Petőfi Népe, 1979. június (34. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-09 / 133. szám
4 • PETŐFI NEPE • 1979. június 9. Értékes jelek A kár tetemes. Évente 5 millió forint. Ennyibe kerül ugyanis azoknak a földmérési jeleknek helyreállítása, vagy pótlása, amelyeket általában mérnöki kövekként tartanak számon azok, akik a szántóföldeken, erdőkön, mezőkön dolgoznak, vagy a határt járják. Legtöbben csak annyit tudnak ezekről a kövekről, hogy segítségükkel készülnek a térképek, amelyek aztán lehetővé teszik, hogy a szakemberek kiszámítsák az Ingatlanok területeit, és bejegyezzék az ingatlan-nyilvántartásba, tehát a telekkönyvbe. Lényegében tényleg ezt a feladatot látják el, hiszen a földmérési jelek azokat a geodéziai alappontokat jelölik, amelyeknek a révén el lehet végezni a kataszteri felmérést, mai megfogalmazás szerint a nagy méretarányú térképkészítést. Ezek a geodéziai alappontok azonban nemcsak az ingatlannyilvántartáshoz nélkülözhetetlenek, hanem minden új létesítmény, gyár, lakótelep, út, vasút, csatornahálózat tervezéséhez és megépítéséhez Is. Ezenkívül vannak olyan alappontok is, amelyek nemcsak a síkbeli, hanem a tengerszint feletti magasságot is jelölik. Ezek után válik tehát világossá mindenki előtt, milyen sok munkával és költséggel kerülnek a helyükre a földmérési Jelek. Érthető, hogy a földmérők a geodéziai alappontok fennmaradását már a mérések előtt igyekeznek megvédeni. Vasbetonnal és terméskővel, esetleg falban elhelyezett csappal, vagy vasbeton mérőtoronnyal jelölik meg őket. Nagy szükség van az elővigyázatosságra, hiszen a földmérési jelek már a legkisebb elmozdulás esetén sem használhatók rendeltetésüknek megfelelően. A legnagyobb elővigyázatosság ellenére Is évente mintegy ezer földmérési jel rongálódik meg, vagy pusztul el. Az ok legtöbbször a nemtörődömség, a gondatlanság. Igaz, hogy néhány esetben, az építkezések területén nehezen kerülhető el a geodéziai alappont pusztulása, de a legtöbbször az is megelőzhető, ha a munkák megkezdése előtt gondosan járnak el és kérik a területileg illetékes földhivatalt, hogy intézkedjen a földmérési jelek áthelyezéséről. Sok kárt tesznek a földmérési jelekben a kirándulóhelyek környezetében a turisták is. Többnyire tudatlanságból, vannak azonban olyanok is, akik tudatosan. A szándékos rongálok szokása például a mintegy 10 méter magas vasbeton mérőtorony szerkezeti elemeinek, a vasajtónak, a lépcsőkorlátnak a károsítása. A szakemberek a földmérési jeleket úgy is megpróbálják védeni, hogy figyelemfelhívó táblákon tájékoztatják az arra járókat és az ott dolgozókat a mérési jelekről. Munkájuk azonban csak akkor lesz eredményes, ha segítenek az építési szakemberek, a mezőgazdasági dolgozók, s különösen a traktorosok. Számítanak a turisták segítségére is. Köztük bizonyára sokan akadnak olyanok, akik hajlandók és képesek a milliós károkat előidéző rendbontókat megfékezni. Cs. F. SZÉP BÁCS -KISKUN MEGYEI SIKEREK EGY ORSZÁGOS PÁLYÁZATON Mezőgazdaságunk - a diákok szemével A Magypr Mezőgazdasági Múzeum az elmúlt év őszén tizedik alkalommal hirdette meg az általános és középiskolák számára kiírt pályázatát. A pályázattal az volt a célja, hogy a tanulók a hozzájuk legközelebb álló műfaj és kifejezési mód segítségével mutassák be: milyennek látják szocialista mezőgazdaságunkat, mit tudnak múltunkról, jelenünkről. Az érdeklődést jellemzi, hogy csak az általános iskolások 3060 pályamunkát küldtek be, melyek közül a zsűri 117 pályamunkát díjazott, illetve jutalmazott. Az általános iskolások rajzai, bpíik- munkái és kisplasztikái felölelik a mezőgazdasági termelésünk számtalan témáját. A nagyüzemi gazdálkodás mellett jó néhány munka a háztáji tevékenységet tükrözi, de megtalálhatók a mai falusi életet ábrázoló kedves alkotások Is. A beküldött pályamunkák nemcsak arról tanúskodnak, hogy sok a Tehetséges fiatal, hanem arról is, hogy szívesen töltik szabad idejüket értelmes, tartalmas tevékenységgel. A 320 legjobb alkotásból május 6-án kiállítás nyílt a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban. A kiállítás július közepéig tart nyitva. Az általános iskolások munkáit szándékunkban áll az országban több helyen is bemutatni. A középiskolások 12 meghirdetett témából 480 dolgozatot küldtek be. Ezek témái a gyógynövények, a legfontosabb gyümölcsfélék, a gépesítés, a halászélet. a tanyásgazdálkodáSj az agrártörténeti emlékek, az erdő szerepe, a szocialista brigádmozgalom, a libatömés, a halfajták és horgászatuk, a nagyüzemi sertéshizlalás. A beküldött pályamunkák arról tanúskodnak, hogy nagyon sokan komolyan érdeklődnek a mező- gazdasági termelés iránt, és ez a pályaorientáció szempontjából is igen pozitív jelenség. Az iskolák pedagógusai értő módon segítették a diákokat a valóságlátásban, a valóság ábrázolásában, a pályamunkák elkészítésében. Az idei pályázat értékes és előre mutató jelensége, hogy helyenként a termelőszövetkezetek vezetői is segítették a diákokat. Így például a maglódi Rákos Mezeje Mg Tsz elnöke könyvjutalomban részesített minden olyan fiatalt, aki a_ pályázatra jelentkezett. Más tsz-ek autóbusszal hozták fel a kiállítás megnyitására, a díjkiosztásra a diákokat, szüleiket és a pedagógusokat. Az általános iskolák közül a legtöbb és legjobb pályázatot a keceli Arany János Általános Iskola képzőművészeti szakköre, a ícunszentmiklósi művelődési otthon, a kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola, a pécsi Acsády Ignác Általános Iskola, valamint a vasza- ri Körzeti. Általános Iskola küldte be. A közéDiskolások közül a szegedi Radnóti Miklós Gimnázium, a büki művelődési ház, valamint az egri Gárdonyi Géza Gimnázium volt a legeredményesebb. Molnár István főigazgató-helyettes Örök harcban a növényi kártevőkkel Mi kell ahhoz, hogy valakinek teljesüljenek az álmai? — kérdeztem dr. Járfás Józseftől, a Kertészei! Egyetem főiskolai karának tanárától. — Elsősorban akaraterő, szerencsés pályaválasztás, s kellő adag nyughatatlanság. Negyedma- gammal olyan családban születtem, ahol mindez együtt volt. Rám őseim erejéből annyi maradt, hogy a növényvédelemmel, a rovarokkal foglalkozom. — Hogyan került kapcsolatba a természettel? — Kunszentmiklóson egy parasztcsaládban nehéz lett volna elkerülnöm. Viszonylag csak én maradtam természetközeiben, mert testvéreim között a géplakatostól az óvónőig, széles a skála. A Gödöllői Agrártudományi Egyetemen tanulmányaim közben adódott egy választási lehetőség, azóta foglalkozom növényvédelemmel. Friss diplomával 1960- ban a megyében, a növényvédő állomáson helyezkedtem el, mint körzeti felügyelő. Ez még a „hőskorban” volt. Nagy szakemberhiánnyal küszködtünk, munka annál több volt. Másfél évre karanténfelügyelővé neveztek ki. Ezt követte a laborvezetőség. — Miből állt a munkája egy laborvezetőnek? — Bács-Kiskun megye termesztési problémáival foglalkoztunk, 4—5 évig tartott, míg sikerült összeállítanunk az összehasonlító gyűjteményeket. Küzdöttünk az akkori divattal, a versengéssel, hogy ki tud több kemikáliát felhasználni. Már akkor éreztette a hatását a túlzott növényvédőszer- felhasználás. Számtalan extra eset is előfordult. Egy pékségből telefonáltak, hogy „csíp” a telefon. Végül sikerült megállapítani, hogy nemcsak a telefon „csípett”, hanem minden, mert a lisztatka elszaporodott, és ezeknek az állatoknak a lábnyomai okozták a bajt. — Ilyen sok feladat mellett maradt idő a tudományos munkára? — Igen, de csak akkor, ha ösz- szefüggött a mindennapos gyakorlattal. A hatvanas évektől megkezdtük a szakemberekkel az előrejelzésen alapuló védelmi rendszer kialakítását. Gyors megfigyelőképességű, jó memóriájú, határjáró emberekkel sikerült több év alatt egy jól működő rendszert létrehozni. Főleg négy jelentős kártevőt figyeltünk meg; a kaliforniai pajzstetűt, az almamolyt, a barackmolyt, és a cseresznyelegyet. Sajnos, a sorozatos átszervezések következtében a rendszer széthullott, mert más pozícióba kerültek az emberek. Mégis sikerült a módszer alapján Jánoshalmát és Kecelt „cseresz- nyelégy-mentesíteni”. — Milyen módon tartották a kapcsolatot a termesztőkkel, hiszen akkor még nem volt országot előrejelzés? — Már csak az évkönyvek tanúskodhatnak arról, hogy megyénkben a központi előrejelzést megelőzően is folyt rendszeres tájékoztatás. Arra — hogy hol, mikor. mWyen kártevőkkel számolhatnak — stencilezett lapokon, levelezőlapokon értesítettük a termesztőket, majd a megyei lap, a Petőfi Népe segítségével. így az érdekeltek 24 órán belül megtudhatták, hogy mi ellen, mivel, mikor és hogyan védekezhetnek. — Mikor határozta el, hogy pedagógus lesz? — Az előadások tartásában elég nagy rutinra sikerült szert tennem. Alig van a megyében olyan ötven embernél nagyobb befogadóképességű terem, ahol ne tartottam volna valamilyen szervezésben előadást. Több éven keresztül voltam meghívott előadója a kunszentmiklósi növényvédelmi technikusképzőnek, majd 1970-től jelenlegi munkahelyemnek, a kertészeti főiskolai karnak. Ettől kezdve felgyor sul fák az események; megvédtem a doktori disszertációmat, két. év alatt két nyelvből sikeres nyelvvizsgát tettem, jutott idő a külföldi irodalom részletesebb feltárása, befejezetlen kísérleteimre. Folytatni tudtam kutatásaimat a kártevő rovarok eloszlásának vizsgálatában, amelynek tényanyagát 95 százalékban felhasználtam kandidátusi dolgozatomban. — Minek tulajdonítja, hogy a hallgatóság állandóan teljes létszámmal látogatja előadásait? — Azt hiszem annak, hogy a hallgatókat — attól kezdve, hogy bekerülnek a növényvédelmi laborba, olyan kollégáknak tekintem, akik keveset tudnak a növényvédelemről. Az előadások nyíltak, bárki, .bármikor közbeszólhat, anélkül," hogy ez a fegyelem felbomlását okozná. Jó vendégelőadókat hívunk, pl. alig van akit nem érdekel a leVéttetvek ^halhatatlanságáról” mesélő Ford- ösztöndíjas dr. Szalai-Marzsó László. A hallgatók bekapcsolódnak a bemutatóanyag gyűjtésébe, önkéntes jelleggel vállalnak fordítási, barkácsmunkákat. Kutatási programjaink egy-egy kisebb egységén önállóan munkálkodhatnak. — Befejezésül, mit tart fontosnak még a növényvédelemről? — Óvatosan kell kezelni ökonómiai és környzetvédelmi szempontból. Az izsáki Sárfehér Ter- melőszövetekzetben a gyakorlat is bizonyítja ezt, ahol a kémiai anyagok minimalizálásával végzünk kísérleteket. Czauner Péter WJ!«MÍ<WWJHÍÍ<éK<W>KvrWSW!wwvAv.v.,.v.,.%mv.v.w.w.v.v.v KÖNYVESPOLC Munkások és érdekek Amióta a Forrás című folyóirat a szociográfia művelésének szolgálatába szegődött, Bács^Kiskunban is egyre több híve akad azoknak az elemzéseknek, amelyek a mai valóság jelenségeit vallatják mélyebb összefüggésekről. Az is bebizonyosodott az elmúlt években, hogy ezek a vizsgálódások nem szűkülhetnek be a mezőigazdaságra. A vidéki nagy ipartelepítések befejeződésével immár nem a foglalkoztatási nehézségek, hanem másfajta problémák kerültek előtérbe. Kibővült azoknak a figyelemre érdemes hagyományoknak, előzményeknek a köre is, amelyek a feldolgozást segítik. A 30- as évek falukutató mozgalmának klasszikussá vált művei mellett a hazai .munkásszociográfiák ugyancsak az éltető forrásvidékhez tartoznak. A munkáslét és munkásmagatartások friss szemléletű feltárására vállalkozott 1972-es kandidátusi értekezésében — és azóta egyfolytában — két fiatal szociológus: Héthy Lajos és Makó Csaba. Legutóbbi könyvük a Munkások, érdekek, érdek- egyeztetés címet viseli. Ez alkalommal egy építőipari vállalathoz, annak is egy villany- szerelő brigádjához vezet el a szerzőipáros. „Az ő példájukon mutatják be, hogyan érvényesíthetik érdekeiket egy nagy vállalat keretében a munkások, milyen eszközökhöz folyamodnak kölcsönösen munkások és irányítók az érdekek egyeztetése során, s Milyen út kínálkozik arra, hogy előbbre vigyék a gazdasági élet néhány szorongató problémájának — az üzem és munkaszervezés javításának, a munkafegyelem szilárdításának, az üzemi demokrácia előmozdításának, a lakáshelyzet javításának — a megoldását, amiben fontos szerep jut az érdekek érvényesítésének.” Igaz, rövid ez a tartalmi összefoglaló, de nem csak erről, hanem jóval többről van szó. A szerzők egy villanyszerelő brigád esettanulmányán át bizonyítják: „Minden szervezet létének, működésének, fenntartásának alap- problémája, hogy a benne dolgozó emberek — az általuk teremtett és tárgyiasult, de módosítható szervezeti formák között —■ hogyan tudják együttműködésüket tartósan megoldani: „Vagyis az érdekek — a társadalomirányítás egyes fórumaitól a termelés legalsóbb fokáig — különböző szinteken jelentkeznek. S a folyamat nem csak egyirányú: fent- ről lefelé haladó, hanem visszahatással is számolni kell. A megváltozott munkarenddel és a bérükkel elégedetlen villanyszerelőknek egyebek között közvetlen érdekérvényesítési képességük van: ha a tárgyalások nem vezetnek eredményre, s minden kötél szakad, amely a vállalatukhoz fűzte flket: kilépnek. Ez is hatalom, igaz annak végletes formában megnyilvánuló válfaja.” Az üzemi demokratizmust kell olyan szintre fejleszteni, hogy az érdekellentétek még akkor feltáruljanak. amikor a gyógyulás reményében orvosolhatók. Nálunk sok helyütt valahogy „nem illő dolog” az, hogy fény derül az összeütközésekre. Pedig „a konfliktusok jelenléte természetes tünet”, legalábbis annak kellene lennie. Részben a munkások és a vezetők képzettségének további emelkedése vezethet el oda, hogy egyikük ne kerülje, a másikuk pedig ne igyekezzen elfojtaná a konfliktusokat. Hiszen hosszú távon társadalmi érdek, hogy a felszínre jussanak az ellentmondások: megoldásuk nyit utat a továbblépéshez. Szó van tehát az érdekről, amely „kizárólagosan érvényesülési területével összef üggésben értelmezhető ... abban például, hogy a munkásnak érdeke-e a keresetének növelése az üzemben, nem csupán az a szükséglet játszik közre, hogy saját maga és családja jólétét biztosítsa, hanem azt is, hogy milyen lehetőséget ad ehhez az üzem és az üzemen kívüli társadalom. E kettő határozza meg együttesen azt, hogy a munkásnak érdeke-e többet teljesíteni a több keresetért vagy sem.” Ez a megállapítás nem jelent kevesebbet, mint beszámolást a túlzottan moralizáló, mindent a tudatra és öntudatra visszavezető felfogással. Korszerű világnézetünkhöz, a marxizmus—leni- nizmushoz hűen materialistáknak kell — és érdemes — maradnunk akkor is, amikor a dolgozó ember munkahelyi indítékait vizsgáljuk. Közgondolkodásunk gazdagodik annak a kifejtésével is, hogy a munkások miként élhetnek — és élnek — érdekérvényesítési hatalmukkal. Vagyis egy esettanulmány kapcsán — amikor az elnevezések költöttek, de a tények valóságosak — a szocialista demokratizmusról, sőt egész szocialista továbbfejlődésük lehetőségeiről esik szó. Eközben egyébként kiderül az is, hogy „nem elegendő az igazgatás-irányítás hagyományos logikájából kiindulni, hanem magukat a létező társadalmi realitásokat kell számításba venni, az embereket, szükségleteikét, érdekeiket, értékeiket, társadalmi összefüggéseik egész rendszerében ... Az is előfordul, hogy az igazgatási, szervezési szempontból ésszerűnek látszó megoldások az érdekek logikája alapján kifejezetten elhi- bázottnak, tévesnek bizonyulnak.” A szociológia tehát olyan felfutási szakaszban van a társadalomtudományok sorában, amikor sok újat tud közölni mindazokkal, akiknek érdemes odafigyelni az eredményeire. Héthy Lajosnak és Makó Csabának szívesen nyilatkoztak a munkások, őszinteségükből arra lehet következtetni, hogy valós gondokat firtató kérdéseket kaptak. A könyvben ennek megfelelően önvallomások, interjúk, párbeszédek, különböző leírások váltakoznak a fogalmi és számszerű elemzésekkel. A sokszínűség mindenképp az olvasmányosság javára írandó. Egy okkal több, hogy minél többen forgassák a kötetet az iparosodott megyék közé tartozó Bács-Kiskuniban is. Halász Ferenc Épül a Hajdúsági Cukorgyár • Lengyel—magyar államközi szerződés keretében Kábán épül hazánk tizenkettedik cukorgyára, a Hajdúsági Cukorgyár. A hetven hektárnyi területen hetven létesítményt építenek a lengyel szakemberek. A hét és fél milliárd forintos költséggel épülő gyár egy idényben hatszázezer tonna cukorrépát dolgoz majd fel. Az első répaszállitmányt a terveknek megfelelően — a feldolgozó kampány kezdetén — Idén szeptemberben fogadja az új gyár. A képen: A mészégető kemence. (MTI-fotó — Branstetter Sándor felvétele — KS) Amiről a gyárban beszélnek Zajlik az élet a gyárban: vagonok érkeznek illatozó fenyő fűrészáruval, s vasúti kocsik távoznak