Petőfi Népe, 1979. augusztus (34. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-17 / 192. szám
1979. augusztus 17. • PETŐFI NÉPE • 5 Tevan Andor emlékezete EGY FALUSI NÓTÁRIUS BUDAI UTAZÁSA ♦ * TEVAN KIAIWS ♦ B‘ Békéscsabán 1903 óta volt a Tevan-család birtokában egy kis könyv- és papírkereskedés. Hozzá tartozott egy kezdetleges, lábbal hajtható tégelysajtó, amellyel névjegyeket, meghívókat lehetett előállítani. Ez a kis gép nagy hatást gyakorolt a tulajdonos legidősebb fiára, az 1889. augusztus 15-én született Tevan Andorra: elhatározta, hogy nyomdász és könyvkiadó lesz. Apja nem ellenezte szándékát, sőt, elősegítette azzal, hogy a bécsi grafikus főiskolára küldte tanulni. Tevan tanulmányai befejezése után 1909-ben tért. haza és nyomban hozzáfogott merész terve megvalósításához. Első feladata a nyomda korszerűsítése volt. Háromévi hitelre beszerzett két korszerű gyorssajtót és két modern betűkészletet. Már ebben az esztendőben megjelentetett néhány kötetet, de komolyabb formában csak 1911-ben kezdődött kiadói tevékenysége. Sokat járt a fővárosba, s itt barátságot kötött a Nyugat köré csoportosult fiatal írókkal. Kiadványai sorában az ő műveiken kívül Anatole France regényei kaptak a legnagyobb számmal helyet. A Tevan Könyvtár Hazánkban a századforduló után két olyan jól ismert füzetes sorozat volt, amelyik olcsó áron színvonalas irodalmi és tudományos-népszerűsítő műveket adott a közönség kezébe, az Olcsó és a Magyar Könyvtár. Mindkettőt erősen konzervatív szellemben szerkesztették; a modern, haladó irodalmat teljesen mellőzték. Két tőkeerős cég, a Franklin és a Lampel adta ki. Velük vette fel a versenyt a minimális felszereléssel rendelkező, még középüzemnek sem mondható nyomda tulajdonosa, Tevan Andor, amikor 1913-ban megindította a Tevan Könyvtár nevű sorozatát. Füzeteiben elbeszélések, regények, színdarabok, esszék, versek, publicisztikai írások kaptak helyet. A sorozat jelentőségét akkor érthetjük meg igazán, ha a benne kiadott szerzők névsorát áttekintjük. A magyarok közül említsük meg Ady, Csáth Géza, Juhász Gyula, Kaffka Margit, Karinthy, Kosztolányi, Krúdy, Nagy Lajos, Szép Ernő, Színi Gyula, Tabéry Géza, a külföldiek közül pedig Anatolé France, Leonid Andreev, Claudel, Hauptmann. Gottfried Keller, Kuprin. Heinrich és Thomas Mann, Maupassant, Strindberg. Tolsztoj és Mark Twain nevét. Eszméiket, működésüket a kritikusok, az Akadémia, a korabeli lapok túlnyomó része és általában az egész „hivatalos” Magyarország vagy elítélte, vagy hallgatással mellőzte. Tevan elévülhetetlen irodalomtörténeti érdeme, hogy a Nyugat-nemzedék legjelentősebb kiadója lett. Abban a korban, amikor a tudományos, irodalmi és művészeti életben mindent csak Budapest fémjelzett, a kis alföldi város nyomdája jelentette meg a leghaladóbb szellemű irodalmi műveket. Amatőr kiadványok Tevan szenvedélyesen szerette mesterségét, mindig arra törekedett, hogy szép könyvek kerüljenek ki sajtója alól. De a verseny- képes ár miatt legtöbb kiadványát olcsón, egyszerűen kellett kiállítania. Tudását amatőr könyveivel bizonyította be, amelyek a Kner Nyomda termékeivel együtt a magyar könyvművészet újjászületését jelentették. Szíj Rezső 14 ilyen munkáját sorolja fel. Sorukban az első 1913- ban 500 példányban Kosztolányi kötete, A szegény kisgyermeke panaszai. Keskeny formájával, nemesen egyszerű tipográfiájával már ez is nagy tetszést aratott a könyvbarátok közt, az igazi, átütő erejű sikert azonban 1916-ban aratta Krúdy Aranykéz utcai szép napok című könyvével, amely Major Henrik finom, könnyed illusztrációival jelent meg. Ettől kezdve 1926-ig majdnem minden évben adott ki 200—300 példányban — többre nem akadt vevő! — bibliofil könyveket a régi magyar irodalom gyöngyszemeiből. Fazekas Ludas Matyijét, Csokonai verseit, Kármán Fanni hagyományai című kiregényét, Kisfaludy Sándor regéit, Kisfaludy Károly Tollagiját, Fáy Andrástól a Különös végrendeletet, Vörösmarty Két szomszédvárát, Petőfi Apos- tolját. Ezekben a kötetekben a tartalom és a külső csodálatos harmóniában olvadt össze. Divéky József és Kolozsvári Sándor illusztrálta, de a Kármán-regény- hez maga Tevan készítette a nyomódúcokat, mert grafikusnak is kiváló volt. Az első világháború idején töretlen erővel folytatta a kiadói tevékenységet, noha az anyaghiány egyre több nehézséget okozott. A Tevan Könyvtárnak a háború végéig 200 füzete jelent meg. De az 1919 utáni ínséges időben — mint egyik levelében írta — „csak silány papíroson ocsmány festékkel” tudott nyomni, ezek a művészi törekvéseitől távol eső könyvek „valóságos undort ébresztettek benne”, s ezért 1925 után kiárusította egész könyvkészletét. Ettől kezdve csak néhány könyvet adott ki. nyomdájában főleg propagandakiadványok, báli és egyéb meghívók, hivatali nyomtatványok készültek. A Horthy-korszak végén újból sor került egy nagy művészi becsvággyal tervezett kötet kiadására. A bölcs Esópusnak fabulái címmel újból megjelentette régi olasz metszetekkel díszítve Hel- tai Cáspár 1566-ban kiadott művét. 1943 karácsonyára készült el 1200 példányban. Az utolsó évtized 1944-ben a fasiszták elhurcolták Tevant, Bécsben kellett romokat takarítani és havat lapátolni. A felszabadulás után azonnal újjászervezte nyomdáját. Ekkor a szükségleteknek megfelelően elsősorban gyógyszeresdobozokat készített. Nem tudott azonban hűtlen lenni a könyvkiadáshoz sem. 1948-ban megjelentette Keleti Artúr fordításában, Hincz Gyula 120 színes rajzával díszítve Anatole France művét, a Nyársforgató Jakabot. A tipogra- fizálás mellett vésőt is ragadott, és maga metszette az illusztrációk színeit nyomó linóleumlapokat. Az utolérhetetlen művészettel készült kiadvány nemcsak az év legszebb könyve címét nyerte el, hanem a szakértők szerint sokkal szebb a francia kiadósoknál is. 1949-ben Tevan felajánlotta nyomdáját az államnak, maga pedig a Művelt Nép és az Ifjúsági Kiadónál gyümölcsöztette szakértelmét. Sokoldalúságára jellemző, hogy Török Bálint álnéven fordított is németből, franciából és vitacikkeket írt a betű és rajz kapcsolatáról. Utolsó műve a terjedelmes A könyv évezredes útja. Sajnos, a szerző a kézirat nyomdába adásakor, 1955. október 5-én elhunyt. Ennek a* műnek az előszavából idézzük azt a mondatot, amely egész életművére jellemző: „A szép könyv iránti érdeklődést igyekeztem felkelteni, valamit átplántálni (az olvasóba) abból a sok örömből, gyönyörűségből, amit nekem a szép könyvekkel való foglalkozás jelentett.” V—s Vivaldi vonósai néhány másodperc szünetet tartanak, egy szék megreccsen, valaki a zsebkendőjébe köhög, a karmester lapoz a partitúrában, s a szabadtéri koncertpark villanyfény-vi tágította fekete-zöld lombjai alatt felhangzik a Nyár. Napsugár, búzakévék, mezei virágból kötött csokor, kergetőző felhők, csillogó víztükör. Öröm, kötetlenség, pihenés. A kép idillikus és valódi is. Bár a nyár szóra felmerülő kép igaz az üjjongásra késztető vakációnak is van másik oldala. A munkáé. A szántóföldé, a műhelyé, a terepé, a kórházé, a fűszerbolté, az íróasztalé, az autóbusz volánjáé, a kohászstangáé. Sztereotip és hiányos felsorolása ez ama bizonyos másik oldalnak, ,a másik oldal képsorának, tehát tetszés szerint bővíthető. kiemelhető belőle ez és az, kinek-kinek megítélése, s a dolog társadalmi fontossága szerint, Válogatunk tehát, és válogatás közben kicsit irigykedve gondolunk azokra, hagyjuk ki azokat a munkagépek sorából, akik együtt vakációznak a már eleve kihagyottakkal, a színházzal és az iskolával. E most kihagyottak pedig nem mások, mint a művelődési intézmények, és azok. akik ott dolgoznak. Azok, akik a közművelődési évad idején ,nem a ma és a holnap, hanem a holnapután lehetőségeit teremtik meg a tudás, az ismeretek felnőtt embereknek való továbbadásával, s áttételesen bár, de végeredményben anyagi értékeket teremtenek a jövő számára, akárcsak a tanítók és a tanárok. * De helyes-e kihagyni a hivatásos népművelőket' a nyári munka képsorából? Száz ember közül kilencvenkilenc azt mondaná, hogy igen. Ugyan mi dolga is lehet a népművelőnek, „uborkaszezonban?” Nos. hagyjuk a nyári programokat, ne beszéljünk most a szabadtéri koncertek, színielőadások megszervezéséről, végügyelé- séről. de beszéljünk a beat-kon- certekről. ahol — a szabadtéri színpad méreteihez képest — nyolcszáz. vagy ezernyolcszáz fegyelmezetlen és arénázó ifjú embert kell féken tartaniok. Ne beszéljünk arról, hogy sok városban a gyerekek szórakoztatására még a strandokon is ügyeletet tartanak a kicsikkel, sportversenyeket rendeznek számukra, színes rajzfilmeket vetítenek — ne beszéljünk ezekről, hiszen az őszi— téli—tavaszi évad munkájához kénest mindez csakugyan csekélység. Ám beszéljünk arról, br.gv éppen ezekben a hetekben é« hónapokban készül el gondoláiban é« papíron mindaz, amit az ifjú és az idősebb közönség észtéi nvár elejéig kapni fog színházban hangversenyteremben. kiállítási teamekben, klubokban. szakkörökben, öntevékeny művészeti csoportokban. A nyár a következe évad előkészítésének irleie minden népművelő számára. nem nedig a gondtalan, kötetlen. végeláthatallanul hosszú' vakációzásé. Illesszük csak a többi közé ezt a képet, a nyáron is dolgozó népművelő képét, és gondoljuk el, mi minden szükséges ahhoz, a tárgyi adottságokon túl persze. hogy egy város, egy község művelődési háza azt nyújtsa, s olyan mennyiségben és minőségben, ami egyrészt kielégíti a város vagy a község lakóinak igényét, másrészt igényt kelt a közönségben, azaz egy lépéssel mindig előbbre jár a közkívánalomnál és a közízlésnél. * Sok év elmúlt már azóta, hogy a vidéki kultúrházakban megjelentek az első, még „nem szakmásított” népművelők. Azóta a kívánalmak megsokasodtak, azóta megszületett az irányelveket és keretei adó közművelődési törvény — napjainkban már nemcsak a hídépítés technológiája más, mint volt. hanem a tudat- építés technológiája is. S változott a felhasználandó nyersanyag összetétele is, elavult formákkal éppúgy nem lehet ma már az emberek elé állni, mint elavult ismeretanyaggal. S éppen ilyenkor, a tervezés időszakában ébred rá a népművelő arra. hogy nehezebb dolgokra kell vállalkoznia, mint a megelőző nyáron. Gondoljuk csak meg: a tudományos forradalom hullámai csapkodják tudatunk partjait; tudományos és műszaki középkáderek tízezerszámra hagyják el az oktatási intézményeket. Mit ért és fogad be ebből az úgynevezett köznapi, a tudomány- nyál közvetlen kapcsolatban nem levő hivatású, vagy munkakörű ember? Semmit, vagy legalább is nem sokat. így gondolja az ember, pedig tudja azt. hogy az emberi ismeretek épületének egymástól legtávolabb eső szárnyai, falai, szobái is összefüggnek egymással, hogv az emberi kultúra egy és oszthatatlan. Kell tehát, hogy az emberekeS érdekelje, kell. hogy ne menjenek el közömbösen e dolgok mellett, s bár ma már polihisztor nem lehet senki, ugyanilyen lehetetlen, hogy bárki is tokba bújt ember módjára vegetáljon, rábízva a világ dolgát — minden tekintetben — a többiekre. Pontosan ez a felnőttekkel, az iskolán-szakiskolán túliakkal foglalkozó népművelő elsődleges dolga, ennek a kíváncsiságnak, az általános, a minden iránti érdeklődésnek felkeltése, meehagvva. s ápolva persze a szakirányú érdeklődést is. * Művelődéspolitikánk ideálja a sokoldalúan képzett szakember, aki egyúttal társadalmi érdeklődésű is. Az az ember, aki nem emeli bálvánnyá sem az úgynevezett humán, sem a természet- tudományos műveltséget. Az az ember, aki zárt ismeretskatulyák helyett a teljességre, illetve a teljesség felé való nyitottságra törekszik. Akinek van igénye mindarra, ami emberi vívmány, s aki az összefüggések felismerésére törekszik. Ilyen igénnyel lén fel. illetve ilven igényt realizál ma már a népművelők képzése, s ez az igény realizálódik ma már minden jó népnevelő munkájában. A nyári munkában, az előkészítésben is. K. D. .'.V.V.V.V.V TUDÓSOK, ÍRÓK, MŰVÉSZEK, EMLÉKEK „Elviszem én ingyen is, ha honvéd az úr” Mészáros Lázár altábornagy azonnal fölismerte az elvesztett 1849-es temesvári csata tragikus következményeit, kétségbeesve rögzítette nemzetveszejtő jelentőségét: „Augusztus kilencediké uz elhamarkodott megütközés miatt szintén oly gyászos napja lett a magyarnak — csakhogy dicstelenebb — mint a mohácsi." Néhány nap múlva Görgey Artúr 32 314 társával együtt feltétel nélkül letette Világosnál a fegyvert. Hiába állt még a másik három magyar hadsereg, a politikai vezetés összeomlása megpecsételte a szabadságharc sorsát. A Facsét, Karánsebes környékén gyülekező honvédek úgy döntöttek, hogy megpróbálnak hazaszökni, vagy külföldre távoznak. A súlyosan beteg Vajda János költő, nemzetőr-százados — később rövid ideig a kiskunhalasi kataszteri hivatal tisztviselője — is dülöutakon bujkálva törekedett dunántúli otthona felé, éppen százharminc esztendeje. Szerencséjére Kecskemétnek irányította lépteit, nem is sejtve tán, hogy itt szívesen segítik a honfiakat. A mai Batthyány utca egyik házában talált menedéket Horváth Mihály miniszter is, míg hamis papírokkal az apaji pusztákon, a bakonyi rengetegen át külföldre távozhatott. 1869-ben írta meg Vajda János szabadságharcos emlékeit, amely most újra olvasható a Magyar századok sorozatban megjelent Küzdelem, bukás, megtorlás című kötetben. Emlékirataiból most a hírős városhoz kapcsolódó részeket közöljük. (H. N.) Vajda János: Bujdosás Csongrádról gyalog indultam Kecskemétnek. A földeken dolgozó munkások fölismerve mesz- sziről, hogy alkalmasint honvéd- féle lehetek, kijöttek elém az útra. és tiszteletteljesen, mint ez a magyar pór szokása, kérdezget, tek a haza állapotja felől. Hallották mái;, de nem akarták hinni a fegyverletétel, a harc vég- jeges megszűntének hírét. Én egy kissé értettem a nép nyelvén szólam, s elmondtam röviden, amint éreztem, ami egyébiránt egyhangú véleménye volt az összes magyarságnak, hogy jobb vezérlet mellett ki lehetett volna tartani, de a mozgalom élén álló egyénekben hiányzott az egyetértés. Leírhatatlan szomorúság tükröződött e jó emberek arcán, a legtisztább, legnemesebb hazafájdalom szorongatta szíveiket. Méltó tárgyai lehettek volna egy remek festőnek, mert hitem szerint semmiféle nemzet pórja a haza eszméjéért úgy lelkesedni, mint a magyar, nem képes, s e tekintetben a mi népünk egyetlenséget képez a keresztyén népcsaládban. — De ugyan már miért tették ezt a vezérek? Hiszen még eddig úgyszólván csak a gyerekek voltak oda harcolni. Jól viselték magokat azok is. De hát csak gyönge fejletlen fiúk voltak. Mi, a java nép, a férfiak még mind itthon voltunk. Miért nem hitt bennünket Kossuth? Majd akkor látott volna még harcot a világ, mikor a huszonnyolc—harminc éves emberek vették volna át a fegyvert! — De hiszen nincs még Vége a dolognak. Nem lehet a! Ez volt vége rendesen a töprengésnek Egy jó órányira lehettem Kecskeméttől. midőn egy félreeső tanyából egy kabátos úr jött felém, s kérdé. hová megyek, mondom, hogy Fehérbe igyekszem. — Ne menjen be Kecskemétre, mert elfogják. — De hát mit tegyek? Hová menjek? — Egyetlenegy bejárásnál nincsen őr, azt én ismerem, s beszállítom önt kocsimon, ott benn aztán akármely magyar ember elrejti, akinek katonája nincsen. A derék hazafi befogott, s nemcsak ingyen beszállított, de még pénzzel js kínált. Csakugyan nem volt őr azon a zugútcán, ahol belopott a városba. S alig tett le ÚTTÖRŐÉLET Rajtitkárképzőn, Balatonfenyvesen • Fenyvesen, a szabadtéri színpadnak kiképzett teraszon készült a kép a résztvevők egy csoportjáról. összesen hatvanhat úttörő érkezett a soron következő rajtit- kárképző táborba, Balatonfeny- vesre, a kecskeméti, bajai és kalocsai járás, valamint Kiskunfélegyháza és Kiskunhalas úttörőcsapataitól Lozsy Márta úttörőelnök vezetésével. A tizenegy napos táborozás ideje alatt alaposan felkészítették őket a következő mozgalmi esztendő programjával kapcsolatos fejadatok elvégzésére. Megismerkedtek a testvér pionírszervezetek életével, a rajok tízperces műsorral jelenítették meg a szovjet, a csehszlovák, a lengyel és az NDK- beli pajtások életét. Részletesen és alaposan foglalkoztak a mozgalmi élet alaki szabályaival. az egyenruhák jelzéseivel. az út-, síp- és karjelekkel. A portyákat, kirándulásokat természetesen nem hagyták ki a programból, a szövetség szervezeti felépítését az úttörőtanács, a rajvezetőség szerepét, feladatait is aprólékosan megismerték. Készítettek különféle programterveket, naptárakat, rajfalat, tábori kiállítást. Különösen jelentősnek tartották a bemutató rajfoglalkozásokat, a vetélkedők szervezésének és lebonyolításának megismerését. Az úttörőcsapatoknál tevékenykedő rajvezetők első számú segítőtársai közülük, rajtitkárok közül kerülnek ki. A táborvezető jó munkájukért dicséretben részesítette a tábor két résztvevőjét, a hajósi Alföldi Angélát és a Dá- vodról érkezett Galló Attilát, mert a képzés idején lankadatlan szorgalommal. figyelemmel dolgoztak. Úgy jöttek, akár társaik: jó újtjtörőmunkájuk jutalmául. És úgy készültek a további feladatok elvégzésére, akár az Apostagról érkezett Sztrinkó Kati, a fajszi Felgyöi Sándor és a szalkszent- mártoni Borbély Éva, aki csapatánál eddig a krónikás tisztét töltötte be. Valamennyien most lesznek hetedikesek, érdeklődési körük alapján ebben az esztendőben már nyilvánvalóan eldöntik, hol, merre tanulnak tovább, választanak életre szóló hivatást. A rajtitkárképzőn gyermekvezetőkké képezték őket, a továbbiakban elvárják tőlük, hogy példás magaviseletükkel és tőlük telhető jó tanulással -társaik előtt példaként álljanak! A Balatonfenyvesen töltött idő alatt a mozgalmi képzés mellett jutott idő keszthelyi kirándulásra, a Festetich-kastély kincseinek megtekintésére. Jártak Badacsonyban, a Kisfaludy-házban. — szabatos mondatokban mondják el élményeiket, és mindazt, amit a Kisfaludyakról, a Helikon-ünnepségekről. Jókai Mórról, Széchenyi Istvánról és a Balatonról tudnak. Búcsúzóul a rajfalakat mutatják meg. Nagyon ötletesen, kevés pénzből oldották meg a házi kiállításoknak is felfogható, az itt töltött napok eseményeit rögzítő beszámolót. A hatvanhat úttörő négy rajfala valamennyiüknek példa, rajzolják, füzetbe írják mindazt, amit a másik falon jónak találnak, otthon hasonlóan, vagy kissé módosítva kiviteleznek. A rajtitkárképzőről haza Bács- Kiskunba azzal a. megnyugtató érzéssel indulunk, hogy Fenyvesen komoly, jó segítőtársakat képeztek a. megye úttörőcsapatának vezetői, rajvezetői, és a csapat tagjai részére! S. K. az utcán, amint az első ház előtt elmegyek, künn ácsorgó asszonyok szólítottak meg: — Hová mén az istenért? Hiszen mindjárt elfogják! Jöjjön be hozzánk, elrejtjük, átöltöztetjük, jól tartjuk, azután majd, ha tisztul a levegő, odábbmehet. Megköszöntem ' szívességüket, hogy majd csak a kocsmába megyek. De e hívás minden háznál ismétlődött. — Tegye el azt a sipkát! Jöjjön, adunk egy rossz kalapot. Teri ngettét. ne menjen tovább! Nem látja, hogy teli van a város huncut némettel? Alig bírtam szabadulni. Én valósággal abba bíztam, hogy beteg vagyok, ha elfognak is, megint csak kórházba küldenek, s onnan könnyű elszabadulni. De meg azt is észrevettem, hogy olyannyira teli van a város katonával, miszerint nemigen bajlódnak a foglyok elszállásolásával. Ügy is tudták ők, hogy előbb-utóbb kezükbe kerül minden bújdosó, aminthogy úgy is lett. De a nép nem hitt a végleges veszteségben, s azt gondo- lá, hogy csakhamar kiüt a harc megint, addig is menekedjék, aki tud. Az asszonyok gondoskodása, buzgósága és áldozatkészsége olyan általános volt, mintha valóságos tervszerű összeesküvés eredménye lett volna. Hiába mentegetőztem, végre is asszonykézbe kerültem. A korcsmárosné is csak olyan lelkes hölgy volt, mint a többi. Eldugott egy különszobá- ba, pompás vacsorát adott, s hiába mondtam, hogy nem ehetem, egyre kínált, s nagyszerű ágyat vetett. Reggeli kilenc órakor kezében két kalappal tért haza a piacról. Az egyik fehér molnárkalap, a másik egy fekete hengerkalap volt. Akármelyiket tettem föl, mindkettő oly tökéletesen kivett formámból, hogy alig ismertem magamra. Végre is a hengerkalapot választottam. Mert a korcsmárosné egyáltalán meg nem engedte. • hogy a honvédsipkában menjek ki az utcára. Mert, úgymond, a szörnyű gyalázatot, hogy tőle egy honvédet elfogjanak, magára nem veheti. Lenne neki mit hallani a többi asszonytól ! A hengerkalapban kimentem az utcára. Oly sült német arcom volt első tekintetre, hogy egész bátran jártam-keltem a katonák leözt, s olvasgattam a főőrség szeme láttára a falakra aggatott hirdetéseket, melyeken az akasztófa, lőpor és golyó kifejezések csak úgy hemzseglek. A téren palotai meszes kocsikat találtam, akikkel, miután Fehérváron voltak keresztül menendők, a hazavitel iránt alkuba bocsátkoztam. Ezek a borzasztó tilalom dacára magyar bankjegyeket vásároltak be. öt forint magyar bankjegyet három osztrák forintért váltottak be. — Maguk elveszik a magyar bankjegyet, ugye? — kérdém az egyiket. Gyanúsan pillantott hengeremre, ha nem vagyok-e kém. De amint jól arcomba nézett, elnevette magát — El hát — mondá —, ameny- nyit beválthatok. Csak ide vele. — Én nem akarok egyebet, csak hogy amiért hazavisz, a fuvarbért magyar pénzjegyben fizethessem ki. — Hisz elviszem én ingyen is, ha honvéd az úr. Népművelők nyáron