Petőfi Népe, 1979. június (34. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-06 / 130. szám
« • PETŐFI NÉPE • 1979. június 6. • Nyugdíjasán, virágok között. i jut eszébe a munkaverseny szó hal- latén? — Titkolt célzattal ezt kérdeztem meg külön-külön néhány barátomtól, ismerősömtől. S a válaszok? Az öt megkérdezett közül három gondolata habozás nélkül a szocialista brigádmozgalomra társított. Egyikük így felelt: „A dicsőségtábla”, az ötödik válasz pedig: „A népgazdaság céljainak hatékony segítője”. Másik kérdésem azt tudakolta, mi jut eszükbe a sztahanovista fogalom hallatán. És íme a válaszok: — A lelkesedéssel teli fényes szellők időszaka. — Sztahanov, aki, ha jól tudom, orosz bányász volt és módszerátadásos munkaversenyt kezdeményezett. — Élmunkás. Az volt Pióker Ignác is. Végül ketten tömören ugyancsak Pióker Ignác nevét említették. Nos, amiért a kérdést feltettem: az egyik régebbi jegyzetfüzetemben lapozgatva, rábukkantam Langó Eszternek, a megye, illetve Kecskemét hajdanvolt első sztahanovistájának nevére. • Langó Eszter 1919-ben. Mit csinál ma Langó Eszter? Vajon hol és hogyan él, mit csinál ma, miként emlékezik a három évtized előtti önmagára, sikerélményeire Langó Eszter? Megtalálni sokkal egyszerűbb volt, mint azt feltételeztem. A Kecskeméti Konzervgyárban, ahonnan 1976-ban nyugállományba ment, nemcsak a lakcímét tudták, nevenapjáról sem feledkeztek meg: „Eszter napján mi is meglátogatjuk, felköszöntjük Pázmány Ferencnél!" □ □ □ Váratlanul kopogtattam az Ipoly utcai szoba-konyhás otthonába. a beszédes kedvű háziasz- szony mégis szinte régi ismerősnek kijáró közvetlenséggel fogadott. — Hogy mit csinálok? Hozza a postás a nyugdíjat, és el van rendezve minden. Ami volt, elmúlt. Elfelejtettek. Különben elégedett vagyok. Elég szép a nyugdijam, háromezer-százat kapok. Ezenkí. vül? A konzervgyári pártalap- szervezetnek vagyok a tagja, ott találkozom a munkatársakká], és ez jó. — Pontatlan lenne az értesülésem? Ügy hallottam, a híres munkasikereit a BARNE VAL-nál érte el. — Ügy van. Valamikor kopasz- tani jártam. Még nem voltam tizenkét éves, amikor anyuska engem is bevitt az akkor még Feld- mayer—Benedek—Aszódi céghez, merthogy három tulajdonosé volt. Ez nagyon régen, még 1932-ben történt, öten voltunk testvérek, és ahogy cseperedtünk, egymás után beálltunk segíteni kenyeret keresni. Egyébként anyuskám, Langó Istvánné, aki most nyolcvankét éves, és sajnos, beteg, a Baromfiipari Vállalat legidősebb nyugdíjasa. Az a telep 1928-ban épült. Ami most van, gyönyörű, modern gyár, nem ismerné meg a régi tulajdonos. Államosításkor Láng György lett az igazgatója, és ... enyje, hát nem jut eszembe a neve!... Szóval, egy hosszú, rnosolygós ember volt a párttitkár. Meg a lányok, a munkatársaim! A Nádas Böske, a Keserű-lányok, a Franciska, aki országgyűlési képviselő is volt. Mondjam, hogy jó emlékek? Mert igazán azok. □ □ □ Az országban a legjobb kopasztó voltam. Aztán támadtak, hogy az nem lehet, amit én teljesítek. Akkor elvittek Békéscsabára, munkamódszer-átadásra. A szakmából sokan voltak ott, Orosházáról is, meg az egész országból. Es ott is első lettem. Elmunkás, majd sztahanovista címet, pénzjutalmakat kaptam, és összesen tíz kitüntetést. Még kormánykitüntetést is, a Munka Érdemrendet. Olyan eredményeket értem el, hogy szinte mindenki ismert. Május elsején a pártvezetőké mellett az én képemet is vitték a felvonulók. és kórusban kiabálták, hogy Langó Eszter... — Gondolom, jó érzés lehetett? — Biztosan az volt. De még jobb, hogy ami tőlem telt, megcsináltam a munkában. Nekünk akkor, bárhol is dolgoztunk, a mai életnek az alapjait kellett megteremteni. Pedig minekünk a kenyérből sem jutott elég. Tudja, őszintén megmondom én: rosszul érint, hogy már elfelejtették azokat, akik tiszta szívvel és becsülettel tettek valamit a máért. Es borzasztó dühös va- nyok, amikor azt emlegetik, hogy a nyugdíjasokat kell eltartani. Kérem, tessék végre tudomásul venni, ránk senkinek nem kell keresni, megdolgoztunk mi a nyugt díjunkért! Es ha pártmunkáróí volt szó, minket akkor se kellett kétszer hívni! Mentünk az első szóra. Sarok Antallal, aki nemrég halt meg, például együtt kezdtük szervezni a tanácsot. Aztán a tsz-szervezés. Minden nap délután mentünk a tanyavilágba agitálni. Sokáig szakszervezeti bizalmi is voltam: a szakszervezetnek negyvenhat, a pártnak negyvennyolc óta vagyok a tagja. Említettem már, hogy most is a konzervgyári pártalapszervezethez tartozom. — Mikor és miért került a konzervgyárba? — Azt hiszem, ötvenegyben volt, amikor kiemeltek a konzervgyárba. De az balul ütött ki, párttitkárnak nem váltam be. Egyébként szerettem ott lenni, nyersáruátvevő voltam. Jó főnökeim, jó munkatársaim, most is szeretem a lányokat, olyan jó találkozni velük. Olykor ők is meglátogatnak, például felköszönte- nek. □ □ □ Pázmányné Langó Eszter az órára pillant, és hirtelen felpattan ültéből. Hamarosan indulnia kell, meghalt a kedves, idős szomszéd, a temetésére megy. Ami mondanivalója még akad, azzal — velem szemközt mintha resteilte volna — öltözködés közben, a szobából hozakodik elő: — Ttídja, huszonhét éve lakunk itt, ez az első helyünk. Állami bérlakást szerettem volna. Csak egy szoba-konyhásat, ahol legalább vénségünkre nem kellene cipelni a tüzelőt. Egyszer említettem a gyári megbízottunknak, aki azt mondta: akinek nincs gyereke, annak nem jár. Szakszervezeti üdülésért sem tülekedtem, csak egyszer kértem beutalót, de nem sikerült. Az az én bajom, hogy darabos vagyok, nagy a szám, nem tudok hízelegni. És csak egyszer mondok valamit. Ami nem tetszik, azt is, de azt szemtől-szembe, őszintén. « Amikor indulásra készen ismét a konyhában terem, és búcsúzásra nyújtja a kezét, felállók, hogy vele együtt távozzam. Eszter asz- szony azonban visszaparancsol: — Maradjon! Legalább egy kicsit beszélgessen a párommal is. Szegénykém betegállományban van, a gyomrával. Tudja, taxis szakmai betegség. De az idén már ő is nyugdíjba kerül... Pázmány Ferenc pedig, aki addig újságolvasásba merült, felesége távozása után szóra készen megjegyzi: — Szívesen maradt volna a gyárban. Szerencsére, jó az egészsége, és tevékeny természetű. De hogy maradjon, senki egy szóval nem mondta. Csak a lányok, a vele csaknem egyidős munkatársai biztatták: jöjjön be, Eszti néni. Társadalmi munkára is jutna ideje, ereje... Ferny Irén Szakmaváltás Nem is olyan régen még mindennapos volt a tréfa: a kőművesek felkiáltottak a tetőre az ácsoknak, hogy fecskék repüljetek! A válasz nem váratott magára, és rigmusban érkezett: egy kis homok, egy kis mész, kőművesnek nem kell ész. Ma lapos tetőkön nem dolgoznak ácsok, és akkor készülnek gyorsan az épületek, ha minél kevesebb rajtuk a homokos-meszes kőművesmunka. És hogy állunk az ésszel? Hát ez kényes — vagy inkább nehéz — kérdés. Minden munkafolyamat szakemberigényét az ott alkalmazott technológia szabja meg. Az iparosodó építőiparnak is be kell járnia az ipar fejlődésének stációit. Konkrétabban: itt is elindul a szalag, a lebontott részműveletekkel. A különbség csak annyi, hogy itt a munkadarab — az épület — áll, és a munkás lép eggyel odébb. A részműveletek, a gyorsaság és a pontosság miatt újfajta anyagokat és újfajta embereket kérnek. Olyan embereket, akik a rájuk bízott műveletet hamar megtanulják, és gyorsan, jól végzik el azt. Ennek persze ára van: egy-egy ilyen építőipari munkás nem tud felépíteni egy teljes házat, mint a régi mesterek. Kőműves helyett szerelő Most pedig nézzük meg egy lakóépület példáján, hogy igaz-e ez előbbi tétel. Kezdjük az alapnál, amit a hagyományos építőiparban kubikosok készítettek ásóval, lapáttal és talicskával. Ma előbb nagyerejű gépekkel tolók egyengetik el a talajt, majd kotrók szedik ki a földet. Az új foglalkozás: nehézgépkezelő — de mögötte ott áll a gépszerelő is. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy még kubikosokra is szükség van, ők végzik el a gép után a simító munkát — ez a kevesebb — majd ők betonoznak.) Az ácsok övén szegtáska és szeker- ce helyett egyre gyakrabban lehet látni csavarkulcsot. A zsaluk a deszkaszálból 10—20 négyzetméter felületű táblákká nőttek — az anyaguk is kezd „elíé- mesedni” — ezeket pedig csavarral fogják össze, akár a létra- állványokat felváltó alumínium- csöveket. Az alap mellé nem kőművesek ál Írnak, hanem azereflők. Hosszú lenne a sor, ezért csalk példaként néhány- panelszeretők, alagút - zsalu-szerelők, csúszózsalu-szerelők. Ok megmozdulni se tudnának a darus nélkül. Ahogy végeznek az utolsó szinttel is, úgy nem jönnek az ácsok feltenni a tetőt, hanem a lágyszigetelök látnak hozzá a munkához. A csupasz épületszerkezetben azután már megjelennek a kőművesek is. Kijavítják a betonban esett hibákat, de az a jó, ha minél kisebb felületet kell dörzsölniük a simítóval. Ezután válaszfalakat állítanak (lehetőleg olyat, amit nem kell vakolni), majd behelyezik a’nyílászárókat (de nem malterba mártott tégla- darabkákkal „proknizzák”, hanem szigetelik, szögeLik, csavarozzák). Hogy mi ezekben a kőművesmunka? Hát a klasszikushoz viszonyítva egyre kevesebb, és egy lelkiismeretes betanított munkás is jól elvégezheti. Vakolat helyett tapéta Látszólag a vilanyszerelők és a csőszerelők munkája hasonlít legjobban a hagyományoshoz. Csak látszólag, hiszen közülük egyre többen közelébe sem mennek a készülő épületnek, hanem a házgyárban vagy az előregyártó műhelyben készítik a szerelvényeket, hogy a helyszínen már csak éppen a kötéseket kelljen elvégezni. A minta utáni csődarabolás, hajJitás, menetvágás — vagy éppen a kapcsolószekrény készítése — pedig kevésbé igényli a szakmunkát. A hagyományos építkezésnél a belső szerelés után következett a vakolás, festés, mázolás és a padozat elkészítése. A vakolat elmaradása azzal jár, hogy glet- telés után a falak tapétázhatok (így ezek festése elmarad). A mázolás viszont jórészt még megmaradt, bár kis mennyiségben automata gépen lakkozott ajtólapokat is gyártanak már a házgyári lakásokhoz. A glettelést, tapétázást, mázolást — néhol még az üvegezést is — többnyire egy szakma gyakorlói, a festőmázoló szakmunkások végzik. Ezt többszakmásításnak hívják a vállalatoknál, és itt látszólag megtörik a 'bizonyítandó alapelv. A látszat azonban uniformizált munkát takar, és az idő is a specializálódásnak dolgozik. A korábban használatos többféle padozatot (parkett, padló, mozaik, mettiaahi) a nagy sorozatú építőipar kettőre redukálta: szőnyeg- és pvc-padló a mai anyag. Burkolok, de rövid gyakorlás után betanított munkások is leragaszthatják mindkettőt. Több szakember -jobb vállalat Vázlatos volt a kép, hiszen nem esett szó az elemgyártók- ről; a betonüzemek és az akár 50 méteres gémkinyúlású autódaruk kezelőiről és még több tucatnyi, korábban ismeretlen szakma képviselőiről. Szakmát írtam, pedig ezek zömét nem tanítják szakmunkásképző intézetekben. Tanfolyamokon és a gyakorlatban sajátítják el a szak- és betanított munkások az új eszközök és anyagok használatát. Visszatérve a bevezető tételhez: az iparban a gépiesedé és a gé- pesedő részfolyamatokkal egy- időben megjelentek a korábbinál jóval kvalifikáltabb szakemberek (tervezők, szervezők, beállítók). Nos, az építőiparban is így igaz. azzal a különbséggel, hogy a technikai és technológiai fejlődéshez mérten az iparénál is alacsonyabb a „kiművelt emberfők” számának növekedési üteme. A jól dolgozó kivitelezd vállalatokat nem utolsósorban az különbözteti meg a mögöttük kullo- góktól, hogy arányában több mérnököt és közgazdászt foglalkoztatnak. Amíg téglából készültek a falak, a tetőszint elérésekor a kőművesek kitűzték a feldíszített ágat, a gleihnit. Ünnep volt ez a gazdának, ünnep a mesternek, amihez áldomás dukált. Az iparszerű termelés szele elvitte a gleihnit, de cserébe olyan méretű fejlődést hozott, amilyenről korábban álmodni se mertünk. —— Gyermekekről szólunk - felnőttekhez Fényképes tudósításban számoltunk be nemrégen lapunk hasábjain arról, mennyire emlékezetes marad megyénkben is a május utolsó vasárnapján sorra került nemzetközi gyermeknap, amelyet szinte mindenütt gazdag szórakoztató program, élményt nyújtó já- tékkavalkád közepette ültek meg az ünnepeltek. E cikkünk végén kifejezésre juttattuk őszinte véleményünket: bár minden rendezvény ekkora sikert aratna. Éppen azon a napon, amikor ez az írásunk megjelent, nem várt tartalmú levelet kézbesített szerkesztőségünk részére a posta. Feladója Hoffer Imréné védőnő sok szülő nevében tájékoztatott bennünket a szóban forgó esemény enyhén szólva kellemetlen bajai mellékzöngéjéről, amely a részt vevő gyermekek örömét jogosan változtatta ürömmé. Mi is történt valójában? A Duna-parti városban körülbelül négyezer gyermek ünnepelt a hangulatos parkerdőben megrendezett játékos vetélkedőkön és egyéb foglalkozásokon. Valameny- nyien rengeteget mozogtak, így hát — meg aztán a kánikula miatt is — jól esett számukra a többféle üdítő ital, melyhez a bajai ÁFÉSZ ottani egységében juthattak hozzá az ifjú emberkék. A kiszolgálók még az azonnali, a szemük előtt történő fogyasztás esetén is szigorúan felszámították az üvegek betétdijait, a 2 forint 50 fillért. Ez még rendjén is lett volna. A baj azzal kezdődött, hogy az üres üvegek visszaadása ellenére sem kapták vissza pénzüket a lányok és fiúk. Érdekükben szóltak a szülők és a pedagógusok is, mire azt válaszolták az áfészi dolgozók: ők nem hajlandók a gyerekek után számolni. Nos, a történtek pénzügyi vonatkozását, vagyis a nyilvánvaló szabálytalanságot illetően ezúttal nem kívánunk részletekbe bocsátkozni, hiszen a kivizsgálásra és a szükséges intézkedés megtételére vannak hivatott szervek. A dolgok morális vonatkozását azonban nem hallgathatjuk el, azt, hogy ezek a gyermekek megint csalódtak a felnőttekben. Konkrétan azokban, akik még e nagy nemzetközi ünnepen sem átallották az ünnepeitekkel, a gyermekekkel szemben igazságtalanul viselkedni. A kecskeméti Varjú Gézáni i* a gyermekek ügyében ragadott tollat. Közlése szerint többször tapasztalta, hogy a tőserdei, vagy a környékbeli pihenőhelyre utazó 6—8—10 éves gyerekek hosszú sora kígyózik a vasútállomási pénztár előtt. A felnőtt kísérő pedig csak a távolból figyeli a jegyet váltó emberkéket. Az önállóságra való nevelés e módszere aligha kifogásolható, az viszont már igen, hogy a nyári időben szinte rendszeresen csűcsforgalmi helyszínné váló állomásokon megannyi méltatlankodó, idegeskedő felnőtt számolja az idejét, vajon eljut-e a jegypénztárig a vonata indulása előtt, hiszen sokadik a gyermekek sorában. Minthogy feltehető, a tanítási időszak befejeztével ez évben is számos napköziscsoport utazik a szóban forgó üdülőterületekre Kecskemétről, de máshonnan is, ezért fontosnak tartjuk közreadni olvasónk javaslatát: a kísérők lehetőleg egyszerre vegyék meg a felügyeletükre bízott gyermekek oda-visszautazásához szükséges jegyeket, hogy ezáltal is csökkenjen a pénztárak előtti tumultus. A katymáriak kérik a Volántól... Legalább húszán írták alá a szerkesztőségünkhöz érkezett levelet. Ebből megtudjuk, hogy Katy- márról igen sokan járnak be nap mint nap a járási székhelyre. Bajára, közöttük az ott dolgozók, az iskolások, meg a szakorvosi rendelőintézetbe igyekvő kisgyermekesek és idős emberek. Roppant hosszú, körülbelül egy kilométernyi utat kell megtenniük, míg a község központjába érnek, ahonnan kiindul az autóbusz. Olvasóink azt kérik a Volán 9-es számú Vállalat vezetőitől, módosítsák mielőbb a közlekedés helyi rendjét oly módon, hogy a járatok a 17-es számú vegyesbolt mellől induljanak ki, ahol megfelelő úti feltételek állnak e célból rendelkezésre. A környéken legalább háromszáz család utazási körülményei válhatnának ekképpen kedve-; zővé. Minthogy a kérdés közérdekű és jogos voltához aligha férhet kétség, bízunk abban, hogy a vállalat érdemi intézkedése nem várat magára sokáig! Javul a kecskeméti Széchenyiváros zöldséggyümölcsellátása A több tízezer lakost számláló kecskeméti Széchenydvánosban egyre égetőbb gond a 'kereskedelmi ellátás. Az üzletek ugyanis szinte állandóan zsúfoltak, s a fokozódó igények zökken ómen tes kielégítésére már kevésbé alkalmasak a meglevő egységek. Emellett probléma még, ihogy az újabb lakóépületek mind távolabbra kerülnek a meglevő boltoktól, ahová eljárni, s onnan hazamenni nagyon sok időbe kerül. Jórészt ez utóbbi tényből indultak ki a Szimferopol téri lakóbizottság tagjai is, amikor április végén levélben keresték meg a megyei tanács elnökét, dr. Gajdócsi Istvánt, akit arra kértek, hogy zöldség és gyümölcs árusítására létesítsenek árusítóhelyet a közelben. A tanács vezetői rövid időn belül továbbították a kérést a ZÖLDÉRT Vállalathoz. Azonnal munkához láttak a szakemberek, s a városi tanács műszaki és kereskedelmi osztályával együtt tanulmányozták a megoldási módokat. Megszülettek a javaslatok, amelyek alapján hamar sor került a döntésre is. Erről Laczkó Tibor, az említett megyei zöldség-, gyümölcskereskedelmi szövetkezeti vállalat igazgatója így tájékoztatta a megyei tanács illetékes elnökhelyettesét, dr. Matos Lászlót: A Szimferopol téri és környéki lakosság jogos ellátásból! igényének mielőbbi kielégítése céljából gyorsított eljárással kerül sor a szükséges teendőkre, vagyis az új egység tervrajzának elkészítésére, az építési engedély megadására, s a kivitelezési munka elvégzésére. A határozat értelmében a tágas zöldség-, gyü- mölcspavilon a Pákozdi csata utca 18-as és 21-as jelű épülete közötti szabad területen lesz elhelyezve, egyelőre ideiglenesen. Megnyitása várhatóan e hónap végén lesz. E jó hírt csak így kommentálhatjuk: a példásan gyors intézkedésért köszönet és elismerés illeti a közreműködő szerveket! összeállította: Veiket Árpái Levélcím: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a. Telefon: 12-11« KONTÉNERES MALACNEVELŐ • Az agárdi AGROKOMPLEX újdonsága az előre gyártott elemekből készített — néhány nap alatt felállítható — konténeres mnlncnerelő. Az elektromos hálózatot, antomatikas szellőztető- és fűtőegyiégeket, temperált Ivóvizrendszert tartalmazó komplett épületekből az idén háromféle nagyságban betren-nyoleran darabot készítenek a velencei gyáregységben.
