Petőfi Népe, 1979. július (34. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-07 / 157. szám
I 4 • PETŐFI NÉPE • 1979. július 7. Szót érteni az emberekkel A háztájikban is fellendült a dohánytermesztés • Az idén is, su dohány ® ffizése jelenti majd a legnagyobb munkát a pálmonostorai Keleti Fény Termelő- szövetkezetben. Dohánytermesztéséről és a község nevét viselő államilag elismert dohányfajtájáról vált országos hírűvé Pálmonostora. Nagy múltja van itt a dohánytermesztésnek. Fél évszázaddal ezelőtt is ennek a növénynek „hódoltak” az itt élő emberek, s a termesztésben saját elképzeléseiket követve, igen jó eredményeket értek el. Mindig a legszebb töveket hagyták meg, erről „fogtak magot”, s .ezt vetették a következő esztendőben. Egy, ma már nem azonosítható dohányfajtát termesztettek akkortájt, amely az említett, minden esztendőben elvégzett pozitív szelekció hatására egyedivé vált, s önálló fajtajegyek hordozója lett. Ezért is mondják errefelé, hogy az új dohányfajta nemesítői az itt élő parasztemberek. A pálmonostorai dohány helytáll az összehasonlító kísérle- tekban és 1977-ben államilag elismerték. Termésátlagban és minőségben is felülmúlja a szabolcsi és káliói fajtákat. CIKKÜNK NYOMÁN: Ismét a Szelidi-tóról • A párt valamennyi tagjától elvárja politikájának állandó, folyamatos ismertetését, magyarázatát, indoklását és védelmét. A kommunistáknak ez mindennapos természetes kötelezettségük. A párt egész agitációs, közvéleményformáló tevékenysége is mindenekelőtt erre épül. Hiszen az MSZMP-ben nincsenek külön feladattal megbízott „ agitátorok": minden egyes párttag a környezetében élők politikai gondolkodásának formálója, a párt politikájának személyes képviselője, népszerűsítője. Ismert elve ez pártmunkánknak, mégis szükséges időről időre felidézni, hangsúlyozni. Már csak azért is, mert a tömegtájékoztatási eszközök soha nem látott méretű elterjedésének korszakában óhatatlanul és ismételten felvetődik a kérdés: vajon nem tűnt-e le immár a személyes agitáció időszaka, nem vált-e a politikai munkának ez a formája időszerűtlenné? A tapasztalatok elemzése alapján azonban erre a kérdésre egyértelmű nemmel felelhetünk. Sőt, mint a Politikai Bizottság legutóbbi állásfoglalása is kiemelte: nemhogy csökkenne, de egyenesen növekszik a közvélemény alakításában a személyes meggyőzés, a közvetlen élő szó szerepe. • A szociológiai elemzések nemcsak hazánkban, de másutt is tanúsi'ják, hogy a tömegkommunikáció információinak, érveinek be- és elfogadásában a különböző ks közösségekben kulcsszerepet játszanak a tekintéllyel rendelkező emberek, az úgynevezett véleményirányítók. Létfontosságú politikai érdekünk — s ennek érvényesítése nem kis részben a helyi pártszervezeteken múlik —, hogy lehetőleg minden közösségben a párt tagjai, a kommunisták töltsék be a véleményirányító szerepét, vagyis az ő szavuk legyen a mérvadó. Ehhez minden alapfeltétel adott. A párt tagjai általában olyan emberek, akik munkájukkal, magatartásukkal tekintélyt szereztek maguknak környezetükben. Már a tagfelvételkor . érvényesül az a törekvés, hogy a párt soraiba olyanok kerüljenek, akik politizáló emberek, akik a különböző tömegszervezetekben, társadalmi mozgalmakban tanúje- lél adták a politikia kérdések iránti érdeklődésüknek, a párt politikája iránti elkötelezettségüknek. Erre az alapra építve kell a pártszervezeteknek tudatosan erősíteniük tagjaik agitációs. politizáló készségét és képességét. • Ennek az agitációnak a közvetlen formája, kerete a környezettel folytatott mindennapos véleménycsere. Hiszen nem vadidegen, ismeretlen emberekhez kell elmenni agitálni (mint valamikor a „házi agitáció”, a falujárás idején, hanem a munkahelyi, szomszédsági, rokonsági környezetben, az ország és a világ dolgait meg- hányva-vetve kell képviselni és ismertetni a párt álláspontját. Éppen ezért az agitáció semmiképpen sem .egyirányú utca”, amelyben csak egyetlen irányban haladnak az érvek és a vélemények. Nem az a fél. hogy csak a párttag szava hallatsszak, a pártonkívüliek pedig legfeljebb kérdéseiket tegyék fel. A személyes meggyőzés éppen ebben különbözik az újságcikktől, a pártnapi, illetve rádiós, vagy televíziós előadástól, avagy a fórum- jellegű műsoroktól is. Párbeszéd ez, amelyben minden oldalról hangzanak vélemények, s felszínre kerülnek az eltérő gondolatok is. Természetesen nem titkoljuk: azt szeretnénk, arra törekszünk, hogy ebben a kölcsönös véleménycserében a párttagok szava legyen a meggyőző, az ő érveik találjanak elfogadásra, a közvélemény az általuk elmondottak jegyében formálódjék minden kérdésben. S ez el is érhető, ha u pártszervezetek céltudatosan foglalkoznak vele, más szóval gondot fordítanak az agitáció elmélyült, átgondolt irányítására. • Mindenekelőtt arra van szükség. hogy a párttagok mindenütt kellően felkészültek és tájékozottak legyenek. Az általános fel- készültséget. az összefüggések ismeretét elsősorban a politikai oktatás, a propogandamunka adhatja meg számukra. Ha a foglalkozásokon nem elvont tételekkel ismerkednek a résztvevők, hanem élő eszmékkel, ha az elmélet állandóan szembesül a gyakorlattal, akkor a propaganda képes felvértezni a párttagokat az események megértéséhez, áttekintéséhez szükséges tudással és látásmóddal. Ennek azonban párosulnia kell a párttagok „naprakész” informálásával is. Hiszen érvelésük csak akkor lehet meggyőző, ha ismerik a politikai elhatározások mögött meghúzódó konkrét tényeket és összefüggéseket, a döntések indítékait. Az alapszervezeti vezetőségek mindinkább megkapják ezt az információt, de ezt szükséges tovább is adni, hasznosítva erre a taggyűléseket, a pártcsoportokat, a politikai vitaköröket, és a pártélet más fórumait, 1 • A feladat azonban nem szűkíthető csak a párttagság felkészítésére. Többről van szó: magában a párttagságban is meg kell teremteni előzetesen az egyetértést ahhoz, hogy a közvélemény formálásában meggyőződéssel és eredményesen tudjon részt venni. A pártfegyelem nyilvánvalóan kötelez — de az igazi fegyelmezettség alapja is csak ét meggyőzés lehet. Márpedig azzal mindmáig számolni kell. hogy a különböző konkrét döntések eltérő módon érinthetik az egyes párttagok közvetlen napi érdekeit — nemcsak előnyösen, dé adott esetben hátrányosan is. Ilyen esetben különösen szükséges, hogy a pártszervezetben kellő időt és energiát szenteljenek az intézkedést, vagy elhatározást kiváltó okok és a belőle származó hatások megértetésére, tisztázására. • A meggyőződésből fakadó — és természetesen a tettek aranyfedezetére támaszkodó — meggyőző szó a jövőben is a legfontosabb eszköze lesz a pártpolitika elfogadtatásának a politikai közvélemény és közhangulat formálásának. Ez adja meg a személyes szóbeli agitáció rangját, súlyát a pártmunka egészén belül. Gy. L. A község és a szomszédos Gátér földjein a Keleti Fény Tsz gazdálkodik. Évek óta nagy területen termesztik a dohányt. A 71100 hektáros gazdaságban 103 hektáron pálmonostorai, 14 hektáron pedig virginiai dohányfajtát palántáztak ezen a tavaszon. Valamennyi munkát — kivéve az aljazást és a fűzést — gépek segítségévei végeznek. Az elmúlt esztendőben a hektáronkénti átlagtermés elérte a 18 mázsát, ami az országos átlagnál 5—6 mázsával több. Az idei aszályos időjárást Sikeresen átvészelték a dohánypalánták, s az eső után, valamint a párás nagy meleg hatására, erőteljes fejlődésnek indultak. Hegedűs János tsz-elnök elmondta, hogy csupán 20 százalék körüli a tőhiány, a dohány fejlettsége igen jó, s ez reményt ad arra, hogy elérik a tavalyi eredményeket. , Azf idén először a szövetkezet irányítja mindkét községben a háztáji dohánytermelést. A közösben nevelt palántákból több «mint egymilliót adtak a háztáji termesztőknek. Ezenkívül műtrágyával, gyomirtó és növényvédő szerrel is ellátták a termesztésre vállalkozókat. A nagyobb, összefüggő területeken a szövetkezet gépei ültették el a bolgár és kanadai gyártmányú speciális gépekkel a palántákat. A háztájikban összesen 38 hektáron termelik ebben az esztendőben a dohányt, s ez azért is jelentős, mivel intenzív kultúra került ezekre a területekre és a termesztés támogatásához minden segítséget, egyebek között szaktanácsadást if tudnak adni. Hagyomány a községben, hogy Péter-Pálkor búcsút tartanak, és ekkorra néhány új dohányfüzért is mutatnak a vendégeknek. így volt ez az idén is, mintegy jelezve, hogy a kukásrdicsőség — így hívták régen a dohánytermesztőket — ezen a vidéken ma is él és büszkék az emberek arra, hogy a nagy szakértelmet kívánó munkát sikeresen elvégezték. Az „élőmunka”, az aljlevelek törése a mostani esőzések után kezdődik, majd kézzel kötelekre fűzik, öt-hat napig, a szabad ég alatt szántják, és utána pajtákba viszik. Később a gépeken ülve, kisebb fizikai munka árán takarítják be a leveleket és az előfel- dolgozás után a télen kezdik el szállítani a dohányfelvásárló vállalat kiskunfélegyházi telepére. Cs. I. Lapunk május 23-i számában, Mire ébred a Szelidi-tó címmel, munkatársunk beszámolt arról, hogy mit tapasztalt megyénk egyik népszerű üdülőhelyén, szezonnyitáskor. Amibe a cikk- írója „belebotlött”, az nyilván az üdülővendégek, kirándulók kilátásba helyezett örömeit is megkeseríti, ezért feltétlenül változtatást, beavatkozást sürget, örömmel fogadtuk, hogy Schramm Gábor, a dunapataji nagyközségi tanács elnöke is egyetértett a téma felvetésével, amelyhez — a szerkesztőségünknek címzett levélben — a saját véleményét is hozzáfűzte. „Jóleső érzéssel veszem tudomásul — írja —, hogy rajtunk kívül más is aggódik az üdülőterület sorsáért. Mert mi is aggódunk — ha nem is ennyire látványosan. Sőt! — munkaidőnk nagyobb részében még szívünkön is viseljük. Emellett azonban még a község sörsa is a miénk. Annak is örülök, hogy az említett „több nyaralótulajdonos” vállalná a társadalmi munkát! Sajnálom, hogy nem tudhattam meg a nevüket. Ugyanis én ,i,s ismerek sok nyaralótulajdonost, akiknek erről egészen más a véleménye és megítélésem szerint ezek vannak többen. Igaz, hogy gondjaink legnagyobb része is ez utóbbiakkal van." Ezután az egyéb megállapításokra reagálva részletesen leírja, hogy miért van még mindig ott, a két vendéglátó egység között éktelenkedő „szégyenfolt”, vagyis a nyilvános W. C.,,Mert a panaszkodó főnök asszonyokat alkalmazó és munkahelyeiket üzemeltető vállalatok a saját» egységeiknek nem építettek olyan létesítményt, amelyet az üzleteikben leittasodó vendégeik összemocskolhatnának. Vagy netán ezek takarítása is a mi feladatunk lenne? Ennek kapcsán érdemes lett volna esetleg olyantól is informálódni, aki tudja, hogy ez a bizonyos hely mindennap takarítva van (többször is), hogy ott a légyirtást rendsze* résén .végzik, s hogy ezért még a KÖJÁL sem tett kifogást,” (Legfeljebb azon csodálkozhatunk, hogy ebbe a megoldásba beleegyezett. A szerk. megj.) A büfék körül felhalmozódott szemétkupacok ügyében a következőket javasolja: „Nem hiszem, hogy károsodott volna a „főnök- asszonyok” egészsége, ha azt vállalatuk járművére felrakják és a kijelölt szemétgyűjtőhelyre elvitetik. Pedig, ha hiszik — ha nem, költségvetési üzemünk dolgozói a cikk megjelenését megelőzően kb. három hét .óta csak a közterületek takarítását végezték. Hogy miért nem előbb? — miért *iem többen? — a cikkíró fantáziájára bízom.” A VI. utca nyaralótulajdonosai az út hiányára panaszkodtak. A tanácselnök erre is válaszolt. Utalt rá, miszerint ők éppen arról tájékoztatták az utca lakóit, hogy „oda 1979-ben építünk utat (nem előbb és nem később). És, nem abból a községfejlesztési alapból, amit a szelidiek fizetnek, mert csupán papír-ceruza kérdése, és mindjárt kiderül, hogy az mennyi?” , „Kérem engedjék meg, hogy ne vitatkozzam azzal a megállapítással — folytatódik a levél —, hogy a kirándulókat megvámol- juk-e vagy sem, ami térítést mi szedünk akár parkolásért, akár strandbelépőért, azt árhatósági jóváhagyással szedjük, és ha már ezt jóváhagyták, gondolom azt is megvizsgálták, hogy milyen szolgáltatás ellenében hagyják jóvá, A cikk megállapításával szemben én állítom, hogy van elég kabin — igaz, hogy csak vetkőzésre és öltözködésre, igaz, hogy jó részükről naponta letörik a zárat, leszedik az ajtót sarkáról, igaz, hogy ezt rendbe is kell hozatnunk, de az utóbbi négy évben én még nem láttam senkit, akinek a W. C.-ben kellett volna ruhát cserélni, pedig naponta kint járok.” Schramm Gábor végezetül arróB is tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy milyen intézkedéseket tettek a cikkben felvetett hibák kijavítására. „A költségvetési üzem vezetője utasítást kapott, hogy anyagi lehetőségeikhez mérten bővítsék a kölcsönözhető strandcikkek listáját és az eszközök szamát. Anyagi lehetőségeikhez képest teremtsék meg a rendszeres szemétgyűjtés és szállítás feltételeinek korszerűbb eszközeit, addig is fokozatosan ellenőrizzék a köz- tisztasági tevékenységet. A kifogásolt W. C. vízöblítésesre való átépítését ez év januárjában megrendeltük. Ugyanakkor megrendeltük a strandra 10 db vetkőzőfülke elkészítését és 700 ím kohósalakos út megépítésére szerződést kötöttünk. Kérésünkre a járási útkarbantartó részleg elvégzett 'május 20-ig kb. 3000 köbméter útfél ül etlezár ást, de miután még 23 község útkarbantartását kell ellátniuk az említett szállodai út javítására csak a nyár derekán keirüllhét sor. Egy db fedett autóbuszváró elkészítésére a helyi Vegyesipari Szövetkezet társadal- mimunka-felajánlást tett. Megrendeltük a gyepterületek évi rendszerés kaszálását (első ízben befejezték május 31-én). Tájékoztatom a T. Szerkesztőséget arról is, hogy az a végrehajtó bizottság, — aki jelenleg a „terület értékeivel okosan gazdálkodni tudó felelős intézmény” szerepét tölti be, az április ülésén elfogadta az üdülési szezonra való felkészülésről adott jelentésünket, sőt ezt megelőzően elfogadta a Szelidi Intéző, Bizb'ttság is azzal, hogy tudomásul vette, miszerint anyagi lehetőségeink jóval az igények szintje alatt maradnak”. wmmm ív.r.v. FÖLDES ANNA: így élt Móra Ferenc (22.) Sem ereje, sem energiája nem volt Mórának ahhoz, hogy a kézirat sorsa után nyomozzon. A mű újraírásához (másolat nem lévén, csak így támaszthatta volna fel ismét Hannibált) még kevésbé. Így aztán ő is, a család is, a magyar irodalom is beletörődött a veszteségbe. Móra halála után — hagyatékának sajtó alá rendezésekor és később — több ízben is újra napirendre került az időközben hozzáférhetővé vált kézirat ügye. De Supka Géza hiába harcolt: Hannibál feltámadására éppen egy negyedszázadot kellett várni. 1949- ben jelent meg először folytatásokban a Magyar Nemzet hasábjain, s a mű befejezése után 31 esztendővel, a Tiszatáj-Magvető törlesztette le kicsiny kötetével a magyar irodalom és könyvkiadás adósságát. Utazások — határon innen, határon túl Útlevele szerint Móra Ferenc a húszas években valószínűleg csak háromszor lépte át a határt: 1925- ben és 1927-ben orvosi tanácsra utazott Itáliába, harmadszorra hivatalos megbízatással Spanyol- országba. De ha a polcon sorakozó műveinek hiszünk, útjainak térképe sokkal gazdagabb. Ahány kötet, annyi ország. Két regénye között Móra megjárta Homokországot, újabb heteket töltött a Föld alatti Magyarországon. Feltárta és megművelte Betűország négy virágos'kertjét, és valóban eljutott végre a napsütötte Olaszországba is. 1929-ben utazott aztán újra Túl a palánkon, ezúttal Hispániába. Nincs is olyan térkép a világon, amelyen mindezek az országok együtt megtalálhatók! Aki Homokország hegy- és vízrajzára, de főként növényzetére, élővilágára kíváncsi, legjobban teszi, ha Móra Georgikonjáért nyúl. Az író ezúttal nem felfedező útra, hanem-pihenni látogatott a szegedi Alsótanyára. Még azt se árulta el senkinek, hogy írásra kélszül. Pedig már a zsebében lapult a következő szerződés: Cza- kó Elemér, az Egyetemi Nyomda főigazgatója kiadóként Mórára bízta a témát — és a műfajt is. S mivel az író nem talált kedvére valót — mármint a szépirodalmi műfajok között —, inkább megint újat teremtett. Sokat elárul a kötet tartalmáról, jellegéről az anyag gerincét alkotó tárcasorozat legelső címe: Másvilági nézelődések. Eredetileg ezt írta Móra a természettel való találkozásának lírai dokumentumai fölé, még 19Í8 szeptemberében. A Georgi- konban a prózában írt versek „szabályos” novellákkal váltakoznak, az író önéletrajzi vallomását irodalmi arcképek követik. A tanyaház remetéje körül ezekben a hetekben lelassul „az emberi színjáték”, és mintha fantáziáját is pihentetné, inkább csak azokról ír, akikkel a helyszínen, Homokországban találkozik. De azért a Georgikon igazi főszereplői mégsem az emberek, inkább a fák, a virágok, a madarak és a méhek — Homokország legősibb állampolgárai. Az igazi utazók vissza-vissza- térnek legszebb élményeik színhelyére. Móra sem először járt a föld alatti Magyarországon a húszas évek derekán. Még az is megesett, hogy olyan tanyán háborította ősz fejjel az ősök nyugalmát, ahol ifjan már egyszer belekezdett az_ ásatásba. Most feltárta mindazt, amire annak idején nem futotta a költségvetés, a keret, a tehetség vagy az energia. Évtizedes régésztapasztalatokkal a háta mögött Móra most már nemcsak a remélt leletek kedvéért^ túrta a földet, hanem azért iát hogy módszeresen felkutassa és dokumentálja a magyar őstörténet egyes fejezeteit. Ehhez a vállalkozáshoz, az átfogó feltárási terv elkészítéséhez és megvalósításához azonban nagyobb állami, tudományos és társadalmi segítségre lett volna szüksége. A húszas évek derekától szinte nem akadt olyan esztendő, amelyben Móra ne szolgált volna valamiféle régészeti 'szenzációval. Az egyik vállalkozásból jelentős régészeti tanulmány születik, a másikból — legenda. A két véglet között — kötetnyi tárca, történet, Móra Ferenc föld alatti útirajzkönyve, az Utazás a föld alatti Magyarországon. Ekkoriban már majd minden ásatási históriában megjelenik Móra Ferenc famulusa, jobb keze, Kotormány János is. Nem a hiva- talségéd, hanem az író „személye körüli miniszter”, ahogy tréfásan nevezte — az irodalmi hős. Móra igazató úr először 1923 tavaszán vitte magával a kundombi ásatáshoz. És Kotormány egykettőre kijárta Móra Ferenc régészeti iskoláját. Már az első kutatóárok felderítése során megtanulta, hogy nem elég a lapátot forgatni. Sorra kibontakoztak rendkívüli erényei. Hogy nemcsak szorgalmas, de leleményes is. Nemcsak dolgozni tud, de szervezni, dolgoztatni is. A pitvarosi ásatáskor már az igazi szakemberek kíváncsiságával, szenvedélyével ás. Az együtt töltött esztendők alatt Móra bizalmasává vált, és kétoldalú irodalmi kapcsolat alakút ki közöttük. Móra egész sor föld alatti históriában megírta Jánost — ötleteSségét, paraszti logikáját —, Kotormány pedig feljegyzéseket készített az igazgató úrról. (Ezek segítségével készült nem sokkal Kotormány János halála előtt Takács Tibor költő Móra igazgató úr című könyve.) Betűország virágoskertjét a mai gyerekek már nem ismerik: más könyvekből tanulnak ma az általános iskolában. De az idősebb nemzedék nagy része még Móra tankönyveinek segítségével indult el az elemiből az életbe. Tankönyvszerkesztési elveinek „titkát” Móra a Sokféle című kötetében árulta el. Már amikor természetrajzi könyv írására vállalkozott, előrebocsátotta, hogy ő nem tíz könyvből fogja összeollózni a tizenegyediket, hanem önálló munkával szerkeszti és írja a tudnivalókat. Erről a tankönyvről már munka közben azt jósolták, hogy forradalmat jelent majd az oktatásban. Először is azért, mert egyetlen két sornál hosszabb mondat nem kerül a kötetbe. Másodszor: egyetlen olyan tétel sem, amely első olvasásra nem érthető. Harmadszor: — és ez már szemléleti kérdés! — a hangsúly sohasem a milyenen, hanem a miérten van. Végezetül gyakorlatibb szempontok szerint íródott, tehát lehetőleg az ismert jelenségekből indult ki. Például nem tanította a gyerekeknek a pelikánt, viszont elsőnek tárgyalta a veréb természetrajzát. És a szarvasbogarat nevén nevezte, úgy, ahogy mindenki ismerte, nem pedig szarvasagancsárnak, mint a korábbi, tudálékos tankönyvírók. Az újítások nyomán a lektoráló professzorok gyülekezete úgy döntött, hogy mégiscsak jobb lett volna, ha tíz régi rossz könyv-bői kerül ki az új, a „jó”, a tizenegyedik. De Mórát nem olyan fából faragták, hogy egykönnyen beadja a derekát. Végül is a professzorok visszakoztak, és Móra természetrajzkönyve országszerte eljutott a diákokhoz. Írói tevékenységéhez közelebb állt tankönyveinek második csoportja, az eíemi iskolai olvasókönyvek sorozata. „Ha rajtam állna, aludnék valahol a senki szigetén, és föl se ébrednék addig, amíg az unokám fel nem ránci- gálna: gyere már, apapa, az unokád nem akarja elhinni, hogy te írtad az ábécés könyvet. Ezzel kb. megmondtam azt is, melyik munkámat becsülöm legtöbbre”, vallotta Móra Ferenc. Belűország virágoskertjei még az „egykönyvű” gyerekolvasónak: nyíltak. A legifjabb kisdiákok ebből tanulták a „beszéd- és értelemgyakorlatot” — a történelmet, földrajzot és erkölcstant is. Az irodalmat Móra tankönyveiben az igazi halhatatlanok. Petőfi, Arany, Jókai és Mikszáth képviselik, s mellettük a legnépszerűbb ifjúsági írók. Gárdonyi Géza és Pósa Lajos. És szerepel természetesen több kötetre való Mó- ra-írás is. (Más kérdés az, hogy e kötetek ismeretközlő olvasmányainak tekintélyes része fél évszázad alatt világnézeti és tudományos tekintetben is elavult.) (Folytatjuk.)
