Petőfi Népe, 1979. július (34. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-18 / 166. szám

1979. július 18. • PETŐFI NÉPE • 5 Dózsa koporsói Oratórium televízióra „ŐSZINTE ÖRÖMMEL JÖTTEM A VÁROSBA’ Sinkó László a kecskeméti bemutatkozás előtt A kecskeméti Katona Jó­zsef Színház társulatát az el­múlt szezon végén jelentős veszteségek érték. Más szín­házhoz szerződött többek kö­zött Reviczky Gábor, Blaskó Péter, távoztak rendezők, jel­meztervezők, és sikeres szere­peket játszott népszerű szín­művészek is. A szokásos szín­házi ,,körforgás” azonban nem okozott megoldhatatlan gon­dokat a vezetőségnek; a szer­ződtetések időszakában több új egyéniséggel sikerült ki­egészíteni a társulatot, akár mint az együttes tagjai, akár úgy, hogy egy vagy két sze­repre nyerték meg őket. Sinkó Lászlót nem kell bemutatnunk a színházszerető kö­zönségnek. Ha a színpadról nem is, de a filmvászonról, vagy a televízió képernyőjéről sokan ismerik őt. Az 1979—80-as színházi évadban két darabban is jelentős feladatokat vállalt el Bács-Kiskun megye székhelyén. Az évadnyitó előadásnak, Károlyi Mihály Ravelszki című drámájának címszerepét játssza el, majd rövid idő múlva ismét próbálni kezd Móricz Zsigmond Űri muri című drámájában. Ez utóbbiban Szakh- máry Zoltán szerepét alakítja. • „Augusztus végén kezdem meg a felkészülést Ravelszki szere­pére." (Tóth Sándor felvétele.) KISKUNHALASI VIZSGÁLÓDÁSOK, AVAGY ELMÉLKEDÉSEK A KÖNYVTÁROS SZAKMÁRÓL Olvasók térképen Mikor olvashattunk arról, hogy ebben vagy abban a könyvtárban okosan válogatnak az új művekből, előrelátóan, az olvasói és társa­dalmi igényeknek megfelelően gyarapítják állományukat. A jó szer­zeményezés nehéz mesterség, alapos tájékozottságot, körültekintést követel. Pocsékolás a fölösleges könyvekre költött pénz! Még rosszabb, ha nem vásárolják meg a feltétlenül szükséges kiadványokat. A könyvállomány összetétele, minősége hosszabb távon befolyásolhatja az adott település kulturális arculatát! A katalógusokat, a gyűjteményt feltáró cédularendszereket ismer­tető közleményekre sem emlékszem, noha ézek nélkül csak botorkál­nánk a könyvek rengetegében. A rossz, a hiányos katalógus eltakar, rejteget, félrevezet; a pontos, a naprakész, a jól áttekinthető a mun­kát gyorsítja. Arról is ritkán szól a krónika, hogy itt vagy ott miként foglalkoz­nak az olvasókkal, mennyire ismerik kívánságaikat, milyen a közön­séggel a kapcsolat. A budapesti Nemzeti Színház neves színművészét szerződése aláírását követő percekben kértük nyilatkozatra lapunk olvasói sza­mára. — Őszinte örömmel jöttem Kecskemétre — mondta moso­lyogva. — A város művészeti köz­életét és színházkultúráját mind többen ismerik és elismerik szer­te az országban. S amikor a tár­sulat vezetői felkértek két szerep eljátszására, valóban szívesen tet­tem eleget meghívásuknak. An­nál is inkább nem egyszerű udva­riasságból mondom ezt, mert az utóbbi néhány hetem Móricz mű­veinek jegyében telt el. A televí­zió számára készülő Forró mezők című filmben játszottam el Fá­bián főszolgabíró szerepét; ő az, aki a nyomozást vezeti ebben a sajátosan magyar, vagy móriczi bűnügyben. Forgattunk sokfelé; Baján és környékén, Nógrádban, és időközben felelevenedtek ben­nem régebbi olvasmányélmé­nyeim, sok jellegzetes tája, épü­lete, városrészei, hangulata. A filmszerep jó előtanulmánvnak ígérkezik Szakhmáry Zoltán alak­jának megformálásához. Előtte is főként filmeztem. A televízió „Megtörtént bűnügyek” című so­rozatában voltak szerepeim és a sok munka meglehetősen kifá­rasztott az utolsó hónapokban. Ügy érzem: rám fér egy kis pi­henés. A nyarat az őrségben töl­töm. majd Görögországba készülök turistaútra. Teljes kikapcsolódást ígér a nyár, és ezért augusztus 21-én, az első kecskeméti próba- napon minden bizonnyal jó testi és lelki kondícióban, kipihenten jelentkezem, és munkára készen kezdem meg a felkészülést Ra­velszki szerepére. — Mit is mondjak erről a drá­máról? Úgy gondolom, hogy a bemutató bizonyára a magyar színházi élet jelentős eseményé­nek ígérkezik. Amikor megérke­zett Kecskemétről a Károlyi-kéz­irat, nyomban nekiültem, és egy- végtében elolvastam Ravelszki történetét. Nagyon felkorbácsolt, felizgatott; hatása még azóta is elevenen él bennem. Hiszen Ká­rolyi műve egy olyan dráma, amely minden korban érvényes társadalmi és egyéni tanulságokat fogalmaz meg. — A másik szerepemről, az Űri muri Szakhmáry Zoltánjáról csak annyit, hogy már régóta sze­rettem volna eljátszani egy ilyen típusú figurát. Zoltán ugyanis nem mulatós dzsentri, és eléggé társtalan a móriczi típusok köré­ben. Őt inkább korunk hősének nevezhetnénk bizonyos értelem­ben; akiben az álmok és a rea­litások könyörtelenül összecsap­nak. Szeretem a nagy álmodozó­kat, a fél-lábbal a fellegekben já­ró, tiszta embereket. — Egyszóval, úgy érzem magam most itt a kecskeméti színház igazgatói irodájában: a szerződés aláírása után és a bemutatkozás előtt, mint egy versenyző a rajt­vonalnál: telve jó feszültséggel, izgalmas várakozássá.}. Akkor éreztem utoljára így magamat, mint amikor a színművészeti fő­iskolára jelentkeztem. P. M. A mérce Mintha elfelejtődne, hogy a könyvtárosi tevékenység sokolda­lú műveltséget, hivatástudatot fel­tételező szakma. Olykor az irányító szervek is hajlamosak arra, hogy látványos akcióik és nem a könyvtári mun­kafolyamatok minősége szerint címkézzék ezen intézményeket A felmérés Kiskunhalason az országos át­lagnál többen keresik fel a Szö­vetség téri intézményt. A beirat­kozottak száma meghaladja a tavaly ilyenkorit. Ülhetnének öl­hetett kezekkel, hiszen különö­sebb igyekezet nélkül is emel­kedne évről évre valamelyest a kölcsönzött könyvek száma. Az igazi könyvtárosok azonban nem feledkezhetnek meg a rendszeres olvasás hasznától magukat meg- fosztókról. A kiskun városban élők fele so­hasem tette be a lábát a tanácsi könyvtárba. Csak minden negye­dik-ötödik felnőtt neve szerepel nyilvántartásaikban. Valameny- nyien sohasem iratkoznak be, de az arány javítható. Olvasó-, olvasásszociológiai vizsgálatok tapasztalatait haszno­sító propagandával például. Nem ők találták ki a beiratkozottak utcák, házak szerinti csoportosítá­sát. Csináltak ilyet hajdanán Bácsalmáson és egy-két más tele­pülésen. A halasiakat azonban so­hasem a csinnadrattás elsőség érdekelte. Szívesen honosítottak meg, hasznosítanak másutt kita­lált módszereket. Egy nagyméretű várostérképen kis pontokkal tüntettek föl min­den olvasót. Első ránézésre kide­rül, hogy az új lakótelepeken ösz- szesűrűsödnek ezek a jelek, míg egyik-másik öreg üteába alig-alis jut egy-két pontocska. Az elemzés Nagyot tévednének, ha csak azt olvasnák ki az adatok összegezé­séből, hogy az új lakótelepek rendszeres önművelésre serkente­nek. így az csak féligazság! A megnövekedett szabad idő, a komfort valóban csábít a szabad idő efféle fölhasználására. De — mondjuk — az Erdei Ferenc la­kótelepről beiratkozott 330 olva­sóról további vizsgálódás után nyilvánvalóvá lesz, hogy túlnyomó többségük a lakosság fogéko­nyabb, frissebb, iskolázottabb, tö­rekvőbb rétegeihez tartozik. A ha­gyományos halasi utcasorokban főként olyanok maradnak, akik nenezen mozdíthatók ki szokott életstílusukból. Föltűnő, hogy a kövesutakhoz közeli tanyákról mennyivel köny- nyebben találják meg a könyviár­hoz vezető utat, mint a távoiab- biakról. A példaadás hatása is szembetűnő. Volt olyan utca, ahonnan sokáig senki sem jött ol­vasnivalóért. Egyszer valaki be­tévedt onnan, vagy rájött a könyvgyűjtemény hasznára, és csakhamar beiratkoztak a szom­szédok is. Az új családi házakból is meg­kereshetnék többen a könyvtárat. Az ezekben lakók sincsenek be­oltva az olvasás ellen, csak na­gyon lefoglalják őket a ház körül adódó munkák, a kölcsönök tör­lesztéséhez szükséges mellékesek. A kiskunhalasi tanácsi könyv­tár dolgozói foglalkozás szerint is csoportosították olvasóikat. Ma­guk is meglepődtek azon, hogy milyen sok értelmiségi frissíti föl segítségükkel ismereteit. A vá­rosban működő hatvannégy óvó­nő közül már harmincöt kölcsön­zött könyvet egyszer-többször 1979-ben. Megcáfolták a tények azt a hiedelmet, hogy az orvosok megveszik az őket érdeklő műve­ket. nem tartanak igényt e köz- intézmény szolgáltatásaira. Minő tévedés! Negyven orvost számol­tak össze! A haszon Szép. szép, kérdezhetik olva­sóink, de a helyzetismeretből ho­gyan lesz több olvasó, rendszere­sebb kapcsolat, miként kamajtozik a vizsgálódásra fordított energia, idő? Általánosságok helyett a jövő­ben szinte személyhez szóló fel­hívásokkal tájékoztathatják ol­vasóikat vagy remélt olvasóikat. Az új letéti állomások kijelölésé­hez is kitűnő ötleteket adhat a térkép. Gyors eredmények aligha vár­hatók, az ilyen igazi könyvtáros munka hosszú távú befektetés. Szeretnénk majd beszámolni ar­ról, hogy megérte! Kívánatosak az ilyen mélyfúrások, különösen ott, ahol a gondos állománygya­rapítás, a korszerű épület, az ápolt katalógusrendszer megte­remtette a színvonalas olvasószol­gálat feltételeit. Heltai Nándor A televízió 1-es stúdiójában vagyunk. Lámpáktól átforróso­dott műteremben, kábelek, ka­merák között. A helyszín: félho­mályos, ideiglenes börtönterem. Idő: 1514, Dózsa temesvári vere­sége után három nappal, késő délután. Ehhez kell igazodni fényben, tónusokban, mozgások­ban is a kamerának. Ebbe ‘kell ágyazódnia a színészi játéknak, amely áttételes. Ügyelni kell a megformált típusok hitelességére és egyszersmind alkalmazkodni a mának üzenő drámát stilizált képi kompozíciókban felmutató tévéváltozat szabályaihoz. Min­den felvétel hatalmas küzdelem. A technikával, amely körülmé­nyes előkészítést igényel. A szö­veggel, amelynek súlya, archai­kus verete és mennyisége nagy próbára teszi az emlékezetet. Az idővel, amely állandóan szorít. Elég egy baki. egy valahonnét beszűrődő sóhaj, suttogás, egy rossz mozdulat és ismételni kell. Miről szól valójában az orató- riumszerűen felvett tévédráma? Szerzője, Győré Imre költő. a következő megjegyzést fűzte a kötetben is megjelentetett művé­hez: „Dózsa koporsói azok a pa­rasztkeresztesek, akiknek Wer- bőczi ítélete szerint enniük kell majd a tüzes trónon megégetett Dózsa testéből. Ebben a pokoli gonoszságú helyzetben a paraszt- felkelés fogoly-katonái számot adnak egymás előtt az egész ügy iránti hűségükről, s az önbecsü­lés kegyetlen próbatételei, dilem­mái elé kerülnek.” A színészeknek jutott a szép és nehéz feladat, hogy felmutas­sák a hajdani parasztfelkelők örök arcát nekünk, „Dózsa György unokáinak”, kései utó­dainak. István diák áll a cselekmény középpontjában. Perlaky István alakítja. — István érdekes, összetett fi­gura. Nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy gyáva, vagy hős? Vagy csupán egyszerű túlélni akaró? A dráma legproblemati­kusabb szereplője. Az egyetlen, aki jól ismeri fel a helyzetet: „De mink leszünk az egyetlen ko­porsó. amelyikből föltámadás lesz.” • Örzsc és Sára, a lánya: Hor­váth Teri és Zsurzs Kati. (Pász­tor Zoltán felvételei.) — Soma. paraszt — mutatja be szerepfiguráját Piróth Gyula — első megszólalása jellemzi: „Nagy szégyen! Halálunk óráján egymás torkát marni.” Lázad a röghözkötés ellen, de magate­remtette elveit nem adja fel: „De jobb nékem halnom, mint eleven, élő koporsónak lennem!" Andrást Fonyó József játssza őszintén, megrendítő azonosulás­sal. örzse, füves- és siratóasszony: Horváth Teri megformálásában egy ellen-Kurázsi mama, aki tra­gikus elrendeltetettséggel, vagy ösztönös ráérzessél a bajra, azért jött, hogy „hálál felé nyúlván, karunk odanyújtsuk.” Dávid Kiss Ferenc Döméje egyenes jellem. Nincsenek lelki problémái. Meg­élni kíván. Vencel mester — Szilágyi István — már az első pillanatban összeomlik, önmagát sem vállalja, hát még a sorstár­sait? Werbőczi — Tordy Géza — uralkodó osztályának hatalmát óvja, ugyanakkor a saját javait is gyarapítja. A kifejező díszletet Balló Gá­bor tervezte. Szerkesztő: Farkas Katalin, operatőr: Illés János, rendező: Radó Gyula. V. Zs. • A rendező megbeszéli a színészekkel a következő beállítást. MEGYÉNK TÁJAI • A bugaci szürkegulya. (Tóth Sándor felvétele.) Bugac írta: Szalayni Bodóes Éva Katona József, a Bánk bán köl­tője minden bizonnyal ismerte a Monostorpusztai romokat, mert „Szabados Kecskemét alsó Ma­gyarország első mezővárosa tör­ténetei” című munkájának első beszédében így ír: „Még gyer­mekkoromban (igazat szólván nem nagy ideje) sokszor sóhajtva állottam meg egyik vagy másik pusztai templom mellett, és úgy tetszett, mintha egy valaki min­dig, rajtuk levő hollófészkeken ült volna, és kérdő kíváncsiságo­mat kielégíteni igyekezne, csak­hogy én nem értettem nyelvét, a könyvekhez futottam hát, mint megannyi szótárhoz .. 1940-ben a bugaci repülőtér építésekor avar kori sírokra buk­kantak. Harcok folyhattak itt, mert egyik-másik koponyában, lábszárcsontban benne voltak a dárdahegyek. A „Véntó” szige­tén, ahol egykor a nádfedeles ma­dárvárta állt, római ezüstpénzek, edények kerültek elő, ami arra utal, hogy a rómaiak idejében már lakott terület volt. A bugaci pásztorélet A török hódítás elpusztította a Kiskunság virágzó falvait, pusz­tasággá vált a vidék. A török ki- takarodása után ezeken a terüle­teken óriási arányú pásztorkodás alakult ki. A lótenyésztés mérté­ke csökkent, helyette a kitűnő ízű húst adó fehér magyarfajta szarvasmarha tenyésztése öltött hatalmas méreteket. Tízezer számra hajtották ezeket az álla­tokat a nyugati államokba, egé­szen Párizsig, sőt, még Itáliába is. Kecskemét határa a kun puszták beriete folytán 600 ezer hold volt ebben az időben. Ennek a nagy­arányú pásztoréletnek kisebbített mérete maradt fenn Bugacon a felszabadulásig. A XIX. század közepén még 8—10 ezer marha, 500—600 csikó legelt tavasztól őszig Bugacon. A két világháború közti időben ez 3000—4000 marhára és 300—400 csikóra csökkent, a város gazda­ságának állományán kívül. A vá­ros gulyája 150 marhából állt, ötven volt közöttük a tenyészál­lat. Ménese 35 anyakancából és 120 kijáröból állt. A bugaci közlegelőre azok a gazdák hajtották ki állataikat, akiknek nem volt elég saját lege­lőjük. A növendékállatokat és a nem jól tejelőket csapták ki Bu­gáéra. A jószág után fűbért fi­zettek Kecskemét városának. A fűbér állandóan 60 kilogramm rozs ára volt jószágonként.; Az állatokat Szent György napján „verték ki” a pusztára, és ha az aszály miatt nem száradt ki a fű. akkor Katalin napjáig (november 25.) maradtak kint. Dömötör nap­jáig (október 26.) a bojtárok már biztosították téli munkahelyüket, elszegődtek a gazdákhoz, legin­kább trágyahordásra. Az állatokért számadók felel­lek. Ezek csak józan életű, módo­sabb pásztorok lehettek. A szá- zacT elején öt-hat számadó juhász (gulyás) volt és két csikós. Ezek­re 1200—1400 szarvasmarha és 300 csikó jutott fejenként. Köte­lesek voltak 3—4 bojtárt tartani. Az „öregbojtárnak”, aki a szám­adó helyettese is volt, legalább harmincévesnek kellett lennie. A számadó nemcsak gazdájuk, ha­nem bírájuk is volt, katonás fe­gyelem alatt állottak. Ha a boj­tár vigyázatlansága miatt elve­szett egy állat, elő kellett keresni messze határban is. Legtöbbször sikerült megtalálni az ^elveszett állatot, ha nem, akkor “„"megcsap­tak” egyet az idegen gulyából, így keletkezett a pásztornóta: „Ha loptam is, a gazdagét loptam, A szögényét sohasem bántottam.” Csodálatos megfigyelő képessé­gük volt a pásztoroknak. A lege­lőre került gulyában — 300 állat közül — a legkisebb bojtár is rövid rápillantás után meg tud­ta mondani, hogy melyik állat kié. írni, olvasni nemigen tudtak régen még a számadók sem, a jószágot mégis számba tudták venni a „rovás” segítségével. A „rovás” másfél méter hosszú, hatszögletű bot volt. Erre rávés­ték a jószágtulajdonosok „bilie­geit”, amelyekkel a marhákat megjelölték. Az X itt is tízet je­lentett, a dőlt vonás ötöt, az egye­nes egyet. Külön jel volt arra. hogy mennyi az öreg, és mennyi a fiatal állat. A vízszintes vonal a fogyást jelentette. A pásztoroknak nem kellett óra. A csillagok állásából meg­mondták a pontos időt. Éjjel 2 órakor ostorpattogással és hangos kurjongatással riasztották fel az állatokat legelni. Ilyenkor hasz­nált legtöbbet az állatoknak a le- gelés, mert ekkor még nem csí­pett sem a bögöly, sem a légy. A pásztorok megmosdottak a vá­lyúnál, rendbe tették magukat, „megfrüstököltek”. Amikor a nap felkelt, a gulya magától megin­dult és legelt estig. Az itatás volt a legnehezebb pásztormunka, 500—600 liter vizet kellett merni naponta háromszor a vályúba, hatalmas vödrökkel. A gulyában rendet kellett tartani. A fehér magyar anyabaromba tilos volt tarka tehenet keverni. Nem volt szabad az anyabaromba három éven aluli üszőt engedni, és az ökörcsordába három éven aluli tinót. A „szűzbaromba” viszont nem lehetett három éven felüli üsző. A pásztorélet a cserény körül folyt le. A cserény kb. 3 méter hosszú és széles deszkával elke­rített hely, kis részén deszkával fedve, hogy hűvös legyen. Régen deszka helyett vesszőfonást hasz­náltak. A fedett árnyékos rész­ben volt a számadó ládája, ruha­neműk, szíjak, subák, edények, a szalonnás és a szárított húst tartalmazó iszák. A cserény előtt deszkarámában kősó, hogy az állatok nyalhassák, ha kíván­ja a szervezetük. Nyolc-tíz mé­terre a cserénytől állt az „ágas- fa”, alatta a hurcolkodó taliga, seprűk, furkósbot. Nyolcnapon­ként vándorolt tovább a cserény, így nagy területet trágyáztak le az állatok, ahol a következő év­ben kövér fű nőtt. A bojtárok között volt egy „la­kos”, aki nem ment legeltetni a gulyával, hanem a cserényt tar­totta rendben, ő főzött. — olyan mindenes szakácsféle volt. A „la­kos” csak nappal aludt, este, ami­kor az állatok lepihentek, a boj­tárok lefeküdtek, a lakos őrkö­dött, vigyázott a „baromra” — ez volt a gulya igazi neve — a félelmetes kuvasz és komondor kutyák, és az ügyes puli segítsé­gével. A kutyák nappal a cse­rény körül voltak, de amint le­pihent a gulya, körülvették az állatokat és éberen őrködtek. (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom