Petőfi Népe, 1979. június (34. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-17 / 140. szám
MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET EMLÉKKIÁLLÍTÁS A PETŐFI IRODALMI MÚZEUMBAN Száz éve született Móricz Zsigmond Tavasztól egészen őszig tartanak azok az események, amelyek Móricz Zsigmond századik születési évfordulójához kapcsolódnak. A fokozódó figyelem jó alkalmat nyújt, legnagyobb XX. századi realista írónk népiségének, valóságábrázolásának, társadalmi elkötelezettségének és szocialista eszmeiségének elemzésére, valamint a művészi korszerűség és a társadalmi forradalmiság összefüggésének felmutatására. Tiszteleg az utókor Különös gondossággal állította össze eseménynaptárát a szülőföld és vidéke. A tiszacsécsei szülőház ebből az alkalomból emlékházzá változik. Itt állítják és avatják föl Varga Imre szobrát is. Az alkotástól nem kis részben azt várják a szakemberek, hogy törlesszen abból az adósságból, amellyel képzőművészetünk máig adósa az írónak. Szügyön — azon a helyen, ahof Móriczék laktak — a korabeli életmódot tükröző népi műemléképület nyitja meg kapuját. Nyíregyháza színházi napokat rendezett, Móricz drámaszerzői munkásságával külön tanácskozás foglalkozott. A központi ünnepség színhelye a Nemzeti Színház lesz, a július 2-i centenárium előestéjén. De nemcsak rendezvényekkel és ünnepségekkel tiszteleg az utókor Móricz előtt. A rádió például isméi műsorra tűzi a Pillangó, a Tündérkert, A nagy fejedelem és A nap árnyéka folytatásos hangfeldolgozásait. A televízió ötven- perces dokumentumfilmet, a Magyar Filmhíradó pedig „kései ri- port”-ot állít össze számos filmalkotásunk ihletőjének az emlékére. A Szépirodalmi és a Móra Kiadók kétszázezer példányban juttatják el az olvasókhoz az ismert, illetve kevésbé ismert regényeket, színműveket és elbeszéléseket.. A Drámák I—II. kötetével folytatódik az életműsorozat, a Magyar Remekírók eddigi köteteit gyarapítja. Az isten háta mögött, a Kivilágos kivirradt- ig, az Űri muri, A boldog ember és az Árvácska. Az Olcsó Könyvtár sorozata A fáklyával gazdagodik most. Az Árvácska egyébként németül, a Boldog ember franciául is megjelenik. A monográfiák, tanulmányok és életrajzok között Schöpflin Aladár, Móricz Virág, Nagy Péter, Czine Mihály, Kiss Tamás és Mátyás István művei hagyják el a nyoiű- dát. I Vaskos tanulmánygyűjteménynyel jelentkezik a Petőfi Irodalmi Múzeum is a „Megközelítési szempontok századunk magyar prózájához” címmel, a kötet egy része épp Móricz elbeszélő művészetét elemzi. Az egykori Károlyi-palota épületében emellett az író regényeiből készült filmeket vetítenek, és — Rózsa Sándor cimű regényéről beszélve — a hangja is megszólal a hangmúzeumban. ,,Rettegett téma volt” Éppen a kelebiai általános Iskolások jelezték érkezésüket, amikor 'szakmai zsűri előtt bemutatkozott a központi irodalmi múzeumban létrehívott állandó Mó- ricz-emlékkiállítás. Azóta már lezajlott a megnyitó ünnepség is, s a tágas termekben első kiadású regények, öreg írógép, korabeli tárgyak, feljegyzések és vázlatok várják a látogatókat. Az Idevezető szűkített folyosó szinte ráhangol a feltáruló látványra. W. Somogyi Agnes válogatásában • Az író három leányával és Simonyi Máriával. • Móricz Zsigmond feleségével, Holies Jankával. megrázó szociofotók ábrázolják a két világháború közötti korszak kisemmizettjeit. Ráncoktól cserepes arcok: a felvételek „azokról készültek, akik Móricz modelljei voltak, lehettek volna” — magyarázza a felirat. Magát az emlékkiállítást Sára Péter rendezte. Az első rész rögtön, egy levélrészlettel kezdődik: sok női regényalak ihletőjének, Jankának ír Móricz az édesanyjáról: „Sohasem ismertem nálánál finomabb lelkű és a családjáért hősiesebben és nemesebben önfeláldozó nőt...” A gyermekkor és indulás évei elevenednek meg az önéletrajzi indíttatású művekben: Életem regénye, Légy jó mindhalálig, Kamaszok, Forr a bor. Itt van az első igazi siker, A hét krajcár eredetije, a Nyugat közlésében és a magával ragadó nagy barát: Ady Endre kritikája a novelláról. A témaválasztások merészségre és tudatosságra vallanak Móricz következő sorai: „A nép valósággal féltett és rettegett téma volt, mindig az irodalomban ... az uralkodó osztályoknak mindig attól kellett félniük, hogy forradalom tör ki, mihelyt levegőt kap a lassan, lappangóan füstölgő tűz...” Arra a paraszti környezetre, amely a Sáraranyban tárul fel, itt egy századeleji szabolcsi tisztaszoba emlékeztet az aratási jelenetet megörökítő és más fotók mellett. S a megjósolt forradalom valóban eljött. „Ki hitte volna,, hogy a háború iszonyú és nyomorult korszaka után ekkora életpezsdü- lés fakad ilyen gyorsan, ilyen tüneményes bujasággal...” jegyezte fel a Tanácsköztársaság hónapjaiban. De megjelentek a fehérterror és a Horthy-korszak csendőrei. Ez a fegyver már egészen mást védett: a vadászkalappal, lovaglópálcával és kutyakorbáccsal jelezhető úri életet, dzsentri-társadalmat. „Űri muri itt az egész magyar élet” — szögezte le Móricz és dokumentálja a kiállítás. Ezzel szemben a történelmi elvágyódásra utal Bethlen fejedelem arcképe, néhány 17. századi falitál, textil és egy kazettás láda. Mind az erdély című regénytrilógia világából valók. ,,Ez valóság” A 20-as évek úgy is felfoghatók, mint a készülődés esztendei a iegmaradandóbb alkotói korszakra, a Barbárok, A boldog ember; Árvácska, Rózsa Sándor és a többi remekmű megformálására. Üj realizmus ez, s az írói fölfedezésről természetesen Móricz is tudott. így vallott például egyik szatmári rokona, Papp Mihály sorsát megjelenítő művéről: „Ez a könyv nem regény, ez valóság. Egy magyar földmíves életén keresztül a magyar falu képe: nehéz sorsa, apró örömei, nagy szomorúságai.” Hasonlóan fogalmaz az Árvácskáról: „Ilyen könyvet még nem írtam. Ennek a legkisebb mondata is magából a nyers életből szállott fel, mint mocsárból a kénes gőz ...” Móricz Zsigmondról az egyik utolsó fotó a Kelet Népe című folyóirat sátrában készült. Az íróóriás panaszkodni volt kénytelen a 37 évvel ezelőtti könyvnapon: ..A Kelet Népénél nincs pénz. Sem egy fillér subvenció, sem özön előfizető. A lapot én tartom fenn erőmön felül, azért, mert kell lenni egy lapnak, amelyben sem hízelgés, sem hasznos hazugság meg nem jelenhetik.” Az idő igazolta Móricz Zsigmond programját és művészetét. A Petőfi Irodalmi Múzeum állandó kiállítása pedig érzékelteti, hogy az író milyen hatalmas világot teremtett hite igazolásául. Halász Ferenc TASNÁDI VARGA ÉVA: Játék Csak nap legyen, csak szél legyen, ha újra jössz majd pénteken, kék csíkokat pingál a fény tárt ablakom tükör-szemén. Csak nap legyen, csak szél legyen, ezüstből lesz a késnyelem, só és kenyér az asztalon, rigószavad úgy hallgatom. Csak nap legyen, szak szél legyen, tulipánból szőtt réteken, tilcsökszekér repít oda, és annak sem lesz ostora. ANTALFY ISTVÁN: . Betűzve mondd... A háztetők felett a hajnal fénye ömlik el mindenen. Betűzve mondd az igazságot hogy tiszta, érthető legyen. v.v.v.v.v.v.v.v. A boltos meg az asszony A tanya sárgára volt meszel- ** ve, két apró ablaka nevetősen hunyorgott a júniusi napsütésben. Helyre kis tanya volt, sehol egy omlás, csempülés, az alja, úgy métér magasan bécsi korommal szépen feketére mázolva. Gsúcsos-sarkos, büszke cseréptetőt viselt. Szerette az asszony a tanyát, a ház mögötti akácligetet, a szérűn tornyosuló lueernakazlakat, a jó- szagú, zsíros szántót, amely meghitten ölelte körül az egész kis majort. A boltban, a csatornahídnál, sokáig mondogatták az asszonyok, az esküvő után: — Jól járt István ezzel a szem- revaló kis asszonnyal. De a menyecske is tudta, kinek kellesse magát. Ilyen tanyája, jószágja egy-két gazdának ha akad a környéken. És bólogattak hozzá eltűnődve, miközben cukorra, sóra, petróleumra — mire vártak. Mindegyik a saját fiatalságára gondolt, a vágyakra, a megvalósult és a füstbe ment reményekre. Hatodszor szökkent szárba a búza az esküvő óta a házkörüli földeken. A második évben kia jövevény érkezett: Juliska. Az asszony boldog volt, bár tudta, hogy fiút kellett volna szülnie, az ura kívánsága szerint. Ha nem is mondta István, elég volt ránézni, a szemeiben ott ült a keserű vád. Ettől kezdve leginkább késő este vetődött haza. A gazdakörbe járt — kártyázni, politizálni, jó homoki borok mellett. Az asszony esténként á kislányával játszott, lefürdette, köny- nyesre csiklandozta, ágyba dugta, királykisasszonyokról és jó tündérekről mesélt neki. Aztán a hosszú, magányos téli esték... István olykor ivócimborákat hozott. Toporogtak a konyhában, rázták a bekecsükről a havat, s végigülték a lócát. Hangoskodtak és disznó vicceket meséltek. Amikor a vendégeket elnyelte a fehér éjszaka, elfútták a lámpát, és lefeküdtek az öreg ágyba, amelyet már rég szeretett volna kicserélni modernre, ágyneműtartósra, de az ura, ha szóbahozta, dühösen horkantott: — Minek a’l Ez tán nem azt teszi? Az ember hozzábújt az ágyban, ügyetlenül ölelni -próbálta, borgőzös lehelete perzselte az arcát. Kényszeredetten engedett neki, de volt, hogy elhúzódott ijedten, védekezőn. — Haggyál! Most nem lehet... Az ember ilyenkor csalódottan vakkantott valamit, a fejebúbjáig belébújt a magasra púpozott dunnába, s már csak a szuszogása hallatszott. Az asszony némán feküdt az ágyban, s ha nem vigyázott eléggé, kihullt a könnye a sötétség jótékony leple alatt. F) e a tanyát, az állatokat, azt igazán szerette. Hajnalban már talpon volt nap mint nap; etette a jószágot, megfejte a teheneket, kukoricát szórt a csibéknek. — Pi-pi-pi... iEgész nap sürgött-forgott, kivirult ilyenkor, néha még nótára is gyújtott. Mondogatták is az emberek: — Szépen megvannak ezek az Istvánék. Kedden és pénteken elment a boltba bevásárolni. A bolt — egykori uradalmi ház — kevélyert állt a zavaros víz partján, az ajtaja ránézett a csatornát átívelő kőhídra, amelyen piackor nagy robajjal gördültek a szekerek a város felé. A hídon át érkezett reggelente a boltos is a városból, ahol egyedül élt a Kölcsey utcában, egy sarokházban, amelyben régebben kis vegyeskereskedése volt. A boltos felesége vezette a kis üzletet, amíg hirtelen meg nem halt valami alattomos női nyavalyában. A boltos akkor szekeret fogadott és kifuvaroztatta az árut a tanyára. A boltocska ablakaira fatáblákat tétetett, az ajtót két vaspánttal lelakatoltatta. Csak aludni, s áruért járt be a városba. Dégóta járt már az asszony a boltba, amikor észrevette a férfi szemében a csöndes örömet, amint az ajtón belépni látta. Akkoriban kezdett a boltos arca ismét megszinesedni, a felesége halála után szinte csak hálni járt belé a lélek. Ha nem volt más vevő az üzletben, gyakran elbeszélgettek. Hosszú, és meghitt beszélgetések voltak ezek. Olyanok, amilyenekben az asszonynak az ura mellett soha nem yolt része. Istvánnal csak ha a jószágról lehetett egy-két szót váltani, a felesége gondja-baja. öröme szemernyit sem érdekelte. A boltos a feleségéről beszélt, a házasságukról, s arról, hogy nem lehetett gyermekük. Az asszony a férfi csöndes szavait hallgatva megértette milyen az, ha két ember jóban és rosszban is társa egymásnak. A boltos szívesen segített az v asszonynak amiben csak tudott. Elintézte ügyes-bajos dolgait a városban, és meghozta mindazt, amit a tanyasi üzletben nem lehetett megkapni. Az asszonynak volt egy kis megtakarított pénze, telepes rádiót szeretett volna vásárolni. Izgatottan várta, hogy a boltos meghozza a társtalanságát talán elviselhetőbbé tevő készüléket. Néhány nappal később azonban olyan esemény történt, ami elterelte a figyelmét a rádióról. Az urát az egyik fülledt délelőttön szekéren hozták haza. — A lába törött — magyarázta az öreg paraszt, aki a lovakat hajtotta. —Orvoshoz kell vinni. Az asszony ijedten kapta össze magát, pénzt vett ki a szekrényből, s néhány ruhadarabot készített az urának egy szatyorba. Aztán a pityergő kislánnyal a sógornőjéhez szaladt, a szomszéd tanyába, és amikor mindent így elvégzett, felült az öreg mellé a bakra. István a kocsiderékban feküdt a szalmán, s keservesen káromkodott egész úton, hogy a ménkű csapna ebbe a rohadt világba, és az isten verje meg az egészet, hogy pont aratás előtt... Az orvos kórházba utalta a ** beteget. Az asszonynak hosszasan kellett időznie a felvételi irodán, mire el tudta intézni a papírokat, aztán meg az orvossal tárgyalt. Az öreg türelmesen várta a kórház előtti platánok alatt. Késő délután érkeztek haza. Az asszony gyorsan átöltözködött, és sebtében nekilátott a házkörüli teendőknek. Már csaknem végzett, amikor megérkezett a boltos. .A hóna alatt papírba göngyölt. madzaggal átkötött csomagot cipelt. — A környék legszebb asszonyának ... Az asszony érezte ahogy az arcába szökik a vér, és gyorsan elfordult, hogy a másik ne vegye észre. Tettetett haraggal hesseget- te el a köréje sereglő aprójószágokat: — Hess! Hess!... Nézze már a szemtelenjeit! És szórta a kötényéből a magot két kézzel, kapkodva, sietősen. Aztán ott ültek a konyhában a viaszosvászonnal leterített asztal mellett. Az asszony bort töltött a férfinak, s az emlékezetében földerengett az a téli este, amikor István egy ízben magával cipelte a boltost is. — Hozz fát! — rendelkezett az ura. A boltos — addig félszegen üldögélt a nagyhangú gazdák között — felugrott. — Segítek... Az emberek csodálkozva kapták fel a fejüket, ám a meghökkenés csak egy szemvillanásnyi ideig tartott. Szidták tovább harsányan a szövetkezetei. Egy pillanatra összeért a kezük a sötét fáskamrában ... — Elgondolkodtál — mondta a boltos. A borospohár üresen kop- pant az asztalon. Az asszony megrezzent a szóra. A boltos még sohasem tegezte. Tétován állt fel az asztaltól. — Töltök még,..." Akkor a férfi hozzálépett. Komoly arccal nézte az asszonyt, csak a szemeiben bújkáltak meleg fények. Óvatosan a két tenyerébe fogta az asszony fejét, és kócolta, borzolta a szőke fürtöket. Ajka lassan rátalált a másikéra... TJénító gyengeséget érzett az asszony. Rá kellett támaszkodnia az asztalra. A bor a térítőre löttyent a színültig töltött pohárból. — Holnap érted jövök — mondta a férfi. — A városba viszlek..! A boltba ... Aztán a boltost elnyelte a hosz- szú, homokos dűlő. Az asszony a tanyaudvaron állt kipirulva, dobogó szívvel. „Holnap érted jövök.’’ y.y.v.v.v.y.y.v/.v.y.y, Csak amikor a kislányt hazahozta, s a frissen fejt tejet az asztalra tette a konyhát megvilágító petróleumlámpa imbolygó fényénél, csak akkor hasított belé a kétely, a gyötrelmes felismerés. Mi is lenne a tanyával, a jószággal, a törött lábú emberével? Jóságos isten... Nem szabad, hogy a boltos itt-* hon találja! ■pr eggel a sógornőjére bízta a kislányt, és kisietett a korai buszhoz. A városba megy, Istvánt meglátogatni, úgy mondta. Az autóbusz mormolva falta a kilométereket, és csakhamar mesz- sze elmaradtak a szántók, a gé- meskutak, a fehérfalú tanyák. „Holnap érted jövök.” Alkonyat után ért haza. — A boltos volt itt — mondta a sógornője. — Szekérrel... Az asszony hazavitte a kislányt,’ megfürdette, és hosszú, tündérszép mesét mondott neki. Tisztának, becsületesnek érezte magát. S csaknem kihullt a köny- nye. Csak amikor már az ágyban feküdt. a sötétben dobbant nagyot az örömtől, s szorult össze egy, pillanattal később az aggodalomtól a szíve. S. ha holnap újra eljő?... Álmatlanul forgolódott egész éjjel a gombóccá gyűrt lepedőn, kalapáló szívvel, izgatottan. így találta az első, korai napsugár,1 amint benevetett az ablakon. Aztán megszólalt a búbos kakas, és az ablak alatti eperfán zajosan pletykálkodni kezdtek a verebek. ‘— Néhány nap múlva kezdődik az aratás — gondolta az asszony,’ a friss, hajnali szimfóniát hallgatva. Ekkor dühös .csatolásba kezdett a kis puli, majd szekérzörgés és lónyerítés hangzott fel az udvaron. Kisvártatva halkan megkocog-; tatták az ablakot... Sitkéi Béla ) i
