Petőfi Népe, 1979. június (34. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-12 / 135. szám

1919. JÚUlUM M. • PETŐFI NÉPE • 1 SPORT-SPORT • SPOR'I „Gólerős” volt a védelem A „félidőben” Noguerias 6 ponttal az élen BVSC—Kecskeméti SC 5—3 (2—1) • Puskás vezeti el a labdát Polonyl mellett. (Farkas Tibor (elvételei) A BVSC első gólja a kecskeméti kapuban. Bp. Szőnyi út. 600 néző. Ve­zette: Hart­mann. BVSC: Hor­váth — Bod­nár, Pieftró, Du- hay, Polonyi — Papp, Sági, Aranyosi — Kaszás (Húszai a 64. percben), Kerpeczky, Fe­kete (Sólymos a 60. percben). Edző: Urban­kovics Mihály. KSC: Frák — Beles, Egyed, ' Szitvo- recz, Pri'kidá- nov-ics — Dra- hos (Oskolás az 59. pereben), Bedzsula, Sörös (Tóth a szünetben) — Farkas, Puskás, Kocsis. Edző: Molnár Ferenc. A nagy hőségben is hatalmas lendülettel indult a játék, s a hazaiak diktálták az iramot. Az első percekben látszott már, hogy az Elekes sérülése ‘miatt kény­szerből megbontott kecskeméti védelem elég hamar zavarba hozható. A 9. percben Beles men­tett szögletre Kaszás elől. A be­ívelt labda átszállt a fejek fe­lett, s a túlsó oldalon éppen Ke- repeczky elé került, aki éles szögből a hálóba vágta. 1—0. Alig telt el három perc, s -má­sodszor is a -KSC kapujába került a labda. Papp labdájával Ara­nyosi ugrott ki, s Egyed csak kí­sérni tudta, de beavatkozni már nem volt módja, mert a csatár a kifutó Frák mellett a hálóba lőtt. 2—0.-Egy perc múlva szépített a KSC. A kezdés után Farkas ira­modott meg, s pontosan ívelt középre. Puskás emelkedett ki a védők gyűrűjéből és a hálóba fejelte a labdát. 2—1. A 18. percben nem sok hiány­zott a harmadik BVSC-gólhoz sem. Egyed ismét rosszul he­lyezkedett. Aranyosi tisztán kap­ta a labdát, ám a kapu helyett most Frák kezébe lőtte. A 38. percben Farkas elvette a labdát Petrótól, s rávezette a kifutó kapusra. Sajnos hibázott, s Horváth — bár üggyel ^bajjal — megmentette ‘kapuját a gól­tól. A 42. percben Farkast akasz­tották. A 18 m-es szabadrúgást Pri'kidánovics a kapu fölé küld­te. A szünet után a KSC vezette az első támadásokat. Az 51. perc­ben Prikidénovics -beadását Ko­csis 10 méterről a kapu mellé fejelte. Az 53. percben Farkas pontosan gurított Puskás elé, aki sajnos késlekedett, s Petró szög­letre rúgta előle a labdát. A 60. percben Kocsis „átadásá­val” Aranyosi futott el. Átívelt a bal oldalra Kaszás elé, aki fut­tából lőtt a KSC kapujába. 3—1. A 68. percben Pri-kidánovics beadását Puskás felugorva élesen lefejelte a gólvonal felé. Sajnos a fejes rövidre sikerült, s a lab­da felpattanva a léc fölé jutott. A 76. percben újabb kecske­méti hiba előzte meg a BVSC gólját. Bedzsula -rossz átadását Kerepeczky csípte el. Egyből Aranyosi elé adta, aki előbb a kifutó Frákot találta el, majd a visszapattanó labdát már a há­lóba gurította. 4—1. Két percet sem kellett várni az újabb gólig. Papp cselezett, s egyéni alakítását a KSC-védők kíséretében góllal fejezte be. 5—1. . . A 80. percben Fárkas lefutotta a védőket, s a kiinduló Horváth mellett lőtt a hálóba. 5—2. Szép csatárteljesítmériy volt. A 89. percben Bedzsula lágyan ívelte középre a labdát Puskás ismét magasra emelkedve fejel­te a labdát a kapuba. 5—3. Már a mérkőzés első perceiben látható volt, hogy a felforgatott kecskeméti védelem nem tudja tartani a BVSC állandóan moz­gásban levő támadósorát. Egyed többször is rosszul helyezkedett, de a többiek is hibát hibára hal­moztak. Elsősorban a nagyon so­kat futó, s állandóan -más-más helyen felbukkanó Aranyosit nem Sikerült tartani a KSC védőinek, s -mivel így a BVSC támadósora szinte állandóan létszámfölény­ben volt, a gólokat sem tudták megakadályozni. Frák is gyengén védett, s a védőkörön kívül a középpályások is csak -lézengtek a -pályán, sőt a BVSC -két góljában is „aktív” résztvevők voltak. Az előretoita-n játszó Puskás és Farkas alig -kapott használha­tó labdát. Ennek ellenére Pus­kás két gólt fejelt, s Farkas is lőtt egy szép gólt. Amikor az utolsó 10 percben nyíltan kitá- madot-t a KSC, mihdjárt ered­ménye is volt a játékuknak. Tanulságos mérkőzés volt te­hát ismét, s bebizonyosodott, hogy csak a széleken vezetett gyors támadások vezetnek ered­ményre. A Szőnyi úton mutatott játék még az utolsó hazai mér­kőzésre is kevés lenne. Az NB II. Középcsoport 1. Volán se 2. Szegedi □. 3. BVSC 4. 22. Volán 5. KKFSE 6. SZEOL 7. Budafolc 8. Bem SE 9. Vác 10. Kecskemét 11. B.-gyarmat 12. Epit. SC 13. Pénzügyőr 14. BKV E. 15. Bp. Spart. 16. Ganz-M. 17. Dunakeszi 18. D.újv. É. 19. Ikarus 35 19 11 5 54-28 44 35 15 15 5 53-36 15 35 15 14 6 52—43 44 36 16 10 9 61—42 42 35 17 8 10 59—46 42 36 13 14 9 48—39 40 35 14 11 10 57—46 39 35 12 14 9 40—30 36 35 13 12 10 42—40 33 35 14 9 12 44—42 37 35 15 6 14 39—37 36 36 8 16 11 43—45 32 35 12 8 15 42—59 32 35 12 7 16 42—36 31 35 8 13 14 42—48 29 35 6 16 13 34—43 28 35 6 14 15 18—39 26 35 5 11 19 38—71 21 35 4 9 22 24—62 17 Szabadnapos: Honvéd Bem SE. Budafoki MTE—Volán SC SZEOL AK—Építők SC Dunakeszi—Szegedi Dúzsa Ganz-MAVAG—D.újv. Építők 22. sz. Volán—BKV Előre Kossuth KESE—Vasas Ikarus B.gyarmatl SE—Pénzügyőr Bp. Spartacus—Váci Híradás 2-2 0-0 0-2 3-1 1—0 2-1 0—1 0-1 Olimpiai parádé a Kisstádionban Augusztus 4—20. között a Kis­stadionban vendégszerepei az uk­rán jégrevü. Az előadássorozat, amelynek tiszta bevétele az olim­piai alap javára megy az „Olim­piai parádé” címet viseli. A 105 tagú jégrevü, amely 1975- ben Tüzparádé című programjá­val már szerepelt Budapesten (előadásait 130 000 lipző látta) ez­úttal egész műsorát az olimpiai gondolatnak szenteli, öt világrész dalait, táncait idézi az előadás, amelynek képei a többi között Görögországban, Ausztráliában, Latin-Amerikában, Afrikában, Japánban, Moszkvában játszód­nak. Az előadások műsorvezetői a Magyar Televízió népszerű be­mondói: Kudlik Júlia, Takács Mária, és Tamási Eszter lesznek. (MTI) MA: TERMÉSZETJÁRÁS A Magyar Természetba­rát Szövetség intéző bi­zottságának ülése: Kecs­keméten a Tudomány és Technika Házában 15 óra­kor. Napirenden Bács-Kis- kun megye természetbarát mozgalma. Szombaton a hetedik, vasárnap a 8. forduló mérkőzéseit rendez­ték meg a Tóth László nemzet­közi sakkemlékverseny során. A nagy verseny tehát már a „félidő­höz” érkezett, bár a sok függő­játszma, valamint az elhalasztott mérkőzések miatt még valójában nem játszották le a játszmák fe­lét. Portisch Ferenc nemzetközi mester betegsége miatt már két fordulóban nem tudott játszani. Még mindig nem kerülhetett sor az elmaradt (1. fordulóból) Fara­gó—Csőm játszmára sem, mert Csőm nagymester — aki közben a kubai Noguerias ellen döntet­lennel fejezte be a 4. fordulóban függőben maradt játszmáját — újabb két függő játszmába bonyo­lódott. Ebből a szombati Csőm— Tomasewski játszma még a hét­főn délelőtti függőjátszmák után is nyitott kérdés maradt. A va­sárnap Csőm—Honfi játszma ugyancsak függőben maradt, ám ezt hétfőn folytatták, és Csőm győzött. A 7. (szombati) forduló eredmé­nyei: Estrin—Bárczay döntetlen, Vá­gányán—Vogt döntetlen, Faragó— Orsó 1—0, Noguerias—Popov 1:0, Grószpéter—Tompa 1:0, Rigó— Portisch F. elhalasztva. Suba- Honfi döntetlen, Csőm—Toma­sewski függő. A 8. forduló: Bárczay—No­guerias döntetlen, Estrin—Vogt függő, Orsó—Vágányán döntetlen, Faragó—Suba döntetlen, Tompa— Tomasewski függő, Popov—Rigó döntetlen, Csőm—Honfi 1:0 (füg­gő után) Portisch F.—Grószpéter elhalasztva. Az élcsoport állása: Noguerias 6 pont, Vágányán 5,5, Csőm 4,5 (2), Faragó 4,5 (1), Grószpéter 4 (1), Orsó, Popov 4 pont. MEGYEI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG Az Újpesti Dózsa már bajnok Két bajnokjelölt az utolsó forduló előtt Ü. Dózsa—DVTK 5—0 (1—0) Bp. Megyeri út. 15 000 néző. Vezette: Kúti. Góllövők; Fekete 3, Tóth, Kar­dos. Békéscsaba—Csepel 2—1 (0—0) Csepel, 1500 néző. Vezette: Kő­rös. Góllövők: Pogács, Vágási, illet­ve Vincze. Kiállítva Kőhalmi (Csepel) a 68. percben. Haladás—Vasas Izzó 6—4 (3—1) Bp. Tábor u. 400 néző. Vezette: Szávó. Góllövők: Hegedűs 3, Halmos!, Kereki, Horváth, illetve Boda, Varga 11-esből, Geiger, Török. Pécsi MSC—Salgótarján 1—1 (1—0) Salgótarján, 4000 néző. Vezette: Bártfai. Góllövők: Dárdai, illetve Bíró. MÁV Előre—Dunaújvárosi Kohász 3—1 (2—1) Székesfehérvár, 2000 néző. Ve­zette: Pádár. Góllövők: Cs. Horváth, Megy- gyes, Lechner, illetve Kúti. Rába ETO—ZTE 3—1 (2—0) Győr, 2000 néző. Vezette: Macz­kó. Góllövpk: Pölöskei, Szabó O., Glázer, illetve Csepregi. Vasas—Ferencváros 5—3 (1—2) Népstadion, 18 000 néző. Vezet­te: Palotai. * Góllövők: Kiss 3, Váradi, Zom- bori, illetve Nyilasi 2, Magyar. Tatabánya—Videoton 3—1 (3—0) Tatabánya, 5000 néző. Vezette: Nagy B. Góllövők: Hegyi 2, Dupai, il­letve Nagy II 11-esből. Bp. Honvéd—MTK-VM 2—2 (1—1) Népstadion, 10 000 néző. Vezet­te: Jaczina. Góllövők: Weimper, Gyimesi, illetve Fülöp, Koritár. Az NB I. állása 1. Ü. Dózsa 2. FTC 3. DVTK 4. Bp. Honvéd 5. Vasas 6. Rába ETO 7. Tatabánya 8. PMSC 9. Videoton 18. Dunaújváros 11. STC 12. ZTE 13. MTK-VM 14. Békéscsaba 15. MÁV E. 16. Csepel 17. Haladás 18. V. Izzó 32 20 9 32 17 10 32 18 6 32 15 9 32 14 10 32 11 11 32 11 11 32 9 15 32 11 10 32 10 11 32 9 12 32 9 11 32 11 7 32 10 8 32 9 8 32 5 13 32 9 5 32 4 6 3 77—35 49 5 70—40 44 8 56—35 42 8 56—35 39 8 55—46 38 10 37—30 33 10 49—44 33 8 35—40 T3 11 43—44 32 11 47—50 31 11 42—45 30 12 39—43 19 14 39—46 29 14 45—49 28 15 27—53 26 14 31—44 23 18 38—70 23 22 33—70 14 Bajai SK—Kiskőrös 7—1 (4—0) Baja, 600 néző, vezette: Berta. BSK: Gilián — Simon, Molnár, Papp, Márity, Pintér (Bognár), Laki, Takács, Ónody, Kovács L., Radics. Edző; Rónai Sándor. Kiskőrös: Bereczki — Kálmán, Dénes, Podobni, Major, Szende, Polereczki, Hajnák, Szabó (Vass), Kiss (Pál), Dusnoki II. Edző: Rap- csák Tivadar. Végig fölényben játszott a ba­jai csapat,' tetszés szerint érte el góljait. Góllövők: Radics 5, Ko­vács 2, illetve Dusnoki. Jók: Ono- dy, Márity, Kovács L., Radics, il­letve Dusnoki,""Kálmán, Vass. Ifjúságiak: BSK—Kiskőrös 4—3 (3—1). Góllövők: Bognár 3, Vágó, illetve Lesták 2, Bakos (öngól). Fájsz—Kiskunhalasi MEDOSZ 1-1 (1-1) Fájsz, 300 néző, vezette: Egri. Fájsz: Fatér — Kupusz, Baráth, Kráczer, Kovács, Galambos, Dinnyés, Horváth, Herner, Gomb­kötő, Zsákai. Edző: Bújdosó Már­ton. Kkh. MEDOSZ: Szabó — Tóth II., Agócs, Tápai, Dobra, Kiss R., Fuksz, Mészáros, Karsai, Szőke, Harsányi (Izsák). Edző: Virágh István. Jó iramú, küzdelmes mérkő­zésen a döntetlen eredmény igaz­ságos. Góllövők: Herner, illetve Agócs. Jók: Gombkötő, Zsákai, Herner, illetve Agócs, Fuksz. Ifjúságiak: Kkh. MEDOSZ— Fájsz 2—0. Izsák—Honvéd Radnóti SE 5—2 (2—0) Izsák, vezette: Horváth I. Izsák: Varga — Németh, Tóth, Böthi, Nagy (Molnár), Laki, Fa­zekas, Pataki (Iván), Mezei, Tán- ezos, Szélpál. Edző: Fekete Sán­dor. H. Radnóti SE: Szabó I. (Ta­nács) — Török, Kovács, Rapcsák, .Szabó II., Lázár, Pozsári, Krok, Szekeres, Tóth (Hegyi), Dózsa. Edző: Veres István. Az első félidőben a hazaiak ve­zettek. Több veszélyes támadást sál állandó fölényben voltak. A második félidőben a vendégcsa­pat támadott többet. Góllövők: Fazekas 2, Laki, Tánczos, Mezei, illetve Dózsa, Hegyi. Jók: Tóth, Fazekas, Varga, Mezei, illetve Török. Krok, Pozsári. Ifjúságiak: Izsák—H. Radnóti SE 2—2 (2—1). Góllövők: Rákó­czi. Kozma, illetve Gruenfelder, Rózsa. Jánoshalma—Harta 9—1 (3—1) Jánoshalma, 600 néző, vezette: Czenczik. Jánoshalma: Csemák — Faddi (Gieszinger), Bátyai, Maráczi, Horváth P., Márkus, Angeli, Li­liom, Hustyi (Szabó), Péter, Hor­váth L. Edző: Fertőszegi Béla. VÍZILABDA Izgalmas küzdelemben szerzett pontot a KSC Kecskeméti SC—Tipográfia 9—9 (2—0, 2—2, 3—4, 2—3) OB II. A-osztály. Kecskemét, 300 néző. Vezette: Erdős, Med- veczki. KSC: Németh — Rozgonyi, Tóth (3), Markó (1), Szeleczkei, Nagysolymosi (1), Péczeli (2). Cse­re: Simon B., Végh, Vass (2), (mindkettőt 4 m-esből), Kiss. Ed­ző: Bory István. Nagyon jól kezdett a KSC. A gólok sorát az egyre inkább (or­mába lendülő Tóth nyitotta meg. 1—0. Nem sokkal később Péczeli lőtte a labdát a hálóba. 2—0. A második negyed gyors Tipog­ráfia-góllal kezdődött. 2—1. Ez­után a KSC emberelőnybe került, s ezt Tóth használta ki. 3—1. A Tipográfia válasza sem késett so­káig. Most a vendégek kerültek emberelőnyös helyzetbe, s gyor­san értékesítették. 3—2. A negyed végén Markó góljával ismét javí­tott helyzetén a KSCT. 4—2. A harmadik negyedben sűrűn potyogtak a gólok. Nagysolymosi és Péczeli akcióiból, Vass 4 m-es­ből növelte az előnyt, a vendég­csapat ugyancsak három gólt lőtt, a mérkőzés állása így 7—5-re ala­kult a KSC javára. A kecskeméti csapat ekkor nagy taktikai hibát vétett. Már csak 30 másodperc volt hátra, a negyedből, s a labda a kecskemétiek birtokában volt, tehát labdatartással végig kihúz­hatták volna az időt. Helyette el­dobták a labdát az ellenfél kapuja felé, s ezzel módot adtak a Ti­pográfiának újabb támadásindí- tásra. Ez meg is történt, s 3 má­sodperccel a lefújás előtt a ven­dégcsapat gólt lőtt. 7—6. A negyedik negyed Ismét Tóth góljával kezdődött. 8—6. A Tipog­ráfia gólt lőtt. 8—7. A negyed közepén Vass 4 m-esből újabb kétgólos előnyhöz juttatta csapa­tát. 9—7. A hajrában azonban a vendégcsapat elsőbb 4 m-esből szépített, majd emberelőnyből egyenlített. 9—9. Sajnos, a mérkőzés a végefelé eldurvult. Péczeli kétszer is orvo­si kezelésre szorult, s a hajrában egy szándékos ütés nyomán — ami sajnos, megtorlatlan maradt — felrepedt az arcbőre. A kecskeméti csapat a vártnál jobban helyt állt, s esélye is volt a győzelem megszerzésére. Harta: Krisztián — Horváth, Pavelkó, Stefán, Nagy, Pandur, Lehóczki, Weibel, Takács, Frei, Arnold. Edző: Bleszák Sándor. Jánoshalma már a 2. percben megszerezte a vezetést Horváth L. révén. Az újabb gólra azon­ban 30 percet kellett várni. Ekkor Horváth L. egyedül tört kapura, de a büntetőn belül elgáncsolták. A 11-est Angeli értékesítette. A játékvezető Pandúrt kiállította. Ot perc múlva Angeli újabb gól­jával már 3—0 lett az eredmény. A 40. percben a jánoshalmi kapu előtt Frei cselezgetett és a 16-oson belül buktatták. A 11-est Frei lőtte a hálóba. Fordulás után a vendégek na­gyon elfáradtak Az 54. percben a szabadrúgáshoz leállított lab­dát Horváth elrúgta, a játékve­zető ezért kiállította. Az ítéletet Nagy megtapsolta, ezért ő is a kiállítás sorsára jutott. Góllövők; Horváth 4, Sngeli 3, Szabó, Pé­ter, illetve Frei. Jók: Horváth, Angeli, Maráczi, illetve Arnold, Frei. Ifjúságiak: Jánoshalma—Harta 10—0 (4—0). Góllövők: Nagy B. 3, Szuhanek 2, Kovács 1., Juhász 2, Nagy O. 2. Honvéd Kun Béla SE— Császártöltés 5—0 ((2—0) Császártöltés, 200 néző, vezet­te: Nagyczirok. H. Kun B„ SE: Gulyás — Nagy, Tóth, Kisznyér, Cséve, Darányi, Kászon, Szabó (Evanics), Gyön­gyösi, Görög, Barna. Edző: Vereb István. Császártöltés: Koch — Ober, Liska, Schiíli, Varga, Albert, Li­getfalvi, Szeicz, Bergmann, Ger­ber dr., Angeli. Edző: Rausch Já­nos. A jó iramú mérkőzésen a ven­dégek megérdemelten nyertek. Góllövők: Görög 2, Kisznyér, F.vanics, Liska (öngól). Ifjúságiak: H. Kun B. SE—Csá­szártöltés 5—0. H. Szamuely—Kalocsa 4—3 (3—1) Kalocsa, 600 néző, vezette: Do­bos. H. Szamuely: János — Schmikl, Kiss, Szalontai, Lengyel (Fatér), Lantos, Szabó, Lelesz (Bencsik), Rácz, Marusa, Gálffy. Edző: Ma­lomszegi Ottó. Kalocsa: Szabadi (Niezner) — Kapitány, Pécsi, Csorba (Faze­kas), Illés, Posztobányi, Varjú, Kiss, Kovács, Lakatos, Matos. Edző: Molnár Ferenc. Mindkét játékrészben jó iramú mérkőzésen a helyzeteit jobban kihasználó H. Szamuely SE győ­zött. Jók: Rácz, Kiss, Szalontai, János, illetve Kapitány, Récsi, Illés. Honvéd Meződ SE— Honvéd Gábor Áron SE 2—1 (2—1) Kiskunhalas, 100 néző, vezette: Varga J. H. Mezőfi: Domokos — Szabó II.. Ábel. Kucsera, Szepesi, Ró­zsa. Szívós, Szöllősi, Szűcs, Ku- tasi (Szabó I.), Baukó (Lantos). Edző: Krivy Ottó. H. Gábor Áron SE: Tóth Z. — Galántai, Dedák, Halász, Ko­csis, Kovács P., Serfőző, Vass (Kiss), Erdős, Piukovics, Tóth A., (Bergmann). Edző: Kévés Ferenc. Alacsony színvonalú mérkőzé­sen, már az első félidőben eldőlt a győzelem sorsa. A 89. percben Kocsis 11-esét Domokos bravúr­CSEHSZLOVÁK GYŐZELEM BÉKÉSCSABÁN ral hárította. Góllövők: Kutasi, Baukó, illetve Piukovics. Jók: Do­mokos; Ábel, Szűcs, illetve De­dák, Halász, Piukoyics. Tlszakécske—Lajosmizse 2—2 (1—0) Lajosmizse, 400 néző, vezette: Bubori. Tiszakécske: Szabó — Losonczi, Bállá, Domonics, Kecskés, Varga, Sánta, Pálinkás, Laczkó, Váczi (Száraz), Józsa. Edző: Uzsovics Sándor. Lajosmizse: Szmulai — Kovács (Erdős), Kocsis, Reketyei, Kállai, Haraszti, Bende, Kislőrincz, Lu­kás, Vajda, Kállai. Edző: Máté Ferenc. Nagy iramú mérkőzésen reális eredmény született. Góllövők: Pá­linkás, Józsa, illetve Bende, Vaj­da. Jók: Varga, Pálinkás, Józsa, illetve Bende, Kállai, Kocsis. Ifjúságiak: Lajosmizse—Tisza­kécske 2—1 (2—11. Góllövők: Dé- kány, Kiss tíy., illetve Horváth. KTE—Sükösd 2—0 (1—0) Kecskemét. 600 néző, vezette: Farkas. Góllövők: Szabó, Bohács. Ifjúságiak: KTE—Sükösd 2—0. Góllövők: Petrovacz, Trecskó. Solívadkerti TE—Crsekcsanád 2—1 (1—1) Érsekcsanád, 100 néző, vezette: őrző. Soltvadkert: Majer — Csorna, Lehr, Mészáros, Frittmann, Ko­vács, Tóth, Oláh, Balogh, Eiler, Szávai. Edző: Meskő István. Érsekcsanád: Csordás — Kor­sós, Marinké, Gyuricza, Triebl, Melcher (Varga), Koszorús II., Csurai, Koszorús I., Bárdos, Tüs­ke. Edz5": Bartha György. Alacsony színvonalú mérkőzé­sen a döntetlen igazságosabb lett volna. Góilövők: Oláh 2, illetve Bárdos (11-esből). Jók: Tóth, Oláh, illetve Tüske. Ifjúságiak: Érsekcsanád—Solt­vadkert 0—0. A MEGYEI labdarügö-bajnoksag Állasa 1. Jánoshalma 37 24 9 4 82—29 57 2. H. Kun B. SE 37 24 7 6 105—34 55 3. KTE 37 23 8 6 71—34 54 4. Bajai SK 37 23 6 8 81—26 52 5. Kiskunhalas* 37 21 7 9 81-57 48 6. Tiszakécske 37 19 9 9 64—40 47 7. Mezőfi SE 37 19 8 10 63—31 45 8. Fájsz 37 16 10 11 39—32 41 9 Kalocsa 37 17 6 14 54—41 40 10. Izsák 37 15 8 14 48—43 38 11. Lajosmizse 37 16 5 16 69—59 37 12. Sükösd 37 13 9 15 . 47—41 35 13. Soltvadkert 37 10 15 12 46-45 35 14. H. Szamuely SE 37 11 10 16 64—69 32 15. Kiskőrös 37 8 10 19 32—68 26 16. H. Gábor A. SE 37 5 11 21 31—70 21 17. Harta** 37 6 11 20 33—96 21 18. H. Radnóti SE 37 6 7 24 39—99 19 19. Császártöltés 37 5 6 26 32—111 16 20. Érsekcsanád** 37 6 4 27 44—97 14 Megjegyzés: A csillaggal Jelzett csa­pattól egy, a két csillaggal jelzett csa­patoktól két büntetőpont levonva. A MEGYEI IFJÚSÁGI labdarúgo-bajnoksAg Állasa 1. KTE 31 23 4 4 134-28 50 Z. Kalocsa 31 22 5 4 123—24 II 3. H. Kun B. SE 30 23 2 S 109—32 41 4. Kiskunhalas 31 20 5 6 106—42 45 5. Jánoshalma 31 19 5 7 125-42 43 8. Kiskőrös 32 19 1 11 117—51 39 7. BSK 31 18 3 10 92-34 39 0. Sükösd 31 17 5 9 82-50 39 9. Lajosmizse 31 17 2 12 67—36 35 10. H. Radnóti SE 31 15 3 13 46—85 33 11. Tiszakécske 31 13 2 16 68—62 28 12. Soltvadkert 32 7 8 17 41—67 22 13. Császártöltés 31 7 3 21 39—145 17 14. Fájsz 31 5 3 23 35—107 13 15. Izsák 32 4 4 24 29—147 1* 16. Érsekcsanád 30 3 2 25 32—125 8 17. Harta 31 3 1 27 15-180 7 • Nemzetközi motoros műre- pfilő bajnok­ságot rendez­tek Békéscsa­bán. Az egy­hetes verseny vasárnap gá­labemutató­val zárult. A képen: Jlrl Posplsll cseh­szlovák pilóta, a verseny győztese. (MTI-fotó, Ilovsaky Béla (elvétele — Telefotó — KS)

Next

/
Oldalképek
Tartalom