Petőfi Népe, 1979. augusztus (34. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-05 / 182. szám
MŰVELŐDÉS • IRODALOM . MŰVÉSZET „Ne merev kockák legyenek” Beszélgetés az építészekkel a zománcművészeti alkotótáborban Újsághírként már megjelent a szakmai érdekesség: az V. Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelep munkájában építészek is részt vesznek. Az immár hagyományosan kecskeméti, nyári alkotóműhely vezetői közös gondolkodásra hívták meg a fővárosból Makovecz Imrét, Csete Györgyöt és a helybeli Kovács Ferencet. Az utóbbi két építészt tervezgető „modellezés”, házgyári lakóházak minden eddiginél változatosabb elrendezése közben találtam az alkotótábornak helyet adó Gépipari, Automatizálási és Műszaki Főiskolán. — Építészet és zománcművészet hogyan függ össze? — Nemcsak szokványos formájú házakat, hanem olyan épület- együtteseket szeretnénk létrehozni, amelyekből szervesen következnek a megkülönböztető díszítések — kezdi Csete György, akinek a nevéhez egyebek között a sok vitát kiváltó, de a fenntartások mellett nemzetközi bemuta- táct is hozó „paksi tulipános házak” tervezése fűződik. — A változatosabb városkép megoldási elemeit keressük, együtt dolgozva a társművészetek képviselőivel. Azért, hogy ne legyen sematikus körülöttünk a világ! De nem is a primitív hasábépületeket 'akarj uk megismételni valami külsődleges dísszel, hanem egy fokkal bonyolultabb és esztétikailag is értékesebb téralakításra törekszünk. Az épületet és a plasztikát nem szabad különválasztani. A szemmel befogadható élményeink esetében az lenne igazán megnyugtató. ha a földszintes, vagy emeletes ház és a kerti lépcsője legalább megközelítően olyan összhangban lenne egymással, mint amilyenről a gótikus katedrálisok és a szobraik tanúskodnak. — A mai formák viszont egészen mások. — Mégsem annyira, hogy ne lehetne köztük összhangot, méghozzá változatos összhangot teremteni — folytatja. — Megismétlődhetnek például az épületformák kicsinyített változatban, s ezek a zománcozott plasztikák megkülönböztető jelként, az egyhangúságot feloldó emberi alkotásként illeszkednek az összképbe. Tudjuk azt is, hogy körülbelül a második, emelet az a határ, ahol már elvesz,.az embernek a földdel való kapcsolata. Tudatosan, vagy nem tudatosad: "ezért kell a virág a lakásba, s még több élő természet a magasabb szintekre. De Budapestről Kecskemétre érkezve sivár házgyári homlokzatokat látni jobboldalt, míg balról dús vegetáció tenyészik a temetőben. Tehát nem az élők, hanem a holtak birodalmában. — Furcsa ellentét ez. — Fel lehetne oldani, ha a házgyári paneleket, mondjuk, színes zománcból készült virágtartókkal, vagy virágtartós loggiákkal gyártanák. — Mit tehetünk ellene, hogy megváltozzon ez a lakókörnyezeti vigasztalanság ? Városrendezési alapelvként az épület és plasztika egységéből indulunk ki a modellezéseinknél. A kicsi forma ismétlődik meg a nagyban, illetve fordítva. Emellett keressük azokat a kitüntetett pontokat, ahol a szín- és formagazdagságról közismert tűzzománc szervesen idomulhat az épületformákhoz. — Megtalálták őket? — Ilyenek lehetnek az előtető, a bejárati kapu egyes felületei, a számtáblák, az erkélymellvédek, vagy az épület párkányvonala és sarkai. Az a lényeg, hogy szerves egységet akarunk elérni a panel és a különféle térformák között. A házgyári építkezést a való élet formagazdagságával lenne jó fölfrissíteni. —■ És milyen lehetőségek vonzották az alkotótelepre Kovács Ferencet, a Bács megyei Állami Építőipari Vállalat tervezési osztályának építészét? — Pályázati terveimmel kaptam meghívást a zománcművészeti táborba — veszi át a szót. — Az vonzott ide, hogy valóságos alapokból indulunk ki a képzelet világába, majd onnan vissza lehet — és vissza is kell — jutni a realitásokhoz. Kísérletezünk.- Azzal, ami nagy mennyiségben van: a panellakásokkal. Makettekből rakjuk össze a jobbnak, szebbnek hitt emberi lakókörnyezetet, hogy ne „merevedjenek le” az épületek. Annak idején, amikor kialakult a város jellegzetes arculata, valamennyi kecskeméti építész tudta, hogy a kísérletezést nem szabad abbahagyni. Sajnos, erre a legtöbb, mai tervezőiroda nem ad módot. Ki kell lépni saját „rögeszméink” köréből! Nem biztos, hogy jól látjuk ezeket. A megítélésben segítenek a társművészetekkel kialakuló kapcsolatok, miközben azok is közelebb kerülnek a sajátosan építészeti problémákhoz. — Nem túl általánosak ezek a fölvetések? Azt szeretném, ha a beszélgetésünk egyre jobban érintené a gyakorlatot. — Ám legyen! Kecskeméten, a körúton belüli terület rekonstrukció előtt áll. Az öreg lakóházakat újak váltják fel. Nagyon fontos, hogy ezek ne merev kockák legyenek. Olyan házgyári megoldást keresünk, amivel ösz- szeegyeztethető a városképbe illeszkedő magastetős jelleg. S ha nemcsak függőleges és víszszintes síkok, hanem mozgalmasabb ferde felületek is lesznek, talán épp a zománc alkalmas arra, hogy színben, ritmusban illeszkedve hangulati kötődéseket teremtsen az ó-kecskeméti építészeti emlékekkel. Egy tetőablak vagy ár- nj'ékoló szerkezet erre jól lehetőséget nyújtana. — S az új lakótelepeken? — Az erkélymellvédek drótüvegeit va"" beton-szürkeségét :v> féle "zománcszín és annak megannyi variációja pótolhatná. Sokkal változatosabban és nem drágábban! A tűzzománc utcatáblák egyfajta szépségtöbbletet és jobb tájékozódási feltételeket is nyújtanának a kiugró homlok-, zfcli síkokon. — Szép, szép. De mikor lesz valami az elképzelésekből? — A házgyári rekonstrukciók esztendeit éljük. Amit most elhatároznak a szakemberek, azt gyártják a gépek öt-tíz évig. S a kecskeméti házgyár közelgő felújításának előkészítésekor is érdemes figyelembe venni, hogy mit lehetne kezdeni azokkal a tanulságokkal. amelyek most még olcsón és jóelőre levonhatók — mondják egymást kiegészítve. — Hiába, nem tartozom a könnyen hívő emberek közé. Vajon ki tart igényt ezekre a tanul- sér okra? További érvelés helyett elém tolnak egy könyvet, Az a címe. hogy „Unokáink is látni fogják”, a televízió építészeti sorozatának műsorait adja közre. Itt van az a • Csete György: „Szervesen következnek". • Kovács Ferenc: „ne merevedjenek le!” • Az épületformát „megismétlő plasztika (Kátai Mihály terve) a lakóház megkülönböztető jele is lehetne. párbeszéd is, amelyben Fáy Ferenc, a Bács megyei Állami Építőipari Vállalat ipari főmérnöke felelt a riporter kérdésére: termelésbe állítják-e majd az új sablonokat? A válasz: „Gyártástechnológiai oldalról nem látok akadályt, kell néhány fiatal, lelkes szakember, aki szívügyének tekinti az új, változatosabb termékek gyártását, és segít a tervezésben.” Bárcsak olyan gyorsan teljesülne több minden, mint ahogy — élve a lehetőséggel — erre a „kihívásra” megpróbál válaszolni a kecskeméti zománcművészéti alkotótelep néhány fiatalja, még ha a fiatalságot nem is közvetlenül az életkor számaiban mérik szerte a világon. Halász Ferenc ANTALFY ISTVÁN: Ha este jő el... Olykor, ha este jő el, egy-egy arc felmerül már a messzetünt idővel, mint régi szárnyasoltár, alakja, arca-képe; már színemegkopottah, de rajta leng a béke. Az emlék-templomokban ki tudja már, mi szépül. Ki tudja, szóm’ ki hajija.. A mag, ha hullni készül: hulljon humusz talajba. K. TÓTH LENKE: A kalapács Agyonkopott kis kalapács .. öreg szűcs hagyta rám, nem ács Dolgos kezét is szinte látom Ezen a régi kalapácson. A nagyapám volt, Móra Márton • Nagy Vince: Móricz Zsigmond szülőháza (linómetszet). Takarékosság a közművelődésben Megtérülő — de csak hosszú idő‘ alatt megtérülő beruházás — a sokoldalú általános műveltség elsajátítása vegy elsajátíttatása. S mint ahogyan a népgazdaság termelő ágazataiban, a közművelődésben is bölcs dolog figyelni arra, hogy hová, mit és mennyit invesztálunk. E bölcsesség pedig kötelességgé válik most, népgazdaságunk egyensúlykeresésének időszakában, amikor a bőkezű nagyvonalúságról a takarékosságra, a kétes kimenetelű kísérletezgetésről az ésszerűségre, a mennyiségről egyre inkább a minőségre terelődik a figyelem. Lehetséges-e, hogy mindez csak annyiban vonatkoznék a közművelődésre, amennyiben árgus szemmel ügyelünk: az intézményekben ne az utcát fűt- sék, a lámpákat távozás előtt gondosan oltsák el, takarékoskodjanak a golyóstolibetéttel, s lehetőleg minél olcsóbb rendezvényeket szervezzenek? Azt hiszem, ez túlságosan vulgáris felfogása volna a közművelődési munka ésszerűbbé és hatékonyabbá tételének. Óriási különbségek vannak ugyanis takarékosság és takarékosság, ésszerűség és ésszerűség, sőt mennyiség és mennyiség között. Vannak, akik az újságok drágulása miatt lemondták az előfizetést, kevesebbet járnak színházba, hangversenyre, viszont megveszik a drága luxuscikkeket. A másik emberfajta viszont lemond bizonyos dolgokról, de nem mond le sem az újságról, sem a színházról. Az előbb említett embertípus természetesnek vette: a kultúrát ingyen, vagy csaknem ingyen kapja: hosszas agitálás után hajlandó volt végre jegyet venni, de csak akkor, ha valamely közösség tagjaként húsz-ötven százalékos kedvezményt kapott. No de hát valami oka csak van ennek! S úgy gondolom, az ok elsősorban a közönségízlésben rejlik. „Nem értjük”, hangzik sokszor színházi előadásról, hangversenyről egyaránt, a képzőművészeti kiállításokról nem is beszélve. Hát — már bocsánatot kérek — miért nem értik? Ki tehet arról, hogy nem értik? Tehet arról a mesterszakács, ha a vendég ízlelőszervei nem veszik észre a tárkonyt, a SZÜTS DÉNES: / szegfűszeget, a bazsalikomot, de még a sóra-borsra sem érzékeny az ínyük? Sokan védekeznek azzal, hogy nem ők tehetnek róla, hiszen nem volt módjuk... Volt módjuk! Nagyon'kevés ötven körüli embey mondhatja azt tiszta szívvel manapság, hogy politikai vagy gazdasági okokból nem volt módja érzékennyé válni a szép iránt. Persze van azért némi igazság abban, hogy nem tehetnek róla. El kell ugyanis fogadnunk azt, hogy voltak, vannak és lesznek emberek, akiknek egy bizonyos bonyolultsági fokon túli, egy bizonyos többlet-agymunkát kívánó alkotás egyszerűen nem. kell. Igen jól megvannak nélküle, boldogok nélküle. S azt a munkát, amellyel értéket termelnek, s pénzt keresnek, el tudják végezni nélküle. De már készen is van az ellenvetés: ebbe nem nyugodhatunk bele, hiszen tudjuk, hogy eljövendő társadalmunknak sokoldalúan művelt, s emellett kitűnő szakemberekre lesz szüksége. Ám ezek a gondolatok átvezetnek a takarékosság kérdéséhez. Anyagi javaink mellett takarékoskodnunk kell szellemi javainkkal is. Ha a népgazdaság nem engedheti meg magának, hogy egy gyár drága importanyagból eladhatatlan árut gyártson, akkor — mu- tatis mutandis — áll ez a közművelődésre is. Nincs értelme nagy honoráriumokért „import"-előadókat hozni egy szakkörbe vagy klubba nyolc-tíz ember kedvéért nem érdemes mégoly kitűnő portékát Vásárolni. ha nincsen mód továbbadására. Tipikusan falra hányít borsó az ilyesmi, hatékonysága gyakorlatilag nulla. Ugyanezt a pénzt, s ugyanezt a szellemi értéket a társadalom számára hasznosabban iá fel lehet használni.- Statisztikahajhászás helyett valami relatíve jó, közepes megoldást kell találni, olyat, amibe belefér a tisztes nívójú „közönségsiker” is, s a magas nívóijú produkció is. De vacakot adni semmiféle tömeg- vagy rétegigénynek engedve nem szabad, s tékozolni sem. Értékeinkkel bölcsen kell gazdálkodni. K. D. észre az érintetlenül heverő diplomatatáskát, férje munkájának komoly szimbólumát. Szeretve, félve simogatta, a díványra helyezte, rátört a kíváncsiság, hátha nőcímeket, pornólapot talál benne. vagy valami titkot, aztán szégyenkezve elhessegette magától e talmi gyanút; „Óh, Gyulám, Gyulám!” — regebte, és rámolni kezdte kifelé a táska tartalmát. Előkerült tizenhét ív teljesen üres papír, két teljesen üres jegyzetfüzet. még egy teljesen üres jegyzetfüzet, de megsárgulva, nyolc golyóstoll, kettő nem fogott, felbontatlan írógépszalag, felbontott, de soha nem használt író- gépszalag. egy vonalzó, két el nem küldött levelezőlap, telefonjegyzék bejegyzés nélkül, címjegyzék címek nélkül, fel nem használt színházjegy 1957. április 7-i dátummal. az Iparcikk-kölcsönző Vállalat prospektusa, tizenkét fénykép. Bowenholcz csecsemőkorában. meztelenül, rövid nadrágban kertben egy fa alatt, fa alatt labdával kert nélkül, kertben iskolatáskával, hosszú nadrágban aktatáskával, dús hajjal, ritkább hajjal, és még ritkább hajjal. Négy igazolványkép, egy kitöltetlen horgászigazolvany, piros pénzfeladócsekk üresen, sárga pénzfeladócsekk szintén üresen, babakrém feltépetlen skatulyába^, plombáit dobozban két kisebb doboz, kulcskarikatartó kulcsok nélkül, slusszkulcstartó kulcsok nélkül, vadonatúj kék-sárga csíkos nyakkendő, nylon tasakban, nylon tasak nyakkendő nélkül, körömráspoly, olló. kiskés, konzervnyitó. hajkefe — vadonatújak —, három darab lyukas ötfilléres, buszjegyek, villamosjegvek, üres boríték, benne üres papírlap, és tíz szem amerikai mogyoró, mogyoróhéj nélkül. Bowenholczné szétterítette óvatosan a táska tartalmát, nézte, nézte, s csak ült szomorúan, kipillantott a kertbe, majd visszavonta tekintetét, hogy még egyszer leltározza a tárgyakat, újra kipillantott az ablakon, aztán felsóhajtott: — Nem is szerettem annyira, ha jól belegondolok. Tükör t őrt énét 1. Szerelem Bowenholcz Gyula, a TF.RPEX kontírozó könyvelője — mint harminc, éve rendesen — nem érkezett pontos időben haza. Csókot dobott feleségének, majd kemény fedelű, fekete diplomatatáskáját,. amihez hozzányúlni sosem engedett, ledobta a sarokba, fotelba rogyott, rágyújtott, élvezettel eregette a füstöt, de a második szippantásnál a szívéhez kapott, arca hamuvá szürkült, a szirénázva érkező mentők már csak a halál beálltát állapíthatták meg. Bowenholczék nem éltek jól. A szomszéd zöldségesnek esténként duruzsolva azt mondta a felesége: „Látod, Lajosom, ha ilyen lennél, mint ez a Bowenholcz, kikaparnám a szemed. Igaz, hogy pálinkaszagod van, de legalább nem vagy csélcsap és kókömfitty.” Bowenholcznét nagyon letörte a váratlan haláleset, de a temetésen szénen tartotta magát. sírt. a haját tépte, hagyta, hogy segítő karok haza támogassák. Amikor egyedül maradt, rögtön a táskához ugrott, szepegve. szipogva helyezte a díványra. Égette a kíváncsiság, mi lehet a titokzatos táska tartalma. Bár férje hűtlenségéről sohasem tudott meggyőződni, a sűrűn előforduló kimaradások evanút loptak a leikébe. Ám rögtön mentséget is talált a férje számára: más férfi sem jobb. csak mulyább. A táskából előkerült nyolcvan darab lóversenvtikett. persze nyeretlenek, két és fél deci barack- pálinka. megkezdve, kétszer két színházjegv. zsöllve bal 7—8, a ie- gvek kezelve, letépve, egv pakli zsíros kártyacsomae. két rövid üzenettel két. papírlap: „Szerdán várlak a bulira: Judit — Csütörtökön várlak a bulira: Zsóka”. két pornólao malacsásokkal, vaskos telefonjegyzék címekkel, például a C—D betűnél: Cristine, Cecil, Cicamaca, Csúcsú. Csacsika, Csikócska, Csókocska, aztán Dóri, Dalma, Dudu, az E—F betűknél: Erzsébet, Edit, Elvira, majd Frida. Franciska és Fonokay Dezsőné, 2.345—345 198-as mellék. du. 17-ig... Bowenholczné eddig olvasta csak a telefonjegyzéket, lángoló füllel abbahagyta és a táskában található egyéb limlomot is kirakosgatta a díványra, s csak ült szomorúan, kipillantott a kertbe, majd visszavonta tekintetét, hogy még egyszer^ alaposan leltárba vegye a tárgyakat és Velük kapcsolatos érzéseit. újra kilesett az ablakon, aztán félsóhajtott: — Óh, te aljas gazember, menynyire szenvedek a szerelemtől!... 2. Kiábrándulás Bowenholcz Gyula, a TERPEX kontírozó könyvelője — mint harminc éve rendesen — aznap is perenvi pontossággal érkezett haza. „öt tíz!” — nézett órájára, homlokon csókolta feleségét, majd kemény fedelű, fekete diplomata- táskáját. amihez hozzányúlni so<- ha nem engedett, lerakta a komódra. fotelba rogyott, rágyújtott, élvezettel eregette a füstöt, de a második szippantásnál a szívéhez kapott, arca hamuvá szürkült, a szirénázva érkező mentők már csak a halál beálltát állapíthatták meg. Bowenholczék jól éltek A szomszéd zöldségest a felesége esténként. Bowenholczcal szekírozta: „Látod, ő finom úriember, és nincs is olyan ronda szaga, mint neked 1” Bowenholczné vígasztalhatatlan volt. napközben többször elájult, föl mosták, sírt. a ha ját tépte, tíz kiló panírzsebkendőt elhasznált a gyász első napjaiban. Az. asszony két hét múlva vette • Egymáshoz illeszkedő végtelen láncot és belső (játszó)teret formálnak a lakóépületek. Minden házgyári építkezés előtt el kellene végezni ezt a modell-játékot. (Tóth Sándor felvételei.)
