Petőfi Népe, 1979. július (34. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-20 / 168. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1979. július 20. Kárba veszett milliók Fontos és időszerű témáról tanácskoztak a közelmúltban a mélykúti Lenin Termelőszövetkezetben. Az összejövetelt a Bácskai és a Dunamelléki Termelőszövetkezetek Területi Szövetsége kezdeményezte és részt vett rajta az Országos Vízügyi Hivatal környezetvédelmi főosztályának és a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa ágazati koordinációs főosztályának képviselője is. A megbeszélés napirendjén a korszerű sertéstelepek szerves anyagának hasznosítása, a szennyvíz kezelése, a környezetszennyezés gondjai és megszüntetésének lehetőségei szerepeltek. Természetesen meghívták az eszmecserére a szakosított telepekkel rendelkező termelőszövetkezeteket- is. HÁZUNK TÁJA • A bácsbokodi Aranykalász Termelőszövetkezetben rövidesen elkészül a szervesanyag-hasznosító lés szennyvíztisztító telep. Képünkön a kezelőépület látható. Mi tette szükségessé ezt a tanácskozást? Kezdjük talán azzal, hogy a területi szövetség körzetében hagyományai vannak az állattenyésztésnek. Míg a megye összes szövetkezeti területének 43 százaléka van a kezelésükben, addig a nagyüzemi szarvasmarha- állomány 54, a tehénlétszám 72. a sertések 80 százaléka van az itteni nagyüzemekben. Jelenleg 13 szakosított tehenészeti és 14 szakosított sertéstelepen folyik a tenyésztés, tavaly több mint 10 ezer hízómarlia és kereken 215 ezer 500 hízott sertés került ki a körzetből. Az üzemek törekvése — a nép- gazdasági igényekkel összhangban — arra összpontosul, hogy növeljék az állattenyésztés hozamait. Ebből következően az is várható, hogy a jövőben a telepekről kikerülő szerves anyag, szennyvíz mennyisége nem csökken, hanem nő. Ez viszont növeli egyrészt az értékes szerves letve szennyvízhasznosítást szól- gondjait, másrészt a környezet- védelemmel kapcsolatosan is problémák jelentkeznek. Ezek megoldása összehangolt, közös erőfeszítéseket kíván nemcsak az üzemektől, hanem az érdekelt szervektől is. A közelmúltban ugyanis hét sertéstenyésztő közös gazdaságot az Országos Vízügyi Hivatal különböző összegű, megközelítőleg másfél millió forint bírsággal sújtott. mivel az állattenyésztésből kikerülő szerves anyag és szennyvíz a felszín alatti vízkészlet minőségét is veszélyeztette. Fillantsunk csak vissza néhány esztendővel. Ezek a telepek 1969 é* 1973 közötti időben épültek. Sajnos, létesítésükkor nem készült megfelelő trágya-, illetve szennyvíz-hasznosítást szolgáló berendezés. Ahol létesült is ilyen, mint például Mélykúton. az vagy nem felel meg a rendeltetésének, vagy az elmúlt évek alatt alkalmatlanná vált. Megjegyzendő az is, hogy a telepek megindulását megelőzően a vízügyi hatóság az üzemeltetés előfeltételeit képező vízjogi engedélyt mindenütt-megadta. Kétségtelen, hogy ezek a telepek naponta nagy mennyiségű szerves anyagot, szennyvizet termelnek, amely értékes talajerő- pótló lehet megfelelő kezelés mellett. Ez az érték kárba megy. ugyanakkor szennyezi a környezetet, az üzemnek még bírságot is kell fizetni. Ez tette tehát igen időszerűvé és fontossá ezt a megbeszélést. Nem mondhatunk le ugyanis arról a húsmennyiségröl. amelyet ezek a telepek kibocsátanak, hiszen népgazdasági érdek a lakosság ellátása, az export fokozása. A telepek termelését tehát nem lehet csökkenteni, vagy megszüntetni, ellenkezőleg növelni szükséges. Ezért felmerül a kérdés, hogyan oldhatják meg egyrészt a már említett melléktermékek hasznosítását, másrészt azt, hogy a környezetvédelmi követelményeknek eleget tegyenek. Ez bizony nem könnyű feladat. Nincs olyan viszonylag olcsó eljárás, amely hosszabb távon megnyugtató módon megoldaná a gondot. Az üzemek többsége jelenleg nem rendelkezik megfelelő anyagi fedezettel a kivitelezés.- hez. a berendezés megépítéséhez több évre van szükségük, közben fizetik a bírságokat, ami csökkenti a telepek gazdaságosságát, következésképpen a képezhető fejlesztési alapot, ez még tovább nehezíti a megvalósítást. Befejezés előtt az ülepítő építése. (Straszer András felvételei.) Mindebből következik, hogy a megoldás nemcsak az érintett üzemeken múlik. A közös gazdaságok egyetértenek a környezetvédelmi igényekkel, és keresik a lehetőséget, hogy miképp oldják meg gondjaikat. Bácsbokodon az Aranykalász Termelőszövetkezetben most készül el és a következő hetekben adják át az AGRO- BER szarvasi mélyépítő részlege által készített tervek alapján készült telepet, amely talán lehetővé teszi, hogy az évente 7 ezer sertést kibocsátó telepük állal termelt szerves anyag és szennyvíz hasznosítását megvalósítsák. A telep által termelt szerves anyag évente 143 tonna vegyes műtrágya hatóanyagának felel meg, összesen 144 hektárnyi terület tápanyagellátását tudják ezzel megoldani. A telep saját vállalkozásban épült, így olcsóbban tudják megvalósítani, a beruházást. A tanácskozáson megállapodtak abban a közös gazdaságok és az érdekelt szervek, intézmények, hogy közös nevezőre igyekeznek jutni a témában. A termelőszövetkezetek erőteljesebben igyekeznek hasznosítani a telepek melléktermékét, ami saját érdekű is. hiszen sok 100 ezer forintos. sőt milliós értékek mennek veszendőbe, megéri tehát, hogy akár összefogással is keressék a megoldás lehetőségeit, egyúttal csökkentsék a környezetszennyezés veszélyét. Az Országos Vízügyi Hivatal, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa, a területi szövetség és a közös gazdaságok együtt munkálkodnak azon, hogy ezt a lehetetlen helyzetet megszüntessék. * K. S. VÁLTOZÁSOK A VILÁGGAZDASÁGBAN (3.) Százezer fölött , Nv Megkeményedett piacok A világpiaci árviszonyok megváltozása, a tőkés országok növekedési ütemének alacsony volta, így vásárlókedvük csökkenése és exportjuk erőltetése mind jelzi a világgazdasági változásokat. S ezek a folyamatok önmagukban is károsan hatnak a magyar gazdaságra. Mindezek mellett a tőkés országok bevetik azokat az eszközöket, amelyek még nehezebbé teszik piacaikra a behatolást. ' Ezeknek az eszközöknek se szeri se száma. Az ENSZ egyik szervezete kísérletet tett felmérésükre, rendszerbe foglalásukra és mintegy négyszáz módszert foglalt listába. A megkülönböztető, így a normális külkereskedelmet gátló intézkedések tömeges és általános alkalmazása is jelzi, hogy a világkereskedelemben súlyos a helyzet. A korábbi évtizedekben a nemzetközi szervezetekben az országok arra törekedtek, hogy felszabadítsák (liberalizál”- ják) a külkereskedelmet, mert akkor az egész tőkés világgazdaságban kedvező konjunktúra ezt követelte meg. Mindenkinek érdeke volt a piac bővítése és a külkereskedelmi kapcsolatok szabad fejlesztése. Most viszont a kedvezőtlen gazdasági helyzetben minden ország a piacok meghódítására, eladási lehetőségeik bővítésére törekszik, amikor mint exportőr, vagyis eladó szerepét játsz- sza. Vevőként és termelőként ugyanakkor abban érdekelt, hogy minden lehető intézkedéssel — és ebben az állam is segítséget nyújt a maga eszközeivel — gátolja az importot, az áruk külföldön történő vásárlását. Miért? A külföldi áru a belső piacon versenyt támsAzI a hazai termékeknek és gátolja mind az áremelésben, mind pedig a nagyobb mennyiségek eladásában a hazai termelőt. S ez előnytelen, hiszen oda hat, hogy az adott országban a termelés tovább csökken, a gazdaság fellendülése megtorpan. Tehát végső soron mindenki az exportban érdekelt, s az importot igyekezik meggátolni, vagy legalábbis korlátozni. Csakhogy van egy bökkenő: különféle nemzetközi megállapodások (a többi között a világ országait magában foglaló GATT-ban, az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezményben létrejöttek) tiltják mind az import adminisztratív korlátozását, mind pedig az export állami támogatását (szubvencióját). Ezt szeretnék valahogy kijátszani, amikor a különféle diszkriminatív intézkedéseket alkalmazzák. Vegyünk ezek közül két jellemzőt. Az import esetében áremelő tényező, hogy a külföldön vásárolt áru után vámot keli fizetni, s bizony a vám esetenként 40—50 százalékkal, de előfordul. hogy száz százalékkal megdrágítja a terméket. Évtizedeken át az államok többféle egyezményben a vámok csökkentésére kötelezték magukat, vagyis törekedtek rá. hogy a külföldi termékek verseny- képesek lehessenek a hazaiakkal. A vámcsökkentés, vagy éppen a felszámolási megállapodások ma is érvényben vannak, sőt, újak megkötése napirenden van. S ha egyszer valamelyik állam aláírta a megállapodást, azt végre is kell hajtania. A jelenlegi helyzetben sok ország ügyes és meg nem támadható módszerekkel kijátssza a megállapodást. Ugyanis a nemzetközi egyezmény a vámokat leszállítja, de nem tiltja meg, hogy az állam adókat, illetékeket, stb. vethessen ki ugyanazon termékre. Ez minden ország saját belügye. Így aztán lehet, hogy a vámokat mérsékelik vagy éppen eltörlik, de akkora adót vetnek ki az importált cikkre, amely semlegesíti a vám hatását. Az állam jól jár. mert végül is bevétele nem változik (a kieső vámot pótolja az adóbevétel), s a belföldi termelők is, mert mentesülnek a versenytől, s a hazai termék köny- nyebben eladhatóvá válik. Egy másik módszer, amikor „piaczavarás” címén úgynevezett dömping-eljárást indítanak az importált külföldi termék termelője ellen. Erre lehetőséget ad egy nemzetközi. gyakorlat, aminek a lényege az, hogyha a külföldi szállító olyan áron ad el egy árucikket (exportál), amely ár alacsonyabb, mint ugyanazon árucikk hazai ára, akkor a termelő dömping vádjával illethető. Ugyanis ilyen esetben azt feltételezik. hogy a termelő azért tudja olcsóbban adni termékét külföldön, mint a belföldön, mert árkiegészítést, szubvenciót kap az államtól. S ezt a nemzetközi szerződések tiltják. Ha beigazolódik a dömping, akkor vagy kitiltják az adott terméket a piacról, vagy arra kötelezik a termelőt, hogy emelje föl az árat. S ha ez utóbbira kerül sor, léhet, hogy annyira megdrágul az adott áru, hogy nem lehet tovább exportálni. Nehogy azt gondoljuk, hogy ezeket az eszközöket csak a szocialista országok ellen alkalmazzák. Éppen az a jellemző, hogy a fejlett tőkés országok egymás ellen is kiterjedten bevetik. Leginkább a közismerten olcsón termelő Japán ellen indít sok eljárást a közismerten drágábban termelő Egyesült Államok. A jelenlegi időszakban tehát a világpiacokra jellemző a megkülönböztető intézkedések tömeges alkalmazása, vagyis a belső piacok és végső soron a hazai tőké- ' sek védelme. Ilyen körülmények között rendkívül nehéz eladni és nehéz jó árat elérni az exporttermékekért. A versenyben csak az képes mégis jó helyezést elérni és így többet értékesíteni, aki műszakilag kiváló cikket, időben, elfogadható áron, kellő csomagolásban, megfelelő szervizt garantálva szállít, s aki nagyon rugalmasan reagál, ráadásul gyorsan, a világpiac minden rezdülésére. Gyűjtsünk szénát A jószágtartó jól teszi, ha minden alkalmat kihasznál a füves területek, az árok- és csatorna- partok kaszálására, a széna gyűjtésére. Június eleje óta szabad a kaszálás minden olyan területen —r utak, csatornák mentén —, amelyről a füvet nem takarította le a gazdája, a kezelője. A sok fűfajból álló, kellő időben lekaszált, száradás után bog- lyázott, fólia, vagy szalmatakaróval védett széna kitűnő béltartalom értékű, étrendi hatású, ősztől tavaszig a legfontosabb tömegtakarmány a szarvasmarha, a ló, a juh és a nyúl számára. A fűszéna csak a fehérjetartalmában marad el a hasonló minőségű lucernaszénától, az állatok azonban jobban kedvelik. A jószág a lucerna fás szárát a jászolban hagyja, a fűszénát viszont az utolsó szálig elfogyasztja. Az állatok számára nagyon fontos ásványi anyagokon, sókon kívül a fűszéna fehérjét is tartalmaz: egy kiló takarmányban 60— 60 grammot, az évjárattól, a fű összetételétől függően, összehasonlításként említhető, hogy a tehenek számára készített tejelőtáp 140. a nyúltáp 130 gramm fehérjét tartalmaz. A napon szárított szénában jelentős mennyiségű D-vitamin, az árnyékban — padláson, ágasfán szárított szénában pedig karotin is található. Természetes, hogy az. akinek nagyobb az állománya, annak több szénára van szüksége. Ez esetben csak a kaszálás helyén szárítható és boglyázható ideiglenesen a takarmány. Akinek azonban kevesebb mennyiségre van szüksége, és azt csak apránként tudja összegyűjteni, száríthatja otthon is folyamatosan. Az alacsony fészerek cseréptetőin, a téglalábakra fektetett keretes dróthálón, az ólak, istállók padlásán, néhány ágasfán egymás után száradhatnak meg az akárcsak zsákonként hazahordott füvek is. Az a fő, hogy a kaszálás a vezérfüvek felmagzása, az aljfüvek elvénülése előtt történjen. Ne érje eső a rendben száradó takarmányt, és az mielőbb védett helyre, a jószágtartó udvarába, a padlásra, a fészer alá, boglyába kerüljön. A szénakészítéshez gondosság kell. Nem gyűjthető széna a poros, nagy forgalmú utak mentén, a járművek kipufogó gázaitól sötét színűvé vált és permetező szerekkel szennyezett területen. Ügyeim kell arra is, hogy a figyelmetlen embertársaink ha- nyagságából a fű közé került üvegdarabok, fólia- és spárgacafatok ne jussanak a takarmány közé. A baromfi- és madártoll, a fémhulladék is bajt okozhat. A mérgező növényeket, a vastag* szárú, nehezen száradó gazt már a kaszáláskor válogassák ki a fű közül. A portára kerülő és nyár folyamán összegyűlő szénával már csak egy tennivaló akad: óvni a meg- ázástól, a penészedéstől. A szénát fogyasztó állatok gazdája, ha szép boglyák díszítik udvarát, kevesebb gonddal néz a tél elé. Ráadásul pénzt takarított meg, hiszen a jó szénával drága abrakot, tápot helyettesíthet. Kevesebb abrakkal Hét bolgár város lakossága haladta meg a százezres lélekszámot 1977 végén. A legnagyobb, a több mint 1 millió lakosú főváros, Szófia. Utána következik Plovdiv 323 162 lakójával, Várna, ahol csaknem 300 000-en, Rusze és Burgasz, ahol több mint 160 ezren, Sztara Zagora, ahol csaknem 128 000-en, és Pleven, ahol több mint 114 000-en laknak. Azóta újabb város zárkózott fel a százezresek közé: Tolbuchip megye azonos nevű székhelyének lakossága haladta meg az elmúlt évben a 100 000 főt. Nem sok választja el ettől a rangtól az ország hat más városát sem. (BU- DAPRESS — SOFIAPRESS) Állattenyésztésünk jellemzője a túlzott abrakfelhasználás. Akkor sem térnénk el az igazságtól, ha azt állítanánk, hogy pazaroljuk a drága abraktakarmányt, pocsékoljuk az importfehérjét. A tények önmagukért beszélnek. Az abrakfogyasztás fajlagos mutatói nálunk 10—12 százalékkal rosz- szabbak, mint az élen járó nemzetközi színvonal. Mi más ez. ha nem pazarlás? Hiszen ugyananv- nyi abrakkal több húst, tejet termelhetnénk. Az abrakkal való takarékoskodás számottevő költség- csökkentést is jelent. Gondoljunk csak arra, hog.^ az állattenyésztési ágazatokban a költségek 60— 70 százalékát éppen ez a tétel adja. Egy takarmányozással foglalkozó külföldi szakfolyóirat figyelemreméltó összeállítást közölt az indokolatlan többlettakarmány felhasználásáról. Eszerint: ha a hizlalótérben nagy a zsúfoltság 12 kg; ha elégtelen a szellőzés 20 kg; ha túl nagy a hizlalási csoport: 16 kg; ha rossz a higiénia: 32 kg: ha gyakori az állatok áttelepítése: 24 kg; ha nem jó a genetikai képesség: 20 kg; ha rossz az állategészségügyi helyzet az 28 kg többblettakar- mány-felhasználást okoz sertésenként. Ha egy üzemben a felsorolt összes hibát elkövetik, úgy 180 kilogramm takarmánnyal többet használnak fel egy hízott sertés előállítására, mint amennyi valójában szükséges lett volna. Nálunk a többletabrak-felhasz- nálás körülbelül 50—60 kg-ra tehető a sertéstartásban. Mit jelent ez? Alapvetően azt, hogy a felsorolt hibáknak kb. egyharmadát minden állattenyésztő, vagy állattartó telepen elkövetik. Érdemes a konkrét körülmények ismeretében megvizsgálni, mit lehetne tenni! Mert hogy lehet, az vitathatatlan, fme egy példa: az állattartásban/ ezen belül a takarmányozásban különösen fontos a gondos, lelkiismeretes munka, a munkafegyelem. Amint már szó volí róla, a takarmányköltségek az állattenyésztés ösz- szes költségeinek 60—70 százalékát képviselik. Ugyanakkor a bérköltségek aránya csupán 3—5 százalék körüli. Mégis a bérek alakulását sokkal szigorúbban vizsgálják. A takármányfelhasz- nálást lényegesen lazábban kezelik. Másrészt a dolgozók anyagi elismerésének alapja a súlygya- raDodás, a tejhozam, a szaporulat és még más hasonló mutatók, de vajon hány gazdaságban képezi az anyagi elismerés alapjait a gazdaságos termelés, a fajlagos takarmányfelhasználás ? Mi ősz** tönzi a dolgozókat az értékes raktakarmányok felhasználásé > csökkentésére?. Érdemes ezek.i. felvetett kérdéseket — jóformán minden mezőgazdasági nagyüzemünkben — álaposan megnézni, és ami változtatásért kiált, azon változtatni. Dr. V. S. A majsai csizmák sikere Gy. I.- VÉGE Július 13-án nyitotta meg kapuit a VII. Pécsi Ipari Vásár, amelyen másodszorra vett részt termékeivel a kis- kunmajsai Cipőipari Szövetkezet. — Érdemes volt részt venni a kiállításon ? — ,kérdeztük Bari Istvánt, a kétszáz tagú kollektíva elnökét. —• A múlt évben termékeink egy első. egy második helyezést és egy különdíjat kaptak — mondta. — A mostani igen erős mezőnyben „csak” egy aranyéremmel lettünk gazdagabbak, csizmacsaládunkat ismerte el ezzel a szakmai zsűri. — Hogyan zárták az első félévet ? • Kertész János tervezte az aranyérmet nyert csizmákat. (Opauszky László felvétele.) — A vártnál jobban, annak ellenére, hogy rendkívül sok gondunk volt. Szövetkezetünkben termékszerkeszet-váltást hajtottunk végre, s megkezdtük hazai alapanyagból az import szandálokkal és csizmákkal egyenértékű termékek gyártását. Terveink valóra válását rendkívüli mértékben akadályozta például az, hogy a Pécsi Bőrgyár a rendelésünknek mindössze harminc százalékát igazolta vissza. így azután „aki csak mozogni tudott”, bőr után szaladgált. Végigjártuk az ország bőrgyárait, és így sikerült biztosítani a termeléshez a megfelelő minőségű és mennyiségű alapanyagokat. Árbevételünket az év első felében 13 millió forint helyett 18 millió forintra teljesítettük. A mindenkori divat- irányzatot követő, saját tervezésű termékeinkből a boltokba került június végéig 60 ezer pár női szandál. Nagy gondot fordítunk a választék bővítésére, a 60 ezer párat harminc modellből, húsz színben és színkombinációban készítettük. — A második félév feladatai? — A megfelelő előkészületek után teljes erővel dolgozunk már a női csizmák előállításán. Az új típusú, magas minőségi követelményekkel készülő 60 ezer pár női -csizmának várhatóan sikere lesz a vásárlók körében is. A csizmáknál is lehet válogatni, 22 modellben, 32 színben készítjük őket. O. L.