Petőfi Népe, 1979. augusztus (34. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-03 / 180. szám
1979. augusztus 3. • PETŐFI NÉPE • 9 HETVENÖT ÉVESEN IS FOGÉKONY AZ ÚJRA Major Máté példája A kisvárosban született Major Máté sohasem vált vidékiessé: éppen a szellemi látóhatár kiszélesítéséért küzdve bontakoztatta ki tehetségét, adottságait. Jó helyre vetette a sors: mindig akadtak olyan emberek Baján, akik messzebb tekintettek a Sugovicánál, túltették magukat a pillanatnyi szokásokon. közhiedelmeken, időben és térben tágították az ott is tudnivalók körét. Sohasem ragadt a pillanatba, a már elfogadott ismereteket, nézeteket sem tekintette örökkévalónak. Kimondom: fogékonysága, önmagának szüntelen meghaladása, nézeteinek újabb és újabb felülvizsgálata révén juthatott el a most 75 esztendős akadémikus a köztisztelet ilyen magas fokára, ezért tekintenek rá bizalommal fiatal és korosabb tanítványok. A diákköltő a „napsütötte, víz- és halszagú” szülőhelyéről Babits Mihálynak küldi bírálatra költeményeit, tudva róla, hogy bátyja egykori tanára szívesen gondol fiatalkori „rózsakertjére”. Hazánkban kevesen hallottak a modern nemzetközi építészeti mozgalomról, a ClAM-ról, amikor a fiatal építészmérnök már népszerűsíti elveiket. Még az öncélú díszekhez mérték egy-egy ház szépségét, amikor a kezdő tervező a tartalom és a forma egységét, a funkció és a szerkezet összefüggéseit hangoztatja. A felszabadulás után fontos beosztásokban vitákat, méltánytalanságokat is vállalva küzd a szocializmust építő korhoz méltó esztétikai közgondolkodásért, vá- ró'S- 'és faluképek kialakításáért. ►ve o r\K'a. 1\/1 c* »-»rkWA' .-.A Az elsők között érvel a gépesítés, a modern technológia elterjesz. téséért és szintén az elsők között tiltakozik — egyelőre kevés sikerrel — „a házgyári” meg a „nagypaneles” szemlélet kizárólagossága ellen. Szeretné, ha jobban figyelembe vennék a lakók érdekeit. Minden jó ügy számíthat tevékeny közreműködésére. A nyugdíjas egyetemi tanár ma is fáradhatatlanul dolgozik. A napokban került a nyomdába Mindennapi építéselmélet című új könyve, de szívesen segít a bajai monográfia elkészítésében. írja önéletrajzának harmadik kötetét, miközben értékes előadásokon is továbbadja tapasztalatait. Az első Kossuth-díjas építészettörténészt, a Herder-díjas tudóst a sok elismerés sem gátolta meg abban, hogy egy nyilatkozatában . „rossznak” mondja egyik főművét, a háromkötetes építészettörténetet. Az önmaga iránti igényesség munkásságának fő hajtóereje, ezért törekszik arra, hogy „javítson valamit a dolgon” és az újabb kiadást már nyugodtan vállalhassa. Rendkívül vonzó és követendő magatartása. Megóv a beszűküléstől, a tudati eliszaposodástól. Major Máté, az idei akadémiai nagydíj kitüntetettje világéletében a friss ismeretek, gondolatok, a holnapba mutató, a jövőt formáló nézetek áramlásában élt, él. Most sem írhatok mást, mint hetvenedik születésnapján: „Azok közé tartozik, akik (félszázada részt vesznek az ember és az építészet új világának formálásában.” II. N. Kaukázusi ékszerek A közép-ázsiai és kaukázusi ékszerek, ötvösmunkák, XIX—XX. században című kiállításon a Munkásmozgalmi Múzeumban 200 műtárgyat mutatnak be, többségük ezüstből készült, a XIX* század közepétől napjainkig bezárólag, Üzbegisztánban, Tádzsikisztánban, Kirgíziában, Dagesz- tánban, Örményországban és Grúziában. A közép-ázsiai és a kaukázusi népek arany- és ezüstművessége teljesen eltér és különbözik az orosz, a nyugat-európai és távolkeleti mesterek munkáitól. Az üzbégek és tadzsikok ékszereinek mintázatában ' uralkodó szerepe van az „iszlimi” ornamentikának (ez a legtöbb esetben fiatal növényi hajtás), melyet virágzó rózsa, levelek, szép szirmú virágok, s ezek között medalionok egészítenek ki. A tadzsik ékszerek * sok tekintetben közel állnak az üzbéghez, de következetesen kevesebb drágakövet alkalmaznak, gyakrabban használnak korallt és az ornamentikáik egyszerűbbek. A türkmén ezüst ékszerek sajátosak, méretükben és formáikban szoros ritmus és súlyos monumentalitás, művészien egyszerű mintázat jellemzi őket. Ezek az ezüst és aranyozott ékszerek, Uar- neol, színes üveg, néha türkiz díszítéssel nagyon különbözőek: csatok, kendőtartók, halántékgyű- rűk, gúla alakú függők, csüngődíszekkel emlékeztetve a közép- ázsiai mecsetek és medreszék árkádjaira és boltíveire. Dagesztán ötvösművészetét dar- gin, avar és lak nemzetiségű mesterek munkái képviselik. Súlyos karperecek, amelyeket elborítanak az apró ezüstgömbös díszítések, különféle fonatú láncok, hosszan lecsüngő függők, hold alakú madaras fülbevalók. Az örmények földjén készített ékszerek nemcsak Arméniában, hanem másutt is híresek voltak. Díszöveket, karpereceket, gyűrűket, tálcákat, kannákat gyártottak. Azerbajdzsánban tradicionális női ékszereket készítettek, a díszövek örvendtek nagy népszerűségnek. A grúz bortermelők mindig nagy gondot fordítottak a vendégváró asztal és felszerelés tárgyaira, melyeket az ötvösök- fémművesek művészi munkája képezett; különböző boroskan- csók, bormerítő kupák és poharak formájában. A kiállítás a hagyományos ékszereken kívül betekintést nyújt a fent felsorolt köztársaságok népeinek viseletébe és a viseletek kiegészítő darabjaiból öveket, tőröket stb. mutat be. A kiállítás augusztus közepéig tart nyitva. S. J. Z. t Grúz borosedények. (MTI-fotó — KS.) ÖT BESZÉLGETÉS UTÁN EGY KÉRDÉS: Ki törődik Kiskőrösön a fiatalokkal? Tucatnyi jegyzetfüzetet néztem át, s nem fáradtam hiába: végre megtaláltam azt a mondatot, amelyet a közművelődési szakemberek egyik tanácskozásán jegyeztem fel jó néhány hónappal ezelőtt. Így hangzik: „A művelődési otthon egyik legfontosabb feladata, hogy sajátos eszközeivel segítse azt a társadalmi erőfeszítést, amely az ifjúság érdekeit, jövőjét szolgálja ...” Hogy miért jutott az eszembe, és miért lett hirtelen olyan fontos számomra ez a kicsit „taná- rosan” hangzó mondat? Olvasván az alábbi párbeszédeket — amelyek eredetileg a kiskőrösi Petőfi Sándor Művelődési Ház bejárata előtt hangzottak el egy csütörtöki nap délutánján —, talán választ kap erre is az olvasó ... □ □ □ — Egy pillanat, fiatalember! Megenged egy kérdést? Miért volt bent a művelődési házban? — Csak éppen beugrottam, hogy a mozi műsorát megnézzem. De semmi izgalmas film nincs a láthatáron. — Gyakran jár ide? — Eléggé. Nemrégiben például megnéztem egy filmet a moziban. — Mi volt a címe? — Várjon csak... Ejnye... Megnézem a plakáton .. Na! Ez az! Piedone Afrikában! Most látom, hogy ez a film két héttel ezelőtt ment. Azóta nem is jártam itt. — Nem tagja semmiféle szakkörnek vagy klubnak? — Nem. — Ilyenkor estefelé mivel tölti az idejét? — Mikor, mivel. Most például megyek haza, és tisztálkodás után elteszem magam holnapra. Megy az aratás, én hordom gépkocsival a kombájnosoknak a kaját. Korán kell kelnem. (Túrán Gábor) □ □ □ — Látom, vett odabent valamit. — Igen. Egy holnapra szóló mozijegyet. A mairól ugyanis — sajnos — már lekéstem. Nem tudtam, hogy hatkor kezdődnek az előadások, nem vagyok olyan rendszeres mozilátogató. — És miért nem? — Tanulok. A gépészeti szakközépiskolában, esti tagozaton. Tanulni is, meg dolgozni is: ez nagyon lefoglal. — A holnapi film miért érdekli? — Az Ürodüsszeia? Hát a technika mindig nagyon 'érdekelt. És az ilyen fantasztikus történetek is. Sokáig kizárólag fantasztikus könyveket olvastam. De most már valahogy elég belőlük. Most egy egészen más könyvet olvasok. Az egyik barátom ajánlotta. Hogy mi a címe? Hirtelen nem is tudom. Az írója nevét is elfelejtettem. Pedig még vitatkoztunk is róla! Ja... Szilvási! Valamilyen Szil- vási-regényt olvasok. — Ma este mi lesz a program? — Még nem tudom. De alighanem bevágom magam a kocsiba, és átruccanok Akasztóra. Állítólag ott most jó diszkóműsor folyik. (Boldoczki István) □ □ □ — Ön is az Űrodüsszeiára váltott jegyet? — Igen. — Más ügyben is megfordult már ebben az épületben? — Nem is ritkán! Most fejeztem be a gimnáziumot, és főiskolára jelentkeztem. Földrajz—népművelés szakra. A könyvtárban szinte mindennapos vendég vagyok. — Hm... Elég elhagyottnak látszik ez a ház ... — Pillanatnyilag. Illetve hétköz. nap ez általában így van. Az értelmiség igen szűk körű ebben a városban, akik pedig az üzemekben dolgoznak, azok most nem érnek rá. Ök majd a hét végén: szombaton és vasárnap jönnek. De akkor aztán rengetegen. Legalábbis a könyvtár zsúfolásig telt olyankor. — A könyvtáron kívül mit ismer még a házból? Tagja valamelyik klubnak? — Nem. Ilyesmire, sajnos, nincs időm. 'A — Holnap megnézi ezt a filmet; Utána mikor jön legközelebb? — Ezt még nem tudom. Mindenesetre, ha a kecskeméti Katona József Színház hozna valami jó műsort, akkor feltétlenül itt lennék .(Kütyifa István) □ □ □ — Már vége az előadásnak? — Nem, csak mi eljöttünk, mert rettenetesen unalmasnak találtuk a filmet. — És most? — Megyünk vissza a kollégiumba. Szakközépiskolások vagyunk, és a gyakorlati időnket töltjük. Visszamegyünk és nézzük majd a televíziót. — Gyakori vendégek itt a házban? — Moziba elég sűrűn jövünk. — Ezzel kész? — Nagyjából. Sajnos. Jó lenne valami klub is, de nincs. Három éve élek itt a kollégiumban, de jó klubra még nem találtam ebben a városban. (Kiskopárdi Erzsébet) □ □ □ Bakiné Ba Ilona, a művelődési ház művészeti előadója végigvezet az intézményen. Benézünk a moziterembe. Az Ürodüsszeia című filmet mintegy százötvenen nézik. Félház. Ugyancsak „félházas” a nőklub foglalkozása is. Mint Lakos József klubvezető elmondja, sokan nyaralnak, de a klubfoglalkozásokat ennek ellenére megtartják. A jelek szerint nem is akárhogyan: a Játék és muzsika című vetélkedő már véget ért, a klubtagok a kiállított lemezeket és könyveket nézegetik. Jó néhányat meg is vásárolnak. Mások az asztalra tett gyümölcskosarak tartalmát kóstolgatják: néhány klubtag saját termésű gyümölcseivel vendégelte meg a jelenlevőket. Közben megtudom, mi minden történt itt a házban a mai nap folyamán: Délután volt egy gyermekműsor. Az_ apróságok megnézték a Petőfi-líázat, utána játszottak a téren, majd részt vettek egy szellemi vetélkedőn. Alig ért véget, a helyiséget a ktsz nyugdíjasklubja vette birtokba. Az egyik nyugalmazott gimnáziumi tanár földrajzi témájú előadását hallgatták meg az érdeklődők. *«■ — Mindez nagyon szép — mondom. — De mit csináltak ezen a napon a fiatalok? — Hát ez bizony nagy gond nálunk — sóhajtott Bakiné. — Nagyon kellene már egy ifjúsági klub, de valahogy nem jön ösz- sze. illetve, ha össze is jön, egy idő után felbomlik. Bizonyos idő eltelte után zárt közösséggé merevedik minden csoport, nem jönnek új tagok, párkapcsolatok alakulnak ki, házasságok születned aa>- tán a házastársak szépen elmaradnak. Tavaly ősszel már-már úgy látszott, hogy sikerül megoldani ezt a problémát is. Átvettük az egyik nagyüzem ifjúsági klubját, ami igen jól működött, talán túlontúl is jól. ök naponta akartak találkozni, kértek helyiséget, amelyik csak az övéké, de a ház ősztől tavaszig olyan zsúfolt, hogy ezt nem tudtuk teljesíteni. — Ügy hallotam, hogy diszkózni is a szomszédos községekbe járnak a kiskőrösi fiatalok. — Igen, egy idő óta nálunk szünetel ez a szórakozási forma. Az emeleti csarnokban korábban rendeztünk mi is diszkót, ám azt a fiatalok szinte teljesen tönkretették. A fal mellé álltak, a talpukkal támaszkodtak; s ez még enyhébb esetnek számított. Most várjuk, hogy a helybéli áfész megnyissa a büfét az épület földszintjén. Ott végre helyet kapnak majd a fiatalok. Ezt mi is őszintén reméljük. De ugyanakkor aggódunk is: biztos, hogy ezzel megoldódik a problémájuk a művelődni és szórakozni akaró kiskőrösi fiataloknak? Káposztás János ÚTTÖRŐÉLET Vendégek között Balatonfenyvesen • Kérésünkre vették fel a leheletfinom fehér vá- szonblűzokat, amelyre a nagymamák varrták — többnyire beszövéses technikával — a fekete motívumokat. Angela, Olimpiu, Kristina, Valeria és Liliana nevéhez is fűződik a „román nap” sikere. A Bács-Kis- kun megyei úttörők táborában, Balatonfenyvesen a bejáratnál szabályos egyenruhába öltözött őrök állnak —, de azonnal észrevesszük, hogy nyakkendőjük piros-sárga-kék színű szalaggal szegett. Ilyenformán a romániai vendégeket is beosztják a kapuügyeleti posztra? — villan át rajtunk. Csakhamar kiderül, hogy nem, erről szó sincs, a vendégek pihenni, nyaralni, hazánkkal' ismerkedni érkeztek. Az ügyeletesek nyakkendője azonban valóban az övék volt, a Fenyvesen töltött első napok jelvény-, notesz-, és nyakkendőcseréje eredményeként viselik a magyar pajtások. A tó cseppet sem barátságos, a Nap is csak kipillant a felhők mögül, amikor a vendégeket a parton megtaláljuk. Gyönyörködnek a panorámában, élvezik a friss szelet, nézik a pecázókat —, pihennek. — Hét Álba Iulia-i általános iskolából húsz kiváló úttörővel érkeztünk Magyarországra — mondja a bemutatkozás után Székely János, a kis csoport tolmácsa. A pajtások mind kiváló úttörőmunkájuk jutalmául kapták ezt a kirándulást, és természetesen valamennyien nagyon jól tanulnak. A csoport vezetője Medren Valeria, és helyettese, Nistor Stefán javaslatára a székvárosi úttörőbizottság elnökét, az általános iskolától most búcsúzó Contan Mi- haelát kérdezzük meg, milyenek eddigi- benyomásai, mit láttak, tapasztaltak ittlétük alatt. Mihaela érezhetően rutinos nyilatkozó —, röviden, pontosan válaszol. — Nagyon kellemesen lepett meg bennünket, hogy Szolnokon már fogadott bennünket a megye küldöttsége. Azt tudtuk, hogy megyéink között mind szorosabbra fűződnek a baráti szálak —, mégis kivételesen szép gesztusnak éreztük ezt a fogadást. A Balatont kisebbnek, sekélyebbnek és szelidebbnek gondoltuk. Valamennyien, akik itt vagyunk, már voltunk tengerparti nyaraláson, táborozáson — a Balatont mégis szépnek, különlegesnek tartjuk, az északi oldal alacsony hegyeivel. Jártunk Fonyódon, Badacsonyban hajóval. Ha pedig az időjárás engedi, akkor nagy gyalogtúrát teszünk, bejárjuk Balaton- fenyvest. A kislány középiskolába készül, matematika—fizika szakra, mivel pedig szereti a mozgalmi munkát, visszajár majd patronálni csapatát — ifivezető lesz — a 2. számú általános iskolában, amelynek növendéke volt. * Remekül sikerült a román nap, amit ugyancsak megtartottak Balatonfenyvesen. A két vezető, Valeria és Stefán alaposan felkészítette a pajtásokat erre az- eseményre. Valamennyien hozták népviseleti ruhájukat, 'amit Romániában, a Nyugati Érchegységben élő pásztorok viselnek. Természetesen — akárcsak nálunk — ezek nem hétköznapra szánt darabok. Legtöbbjüknek gondosan őrzött, vagy éppen most szövött, hímzett blúza, köténye és inge van. Ezeket vették fel, mutatták be műsorukat, úttörő- és népdalokat, indulókat, úttörőjátékokat. A népdalokat úgy válogatták össze, hogy azok az ősi, szereit városukkal, Álba Túliéval legyenek kapcsolatosak. Szép és megérdemelt sikert arattak! Sok daluk megismétlését kérték a hallgatók, akiknek egy része a közeli üdülők, kempingek ifjú lakóiból állt. Az estet természetesen tábortűz zárta, ahol már közösen énekeltek magyar és román dalokat a táborban képzésen levő magyar társaikkal. S. K. Rejtvényfejtőknek Pajtások! Az elmúlt héten közölt rejtvény helyes megfejtése: hét halat fogott ki Zsuzsika. Könyvjutalmat nyert: Kakuszi Lajos, Kelebia; Deli Erika, Baja: Bozóki Ilona, Kis- kunmajsa; Uhercsák Zsolt, Madaras; Gombár Szilvia, Kiskőrös: Papp Edit, Orgovány; Tóth Zsuzsanna, Dunapa- tai; Pa ja Anikó, Dunatetétlen; Tóth Ailnamária, Kecskemét; Szabó Sándor, Kunszentmiklós. A Diákkönyvtár 1—1 példányát postáztuk címükre. • A lubickoláshoz hideg vízben többen megpróbálkoztak a horgászással. Akadt, aki csillogó keszeget fogott. A mongol film négy évtizede A mongol filmművészet alapjait mintegy 40 évvel ezelőtt teremtették meg kiváló szovjet rendezők, filmszakemberek. Az első mongol film — szovjet koprodukcióban — a „Mongólia fia” 1936-ban készült el a kitűnő szovjet rendező — a „Kék expressz” és a „Turkszib" alkotója — Ilja Trauberg irányításával. Hat évvel később, 1942-ben az Alekszandr Zarhi—Joszif Hej- fic szerző- és rendezőpáros segítségével a fiatal Nacgdorzs filmre vitte a legendás mongol nemzeti hős, Szuhe Bator életét, azonos címen. Ez utóbbi időszak a mongol filmgyártás hőskora volt. Sorra tűntek fel a mongol filmszínészek, köztük Cagán Cegmid karakterszínész és a Szuhe Bator feleségét alakító U. Rencennerov, akik később a hazai közönség kedvencei lettek. A hatvanas és hetvenes években tovább bővültek a Mongol- kino kapcsolatai. Az NDK filmstúdiójával, a DEFA-val közösen készült el 1960-ban „Az aranyjurta" című filmeposz, amely a mongol sztyeppék népét mutatja be. A filmef Gottfried Kolditz és Dorzspalan rendezte. Nemrégiben forgattak csehszlovák— mongol produkciót „Hol van az Ondur-Kairkan hegység?” címmel, amelyben az erdeneti ércbányászat megindulását ábrázolják. (BUDAPRESS — MONCA- ME)
