Petőfi Népe, 1979. július (34. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-10 / 159. szám

1979. július 10. • PETŐFI NÉPE • 3 AZ ÖSSZEFOGÁS EREDMÉNYE Az ember utazik... • Épülő és elkészült házak sor». S zép. napsütéses szombati napon indul­tam Hartára, hogy utánanézzek, mi­vel érdemelték ki első helyezésüket a te­lepülésfejlesztési versenyben. Bár nem először járok a nagyközségben, most is, mint minden alkalommal, elgyönyörköd­tet a fekvése. Zöld szigetként tapad a töl­tés oldalához. A lombok elrejtik a házakat, csak a tetejük látszik. Mintha piros csó­nakok úsznának a levélzet zöld hullámain. Kalákában a faluért Fák, virá­gok, tisztaság, nyugalom. Az utcák rende­zettek, a taka­ros épületek szenderegni lát­szanak. Kint, a falu szélén annál élénkebb a mozgás. Napbarnított férfiak serege szorgoskodik egy újonnan épülő lakóház téglaváza körül. Nagy építkezéseken sem látni ennyi és főként ilyen buzgó kőművest. Méghozzá hét végén. „Egy nap az alap - egy nap a falak..." — Ilyenkor érnek rá — világo­sít fel Szől'lősi György, a Lenin Tsz fiatal autószerelője, övé lesz majd ez a tágas, két nagy és két félszobás épület. — Egyik sem kő­műves. Barátok, rokonok, mun­katársak. Csak két mestert fo­gadtunk fel, a többi segítség. Ná­lunk ez a szokás. Minden ház így épül fel. összefogással. Most raj­tam segítenek, legközelebb majd rám is számíthatnak. Így minden­ki jól jár. •Hány házat építettek eddig? Hirtelenjében össze sem tudják számolni. „Ahány haver építke­zett” — mondják a fiatalok, akik meglepő szakértelemmel emelik be az ajtó- és ablakkereteket. — Belejöttek — ereszkedik le egy farakásra a tulajdonos apó­sa, Jákob Henrik. — Én már csak téblábolok köztük, pedig valami­kor de sokat építettem! Minden szombat, vasárnap ezzel telt el. \st a fiatalok fognak össze. A hagyomány él. Másként nem bol­dogulnánk. Terjeszkedik a falu. Évente 30 —40 új ház épül közös erővel. — Ezek a falak estére állnak — állítja határozottan Kamp Sala­mon, kisiparos, aki most kivéte­lesen nem társadalmi munkát vé­gez. — Hét éve ebből élek, de amíg Dunaújvárosban dolgoztam, itthon ugyanúgy beálltam a töb­biek közé. Fogtam a szerszámot és odamentem, ahová hívtak. Mi­kor aztán én építkeztem — 15 éve — kimentem szombaton reg­gel és mit láttam? Eljött a fél •falu. Sorba álltak és úgy adogat­ták a téglákat. Kézről kézre. Munkája bőven van. Bábásko­dik az új házak születésénél, de kijavítja a kéményeket, megtold­ja a régi hajlékot lépcsővel, pin­cével, vagy fürdőszobával. A tár­sadalmi munkából sem marad ki. Múlt évben — a többi kisiparos­sal együtt — új teremmel bőví­tették az öregek otthonát és az óvodát. Az ifjúsági pinceklub szakipari munkáit is társadalmi munkában vállalta. Sokat mesél­hetne még, de várja a köteles­ség. „Egy nap az alap, egy nap' a falak” — így szól a kalákázók jelszava. Nagy szégyen lenne ezt nem teljesíteni. Az idén befejeződik az útépítés A múlt évi településfejlesztési versenyt értékelő bizottság meg­állapította, hogy Harta nagyköz­ség lakossága átlagon felüli mér­tékben vett részt a társadalmi munkákban. Az ebből származó pontszám részaránya 98,5 százalék. Figyelemre méltó, hogy az újon­nan létrehozott értékek 88 száza­lékát teszi ki a lakosság hozzájá­rulása. Ezek az eredmények bil­lentették a mérleget Harta javá­ra. tgy előzhette meg az egyéb­ként magasabb pontszámot elért Dunavecsét. Nánai András tanácselnököt az­zal szokták ugratni a szomszédos községek vezetői: „Jó neked. Sem­mi dolgod, mindent megcsinálnak helyetted. Utakat, árkokat, köz­épületeket.” — Örülök ennek, mert ez is bi­zonyítja, hogy nem vagyok magá­nyos harcos. Egyedül nem is győz­ném. Itt van az útépítés. Az idén 1800 méter szilárd burkolatú út épül. Ezzel Harta belterületén minden út a kívánalmaknak meg­felelő lesz. Az építéshez a szövet­kezetek adják a gépeket, a lakos­ság pedig a munkáját. Közösen, kalákában épül min­den. A házak, az utak, a járdák. A falu. Árkot kell ásni? Az egész utca ásót, lapátot ragad. Látnak egy gödröt, már szórják is bele a sódert. Gyomlálnak, lekaszálják a füvet, virágokat ültetnek. Ezen felül minden hartai lakos jöve­delmének egy százalékát ajánlot­ta fel — öt éven keresztül — a község javára. — Ebből és az első helyezésért kapott 400 ezer forintból torna­termet építünk — közli az el­nök. — A fiatalok azért örülnek neki, mert a gyerekeik javát szol­gálja. Az idősebbek sem sajnál­ják a pénzt, ők az unokák érde­két nézik. Nálunk az is termé­szetes, hogy az egyéni érdekek nem különülnek el a közös cél­tól. Az első telepesek 1723-ban költöztek ide, német szigetként ékelődve a tájba, ök nem beszél­tek magyarul, a környező falvak néf|e nem értett németül. Egy­másra voltak utalva. Innét ered a kalákázás is. Nehéz is szétválasztani" a régi szokást az újtól. A kalákázást a társadalmi munkától. A házépítés ugyanúgy emel, épít a községen, mint az útépítés, vagy az óvoda- bővítés. A maga módján mind­egyik szorosra fűzi a közösség kö­telékeit, és mi sem természete- ■ sebb, hogy ez az ünnepekben is megnyilvánul. Nánai András büszkén mutatja a tanácsháza dísztermét. A délutáni , esküvő tiszteletére virágokkal ékesítet­ték. A fél falu hivatalos lesz a lagziba, mintegy 700 vendégre te­rítenek. Ez részben viszonzása a baráti, rokoni, szomszédi segít­ségnek, másrészt befektetés, ami apránként, lakodalomról lakoda­lomra vissza térül. Erősíti és gyarapítja ez is a közösséget. Húsz éve még két té­vé volt Hartán. Az egyiket a Le­nin Tsz KISZ-szervezete vásárol­ta, a másikat Sebők Gyula kocs- máros. Ma már csak a színes ké­szülékeket tartják nyilván, 220 körül tartanak. Autóval minden második család rendelkezik. Olyan lakás nincs, ahol ne lenne hűtő- szekrény, mosógép. A „legna­gyobb” gond, hogy amit a szor­galmas hartadak megkeresnek, nem tudják elkölteni. Hiányzik — pedig idegenforgalmi szempontból is kifizetődő lenne — egy hangu­latos, tájjellegű étterem és egy áruház. A régi boltok kicsik, el­avultak, képtelenek kielégíteni áruval a helyi szükségletet. Üz­letnek sem volna rossz, Hartán boltot építeni. A brigádok élen járnak A kimagasló eredményeket fel­mutató társadalmi munkásoknak hamarosan tanácsülésen adják a településfejlesztési emlékplaket­tet. A kitüntető jelvényt és okle­velet hárman érdemelték ki. Két szocialista brigád és Énisz János tanácsi dolgozó, aki példásan szervezte a munkálatokat. Az Er­dei Ferenc Tsz Béke szocialista brigádjának asszonyai — annak ellenére, hogy két műszakosak a cipőfelsőrész-készítő üzemben — kimeszelték és rendbe rakták a tűzoltószertárt, valamint az egyik iskolaépületet. A Lenin szövetkezet II. Rákó­czi Ferencről elnevezett szocialis­ta brigádja két éve már elnyerte a kiváló társadalmi munkás cí­met. Ezen a szombati napon sem pihentek. — Reggel korán bementem a húsüzembe, mivel ott dolgozunk — tájékoztat Kaiber Henrik bri­gádvezető — átvettem a sertése­ket a hétfői vágáshoz. Utána ki­mentünk paprikát kapálni, most fejeztük be. Délután meggyet sze­dek, a saját kertünkben. Lapozgatom a példás rendben tartott brigádnaplót. Gondosan bejegyezték, hogy a 17 tagú csa­pat fejenként 10 óra társadalmi rr\unkát vállalt a szövetkezetben és tízet a faluban. Az elismerés is tanúsítja, hogy teljesítették. Tavaly május elsejére lefestették a Petőfi Sándor Művelődési Ház ajtóit, ablakait, betonnal burkol­ták az .óvoda folyosóját. Ehhez is értenek a híres har.tai kolbász készítői? — Ahol egy faluban kalákában felépül 40 ház és 40 kilométer járda, ott ezt is megtanulják az emberek. Nálunk mindenki tud betonozni, ért a villanyszerelés­hez is. Mikor a tanácstól megkap­juk az értesítést, hogy milyen munkák várnak elvégzésre, közö­sen döntünk. Ezen túlmenően, ki ahol lakik, beszervezi a szom­szédságot. A példával és buzdí­tással élen járnak a szocialista brigádok. Harta erről országosan is nevezetes. A társadalmi munka szövetke­zeten belül is érezteti kedvező ha­tását. Amíg nem készült el az üzemi étkezde, közreműködtek az aratpk élelmezésében. Ha kell járdát betonoznak, ha a szükség úgy hozza, hagymát kapálnak, ve­tőmagkukoricát böngésznek, gyü­mölcsöt szednek. Most azon törik a fejüket, hogyan lehetne minél előbb megvalósítani a település- fejlesztés soron következő felada­tát, a KRESZ-parkot? Régen az aratás minden időt és energiát lekötött, a városban dol­gozók is hazajöttek segíteni. Mió­ta kombájnok végzik a betakarí­tást, ilyenkor érnek rá a legjob­ban. Építkezésre, faluszépítésre. A brigádok maguktól ajánlkoznak fel a tanácson: „Most lenne egy dózer, hová menjünk vele?” Egy­mást is szívesen kisegítik. Nánai András találóan fogalmazta meg: „A társadalmi munkavégzés szá­lai úgy fonódnak össze, mint amikor bükkönyös zabot arat az ember. Az elején elkezdi vágni a rendet és megmozgatja az egész táblát. Itt sem tudjuk és nem is lehet az egyik ember érdemét, teljesítményét a másikétól elvá­lasztani.” Vadas Zsuzsa • Az árkot már kiásták társadalmi munkában, az idén az út is szi­lárd burkolatot kap. (Straszer András (elvételei) Hazai bolyongásaim néhány iga­zán api óságnak nevezhető élmé­nyével szeretném ézúttal megör­vendeztetni az olvasót. Ezeknek a hétköznapi kis tapasztalásoknak élményszerüségét — és értékét — elsősorban praktikusságuk adja, továbbá kitalálóik mindenkori, nagyon is egyértelmű szándéka. Felemlegetni „őket" pedig, jól tu­dom, csak is akkor érdemes, ha — összevetve helyi, megyei viszo­nyainkkal — arra a következte­tésre jutunk, hogy okos és ésszerű megoldások nem csupán' a mi agyunkból pattanhatnak ki. □ □ □ Vas megyében a helyközi autó- buszjáratok útvonalain minden egyes megállóban ugyanazt az egyszerű, de mutatós, könnyűszer­kezetes fedett várófülkét látni, te­tején messziről is jól olvasható táblával, mely a falu, a megálló nevét hirdeti. És mindenütt van részletes menetrend is — a kis fémtáblára festve —, amit nem mos le az eső, nem szaggathat szél és rossz gyerek. Mindehhez hozzá kell tenni: a nyugati határszél sokkal sűrűbben lakott, mint Bács- Kiskun. Pécsett és még egy-két dunán­túli városban a helyi buszmegál­lók régi, rozsdás-kopott jelzőtáb­láit új fajta, szemléletesebb- és csinosabb táblákkal (kék vagy zöld színű négyzeten az autóbusz , fenér ábrája) cserélték fel. már jó régen. Hogy követhetnénk a pél­dájukat? Miért ne?! □ □ □ Olvashattuk a Petőfi Népében: 11 forintért végre kapható a kecs­keméti várostérkép. Régi adóssá­got törlesztettek ezzel az illetéke­sek. Mégsem hallgathatom el, hogy Zalaegerszegen ezt másként csi­nálták. Három forintért újságárus­nál, trafikban, könyvesboltban bárki vásárolhat egy kis füzetet, amelyben az utcanevek jegyzéké­től kezdve az üzleteken, közintéz­ményeken (szálloda, ajándékbolt, vasútállomás, posta, gyógyszertár, szerviz, stb.) keresztül a szórako­zóhelyekig minden fontos tudni­való benne foglaltatik, valameny- nyi bejelölve a mellékelt térképen is. Tele van, persze, hirdetéssel a brosúra, de hát ezért olcsó. Ugyanezen okokból szintén csak 2—3 forint az ára a vasi Volán­illetve MÁV-menetrendnek. Ez a rendkívül hasznos kiadvány kü- lön-küiön tünteti fel a megye vá­rosaiból és nagyközségeiből kiin­duló, valamint oda beérkező busz­járatokat és vonatokat. Könnyen kiolvashatók belőle a csatlakozá­sok is. Segíti a tömegközlekedést? De mennyire! Akárcsak az a jel­zőlámpa, amely Salgótarján köz­pontjában irányítja á forgalmat, többnyire a gépkocsiknak engedve szabad utat. Ám egy gombnyo­mással —, amit a műszer termé­szetesen akceptál — a gyalogos is kifejezésre juttathatja áthaladási szándékát. □ □ □ Sárvár —, de említhetnék más kisvárost is — legalább annyira szenved —, ami azért nem olyan nagy baj — a kerékpár-inváziótól, mint, teszem azt, Kiskunhalas, vagy Kiskőrös. De ott legalább megoldották már a biciklik táro­lását. A találmány nem új, nem is ördöngős. Az áruházak, a hiva­talok, általában a forgalmasabb középületek előtt, a járda szélén, 20—25 centiméterenként, ívalakú, szűk betonvályukat képeztek ki, amikbe a kerékpárok hátsó kere­két kell állítani. Megszűnt a fal­hoz, fához támasztás, nem lógnak szanaszét a járművek, rend van és ez a fontos. A strandok is megérnek pár szót, mert hát azokat is felkeresi ilyen­kor a jobb érzésű turista, akit mellesleg a kánikula is gyötör. Fogalmam sincs, hogyan lehetsé­ges, de a legtöbb, a kulturált ki­szolgálásra valamit is adó fürdő- telepen nemcsak üdítőt, sört és fagylaltot, hanem sült kolbászt, gyümölcsöt, hideg tejet, lángost, palacsintát, s a jó ég tudja mi mindent mérnek még a „tikkadt” fürdőzőnek. Szervezés kérdése nyilván, mely tudományt nekünk ni a Duna—Tisza közén eddig saj­nos, nem sikerült tökéletesen el­sajátítani. Az is különös, hogy a labdátokat teljesen el tudják kü­löníteni a napozóktól. Győrben és Zalaegerszegen például kapukkal, hálókkal felszerelt, szépen gondo- , zott. napközben is locsolt salak­pályák fogadják a sportolni vá­gyókat. Nem úgy, mint Kiskunfél­egyházán, ahol évek óta képtele­nek rendbe hozni és rendben tar­tani az erre a célra kijelölt ke­véske területet, sőt legszívesebben kiüldöznék a strandról a focizókat, ami nyilvánvalóan elítélendő ma­gatartás. □ n □ Végezetül az oly sokat szidott vendéglői illemhelyekről. Megint csak Zalaegerszeget említem, úgy látszik nemcsak építkezni tudnak ezen a megyeszékhelyen. Az Arany Bárány Étteremben — nem új, és nem is első osztályú létesítmény! — hétnyelven beszélő WC-vel ta­lálkoztam. A padlón, a falakon, a mosdókagyló körül színes, mintás csempék, összesen négyféle. Bűz semmi, ellenben ragyogó tisztaság, hideg-meleg víz, szappan, az elő­térben száraz frottírtörülköző. So­ha ennél szívesebben nem poty- tyantottam a forintost a vécés néni tányérjába. Sokba került a két he­lyiség kialakítása? Bizonyára. De embeiibb lett, civilizáltabb, köny- nyebben takarítható, s az üzlet­nek, a vendégforgalomnak sem árt . .. Kutasi Ferenc KÉPERNYŐ A fürdőigazgató Mintha azt sugallná a pénte­ken vetített A fürdőigazgató, hogy minél nagyvonalúbb, lele­ményesebb, kezdeményezőbb egy gazdasági vezető, annál több csi- nos-csábos-csókos ifjú hölgy és pezsgés grillcsirke közreműködé­sével védheti ki pitiáner bürok­raták okvetétlenkedéseit. Bertha Bulcsu és Várkonyi Gábor — szerintem tragikomikusnak szánt — tévéjátékéban a fillérből fo­rintot termelő, az elhagyatott fürdőbódék helyébe palotákat építő, álmodó igazgató és a kis­szerű, állóvízben kényelmesen lubickoló környezet összecsapása alkalmasnak látszott társadalmi fonákságaink kinevettetésére, le­leplezésére. Minden adott volt egy mulat­ságos, tisztító kacagást kiváltó realista szatírához. Gyakorta ta­lálkozhatunk olyan emberekkel, akik egy-egy jó vagy jónak vélt ügyben kiskapukat keresnek és találnak, akik nagy,rátörő céljaik érdekében a közösséget gyarapít­ják, de elbuknak szalmaszálak­ban. Ismerős figurák bukkannak föl a modellizálásra kiválóan alkalmas kisvállalatnál. „Mi is találkoztunk ilyen esetekkel”, bó­lintunk némely fordulatoknál. Komikus mű helyett csak hu­morosra sikeredett a tévés A fürdőigazgató is, akárcsak a más­fél éve Miskolcon bemutatott szín­darabváltozat. A képernyőn kü­lönösen pompás indítás, kezdet után összekuszálódnak a szálak, elmosódnak a jellemek. Véletle­nek göngyölítik a részlgazságok hatását. A Pap Gedeont alakító Garas Dezsőnek és Várkonyi Gábor rendezőnek köszönhető, hogy az igazgató majdnem kivívta rokon- szenvünket; sokáig drukkoltunk neki. Inkább sajnáltuk, mint megvetettük alakoskodásáért, az emberi gyarlóságok meglovagolá- sáért, hiszen eddigi eredményei realitást adnak álmainak, merész tervei országos törekvésekkel harmonizálnak. Hagyják már dolgozni, ne lopják idejét rossz­indulatú kötözködéssel, szólnánk közbe, ha lehetne, ha mellékesen nem derülne ki róla, hogy mit- sem ért az irányításhoz, szak­májához. Beosztottai fütyülnek a munkarendre, a főkönyvelőnek az összeadás a gyengéje, csipcsup ügyekkel zavarják fontos tár­gyalásai közben, elfolyik a nagy­medencéből a víz. Itt a bökkenő, mert a főnökök megszédíthetők lakkozott jelen­tésekkel, a központ félrevezethe­tő ügyesen csoportosított adatok­kal, de a látogatók saját tapasz­talataikból ítélnek. Nyilván tett egyet és mást, ha ennyire föl­lendült a forgalom, ráfizetés he­lyett nyereségessé vált a fürdő. A lendületes, tájékozott igazga­tót — jól formáló — Garas ma­gatartása, viselkedése olykor fe­lesett szövegével, az ellentmon­dásos álmegoldásokkal. A fürdőigazgató szerencsére olyan író műve, aki otthonos a mai magyar valóságban, fogékony a gazdasági, morális jelenségek­re, hús-vér emberek mozognak alkotásaiban. A hatásos és igaz részletek azonban nem szervesül­nek igazi szatírává, a szerkezeti következetlenségek hasadékain időnként elcsorog a komikus töl­tet, olykor száraz medencében lubickolunk, p>edig a rendező is érezteti, hogy a szatíra bővizű forrásai rejtőznek A fürdőigaz­gató közvetlen környezetében. H. N.

Next

/
Oldalképek
Tartalom