Petőfi Népe, 1979. július (34. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-24 / 171. szám

1979. július 24. • PETŐFI NÉPE • S Egy játszótér, több vélemény Nézem, az új, néhány nappal ezelőtt átadott játszóteret, Fülöpszálláson. Hallgatom a hinta körül hancúrozó gyerekek önfeledten boldog ricsaját, és hosszasan figyelem Géró György fafaragó szobrait. A sárgás erezetű, kőrisfából faragott fejek pontos másaival — szikártestű, fáradt léptű, mosolytalan arcú, konok tekin­tetű öregasszonyokkal és öregemberekkel — szinte percenként találkozhatom a fülöpszál- lási utcákon. Üres szatyrokkal és garabókkal sietnek a boltba, talicskán vagy kerékpáron, hatalmas zsákokat egyensúlyoznak. Viszik a tápot a csirkének, a disznónak, a marhának. Olyan emberek ők, akiknek játékra soha nem jut idejük. Annál szívmelengetőbb tudni, hogy egy játszótér építésére azért szakítottak időt. Ráadásul nem is keveset: a falu lakói több • mint háromezer órát dolgoztak társadalmi munkában. Nem csoda tehát, hogy az új létesítményt szinte mindenki a magáénak érzi. A gyerek némelyek idegesítőnek találják a hinta nyikorgását, de a többség örül neki, hogy éppen ide építet­ték. Korábban egy szeméttelep volt ez az utca, benőve csalánnal, dudvával. Csak szebb ez így. — Gyakran jártok ide? — szó­lítom meg a virgonc mozgású, hét esztendős Varga Ágit. — Én csak tegnap tudtam meg, hogy ide lehet jönni játszani. A Tiindéék .udvarában fogócskáz- tunk, és akkor mondta a Tünde édesanyja, hogy futkározzunk in­kább itt. Kijöttünk, és nagyon megtetszett minden. — Voltál a bünkéiben is? — Igen. Kicsit sötét, de azért nem félek. — Otthon kivel szoktál játsza­ni? — Csak a Tündével. Fogócská- zunk, meg orvososat is játszunk. Gyógyítjuk a babáinkat. Néha közénk jön az apu is. Gáncsolni szoktuk egymást, és sárkányosat játszunk. Az apu felemeli a kezét, nagyokat horkant, én meg úgy csinálok, mint aki megijedt a sárkánytól, és befutok a szobába • Papp Sára tanítónő: már na­gyon kellett ez a játszótér. (Kontra György felvételei.) A szervező t Amikor a játszótér építése fe­lől kezdek érdeklődni, szinte min­denki Pócs Mártonhoz, a műve­lődési ház igazgatójához utasít: erről ő tud többet mondani, hi­szen' övé volt az ötlet, ő irányít tóttá a munkát kezdettől fogva, neki köszönhető az egész. Pócs Márton viszont tiltakozik, amikor ezt elmondom neki. — Enyhén szólva túlzás, hogy egyedül nekem köszönhető az új játszótér. Az ötlet gazdája sem én vagyok: Gubán Imre iskola- igazgató kezdte emlegetni elő­ször. A szervezést csakugyan én kezdtem, de őszintén szólva, egye­dül semmire sem mentem volna. Ha a megyei tanács nem támo­gatta volna anyagilag is az ötle­• E fából faragott fejek hason­másaival percenként találkozha­tunk a fülöpszállási utcákon. szükséges késeket, szekercéket. Annak a sok szülőnek pedig, akik a gödröket ásták és temették, már hem is győznénk felsorolni a nevét. A tanítónő Papp Sára alsó tagozatos gyere­keket tanít. Mint mondja, ő leg­alább úgy örül az új játszótér­nek, mint a gyerekek: — Nagyon' kellett ez ide, mert azt tapasztalom, hogy a gyerekek nem tudnak játszani. Legfeljebb fogócskáznak. (kergetőznek, de ez a játék is nagyon gyakran ala­kul át civakodássá. Általában so­kat verekednek. — Ezt persze megtehetik az új játszótéren is. — Igen. Bár én éppen ebből a szempontból tartom szerencsés­nek Géró György fafaragó elkép­zelését: a mászófa, a magas dombra tett csúzda alaposan meg­dolgoztatja a gyerekeket és a sok mozgás levezeti az agresszív ösz­töneiket. Az édesanya Csapiár Sándorné két gyereket — égy fiz- és egy hároméves fiút — nevel, közvetlenül a játszótér szomszédságában. — ’ Melyikük jár itt gyakrab­ban? — kérdezem. I — A nagyobbik. A kisebbiknek nincs még annyi komája, meg ezek a játékok talán nem is va­lók még annyira egy hároméves gyereknek. Inkább az iskolás ko­rúak járnak ide. — Nem zavarja önöket ez az örökös lárma? — A gyereklárma általában kedves a fülnek. Nem mondom. tét, ha Géró György nem vállal­ta volna olyan méltányos áron a megbízatást, a dr. Vidéki Mihály fogorvos nem lett volna annyi mindenben a segítőtársam, bi­zony nem sokra jutottam volna. De sokáig sorolhatnám még azok­nak a nevét, akik a játszótér épí­tésében velem egy sorban állva vették ki a részüket. Fazekas Já­nos tanácselnök volt például az egyik legszorgalmasabb földmun­kás, File László agronómussal egyetemben. Páli László fűrészes egész napokat töltött a játszóté­ren, a gépével vágta a hatalmas szálfákat, egyetlen fillér ellen­szolgáltatás nélkül. Látos Gyula kovács szintén társadalmi munká­ban élesítette a fafaragáshoz 4 Egy idegen Vágási Imre ismeretlen a fü- löpszállásiak számára. A járóke­lők közül többen is figyelni kez­dik, amint fényképezőgépével jár­kál a játszó gyerekek között. — Erdőgazdasági vezető va­gyok — mondja a bemutatkozás­kor. — Nekünk is van két ki­rándulóerdőnk, ahol szeretnénk egy ehhez hasonló játszóparkot kialakítani. Nagyon megtetszett például az itteni libikókás hinta, amely nemcsak le és fel, hanem ezzel egyidejűleg előre és hátra is mozog. Nagyon tetszenek a mászórudak is, meg a csúszda az alagúttal. Messziről jöttem, de megérte. Olyat láttam, ami ne­künk is kellene. Káposztás János Nincs haszontalan gyermek Olyan korba értünk, amikor elementáris erővel nyomul előre szükségszerűen az ember, a maga alkotó személyiségével. A pécsi országos gyógypedagó­giai konferencián hangzott el Aczél György előadásában: most kezdjük megtanulni, hogyan kell gazdálkodni a javakkal, az energiával, a vízzel, a tiszta le­vegővel, de nem hallgathatjuk tovább annak elsajátítását, ho­gyan gazdálkodjunk az ember al­kotó energiájával, hogyan nevel­jünk olyan generációt, amelynek természetes lételeme a közösségi cselekvés-, amelynek anyanyelve az alkotás. Nemcsak általában hiszünk az emberben, mint az élővilág leg­csodálatosabb jelenlevőjében, ha­nem hiszünk Kovács Andrásban és Szabó Jánosban is. Távol áll tőlünk az antropológiai pesszimiz­mus, a determináltság tétele, mert bár nyilvánvaló az örökletes té­nyezők szerepe, mégsem lehet ki­zárólagos. Végül is a társadalmi környezet kínálta lehetőségek és ösztönzések döntik el, mi lesz az emberből. És embernek, s peda­gógusnak egyaránt rossz az, aki azt hiszi, hogy a gyermek sorsa a bölcsőben dől el. Talán túl kényelmesek és fele­lőtlenek vagyunk? Könnyen sütjük rá a bélyeget a gyerekre, hogy „nehezen” nevel­hető, pedig mindössze a szürke átlagtól különbözik. Csak kilóg a sorból. Könnyen minősítenek a „normális" általános iskolákban egyszerűen csak kedvezőtlen kör­nyezetből érkező, s így természe­tesen elmaradott apróságot, be­szédhibás lányt, vagy fiút, reni- tenskedő fenegyereket „gyógype­dagógiai esetnek”, s küldik őt va­lóban a gyógypedagógiai helyek­re. Holott éppen végre a normá­lis állapotokra lenne szüksége a szellemi és testi gyarapodáshoz. Az ingerszegény, a társadalmilag szerencsétlenebb környezetben született kicsinyek valóban spe­ciális pedagógiai gondoskodást kívánnak, de nem gyógypedagó­giai különbségtételt. Inkább azt kellene elérni, hogy minél több tanár és tanító sajátítson el gyógypedagógiai szemléletet és képzettséget, hogy ott nevelhes­senek, ahol az adottságok a leg­jobbak. De legalább tanulják megkülönböztetni a valóban sé­rült gyermeket a határesetektől, akik egyszerűen csak nagyobb fi­Két új Kossuth-kiadványra hív­juk fel olvasóink figyelmét. Franz Mehring: A történelmi materializmusról. Aki Lenin szavaival „nem csak szeretne, de tud is marxista lenni”, az ebben a válogatott kötetében szellemileg sokféleképpen „felvér­tezve” lép az olvasók elé. Darwin tanításai és Engels elméletei nyo­mán a filozófus-történész sok hasz­nos és élvezetesen elénk tárt tud­gyelmet, melegebb és közvetle­nebb törődést kívánnak. Végül is nemcsak tudni, hanem érteni, érezni is kell, hogy más­ként érkeznek az élet első állo­máshelyeire a városok perifériáin, a tanyákon növekvő gyermekek, másként az állami gondozottak, a gyámügyi felügyelet alatt állók, pedig ugyanolyan arányban van közöttük különös tehetség, mint a jól élő városi csemeték kö­zött, ugyanúgy hordanak maguk­ban jó adottságokat, mint mások. Elszomorító, hogy a normáli­san, de lassan képezhető gyer­mekek húsz százaléka nem fejezi be általános iskolai tanulmányait. Ez évente harmincezer ifjú! El­szomorító ez az adat, amikor egész társadalmi berendezkedé­sünk legbensőbb lényege az em­berekről való sokoldalú gondos­kodás, a személyiség gazdagodá­sának pártolása. Az ügy valahol csorbát szen­ved. Vétkes ebben még az előítélet, amely indokolatlan különbséget tesz gyermek és gyermek között, vétkes az a konzervativizmus, amely eleve megbélyegez és be­skatulyáz éppen csak cseperedő életeket. Hibás az iskola, amelyiket nem jellemez ugyan többé ilyen elő­ítélet, ilyen konzervativizmus, de amelyik sokszor gondolkodás és felelősség nélkül választja a köny- nyebb utat: nem kínlódunk sen­kivel, mi elitiskola vagyunk, és maradunk, aki nehéz eset, men­jen a kisegítő iskolába. Ugyan­csak a már említett gyógypeda­gógiai konferencián hangzott el: túl sok még a tanügyi bürokrá­cia, mintha újra erősödne a tan­tárgyi sovinizmus, amely csak a tantárgy keretein belül nézi a gyermeket, pedig ndi egész szemé­lyiséget, teljes• embert akarunk nevelni. S az iskolának abban is meghatározó szerepe van, lehet, ' hogy a hátrányos környezetből, terhelten érkezők hogyan és hová mennek a társadalomban. Nem utolsósorban úgy. hogy az iskola adhatja a legtöbb sikerélményt, amelyre egyformán szüksége van minden gyereknek. Vannak haszontalan gyerme­kek? Goethe azt mondta: „A leg­csekélyebb ember is teljes lehet, teljes annyiban, amennyiben el­jut saját lehetőségeinek csúcsá­ra.” S. I. nivalóval örvendezteti meg az ol­vasóit. Marija Hevesi: Baloldaliság a filozófiában. A kötet lapjain a szerző jóvol­tából megelevenednek előttünk az 1920-as esztendők filozófiai vitái. A kommunista és munkáspártok­ban — és azok között — napja­inkban is folyó viták gyökerei a múltba nyúlnak vissza; többek között ezt is világossá teszi előt­tünk a könyv. V. M. MEGYÉNK TÁJAI • Meg egy körcsárdás a hazaindulás előtt. (Archív felvételek a har­mincas évekből.) Bugac írta: Szalayné Bodócs Éva Délután' 6—8 szelíd lovat ve­zettek elő a pásztorok, hogy ha valakinek kedve kerekedik lovag­lásra, módja legyen. Persze, az idegenek nem szőrén ülték meg a lovait! Gondoskodtak arról, hogy több rend patyolat pásztornép­viselet álljon a vendégek rendel­kezésére. Különösen a hölgyek öl­tötték magukra ezeket nagy él­vezettel, próbálgatták a karikás­ostort — fényképeztették magu­kat. A kiránduló szín előtt három pásztor egyszerre pattogtatta a karikásostort, amit ámulattal fi­gyeltek a külföldiek. Legtöbben megpróbálkoztak a karikással, de alig akadt valaki, akinek sikerült egy gyenge csattintás. A világhírt betetőzte, amikor húsz nemzet előkelő újságírója találkozott 1936. május 10-én Bu- gacon. Nyolc angol, hét francia, három német, három-három nor­vég, belga, egyiptomi, két-két svájci, olasz, dán, holland, finn, török és egyesült államokbeli, egy-egy lengyel, spanyol, portu­gál. Többen közülük nagy mun­káspártok lapjainak munkatársai. Velük volt Felix Saalten haladó osztrák író, és Alfons Seecher, a Comedie Francaise dramaturgja. Az idősebbek közül sokan van­nak Kecskeméten, akik szemta­núi voltak a bugaci idegenforga­lomnak. de az utókornak, a fiata­labb nemzedéknek is érdemes és érdekes tudni, hogy a naponta százával érkező külföldieken kí­vül miiven nevezetes személyek fordultak meg Kecskeméten, Bu- gacon. • Délutáni lovaglás — a lovon ülő három hölgy közül kettő csikós­ruhában. Eljöttek Európa nagyvárosai­nak polgármesterei. Az Interpar­lamentáris UNIÓ tagjai a főtit­kár vezetésével. Bolváry Géza, a világhírű filmrendező Amerikából hazatérte után, napokon belül fel­kereste Bugacot. 1936. június 20-án voltak elő­ször királyi vendégei Bugacnak a három sziámi (Thaiföld) herceg­nő személyében. Azért jöttek, mondták: „Európában mindenki Bugáéról beszél!” 1936. szeptember 25-én látogat­ta meg Bugacot a svéd királyné, Gusztáv Adolf svéd király fele­sége, aki akkor még trónörökös­nő volt. 1937. július ,16-án tekintette meg Bugacot a nagy indiai Nobel- díjas költő, Rabindranath Tagore. Társaságában volt Henlota Tago­re. az indiai nőnevelés szerveze­tének főtitkárnője, Sabita Tagore festőművésznő. és dr. Romadur orvosprofesszor. Mit jelentett a városnak és a népnek a bugaci idegenforgalom? A legnagyobb válság, munka- nélküliség, pénztelenség idején megszervezett bugaci idegenfor­galom rendkívül sok területre ki­hatott, fellendülést, pénzt hozott a városba, a pusztára. Nemhogy nem kellett a bugaci vasutat megszüntetni, és alkal­mazottait szélnek ereszteni, ha­nem a megsokszorozódott forga­lom és jövedelem lehetővé tette, hogy a gőzmozdonyokat Diesel- motorosokra cseréljék ki. A vá­ros szikrai borait kiskereskedelmi áron adták el, ami addig a bor­nagykereskedők martaléka volt. Évente 15—20 ezer palack szó­davíz, több száz hordó sör fo­gyott. Az erdészet jó áron adta el a fát, a főzéshez, a nyárson- sült csirkesütéshez rengeteg fa kellett. Minden 80—120 deka­grammos csirkét felvásároltak a piacnál magasabb áron. Később, amikor már elfogytak a környék csirkéi, a Benedek-telepről (ma BARNEVÁL) vitték kora reggel sínautóval a csirkéket Bugacra. A Gyenes-cukrászdában éjjel sü­tötték'másnapra a több száz, elő­fordult, hogy ezer rétest. A pusztai kocsizáshoz négylo­vas futár járta be a tanyavilágot és a környező községeket, hogy a kocsik másnap az állomáson vár­ják a vendégeket. Előfordult, hogy 80—100 kocsi kellett. A futárok és a kocsisok 4 pengő fizetést kaptak, ami éppen ötnapi nap­szám ára volt. Három külföldi ült egy kocsira, 15 pengőnél nem volt kevesebb a borravaló, ami 3 mázsa rozs ára volt. Ha nem ju­tott vendég a kocsira, akkor is megkapták a 4 pengőt. A cse- rénynél tarhókóstoláskör 1 pen­gőnél kevesebbet senki nem adott. A konyhán dolgozó ügyes asszo­nyok, lányok olyan fizetést kap­tak, amilyent sehol nem kaphat­tak volna, bárhol dolgoznak. A felszolgálólányoknak napi 40—50 pengő jutott — megvásárolhatták belőle a „stafírungot”. A cigányok az ebédnél tá»véroztak. Volt olyan nap, hogy 80—100 pengő jutott Zsákai Laci kiváló muzsi­kusainak. Ezek mesébe illő össze­gek voltak, hiszen egy magas' ál­lású városi tisztviselőnek volt 250—300 pengő fizetése. Egyetlen vendég sem ment el úgy Bugáé­ról, hogy ne tűzött volna a kalap­ja mellé árvalányhajat, mint ahogy Tirolból sem megy el sen­ki, havasi gyopár nélkül. Ebben az időben a nők még kirándulás­ra sem mentek kalap nélkül, az 5 kalapjuk mellett is ott volt az árvalányhaj! Az árvalányhajat a legszegényebb sokgyermekes csa­ládok kislányai, kisfiái árulták. Az volt nekik megparancsolva, hogy 20 fillérnél többet nem kér­hetnek az árvalányhajért. Persze mindenki többet adott. Általában 5—6 pengőt, de volt olyan nap, hogy 10—15 pengőt vittek haza. Ebből kaptak télire cipőt, ruhát. Ezekben a nehéz időkben a nagy befektetések ellenére a Balaton nem hozott annyi külföldi valu­tát az országnak, mint Bugac. Jó hírnevünket gyarapította a világban a magyar, a bugaci nép becsületessége. Amikor a pusztai kocsikázás után leszálltak a ven­dégek, mindig megnézték a ko­csisok, nem hagytak-e el valamit a vendégek. Nagy értékű ékszere­ket. tömött pénztárcákat, drága fényképezőgépeket találtak, amit minden esetben átadtak tulajdo­nosaiknak. Egyszer egy párizsi ügyvéd felesége 17 ezer pengő ér­tékű valutával elhagyta a pénz­tárcáját. Ez olyan vagyon volt, hogy több szép házat lehetett ezen az összegen vásárolni abban az időben. El lehet képzelni az örömét, amikor a kisvasút egyik alkalmazottja hozta a pénztárcát, hogy a vonatban találták meg. „Ezt a világon sehol nem kaptam volna vissza, csak itt!” — mond­ta a világot járt asszony. Ifjúkorom legszebb emlékei kö­zé tartoznak azok a napok, ami­kor mint „családtag”, részt ve- heltem a külföldi csoportok bu­gaci kirándulásain. Gyönyörköd­hettem a puszta csodálatos szép­ségében, élvézhettem a nagysze­rű vendéglátást. Sokszor történt, hogy amikor már visszafelé Kecs­kemétre tartottak a vendégek, a vonatban Tóth László, a neves sakkíró, a város későbbi vezető-, je, kivette a prímás kezéből a hegedűt, és ő húzta a szebbnél szebb nótákat a vendégek fűiébe, akik nem győzték ünnepelni. Nagy örömöm, hogy Bugáéról el­mondhattam egy dióhéjnyi tud­nivalót. feleleveníthettem élmé­nyeimet a régi bugaci idegenfor­galomról. {Vége.) Géró György fafaragó játszani tanítja a gyerekeket. Új könyvekről - néhány sorban

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom