Petőfi Népe, 1979. augusztus (34. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-16 / 191. szám

1979. augusztus 16. • PETŐFI NÉPE • 5 A nagyatádi művésztelepen • Immár ötödik alkalommal nyi­totta ki kapuit a nagyatádi szob. rásztelep. A hazai művészeken kívül, az idén szovjet, román, lengyel és csehszlovák szobrász- művészek is meghívást kaptak az alkotótáborba. A képen: Viktor Konecny csehszlovák szobrász­művész munka közben. (MTI-fotó — Gyert.vás László felvételei — KS) Diszkó üresek a tekintetek. Senki nem néz senkire, és mintha csillogni is elfelejtettek volna ! a szemek. Egy ütem balra, egy ütem jobbra. Egy ütem jobbra, egy ütem balra, Mo­noton ismétlődés hosszú per- j ceken keresztül. Éles fényt í tör-zúz a sztroboszkóp, pilla­natokra kimerevit egy-egy i egyenmozdulatot. A falra ová­lis színkört vetít a dia, a vö­rös időnként sárgába vált,majd L zöldbe, kékbe, végül fehérbe, utána kezdődik az egész elől- „ ről. Egy ütem jobbra, egy ütem balra. Hullámzik a tör meg, de azt, hogy valakinek bármi köze lenne a másikhoz, szinte lehetetlen fölfedezni. Lehetünk vagy hatszázan. A többség tizenéves, egyharmad húszon felüli. Egyedül a mű- I sorvezető harmincas: erőlkö­dik, jópofáskodik, lengeti a mikrofont. Néha egy-egy hu­morosnak szánt poénnal jön ! elő — csak az ö kacagása j hallatszik Egy ütem balra, egy ütem jobbra. — A következő felvétel ar­ról szól, hogy valaki elmegy a barátjához. A barátja nincs otthon, mert a diszkóba ment. Ellenben a felesége otthon maradt. És megkezdődik a love. — Leírva egészen bár­gyú, hihetetlenül otromba e pár mondat, mert hiszen le­hetetlen érzékeltetni azt a ra­finált hanghordozást, amely csak az e foglalkozást — a diszkózást — választó embe­rekre jellemző. Akkor sem ír­nám híven, ha azt mondanám, ott viszi le a hangsúlyt, ahol felívelne a mondat, és fordít­va — egyéni nyelv-kerékbetö- rő szabályokat érvényesít. A tekintetek üresek. Egy ütem balra, egy ütem• jobbra. Hullámzik, mint valami kelt tészta, a tömeg. Körülbelül akkora tudatossággal, mint mondjuk a lángos. Egy ütem... Fura alakok gyülekezete ez j a hely. Két lány kiöltözve, ki­í festve, unott accal tekergeti I testét egymás felé. A kütya sem figyel rájuk, mert itt senki senkire nem figyel. Mintha abban a másodperc­ben. ahogy átlépték a kor- j dönt — az elővigyázatos ren­dezők a tumultuózus jelene- I teket elkerülendő szétválasz­| tották a táncolókat. és a nem j táncolókat — valami ismeret­■ len erő kikapcsolta volna fe­j jüket, s ugyanezzel a moz­| dulattal működésbe hozott í volna egy testmozgató szer­kezetet. Egy ütem balra, egy ütem jobbra. Lehet, hogy a hangerő az oka? A basszus a gyomorban, reszket, a magas hangok a fülben visonganak; monoton ritmust ver a dob. Valamikor régen, amikor a beat még majdhogynem tiltott volt, az akkoriak még akartak vala­mit, volt céljuk, mindegy most már hogy mi. Ezekből az üres tekintetekből nemhogy Mozik és filmek a Krímben A SZÍNHÁZ ÚJ MŰVÉSZE: Megszaporodtak a filmművészet szereplőivel, alko­tásaival és hatásával foglalkozó cikkek a Krimsz- kaja Pravda hasábjain. Emberközeli portrék jelen­nek meg a tengerparton szabadságukat töltő film­színészekről, és színésznőkről, rendezőkről és ope­ratőrökről, akik itt is művész—közönség találkozón vesznek részt. A krími testvérmegye állami mozihálózata 19 millió nézőt vonzott az elmúlt félévben. Ez körülbe­lül azt jelenti, hogy a helyi lakosok mindegyike — a csecsemőtől az aggastyánig — legalább nyolcszoi ült a vetítővászon éjé. Az érdeklődésbe természete­sen belejátszik a tekintélyes üdülővendég-forgalom is. Annál érdekesebb, hogy a falusi, kolhozközpón- tokban működő mozikban hárommillióan fordultak meg az idén. A vidéki hálózat tovább korszerűsödik és bővül. A szovjet filmgyártás összterméséhez hozzájárul­nak a helyi stúdiók is. Jaltában például a Gorkij nevét viselő gyermek- és ifjúsági filmgyár egyik al­kotócsoportja dolgozik. B. Durobij vezetésével ép­pen „A XX. század kalózai" című játékfilm felvé­teleit forgatják. Sz. Govoruhin forgatókönyve a szovjet kereskedelmi flotta tengerészeiről szól, akik a hazától távol tettek tanúbizonyságot hősiessé­gükről és helytállásukról. Az Indiai-óceánon a mai kor legújabb fegyvereivel felszerelt kalózai törnek rájuk. A barátság és bátorság segíti őket. hogy ki­jussanak a nehéz helyzetből. A képkockákat Zsdanov városában. Szevasztopolban és a jaltai stúdió mű­termében rögzítették. Feodoszijában a Kijevbő! érkezett dokumentum- filmesek fejezték be a forgatást. Két nemzedék kép­viselőinek a sorsa után nyomoztak M. Szajenko rendező és E. Davidenko forgatókönyvíró irányítá­sával. Az apa, Filipp Szemjonovics Malisev vörös partizán volt a polgárháborúban, megalapozta és erősítette a szovjethatatmat Szibériában. A film al­kotóinak kuriózumszámba menő fotókat és eredeti dokumentumokat sikerült fellelni azokból az évek­ből. A fiú. Hja Filippovics Malisev többször is kitűnt az élet más-más területein. Ma hírneves exkavátor- kezelőként, a Szocialista Munka Hőse. A második világháború idején azok között harcolt, akik kiűz­ték a hitleristákat a szovjet földről, és eljutott egé­szen Berlinig. A béke napjaiban oda ment, ahol a legnehezebb volt: segített Ukrajna városainak a helyreállításában, másokkal együtt feltörte a s3iűz- földet Kazahsztánban, építette a Dnyeper vizét ho­zó Észak-Krími csatornát. Jelenleg egy szivattyú­telep építésén dolgozik a kirovi járás „Vörös Had­sereg" nevű kolhozának mezőin. A brigád, amelyet Hja Filippovics vezet, szavát adta, hogy megbirkó­zik ezzel a feladattal is. S hogy a még fiatalabb vívmány, a televíziós film se maradjon ki d sorból, ehhez a műfajhoz szintén változatos helyszíneket kínál a Szovjetunió f krími területe. Különösen Jevpatorija óvárosa vonz­za a kamerákat. Az itteni utcácskák, kis közök, a régi műemlékek környezete köszönt vissza például Alekszej Tolsztoj regénye, a Golgota tévés válto­zatának egyes jeleneteiből. Most a kijevi Dovzsenko-stúdió stábja jelent meg Anatolij Ivanov fiatal rendező vezetésével, aki „Egy pilóta feljegyzései” címmel készít háromrészes filmet Anatolij Galijev: Meghasadt ég című köny­véből. A cselekmény a polgáriháború kegyetlen évei­nek eseményeit eleveníti fel. 1918-ban Oroszország egyik déli tengerparti városába fiatal pilóták cso­portja érkezett Franciaországból, idegenben töltött kétéves tartózkodás után. Épphogy befejezték pá­rizsi tanumányaikat, az Antant Oroszországba irá­nyította őket, hogy harcoljanak a forradalom. a bolsevikok ellen, a nemzetközi burzsoázia hatalmá­nak visszaállításáért. Rövidesen a frontra kerülnek, s egyikőjük megismerkedik .Marijával, a vörösök felderitőjével.... A felvételek Jevpatorijában és a Fekete-tenger melletti helyszíneken még néhány hónapig tarta­nak. H. F. célt, gondolkodást sem tehet kiolvasni. Vagy csak addig tart ez a „kikapcsolás", amíg a kordonnal körülzárt részen tartózkodnak? Mintha gépeket látnék: egy ütem jobbra, egy meg balra, s ha ícottázni le­hetne az unalmat — de »ajon az-é? — hát csupa magas cét kellene papírra róni. Olvasgatom a sajtót — la­punkat is — a diszkós ripor­tokat; a szerzők kivétel nél­kül megideologizálják az ügyet, Üj nemzedékről beszél­nek, új elvekről. Űj nemze­dékről még csak-csak lehet szó. Elvnek tekintendő ez a semmivel sem törődés? Esz­mének a leírhatatlan fásult­ság? Életcélnak a lötyögés: egy ütem jobbra, egy meg balra? Vagy egész egyszerűen öregszik az ember? Itt van például egy srác: tizennyolc körüli. Vállára pok­rócot borított. Hóna alatt — mint a* amerikai és a titkos­rendőröknek — fegyverszij, benne automata kés. Akármit is mondana — ha például cél­ról kérdezném, — ezt a lát­ványt a legszebb szavakkal sem tudná kitörölni. Oldal zsákjában boros üveg, ne gyedóránként meghúzza. Mel lette kilós vekni, abból tör Koszos, majdhogynem büdös félelmetesen visszataszító je leniég. Amott egy másik. Valami­féle érzést csak ennek az ar­cán látok: réveteg, bamba örömet. Időnként mintha tab­lettát hajítana a szájába, az­tán kétdecis cseresznyésüveg­ből leöblíti. „Utazó"? Külső­leg senki sem különböztethet­né meg korosztálya tagjaitól. Korosztály? Jófajta sema­tizmussal statisztikákat illene előcibálnom, hogy ennyi meg ennyi százalék minden évben egyetemre kerül. És? Akik itt vannak semmivel sem árul­nak el nagyobb tudást, mint a valahai Böbe majom, sőt azon valamelyes érzést is fölfedez­hettek a kutatók. Statisztikát? Egyáltalán van-e rubrika, amelyikbe beleillenek? Sőt: van-e rubrikájuk? Fogalmam sincs. Hogyne tudnám: hatni kellene rájuk. Az egykori — akkor ki- és megátkozott hat­vanas évekbeli beatnemze- déknek — legalább példaké­pei voltak. Legalább a ked­venc számaikból kikövetkez­tethető volt, hogy mit is sze­retnének. A diszkózenének jóformán nincs szövege, vagy ha van, akkor pár mondat halandzsaszerü ismételgetése. Célkutatók, a lecke fel van adva. Éjfélre jár az idő. A disz­kós elereszt egy-két sületlen­séget, szokása szerint meg­neveti saját magát, aztán be­zárja a boltot. Még egy ütem balra, aztán jobbra és vége. A kordon szétnyílik, a tömeg eloszlik. Kihallgatott párbeszéd: — Hm? — Hm. Tényleg nem a slusszpoén kedvéért, de mit lehet ehhez hozzátenni??* Hm. B»ll»i József A Belorusz Akadémia jubileuma ötven évvel ezelőtt alakult a Belorusz SZSZK Tudományos Akadémiája. Az elmúlt fél évszá­zad alatt jelentős fejlődésen ment át a köztársaság tudományos éle­te, ebben nem kis része volt a többi szovjet köztársaság nyújtot­ta segítségnek. Ma a Belorusz Tudományos Akadémia intézmé­nyeiben naponta három új talál­mány születik, ezek gyakorlati hasznosítása évente több mint 60 millió rubel megtakarítást ad a szovjet népgazdaságnak. __ A Belorusz SZSZK Tudományos Akadémiáját a szovjet tudomány, gazdaság és kultúra fejlesztésé­ben elért kimagasló eredményeiért Lenin-renddel tüntették ki. Holl István A színészi hivatás egyik leg­alapvetőbb követelménye: min­dig megújulni. Ahány színház, rendező, társulat, annyiféle lehe­tőség a színész életében. Holl Ist.i'án, sok kitűnő szerep meg­fut málója, a nagy érdeklődésre számot tartó Csontváry-film fő­szereplője Debrecen, Budapest, I'écs és Győr után most Kecs­kemétre szerződött, a Katona József Színházhoz. Ideérkezése másnapján rövid beszélgetést folytattunk vele. — Hogyan került ide? Miért pont Kecskemétre esett a válasz­tása? — Talán a rendezőgárda miatt. Cgy tűnik, a vidéki városok kö­zül most itt gyűlt össze a leg­több lehetséges, és számomra szimpatikus rendező. — Kikkel dolgozik majd együtt az új étiádban? — A tavalyiak közül Beke Sándor főrendezővel és Szőke Istvánnal. Valamint, a Miskolcról most idekerült Illés Istvánnal, és a Debrecenből érkezett Sándor Jánossal. — Húszéves színészi múlt áll már ön mögött: több színház, társulat, főszerep. Mire emlék­szik a legszívesebben? — A leghosszabb és talán a legemlékezetesebb a pécsi tar­tózkodásom. Tizenhárom évig. 1965-től 1978-ig játszottam a Pé­csi Nemzeti Színházban. Ez idő alatt valóban sok kitűnő kollégá­val. rendezővel dolgoztam együtt. Utóbb már talán az is volt a baj, hegy nagyon ismertük egymást. A két állandó oécsi rendezőnek szinte már kitaláltam a gondola­tait is. Ismertem a szakmával, művészi elkéozelésekkel kapcso­latos összes dolgukat... Emléke­zetes főszerepek? Talán Camus Caligulája és Ibsen Peer Gyntje. — Valamit a pályakezdésről . . . — Táncoskamikusként kezd­tem Debrecenben, majd Buda­pesten a Musical Színházban. Egyébként táncoltam a pécsi ba­lettkarban is. Azt hiszem, a tánc­tudásomat kamatoztathatom máj f itt. Kecskeméten is. — Milyen típusú, stílusú szín­házban szeretne leginkább ját­szani? — Olyanban, mely a stílusok és a különböző műfajú darabok széles skálájával a legkülönbö­zőbb közönségrétegeket és igé- , nyékét elégíti ki. Hozzám na­gyon közel áll például a Gro- towsky-féle ^szegény színház”, ahol kellékek, díszletek nélkül, teljes egészében a színész alakí­tása van a központban. Ilyen volt például a Caligula-rendezés is. — A tervei? — Egyelőre csak az önálló mű­soromról beszélhetek melyet észak-amerikai költők verseiből állítottam össze. Pécsett nagy si­kere volt. Itt azonban még kell hozzá találnom egy jó dzsessz- zenekart ... Terveim közé tarto­zik a közeljövőben a filmezés. Sajnálom, hogy Huszárikkal már befejeztük a Csontváry forgatá­sát. Csodálatos volt vele dolgoz­ni. mindemellett éppen a fii* bizonyos részletei, érdekes hely­színei kapcsán bejártam a fél világot. r. e. Nagyváti János mesterműve Szennán Sajátos néprajzi múltú táj terül el a Du­nántúl déli részének közepén, a Kapos és a Dráva között: a Zselic. A Balaton felől — alig ötven—hatvan kilométer — Kapos­vár a ..kapuja'', míg délről a 6-os műút pécs—barcsi szakaszától leginkább csak Szi­getvár. Sok „Zselic"-cel kezdődő és még több „fá"-vat végződő falu van erre az erdős, hagyívű és messzi kilátást nyújtó dombok alatt és a hosszan elhúzódó, dús rétekkel, kis patakokkal kanyargó völgyek fölött. Alatt és fölött, igen, nem a tetőkön, s nem is a leméiyebben; így települtek ezek a faluk, amelyek közül a tegelter-' jedtebbek őrizték legtovább a múltat. A táj Zselic neve egyesek sze­rint a vas szláv nevéből ered, má­sok viszont a makkot jelentő szláv szóból származtatják. Annyi bizo­nyos, hogy a makk fő „terménye" volt e tájpak. s nem kis haszna is származott belőle, mert a ser­téstenyésztés — a szabadban erdei makkon hizlalás — kiterjedt volt. A legrégebbi magyar emlék I. István király uralkodásának szá­zadából ered- Halála után har­minc évvel szentelték föl a felte­hetően első monostort ezen a vi­déken a ma Kaposvárhoz tartozó Szentjakabon (ott látogathatók is az egykori bencés apátság romjai). A földművelés azonban csak két évszázaddal utóbb kezdett jobban terjeszkedni az erdők Irtása nyo­mán. Persze a török idők vissza­vetették a gazdálkodást, az erdei rejtező, gyűjtő, vadászó, disznóte- nyésztö életmódnak kedveztek. S később a török után a jobbágy- sor elől is sokan kerestek mene­déket és megélhetést az erdőkben □ □ □ Az erdő adta a házat is ezen a vidéken. Főleg fából építkeztek Gerendákra — talpra — és geren­davázzal. sövényfallal építkeztek. A sövényfalat aztán betapasztot­ták. Néhány ilyen ház fennma­radt — az utolsóban Szennán lak­tak —. ma már persze csak mű­emlékként. nem kevés fenntartási munkával, a múlt tanújaként őr­zik a maradékot. Szenna a, Kaposvárhoz legkö­zelebbi települések közül eldugott fekvése folytán a legtovább őriz­te régiségeit. Így a régi építke­zést, a használati tárgyakat — és a viseletét is. A férfiak régi vi­seleté a bő gatya és a fehér hím­zésű háziszőttes vászoning volt — s már ez is elárulja, hogy a szövésben és a hímzésben sajá­tos helyi hagyomány alakult ki. A fehérnének természetesen itt is változatosabb viseletét hordtak. • A mester „névjegye". 0 A padsor elejét és a szószéket is festett kazetták díszítik. t J Egy kazetta. A zselici szövés lakácsok nyo­mán született. Mégpedig, amikor a gyáriparral a takácsmesterség hanyatlani kezdett, akkor kezdték készíteni a takácsok szép mintáit a parasztasszonyok. Persze, idővel módosultak is az átvett minták az ő kezük alól kikerült törülköző­kön, kendőkön, abroszokon, ágy­neműkön. S az ő stílusformáló munkáikhoz igazodtak mindazok a mesteremberek, akik az ö pia­cukra készítették tárgyaikat (leg­alább is a nekik szánt munká­kon). Így a kaposvári és sziget­vári fazekasok és asztalosok, szű­csök és szabók Egy-egy zselici házban még ma -is megtaláljuk tárgyaikat — vagy úgy is mond­hatnék: ma már újra. □ □ □ Szenna legértékesebb emléke azonban a református templom­ban van. Kívülről nem is gyanít­juk — olyan e templom, mint a legtöbb. De bent tüstént meglep­nek a felszabadítás óta gond.osan helyreállított festett bútorok és a fa mennyezet festett kazettái. Az egyik kazetta a mester „névjegye” — ezt olvashatjuk benne: NAGY- PALBA LA(K)0 NAGYVATt JÁNOS ASZTALOS MESTER EMBER EZT AZ OR HÁ2AT EK KßSZlTETE 1787-IK ESZTEN­DŐBEN. Nagypall Pécsvárad mel­lett van. A Baranya megyei fa­luba való mester szép munkáját ma is élvezettel nézzük. Főleg vi­rágmintákat festett a fakazetták­ba Nagyváti János. Sok mintá­ban érezzük a rokonságot a tányé­rokon. szilkéken is láthatókkal. S érezzük a korábbi „magas” művé­szet, a reneszánsz hatását is. Valami nagy derűvel töltik el a nézőt ezek a változatos, stili­zált, színes — fehér, piros; vitá- goszöld stb. — virágok. N. P. ,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom