványok használata nélkül ugyan­is sok esetben hiányosak marad­nak a helytörténeti munkák. Megelégedéssel mondja, hogy az utóbbi időben többszörösére nőtt a helytörténészeket segítő bib­liográfiák száma. Szívügyének tekinti a megyei könyvtár által irányított földrajzi névgyűjíést is, mert ez a kutatás is a hely- történethez kapcsolódik, s beleil­leszkedik a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Inté­zetének országos programjába. A könyvtárigazgató szeretné, ha az általa vezetett intézmény a jövőben még jobban szolgálná a város lakosságát. Ennek viszont most már egyetlen feltétele a tervezett új megyei könyvtár felépítése. Rapi Miklós zásával próbálkozik. A már meg­alakult fortószakikör laboratóriu­mot kapott a művelődési központ­ban, s lehetővé vált, hogy a fotózás tudományának elsajátítására tan­folyamot indítsanak. Az idén is szerveznek nyolchónapos ide­gennyelvi tanfolyamokat, s ide­genvezetőiket is képeznek, akik majd a Kalocsára érkező hazai és külföldi turistacsoportokat kalau­zolják a nagy múltú, értékes mű­emlékeket őrző Duna-parti város­ban. Mindez csak tallózás a kalo­csai művelődési központ gazdag­nak ígérkező új programjában, amely önmagát kínálja. Csak élni kell a sokféle lehetőséggel. INDUL A 96. ÉVAD Az Operaház házatáján Immáron hagyománnyá neme­sedett, hogy a Magyar Állami Operaház új szezonját Bartók Béla színpadi alkotásaival kezdi meg. Nincs ez másként; a 96. évad* ban sem, hiszen szeptember 19-én az Operaház A kékszakállú her­ceg várával és a két egyfelvoná- sos balettel, A fából faragott ki­rályfival és A csodálatos manda­rinnal nyitja meg kapuit. Az Er­kel Színházban másnap, 20-án gördül föl először a függöny. Itt némileg eltérnek a hagyomány­tól, ugyanis a Bánk bán helyett Erkel Ferenc másik nagysikerű alkotása, a Hunyadi László ke­rül színre. Ennek oka, hogy az évad folyamán új rendezésben újítják fel a Bánk bánt. Mint ismeretes, az előző évad­ban az igazgatói poszton változás történt. Lukács Miklós, aki több mint tíz évig vezette az ország első dalszínházát, nyugdíjba ment, és helyére Mihály András került. Egyik nyilatkozatában Mihály András elmondotta, hogy feszült­ség támadt a nagyszerű és kevés­bé jó előadások között. „Szeret­ném a színvonalat kiegyenlíteni, ha nem is teljesen, mert ez gya­korlatilag lehetetlen, de olyan át­lagszintet teremteni, amelyet mindig, mindenki vállalni tud”. Ennek érdekében az első fontos lépés volt, hogy szűkítették a re­pertoárt — összesen 51 opera és 31 balett szerepel az 1979—80-as évad játékrendjén. A második, hogy növelték a bemutatók és a felújítások számát, valamint az olyan előadások megújítását, amely új zenei betanulást, új szereplőket jelent, tehát bizonyos mértékig friss vérkeringést hoz a ntűvek színrehozatalában. Az első operaházi bemutatóra október 14-én kerül sor, méghoz­zá olyan Mozart-művel, amely eddig teljesen hiányzott az Ope­raház repertoárjáról. Az Idome- neót Magyarországon csak igen későn, először 1966-ban játszották Szegeden, tavaly pedig a Zene- akadémián tartották koncertsze­rű bemutatóját a fiatal, de már világhírű Fischer Iván karmesteri irányításával. Az operaházi zenei betanításra is ő vállalkozott, s az előadás érdekessége, hogy Aser Tamás személyében prózai ren­dező állítja színpadra Mozart művét. Januárban dán balettestre ke­rül sor, amelyen Bournonville vi­lághírű koreográfus Helsted és Paulli egy-egy művére kompo­nált táncképét mutatják be, az est harmadik részében pedig fel­újítják Czerny—Lander nagy si­kert aratott Etűdök-jét. Minden bizonnyal az évad nagy eseménye lesz a március 1-i Ró- zsalovag-felújítás. Ferencsik Já­nos, aki az elmúlt évadban szer­ződött vissza az Operaházhoz .fő­zeneigazgatónak, ezzel a népszerű Richard Strauss-operával lép újra a közönség elé, mint betanító karmester. Az operát Mikó And­rás állítja színpadra, a díszletek és a jelmez Makai Péter munká­ja. Ochs báró rendkívül nehéz szólamában pedig az immáron nemzetközi rangú szegedi énekes, Gregor József mutatkozik be. Az operaházi bemutatók sorát egy ‘ta&ga&y magyarországi premier zárja: Sztravinszkij: The Rake’s Prog­ress (ideiglenes címe A kéjenc útja) című alkotás, amelyet 1951- ben mutattak be Velencében. Az opera különleges zenei hangvéte­lére jellemző, hogy a szerző fel­használja tienne a 18. századi operaszínpadok hagyományait (például a csemballó kísérte re- ci tativókat) átültetve a negyve­nes évek hangzásvilágába. Az Erkel Színházban novem­ber 4-én tartják Kodály Zoltán Háry Jánosának felújítását, Med- veczky Ádám vezényletével. Is­mét prózai rendező nevével ta­lálkozhatunk. Az igen népszerű dalmű színpadra állítását ugyan­is Ruszt József vállalta, s az elő­készítő munkában másik két ven­dégművész is részt vesz. Csikós Attila díszlettervező és Vágó Nelly jelmeztervező személyé­ben. Aligha kétséges, hogy az ope­raszerzők népszerűségi listáját ma is Verdi vezeti. Mégis bizonyos művei hiányoznak Operaházunk repertoárjából. Ilyen az Ernani is, amelyet 1884-ben mutattak be először Magyarországon. A nagy olasz mester fiatalkori alkotása azonban hamarosan lekerült a já­tékrendről, és majd nyolcvan esz­tendeig pihent kottája a könyv­• Az Opera épülete. (MTI-fotó — KS) tárban. így szinte premiernek számít majd új előadása, amelyet Békés András rendez. A bevezetőben már szó volt ar­ról, hogy Erkel Bánk bánja is a felújítási tervek között szerepel. Nos, itt is vendégrendező nevé­vel találkozhatunk, Vámos Lász­lónak, a Fővárosi Operettszínház főrendezőjének személyében, aki nem először találkozik a művel, hiszen televíziós változata is az ő munkája nyomán készült el. A tervek szerint az új szereplők április 25-én mutatkoznak majd be. Az évad utolsó hetei ismét iz­galmas baletteseményt ígérnek. Május 29-én Cranko. Scarlatti ze­néjére komponált Makrancos höl­gyét mutatják be. Az évad folyamán hat opera új zenei betanítását is tervezik. Üj szereplők mutatkoznak be a Bohémélet című Puccini-operá- ban, Wagner Az istenek alkonya című dalművében, Mozart remek vígoperájában A szöktetés a sze­ráfból és három Verdi-műben: a Don Carlosban, a Lombardok- ban és az Aidában. M. Gy. mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmrnmmmmsmmmmmmmmmmmssmmimmmimimmmmm m '.V, Sza/ontay Mihály: (7.) — Szóval biztos, hogy ez volt a szobája? — kérdezte a szoba- asszonyt. — De a valaha arany- zsinóros _sapkájú, ráncos arcú. kacskakezű portás felelt: — Kérem szépen, tetszik tudni, édes professzor úr, ez úgy van. hogy be van írva a könyvbe. — És hát én, én ugye, ahogy elő van írva szabályosan, óránként végig is járom a folyosókat. És ugye. hogy tetszik tudni, nehogy vala­mi illetlenség történjen. De tet­szik tudni, azért persze, szólni nem lehet, mert aki úgy itt ná­lunk. aki megengedheti magának, az már ugye, tetszik tudni, az már úriember. Meg úriasszony. Aka­rom. mondani tetszik tudni, az már ugye olyan elvtárs, meg elv­társnő. annak már nem lehet szól­ni, ugye. mert akkor ők ugye csak megbeszélést tartanak a kikülde­tésben. És én akkor zavarok, és én kapok ki kérem, édes profesz- Bzor úr! — És már kikapott? — Ö. dehogy, hát vigyázok én arra. Kérem szépen, én már 52 éve vagyok a szakmában. Csak hát ez az éjjeli felvigyázás, ez úgy jó nyugdíj-kiegészités. — Szóval akkor nem is emlék­szik rá? Itt a szobaasszony is belevágott, és a felvigyázó kisöreggel ver­senyt bizonygatták a mályvaszínű százasért, aminek a mindig sem­leges színe most undorítóan ösz- szeolvadt a friss tapéta élénksé­gével. — De. hogyne kérem, hiszen olyan feltűnő volt. Olyan se-nem- szakálla volt. Az öreg felkapta a fejét: — Mi az, hogy se-nem? — Hát se-nem-borosta, se-nem- szakáll — mondta a szobaasz- szony, amíg Csizmadia bácsi, aka­rom mondani Csizmadia elvtárs. az éjszakai folyóügyeletes szólt is nekem, mert hogy a harmadikról jöttek le a másodikra, ide ebbe a szobába, ahol a férfi lakott, s a lány amikor meglátta ezt 3 vén trottyost. már bocsánat, akkor el­ejtette a kulcsot. Mert zavarában. Hát az itteni kitanult kurvák, azok nem ejtik el, azok ismerik már az öreget. Én nem láttam, de biztos, olyan fiatalka volt. szép, karcsú, fekete ... — Hát most látta, vagy nem? Szaporán dőlt a szó a nőből, védte a százasát. — Hát persze, én kérem, szemé­lyesen, magam szemeivel nem, de ugye a rend az rend kérem, és én takarítottam a harmadikon. És ugye kérem, mert hogy a szoba már le volt mondva, én szedtem össze a kislány otthagyott hol­mijait, és ugye kérem, mind olyan volt... — És elvitte később? — Hát egy félóra múlva el, mert ugye kérem, ebből a szobá­ból jött ki. De ugye nem én- ad­tam neki oda, hanem a második emeleti szobaasszony. De ő most lakodalomban van. mert esküszik a keresztlánya, a Bori. Az öreg sóhajtott. — De ha tetszik akarni, tudok mesélni róla is, meg a Boriról is. — És mikor ment el az a férfi? — Hát azt kérem én nem tu­dom, mert nekem hat órakor le­telt. — Én se kérem, mert én meg a harmadikon takarítottam. — És mire emlékeznek akkor? — Hát ugye ... A két ember tanácstalanul né­zett egymásra. Odakintről az épít­kezés tompa moraja minit egy afrikai Jókaii-dob üteme üzent, s csak sokára ragyogott föl a nő arca: — Hát... hát... tetszik tudni, háromszor is összecsukódott a liftajtó, mert olyan udvarias volt a fiatalember, hogy mindig előre akart engedni. Aztán mikor egy ikisasszonyka be akart menni előt­tünk az ajtón, mert hogy paraszt­nak nézett minket, akik nem tud­juk a fotócellát — hát nem mon­dom, először, na, de most már öt éve járok vele... — még meg is fogta a karját, és nyersen mondta neki: „Vársz a sorodra!” Meg is lepődött ám nagyon, pedig egy nagyon puccos kurva volt. Már bocsánat. — És azzal a lánnyal volt? — A nem, biztos nem. Mert az a lány már fiújával, vagy kivel, egy hete már itt lakott. Avval biz­tosan nem. — Meg akart vele ismerkedni? — Á, a lány előbb mérgesen nézte, de a férfi ügyet se vetett rá. Engem betuszkolt, mondta: „Men­jen néni, maga anyánk lehetne.” Aztán jött ő, ,és csak aztán az a lány. De akkor már az inkább kíváncsi volt. mint haragos. — Honnan tudja? — Ö, érzem én azt, kérem. — Mondja, és nem tudná annak a lánynak a címét? — Ó, hát annak kérem nem, de a férfinak igen. — Akivel együtt volt? — Mert, hogy kérem bodrogi vagyok, és ismerek ott mindenkit. És tudom, hogy a férfi a bodrogi tanácsnál dolgozik. Sukorónak hívják, kérem szépen. Az apja még vitéz Sukoró volt. De ő már tanácsi főelvtárs kérem, ö bizto­san meg tudja mondani, ha akarja. Az öreg szürkületben szállt ki a kocsiból, a bodrogi tanács előtt. A téren egy 19-es emlékmű állt. Az ominózus honvéd tartotta, csillogástól mészkő-üres szemei­vel, a mészkövet vérző másik se­besült honvédet, és ha négy évti­zed galambürüléke nem kristá­lyosította volna szürke guánó- bronzzá a giccshalmazt, az eső már régen elmosta volna. — Sukoró elvtársat keresem — mondta a portásnak, és szinte mechanikusan nyújtott át neki egy húszast. Kövér, nagy darab ember volt a portás, olyan máié. kósza ba­jusszal, ősi török eredetű vérfor­rásokkal, de nem a vérengző, anatóliai janicsárok emíékszagá- val, hanem az évtizedek óta puha háremben kövéredő ősbasák do­hányillatával. Csongor szivar sza­ga volt. „Valószínűleg ez Európa legbü­dösebb szivarja” — gondolta ma­gában az öreg. — Ne tessék már viccelni, ké­rem. Sukoró elvtárs nem a lakás- osztályon van. — De nekem beszélnem kell vele most rögtön. Messziről jöt­tem, Pestről. — Ó, kérem, persze, hogyne. — Csodálkozás volt és tisztelet az öreg hófehér hajának. — Elment már. de hát segítek én, mert tet­szik tudni az elvtárs, mindig be szokott nézni ide a presszóba. Mert hogy van presszó itt. Mert hogy régen kocsma volt. Mert hogy a népek most is úgy hívják, be­térek a „Baka-ujjába”, a szobor­nak pont oda mutat az a része, rá a kocsmára. Aztán, hogy eszpresz- szó lett. rajta maradt, kérem. Most már csak úgy mondják, hogy betérek a „Bakába”. Tessék csak jönni, megmutatom én Sukoró elvtársat, én is hatósági ember volnék, osztán az ember mindent megtesz a hivatalos kollégáknak. — Menjünk — mondta az öreg nagyon fáradtan, szavát nem is hallotta a török-ivádéfe. Csak a feje rezzenését tudhatta bólintás- nak. A nagy darab ember kijött a kuckóból ráfordította a kulcsot a kapusfülkére, azzal szelíden, kö­nyökénél irányította az öreget a sárga épület sarka felé. ahol a szürkületben már valami homá­lyos neonféjjynek igyekvő portál is feltünedezett. Hogy közelebb értek, a hiányos neonsor azt mutatta, hogy a Ba­zsarózsa eszpresszóba igyekeznek, ami még mindig jobb, gondolta az öreg, mintha teszem azt „az 1543. számú vendéglátóipari üzemegységnek” hívnák. Olyan félálló, pultos, félasz­talos. egyhelyiséges, sűrű füstű terem volt ez a Baka-Bazsarózsa; sok hanggal, kevés melegséggel, hányás-szaggal, cigaretta-ízzel, s lámpa körül kerengő légyzüm­mögéssel. Az ott, tessen látni, a puha bar­nakalapos, az ottan a Sukoró elvtárs! — mutatott egy magához hasonló, de fiatalabb emberre az öreg kísérője —, de ha lehet, ne tessen már mondani, hogy én mondtam, hogy ő az. Mert ha kel­lemetlenbe tetszik járni, tetszik tudni, hogy van ez! Csak megor- rolna arra is. aki ha ártatlan is, de csak mutatja az utat. — Hát persze — mondta az öreg. Bement, s mielőtt megérin­tette volna a pulton könyöklő, felhevült arcú ember vállát, el­nézte, s az jutott eszébe, hogy mikor Káldyval azt a deportálá- sos filmet csinálták, pont ilyen vérbő, zsírtól feszülő tarkójű csendőröket írtak és képzeltek jel; de akkor persze egyet se találtak. Ügy, hogy a kövér színészlányo­kat csupa gyomorbajos kakastol­las statiszta kísérte filmjükben. (Folytatása következik.) .

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom