Petőfi Népe, 1979. június (34. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-30 / 151. szám
* * 4 • PETŐFI NÉPE • 1979. június 30. FELTÁRATLAN TARTALÉKOK Avarkori temető Sükösd határában Hogyan lehetne több nyugdíjast foglalkoztatni Hazánkban a nyugállományban levők aránya az összlakossághoz képest 20 százalék. Nem lehet vitás, hogy ez egyúttal társadalmi rendszerünk fölényét bizonyítja a régi renddel szemben, de ugyanakkor ennek az új társadalmi rétegnek a megjelenése egy sor gondot is felszínre hozott, amelyek mind társadalmi, mind gazdasági és nem utolsósorban emberi szempontból figyelemre méltóak. Mélyreható elemzést és egyúttal megoldást is igényelnek. Ezt az új helyzetet ismerte fel a szakszervezetek Kecskemét városi szakmaközi bizottsága, melyen belül létrejött a nyugdíjas csoport. Ennek feladatául jelölték ki a gondok áttekintését és a megoldás lehetőségeinek kutatását. A nyugdíjas csoport vezetőjével. Benei Sándorral erről a témáról beszélgettünk. Ugyanis közben elkészült egy előterjesztés, ameflyet a szakszervezetek szakmaközi bizottsága meg is tárgyalt és el is fogadott. A bennefoglalt célokkal, elképzelésekkel a megye illetékes vezetői egyetértenek. — A nagy tapasztalattal rendelkező réteget nem lehet sommásan kezelni, a társadalmi, emberi értékeket elpocsékolni — hangoztatta Benei Sándor. — Megítélésünk szerint a jelenleg nyugállományban levők és nyugdíjasként nem foglalkoztatottak mintegy 15—20 százaléka még képes volna tevékenykedni — ha csökkentett munkaidőben is —. ami az országban 300—400 ezer pár dolgos kezet jelent. Kecskeméten pedig két-háromezer személyt. A nyugdíjasok összetétele természetesen nem homogén, hiszen vannak közöttük fizikai, szellemi dolgozók, más^más szakismerettel rendelkezők, az anyagi helyzetük is különböző. Éppen ezért tisztázandó az is, hogy a munkaképesek közül ki mire vállalkozik, általában kik azok, akik egzisztenciális érdekeik alapján szorulnak bizonyos cselekvő .tevékenység végzésére. Sokat jelenthet munkájuk a termelés fokozásában, a szakemberhiány pótlásában, és így tovább. Ugyanakkor vannak munkaképtelen, társ-, illetve család nélküli, vagy egyéb okból elesett nyugdíjasok, akikre szintén gondolni kell. Az ő eltar- tástrk'pénzügyi fedezeté^ is elő kell teremteni. Nem lehet tehát eléggé ismételni, hogy igen sokrétű és elemző felmérésre van szükség ahhoz, hogy helyes irányú törekvéseink eredményt hozzanak. — Milyen tennivalókat javasol a nyugdíjas csoport? — A .munkaerőhiány népgazdaságunk csaknem valamennyi ágazatában gondokat okoz, de legtöbbet«a szolgáltatásokban. Ez sürgős megoldásra váró feladat, mert közvetlenül érzékeli hiányát a lakosság. A gyors fejlődés. az új beruházásoknál szintén munkáshiányt teremt, érthető, hogy a javító, karbantartó és fenntartó szolgáltatás egyre nagyobb gond. Az igények kielégítése szinte megoldhatatlan feladatnak látszik. Mindez nem kis gondja az országos vezetésnek sem. Elsősorban az olyan szolgáltatásokra gondolunk, amelyekhez nem szükséges felszerelés és szerszám, ide tartozik például a jogi tanácsadás, hivatalos ügyek intézése, alkalmi adminisztratív munkák, ta ka rí t ószolg ála.t, háztartási, családi gondok segítése, például gyermekmegőrzés, lakásfelügyelet szabadság idejére, és így tovább. Szóba jöhet mezőgazdasági kampánymunkák idején munkaerő toborzása. Lehet szó olyan szolgáltatásokról — szakmától függően — amelyek több-kevesebb anyagi beruházást kívánnak, szerszámra, helyiségre van szükség. Szervezhető lenne a lakatostól a műszerész szakmáig szinte minden foglalkozásban a szolgáltatás megoldása, ennek felsorolása hosszan tartó lenne. Szakmai csoportot lehetne létrehozni, melynek vezetője jól képzett, megbízható, közmegbecsülésnek örvendő személy lenne. Körültekintéssel és igénnyel kell kiválogatni azokat az embereket is, akik a közös munkában részt kívánnak venni, hogy a nyugdíjas szolgáltatás kifogástalan legyen. Fontos szempont, hogy ezt a csoportot az anyagilag legjobban rászorulók számára szervezzük. — Milyen egyéb javaslatok szerepelnek az előterjesztésben? — Szükség volna egy központi székházra, ahol az említett szolgáltatások megszervezhetők. Itt lenne az irányító részleg, néhány műhely, raktár, klub. Természetesen lehet bizonyos .részlegeket máshol is elhelyezni, de a központi székház létrehozása lenne a legjobb. Az ipari jellegű szolgáltatások folytatásához szükséges anyagokat, munkaeszközöket össze lehetne gyűjteni az ipari vállalatoktól. A selejtezésre kerülő szerszámok és anyagok között van még olyan, amely a korszerűbb termelésnek már nem felelnék meg, de kisebb javítások után kisipari szolgáltató tevékenység végzésére még alkalmasak. Még a roncstelepeken is sok olyan anyag található, amely e célnak megfelel. Ezek a javító-kiegészítő tevékenységet folytató személyek lehetőleg közteherment esen végezzék fontos munkájukat.' Tevékenységük közszükséglet kielégítését szolgálja és az állampolgárok hangulatának javítását is segíti.-*■ Igen figyelemre méltó a kezdeményezés, de hogyan lehetne hozzákezdeni, illetve megtenni az első lépésekei? — Tisztában vagyunk azzal, hogy a nyugdíjasközpont létrehozása nem könnyű, de a személyi, tárgyi és jogi feltételek megteremtéséhez, illetve kidolgozásához már most hozzá kell fogni. Szükséges lenne egy helyiség, ahol megszervezhető a nyugdíjasok ügyeivel való foglalkozás, az alkalmi ügyintézés. Tiszteletdíj kellene egy főfoglalkozású szervező beállításához, aki a nyugdíjas bizottság mellett dolgozna. A nyugdíjasközpont létrehozásához véleményünk szerint a kecskeméti Városi Tanács teremtse meg a feltételieket, építse be költségvetésébe. Indokolja ezt több ok is. Egyrészt a városnak egyre több az idős korú lakosa. Mindinkább ki kell bővíteni a szolgáltató tevékenységet. Ez utóbbit pedig lehetőleg az új városrészekbe is, tehát területpoll'i- tikai feladat. Mindez a városi tanács hatáskörébe tartozik. Mi azt szeretnénk, há javaslatainkat széles körben támogatnák és úgy tekintenék, hogy egy mindinkább növekvő társadalmi igény megoldásáról van szó — hangoztatta befejezésül Benei Sándor. K. S. Sükösd község északi részén, a Kalocsára vezető út jobb oldalán, egy földrajzilag jól körülhatárolt dombon, területrendezési munkák során három év alatt százhetven sirt tártak fel. A veszélyeztetett temető mentése jelenleg is folyamatban van. Tavaly és az idén harmincnyolc sír feltárására került sor. A temető korának meghatározásához a sírok leletei nyújtottak segítséget. A homokos föld által jól megőrzött vas-, bronz- és csonttárgyak, valamint az égetett agyagedények egyértelműen arra mutattak, hogy a temetőt avarkori népesség használta. Az avarok ázsiai eredetű népe a VI. század közepén tűnik fel a Kárpát-medencében. Ittlétük pár évszázada alatt több bevándorlásról van tudomásunk, s rtagy tömegeik érték meg a mágyar honfoglalást. Az eddig feltártak közt férfi-, női és gyermeksírok egyaránt vannak. A felnőtteké mélyebben, a gyermeksírok magasabban fekszenek. A gazdagabb mellékletű sírok általában nagyobb méretűek és mélyebbek. Egy részüket még az avarkorban, pár évvel az eltemetés után kirabolták. A jól megfigyelhető rablóaknák a váz felsőtestére irányultak, ahonnan a sírrablók értékes zsákmányt remélhettek. Egyes esetekben — babonás okokból — csak a váz koponyáját vitték el. A halottakat általában háton fekvő helyzetben tették a sírba. Koporsó nyomait csak két esetben sikerült megfigyelni. A holttesteket lepelbe csavarhatták —, erre utalnak a szorosan összezárt lábak —. melléjük a túlvilági útra étel- és italmellékleteket, használati tárgyakat helyeztek. Temetkezési szokásaik között f i,.'-:, : Felvételünk a sükösdi temető feltárásáról készült. rendjével függ össze a sírok irányítása is: a korai avarkori sírok halottai keletre., a felkelő Nap irányába néznek, míg á későbbieké délkelet felé. A férfisírokban ruházathoz tartozó vascsatokon kívül késeket, vagy bronz függesztőkarikákat, ritkábban nyílhegyeket, tegezvasalás maradványait és íjmerevítő csontlemezeket találunk» Igen gyakori a gazdagon díszített bronzveretes övvel eltemetett férfihalott is: a véretek készítésmódja (préselés vagy öntés) fontos szerepet játszik a temető belső időrendjének megállapításában. A női sírokból ékszereket, (ezüst, vagy bronz fülbevalókat, üveggyöngyöket, karkötőket) és használati tárgyakat (faragott csont tűtartókat, agyagorsógombokat stb.) ismerünk. A gyermeksírok kevés kivétellel melléklet nélküliek. Az eddig feltárt kétszáznyolc sír alapján kétségtelen, hogy a temetőt az egész avarkorban folyamatosan használták. A területen később árpádkori népesség telepedett meg; erre utalnak kerámiatöredékekkel jól keltezhető, s gyakran avar sírt átvágó szemétgödreik. A sükösdi temető feltárását az elkövetkező években folytatni szeretnénkj Becsléseink szerint még mintegy hatszáz sír rejtőzhet a föld alatt. A teljes feltárás után temetőnk fontos adatokkal szolgál majd az avarkori társadalom és a népesség jobb megismeréséhez. Wicker Erika régész RÉGI MESTERSÉGEK RENESZÁNSZA Kékfestő-kiállítás Ügy tűnik, ismét divatossá váltak a hagyományos, népi iparművészeti mesterségek. Fafaragók készítenek új játszótereket gyermekeknek, agyagkerámiákat, kancsót. tálat formáznak fiatalok és idősebbek, régi népi hangszerek és szerszámok kerülnek ki az „újhozzáértők keze alól és még ■sorolhatnánk tovább. A vászon festés sem kivétel az új divat alól. Néhány hónap leforgása alatt Bács-Kiskunban már a második nagy, reprezentatív kiállítás népszerűsíti a múlt század egyik igen kedvelt népi textilszínezési eljárása, az indigó• Ma is dolgozó kékfestő mester termékei a bajai múzeumban. (Szabó Ferenc felvételei) festés termékeit; a mély kék vásznakat. Baján, a Türr István Múzeumban — a kecskemétit követően — az érdeklődők szép, érdekes és gazdag kékfestő-kiállítást láthatnak. De míg a megyeszékhe• Kendők, fényképek és viseletek. lyen csupán a mintás vásznak adták a termek látnivalóinak zömét, addig Baján a kiállítás változatosabb. Régi bútorok, hagyományos viseletek; kendők, réklik, szoknyák, pruszlikok, kötények ; szatyrok, kékfestő-szerszámok, öreg fényképek, köcsögök, tálak és egyéb népi ipar- művészeti termékek, lakberendezési tárgyak gazdagítják a látnivalók sorát. FÖLDES ANNA: így élt Móra Ferenc (Ili.) Ha a Napló irány vonalában, belső leletében nem is hozott változást ez a kinevezés, annál többet hozott magának az új főszerkesztőnek. „... Én győzöm hitemmel, ideggel is, irgalmassággal is, erővel is, csak az időből fogyok ki, attól félek. Reggel 7-től este 11-ig szakadatlan munkában vagyok, a gyerekkel törődni nincs öj percem, s az olvasást végképp' be kellett szüntetnem, hogy csak azt említsem, amit legjobban sajgók...” — panaszolta István bátyjának nem sokkal a megbízás után Ebben az időben már nemcsak munkahelye, otthona is a Napló. Engel Lajos, a kiadó, azzal invitálja a Móra családot a Szegedi Napló Dugonics téri új székhazába lakni, hogy jó lenne, ha legalább éjszaka i? kéznél volna a szerkesztő. „Teszem azt, ha valaki nevezetes halottat kell el- parentálni.” Harcban a háború ellen „Nos, most színről színre láthatjuk, hogyan készül a háború. Nem úgy, ahogy az iskolában tanultuk. Nem igaz, hogy a nemzeteknek bajuk van egymással. Nem halljuk, hogy az utcán vérszomjas tömegek kiáltanának halált a szerbek fejére, mert kikötőt szereztek maguknak az Adrián. Nem. Az emberek egyáltalán nem kibálnak, inkább csendesen, ijedten, beteg módon végzik a dolgaikat. Rettegve attól, amiért az iskolai elvek szerint lelkesedni kellene, és búj- kálva az elől, amit némelyek még mindig hazafias kötelességnek neveznek. Be kell vallani, hogy ilyenek még kevesen vannak. Káromkodás, átkozódás, zokogás reszket a levegőben. De nem szidják az emberek sem a szerbeket, sem a muszkát. Miért is szidnák? Hiszen nincs velük semmi bajuk, és voltaképpen azt se tudják, hová, ki ellen, melyik vágóhídra terelik őket. Csak azt tudják, hogy viszi, ragadja őket. ó. nem a lelkesedés, vagy a dicsőségvágy, vagy a kötelességtudás. hanem egy hatalomnak a kényszere, amely ellen nem lehet tenni semmit” — így ír a Móra Ferenc szerkesztette Szegedi Napló 1912 őszén. Karácsonykor már a lap egész számát a világbékének szenteli. Mert a háborús veszély nőttön-nő. A térkép — csupa tűzfészek. A Balkánon már a fegyvereké a szó, és az európai hatalmak egyre szélesebb gazdasági és politikai érdekellentétei háborúval fenyegetnek. Magyarország sorsa az Európa újrafelosztásáért indítandó világháborúban, az Osztrák—Magyar Monarchia tagjaként eleve megpecsételődött. Azután a végzetes szarajevói pisztolylövés, v»mely a trónörökös életét kioltotta, végül rászaba- .öította a világra a poklot. A világháború első heteiben a lakosság azért nótaszóval, virágesővel búcsúztatta a frontra induló katonákat. Talán mert elhitte. hogy az éljenzés — hazafias kötelesség. A Szegedi Napló munkatársai, akik pedig a béke utolsó órájáig szembeszálltak a háborús hisztériával, maguk is büszkén nézik a menetelőket, a Dugonics téren gyülekező szegedieket. És sértetten tiltakoznak, amikor Móra Ferenc — főszerkesztői jogával élve — megtiltja, hogy a szerkesztőség ablakából lelkesítő beszédeket tartsanak a katonáknak. A tizenegy esztendő Panka is ámuldozó gyönyörűséggel figyeli a városon keresztül vonuló, felvirágozott menetszázadokat. Hiszen olyan sok szép dolgot .olvasott már a hősökről! Hát még az milyen szép lenne ha az ő, mindenki másnál hatalmasabbnak hitt apukája is a hősök között lenne! Édesapjának azonban más fogalmai vannak a hősiességről. Egyetlen pillanatig sem hiszi, hogy a kétoldalú vérontás a haza, vagy a nép érdekét szolgálná. Nemcsak a zászlókat látja, hanem azokat is. akik rosszkedvűen markolják a rudat. Az oszlopokban menetelő sorkatonákat és őszülő népfelkelőket, akik asszonyt és gyereket hagytak otthon. És tudja azt is, amit akkoriban kevesen tudtak, és még kevesebben mertek bevallani, hogy ezek a hősöknek kikiáltott, megsiratott, deresedő hajú népfelkelők nem győzni, hanem „bú- jócskázni mentek a halállal”. A frontra induló katonáknak az a versbe foglalt üzenete, amit Móra megfogalmazott, sok-sok családban visszhangra talált. Voltak azonban, akik rosszallással fogadták. Még egyik barátja, Zempléni Árpád is a poéta szemére vetette, hogy „nem ez az igazi líra, amire szükségünk van”. Móra — utólag — némi megértéssel válaszol az aggályoskodásra: „De hát tehet arról a kökénybokor, hogy nem tud gránátalmát teremni?” „öt-hat háborús verset ha írtam még, s mit tagadjam, azt mind a kökénybokor termette. Fojtósak, fanyarok, keserűek. S akik egyebet nem tudtak a szememre hánjmi, ezt verték fejemhez a háború után. hogy négy év alatt nem volt egy hajrám, nem volt egy hurrám — ebből látható, milyen elvetemedett destruktív voltam én már akkor is!” Móra soha életében nem volt katona, de azért rövid időre neki is fel kellett öltenie a mundért. Az általános mozgósítás idején túl volt már a korhatáron, de ahogy fogyott az ágyútöltelék, és egyre több délceg tüzért és gyalogost hoztak vissza a frontról a sebesültszállító vonatok, az ő korosztálya is sorra került. Négy esztendő alatt többször is behívták, megjárta a kecskeméti laktanyát, de menetszázadba (szerencsére és alighanem egy irodalombarát katonatiszt jóindulata következtében) nem került. Az ő kezében a világháború négy esztendeje alatt mindvégig a toll a fegyver. És ezt nem a muszkák, vagy a szerbek, hanem a háború és a háború vámszedői ellen forgatja. Vezércikkeiben a politikai felelősséget elemzi, verseiben a hadiárvák sorsát, fájdalmát panaszolja. És a két tevékenység — a költészet és az újságírás — életének ebben a korszakában teljes összhangban tölti be napjait és éjszakáit. ..Az egyetlen újság a magyar vidéken, amely az első óráktól fogva mindig a békét siratta, mindig a magyar vért sajnálta, mindig a jövőt féltette, a Szegedi Napló volt..” Ezek a szó legnemesebb értelmében vett pacifista vezércikkek — a főszerkesztő írásai — „a maguk hazai, családi körében éppen úgy szolgálták az emberiség ügyét, mint Romain Rolland tiltakozásai a nagyvilágban. A háborúban a tollal küzdők sorában a legtisztább magyar hősök egyike volt a mi Móra Ferencünk” — így értékelte társa harcát Juhász Gyula. De amit a költőtárs hőstettnek értékel, a cenzúra ugyanabban hazafiatlanságot szimatol. A szegedi törvényszék vezető ügyésze már szeptemberben figyelmezteti Mórát: „Felsőbb helyen azzal a gondolattal foglalkoznak, hogy a Szegedi Naplót a háború egész tartamára beszüntetik vezércikkeinek hangja miatt.” Móra a bátyjához írott levelében utal erre a beszélgetésre, és megjegyzi, hogy alighanem valamilyen titkos följelentés áll a „felsőbb helyek” elégedetlensége mögött. Hiszen azt is megtudta, hogy az igazságügy-miniszter két hete mindennap felkéreti magának a lapot. A főszerkesztő némi megdöbbenéssel vette tudomásul az újságjára leselkedő veszélyt. „De hát miért? .Hiszen én is vigyázok minden szóra, tudom, hogy le kell nyelni minden kritikát, és eltitkolni minden keserűséget. Nagyobb lelkiismeretességgel nem lehet lapot csinálni, mint ahogy én csinálom.” Ahogy teltek-múltak a mind nehezebb háborús hónapok és mind gyötrelmesebb évek, egyre kevesebb lett az árvalányhajas kalaplengetés, a hurrá. És egyre több a sebesült, a hadiözvegy és a hadiárva. Móra ha verset írt, róluk és nekik is szólt. Az ő fájdalmukat átérezve, kételkedve, dühvei hallgatta — és értelmezte — az örökké „diadalmas” frázisokat ismételgető, s az igazságot elkendőző haditudósításokat is. (Folytatása következik.)