Petőfi Népe, 1979. június (34. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-03 / 128. szám

MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET AZ ÖNKITELJESÍTÉS GYAKORLATI HASZNA Pedagógus képzőművészek tárlata A munka fáraszt, a munka pi­hentet. A szellemi feszültséget nem a szellemi restség oldja fel, hanem valami más.-Jól tudják ezt azok, akik megerőltető munkájuk után például kertészkedésben le­lik örömüket, vagy barkácsolnak. Csónakba szállnak és horgászbo­tot fogva lesik a kapást, vagy egyéb hobbit űznek: sportot, kö­zös éneklést, sakkot, vagy egye­bet. Az alkotó ember egészséges harmóniájának megteremtésére törekszenek, ki-ki kedve és haj­lama szerint. A pedagógus munkája nem ke­vés feszültséggel jár. A változó hangulatú, energiájú és életkorú gyermekközösségekhez való ra­gaszkodás, a tanári magyarázat, a fegyelmezés, a kérdezés és vá­laszadás mind-mind igénybeveszi idegrendszerüket. Ha valakinek nagyon szüksége van arra, hogy napról napra újra teremtse nyu­galmát, béketűrését és szellemi frisseségét, hát akkor az a pe­dagogy*. Az újrateremtés pedig az alko­tás egyfajta, nem is mindig köny- nyű módja, Jól bizonyítják ezt a pedagógus képzőművészek ha­.. szerető ítélőm voltál / fel­sőbb egyetemem voltál..írja Ágh István halott költő-bátyja, Nagy László személyét megidézve az 1978 elején kapott egyetlen nagy pofonért. A Mégcsonkább családi kör című vers méltán ka­pott helyet a már több mint egy évtizede rendszeresen, így az idén is kiadott antológiában, amelynek Szép versek címe talán csak a ha­gyomány miatt degradálja az ösz- szegyűjtött anyagot; ugyanis Bata Imre értő, tárgyilagos válogatása élére pontosabb megjelölés ille­nék, mert a közel három és fél száz vers túlnyomó része jó vers. Meg aztán a halottidézéshez, a «iratához a gyászhoz sehogy sem való a szép jelző. Márpedig a könyv nyolcvan költője közül so­kan, pontosabban nyolcán búcsúz­tak »1 verseikben Nagy Lászlótól, mások Déry Tibortól, Berda Jó­zseftől, Kormos Istvántól, Hajnal Annától, Vihar Bélától, Kodolá- nyi Jánostól. A világért sem aka­rom megbántani az emlékek szentségét, de az antológiában mintha túlburjánzana az ajánlott­vers, ami olykor indokolatlannak tűnik. Persze lehetséges, hogy Bata Imre nagyon is tudatosan gyűj­tötte ezeket a verseket csokorba, így is jelezvén a huszadik száza­di magyar irodalom veszteségeit. K sajnálatos tény megdöbbentett szémszerűségében is, amikor a gyományos tárlatai, ahol a közzé­tett művek alkalomról alkalomra arról vallanak, hogy a termékeny szakmai ujjgyakorlatok, az ábrá­zolás mesterségével való kötetlen, szabad játék célszerűen egészíti ki a mindennapok kötött iskolai foglalkozásait. Tizenkettedik alkalommal ren­dezték meg a közelmúltban a pe­dagógus képzőművészek megyei tárlatát. A sok színű, változatos kiállítás ismét egyenletes, színvo­nalas látásmód és ábrázolási kul­túráról tanúskodik. A kecskeméti Megyei Művelődési Központ eme­leti előcsarnokában látható fest­mények. grafikák, kerámiák, ba­tikolt vásznak és fali szőttesek az otthon kiküzdött szabad órák gondűző foglalatoskodásának, szellemi-művészi munkájának ter­mékei. A kiállító közösség többsége ré­gi ismerős. Baloghné Boros Ilona varrott, a gyermekei világban gyökerező faliképéi. Diószegi Ba­lázs zömök férfialakjai. Kovács László fájképei, Klossy Irén toll- rajzai, Palkó József, Schnur Jó­zsef, Szappanos István, vagy Weintrager Adolf képeinek szí­nei, tónusai szinte visszaköszön­nek. így van ez már csak azért is. mert többségük az évek során már kiharcolta magának saját egyéni stílusát, s az ábrázolás ki­könyvespolcról leemeltem a tíz évvel ezelőtt megjelent Szép ver­sek antológiát — a borítólap sok pici ablaka köré oda kell képzel­ni a fekete keretet... Csaknem negyven költő tíz év óta évről évre rendszeresen sze­repel az antológiában, ami termé­szetesen nem lehet szerkesztői szubjektivitás, hanem annak a koncepciónak állandósulása, mely szerint a legsikerültebb versek felsorakoztatása mellett a kötet­nek egyben a költő pályavonula­tainak bemutatása is célja. Az idei kötet legfőbb értékét ezúttal is Illyés Gyula, Juhász Ferenc, Vas István, Weöres Sán­dor versei alkotják? A náluknál fiatalabb nemzedék közül első­sorban Ágh István, Bella István, Csoóri Sándor, Kalász László, Kiss Benedek, Ladányi Mihály, Raffai Sarolta, Ratkó József, Rákos Sán­dor, Serfözö Simon, Szécsi Margit, Tandori Dezső, Utassy József, Ve­ress Miklós versei is rangos ele­mei a kötetnek. A Szép versek válogatásában, szerkesztésében jól érezhető tö­rekvés az is, hogy új arcokkal, új versekkel frissítse az antoló­giát, helyt adjanak a fiatal köl­tők előző évben megjelent leg­jobb verseinek. Joggal kapott helyet az antológiában Nagy Gás­pár, Npilafy Balázs és Pintér Lajos. fejezési eszközei már jellemzik, egyénítik alkotásaikat. örvendetes a tárlat műfaji sok­rétűsége is. Benkőváriné Mészáros Mariann textileket, Prebsné Tus­ka Zsuzsa mázas samott kerámiá­kat, Tóth Gyula domborművet, Marostordai Anna szőtt falisző­nyegeket, Szabó Zsuzsa pedig ba­tikolt kompozíciókat állított ki az olaj, tempera, tus, és aquarell technikával készült képek között. Lehet, hogy a megye sok ezres pedagógus társadalmának csak tö­redékét képviseli az idei tárlat huszonhét kiállítója. Az viszont bízvást hihető, hogy a jelenlegi képviselőknél jóval többen töl­tik hasznosan szabad idejüket. Olyanok is, akik a képzőművé­szettel foglalkoznak, de mások is, akik a szakmájukhoz kötődő ki­egészítő tevékenység egyéb for­máját űzik. A képzőművészeti önkiteljesí­tés gyakorlati haszna kettős. A képek mindenkor visszanéznek azokra, akik létrehozták őket. s ez bizony kevés művészeti ágban van így. Ugyanakkor jelentős szellemi energiákat“képesek éb­reszteni az alkotóban. Ennek pe­dig a gyerekek élvezik előnyét. Szakköri foglalkozásokon, tanórá­kon és az iskolák termékeny al­kotói légkörében. P. M. A költészet napján megjelenő Szép verseket próbaként az el­múlt napokban a megyeszékhely több könyvesboltjában kerestem, hiába. Rengeteget eladtunk, ke­vés van belőle, a könyvhétre újra lesz — hangzott a felvilágosítás, ami megcáfolja azt, hogy kevés a versolvasó. Egy-egy versélményről ugyan kevesebb szó esik, mint filmről, színházi előadásról, vagy a televízió filmjeiről, de ez azért is természetes dolog, mert a vers kellő ráhangolódással kimondja önmagát, s eképpen adja meg belső értékét olvasójának. Nem akármilyen értéket; mert az antológia verseinek jó része az ember, s a világ közötti kapcso­latot, a hit és hitelesség viszo­nyát, a magatartás motivációit elemzi. A gyökeret elérni ritkán és ke­veseknek adatik meg. A lényeg­hez, mint legmélyebb ponthoz való közelítés sem könnyű fel­adat, de a valóság bemutatása másként nem lehetséges. Enélkül felszínesek maradnának a versek is. mint az apró, lényegtelen dol­gaink. A vers feladata, hogy tük­röt és iránytűt adjon a társadal­mi. emberi eligazodáshoz. Az idei Szép versek antológia ezt összes­ségében megteszi, mint külön Illyés Gyula egyik verse is: S aki van, lám, ősi úton is hozzád — / úgy készül: ne hullás-bukás hí­rét / vigye, de azt, hogy holt lá­zári sorsát / betöltvén, buzogva: próba-mélyéből kilép / a Mohács­nép, a Búvópatak ország! Tárnái László TÜKÖR ÉS IRÁNYTŰ Szép versek 1978 Embert formáló hivatás Pedagógusnap. Virágerdőt varázsol ilyenkor a diákok hálája és a szülők figyelme a katedrákra. A pedagógusok — a szülői és a gyermeki köszönet apró figyelmessé­geit kapják sűrítve, együvé vonva. S ez a szerető figyelem, bármi megszokott is egy-egy dolgos ne­velői élet ritmusában — az egyik legszebb juta­lom évi fáradságukért, áldozatos munkájukért. A nevelők türelmes és sokat dolgozó tagjai a társadalomnak. Sokszor szinte erejüket meghaladó munkát végeznek, hiába szabályozta munkaköri kö­telességüket figyelemreméltó szakszervezeti—mi­nisztériumi ajánlás. És nem egy hétig, egy hóna­pig vállalják az élet feszítettebb tempóját, hanem esztendőkön, évtizedeken át. Ezrével dolgoznak az iskolákban, s más i intézmények ben. Legtöbbjük mentes a közönytől, vállalkozik az újra, idejét és energiáját móretlenül adja. Nincs felnőtt, aki valahol, az emlékezet mélyén ne őrizne legalább egy maradandó, kedves és ki­csit nosztalgikus emlékképet tanulmányainak, is­kolájának egyik vagy másik pedagógus egyénisé­géről. Lehet az emlókkóp az első tanítóihoz fű­ződő, lehet későbbi esztendők nagytudású, európai hírű professzorának szavaihoz igazodó. Egy bizo­nyos. A felnőtté, a tisztességes emberré válás, a nevelés útján — nevelőink egyénisége áll. Jóké és még jobbaké; másutt középszerűeké vagy ép­pen kicsiny képeaséguéké és emberségűeké — ki­nek mit adott a szerencséje vagy kevésbé jó sorsa. Nevelnek és alakítanak bennünket, sokszor egé- Sízen az ifjúkor múltáig. Aki avatott ismerője, fel­kent tudója a nevelésnek, érti jobban: örök adós­ságokat, visszakaphatatlan kamatokat gyűjt ez a munka. Pedagógusnak — óvónőnek, tanítónak, ta­nárnak lenni ma sem tartozik a legirigyeltebb foglalkozások közé. S aki távolról pillant csupán e pályára, kevéssé tudja, még kevésbé érti, mi kölcsönzi mégis az új nemzedékek számára a to- borzó varázsát katedrának, a nevelésnek. Talán — az emberformálás öröme. Amit meg­sejt már a főiskolás, a képzős, s amit sejtjeiben hordoz élete utolsó órájáig az igazi nevelő. Tanévet zár nemsokára, alig két hét múlva va­lamennyi iskolánk. Nem könnyű tanévet. S ha felidézzük a korábbi esztendők köszöntőinek sorát, ez a „nem könnyű” kifejezés vissza-visszacseng mindegyikből. Az okok többrétűek. Feltétlenül kö­zéjük sorolandó az az ismeretanyag-módosulás és mennyiségi gyarapodás, amely már esztendőkkel korábban a tantervi, és tananyag-korszerűsítés fo­lyamatának gyorsítására késztette az oktatáspoli­tika irányító szakembereit. De változásokat «ür­ge tett a módszerek korszerűbbé tételének szüksé­gessége, az oktatás gyakorlatibbá tétele, a korit«« történő igazodás megannyi parancsa. Mindez gondokkal, újabb és újabb pedagógiai feladatok. megoldásával jár és járt együtt. Részben máris alkalmazzák iskoláinkban az újabb és korszerűbb tainterveket. Ebben a tanévben kezd­ték meg a bevezetését, folyamatosan az általá­nos iskolákban,, szeptemberben már a gimnáziumok: kerülnek sorra. Megkezdték működésüket — ugyan­csak ebben a tanévben — a szakmunkásképzési célú szakközépiskolák, mely nagy lépést jelent m középfokú oktatás korszerűsítésében. Ez a tanév volt a „vizsgája” a 11 napos munkarend beve­zetésének az általános iskolákban, s a további út kijelölésének. Ami korántsem az utolsó helyre kí­vánkoznék: a most záruló tanévben jelentkezett első, már komolyabban figyelmeztető hatásaival az alakuló demográfiai hullámhegy is — az iskolai diáklétszám gyarapodásával, a váltás, az iskolák „népességi” gondjaival. Utóbbi mindjárt jelzés arra, hogy szeptembertől sem várható könnyebbség közös iskolai dolgaink végzésében. Nem lesz kevesebb a pedagógusok ten­nivalója, és nem lesznek érezhetően jobbak — legalábbis a nagyobb településeken — a tanítás körülményei sem. Tanteremépítési erőfeszítéseLnk csak lassan enyhítenek a — szerencsénkre és örö­münkre — növekvő gyermeklétszám teremtett« gondokon. Az új tantervek életbe lépése és be­gyakorlása is sok-sok újabb teendő forrása. Kísér­letező kedvet és feszítettebb munkatempót, több önállóságot, ugyanakkor a tananyag elvégeztetésé­vel összefüggően még több felelősséget is igényel a pedagógusoktól. Lassan beköszönt a vakáció, megint csak több ezer nevelő segíti majd a szülők munkáját. A nap­közis táborokban, a nyári gyermeknyaralta tápok­nál. sok-sok kellemes és hasznos szünidei foglala­tosság szervezésénél változatlanul nélkülöZhetetle* a jelenlétük. S ők — a több, mint százezer ne­velő — szívesen adják pihenőidejük egy részét i* a gyermekeknek. Nemcsak kötelességből, hanem * hivatástudat nemes indításából. Hiszen az életüta a diákközösségeké is. A gyermekeké, akik az igazi pedagógusnak mindig és mindenkor az élet iga rí értelmét, a hivatás kiteljesedését, a pálya szün­telen örömét jelentik. Amit értük tesznek: meghálálni éa Wagköszönaí sohasem tudják teljesen ... Példát mutatva Itt van június első vasárnapja, a pedagógusnap — köszöntsük hát a nevelők ezerarcú seregét. És hadd köszöntsük ezúttal külön is e hadsereg egyik legfiatalabb ka­tonáját: azt a fiatal tanítónőt, aki néhány esztendővel ezelőtt kapta meg a kinevezését — egy tanyai iskolába. A tanítónő — egy villanytelepi segédmunkás és egy nyomdai be­rakó gyermekeként — jeles ered­ménnyel végezte el annak idején a gimnáziumot és viszonylag sima volt az útja a főiskoláig. Am an­nál göröngyösebbnek, annál pró- bálóbbnak bizonyult a másik, amelyik a homokba fúlt tanyák­hoz vezetett. Mert egy hosszú idő óta érintet­len rezervátum lapult a gidres- gódrös, sártaréjos makadámutak mögött: az utóbbi évtizedek ha­talmas gazdasági változásai ép- pencsak a felszínt borzolták fel itt —, s a felszín alatt, mint hajda­nán, úgy éltek tovább az embe­rek. A tanítónő mosdatlan, pisz­kos gyerekekkel és részeg suhan- cokkal találkozott az omladozó veremházak között. Bárhová ment, orrába csapott a nova bor és a há­zilag készített pálinka taszító sza­ga. Sokat szenvedett ettől a min­dent belengő szagtól és sokat szenvedett a mindent bebugyoláló, vastag, merev csendtől. Ennél többet már csak a csen­det megtörő hangoktól szenvedett. A rózsafűzér csörgésétől, amelyet idős kolléganője morzsolgatott es- telente. A kukoricalevelek zörgé­sétől, amelynek hangját egészen az iskoláig elvitte a könnyű no­vemberi szél, amikor a birkák megrohanták a hatalmas táblákat. A termelőszövetkezet elnökének fakón legyintö hanghordozásától, amivel azt mondta: „...az is ha­szon, ha a birka legeli le azt a tengerit. Kövérek lesznek tőle...” Aztán az elnök gyanakvó hang­hordozásától, amellyel azt mond­ta: „... egyébként furcsa, hogy maga úgy viselkedik itt, mintha magához tartozna már a szövet­kezet is...” És a fiatal tanítónő csakugyan úgy viselkedett. Tántoríthatatla- nul hitt ugyanis abban, hogy a ta­nító nem húzódhat be az iskola falai közé és nem mondhat le ar­ról, hogy környezetének egyik szellemi vezetője legyen. Ezért sürgette a tanyaközpont megszer­vezését, az új iskola építését. Kér­vényeket írt ez ügyben az illeté­keseknek — a kérvényt azonban csak néhányan írták alá a ta­nyaiak közül. Havonta érdeklő­dött az illetékeseknél — még csak választ sem kapott a beadványai­ra. A tanítónő sokszor sírt. sokszor vergődött összetörve, magát már- már tehetetlennek érezve. Aztán egyszer csak megjelent néhány építőmunkás. Végre mégiscsak el­készült az új iskola: széles abla­kain betódult a napfény, s feke­tén csillogott a csigán járó, ket­tős táblán. — És a tanítónő bol­dog volt: úgy érezte, hogy csinált valamit és nem élt semmiért... íme, a fiatal tanítónő rövid tör­ténete. Bizonyára akadnak olyanok, akik ennyiből is ráismernek Mol­nár Katalinra, a Szent János feje- vétele című Galambos-regény hő­sére. S bizonyára akadnak olya­nok, akik megkérdezik: miért pon­tosan Molnár Katalin példáját idézzük itt, a pedagógusokról szól­va? Hiszen hazánkban ma már nagyítóval kell keresni az elma­radottságnak, a szentjánosi ta­nyákéhoz hasonló fokát! S ebben igazuk is van: nem rit­kaság viszont az az emberi tartás, amely Molnár Katalin szélsőséges esetén keresztül megjelenik. Mert a tanya nem pusztán egy telepü­lésforma ebben a műben. Életfor­mát is jelöl egyben: a minden kö­zösségtől elszakadt, önmagába zár­kózó individualizmus külön vilá­gát. Az elmaradottság külső jegyei csak arra szolgálnak, hogy a tu­dat elmaradottságát megjelenít­sék. Éppen ezért a „nem tipikus” tanyavilág sívó homokja messzire nyúlik: ott kísért a tanítónő körül feltűnt pesti filmes házasságot ígérgető, felelőtlen ürességében, az öreg agronómus meghunyászkodó gyávaságában. Jelzi, hogy a ho­mokba fűlt tanyák nyomorúságát — éljen bár a legcivilizáltabb kö­rülmények között — ott hordozza magában minden önmagába zárt, minden közönyös élet, minden cél­talanság. S ezzel száll szembe a fiatal ta­nítónő, akit egyébként sem ész- beii képességei, sem pedig szép­sége nem emelt az átlag fölé. Fegyvere egy volt csupán: hiány­zott belőle az önmagával való kor­látolt, öntelt megelégedettség! Vá­gyak és akaratok munkáltak ben­ne szüntelen: be akarta tölteni a sorsát. Helyt kívánt állni, bármi­lyenek legyenek is a körülmények. A cselekvés nyugtalan vágya haj­totta és ezért mindenütt talált tennivalót, javítanivalót. Élete — ha másban nem, hát egy iskola- építésben — célt és tartalmat ka­pott. Harcában senkinek nem panasz­kodott. Összeköttetésekre nem va­dászott, szánalomra sem tartott igényt. Saját erejére épített csak: a hittel végzett munkájára. Mint minden igazi pedagógus, úgy élt tehát: példát mutatva ... Káposztás János Kiss AtUlA

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom