Petőfi Népe, 1979. augusztus (34. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-03 / 180. szám

1979. augusztus 3. • PETŐFI NÉPE • 3 AZ ÖSSZEFOGÁS EREDMÉNYE V áltozások Dunavecsén Az idegen, aki kocsijával áthajt a községen, árnyas fákat lát, gondozott, virágos kerteket, hangulatos házakat. A kelle­mesen rendezett összkép nagyon sokat elárul az itt élők te­lepülésformáló igyekezetéről. Odaadó buzgalmuk kifejezésre jut abban is, hogy a megyei településfejlesztési versenyben öt éve mindig az első három nagyközség között van a he­lyük. Most másodikak lettek. Megváltozott az emberek szemlélete A helyezés, mi tagadás, kissé le­hangolta a dunavecseieket. Jobb­ra számítottak. A pontszámok alapján biztosnak látszott az első hely, de az eredmény magas ér­tékéből sokat levont, hogy nem tettek maradéktalanul eleget a környezetvédelmi követelmények­nek. A bizottság is elismerte, hogy sokkal rendezettebbek let­tek a község utcái, közterületei, nőtt és szépült a parkosított terü­let, a fásítás is jó ütemben halad, egyedül a köztisztasági állapoto­kon találtak kifogásolnivalót. An­nak ellenére, hogy a tanács meg­szervezte a felhalmozódó szemét és egyéb hulladék összegyűjtését, és gondoskodott annak megsem­misítéséről. — Végül is Harta lett az első — mondja Majer Imre tanácselnök —, és mi őszintén örülünk a sike­rüknek. Hiszen ezek a nagyon szoros, szinte fej-fej melletti ered­mények is azt bizonyítják, hogy az emberek szívügyüknek érzik lakóhelyük felvirágoztatását. Ér­zik-a társadalmi összefogás szük­ségét, mert amit elvégeznek, az itt marad a községben. Ők látják hasznát, saját maguk élvezik. Hogy az ezer esztendősnél is ré­gebbi“ település mennyit változott csak a legutóbbi időkben, ezt ki tudná jobban Majer Imrénél, aki negyven esztendeje áll a község szolgálatában. — 1939. július 26-án kerültem' Dunavecsére, jegyzőgyakornoknak. Don négy házáról kerékpáron jár­tam át, és fizetés sem járt ezért a munkáért. Tizenkilenc esztendős voltam, és már akkor elhatároz- jtam, hogy egy község fejlesztésé­re teszem fel az életemet. Ha új­ból elölről kellene kezdenem, is­mét ezt az utat választanám. Ezt a pályát, amelyik annyi örömöt ad. hogy az ember 40 év után sem érzi terhesnek, fárasztónak. — Jegyzőgyakornokként kezdte, majd jegyző lett és 1950-ben meg­választották tanácselnöknek. Azóta élvezi a lakosság bizalmát. Bár­kit kérdeztem, tisztelettel és sze­retettel szólt Imre bácsiról. Sze­mélye és munkája összeforrt a községgel, amely a keze alatt nőtt naggyá, fiatalodott meg. — Talán nem is a külső válto­zások a legszembetűnőbbek — mondja elgondolkodva. — Az iga­zán nagy változás a lakosság szemléletében következett be. Ez persze együtt járt az élet- és mun­kakörülmények átalakulásával. Korábban az itt élők 80 százaléka mezőgazdasági munkával foglal­kozott. Amikor a hagyományos paraszti tevékenységet felváltotta a korszerű gazdálkodás, az embe­rek rájöttek, hogy az újtól nem félni kell, hanem akarni! A gépe­sítés véget vetett a gürcölésnek, megnövelte a hozamokat, és sza­baddá tette a régebben íátástól- vakulásig dolgozó asszonyokat. A ísz-ből százával jöttek át az ak­kor szerveződő iparba. Dunavecsére települt a Pamut­nyomóipari Vállalat konfekció- gyára. Megalakult a Fémipari Vál­lalat, ahol a közkedvelt Auto- press kávéfőzőket gyártják, és termékeikkel az idén elnyerték a pécsi ipari vásár arany- és ezüst­• Major Imre, a tanácselnök. érmét. Jelenleg a lakosság 75—76 százaléka dolgozik az iparban, és csak 24—25 százalékuk a mező- gazdaságban. Olyan Tíatalmas vál­tozás ez a község életében, ami együtt járt a szemlélet átalakulá­sával, a társadalmi összefogás megélénkülésével is. ,,Csak jó ivóvizünk nincs...” A társadalmi munkából minden­ki példásan kiveszi a részét, de az élen — természetesen — a ter­melő üzemek haladnak. A Béke Tsz főleg az útépítéshez ad nagy segítséget. Tavaly 3 és fél kilomé* tér utat építettek. A Fémipari Vállalat társadalmi munkában ké­szítette el az új tornacsarnok ösz- szes acélszerkezetét. A konfekció- gyár dolgozói két kommunista műszak munkabérét utalták át a község gyermekintézményeinek támogatására. A lakosság, a szo­cialista brigádokkal karöltve mű­ködött közre a járdaépítésben, fá­sításban, parkosításban, a sport­pálya építésében. Az összefogás eredményeként elkészült a torna- csarnok. a község-el van látva jár­dával, vízzel, villannyal. — Csak jó ivóvizünk nincs — panaszkodik az elnök. — A törpe- vízmüvünk 1963-ban készült, sem mennyiségben, sem minőségben nem képes kielégíteni az igénye­ket. Fúrtunk egy kutat. 28 fokos víz jön belőle, szinte kínálja egy strandfürdő létesítését. A Duná­ban ugyanis nem lehet fürödni, annyira szennyezett. Itt vagyunk a folyó mellett, és nem tudjuk él­vezni. A strand nagyon elkelne, de előbb az ivóvízről kell gondoskod­nunk. Fúrtunk egy kutat a község egyik végén, nem vált be. Most fúrunk egyet a másik végén, ez biztatóan alakul. A vízben nincs iszap, nem homokos, és a vastar­talma is csekély. Ezzel meg tud­juk oldani a község egészséges vízellátását. Nem múlik el tanácsülés, hogy a víz szóba ne kerülne. Az üz­letek is elavultak. A község ki­nőtte a régi kis boltjait. A Pla­tán étteremmel szemközt már épül egv új ABC-áruház. A máso­dik helyezettnek kijáró 350 ezer forintos jutalmat a tornacsarnok felszerelésére fordítják. Á 25 esz­tendős kultűrházra is ráfér a fel­újítás. főleg a bővítés. Nincs he­lyük a kluboknak, szakköröknek, • A Fémipari Vállalat ilyen lakásokat építtet a dolgozóinak. (Radó Gyula felvételei.) • A művelődési házat már kinőtték. • Wratin Jánosné mozigépész jobb ellátásra, Arács József lakásra vágyik. szűkebb körű rendezvényeknek. Most ezt a hiányt szeretnék sür­gősen pótolni. Annál is inkább, mert a községben sok a fiatal, a 400-at meghaladja a KISZ-tagok száma. A fiatalok érdekét szolgálta a lakásprogram megvalósítása is. Már az új, kicsit a jövendő Duna- vecse képét körvonalazza több­szintes lakótelepük. A sort a Fém­ipari Vállalat nyitotta meg ami­kor szép, modern lakásokat épít­tetett a dolgozóinak. Ezt újabb há­zak követték. A tanács költség- vetési üzeme évenként 4—6 lakás­sal járult hozzá a lakótelep bőví­téséhez, a fiatalok fészekrakásá­hoz. Teret a gyerekeknek! Az út két oldalán emeletes, er- kélyes házak. Az új lakótelep megemelte a köaség „termetét”. Ez a 9 ház, benne 44 kényelmes, szép lakás, valóban kimagaslik az ala­csony, falusi házak közül, és még­is, már szűknek érzik a benne lakók. Palásti Jánosné, a konfek­ciógyár dolgozója két gyerekkel költözött be a Bercsényi u. 4. sz. épületbe. Kevésnek találja a két szobát. — Legalább egy szobával le­hetne több. A központi fűtés is hiányzik. Megfizettük volna a többletet. A fiatalasszony gyermekgondo­zási szabadságát tölti, férje gép­kocsivezető a Béke Tsz-ben. Min­den nagy társadalmi megmozdu­lásból kivette a részét, néha éj­szakánként is fuvarozott. Ott volt mindenütt, ahol fásítottak, par­kosítottak. utat építettek. Mióta itt laknak, leginkább a ház körül végez ..társadalmi munkát”, együtt a szomszédokkal. — Nézze meg ezt a gyepet előt­tünk — mutatja büszkén közös birodalmukat — nincs párja. A ház két oldalán az utat is ma­gunk építettük. Közösen vettük az anyagot, egy kőművest fogadtunk, és beálltunk mellé. Most majd fa­sort fogunk ültetni. Gyerekek hancúroznak a füvön, kergetőznek az úttesten. Igaz, hogy a telep kiesik a nagy forgalomból, autó elvétve téved be, a szülők mégis aggódnak. — Nincs játszótér, és nyilván nem is lesz, ha nem fogunk össze — vélekedik Palásti János. — A helyét már kinéztük, valakinek kézbe kellene venni a szervezést. Mindnyájunk érdeke. Csak a mi • Palásti János és felesége. házunkban 6 család lakik és 9 gye­rek. Az utcában 52 gyereket szá­moltunk össze, a Fémipari Vállalat házaiban is van ennyi, ha nem több. Nagyon elkelne tehát ide egy játszótér. Tennivaló mindig akad. Ahogy fejlődik, gyarapodik a község, úgy sokasodnak a gondjai is. Az egyik feladat megoldásából követ­kezik a másik. — Ekkora falunak kevés az egy hentesüzleti — A vegyesbolt­ban vásárló asszonyok az ellátást sem tartják kielégítőnek. — Hét elején semmilyen hús nincs, leg­feljebb karaj, ami ajegdrágább. Zöldséget sem kapunk rendszere­sen. Azt ígérik, hogy az új áru­ház ezen is segít. Arács Györgyné tanyán lakik, 7 kilométert kerekezett, hogy ke­nyeret, és más egyebet vásároljon. Vele tart a fia is, József, a ke­verőüzem gépkocsikísérője. — Jó lenne egyszer beköltözni — mondja vágyakozóan. — Itt van mozi, diszkóba is el lehet menni, más a levegő is, mint kint a tanyán. Dunavecse nagyon szép. Ha lakásom lenne, sojia sem kí­vánkoznék el innét. És nemcsak én vagyok ezen a véleményen, a többiek is szeretik. Ragaszkodnak hozzá. Ezért szépítik, csinosítják. Egyé­nileg és társadalmi összefogással. Példát mutatva azoknak, akik még nem ismerték fel, hogy minden település a benne élők magatartá­sának tükörképe is. Vadas Zsuzsa PANORÁMA Vadászat madarakkal Kazahsztánban régóta népszerű a sassal, sólyommal, szirti sassal, héjával folyó vadászat. Nemze- dékről-nemzedékre öröklődött a vadászmadarak betanításának ha­gyománya. Zsapar Szatilganov sa­ját maga fogta és idomította va- rlászmadarát. Négy hónapba tel­lett, míg a madár kezes lett. Ez- után kemény edzés következett. A madár bátornak és ügyesnek bizonyult. Első rárepülésre elcsípi a nyulat és rókát, de még a gyors futású sztyeppéi antilo- jiot is. Zsapar Szatilganov, a falusi klub vezetője. Szabad idejét a ma­darakkal való vadászatnak szen­teli. A fiatal madáridomító egy ősi kazahsztáni foglalkozás foly­tatója. Kazahsztán távoli területein mindössze tucatnyi vadmadár- idomító él. Számukra a vadma- dár-idomítás kedves sport. A ma­darakkal történő vadászat ősszel, vagy télen, szigorúan meg­• Zsapar Szatilganov kazab vacU madár-idomító, vadászmadará­val. határozott időben folyik. Egy ta­pasztalt vadász egy szezon alatt 30—40 rókát ejt el. • A 80 éves „tornaatya” korlát- gyakorlata. éve nem volt beteg. Megjegyzi azonban, hogy ma is megissza naponta a korsó sörét és elszív egy jó vastag szivart. Az utazó, aki Csehszlovákia fő­városába látogat, emlékezetében Őrzi a gótikus Prága merész tor­nyainak sziluettjét, a nagyszerű szobrokkal díszített Károly-hid emlékét. A XIV. század közepén a cseh főváros hatalmas építkezések színtere volt. IV. Károly cseh ki­rály és német-római császár bi­rodalma székhelyévé tette Prá­gát, s egész új városrészeket emelt, az európai kultúra és tu­domány legjelesebbjeit hívta a városba. 1339-ben utazott Prágába Par­ier Péter, egy híres németországi építészdinasztia 23 éves tagja, ri fiatal mester apjától tanult a svábföldi Gmündben. Csehország­ban a tanítvány azonban túlszár­nyalta mesterét. Negyvenhat évig alkotott itt, s Prága befogadta, tanácsnokává választotta az ide­gen országból érkezett építészt. A megbecsülést Parier munkájával, iskolát teremtő alkotásaival vív­ta ki • A Szent Vitus katedrális fő­hajója. • A Szent Vitus katedrális a prágai várban. Parier Péter Prágája A jó egészség titka Az SC MOTOR JENA sport- csarnokában minden szerdán ta­lálkozik két nagypapa. Két órán át az övék a tornacsarnok. Ket­ten összesen 151 évesek. ,,Heinrich, vigyázz a lábtartá­sodra” — hangzik a csarnokban. A 80 éves Josef Miosga, a jénaiak ismert „tornaatyja” szakszerűen irányítja 9 évvel fiatalabb társa, Heinrich Blatt korlátgyakorlatát. Nem akármilyen sportsikerekre törnek: évente részt vesznek a Freiburgban megrendezésre kerü­lő tornásztalálkozón. A 70 éven felüliek korosztályára kiírt kate­góriában tavaly Miosga megnyer­te az első díjat. A „tornaatya” valóban színes sportmúltra tekinthet vissza: volt atléta, ökölvívó, birkózó, tornász és teniszjátékos, versenybíró, sportvezető. Ma is reggelenként fél órát fut a parkban. Naponta kerékpározik, télen pedig a la­kásában felfüggesztett gyűrűn folytat gyakorlatokat. Miosga 50

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom