Petőfi Népe, 1979. július (34. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-06 / 156. szám
IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estit: felhöát- vonulások, elszórtan futó eső. zápor* eső. Többfelé az élénk, helyenként erős északnyuati, északi szél ma kissé mérséklődik. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 8, 11. legmagasabb nappali hőmérséklet 80, 24 fok között. (MTI) VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PETŐFI NÉPE AZ MSZMP BÄCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXIV. évf. 156. szám Ára: 1,20 Ft 1979. július 6. péntek ____ > __________ S OK HELYEN ISMÉT MUNKÁBA ÁLLTAK A KOMBÁJNOK Jót tett az eső a másodvetéseknek Az utóbbi napokban jelentős mennyiségű csapadék hullott, amely elősegítette a kapások és más növények fejlődését, csökkentette a talaj vízhiányát. Csütörtökön már néhány helyen eloszlott a felhőzet, kisütött a nap és a felszáradt földeken a déli órákban megszűnt az aratók kényszerpihenője. Sok termelő- szövetkezetben már befejezték az őszi árpa betakarítását és hozzákezdtek a búza vágásához. A mélykúti Lenin Termelőszövetkezetben például a szántóterület 25 százalékán termesztenek az idén gabonaféléket, a közös gazdaság üzemi terve szerint összesen 1657 hektáron kell a kalászosokat a lehető legkisebb veszteséggel betakarítani. A szövetkezet kombájnosai még az esőzés előtt biztonságba helyezték a kétszeresnek vetett gabonát. PéterPálkor pedig hozzáfogtak az érett takarmánybúza aratásához. Amióta ismét kedvezőre fordult az idő, 12 NDK-gyártmányú kombájnnal naponta 120—140 hektárról tudják összegyűjteni a bú-' zatermést. Egy-egy gépnek 138 héktárt kell learatnia. így az idényterv szerint 14 munkanap alatt a mélykúti Lenin Termelő- szövetkezetben minden gabona- termés a magtárba kerül. Hasonlóképpen befejezték az őszi árpa aratását a kunszentmik- lósi Egyetértés Termelőszövetkezetben. és ahogy az idő lehetővé teszi, úgy húsz kombájnnal hozzáfognak a búza betakarításához. Az aratás befejezésével szinte egyidőben megkezdik a mezőgazdasági nagyüzemekben a tarlóhántást. és a másodvetést. Több száz hektáron már földbe került 0 Gabonabetakarítás a kunszentmiklósi Egyetértés Termelőszövetkezetben. (Pásztor Zoltán felvétele.) a silózásra szánt kukorica és más takarmánynövény magja, sok helyen zöldségfélét ültettek. Az Befejeződött Berlinben a központi bizottsági titkárok tanácskozása Kocsis Tamás, az MTI tudósítója jelenti: Berlinben csütörtökön befejeződött a szocialista országok testvérpártjai nemzetközi és ideológiai kérdésekkel foglalkozó központi bizottsági titkárainak háromnapos tanácskozása. A tanácskozáson a Bolgár Kommunista Párt, Csehszlovákia Kommunista Pártja, a Kubai Kommunista Párt, a Laoszi Forradalmi Néppárt, a Lengyel Egyesült Munkáspárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt, a Mongol Népi Forradalmi Párt, a Német Szocialista Egységpárt, a Román Kommunista Párt, a Szovjetunió Kommunista Pártja és a Vietnami Kommunista Párt, valamint a kommunista és munkáspártok Béke és Szocializmus című folyóiratának szerkesztősége képviseltette magát. A tanácskozáson részt vett küldöttségek vezetőit és a testvérpártok központi bizottsági titkárait, köztük Övári Miklóst, az MSZMP Politikai Bizottságának tagját, a Központi Bizottság titkárát, valamint Gyenes Andrást és Győri Imrét, a KB titkárait fogadta Erich Honecker, az NSZEP Központi Bizottságának főtitkára. Erich Honecker a szívélyes, baráti légkörű találkozón hangsúlyozta, hogy a központi bizottsági titkárok berlini tanácskozása újból aláhúzta, milyen nagy érték a testvérpártok szoros együttműködése nemzetközi és ideológiai területen. Az NSZEP KB főtitkára igen értékesnek minősítette, hogy a most véget ért tanácskozás megkülönböztetett jelentőséget tulajdonított a nemrég legfelsőbb szinten — Leonyid Brezs- nyev és James Carter által — aláírt szovjet—amerikai SALT—2. egyezménynek. A bécsi találkozó által az enyhülés továbbvitelének és a különböző társadalmi rendszerű államok közötti békés egymás mellett élésnek adott ösztönzést ki kell használni" — hangoztatta Erich Honecker. Erich Honecker csütörtök este fogadást adott a berlini tanácskozás résztvevői tiszteletére. Ott elhangzott pohárköszöntőjében köszönetét mondott a résztvevők alkotó közreműködéséért, s aláhúzta: „Helyesnek és időszerűnek bizonyult az, hogy a testvérpártok kb-titkárai az 1973-ban Moszkvában megtartott első sokoldalú tanácskozás óta rendszeresen összehangolják az ideológia területén folyó együttműködés fő irányát, formáit és módszereit. Ezt jelentős hozzájárulásnak tekintjük pártjaink egységének és összeforrott- ságának erősítéséhez”. Borisz Ponomarjov, az SZKP Politikai Bizottságának póttagja, a Központi Bizottság titkára válaszában valamennyi testvérpárt nevében köszönetét fejezte ki az NSZEP-nek a tanácskozás lebonyolításáért, a testvéri vendégszeretetért. Javuló munkaszervezés és anyagellátás • A Ganz Villamossági Gyár részére 3,5 millió forintért két olajcserélő berendezést készítettek határidőre. Ezeket a berendezéseket a megrendelő később a paksi atomerőműben szereli fel az általa gyártott berendezésekkel együtt. Képünkön: Kocsis Nándor és Török Mihály lakatosok a csomagolás előtti ellenőrzéseket végzik. sterilező hagyta el, és közülük sok került külföldre. Az idén például Bulgáriába is szállítunk kettőt, hazánkban pedig a Nagykőrösi Konzervgyárban folyik egynek a szerelése. Említésre méltó, hogy ennek a gyártmánynak elkészült egy továbbfejlesztett változata, amelyet majd a Kecskeméti Konzervgyárban létesülő bébiételgyárban fognak használni. Ha ez a berendezés beválik, akkor számíthatunk egy hosszú távra szóló szovjet megrendelésre is. Az előzetes tervek szerint öt évig évente tíz ilyen sterilezőre lesz szüksége a szovjet megrendelőnek. Sikeresen — a program szerint — teljesítettük NDK-beli megrendelőnk igényét is. öt éve készítünk részükre 12 köbméteres üzemanyagszállító tartályt, az idén 70-re kaptunk megrendelést, s 40-et már az első félévben leszállítottunk. A tanácskozásokon szó lesz arról is, hogy az éves tervet a tavalyihoz hasonlóan szeretnénk december közepéig befejezni. Bízunk abban, hogy a második félévben sem lesz olyan akadály, ami elképzeléseink megvalósítását gátolná. O. L. Az Április 4. Gépipari Művek kiskunfélegyházi Vegyipari Gépgyárában — sok más üzemhez hasonlóan — a műszaki konferenciára, termelési tanácskozásra és a brigádvezetők értekezletére készülnek. Ezeken a fórumokon megtárgyalják az év első felének eredményeit, hiányosságait, de sok szó lesz arról is, hogy mit kell tenni az éves tervek sikeres befejezéséért. Dobó Endrével, a gyár termelési főmérnökével arról beszélgettünk a napokban, hogy mit várnak ezektől a tanácskozásoktól. — Elsősorban elismerését fejezi ki a gyár vezetősége a dolgozóknak, a szocialista brigádoknak 'a lelkiismeretes jó munkáért — mondta a főmérnök. — Az év eláo felének eredményeivel elégedettek lehetünk, az árbevételi tervünket például 103 százalékra teljesítettük. Ugyancsak jól sikerült az exportunk, a tervezettnél 8 millió forinttal több értékű árut adtunk át külföldi partnereinknek. Az év első felében a tavalyihoz mérten sokat javult a munkaszervezés és az anyagellátás. Néhány kisebb zökkenőtől eltekintve, állandóan rendelkezésünkre álltak a szükséges anyagok, s hiányuk nem akadályozta az ütemes, program szerinti termelést. Sikereink másik fő forrása az, hogy dolgozóink egyre nagyobb gyakorlatra tesznek szert ,például az atomerőművi berendezések gyártásában. Rendszeres és pontos szállítói vagyunk a paksi atomerőműnek, s ezekből a berendező- , sekből jelentős mennyiségű kerül külföldre is. Hagyományos terméknek számít nálunk — hiszen hét évvel ezelőtt kezdtük a gyártását — a konzervgyárakban használatos nagy teljesítményű sterilező berendezés. Gyárunkat eddig mintegy 55 • Pólyák János csiszoló az exportra kerülő ioncserélő berendezések megmunkálásán dolgozik. Kurt Waldheim Budapesten Magyar—mongol barátsági nap Bács-Kiskun megyében A mongol népi forradalom 58. évfordulója alkalmából tegnap magyar—mongol barátsági napot tartottak Bács-Kiskun megyében. Az eseményre Kecskemétre érkezett Jadamin Sirendev, a Mongol Népköztársaság budapesti nagykövetségének első titkára. A vendéget Polgár István, a megyei népfrontbizottság titkárhelyettese fogadta és Bács-Kiskun megye gazdasági, társadalmi, kulturális fejlődéséről adott tájékoztatást. Délután Kiskunfélegyházán folytatódott a~program. A nagy- követség első titkárát és kísérőit a város vezetői fogadták, majd a baráti beszélgetés után a Gyapjúforgalmi Vállalat kiskunfélegyházi kirendeltségén magyar—mongol barátsági gyűlésre került sor. A gyűlésen Kovács József, a félegyházi kirendeltség igazgatója mondott beszédet, s ezt követően felszólalt Jadamin Sirendev. Ezután a városi tanács vb termében megrendezett baráti találkozón Sztanojev András, a városi pártbizottság első titkára köszöntötte a nagykövetség első titkárát, aki Mongólia gazdasági, társadalmi fejlődéséről adott tájékoztatást. A barátsági nap a Kiskunfélegyházáról készült film vetítésével feleződött be. Kurt Waldheim, az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára csütörtökön este Púja Frigyesnek, a Magyar Népköztársaság külügyminiszterének meghívására, hivatalos látogatásra Budapestre érkezett. Kurt Waldheimet és feleségét, valamint a kíséretében leSzeptembertől 346 magyar fiatal külföldi felsőoktatási intézményekben kezdi meg tanulmányait. Az útra készülődő ösztöndíjasok tegnap, a Budapesti Műszaki Egyetem központi épületének aulájában tettek esküt arra, hogy erejük, képességeik legjavával készülnek fel hivatásukra, és tudásukat a dolgozó nép szolgálatában kamatoztatják. vő Luigi Cottaíavit, az ENSZ genfi hivatalának főigazgatóját, a Ferihegyi repülőtéren Púja Frigyes és felesége fogadta. Jelen volt Holtai Imre nagykövet, hazánk állandó ENSZ-képviselője, valamint a Külügyminisztérium több más vezetője. (MTI) Bulgária, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Lengyelország, az NDK, Románia és a Szovjetunió felsőoktatási intézményeinek leendő magyar hallgatóit Varga József, az Oktatási Minisztérium főosztály- vezetője köszöntötte. A csaknem háromszázötven fiatal közül 255-en a Szovjetunióban kezdik meg tanulmányaikat. Üj külföldi ösztöndíjasok Akár öt esztendőre elosztva is elég lenne az az elemi csapás, ami most egyszerre sújtotta a mezőgazdasági termelést. A kemény tél, a csapa- dékszegény, fagyos tavasz, az aszályos nyárelő következményeit valóban nehezen heveri ki a szántóföldi és a kerti növény. Már amelyik erre egyáltalán képes, hiszen több mint tízezer hektár őszi kalászos teljesen kipusztult. Helyette dupla munkával, anyaggal, költséggel tavaszi gabonát, takarmányfélét vagy kerti növényt kellett vetni. Szerencsére az utóbbi esőzések hatására biztatóan fejlődnek a másodnövények, amelyekből az év hátralevő időszakában még jó termést lehet elérni. A tanulságok is szaporodnak, különösen a gabonatermesztésben. Bebizonyosodott, hogy főként azok a mediterrán eredetű, új búzafajták pusztultak ki a húsz,-, huszonnégy fokos hidegben, amelyeknek nem volt módjuk, hogy a mi éghajlati viszonyainkhoz alkalmazkodjanak. A jól bevált, nagy hozamú szovjet és egyes hazai fajták ugyanis átvészelték a kemény, száraz telet. Légi és földi permetező gépek dolgoznak nap nap után a szőlőben, gyümölcsösben, a cukorrépa-, a napraforgóföl- deken és a kerti vetemények között, hogy a betegségek, kártevők ellen felvértezzék a kultúrnövényt. A kalászos gabona betakarítására pedig me- gyeszerte olyan szervezett munka indult, amelyre ritkán van példa. Kombájnos, szállító, terményszárító és magtárban dolgozó szocialista brigádok között alakult ki együttműködés, amelynek végeredménye az értékes gabona minden szemének összegyűjtése, megóvása lehet. A szomszédos ' mezőgazdasági üzemek szükség szerint kölcsönösen használják a gépeket, szárító- berendezéseket. Az állami és szövetkezeti gazdaságok úgy csoportosítják a. kombájnokat, hogy a legérettebb kalászost a lehető legrövidebb idő alatt learathassák, fedél alá helyezhessék. A bajai járás tizenkét termelőszövetkezete nemcsak egymással, hanem a csehszlovákiai négy település mezőgazdasági üzemeivel is szoros kapcsolatot tartva végzi a búzaaratást. Kihasználják azt a lehetőséget, hogy az északi szomszédország gabonaföldjein két héttel később érik a ke- nyérnekvaló, mint nálunk a Bácskában, s addig a csehszlovákiai kombájnosok itt segítenek a betakarításban. Később viszont 21 kombájnnal a bajai járás szövetkezeteinek szakmunkásai dolgoznak majd Nenice, Vinica, Zavada szlovák községek szövetkezeteiben, valamint a nagykürtösi állami gazdaságban. A kalocsai járás termelőszövetkezetei kihasználva öntözési adottságaikat főként a másodnövény-termesztést szorgalmazzák, és az öntözött gyepterületekről gyűjtenek össze az előirányzottnál több szálastakarmányt. Az előző évhez képest ebben a körzetben gyarapodott a legnagyobb mértékben a kukorica vetés- területe is, s ennek 40 százaléka korai érésű, 200—350— FAO számú fajta, timelyet biztonságosabban lehet betakarítani, mint az október vége felé megérő fajtákat. Ugyanebben a járásban az évekkel ezelőtt megkezdett, úgynevezett meliorációs munka gyümölcse is kezd beérni. A tereprendezés, nagy üze mitábla- kialakítás, üzemi útépítés, talajjavítás eredményeként több száz hektárral nagyobb területet tudiak az idén megművelni a géderlaki, dunaszent- benedeki, uszódi, foktői és du- napataji határban, mint az előző években, A dunaszent- benedeki Üj Hajnal Tsz-nek a melioráció folytán mintegy 200 hektárral lett nagyobb a szántója, jóllehet a közös gazdaság üzemi területe nem gyarapodott. Ezenkívül a jól járható üzemi utakon gyorsabb lett, és kevesebb benzin-, gázolaj-felhasználással oldható meg egész éven át a termény-, valamint az anyagszállítás. Mindez csak ízelítő abból a számos kezdeményezésből, amelyet ezekben a hetekben, hónapokban valósítottak és valósítanak meg Bács-Kiskun mezőgazdasági üzemei. Valamennyi azt a célt szolgálja, hogy ellensúlyozzák az időjárás okozta terméskiesést, jövedelemcsökkenést. Az év hátralevő időszakában pedig lehetőség van arra, hogy Bács- Kiskun állami és szövetkezeti gazdaságai összességében eleget tegyemek a népgazdasági terv szerinti kötelezettségeiknek. K. A. eső hatására néhány helyen már kikeltek és szépen fejlődnek a másodnövények.