kész, beépíthető ablakokkal és ajtókkal. Ami a gyár e sajátos kapcsolatát a külvilággal, a népgazdasággal lüktetővé teszi, az a kétszázkilencven tagú kollektíva munkája itt, az Épületasztalosipari és Faipari Vállalat kiskunhalasi gyáregységében. A munkások verítéke, a vezetők fejtörése, á termelés fejlesztésének útjában álló akadályok viharos gyorsaságú elsöprése, XPgy megfontolt ellapátolása — ezek töltik ki a mindennapokat. Időnként olyan események történnek, amelyekről az egész gyár beszél. Az utolsó ilyen „eset” a május végi kommunista műszak volt. Hogy miért? Mert sikere egyedülálló a gyár történetében. A szabad szombati akciót a szakszervezet kezdeményezte, s a párt-, a KISZ- és a gazdasági vezetők egyetértettek vele. Elsődleges célként azt tűzték ki, hogy a nemzetközi gyermekév alkalmából az e napon keresett munkabér felajánlásával — a nemzetközi gyermeksegélyalap javára — egy kollektív humánus tettet hajtsanak végre. Mi tagadás, a kommunista műszakban végzett munka közelebb visz a terv teljesítéséhez is. És végül, az előállított termékmennyiséggel segíteni lehet a lakásépítési program megvalósítását. Somogyvári Imre programozó csoportvezető, a kommunista műszak fő szervezője és Lakatos András üzemvezető gondos előkészítő munkát végzett. Sokakkal elbeszélgettek arról, hogy mi is a hasznuk az egyes embereknek és a közösségnek az ingyenmunkából. Az agitációban számos segítőtársra találtak. Beszélik a gyárban, hogy voltak, akik nem egy szóra áldozták föl a pihenőidejüket, de végül legyőzték ezen a napon a tegnapi önmagukat. A létszámnak több, mint nyolcvan százaléka ott nyüzsgött az üzemekben, a kommunista műszakon. A részvétel aránya már önmagában rekordszámba megy itt, de ez még semmi... A szervezők és segítőtársaik remekül előkészítették az aznapi termelést. A rendesnél kevesebb létszámmal 158 ajtót, 300 darab ajtótokot és 322 ablakot készítetnek a nevezetes műszak alatt, és »136 százalékos teljesítményt éretek el! Mondogatják itt is ott is, hogy lám, így is tudunk mi dolgozni! Pedig a létszám ötödrésze otthon maradt. így kellene ezt esi. nálni mindennap, emberek! Vagy legalábbis hasonlóan. A kollektíva becsületére legyen mondva, igyekeznek is szépen. Tetszett a műhelybelieknek, hogy ez a kommunista műszak hasonlított kissé az iskolákban szokásos „fordított” napra, amikor a tanárokat ültetik a padba, és feleltetik a diákok. Náluk ezúttal a nem fizikai munkát végző, vezető dolgozók is beálltak a termelésbe. Rábel Imre szb-titkár ablakokat enyvezett, Horváth László főmérnök ajtókat szerelt, Borbás Istvánná főkönyvelő az ablakgyártás előkészítésénél szorgoskodott, Király István igazgató az ablakszerelőkkel dolgozott együtt, és így tovább. A már említett segélyalap a halasi ÉPFA-gyáriak jóvoltából 24 ezer forinttal gyarapszik rövidesen. A gyárban egyébként már azt is beszélik, hogy az egyik vasárnap kirándulnak a város melletti parkerdőbe, a kollektiv szellem további erősítésére. Ügy hírlik, hogy hét birka bánja majd, amiért a faipari dologzóknak ünnepelni támadt kedvük... A. Tóth Sándor RÓMAI KORI VÍZVEZETÉK • Budapesten, az M—11-es út építése közben a római kori vizvazeték tartópilléreiből néhányat restauráltak, i így eredeti formájuhban láthatók, már idén szeptemberben. (MTI-fotó — KS)
