Petőfi Népe, 1979. augusztus (34. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-11 / 187. szám

2 • PETŐFI NÉPE • 1979. augusztus 11. Amerikai képviselők Budapesten • Aczél György tegnap fogadta az amerikai képviselők küldöttségét. (MTI-fotó, Torma Sándor (elvétele — Teleíotó—KS) események sorokban NEW YORK _____________________ A Palesztinái Felszabadítási Szervezet az el nem kötelezett or­szágok mozgalmának segítségével az ENSZ-közgyűlés rendkívüli ülésszakának összehívását fogja szorgalmazni, amennyiben az Egyesült Államok, bejelentett szándékának megfelelően, megvé­tózza a Biztonsági Tanács dönté­sére váró tervezetet. (MTI) LA PAZ Walter Guevara Arze, az egy évre megválasztott új bolíviai ál­lamfő csütörtökön megalakította kormányát. Az új kabinet jórészt kevésbé ismert politikai személyi­ségekből áll. A kormány tagjai között egyetlen katona van: Is­mael Saavedra hadügyminiszter, aki az eddigi katonai kormányzat­ban Is ugyanezt a posztot töltötte be. (AFP) BELGRAD Dusán Dragoszavac, a JKSZ KB elnökségének titkára Dubrovnik­ben időszerű nemzetközi kérdé­sekről és a pártközi kapcsolatok­ról tárgyalt Santiago Carrillóval, a Spanyol KB főtitkárával, aki Ju­goszláviában tölti szabadságát. (MTI) ____________________ M ANAGUA___________________ R odrigo Carazo Costa Ríca-i államfő, aki hivatalos látogatáson tartózkodik Managuában, oktatás­ügyi és mezőgazdasági egyezmé­nyeket kötött a nicaraguai veze­téssel. Rodrigo Carazo, az első ál­lamfő, aki a forradalom győzelme óla Nicaraguába látogatott, elége­detten szólt tárgyalásainak ered­ményeiről. Mint ismeretes, Costa Rica az elsők között nyújtott tá­mogatást a sandinisták harcához. (Prensa Latina) TOKIO ____________________ T űz ütött ki csütörtökön a Midway repülőgép-anyahajón, az amerikai 7. flotta zászlóshajó­ján. A tűz következtében egy em­ber meghalt, 17-en pedig megse­besültek. Mint az amerikai hadi- tengerészet szóvivője elmondotta, a tüzet az egyik légkondicionáló berendezés hibája okozta. (UPI) WASHINGTON Kudarcot vallott egy „Toma­hawk” típusú szárnyasrakéta ki­lövése — jelentette be csütörtö­kön Washingtonban a Pentagon egy magas rangú tisztviselője. A kísérletre a kaliforniai partoknál került sor a „Guitarro” atomten­geralattjáró fedélzetéről. A kilö­vés sikeres volt, később azonban a rakéta letért beprogramozott útvonaláról és végül is a tengerbe zuhant. A „Tomahawk” típusú rakétával ez volt a 42. kísérlet és a nyolcadik, amely kudarccal vég­ződött. (TASZSZ, AFP) Az Amerikai Képviselőház Kül­döttsége, John Brademas képvise­lővel, a képviselőház demokrata­párti többségének helyettes ve­zetőjével az élén, néhány napos látogatást tett Budapesten. A küldöttséget pénteken fogad­ta Aczél György, a Miniszterta­nács elnökhelyettese. Jelen volt Philip M. Kaiser, az Amerikai DAR ES SALAAM Nyerere tanzániai államfő pén­teken meglepetésszerűen annak a véleményének adott hangot, hogy a ZIMBABWE hazafias front va­lószínűleg mégis elfogadja a lu- sakai nemzetközösségi konferen­cián előterjesztett brit javaslat két alapelemét, a harmadik, so­kat vitatott kérdésben, az ország rendifenntartó erői irányításának kérdésében pedig „hajlik a kompromisszumra”. Nyerere, aki a frontországok szóvivőjének szá­mít a rhodesiai kérdésben, annak ellenére nyilatkozott így, hogy mind Nkomo, mind pedig Mu­gabe. a hazafias front két szár­nyának vezetői előző nap erős fenntartásaikat hangoztatták a lusakai nemzetközösségi konfe­rencián elfogadott brit rendezési javaslattal szemben. A tanzániai államfő' szerint a hazafias front elfogadja a választások és az új alkotmány gondolatát. (UPI) LONDON Margaret Thatcher brit mi­niszterelnök pénteken rendkívüli kabinetülésen számolt be a brit nemzetközösség tagállamainak lu­sakai konferenciájáról, az ott elfogadott rhodesiai rendezési tervről és az érdekelt feleknek a tervvel kapcsolatos első reagálá­Egyesült Államok budapesti nagy­követe. A képviselők találkoztak és esz­mecserét folytattak Szalai Béla külkereskedelmi államtitkárral, és Nagy János külügyminiszter-he­lyettessel a magyar—amerikai kapcsolatok időszerű kérdéseiről. (MTI) sálról. A kormányfő „diadalnak” nevezte a rhodesiai kérdésben Lusakában született megállapo­dást és részletesen felvázolta a rendezésben érdekelt felek szep­tember közepére tervezett londo­ni kerekasztal-konferenciának összehívására teendő lépéseket. Lord Carrington külügyminisz­ter a kormány ülésén tájékozta­tót adott arról a megbeszélésről, amelyet csütörtökön folytatott Londonban Derek Day-vel, a brit kormány rhodesiai külön- meg'bízottjával. Day, akit kon­zultációra rendeltek haza Salis- buryből, e hét végén újabb inst­rukciókkal tér vissza a rhodesiai fővárosba. A brit kormány tagjai és a Whitehall tisztviselői a kabinet ülése után bizakodásuknak ad­tak hangot, hogy Muzorewa — a lusakai megállapodással kap­csolatban a hét elején elhangzott bírálata ellenére — részt fog venni a tervezett londoni tanács­kozáson. Számítanak arra is, hogy a brit nemzetközösség afri­kai tagországai vezetőinek, főleg a „frontállamok” elnökeinek si­kerül rábírniuk Mugabét és Nko- mót a ZIMBABWE hazafias front társelnökét a részvételre. F. M. Felmondott fegyvervásárlási szerződések Az iráni kormány hivatalosan is felmondta az Egyesült Álla­mokkal kötött fegyvervásárlási szerződéseit. Erről adott tájékoz­tatást pénteken reggel Teherán­ban Szadegh Tabatabai iráni kor­mányszóvivő. Elmondta, hogy a kormány döntése összesen kilenc- milliárd dollár értékű szállítási megállapodásokat érvénytelení­tett, köztük F—16-os repülőgépek, valamint a legmodernebb Awacs radarriasztó-rendszer vásárlásá­ról kötött szerződéseket. Mint Tabatabai közölte, a sah rendszere által rendelt 75 db egyenként 60 millió dollár érté­kű F—14-es harcigépek már Iránba érkezett példányait a te- heráni kormány áruba bocsátja, változatlanul érvényesnek tekinti azonban az alkatrésszállításokkal kapcsolatos korábbi szerződéseket. Végezetül közölte, hogy Irán felmondta a Német Szövetségi Köztársasággal tengeralattjárók, valamint haditengerészeti kikötők berendezéseinek szállításáról alá­írt megállapodásokat, amelyeknek összértéke 5,5 milliárd dollárt tett ki. (AFP) A távozó nagykövet nyilatkozata Malcolm Toon, az Egyesült Ál­lamok távozó moszkvai nagykö­vete — változtatva még néhány hete is hangoztatott véleményén — a SALT—2. jóváhagyására biz­tatta a szenátust. Toon az Ameri­kai Külpolitikai Társaság egy ösz- szejövetelén tartott beszédet New Yorkban. Kijelentette: ha a sze­nátorok módosításokat eszközöl­nének a szerződés szövegén, ez ennak „halálát” jelentené. „Meggyőződésem, hogy a szer­ződés a lehető legjobb, amit el­érhettünk. Ennél is kedvezőbb feltételekért néhány ponton elfo­gadhatatlan engedményeket kel­lett volna tennünk más pontok­nál” — mondta, és hozzátette: ha a szenátus változtatna a már alá­írt szövegen, és az amerikai fél ezekkel a módosító javaslatokkal újra kezdené a tárgyalást a Szov­jetunióval „a legkevesebb, amire számíthat, hogy a szovjetek is új­ratárgyalást akarnak majd az amerikaiak számára kedvezően le­zárt kérdésekben”. Toon arra is figyelmeztetett, hogy a szerződés módosítása vagy elvetése rontana az Egyesült Államok és nyugat­európai szövetségesei viszonyán. i„játékteret engednek Moszkvá­nak” és rendkívül megnehezítené a szovjet—amerikai kapcsolatokat minden téren. (Reuter, UPI) Optimista vélemények a lusakai konferenciáról Űrrekord Közel két éve kering Föld kö­rüli pályán a Szaljut—6. Vlagyi­mir Satalov, a Szovjetunió két­szeres hőse ennek kapcsán nyilat­kozatot adott az űrállomások to­vábbi fejlődésének kérdéseiről. — Azt már Konsztantyin Ciol- kovszkij és Jurij Kondratyuk, az űrutazások előkészítői világosan látták — mondotta —, hogy az űrállomások szerepe a jövőben, megnő. S valóban, az első raké­ták felbocsátása után a szovjet tudósok minden figyelmüket az ember által lakott űrhajók megal­kotásának problémájára összpoh- tosították. A Vosztok és a Vosz- hod még nem felelt meg ennek a feladatnak: kományozható, több célra felhasználható űrhajóra volt szükség. Ez lett a Szojuz, amelynek ellátására később kidol­gozták a Progressz automata te­herszállítót is. Az irányítás legtöbb feladatát automatizálni lehet és kell is, hogy az űrhajósoknak több ide­jük maradjon tudományos tevé- » kenységre. Az űrállomásokon több tucat bonyolult műszert fogunk elhelyezni: a Szaljut—6-on pél­dául már több mint 50 működik. Ez nem kis szó, hiszen összsúlyuk meghaladja a másfél tonnát is! Az űrállomáson jelenleg folyó tu­dományos munka fő célja a kí­sérletezés, a különböző műszaki, biológiai folyamatok nem földi körülmények között folyó vizsgá­lata. — Elvileg már ma létrehozhat­nánk 10—20 főnyi, vagv még na­gyobb létszámú személyzettel re­pülő űrhajókat. De a nagy űrál­lomások műszaki-tudományos és főként gazdasági előnye piég nem döntő, hiszen jelenleg a Szaljutok nyújtotta lehetőségeket sem hasz­náljuk igazán ki. tgv fő célunk egyelőre a mosta­ni űrállomások továbbfejlesztése. Javítjuk az űrhajósok létfeltéte­leit, s az űrállomás megbízható­személyzet, annál hatékonyabb a munkája. Növekszik a kutatások gazdaságossága is. Egyelörg nem lehet megmonda­ni, mennyi a földközeli űrállomá­sokon való tartózkodás optimális ideje. Ezt az orvosi kísérletek és a gyakorlat fogják eldönteni. Az már mindenesetre bebizonyoso­dott, hogy igen lényeges szempont a munkára és a pihenésre fordí­tott idő helyes arányának megál­lapítása — fejezte be nyilatkoza­tát V. Satalov. . APN—KS • A földi megfigyelőközpontban szakemberek tu­catjai kísérik figyelemmel szüntelenül az űrállomás­ról érkező telemetrikus adatokat. • A Jobb oldali képen a világűrben működő beren­dezések jelzéseit vevő antennák. (Telefotó— TASZSZ—MTI—KS) ságát. Ez utóbbi kérdés igen bo­nyolult: a Földön kevés gép dol­gozik hónapokon, éveken át fo­lyamatosan. Az alkatrészek pótlá­sa. cseréje, a világűrben igen bo­nyolult, viszont épp a tervszerű megelőző karbantartás tette lehe­tővé, hogy a Szaljut—6 már ilyen hosszú ideig üzemelhessen. 6-on A Szaljut—6-on a szovjet űrha­jósok már jó pár rekordot meg­döntötték, Ljahov és Rjumin már több mint másfél száz napja van a világűrben. A hosszadalmas űr­repülés azonban nem öncélú, nem rekordhajhászás, Minél hosszabb ideig tart egy űrrepülés, annál több tapasztalatra tesz szert a a Szaljut NAPI KOMMENTÁR A Pershing-program ífffíSSsiiíiS Meg javában tart az amerikai szenátusban a SALT-vita, Nyu- gat-Európát azonban már újabb fegyverkezési hírek aggasztják. Nevezetesen: az úgynevezett Pershing-terv, amelynek kereté­ben a NATO Persing—2. és szár­it yasrakétákat akar Olaszország, Uclgium, Hollandia, az NSZK és Anglia területén elhelyezni. Hogy milyen fegyver típusról van szó? Nyugat-európai szakér­tők szerint félelmetesről. Ezekkel a rakétákkal ugyanis például Itá­lia területéről elérhető a Szovjet­unió, de sebezhető bármely euró­pai szocialista ország. Bevetésük a NATO-parancsnokság hatásköré­be tartozik, s a szuverén orszá­goknak ebbe nincs beleszólásuk. Vagyis olyan veszélyes fegyvere­ket telepítenének az öt nyugat- európai állam területére, ame­lyek felhasználása kizárólag a NATO, még pontosabban a Pen­tagon hatáskörébe tartoznék. Érthető, hogy Tom Rossnak, a Pentagon szóvivőjének bejelenté­se — miszerint az USA „komo­lyan fontolóra vette” a hatszáz rakéta nyugat-európai elhelyezé­sét' heves ellenérzést váltott ki. Az Olasz Kommunista Párt állásfoglalása például hangsúlyoz­za- a tervezett lépés kockázatos ellencsapásnak tenné ki a nyu­gat-európai országokat. Mi más lehet a veszedelmes program célja, mint a SALT—2. kedvező hatásának csökkentése, az egyenlő biztonság elvének föl­rúgása?! Napjainkban csakugyan ingatag a világ erőegyensúlya, s éppen ezért sokkalta súlyosabb fe­lelősség terheli mindazokat, akik a kialakult erőviszonyokat meg akarják változtatni. Nyilvánvaló, hogy a Pershing—2. és a szár­nyasrakéták Nyug at-Európába te­lepítése a világnak éppen abban a térségében jelentene nem kí­vánt feszültséget, amely a föld­kerekség sorsának alakulására döntő befolyással bír. Az amerikai stratégák törek­vése aligha járul hozzá a kölcsö­nös bizalom elmélyítéséhez. Ügy látszik, a szavak és a tettek kö­zött bizonyos körök még mindig nem óhajtanak egyensúlyt terem­teni. Máskülönben nem fontol­gatnák az atomcsapást mérő .erők nyugat-európai bővítését. Megfo­galmazódik a kérdés: vajon az Egyesült Államok katonapolitiku­sai csakugyan komolyan veszik-e a SALT-tárgyalásokat,' s hajlan- dóak-e konstruktívan együttmű­ködni a közép-európai fegyver­zet- és haderőcsökkentés bécsi eszmecseréin a szocialista orszá­gokkal? A jelekből ítélve ez a szándék enyhén szólva megkérdőjelezhető. Gy. D. Kína Vietnam vezetőiben látja új ellenségét PEKING Kína súlyos bizonyítékát adta annak, hogy a Vietnami Szocia­lista Köztársaság vezetőiben elf lenséget lát, akikikel nem óhajt megegyezni. E bizonyíték egy fénykép formájában valamennyi pénteki kínai lap első oldalán fel­lelhető: Hua Kuo-feng, a KKP KB és a kormány elnöke, Je Csien-jing, az Országos Népi Gyűlés Állandó Bizottságának el­nöke és Teng Hsziao-ping, vala­mint Li Hszien-nien miniszterel­nök-helyettesek, valamennyien a KKP KB alelnökei, együttesen fogadják Hoang Van Hoant, a Vietnami Nemzegyűlés Állandó Bizottságának volt alélnökét, aki a hazaárulás útját választotta, és a közelmúltban Pekingbe szökött. Ilyen szintű fogadtatásban a kínai párt és álíam vezetői még hozzá­juk látogató külföldi állam- és kormányfőket is csak ritka eset­ben részesítenek. A Vietnami Szocialista Köztár­saság pekingi nagykövetsége pén­teken sajtónyilatkozatot adott ki az ügyről. Ez a többi között meg­állapítja: „Hoang Van Hoan el­árulta hazáját és népét, hosszú ideje a kínai vezetők ügynöke volt”. „Hoang Van Hoan puszta eszköz a pekingi vezetők kezében Vietnam-ellenes politikájuk ke­resztülviteléhez”. A nagykövetsé­gi dokumentum szerint azok a ko­holmányok és rágalmak, amelye­ket ,gz áruló Pekingben a VKP- ra, a vietnami parlamentre, a kormányra és a népre szórt „még gyűlöletesebbé teszik őt a vietna­mi nép szemében”. (MTI) Bűneit megbánva „átállt” a hírszerzőtiszt Kabulban, Afganisztán főváro­sában sajtóértekezleten tájékoz­tatták az újságírókat arról, hogy az ottani pakisztáni nagykövetség egyik munkatársa, aki egyben a Pakisztáni Felderítő Szolgálat tisztje volt, politikai menedékjo­got kért az afgán hatóságoktól. Kérelmében vázolta tettének okait és beismerte, hogy adato­kat gyűjtött az Afganisztáni De­mokratikus Köztársaságról. Said Sédig Sah — a volt pakisztáni ügynök — újságíróknak elmon­dotta, hogy 1978. októberében, a kiképzőiskola befejeztével küld­ték Kabulba, ahol egyik legfon­tosabb feladata ügynökök tobor­zása volt. Ezzel kapcsolatban Said Sédig Sah kijelentette, hogy pénz­beli juttatás ellenében 5 embert sikerült beszerveznie a Pakisztá­ni Felderítő Szolgálat részére. Az illetőket az új afgán rendszerrel szembeni gyűlölet vezérelte. — Miután saját szememmel győződtem meg arról, hogy az afgán nép milyen lelkesedéssel építi az új társadalmat, arra az elhatározásra jutottam, hogy sza­kítok eddigi tevékenységemmel. A volt pakisztáni felderítőtiszt egyébként közölte, hogy a kabuli pakisztáni nagykövetség számos munkatársa folytat kémtevékeny­séget. (TASZSZ) Eredmény nélküli tárgyalások a romániai utazásokról BERLIN Mindeddig semmi ere’dménnyel sem jártak azok a tárgyalások, amelyeket az NDK kormányának megbízottai Románia képviselői­vel folytattak az NDK-ból Romá­niába, illetve Románián keresztül személygépkocsival utazók üzem­anyaggal történő ellátásáról. Az NDK állampolgárai éppen ezért Romániába, illetve Románián ke­resztül csakis vonattal vagy re­pülőgéppel tudnak utazni, sze- mélygépokcsival nem. (ADN) PRAGA A CTK hírügynökség jelentése szerint a Csehszlovák Idegenfor­galmi Kormánybizottság nem ajánlja a csehszlovák állampol­gároknak. hogy úgy utazzanak a Román Szocialista Köztársaságba, hogy előtte nem fizetnek be va­lamelyik csehszlovák utazási iro­dánál romániai társasutazásra. (CTK) LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT ® üdvözlő távirat Bolívia elnökének Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Valter Guevara Arzét, a Bolíviai Köztársaság elnöki tisztségébe történt beik­tatása alkalmából, 8 Csomagolás a Földre való visszatérés előtt Vlagyimir Ljahov és Valerij Rjumin, pénteken befejezte a rádió- teleszkóp segítségével végzett asztrofizikai és geofizikai kísérleteket. Az űrhajósok hozzáláttak azoknak a műszereknek, berendezéseknek és a kozmikus vizsgálatok során használt kísérleti anyagoknak az űrhajó­ba történő átszállításához, amelyeket visszahoznak magukkal a Földre. Az űrhajósok jól érzik magukat, közérzetük kitűnő, jó hangulatba ké­szülnek a leszállásra. (MTI) • Magyar—bolgár vegyipari tárgyalások Simon Pál nehézipari miniszter, Szófiában tárgyalásokat folytatott • Georgi Pankov bolgár vegyipari miniszterrel, a két ország vegyipari együttműködésének bővítéséről, az 1981—1985-ös időszakban. Aláírták a minisztériumok közötti 1981—1985-re szóló vegyipari, gazdasági és műszaki tudományos együttműködési egyezményt. (MTI) k.

Next

/
Oldalképek
Tartalom