Petőfi Népe, 1979. június (34. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-03 / 128. szám
MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET AZ ÖNKITELJESÍTÉS GYAKORLATI HASZNA Pedagógus képzőművészek tárlata A munka fáraszt, a munka pihentet. A szellemi feszültséget nem a szellemi restség oldja fel, hanem valami más.-Jól tudják ezt azok, akik megerőltető munkájuk után például kertészkedésben lelik örömüket, vagy barkácsolnak. Csónakba szállnak és horgászbotot fogva lesik a kapást, vagy egyéb hobbit űznek: sportot, közös éneklést, sakkot, vagy egyebet. Az alkotó ember egészséges harmóniájának megteremtésére törekszenek, ki-ki kedve és hajlama szerint. A pedagógus munkája nem kevés feszültséggel jár. A változó hangulatú, energiájú és életkorú gyermekközösségekhez való ragaszkodás, a tanári magyarázat, a fegyelmezés, a kérdezés és válaszadás mind-mind igénybeveszi idegrendszerüket. Ha valakinek nagyon szüksége van arra, hogy napról napra újra teremtse nyugalmát, béketűrését és szellemi frisseségét, hát akkor az a pedagogy*. Az újrateremtés pedig az alkotás egyfajta, nem is mindig köny- nyű módja, Jól bizonyítják ezt a pedagógus képzőművészek ha.. szerető ítélőm voltál / felsőbb egyetemem voltál..írja Ágh István halott költő-bátyja, Nagy László személyét megidézve az 1978 elején kapott egyetlen nagy pofonért. A Mégcsonkább családi kör című vers méltán kapott helyet a már több mint egy évtizede rendszeresen, így az idén is kiadott antológiában, amelynek Szép versek címe talán csak a hagyomány miatt degradálja az ösz- szegyűjtött anyagot; ugyanis Bata Imre értő, tárgyilagos válogatása élére pontosabb megjelölés illenék, mert a közel három és fél száz vers túlnyomó része jó vers. Meg aztán a halottidézéshez, a «iratához a gyászhoz sehogy sem való a szép jelző. Márpedig a könyv nyolcvan költője közül sokan, pontosabban nyolcán búcsúztak »1 verseikben Nagy Lászlótól, mások Déry Tibortól, Berda Józseftől, Kormos Istvántól, Hajnal Annától, Vihar Bélától, Kodolá- nyi Jánostól. A világért sem akarom megbántani az emlékek szentségét, de az antológiában mintha túlburjánzana az ajánlottvers, ami olykor indokolatlannak tűnik. Persze lehetséges, hogy Bata Imre nagyon is tudatosan gyűjtötte ezeket a verseket csokorba, így is jelezvén a huszadik századi magyar irodalom veszteségeit. K sajnálatos tény megdöbbentett szémszerűségében is, amikor a gyományos tárlatai, ahol a közzétett művek alkalomról alkalomra arról vallanak, hogy a termékeny szakmai ujjgyakorlatok, az ábrázolás mesterségével való kötetlen, szabad játék célszerűen egészíti ki a mindennapok kötött iskolai foglalkozásait. Tizenkettedik alkalommal rendezték meg a közelmúltban a pedagógus képzőművészek megyei tárlatát. A sok színű, változatos kiállítás ismét egyenletes, színvonalas látásmód és ábrázolási kultúráról tanúskodik. A kecskeméti Megyei Művelődési Központ emeleti előcsarnokában látható festmények. grafikák, kerámiák, batikolt vásznak és fali szőttesek az otthon kiküzdött szabad órák gondűző foglalatoskodásának, szellemi-művészi munkájának termékei. A kiállító közösség többsége régi ismerős. Baloghné Boros Ilona varrott, a gyermekei világban gyökerező faliképéi. Diószegi Balázs zömök férfialakjai. Kovács László fájképei, Klossy Irén toll- rajzai, Palkó József, Schnur József, Szappanos István, vagy Weintrager Adolf képeinek színei, tónusai szinte visszaköszönnek. így van ez már csak azért is. mert többségük az évek során már kiharcolta magának saját egyéni stílusát, s az ábrázolás kikönyvespolcról leemeltem a tíz évvel ezelőtt megjelent Szép versek antológiát — a borítólap sok pici ablaka köré oda kell képzelni a fekete keretet... Csaknem negyven költő tíz év óta évről évre rendszeresen szerepel az antológiában, ami természetesen nem lehet szerkesztői szubjektivitás, hanem annak a koncepciónak állandósulása, mely szerint a legsikerültebb versek felsorakoztatása mellett a kötetnek egyben a költő pályavonulatainak bemutatása is célja. Az idei kötet legfőbb értékét ezúttal is Illyés Gyula, Juhász Ferenc, Vas István, Weöres Sándor versei alkotják? A náluknál fiatalabb nemzedék közül elsősorban Ágh István, Bella István, Csoóri Sándor, Kalász László, Kiss Benedek, Ladányi Mihály, Raffai Sarolta, Ratkó József, Rákos Sándor, Serfözö Simon, Szécsi Margit, Tandori Dezső, Utassy József, Veress Miklós versei is rangos elemei a kötetnek. A Szép versek válogatásában, szerkesztésében jól érezhető törekvés az is, hogy új arcokkal, új versekkel frissítse az antológiát, helyt adjanak a fiatal költők előző évben megjelent legjobb verseinek. Joggal kapott helyet az antológiában Nagy Gáspár, Npilafy Balázs és Pintér Lajos. fejezési eszközei már jellemzik, egyénítik alkotásaikat. örvendetes a tárlat műfaji sokrétűsége is. Benkőváriné Mészáros Mariann textileket, Prebsné Tuska Zsuzsa mázas samott kerámiákat, Tóth Gyula domborművet, Marostordai Anna szőtt faliszőnyegeket, Szabó Zsuzsa pedig batikolt kompozíciókat állított ki az olaj, tempera, tus, és aquarell technikával készült képek között. Lehet, hogy a megye sok ezres pedagógus társadalmának csak töredékét képviseli az idei tárlat huszonhét kiállítója. Az viszont bízvást hihető, hogy a jelenlegi képviselőknél jóval többen töltik hasznosan szabad idejüket. Olyanok is, akik a képzőművészettel foglalkoznak, de mások is, akik a szakmájukhoz kötődő kiegészítő tevékenység egyéb formáját űzik. A képzőművészeti önkiteljesítés gyakorlati haszna kettős. A képek mindenkor visszanéznek azokra, akik létrehozták őket. s ez bizony kevés művészeti ágban van így. Ugyanakkor jelentős szellemi energiákat“képesek ébreszteni az alkotóban. Ennek pedig a gyerekek élvezik előnyét. Szakköri foglalkozásokon, tanórákon és az iskolák termékeny alkotói légkörében. P. M. A költészet napján megjelenő Szép verseket próbaként az elmúlt napokban a megyeszékhely több könyvesboltjában kerestem, hiába. Rengeteget eladtunk, kevés van belőle, a könyvhétre újra lesz — hangzott a felvilágosítás, ami megcáfolja azt, hogy kevés a versolvasó. Egy-egy versélményről ugyan kevesebb szó esik, mint filmről, színházi előadásról, vagy a televízió filmjeiről, de ez azért is természetes dolog, mert a vers kellő ráhangolódással kimondja önmagát, s eképpen adja meg belső értékét olvasójának. Nem akármilyen értéket; mert az antológia verseinek jó része az ember, s a világ közötti kapcsolatot, a hit és hitelesség viszonyát, a magatartás motivációit elemzi. A gyökeret elérni ritkán és keveseknek adatik meg. A lényeghez, mint legmélyebb ponthoz való közelítés sem könnyű feladat, de a valóság bemutatása másként nem lehetséges. Enélkül felszínesek maradnának a versek is. mint az apró, lényegtelen dolgaink. A vers feladata, hogy tükröt és iránytűt adjon a társadalmi. emberi eligazodáshoz. Az idei Szép versek antológia ezt összességében megteszi, mint külön Illyés Gyula egyik verse is: S aki van, lám, ősi úton is hozzád — / úgy készül: ne hullás-bukás hírét / vigye, de azt, hogy holt lázári sorsát / betöltvén, buzogva: próba-mélyéből kilép / a Mohácsnép, a Búvópatak ország! Tárnái László TÜKÖR ÉS IRÁNYTŰ Szép versek 1978 Embert formáló hivatás Pedagógusnap. Virágerdőt varázsol ilyenkor a diákok hálája és a szülők figyelme a katedrákra. A pedagógusok — a szülői és a gyermeki köszönet apró figyelmességeit kapják sűrítve, együvé vonva. S ez a szerető figyelem, bármi megszokott is egy-egy dolgos nevelői élet ritmusában — az egyik legszebb jutalom évi fáradságukért, áldozatos munkájukért. A nevelők türelmes és sokat dolgozó tagjai a társadalomnak. Sokszor szinte erejüket meghaladó munkát végeznek, hiába szabályozta munkaköri kötelességüket figyelemreméltó szakszervezeti—minisztériumi ajánlás. És nem egy hétig, egy hónapig vállalják az élet feszítettebb tempóját, hanem esztendőkön, évtizedeken át. Ezrével dolgoznak az iskolákban, s más i intézmények ben. Legtöbbjük mentes a közönytől, vállalkozik az újra, idejét és energiáját móretlenül adja. Nincs felnőtt, aki valahol, az emlékezet mélyén ne őrizne legalább egy maradandó, kedves és kicsit nosztalgikus emlékképet tanulmányainak, iskolájának egyik vagy másik pedagógus egyéniségéről. Lehet az emlókkóp az első tanítóihoz fűződő, lehet későbbi esztendők nagytudású, európai hírű professzorának szavaihoz igazodó. Egy bizonyos. A felnőtté, a tisztességes emberré válás, a nevelés útján — nevelőink egyénisége áll. Jóké és még jobbaké; másutt középszerűeké vagy éppen kicsiny képeaséguéké és emberségűeké — kinek mit adott a szerencséje vagy kevésbé jó sorsa. Nevelnek és alakítanak bennünket, sokszor egé- Sízen az ifjúkor múltáig. Aki avatott ismerője, felkent tudója a nevelésnek, érti jobban: örök adósságokat, visszakaphatatlan kamatokat gyűjt ez a munka. Pedagógusnak — óvónőnek, tanítónak, tanárnak lenni ma sem tartozik a legirigyeltebb foglalkozások közé. S aki távolról pillant csupán e pályára, kevéssé tudja, még kevésbé érti, mi kölcsönzi mégis az új nemzedékek számára a to- borzó varázsát katedrának, a nevelésnek. Talán — az emberformálás öröme. Amit megsejt már a főiskolás, a képzős, s amit sejtjeiben hordoz élete utolsó órájáig az igazi nevelő. Tanévet zár nemsokára, alig két hét múlva valamennyi iskolánk. Nem könnyű tanévet. S ha felidézzük a korábbi esztendők köszöntőinek sorát, ez a „nem könnyű” kifejezés vissza-visszacseng mindegyikből. Az okok többrétűek. Feltétlenül közéjük sorolandó az az ismeretanyag-módosulás és mennyiségi gyarapodás, amely már esztendőkkel korábban a tantervi, és tananyag-korszerűsítés folyamatának gyorsítására késztette az oktatáspolitika irányító szakembereit. De változásokat «ürge tett a módszerek korszerűbbé tételének szükségessége, az oktatás gyakorlatibbá tétele, a korit«« történő igazodás megannyi parancsa. Mindez gondokkal, újabb és újabb pedagógiai feladatok. megoldásával jár és járt együtt. Részben máris alkalmazzák iskoláinkban az újabb és korszerűbb tainterveket. Ebben a tanévben kezdték meg a bevezetését, folyamatosan az általános iskolákban,, szeptemberben már a gimnáziumok: kerülnek sorra. Megkezdték működésüket — ugyancsak ebben a tanévben — a szakmunkásképzési célú szakközépiskolák, mely nagy lépést jelent m középfokú oktatás korszerűsítésében. Ez a tanév volt a „vizsgája” a 11 napos munkarend bevezetésének az általános iskolákban, s a további út kijelölésének. Ami korántsem az utolsó helyre kívánkoznék: a most záruló tanévben jelentkezett első, már komolyabban figyelmeztető hatásaival az alakuló demográfiai hullámhegy is — az iskolai diáklétszám gyarapodásával, a váltás, az iskolák „népességi” gondjaival. Utóbbi mindjárt jelzés arra, hogy szeptembertől sem várható könnyebbség közös iskolai dolgaink végzésében. Nem lesz kevesebb a pedagógusok tennivalója, és nem lesznek érezhetően jobbak — legalábbis a nagyobb településeken — a tanítás körülményei sem. Tanteremépítési erőfeszítéseLnk csak lassan enyhítenek a — szerencsénkre és örömünkre — növekvő gyermeklétszám teremtett« gondokon. Az új tantervek életbe lépése és begyakorlása is sok-sok újabb teendő forrása. Kísérletező kedvet és feszítettebb munkatempót, több önállóságot, ugyanakkor a tananyag elvégeztetésével összefüggően még több felelősséget is igényel a pedagógusoktól. Lassan beköszönt a vakáció, megint csak több ezer nevelő segíti majd a szülők munkáját. A napközis táborokban, a nyári gyermeknyaralta tápoknál. sok-sok kellemes és hasznos szünidei foglalatosság szervezésénél változatlanul nélkülöZhetetle* a jelenlétük. S ők — a több, mint százezer nevelő — szívesen adják pihenőidejük egy részét i* a gyermekeknek. Nemcsak kötelességből, hanem * hivatástudat nemes indításából. Hiszen az életüta a diákközösségeké is. A gyermekeké, akik az igazi pedagógusnak mindig és mindenkor az élet iga rí értelmét, a hivatás kiteljesedését, a pálya szüntelen örömét jelentik. Amit értük tesznek: meghálálni éa Wagköszönaí sohasem tudják teljesen ... Példát mutatva Itt van június első vasárnapja, a pedagógusnap — köszöntsük hát a nevelők ezerarcú seregét. És hadd köszöntsük ezúttal külön is e hadsereg egyik legfiatalabb katonáját: azt a fiatal tanítónőt, aki néhány esztendővel ezelőtt kapta meg a kinevezését — egy tanyai iskolába. A tanítónő — egy villanytelepi segédmunkás és egy nyomdai berakó gyermekeként — jeles eredménnyel végezte el annak idején a gimnáziumot és viszonylag sima volt az útja a főiskoláig. Am annál göröngyösebbnek, annál pró- bálóbbnak bizonyult a másik, amelyik a homokba fúlt tanyákhoz vezetett. Mert egy hosszú idő óta érintetlen rezervátum lapult a gidres- gódrös, sártaréjos makadámutak mögött: az utóbbi évtizedek hatalmas gazdasági változásai ép- pencsak a felszínt borzolták fel itt —, s a felszín alatt, mint hajdanán, úgy éltek tovább az emberek. A tanítónő mosdatlan, piszkos gyerekekkel és részeg suhan- cokkal találkozott az omladozó veremházak között. Bárhová ment, orrába csapott a nova bor és a házilag készített pálinka taszító szaga. Sokat szenvedett ettől a mindent belengő szagtól és sokat szenvedett a mindent bebugyoláló, vastag, merev csendtől. Ennél többet már csak a csendet megtörő hangoktól szenvedett. A rózsafűzér csörgésétől, amelyet idős kolléganője morzsolgatott es- telente. A kukoricalevelek zörgésétől, amelynek hangját egészen az iskoláig elvitte a könnyű novemberi szél, amikor a birkák megrohanták a hatalmas táblákat. A termelőszövetkezet elnökének fakón legyintö hanghordozásától, amivel azt mondta: „...az is haszon, ha a birka legeli le azt a tengerit. Kövérek lesznek tőle...” Aztán az elnök gyanakvó hanghordozásától, amellyel azt mondta: „... egyébként furcsa, hogy maga úgy viselkedik itt, mintha magához tartozna már a szövetkezet is...” És a fiatal tanítónő csakugyan úgy viselkedett. Tántoríthatatla- nul hitt ugyanis abban, hogy a tanító nem húzódhat be az iskola falai közé és nem mondhat le arról, hogy környezetének egyik szellemi vezetője legyen. Ezért sürgette a tanyaközpont megszervezését, az új iskola építését. Kérvényeket írt ez ügyben az illetékeseknek — a kérvényt azonban csak néhányan írták alá a tanyaiak közül. Havonta érdeklődött az illetékeseknél — még csak választ sem kapott a beadványaira. A tanítónő sokszor sírt. sokszor vergődött összetörve, magát már- már tehetetlennek érezve. Aztán egyszer csak megjelent néhány építőmunkás. Végre mégiscsak elkészült az új iskola: széles ablakain betódult a napfény, s feketén csillogott a csigán járó, kettős táblán. — És a tanítónő boldog volt: úgy érezte, hogy csinált valamit és nem élt semmiért... íme, a fiatal tanítónő rövid története. Bizonyára akadnak olyanok, akik ennyiből is ráismernek Molnár Katalinra, a Szent János feje- vétele című Galambos-regény hősére. S bizonyára akadnak olyanok, akik megkérdezik: miért pontosan Molnár Katalin példáját idézzük itt, a pedagógusokról szólva? Hiszen hazánkban ma már nagyítóval kell keresni az elmaradottságnak, a szentjánosi tanyákéhoz hasonló fokát! S ebben igazuk is van: nem ritkaság viszont az az emberi tartás, amely Molnár Katalin szélsőséges esetén keresztül megjelenik. Mert a tanya nem pusztán egy településforma ebben a műben. Életformát is jelöl egyben: a minden közösségtől elszakadt, önmagába zárkózó individualizmus külön világát. Az elmaradottság külső jegyei csak arra szolgálnak, hogy a tudat elmaradottságát megjelenítsék. Éppen ezért a „nem tipikus” tanyavilág sívó homokja messzire nyúlik: ott kísért a tanítónő körül feltűnt pesti filmes házasságot ígérgető, felelőtlen ürességében, az öreg agronómus meghunyászkodó gyávaságában. Jelzi, hogy a homokba fűlt tanyák nyomorúságát — éljen bár a legcivilizáltabb körülmények között — ott hordozza magában minden önmagába zárt, minden közönyös élet, minden céltalanság. S ezzel száll szembe a fiatal tanítónő, akit egyébként sem ész- beii képességei, sem pedig szépsége nem emelt az átlag fölé. Fegyvere egy volt csupán: hiányzott belőle az önmagával való korlátolt, öntelt megelégedettség! Vágyak és akaratok munkáltak benne szüntelen: be akarta tölteni a sorsát. Helyt kívánt állni, bármilyenek legyenek is a körülmények. A cselekvés nyugtalan vágya hajtotta és ezért mindenütt talált tennivalót, javítanivalót. Élete — ha másban nem, hát egy iskola- építésben — célt és tartalmat kapott. Harcában senkinek nem panaszkodott. Összeköttetésekre nem vadászott, szánalomra sem tartott igényt. Saját erejére épített csak: a hittel végzett munkájára. Mint minden igazi pedagógus, úgy élt tehát: példát mutatva ... Káposztás János Kiss AtUlA