Petőfi Népe, 1979. június (34. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-01 / 126. szám

1979. június 1. • PETŐFI NÉPE • I

• A kecskeméti Budai úti általános iskolában zömmel tanyasi gyerekek tanulnak. A pedagógusok munkáját televízió. lemezjátszó, vetítőgép és magnetofon segíti. Baloldalt: magnós énekóra a második osztályos tanulóknak. Jobbra: kézimunkázó gyerekek.

TANYASI GYEREKEK

Iskolabuszon

A fürge Ikarusz lépésben araszolja a kilométereket. Nem a sofőr úri kedve diktálja a lassú menetet, hanem a szükség: a legközelebbi megálló alig egy madár-röptényire, s még jócskán van idő az érkezésig. Az utasok között egyetlen sincs, aki szóvá tenné a tempót, többségük az iskoláskönyveket bújja, ami amúgy természetes is, hiszen fél nyolcra jár az idő.

— Tizedik éve vagyok ezen a vonalon — töri meg a motor monoton duruasolását a „pilóta” —, folyton újuló térkép bennem a táj, s vele az emberek. Látja — mutat maga mögé az üléseken helyet foglalókra —, már ezek a srácok sem azonosak apáikkal. Van közöttük nem egy, akinek még „fakarusszal” fuvaroztam apját-anyját az iskolába, mosf őket .viszem: reggel el, délben vissza, akár esik, akár fúj. Nincs még negyven kilométeres sem a kör. A megyeszékhelyről indulok hajn'alban, jószerivel csak a tanítók érkeznek akkorra, s aztán be- kötőútról bekötőútra megállók és felszedem az érkezőket. Tudja, ezek a tanyasi gyerekek különben el lennének zárva az iskolától, ha nem lenne busz. Még így is előelőfordul, hogy egyik-másik elmarad, mert akkora a hó vagy a sár, hogy nem ér idejében a kö- vesútig.

— Meg talán el is alszik...

— Ezerből egy késik el lustálkodás mir‘t Akkor már inkább betegnek gondolom. Errefelé nem divat a henyélés. Ezek a gyerekek szüleikkel ébrednek, s nem maradnak restek hajnalban sem. Errefelé nagyon divat a jószágtartás. Hely van hozzá, a takarmány megkerül a háztájiból, csak dolgozni kell rájuk, és a munkában már ember a gyerek is. Amúgy aludni sem lehetne tőlük! Hát hallott már maga éhes disznót visítani reggel? No, ugye, attól a zenétől nincs nyugovása az embernek. Hát látja, ezek a gyerekek mire a buszhoz kijönnek reggelente, már legalább az itatást elvégezték. A nagyját az idősebbek végzik, de a dologból az apróságoknak is jut.

— Ebben tehát aligha változott sokat a világ maga körül.

— Ebben nem, másban igen. Lássa meg például, hogy mit esznek. Üres kenyeret ma már egynél sem talál. Aztán a ruhájuk. Volt a nagyobbak levetett gönce, most már van új is. És tiszták. Én nagyon hiszek az iskolában, de nemcsak abban, hogy írni-számolni tanítják a gyerekeket, hánem, hogy amúgy ember módon élni is. És az a nagy szó, hogy igényesek lesznek. Ne gondoljon világrengető dolgokra, mert- errefelé a tanyák többségén nics villany, a víz se mindenütt teljesen egészséges, s a bolthoz már mindenképpen gyalog kell megtenni az utat. De azért mérhető a változás. Lehet, hogy nem győzpm meg vele, de csak egy gyereket mutasson, amelyik kócos!

Harsány diadalüdvözlések közepette szállja meg a buszt a következő megállóban ácsorgók népes csapata1. Ki-ki barátja, osztálytársa mellé helyezkedik, és megindul a parttalan locsi-fecsi azokról a rettentő fontos dolgokról, amik a tegnap délutáni elválás óta történtek. A hátsó négyes ülésen egy hely szabad, oda telepszem. Felnőttesen nyújtanak kezet bemutatkozáskor, s ekkénf szabják a szót is.

— Az Ördög-bokorban lakunk — mondja egyikőjük —, onnan a neve, hogy felénk olyan csá- lén nőnek a fák: mindnek formája van, olyan ördög-féle.

A „suliról” kérdve valameny- nyién nagy lelkesedésben törnek

ki. Túlságosan is egyöntetű diákoktól hallani a sok szépet és jót erről az intézményről anélkül, hogy legalább egy kicsit gyanússá ne lenne a dolog. Szavaik nyomán. aztán lassan kikerekedik a mögöttes is: nyolctól egyig tulajdonképpen pihenőn vannak. Előt- te-utána segíteni kell a ház körül.

— A megyeszékhely másik oldalán kollégium van. Nem lenne kedvetek odajárni? Hetente egyszer jönnétek csak haza, az igaz, szombat-vasárnapra, de öt napig csak tanulni kellene.

Mintha ollóval vágnám el vidámságukat, csak úgy az orruk alatt mormogják, hogy az nem jó. Miért, miiért se, arról nem beszélnek. Nem nehéz kitalálni, hogy az otthoni véleményeket próbálják újrafogalmazni, de a felnőttes érvek hamisan csengenek a nyolc-tíz éves gyerekek szájából. Ha szólnak, mostantól életüket dicsérik. Nem kérkedve, inkább öregesen beletörődve. Tudakolom, hányán akarnak továbbtanulni. A kis csapatból kettőnek nincs még terve, három szakközépiskolába menne, a többi szakmát akar tanulni. A válás — ha el is odázódák pár esztendőt —, visszavonhatatlanul bekövetkezni ígérkezik.

Zöttyenve fékez a busz az iskola előtt. Előbb a tanárok kászálódnak le, aztán nagy sóhajtások közepette maguk a diákok. Az udvaron sorba rendeződnek felszólítás nélkül, aztán — bizonynyal jelre, csakhogy kinek a be- intésére azt ngm tudom felfedezni — egyszerre köszönnek:

— Jó reggelt kívánok!

Kezdődik a tanítás. 11

S. I.

Nyitnak a nyári művésztelepek

Ismét sorra megnyitják kapuikat a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének alkotótáborai. A helyi tanácsok támogatásával fenntartott művésztelepek ezen a nyáron 150 képző- és ipar- művésznék, közöttük csaknem 40 külföldi vendégnek nyújtanak lehetőséget nagyobb terveik, elképzeléseik valóra váltásához.

A Siklós-villányi kőbánya Euró- pa-szerte ismert művésztelepén már csaknem két hete dolgoznak az Argentínából, Belgiumból, Csehszlovákiából, Finnországból, Lengyelországból és a Szovjetunióból érkezett vendégek. Június utolsó napjaitól négy hónapon át — ugyancsak Siklóson — ipari formatervezők, belsőépítészek, festők és szobrászok próbálják ki, hogyan hasznosíthatók a beton adottságai az új városrészek hangulatosabbá tételére. Velük egy- időben a kerámiák hasonló célú alkalmazását kutatva keramikusok, építészek kezdik meg nyári munkájukat a romhányi és a pécsi kerámiagyárakban.

A Somogy megyei Nagyatád 16 holdas parkjában a szobrászok, Hajdúböszörményben festőművészek látnak majd munkához. A nyáron megnyílik a salgótarjáni nemzetközi festőművésztelep, a makói Maros menti művésztelep és a zalaegerszegi alkotótábor.

A Lámpáit Zománcipari Művek támogatásával működő mű- vésztelepen — július végétől — két héten át szovjet és magyar művészek dolgoznak majd a kecskeméti Széchenyiváros számára készülő sík és plasztikai műveken.

Képzőművészeti életünk követeiként 21 hazai művész indul dolgozni, tanulni, Bulgária, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Lengyelország és az NDK időszakos alkotótelepeire.

Csehszlovák pártmunkásküldöttség látogatása Baján

A hazánkban tartózkodó Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának négytagú küldöttsége tegnap Bajára látogatott. A delegációt Jutius Varga, a CSKP Központi Bizottságának póttagja vezeti. A küldöttséget az MSZMP Központi Bizottsága ipari. mezőgazdasági és közlekedési osztályának képviseletében Zsuf- fa Ervin kísérte el.

A vendégeket Gál Gyula, a bajai járási pártbizottság első titkára fogadta, majd a pártmunkásküldöttség ellátogatott a Bajai Mezőgazdasági Kombinátba, és a Hosszúhegyi Állami Gazdaságba.

PANORAMA

Vonatok pályája

A vasutak korszerűsítésének, a sebesség növelésének leglátványosabb munkálatai a mozdonyok korszerűsítésére irányulnak. De hasztalan a legerősebb, a leggyorsabban futó mozdony, ha a vasúti pálya alkalmatlan a nagy sebességgel robogó vonatok átbo- csátására. A mozdonyok fejlesztésével párhuzamosan tehát világszerte óriási erőfeszítéseket tesznek a minél stabilabb, biztonságosabb vasúti felépítmény megépítésére. Vasúti felépítményeken mindazt értjük, ami a pályákon a kocsi kereke és a talaj között van: a sínek — a kapcsoló- és rögzítőelemeikkel —, a talpfák, vagy másként aljak, valamint az ágyazat. Egy vonat áthaladásakor a sín egy négyzetcentiméterére

5—6000 kilogrammal nehezedik. Az ebből eredő terhelés a sín széles talpának egy négyzetcentiméterén már csupán 25 kg. A talpfa tovább növeli a felületet és négyzetcentiméterenként 2,5 kilogramm súllyal nyomja az alatta levő ágyazatot. De a lefelé szélesedő k'avicságy is tovább osztja a terhet, úgy, hogy a talajra Végül is mindössze négyzetcentiméterenként 1 kg nyomás jut.

A sínekkel kapcsolatban sokáig legnagyobb gond a hőmozgás volt. Mivel a hőmozgás a hőfok- különbségeken kívül a sín hosz- szával is arányos, ezért régebben rövid, általában 12 méteres síneket használtak. A rövid sínek sűrű hézagain gyakran kap ütést a sín és a futószerkezet is. A hosz- szabb síneken ez ritkábban következik be, ezért a minél hosz- szaöb sínszálak gyártására és lefektetésére törekedtek. Itt azonban nagyobb hézagokat kellene hagyni, ami forgalmi szempontból hátrányos, a következő követelmény tehát e hézagok kisebbítése volt. Nagy jelentőségű volt a sínek hőmozgásának a megakadályozása, sőt odáig jutottak, hogy ma már sokfelé hézagmentes hegesztett síneken roboghatnak a vonatok.

A hőmozgás csökkentése úgy sikerült, hogy a síneket a korábbi megoldásnál szilárdabban rögzítették. A hosszabb síneken olya» korszerű, rugalmlas lekötést alkalmaztak, amely követni tudja a sín mozgását, s ezért nem lazul,' sőt, mozgás közben nem változik a leszorító ereje sem. A rugalmasságot elsősorban acél alátétlemezekkel és rugalmas — gumi vagy műanyag — rétegekkel biztosítják. Erre vonatkozóan magyar találmány is született, ezt alkalmazták például a budapesti földalatti vasútnál is. A leggyorsabb vonatok járta pályákon —. Franciaországban és a híres japán Hokáido vonalon — is hasonló lekötést alkalmaztak.

A korszerű lekötési mód tette lehetővé, a „végtelen”, hegesztett sínek alkalmazását, amelynek a folyamatossága csak ott szakiad meg, ahol a biztosító berendezések miatt a sínek szigeteltek, továbbá a hosszabb hidakon. Ezeken a helyeken azonban a vonatok sebességcsökkentésre kényszerülnek.

• Az új japán vasútvonal a ma legkorszerűbb felépítménnyel készült.

Barangolás Bács-Kiskunban

• Kalocsa irányítása alá tartozó község. Kétezer-százhaazonegy lakosa 3196 hektáron gazdálkodik. A rendkívül érdekes fekvésű település a Vajas-csatorna két partján épült, hat híd köti össze a két partot.

JÚLIUSTÓL NOVEMBERIG A MEZŐGAZDASÁGBAN:

Korlátozás nélkül dolgozhatnak a nyugdíjasok

Az idén is járandóságuk korlátozása nélkül végezhetnek július 15-től november 15-ig a zöldség, a burgonya, a szőlő, a gyümölcs, a dohány és a cukorrépa betakarításában fizikai munkát a nyugdíjasok.

A MÉM-ben elmondták, hogy a mezőgazdasági csúcsszezonban 300—350 ezren dolgoznak majd a földeken. Egyes növények. így például a zöldség, a szőlő, a gyümölcs — betakarításához még hiányoznak a gépi berendezések. — Ezért továbbra is csak

kézi szedéssel boldogulhatnak. Miután fontos ellátási és export érdekek fűződnek ahhoz, hogy ezek időben lekerüljenek a földekről, minden kézre nagy szükség van a gazdaságokban. A minisztérium illetékesei hangsúlyozták: Ezek a munkák nem számítanak be a nyugdíjasok törvényes évi 840, meghatározott munkakörökben pedig 1260 órás foglalkoztatási keretébe. A kedvezmény minden nyugdíjasra, tehát a falvakban élő és a munkában részt venni kívánó ipari nyugdíjasokra is vonatkozik.

Lépésváltás

Ballagok éppen a félegyházi Kiskun Múzeum felé, midőn tőlem úgy 50 méternyire felbukkan ö. A tünemény, a bűbáj, de félre ezekkel az ósdi kifejezésekkel! Szóval nekem szembe közeledik egy ilyen csinibaba, vagy még ^fontosabban oltári csaj.

Az arca alabástrom, a haja mézszínű, és szasszonos, ennélfogva olyaténkép úsznak, siklónak, vibrálnak rajta a fények, mint a neon-reklámújság betűi. A szeme? — hát ami ilyen selymes mézkoronához illő: tengerszemkék. Meg olyan mély is.

Maga a tökély ez a tavasztündér. Kék-fehér-piros csíkozású pulóverben akár a megelevenedett francia Marianne. Vajsárga szoknyáján oly gusztusosán har- mónikáznak a plisszék, hogy már attól táncra perdülne az ember.

De nini, mintha ö is ilyesféle hangulatban volna. A harminc méter úthossz alatt, miközben majdnem összetalálkozunk már, két ízben is furcsácska tánclépést tett. Ahá, most harmadszor csinálja! Persze — lépésváltást művel. Egymagában? Miről képzelődhet, hogy ilyen önfeledten cseréli lépteit? Lám, még a' fejét is félre fordítja. Ügy tartja, mint valamikor mi, a katonaságnál — a díszlépés súlykolásakor. Ni — csakugyan, most tűnik fel, hogy léptei is éppoly „fiúsán" megnyúltak.

Am ez mit sem von le ő-gyö- nyörűségéből, sőt még csábosabb tőle, ahogy hosszú vállszíjon lógó, sallangos bőrtáskája a csípőjét paskolja járása ütemére.

Hopp, négy-öt méter még, s már is túlhalad rajtam. Most meg tisztára az a sejtésem, hogy félbalra fordított arcát, s benne azt a türkizzöld szempárt egyes- egyedül nekem szenteli ezen a napsugaras félegyházi úton. Vagy mégsem? Esetleg bandzsít?

Most már távolodunk egymástól. Kivárom, míg ötöt-hatot koppon táncos lábán a góliát talpú szandál, aztán fordulok meg úgy szemsaroknyi visszasandításra.

A csoda továbbra is tartja a fene egyenletes ritmust, ahol ni, megint lépési vált. De mi a csudának „tiszteleg” még mindig, mintha megbabonázta volna az lit másik oldala?

Mire ezt végiggondolom, ókorra rég tisztázódik a helyzet.

A túloldalon, a virágszigeten innét fess főhadnagy halad délcegen. Eltávolodtak már annyira, hogy pici szemmozdulattal egyszerre tudom tekintetbe fogni a lélegzetelállítóan csinos bakfist, meg a nyalka katonatisztet. Hát persze! Így pompásan lehet látni, hogy a fruska vele igyekszik lépést tartani.

S a katona? Ó — az a büszke hadfi! Csak megy vakon, mértanilag is pontosan egyforma léptekkel, fejét előre szegezve.

Biztosan szolgálatban gyalogol, s esze a parancs teljesítésén jár. Nincs az a földre szállt angyal, aki őt fegyelemsértésre csábíthatná.

Legalább egy kacsintás erejéig engedne a negyvennyolcból az a főhadnagy! Bizonyságául annak, hogy észrevette, milyen hatalmas civilerő menetel vele lépést tartva a békeharc eme sajátos frontján. Egy kacsintás miatt igazán nem omlana össze a béketábor.

Tóth István