Petőfi Népe, 1979. augusztus (34. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-30 / 202. szám
\ FORGAT A TV STÁBJA 1979. augusztus 30. P1ETŐFI NÉ,PE • 5 A SZOMSZÉDBAN JÁRTUNK Kamaratárlat Szolnokon látogatóban Szabó Miklós otthonában Még szeptember közepéig várja a látogatókat Szolnokon, az a kamaratárlat, amelyet a Damjanich János Múzeumban állítottak össze dr. Elek István hagyatékából. Ki volt dr. Elek István? Közel fél évszázadon keresztül Szolnok város tisztiorvosa. 1909-től — szülővárosába való visszatérésétől — 1958- ban bekövetkezett haláláig élete, munkássága összefonódott a jász-nagykun megyeszékhely történetével. Az orvosi hivatás mellett folytatott egyéb tevékenykedései közül igen lényeges a szolnoki művésztelep történetére, a város és a kolónia kapcsolatára, a műpártolásra és a művek megértésére vonatkozó írói, előadói és szervezői lelkes buzgalma, őszinte barátság, kölcsönös tisztelet fűzte a Zagyva-parti műtermek lakóihoz, akiktől sok képet vásárolt és kapott ajándékba. De nemcsak kortársaitól, hanem a művésztelep korai, múlt századi alkotóitól származó művekkel is gyarapította gyűjteményét. A műtárgyak közül jó néhány elpusztult a második világháború alatt, jelentős hányaduk azonban dr. Elek István unokájához, Szabó Gyuláné Bozóky Ágneshez került, ö őrizte, gondozta kegyelettel a hagyatékot, s a kiállításon bemutatott műalkotásokat, az eredeti dokumentumok, családi fényképek, emléktárgyak jelentős részét most a Damjanich János Múzeum rendelkezésére bocsátotta. Dr. Elek István hagyatékából elsősorban a szolnoki művésztelep alkotóitól találunk műveket a kiállításon. Elsőként Pólya Tibor karikatúráit, akvarelljeit említsük. A szintén szolnoki születésű művész Elek Istvánnal közel egykorú, s már gimnazistaként ismert volt kitűnő rajzkészségéről, ötletes karikatúráiról és találékony humoráról. Elek Istvánról készített akvarell karikatúrája például, jellegzetes arcvonásainak hangsúlyozása mellett — egyik kezében hőmérővel, másikban tollal .mutatja a közírói tevékenységet is folytató orvost, háttérben Szolnok sziluettjével, s lábai között egyik, éveken át szereplő témája, a Duna—Tisza csatorna jelképes raizá- val. Igen tisztelte, becsülte a főorvos Fényes Adolfot, a művésztelep nesztorát, egyik alapítóját. Szug- gesztív ceruzarajza — az „öregasszony” képviseli a művészt a kiállításon. Zádor Istvánhoz viszont közvetlen barátság fűzte Elek Istvánt. Erre utal a tőle kapott akvarell, amely a Tisza-híd ívét idézi, alatta a bokros partszegélyű folyóval. Kettejük jó kapcsolatát jelzi az Elek nővérekről 1932-ben festett olajkép, amely Zádor István rajzos-dekoratív munkái között a legjobbak sorába tartozik. A Szolnok környéki táj jellegzetességei, a két folyó partjainak árterei, búja növényzete, a róna lapályai — Mihalik Dániel, Szlá- nyi Lajos, Olgyay Ferenc és Kléh János tájképein tükröződnek leginkább — megkapó hatással. A Szolnokhoz kötődő képzőművészetnek August Pettenkofen, s az őt követő osztrák festőművészek nevéhez kapcsolódó időszaka az 1912-ben elhunyt Tina Blau festőművész „Holland táj” c. képével van jelen. Hagyatékon kívül két festményt mutatnak be a kiállításon, mindkettő dr. Elek István ajándékaként került a Damjanich Múzeum gyűjteményébe. Az egyi• Dr. Elek István. • Zádor István: Elek nővérek. • Pólya Tibor: Karikatúra önmagáról. két Tina Blau férje, Heinrich Lang festette 1861 augusztusában Szolnokon — „Szolnoki száraz malom” —, a másik Fényes Adolf kis méretű, „Szolnoki részlet” c. képe a Nepomuki Szt. János-szoborral. A szolnoki művésztelep történetének alapítás utáni első szakaszából való Ruszti Gyula 1914-ben festett szegfűs csendélete, Barta Ernő „Hímző nő” című akvarellje, Koszta József kis — „Virágcsendélet” olajképe, Vidovszky Béla egy korai „Virágcsendélet”-e. A telep két világháború közötti periódusából került Elek István gyűjteményébe Borbereki Kovács Zoltán — 1934-ben — római ösztöndíjas korában — készült, kitűnő „Férfi portré” munkája, s Forstner Dé- nestől egy tiszai „Halászcsónak”-ot ábrázoló olaj kép. A művésztelep felszabadulás utáni működésének első éveit meghatározó Benedek Jenő pedig „Hazafelé” című, korai olajképével van ott a kiállításon. Néhány — szalondíszként használt bronzplasztika között érdemes megemlíteni Kisfaludi-Strobl Zsigmond „Dobó atlétanő”-jét, s az ismeretlen alkotótól származó Dante büszt. A dr. Elek István sokrétű munkásságát, hivatásból, társadalmi • Pólya Tibor: Cirkusz előtt. • A Duna—Tisza-csatorna problémája eveken át foglalkoztatta. (Straszer András felvételei) elkötelezettségből vagy szórakozásból végzett tevékenységét jelző személyes tárgyak, orvosi táska, íróasztal, könyvek, családi fényképek — lelkes fotós is volt — újságcikkek — az emberről is sokat elmondanak. T. I. Szelíd hullámokban hömpölygő nóták; Bugacot idéző szilaj betyárdalok; pezsgő mellé illő, könnyed operettmelódiák; nehéz veretű, az ember egész lényét megmozgató operaáriák — mindez utolérhetetlen, máshoz hason- líthatatlan édességgel izesedik Szabó Miklós ajkán. Liszt-díjas érdemes művész, a Munka Érdemrend ezüst fokozatának tulajdonosa. Ebben az évben hetvenéves, és negyven éve kezdődött valódi művészi pályája. Szülővárosa Székesfehérvár, ahová — mint mondja — azóta is vonzza a honvágy, a nosztalgia. A város ma korszerű, modern, de épp ezért azt a kis házat, ahol ő gyermekkorát töltötte, hiába kereste. Mindössze egy jóbarátjának festménye őrizte meg ezt az emléket .. A főváros szívében fekvő lakásán kerestem föl, akinek tehát az idei kétszeresen is jubileumi év, s talán ezt honorálta a Magyar Rádió is. amikor egy héten belül kétszer is műsorára tűzte a művésszel készített, dalaival dúsított, több mint egyórás műsort. * Hangverseny-énekesként indult pályáján, majd 1941-ben az Operaház tagja lett. Első nagyobb szerepe a Bajazzók Beppója volt. Az Operalexikon szerint „egyike leguniverzálisabb énekeseinknek. Kitűnő műfordító is. számos opera-szövegkönyvet ültetett at magyarra. Kimagasló énekes, ez vonalkozik az énektechnikára épp úgy. mint a muzikalitásra, stíluskészségre, az alakok átélt megformálására”. A lemezjátszón felcsendül Szabó Miklós egyik dala, egy olasz szám, a „Catari” (Hűtlen szív). A szöveget — mondanom sem kell — ő fordította. S miközben a le- • mez forog, csöngetnek: az előzi 5 esti műsorában előadott egyik itv ű szerzőjének az özvegye küldőt ,t gyönyörű virágcsokrot. Beszélgetésünk kezdetén cig a- rettával kínál. Meglepődöm, s megkérdezem: vajon az átkos fi ist nem zavarja-e, nem árt-e a har ig- jának? — Az énekesnek edzettnek 1 teli lennie — mosolyog —, majdho gy- nem sportembernek. Nem ke vés viszontagságot kell elviselnie; < esőben, fagyban, forróságban j árni az országot elkényeztetett fizikummal nem lehet. Szerei ricse. hogy drága szüleim spártai m ódon neveltek. Ehhez az említett ..országi árashoz” tudni kell, hogy Szabó IV íiklós ma, jóval túl a nyugdíjkorhatáron is, tevékeny ember. Am ellett, hogy komponál, irodalmi munkásságot fejt ki, rendszeres en és gyakorta koncertezik is. Ne mritkán feleségével együtt lép f el, aki maga is énekes, és egyébkén-1 kecskeméti születésű; így a nálunk adott hangversenyén kívül, családi szálak is városunkhoz fi izik a művészt. — Kecskemét... — szóig il meg halk. bársonyos hangján, elmerengve. — Fehérvár-rajo ngásom ne m h'omályosítja el e másik váré .s iránti szeretetet. Közel áll a s; uvernhez ez a nagymúltú város, s mindig szívesen éneklem a ' ’salrnus-t, amely a magyar zeneirodalom egyik csúcsa. * — Az adottságon, az éneklés technikájának elsajátításán, a beleélésen kívül mi a titka az igazi művészetnek? — kérdezem. — Elsősorban és mindenekfelett hinni kell abban, amit az ember csinál. Emellett szeretni kell a másokkal gondolatokat közlő emberi nyelvet. A saját anyanyelven kívül meg kell érezni az egyéb nyelvek „ízét” is. Hasznos segítséget jelentett ehhez több idegen nyelv elsajátítása és irodalmi, műfordítói munkásságom. A bel canto megannyi ..titka” közül az egyik ez: tudatában lenni annak, hogy szép hangzásokkal énekelni * épp úgy lehet’, mint jó hegedűn jól játszani. Persze, a szép hang önmagában kevés, ha nem mond vele semmit az ember. • — Melyek kedvenc műfajai, illetve szerepei? — Mindent énekeltem, talán a táncdalt kivéve. Kedvenc műfajom egyébként mindig az, amivel épp foglalkoznom kell. amit a közönség elé viszek. Vannak azért persze kedves szerepeim: a Tosca- ban Cgvarádossi. a Bajazzók Ca- nió-ja, vagy Des Grieux... Ugyanúgy nem tudnék egyetlen énekes-példaképet megnevezni. Mást tanul az ember Carusótól, Giglitől. Schipától, s megint mást Taubertől, Carrerastól vagy Björ- lingtől... Jó barátságban voltam Svéddel, Gyurkoviccsal, Szedővel, és még sok-sok becsületes törekvésű művésszel. Ami a repertoárját illeti, legalább _ hatvan-hetven operában „érzi magát otthon” ennyi van az ajkán és a szívében... Jóba Tibor LUDWIG FELS* * Várakozás A mellettem lévő gépnél dolgozott. Ugyanazt a munkát végeztük, s bár nem együtt, ahhoz mégis elég közel, hogy egymás gondját-baját észrevehessük. Egyikünk sem volt elégedett. Egyszer aztán meg is mondtam, hogy mit gondolunk. Hamarosan levelet kaptam a személyzeti osztálytól. Elbocsátottak. Megmutattam Savvas-nak. Hallgatott. Keveset tudott németül. Szívesen gondolok vissza a gyárban töltött utolsó napomra. Már csak azért is, meri a közelemben volt. Be sem fejezte az evést, már bekapcsolta a gépet, húzott még egy kortyot az üvegből, és máris nekigyürkőzött. Mert muszáj volt. Pálinkát iszom éhgyomorra. Pedig fáj a gyomrom. Szúrja a cigarettafüst. Ma én vagyok az első részeg, mondom magamban. Többször lehajolok a sörautomata pénzbedobó-nyílásához. Az üres üvegeket meg úgy állítom sorba, •Ludwig Fels fiatal nyugatnémet író, prózai műveket, elsősorban elbeszéléseket ir. Mind az NSZK, mind az NDK kortárs szerzők műveiből válogatott antológiában helyet kaptak elbeszélései, amelyekben társadalmának hétköznapjait jeleníti meg. hogy a mester is láthassa, amikor körbejár. Savvas mellettem izzadt, de mosolygott. Mindig higgadtnak tűnt. Egyszer meg a hőség miatt fürdőnadrágra vetkőzött. És meg kellett magyaráznom neki, hogy az tilos. Forrt a gépolaj. Izzadságban úszó testtel gyorsan visz- szabújt átnedvesedett ■ruhájába. Azt hiszem, egyszer a kantinban — a végtelen asztalsorok egyikénél, ahol mindenki mindent lenyel, — ott hozta tudomásomra, hogy néha bizony ő is üvölteni szeretne. Inkább egyél, mondtam neki. Vagy igyál, van nálam. Ez az üveg. Ha ez üres, mi tele vagyunk, magyaráztam neki németül. Meghívtam. Gyere velem, mondtam, megünnepeljük a búcsút. Találkozunk a kocsmában. Bólintott, mikor végre megértette, hogy miről van szó. Kezet nyújtott, és máris visszafordult a géphez. A gép nem hagyott időt kedveskedésre. Azért párszor még intett nekem. Korábban elmentem. Nem érdekel az egész buli. Nekem már úgyis mindegy. Majd csak találok valami új helyet, és az égész kezdődhet elölről. Az ember kénytelen magát eladni. Anélkül, hogy tulajdonosai örömét elronthatná. Mit érek vele, ha tudom, hogy másképp is lehetne? Az ember feje tele van szebbnél-szebb gondolatokkal, keze viszont még mindig a mocsokban turkál... Jár a szemem a kocsmában a pohártól az óráig, gyakrabban, mint máskor. Nem ismerek magamra. A nő a hátsó épületből — aki minden palitól meghagy egy gyereket — szintén itt van. Ugyanabban a gyárban dolgozik. És túl szegény ahhoz, hogy valaha is nemet mondhasson. Most az újság vastagbetűs címein nevet. Itt minden további nélkül lehet olvasgatni. A nő miatt már merészkednek befele az első külföldiek. Hozzák magukkal az egészséges kultúrát... A nő anyja meg biztos otthon van, vigyáz az unokákra. Csak jönne már végre Savvas! Kölcsönösen vállon veregetnénk, vagy barátságosan gyomorszájon bokszolhatnánk egymást. Nevethetnénk levegő nélkül. A levegő úgyis bűzlik. Várok jóleső hallgatására. Ülni csendben az asztalnál, és hangulatot teremteni mozdulatokkal. Kezdetben ez a lehető legjobb mód arra, hogy megértsük egymást. A hallgatás közelebb hoz bennünket. Már egyszerűen képtelen vagyok rríindig ugyanazokat a szavakat hallani. Semmiféle változást nem hirdetnek. Agyonszajkózzák őket. Társra van szükségem. Niedzielsky Katalin fordítása Elmozdul a csabonyi baki er ház Ha valaki a napokban a Kunszentmiklós—Duna- pataj vasútvonalon utazott, Szalkszentmárton és Dunavecse között, az egyik őnháznál furcsa gyülekezetei figyelhetett meg. A baktenház udvarán reflektorok, aggregátor, kamera. Itt forgatja ugyanis a Televízió Rideg Sándor: Indul a bakterház című regényének filmváltozatát, Mihályfy Imre rendezésében. Két snitt között tudtam néhány szót váltani a rendezővel, és a „Bendegúzt” alakító Olvasztó Imrével. — A MÁV Szegedi Igazgatósága jelölte ki nekünk ezt az őrházat színhelyül. A csabonyi megálló megszűnt, az épületre nincs tovább szükségük. Mi aztán, amint ezt Rideg Sándor megálmodta, el is mozdítjuk a helyéről a forgatás végén — tájékoztat Mihályfy Imre. — Eredetileg terveztük, hogy amatőr szereplőknek adjuk a megbízásokat, de nem találtunk megfelelőket az elképzeléseinkhez, kivéve Imrét, de hát beszéljen erről ő maga. — Ahogy Imre bácsi mondotta nekem — kezdi a kis Olvasztó Imre — körülbelül négyezer gyerek közül választott ki Bendegúznak. Már sok gyerekfilmet láttam a tv-ben, meg a moziban, de sose gondoltam, hogy milyen szétszabdaltan veszik föl, meg hogy a szereplőkön kívül ilyen sok ember kell hozzá. Úgy hogy amikor a múlt héten hazamehettem Szentlőrinckátára a nevelőszüleitmhez, nagy előadást kellett tartanom a barátoknak, testvéreknek a filmezésről. De azért szeretem ezt a munkát, sokat utazhatok, új barátaim lettek, mint a „Patást” alakító Haumann Péter vagy a másik jóbarát a Pió- cás (Szilágyi István), akit én Lópici Gáspárnak nevezek. Imre még folytatná, de az építészek befejezték a munkát, kezdődik a forgatás. Szabó István felvételvezető szegődik mellém kísérőnek, ő Imre budapesti dajkája. — A fiút egyéves korában adták állami gondo• A rendező és a kis Olvasztó Imre a próbán. Horváth Teri, „Banya”, és Pécsi Ildikó, Rozi alakítója. zásba, három és fél éves korában vette magához a hétgyermekes szentlőrinokátai család. Náluk igazi otthonra talált a most már harmadik osztályba járó, jó tanuló gyerek. Otthonosan érzi magát a stábnál, csak akkor van baj, amikor nem ért egyet filmbéli önmagával, durvábban tenne igazságot, jobban tmegmondogatná, persze a jó pedagógiai érzékkel rendelkező Mihályfy Imrének ezek nem okoznak nagyobb nehézséget. — Kik szerepelnek még az említetteken kívül a filmben? — Nagyszerű szereplőgárdával dolgozunk. Koltai Róbert játssza a Bakter szerepét, Horváth Teri a „Banya” megszemélyesítője, „Rozit” Pécsi Ildikó játssza. — Vajon mikor láthatják a tv-nézők a produkciót? — A fölvételekkel jól haladunk jó időnk volt, a MAFILM-től megkaptunk minden segítséget, így ha továbbra sem lesz fönnakadás. a tavasszal már képernyőre kerülhet a vasutascsalád története. Farkas P. József
