Petőfi Népe, 1979. augusztus (34. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-28 / 200. szám

1979. augusztus 28. • PETŐFI NÉPE • 5 AZ ÖSSZETETT ISMERETTERJESZTÉS SZÉP PÉLDÁJA A MEGYEI KÖNYVTÁR ÉS A TIT KÖZÖS AKCIÓJA Színész a katedrán Hiába csúszott le a nap a nyu­gati égen, senki sem mozdult a Tudomány és Technika Háza Dó- zsa-terméből. Több mint egy elő- adásnyi idő óta 'figyeli, hallgatja a szűkkörű hallgatóság Jeney Ist­vánt, a Katona József Színház volt tagját. Mindenki élénken fi­gyel, noha szó sem esik szerepfor­málásról, kulisszatitkokról, szín­házi pletykákról. Az első kisfilmes gépekről, a Leica-családról beszél. Szabato­san, pontosan fogalmaz. Az első távmérős objektívról oly érzékle­tesen szól, hogy szinte magunk előtt látjuk. De biztos, ami biz­tos, odalép rögtönzött kiállításá­hoz, és leemeli onnan a 47 esz­tendeje készített tárgylencsét. Óvatosan, féltve adja kézről kéz­re: hazánkban mindössze néhány darab található ezekből a techni­katörténeti érdekességekből. Az előadó sem könnyen jutott hozzá, egyedülálló gyűjteményé­nek többi darabjáért is száz meg száz kilométereket autózott, a fél országgal levelezett. Nyolcvan ki- lónyi szerkezetet cipelt ide mon­dandójának szemléltetéséhez. Gé­peket, tartozékokat, vegyesen lát­hatunk. Nagy fényerejű, különle­ges objektíve!*, mindentudó állvá­nyok, ' régi gépek sorakoznak szép rendben egy kis asztalon. Az egykori elektroműszerész, a szenvedélyes fotóamatór és a haj­dani népművelő azonban életre kelti a holt tárgyakat. Rendelte­tésszerűen működik minden, dol­goznak a masinák, munka közben tárják föl bravúros szerkezetüket. Észre sem vesszük, hogy a Lei- ca-gépek ismertetésének ürügyén fizikai törvényszerűségekkel bővül természettudományos műveltsé­günk. A színész jól áttekinthető ábrákkal, imatematikai képletek­kel a legbonyolultabb optikai sza­bályokat is érthetővé teszi. Köz­ben betekintést kapunk a világ­piaci versengésbe. A Leica-masinák ugyanis kü­lönleges reklámhadjáratoknak is köszönhetik gyors elterjedésüket. A tervezők első sorozata is lénye­gesen jobb volt az akkoriban a piacon kapható típusoknál, csak erről a nagyközönség mit sem tu­dott. Sajnálták a reklámra a pénzt, megbuktak. Saját kárukon okulva, azóta minden újításukat nagyvonalú, ravasz, hatékony propagandával vezetik be. A Wetzlarban alapított üzem az első között épített ki kapcsolatot szovjet külkereskedelmi szervek­kel. Az 1934-ben megvásárolt sza­badalmon alapul a híres FED és a Zorkij. A Leica gyárnak persze nincs szüksége lapunk segítségére, nem is termékeik méltatásáért ültem gépemhez. iMég a kedvelt színmű­vész következetesen gyarapítóit gyűjteményének méltatása sem le­het célom. Az előadás rendezői­nek — a Katona József Könyvtár műszaki részlegének és a TIT-nek kezdeményező kedvét szeretném dicsérni a sorozat folytatásának reményében. A módszerében is példamutató rendezvényt meg­előzte a rádió-amatőrizmusról tar­tott ismertetés. Egy naponta hasz­nált technikai eszköz működésé­nek és történetének a bemutatásá­val ez is ügyesen csomagolva tá­gította a résztvevők műszaki szem­léletét. Érzelmeinkre is hatnak az ilyen előadások, hiszen az ismeretlen­nek újra és újra nekifeszülő em­beriség megbecsülésére tanítanák. Kézről kézre adjuk itt a míndent- tudó parányi masinákat, pedig százötven éve rögzítette először Niepce Nicephore ormótlan masi­nájával lemezre az ablakából fel­táruló látványt, készítette az első fényképet. Egy évtized múltán már a magyar Athenaeum ismer­tette a „csodálatra méltó” szerke­zetet. Bár csak olyan gyorsan tökéle­tesedne az emberiség, mint ami­lyen ámító ütemben fejleszti a világ megismerésére, alakítására használt eszközeit. Egyáltalán nem érzem furcsának, hogy ilyen óhajjal távoztam egy címénél jó­val többet nyújtó természettudo­mányos rendezvényről. Sokat emlegetik mostanában az úgynevezett komplex (összetett) ismeretterjesztést. Valahogy így képzelem szó, látvány összedolgo­7Ó có í Heltai Nándor „Másként szól a vadkörte...’’ Kevesen élnek már közöttünk, akik az öreg gépek, régi, megkopott szerszámok ismerői, újraalkotói, jó hírnek örven­dő mesteremberek: órások, kádárok, kovácsok bognárok, ke­rékgyártók és társaik. E kevesek közül való Kalocsai János 68 éves ezermester, Kecskemét egyik legkitűnőbb citerakészí. tője, Sárosi Bálint népzenekutató felfedezettje, különböző művészeti díjak tulajdonosa. Munkái közül jó néhányat már a Zenetörténeti Múzeumban őriznek. ft fiat*! S.t tnmo Aprócska ember; kedélyes és nyugtalan. Sörtebajusza alatt ko­pott faszipkát forgat. Jótékony füstfelhóben könnyebb az emlé­kezés ... — Az apám szőlőműves volt, de még az első háborúban meghalt. Így én inkább mindenféle iparos mesterséget próbáltam kitanulni, de a föld, a szőlő, a gyümölcs szeretete bennem is megmaradt... Mivel foglalkozom? — kérdezi, és jóízűen göcög. Majd így folytat­ja: Órás, lakatos, asztalos, susz­ter, kerékgyártó, méhész, böllér, földműves, meg a jóég tudja mi minden voltam. Bajos volna min­det felsorolni. Hanem beavatom magát az egyik mesterségembe... Feláll, különböző méretű „tit­kos” jelekkel ellátott faléceket húz elő fürgén. — Tudja mi ez? — pillog rám ravaszkásan, majd rövid hatás­szünet után folytatja. — Kotta. Ebben áll a citeraké- szítés titka. Nézze csak: ez a ro­vátka az alsó „dé”, ez a „cé”, ez meg az „á”. Vigyázni, kutatni kell a hangok helyét. Más a mintája a kis citerának és a nagynak. Más­ként szól a vadkörte, a fenyő, és másként a dió, a hárs. íMert a fa hűségesen hurcolja a hangot. Egy­szer készítettem egy huszonhárom centis, aprócska citerát. Hát az úgy szólt, mint a síró gyermek. Mint a kisgyermek, ha fáj a tor­ka. Nem is bírta az asszony, ha- marost kiszökött a konyhából... Kattan a sárgaréz öngyújtó; újabb füstfelhőt bodorítva gondol vissza az öreg emberöltőnyi távol­ba. — A háború alatt már faragtam citerát. Kutyának se kellett, egy kifliért sem.« Vagy harminc évig nem foglalkoztam vele. Hogy miért? A háború után örültünk, ha csöndben nyakon szúrhattuk a jószágot. Aztán jött a rádió, meg a tánczene: megint csak nem kel­lett a citeraszó. Egyszer aztán a hetvenes évek elején, az asszony biztatására faragtam egy kis cite­rát. Meglátta a jó komám, aki a Likőripari Vállalatnál citerázik ma s, azt mondta: te János, miért nem küldöd be ezt a pályázatra. Milyen pályázatra? — kérdeztem. Hát Kalocsára, az országos pá­lyázatra. El is küldtem. A kiállí­táson meglátta Sárosi Bálint, majd megvette a Zenetörténeti Múzeum. Hát így kezdődött. Az­óta is fúrom, faragom a citerákat. Csinálom, amíg csak tudom. Posváncz Etelka W.V.V.W.V.V.W.W wmmmmmmmmmmm HAZAI TÁJAKON Bakonyi szélmalmok A szélmalom szóról az Alföldre gondolunk — nem is alaptalanul. Ott forgott a legtöbb szélmalom vi­torlája — csaknem valamennyié — s ott áll még ma is megőrizve vagy csonkán, helyreállítva vagy ro­mosán a legtöbb szélmalomépület. De azért nem­csak az Alföldön állnak szélmalmok! FALU — VÍZ NÉLKÜL Fönt a Bakonyban még áll két emléke az egykor ott is valamivel, gyakoribb szélmalmoknak. Kissé félreesik a falu, ahol találhatók: Tés. Ha Várpa­lota felől közelítjük meg szívósan tör egyre maga­sabbra és egyre kopárabb hátakra a Bakonyon átvá­gó út amelyről egy bekötőút vezet Tésre. Észak fe­lől is odajuthatunk, a győr—székesfehérvári útról Bodajkon át, vagy a győr—veszprémi útról Bakony- szentkirálytól, avagy Zirctől E két főbb útvonalat összekötő, nagyjából nyugat—keleti útra érkezik az is, amelyiken Várpalotától elindultunk: Szapárnál csatlakoznak. így onnan is eljuthatunk a tési elága­zásig egy szép szerpentinen. mókát. Ámbár igaz, ha patak nincs, azért másfajta malom is keletkezhetett volna Tésen: szárazmalom, amelyet lovak forgatnak. De a vidék szeles, s talán a lovat nagyon kímélték a tésiek. Mindenesetre szél­malmokat építettek. A Bakony egyik fennsíkján, gerincén fekszik a falu. Szép. de — különös helyen. Alatta a Bakony ősi dolomit- és mészkőtömbje minden vizet elnyel — a patakok a hegyek alján bukannak elő. így aztán a tésieknek hajdan lajttal kgllett'hbzni az ivóvizet. Ma már fölnyomja a vízmű az éltető nedűt a tele­pülésre. S éppen ez: a víz hiánya hozta létre ott a szélmal­AZ UTOLSÓ MOLNÁR A Tésre érkező már messzebről. az útról megpil­lanthatja a szélmalom jellegzetes alakját, de amint befelé halad a faluba, bal kézről az egyik háznál a tábla is feltűnik, amelyik a malom látogatásáról tu­dósít. Helt Józsefé a ház, s övé az udvar folytatását képező szabad kert végén a malom is. TÁBOROZÁS UTÁN - KIÁLLÍTÁS ELŐTT Művészek nyilatkoznak a tiszakécskei alkotótelepről „Ma, az extenzív fejlődés szakaszának lezárása után kicsit szkeptikusabban, mindenesetre tapaszta­latokban meggazdagodva, s így lényegesen kevesebb illúzióval szemléljük az alkotótelepi mozgalom ala­kulását, jövőbeni esélyeit, egy—egy művésztelep esetében is, de egyetemlegesen is” — írta nem egé­szen egy évvel ezelőtt Pap Gábor, a Forrás^ című folyóirat 10. számában. Nem mintha a három esztendeje létrejött tisza­kécskei .művésztelep eldöntő módon bele tudna szólni a, kételyek vitájába, de az elhangzó vélemé­nyek mindenesetre figyelemreméltóak. • Gyalai B. a művelődési kűapont műtermében. • Bozsó János a tiszakécskei hónap termését szemléli Jórészt egykori népi kollégisták — közülük is az alapító tagok —, a tájhoz kötődő s innen elszárma­zott festők, és — az utánpótlásra gondolva — a fiatalabb nemze­dék képviselői találkoznak nya­ranta egy-egy hónapra. A vará- zsos illusztrációiról, grafikáiról jól isimert Würtz Adámot és a hercegszántói születésű neves fes­tőt, Szurcsik Jánost kiállítási és utazási kötelezettségeik szólították el épp azokban a napokban, ami­kor ott jártunk. Miért akkor jár­junk ott? Mert a táborzárás ide­jén már látnj is lehetett a ter­mést, s így meggyőzőbbekké vál­tak a szavak a helyszíneken: a Tisza-parti, ideális környezetben, az ideiglenesen művészteleppé alakuló, majd visszaváltozó nagy­községi tanácsi üdülőben, a mű­velődési házban és a Remix-üdü- lőben berendezett műtermekben. — Az egyik, helyi kiállításom után Angyal János országgyűlési képviselővel beszélgetve vetődött fel az ötlet, a nagyközségi tanács pedig segített a megvalósításban — kezdi JÁNOSI SÁNDOR festő­művész. — Kialakult az a vissza- visszaPérő csoport is, amely vál­lalja az otthontól való távollétet az itt élő emberek és a valóban megörökítésre méltó táj jobb megismeréséért, s az ellátás „fe­jében” műveket hagyunk itt egy leendő képtárnak. A gyűjtemény magja, negyven alkotás már együtt van. Ez a község képzőmű­vészeti vagyona, s bárki megnéz­heti, hogy mivel „fizetünk”. Egy- egy idény után kiállításon is be­mutatjuk a termést — az idén, a művek befejezése után, várhatóan november elején lesz a megnyitó. iBATÁRI LÁSZLÓ, a művésztá­bor vezetője veszi át a szót: — Sokfelé inkább üdülőkké váltak az alkotótelepek. Úgy érzem, hogy az itteni igazán cselekvőképes mű­hely. A környékkel való ismerke­déshez gépkocsi jön értünk, más­kor hajóra szállunk, külön műte­remben dolgozhat, aki igényli, sőt állványokat és egyéb eszközöket is kapunk. Lehet, hogy csak öt­hat év múlva lesz kép abból', amit itt látok, és rögzítek a vázlatfü­zetemben, érzékeimben; de az biz­tos, hogy soha nem felejtem el. A Nyírségből származom, de er­refelé döbbentem rá végle­gesen, hogy hová való vagyok. A homok világa az enyém. Azt hiszem, a többiek sem von­hatják ki magukat az ösztönző él­mények alól. Bozsó színskálája például láthatóan tovább gazda­godott. iBOZSÖ JÁNOS: — Az értéke­lést a nézőre bízom, s inkább vá­szonra viszem a ragaszkodásomat. Elég sok örömet ad nekem ez a tábor, ezért nem szólok arról, hogy mit eredményez, mert eset­leg úgy járok, mint az elfogult anya, aki épp a rossz gyerekét vé­di. Mindennap — ha esik, ha fúj — kimegyek a szabadba. Sok időt elvett tőlem a műgyűjtés, s most érzem ismét, hogy milyen jó do­log festeni. Inspirál a táj és inspi­rálnak a vélemények, amelyek akkor hangzanak el, amikor egy- egy képpel térek vissza. Mindegy!" künk másképp látja a világot, de az a jó, hogy reálisan: nem szaka­dunk el a valóságtól. BAGÓ BERTALAN: — Sőt, újabb részleteit fedezzük fel. Eközben ókécskei gyermekkorom emlékei is feltámadnak. Sokáig hűtlen voltam a Tiszához, inkább a Balaton tükörvilága foglalkoz­tatott. Három év óta megint lá­tom, hogy milyen különleges en­nek a „szőke folyó” vizének a sodrása. Vagy csak most láttam meg igazán? B. SÉDAI MÁRIA: — Bár ne­hézkes festőnek tartanak, mégis két nagyobb lélegzetű műnek, Pe­tőfi és Móricz portréjának az elké­szítéséhez fogtam hozzá. Jó kö­• Jánosi Sándor ^.természetben fest”. zösség vesz körül, és százszáza­lékosak a munkafeltételek. Ha nem így lenne, önmagától felbo­molna a telep. Három év óta vi­szont a létével bizonyítja a létjo­gosultságát. S természetesen az utánpótlással, a fiatalokkal is. GYALAJ BÉLA: — A napszak­váltásokon túl engem az itteni évszakváltozások fényjelenségei is foglalkoztatnak, mert itt élek. Szakkört vezetek a művelődési központban és tanítok is. Nyaran­ta van egy teljes hónapom, ami­kor igazán a festésé lehetek. A többiektől ehhez egyféle felszaba- dultságot kapok, s ellesem a szak­mai fogásokat is. SZABÖ IMRE: — A Duna-ka- nyaiiból jöttem, és kezdem megér­teni, hogy miért szerette Petőfi annyira az Alföldet. Ezt az alaku­ló vonzalmat a községfejlesztési munkáért adományozható emlék­érmékkel és más művekkel igyek­szem kifejezni. A tiszakécskei ker­tektől, mezőktől kaptam azt az ötletet, hogy virágmotívumok ki­bontásával szobrokban érzékeltes­sem a születés—fejlődés folyama­tát. Lejegyezte: Halász Ferenc mmmmm — Én voltam az utolsp molnár — mondja az ér­deklődőnek. — A mi elődeink építették valapnikor a malmot. Ma már nem őriünk, legföljebb olykor a látogatók kedvéért mutatom be. hogyan működik a szélmalom. Még tavaly is megforgattuk, különben hivatásszerűen a hatvanas évekig működött, amíg be nem vezették a villanyt a faluba. HAT FAVITORLA Ez a malom 1840-ben épült Első tulajdonosa — Helt József szerint az ő felmenő elődje — Picher János volt: ő is építette a malmot. Szép szerkezetet csinált. A látogató bízvást megcsodálja a fa foga> kerekeket és bordáskerekeket, a hatalmas tengelyt, a remek ácsolatokat, a körülbelül egyemeletes ház­nak megfelelő magasságú — belül három szintre osztott — épület falazatának felső peremén körben- futó „sínen’.’ forgatható tetőrészt (ezzel állítható a szél irányába a szélkerék), és a tető fazsindelyeit: Sajátossága az is ennek a bakonyi szélmalomnak, hogy „vitorlázata” fából van és hatszárnyú, míg az alföldi szélmalmokon négy vitorlaszárnyat láthatott rendre a néző. A közelben még egy szélmalom áll — árnyuk éle­sen rajzolódik az égre a domb szegélyén. Hajdan még egyszer ennyi volt Tésen! — A mienk mellett ott balra a legfiatalabb áll: az 1923-ban épült — meséli az utolsó molnár. — De hajdan négy szélmalom volt itt. Állt egy az északi részen az újutcai faluvégen, s egy nyugatra, a kistési dombon is ... A malom aljában egy deszkafal mögött a régi mol­nárszoba dikóval, paddal. Több mint száz éven át várakoztak itt az őrletők a molnárnál, míg zúgott a malom, a Bakopy fölött járó szelek pörgették a vi­torlákat ti. F. • B. Sédal Mária és Batári László. (Tóth Sándor felvételei.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom