Petőfi Népe, 1979. július (34. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-12 / 161. szám

. 1919. július 12. • PETŐFI NÉPE • 5

"VT orvégia egyik leg- 1’ nagyobb városában, Bergenben minden évben megrendezik a Nemzetközi Folklór Fesztivált. A fesztiválra most első alkalommal magyar csoport is kapott meghívást. A bergeni rendezőik Vásárhelyi László koreográfust, a Nemzetközi Néptánc Bizottság elnökségi tagját kérték fel egy olyan csoport összeállítására, mely több etnikum táncát és népzenéjét képviseli. A választás az öregcsertői Hagyományőrző Népi Együttesre esett, ök képviselték a magyar csoport bázisát, de rajtuk kívül felkértek Pest megyei, gyomai és jászberényi táncosokat, valamint a Jászberényi Népi Együttes zenekarát. Ä delegáció tagja volt a már több országban, de itthon is jól ismert kalocsai pingálóasszony: Nagy Lászlóné, aki a közönség szemeláttára sok képet pingált, amit aztán oda is ajándékozott a házigazdáknak. A szövetkezeti együttesek táncosainak utaztatását a SZÖVOSZ vállalta.

• Bergen központja.

Öregcsertői

néptáncösok

Norvégiában

A hónapokon keresztül tartó készülődés a kemény próbákon kívül tele volt kíváncsi várakozással, ami természetes is; hiszen ilyen távoli, számunkra különös országba utazni nem hétköznapi dolog. Emellett érezték a táncosok, dalosok, hogy a szokottnál többet kell most produkálniuk, hiszen rajtuk múlik, hogyan ismerik meg, hogyan fogadják a magyar folklórt, ott, ahol eddig nagyon keveset tudtak róla.

A magyar csoportokon kívül ír, skót, francia, norvég és más együttesek kaptak meghívást a fesztiválra. A megnyitó estjén minden csoport bemutatkozott a norvég közönség előtt. A színes kalocsai népviseletbe öltözött öregcsertői menyecskék és az idősebbek szép népviselete már fellépés előtt felkeltette a közönség és a többi táncos érdeklődését, a változatosan összeállított műsor első napi sikere pedig megalapozta a csoport iránti megkülönböztetett figyelmet.

A csárdás, a mezőségi és hortobágyi táncok, a menyecskék éneke ismét nagy sikert hozott, a népes nézőtéren sokszor hangzott fel műsor közben is az elismerő taps. Ezt a műsort a norvég király és felesége is megtisztelte a jelenlétével.

A fesztivál harmadik napján zenei programmal mutatkoztak be a folklór-csoportok Bergen ősi várának lovagtermében. Értékes eredeti magyar népzenét mutatott be a zenekar, amit kevés tánccal fűszereztek. A műsort a norvég rádió és televízió is közvetítette.

iDijat, illetve helyezéseket ezen a fesztiválon nem szokás adni, ugyanis a norvégek nézete szerint nem a versengés az elsődleges, hanem a népművészetek útján való barátkozás, a különböző népek között. A miénktől eltérő fesztivál-felfogás ellenére nem üres kézzel távoztak a résztvevők, minden csoport kapott emléktárgyat.

A fesztivált követő napon nagy örömmel hallgattuk a helyi lapban megjelent cikk fordítását, ahol méltatás jelent meg a magyar delegáció művészi teljesítményéről, kiemelve a három generáció által nyújtott tanulságos élményt és a folklórra jellemző rögtönzés varázsát. Ezen a napon utaztak el a többi ország csoportjai. Csoportunkat viszont olyan megtiszteltetésben részesítették a házigazdák, hogy még három napra meghívták őket a város környékére vendégszereplésekre, így jutottunk el Norvégia legnagyobb szigetére, ahol talán még lelkesebb közönséggel találkoztunk, mint a városban, emellett hosszabb időn keresztül gyönyörködhettünk a számunkra különleges norvég tájakban. Ezekben a napokban egy gyermekkórház kis betegeinek és egy öregek háza lakóinak szerzett szép élményt és felüdülést a magyar zene és tánc.

.Gazdag élményekkel és azzal a jó érzéssel térhetett haza a delegáció. hogy a norvégeket sikerült meghódítaniuk a magyar folklórnak, hogy népi hagyományainknak újabb barátokat szereztek.

Hangyás Józsefné

• Hárman a szereplők közül.

GYERMEKEK ÉS GYERMEKRAJZOK

Mindenkire süt a nap

Pontosabban mindenkire egyformán süt a nap. Ám helyénvalóbb ezúttal a mondat óhajtó változata: bár csak mindenkire egyformán sütne a nap! — A nyolc esztendős Borsos Anikó festménye előtt állva töprengek ezen. A képet — mintegy ötven hasonló alkotás között — a Megyei Élelmiszer Ellenőrző és Vegyvizsgáló Intézet egyik irodájában akasztották a falra.

Ritka alkalom ez a tűnődésre; hiszen csak elvétve fordul elő, hogy a gyermekrajz kilép megszokott — családi, vagy iskolai — környezetéből és valódi kiállítási anyagként szerepel.

Ezekben a hónapokban szinte mindennapos az ilyen rendezvény hiszen a gyermekév alkalmából jó néhány vállalatnál határozták el, hogy kiállítást nyitnak a gyermekrajzokból. A MÉVI-nél például a KlSZ-szer- vezet vállalta a rendező szerepét, tekintettel arra, hogy az itt dolgozók többsége harminc éven aluli fiatal. A huszonkét „vállalati gyerek” közül tizennyolc küldött be rajzot.

□ □ □

Az ötesztendős Bagány Emese például öt rajzzal pályázott, és mind az öt falra is került.

— Télen, reggeltől estig rajzol, és egyszerűen nem lehet' kivenni

a kezéből a ceruzát — mondja a kislány édesanyja, dr. Bagány Mihályné műszaki főelőadó. — Most viszont nem tudtuk rábeszélni, hogy a kiállításra is csináljon valamit, ezért a téli rajzaiból hoztunk be néhányat.

— Mit rajzol Emese a leggyakrabban?

— Kutyát, kiscsibét. A nagyné- ném tanyán él, gyakran járunk ki hozzá, és amit ott lát, az rendkívül hatással van rá.

□ □ □

A nyolcesztendős Borsos Anikó szintén több képpel szerepel.

— Az én megítélésem szerint nem sok tehetsége van a rajzhoz, de ő ezzel nem törődik, és lankadatlan buzgalommal igyekszik fára hasonlító fákat, lóra hasonlító lovakat rajzolni —, mondja az édesapja, Borsos Antal, a sugárfigyelő laboratórium vezetője.

— A most látható rajzai hogyan készültek?

— Elmondtam neki, hogy rendezünk a vállalatnál egy ilyen kiállítást, és hogy az ő dolgaira is számítanak itt bent. Természetesen, megmondtam azt is, hogy a gyermekévvel kapcsolatban álló témákat válasszon. így született meg ez a földgömb. amit

különböző színű gyermekfejek öveznek, mégpedig úgy, hogy mindegyikre a rajzlap felső sarkából süt a nap.

□ n □

Nézegetem az iroda falait beborító rajzlapokat, és közben figyelem a látogatókat.

Vajon felismerik-e, hogy miféle bátorság birtokában válnak a gyermekek kezenyomán frissé, őszintévé ezek a sete-suta vonalakból összeálló „alkotások”? Rájönnek-e, hogy mivel gazdagabb a gyermek, s miféle gyönyörű világ az, amelybe mi, felnőttek csupán a rajzok üde hangulatán át léphetünk vissza újból? Ha levetjük szürke szemüvegünket s felcseréljük azt az ő színes’ optikájukkal? S vajon eltűnődnek-e azon, hogy az itt látható rajzi szókimondás, őszinteség mikor és hogyan alakul át később gyakran az elrejtőzés, a másoktól való visszahúzódás szorongásos rémképévé?

És végül: egyáltalán felteszik-e maguknak ezeket a kérdéseket^ a gyermekrajz-kiállítások nézői? Mert a gyermekévi tárlatok legnagyobb haszna az lenne, ha sikerülne választ találni ezekre a kérdésekre. Vagy legalább megkísérelnénk megtalálni a válaszokat ... .

' Káposztás János

• Az öt esztendős Bagány

Emese

rajza.

Jobboldalt.

• Borsos Anikó festményének címe:

Mindenkire egyformán süt a nap. (bal oldali. kép)

Händel Ünnepi Játékok Halléban

A nagy német zeneszerző, Georg Friedrich Händel hallei szülőháza egyike azoknak az NDK-beli zenei múzeumoknak, ahová évente ezrek és ezrek zarándokolnak el.

1955-ben alakult meg Halléban a Georg Friedrich Händel Társaság, amelynek a hazaiakon kívül sok neves külföldi tagja is van. Számuk jelenleg meghaladja a 900-at.

Händel szellemi hagyatékát híven ápolják a Német Demokratikus Köztársaságban, s ezt nem csupán a nemzetközi baráti társaság életrehívása mutatja, hanem a minden év júniusában sorra kerülő Händel Ünnepi Játékok is. Az idén 30 különféle rendezvényen több mint 15 000-ren léptek fel: zenekarok, kórusok, szólisták, világhírű karmesterek.

Folyamatosan jelennek meg a Hündel-évkönyvek. Ezenkívül háromkötetes jegyzéket bocsátanak ki a Hündel-művekről. Az első 500 oldalas kötet az ünnepre je-, lent meg ts a szerző operáit tartalmazz. Így a Bach műveit jelölő BWV és a Mozart műveit összefoglaló Köchel-jegyzék mellé. most már odasorakozik a Hdndel-jegyzék jele: a HWV is. Napvilágot lát a Handel-partitúra- sorozat is. A 100 kötetesre tervezett összkiadásból 30 már megjelent, 1985-ig, Händel születésének 300. évfordulójáig pedig sajtó alá kerül a századik kötet. Ugyanekkorra készül el a Hän- del-hanglemezösszkiadás is.

Szamarkandi kupolák

A régészeknek Szamarkandban sikerült • megtalálniuk a város műemlékeinek legnagyobb ellenségeivel, a mikroorganizmusoK- kal szembeni védekezés hatékony eszközét. Hosszú évek munkájával és jelentős költségek árán állították helyre a Gur-Emir mauzóleumot, a város legfőbb nevezetességeinek egyikét. A kupola: belső falát borító aranyozás azonban röviddel a restaurációs munkák befejezése után mégis gyorsan kopni kezdett. Kiderült, hogy a kopást a kupolában fészkelő mikroorganizmusok okozzák. A gombák kedvelik azt a ragasztó- anyagot, amely az aranyozást a mennyezethez rögzíti. A tudósok aprólékos munkáját siker koronázta: megtalálták azt a mű- gyantavegyületet, amely bármiféle mikroorganizmus, még a legádázabb példányok étvágyának is ellenáll.

FÖLDES ANNA:

így élt Móra Ferenc

(26.) Ne cifrázd, ne szépítsd: mondj el bennünket olyanoknak, amilyenek vagyunk ebben az esztendőben.” (Földhözragadt János 1932-ben.)

A novella tulajdonképpen no- vellafűzér: egy marokra való emberi sors, egy marokra való tragédia. Ahány hős, annyi dráma. Az elsőben az árverés dobja pereg, a másodikban egy paraszt saját tanyáját gyújtja fel, hogy a biztosítási díjból kiházasíthassa a lányát. A harmadikban egy hadiözvegy hányódik egyik ágyból a másikba, de fél férjhez menni, nehogy elveszítse a hadisegélyt. Am a törvény szigora ott őrködik a rend és a rendszer felett. Mert a rendszer, amelyik nem tudja biztosítani az embernek emberhez méltó életét, kérlelhetetlenül behajtja az iskolabirságot azon a szülőn, akinek a gyereke ruha vagy cipő híján nem juthatott el a sok kilométernyire levő iskolába. És megvesztegethetetlenül lakat alá helyezi a temetőben őgyelgő, szerencsétlen, otthontalan öreget, akit Anti- krisztusnak tisztelnek a falubeliek. S mindezért ki a felelős: „a

miietikus, a megfoghatatlan, a torkon ragadhatatlan, a legyőzhetetlen Rendszer, a ködből' való rettenetes kőszikra."

Ehhez a vádirathoz — mert valójában nem novellák és riportok, hanem vádak sorakoznak az újságlapokon — nemigen kell kommentár. Az író ugyan azt állítja, hogy tapasztalatainak csak azért adott irodalmi formát, hogy ne legyen olyan kegyetlen a tények szava. Valójában a személyhez kötött, éppen ezért megindító sorsok talán még erőteljesebben vágják az olvasó szemébe az igazságot. Valójában mindegy, hogy az egyik eset Csengéién, a másik Tápén, vagy Domaszéken történt, Móra meg sem nevezi a falut, a tanyát. Ez volt Magyarország — 1932 nyarán.

Amikor Földhözragadt Jánosék szószólója, személyes és alkotói gondokkal, népe sorsával és saját egészségével küszködve készült rá, hogy mégiscsak megírja a regényt, amelyet várnak tőle, s amelynek gondolatát olyan régen dédelgette.

1932 nyarán, tehát nem született meg az Aranykoporsó.

Ám a kiadó bízott az íróban — sőt mi több, a nyomdában is —, és az év karácsonyi könyvei között mégis meghirdette Móra Ferenc regényét. És december elejére valóban a könyvesboltokba került az Aranykoporsó. Még megjelenése napjára is következtethetünk abból, hogy a mű legelső példányát — díszdoktori disszertációjaként — a szegedi egyetemnek ajánlotta Móra 1932. december 3-án.

Közismert volt, hogy Móra — élőszóban írt. Hogy történeteit addig mesélte, alakította, formálta, amíg azok szinte maguktól végleges irodalmi formát öltöttek. De azért egy ilyen hatalmas regényt, mint az Aranykoporsó, mégiscsak meg kellett szerkeszteni, írni.

Kotormány János kései tanú- vallomása szerint a Gazda a csen- gelei erdő szélén, egy töknyárfa lombja alatt írta az Aranykoporsót. Bele is véste János-bicská- jával a fa kérgébe, hogy:: „Itt írt

M. F. 1932. X.” Hadd tudják a népek, hol rótta az igazgató úr lélekszakadva, szorgalmasan, remetemagányba zárkózva, hatalmas történelmi regényének kutyanyelveit. A szeretettel őrzött történet pontos hiteléhez azonban némi kétség fér.' Már csak azért is, mert az író — leveleinek keltezése szerint — augusztusban időzött Csengéién, ahol egyelőre csak a regény előmunkálatainál tartott. Rengeteget dolgozott, de mégis csak terveiről számolt be Kalmár Ilonának: „Nagyon lfomoly könyv lesz, inkább történelmi tanulmány a kereszténydestrukcióról, de lesz benne egy kis szerelem is.” Jobb meggyőződése és aggályai ellenére ekkor még úgy döntött, hogy művének a levélformát választja. Innen a tervezett cím is: Római levelek Diocletianus császár korából.

A végleges szöveg rögzítésébe, az általunk ismert Aranykoporsó megírásába Móra valószínűleg csak augusztus végén fogott bele, pesti rejtekhelyén, a Bellevue szállóban. De ahogy rátalált a regény hangjára, attól a perctől fogva úgy írt, olyan gyorsan rótta tele a kutyanyelveket, mintha diktálták volna, neki a szöveget. Teljesítménye elképesztő! Hiszen alig több, mint két hónapra volt szüksége ahhoz, hogy a nagy vállalkozást tető alá hozza. És még le sem zárta hősei történetéi, amikor már szedték, nyomták a kézirat nagyobbik részét.

Mert nemcsak az író, a nyomda is szédítő tempóban dolgozott. A szerző 1932. november 28-án, hétfőn hajnalban tett pontot kézirata végére, és szombat délben — amikor a szegedi egyetem díszdoktorává avatták — már kész kötettel, annak első, nyomtatott példányával köszönte meg a kitüntetést.

Akárhány történetet hallott is Móra élete során a szentek életéből. akármilyen meggyőző történelmi párhuzamokra hívják fel a figyelmét a barátai, az Aranykoporsó mégsem születik megákkor, ha írójának nem foglalkozása és szenvedélye is a régészet. Hiszen Móra egész életében olvasott a letűnt korok tárgyi emlékeiből. Tudós buzgalommal tanulmányozta a feltárt sírokat, és az író valóság táplálta képzeletével fel is támasztotta az ősöket. Lelkének egyik felével évtizedek óta az ősi korok vitézei, fegyverei, ékszerei között élt. A

III. század végén, Diocletianus korában is „otthpn” volt. Nemcsak azt tudta róla, amit minden tájékozott iskolásgyerek, hogy ez a kereszténység terjedésének, a római hatalom meggyengülésének korszaka, vagy hogy az új vallás hívei elsősorban a rabszolgák közül kerültek ki, de gondosan tanulmányozta a kor szellemiségét, szokásait, külsőségeit, a császár udvarát, a korabeli Nicode- miát és Bájáét is.

Az Aranykoporsó hitelessége azonban nemcsak történelmi. Meggyőző a romantikus mese. a hősök jellemrajza, a történet hangulata is. Egyik kritikusa szerint az Aranykoporsó — „megzenésített régiségtan.” Ám ezt a megjegyzést dicséretként is olvashatjuk: a régmúlt korok tudományát a síron túli szerelem szép szimfóniája tette a maga idején (és azóta is) olyan végtelenül népszerűvé.

De azért a regény mégsem szűkíthető le egy bármilyen szép szerelem történetére. Mert egy haldokló civilizáció, egy pusztuló világ vereségét idézi egy olyan kornak, amely maga is a haldoklás rémét kergeti. A két világ- szemlélet összecsapásában Móra az új, a kereszténység mellett áll. Nemcsak a hit, de az emberség követelménye is az új vallás hívői mellé állítják. A kereszténységet

— legalábbis indulásában — a szegények, az egyszerű emberek vallásának rajzolja, amely nemcsak mást, de újat is hoz az erkölcseiben is megrendült birodalomba. A regény későbbi szakaszaiban viszont már megfogalmazódik benne a kétely: vajon mi lesz a „szegények vallásából”, mire államvallásá lesz, vajon mivé lesz a humánum tanítása a dioc- letianusi zsarnokság után?

Hiszen Móra gyűlöli a zsarnokot, de tudósként, régészként tudatosan ragaszkodik az antik kultúra általa képviselt és őrzött értékeihez is. És félreérthetetlenül a maga korára, a fenyegető és rövidesen fellobbanó fasiszta könyvmáglyákra utal akkor, amikor tudós hősének, Heptoglossus- nak adja a szót:

•t

„Minden megtörténhetik. Rendeletet kaptam, hogy szolgáltassam be a praefecturára a keresztények iratait a könyvtárból. Fölmentem megkérdezni: mit akarnak velük? Meg akarják őket égetni. Miért? Mert az a törvény, annak pedig eleget kell tenni. El tudtok ennél barbárabb dolgot képzelni? Holnap az juthat eszébe valamelyik pudvás fejűnek, hogy el kell kobozni Cicerót.”

A szerelemben gyönyörködő, a múltban búvárkodó írót Diocletianus koráról szólva is eltéphe- tetlen szálak kötik a jelenhez.

(Folytatása következik.)

t