Petőfi Népe, 1979. június (34. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-28 / 149. szám

1979. június 28. • PETŐFI NÉPE • 1 SPORT* SPORT • SPOR 1 ATLÉTIKA KSC-fölény a megyei serdülő összetett bajnokságon Szenek Róbert aranyjelvényes szintet ért el • A serdülő „B” kcs. 300 m-es futói a célban. (Banczik István felvétele) Kislányoknak - nyárra Magasított derékrésszel készült kislányru­ha, madeira díszítéssel. Kétrészes húzott szoknyája különböző mintázatú. 'A másik modell, könnyű, sima pamutvászon ingruha, ragián ujjával. Az élénk színű mintás mel­lény jól illik a sima ruhához. Lányoknak ajánlott ünnepi ruháink alap­anyaga pamut. Aprómintás trapéz vonalú batiszt ruha ujja és a szoknya alja fodor dí­szítéssel készül. A másik kislány csíkos al­pesi ruháját fehér madeira gallér teszi ün­nepivé. Szoknyája vágott-húzott fodorral. Háta derékig gombolódik, és csokorra kötött övvel szabályozható a bősége. A napozás aranyszabályai A 71 induló ellenére is cson­kának nevezhető az ez évi me­gyei serdülő „A” és „B” korcso­portos összetett bajnokság, mivel jó néhány fiataf már „kivette” szabadságát, a serdülő „A” kor­csoport legjobbjai pedig az or­szágos középiskolás bajnokságon voltak. így nem csoda, hogy ke­vés versenyző indult a két ver­senyszámban. A teljesítményeket illetően elégedettek lehetünk, mivel az 56 minősíthető eredmény között akadt egy aranyjelvényes szintet elérő. Szenek Róbert megyei csúccsal nyerte az „A” változatú négypróbát. Még tizennyolcán ezüstjelvényes szintet teljesítet­tek. Igazi értékmérő az is, hogy ugyancsak tizennyolcán mostani teljesítményükkel jogot szereztek az országos bajnokságon való in­dulásra, elérve annak nevezési szintjét. A KSC szerepelt most is a legeredményesebben 9 egyéni és 1 csapatszámot nyert meg, meg­előzve a Kun B. és a BSK ver­senyzőit. A dobogós helyezése­ket illetően is ez volt a sorrend: KSC 32, KAC 12, Kun B. 5. BSK 4. Az egyéni teljesítmények közül kiemelkedik az aranyjelvényes szintet teljesítő Szeneken kívül Czanik Éva, aki magasugrásban 158 cm-t ugrott. Garas Ildikó és Poór Erzsébet 800 m-en elért 2:35,0-ös ideje, Könyves T. An­na 80 m gátas eredménye; 13,6 mp, Bagó Beatrix 493 cm-es tá­volugrása, Nagy II. Mária 30 m feletti gerelyes eredménye, Tresz Csaba 11,7 mp-es 100 m-e, Sza­bó József 15,2 mp-es 100 gátas, és végül, de nem utolsósorban ÚSZÁS A Kisdobos Kupa utolsó for­dulóját a lányoknál a KSC „A” csapata nyerte 2180 ponttal, a „B” csapat 1712 ponttal a har­madik, a fiúk „A” csapata 1375 ponttal a negyedik. Zalaegerszegen volt vasárnap az utolsó forduló. Ki kell emelni a lányok „A” csapatát, akik mind a három fordulóban az első he­lyen végeztek, így összesítésben a nemzetközi ponttáblázat sze­rint 6754 ponttal első helyen ke­rültek a decemberi országos dön­tőbe. Dobogós helyezések, fiúk: 100 m mell: 2. Tóth Ferenc (KSC Sí) 1:35,0. 4x200 m gyorsváltó: 3. Havas Endre 11,8 mp-es 100 m-es ideje. Ezután a verseny után szünet lesz július 21-ig, majd a területi versenyek következnek, amelyek­ről remélhetőleg sok megyénk- beli versenyző juthat majd to­vább. Eredmények: (leány ötpróba): 1. Czanik Éva (KSC) 3536 pont­tal. Csapatban: 1. KSC (Czanik, Nagy, Hohn) 8894 ponttal. Négypróba „A”: 1. Olajos Il­dikó (KSC) 2262 ponttal. „B” cs.: 1. Garas I. (KSC) 2539 pont­tal. Csapatban: 1. KAC (Garas, Horváth, Nagy) 7216 ponttal. ,.C” változat, egyéni: 1. Nagy Mária (KSC) 2378. Csapatban: 1. KSC I. (Nagy, Dakó, Károly) 6456 ponttal. KSC Sí „A” (Tóth, Peller, Csen­ged, Szabó) 12:30.0. Lányok, 50 m gyors: 1. Csányi Katalin (KSC Sí) 33,9. 100 m gyors: 1. Molnár Ágnes (KSC) 1:34.9, 2. Zombori Judit (KSC) 1:23,7, 3. Naske Adrien (KSC Sí) 1:30,0. 200 m pillangó: 2. Walter Ildikó (KSC Sí) 3:17,7. 400 m gyors: 3. Csányi Katalin (KSC Sí) 5:48,0. 4x200 m gyors v.: 2, KSC ,,A’ (Molnár, Walter, Zom­bori, Csányi) 11:21,0. Az eredmény a Ragacs Jánosné, Róza Sándor és Jeney István ed­zői kollektíva jó, munkáját dicsé­ri. Serdülő, négypróba „A” válto­zat, fiúk, 1965-ös kcs., egyéni: 1. Szenek Róbert (KSC) 2179 ponttal (aranyjelvényes szintű eredmény.) Csapatban: 1. KSC I. (Szenek, Szabó, Oravecz) 5538 ponttal. „B” változat, 1965-ös kcs., egyéni: 1. Szűcs Csaba (Kun Bé­la SE) 1996 ponttal. 1966-os- kcs.: 1. Váczi Mihály (KSC) 1465 ponttal. Csapatban: 1. KSC (Ha­gel Attila (KSC) 1551 ponttal. „C” változat, 1965-ös kcs.: 1. Vaj- gel Attiila (KSC) 1551 ponttal. 1966-os kcs.: 1. Havas Endre (KSC) 1574 ponttal. Nyolcpróba, fiúk, egyéni: 1'. Vajda Rudolf (KSC) 4455 pont­tal. Csapatban: 1. Kun 'Béla SE (Szabó, Polgár, Tresz) 11 531 ponttal. MA: Eredményhirdetés A Tömegsport Olimpia ver­senysorozatértékelése: Kecskemét, Városi Tanács, díszterem, 15 óra. RÖPLABDA NB II-es női mérkőzés: Kalo­csai SE—H. Auróra SE 3:2 (—9, 6, 9, —12, 4). Bp., 200 néző, ve­zette: Seres, Markó. Kalocsai SE: Szabó, Svéda, Király, La­katos, Gönczi, Kováts. Csere: Téglás, Bárdi, Glonczlik. A ta­vaszi bajnokság utolsó forduló­ján jó játékkal nyert a Kalocsai SE. Lakatos a mezőny legjobbja volt. A napsugár számos előnyös biológiai hatással bír. Közismert példáiul, hogy elősegíti a bőrben a D-'vitamin keletkezését, és ez­által ‘ fontos szerepet játszik a csontok anyagcseréjében. Ezen­kívül azonban serkenti a vérkép­zést is, fokozza az ellenállóképes­séget, növeli a testi és a szel­lemi aktivitást, élénkít, javítja az emberek hangulatát. A kedvező hatások nagy része nem is annyira a fénynek kö­szönhető, mint inkább a benne levő láthatatlan, kis hullámhosz- szú ultraibolya sugaraknak, Ezek okozzák a lebarnulást is. Ilyenkor festékanyag képződik a bőrben, amely azután véd a leégés és a napozás okozta egyéb kellemet­lenségek ellen. A zsíros, patta­násos bőrnek pedig egyenesen gyógyszere a nap. Mindezek mellett a napozásnak is megvannak a magia „arany- szabályai”. A napsugárzás — a látható fény és az ultraibolya mellett — hősugarakat is tartalmaz. Ezek nagyobb mennyiségben ártalma­sak lehetnek, bőrgyulladást, nap­szúrást okozhatnak. A bőrgyulla­dásban — vagy ahogy_ nevezik: a léégésben — az ibolyántúli su­garak hirtelen és tartós hatásá­nak is szerepe van. Nagyon hely­telen ezért mindjárt az első al­kalommal hosszabb időt tölteni a tűző napon. A szervezetnek meg kell adni a lehetőséget, hogy al­kalmazkodjék, hogy a bőrben képződő festékanyag védő hatása érvényesülhessen. Az első napo­zás ezért nem tarthat tovább 10 —15 percnél, és később is csak fokozatosan célszerű emelni az adagot. A reggeli, kora délelőtti nap még nem olyan erős, bar­nító hatása azonban ennek is van. Különösen az érzékenyebb, fehér bőrűeknek tanácsos tehát ilyenkor kezdeni. Igen jó szolgálatot tesznek az újabb napozószerek: a folyékony és aerosolos (spray-) készítmé­nyek, krémek és kenőcsök, ame­lyek visszatartják az égető, ká­ros sugarak nagy részét, míg a barnító sugarakból csak nagyon keveset * szűrnek ki. Használjuk ezeket rendszeresen, de azért ne mértéktelenül! A vastagon fel­kent zsíros kenőcs vagy olaj ugyanis eltörni a bőr pórusait s ezáltal akadályozza a bőrlégzést. Napozás után mindig mossuk le a krémet, mert sok beleragadt port, piszkot tartalmazhat. A korábban oly divatos, ber-‘ gamottos „barnító” készítmények — az előbb említettekkel szem­ben — erősen fokozzák az érzé­kenységet, így könnyen bőrgyul­ladást, égési sérülést okozhatnak. Egyes kozmetikai szereknek is le­het esetleg ilyen 'hatásuk. Stran­doláskor, napozásnál ezért helye­sen tesszük, ha mellőzzük a szép­ségápolás egyéb formáit. Van né­hány orvosság is, amely fényér­zékenységet okoz. Aki tehát vala­miért rendszeres kezelésben ré­szesül, a napozásra vonatkozóan kérjen tanácsot kezelőorvosától. Ugyanez a teendő bőrbetegség esetén. A zsíros, pattanásos bőr­nek például — amint már em­lítettük — szinte természetes gyógyszere a napfény, más bőr­betegségnél viszont kifejezetten ártalmas lehet. Vajon mi a teendő, ha minden óvintézkedés ellenére vagy ép- pen azok elhanyagolása miatt leég a bőrünk? A legfontosabb természetesen az, hogy óvakod­junk a további napozástól. Azt égő, húzó érzést úgy csökkent­hetjük, ha hűtjük a bőrt, akár egyszerű vizes borogatás alkal­mazásával. Hólyagos égés, hő­emelkedés vagy láz esetén min­denképpen célszerű orvoshoz fordulni. A tűző nap általános rosszal­lóiét is okozhat. A meleghez ugyanis a szervezet párologta­tással, izzadással, a hőleadás nö­velésével alkalmazkodik. Gyor­sul a szívműködés, fokozódik a vérkeringés, szaporábbá válnak a légvételek, s mindez — bizonyos határon, túl — komoly megterhe­lést jelenthet. Nehezebben alkal­mazkodnak az effajta megterhe­léshez a kismamák és az idős emberek. Ök tehát ne napozza­nak! A nyári nagy melegben inkább a kora délelőtti és a késő délutáni órákat töltsék a szabad­ban, akkor is lehetőleg félár­nyékban tartózkodjanak. Más okból, de ugyancsak ki­sebb a tűrőképessége annak, aki magas vérnyomásban, szívbeteg­ségben, pajzsmirigy-túlműködés- ben vagy idült légzőszervi meg­betegedésben szenved. Az erős, verítékezéssel járó víz- és sóvesz­teség pedig a vesebetegek szá- ' mára jelenthet veszélyt. Ezekben az esetekben az orvos általában tiltja a napozást, és a tilalmat nagyon kockázatos dolog meg­szegni. Teljesen egészséges embernél is felléphet azonban rosszullét, ha például elalszik a napon. A fejet és a tarkótájat közvetlenül érő sugárzás az agyhártya izgal­mi tüneteit válthatja ki, fejfá­jást, fülzúgást, kábultságot, hány­ingert okoz. Az ilyen rosszullétet nevezzük napszúrásnak. Enyhébb esetben a bőr hideg vízzel való lemosása, a fejre helyezett hűvös borogatás és alkoholmentes, hűs ital fogyasztása segít a bajon. Ha a rosszullét súlyosabbnak látszik vagy nem szűnik, akkor haladék­talanul forduljunk orvoshoz. A napszúrás egyébként a fent is­mertetett szabályok megtartásá­val, mértékletes és fokozatos na­pozással elkerülhető. MAGYAll KEZDEMÉNYEZÉS Gyermekévi világ-sakkszimultán Magyarországi kezdeményezésre, nagyszabású gyermekévi akcióra készül az ESLI, az eszperantó nemzetközi sakkszövetség. Nagymesterek és mes­terek részvételével világ-sakkszimultánt hirdet gyermekek számára, s ezzel a fiatalok tízezreinek kíván maradandó élményt nyújtani. Dr. Németh József, a magyar és a nemzetközi eszperantó sakkszövetség elnöke a többi között elmondta, hogy a versenyre 1979. november 18— 25-e között kerül sor. A nemzetközi szövetség há­romnyelvű felhívásban fordult az egyes országok sakkszövetségeihez, sakkozóihoz, hogy csatlakozza­nak az akcióhoz: adjanak szimultánokat a fiatalok­nak. Kérik az ifjúsági szervezeteket, iskolákat, esz­perantó csoportokat, a napilapok, folyóiratok, rá­diók és televíziók szerkesztőségeit, s természetesen a sakkozókat, hogy minél nagyobb számban ve­gyenek részt a mozgalomba'n. segítsék, rendezzék a nagy világ-sakkszimultánt. A felhíváshoz való csatlakozást a következő táv- * irati címen lehet bejelenteni: Eszperantó Sakk, Kalocsa, H—6300 (Hungario). Levélcím: dr. Németh József, ESLI-elnök. Kalocsa, H—6300 (Hungario). Egyébként már eddig csehszlovák, dán, bolgár és magyar sakkozók — köztük tizenegy mester és öt nagymester — jelentették be, hogy részt vesznek a gyermekévi sakkszimultánokban. Várhatóan csak Bács-Kiskun megyében több mint száz rendezvény lesz, ,s Tolna megye is hasönló méretű akcióra ké­szül. Dobogós helyezés a Kisdobos Kupában MAI MŰSOR TELEVÍZIÓ IC.30: Hírek. 1C.3S: Sivatagban, őserdőben. Len­gyel Ifjúsági film. II. rész. (Ism.) (Színes) 18.03: Telesport, 18.30: Keresztül kasul Bulgárián. A Horizont szerkesztőség műsora. (Színes) 18.00: Reklám. 11.10: Esti mese. 18.20: Tévétorna, (Színes) 20.00: Rusticug Imperans, avagy András kovács királysága. Tévéjáték. (Színes) 20.31: Hajtás! Dokumentumfilm. (Színes) 21.40: Családi kör. Szülők, neve­lők műsora. 22.30: Tv-hlradó 3. (Színes) 2. MŰSOR: 20.00: Az 30 fontos bankjegy. An­gol tévéfilm. (Színes) 20.50: Odüsszeia. Bolgár rajzfilm. (Színes) 21.00: Tv-hlradó 2. (Színes) 21.20: Kertészkor. (Ism.) 21.33: Szemle. Társadalomtudo­mányi Körkép. 22.25: Reklám. KOSSUTH 8.27: Mario Del Monaco könnyűzenei felvételeiből 8.43: Szerpentin. A Tudományos Szerkesztőség órája 9.44: Muzsika Zsuzsika mesél. Végh György összeállítása. 10.05: Hobby-Domlno. így gondozd a kutyádat 10.35: Gluck: A rászedett kádl. Egyfelvonásos opera 11.24: Népi ellenőrök vizsgálták. Nagy Izabella műsora. 11.39: A sziget. Robert Merle regénye rádióra. XII. rész 12.35: Szilágyi Domokos: Tengerparti lakodalom. Koczkás Sándor könyv­szemléje. 12.45: Zenemúzeum 14.18: Mindenki könyvtára. Barabás Tibor: Napóleon foglya. 14.48: Bordalok — operettekből 15.10: Dalok a háború ellen 15.28: Robin Hood. Angol nép­ballada. V. rész 15.43: Tanár úr kérem. Irta: Karinthy Frigyes. A vésztanács. 16.05: A Zrínyi Miklós Katonai Akadémia fúvószenekara Játszik 17.07: Körmikrofon, Mester Ákos és Vértes Csaba vita- műsora. 17.32: Svéd Sándor» emlékezünk 18.12: Hol volt, hol nem volt . .. Pityóka Iskolába megy. Móricz Zslgmond meséje 19.15: Az Ifjúsági Rádlószlnpad bemutatója: A terasz. Odze György rádiójátéka 19.47: Bemutatjuk új felvé­teleinket 20.14: Az Állami Népi Együttes felvételeiből 20.52: A Magyar Rádió sanzon­pódiuma 21.40: Adottságok — lehetőségek. A Hajdúszoboszlói Állami Gazdaságban. 22.20; Kína 30 éve 22.30: Zenekari muzsika 22.50: Metronóm. Gazdaság­politikai magazin (Ism.) 23.10: A zenekari muzsika folytatása 0.10: Magyar Csaba tánc­dalaiból. Az Expressz- együttes játszik. PETŐFI 8.05: Verbunkos muzsika Közben: 8.20: Tíz perc külpolitika 8.33: A verbunkos muzsika című műsor folytatása 9.05: Slágermúzeum (Ism.) . 10.00: Zenedélelőtt 12.33: Mezők, falvak éneke 12.50: Kapcsolás a pécsi stúdióba. A Zseltc új arca 13.26: Gyermekek könyves­polca 13.31: 14 perc dzsessz. A mikrofonnál: Gonda János 14.00: Válogatott perceink. Válogatás a múlt hónap­ban elhangzott legsikere­sebb aktuális műsorokból. 18.35: Idössbbek hullámhosszán. Dallamok, emlékek. (Ism.) 17.30: Segíthetünk? Az Ifjúsági Rádió műsora 18.33: Hétvégi Panoráma. Ajánlóműsor sok1 muzsikával. 19.35: Slágerlista 20.33: A 04, 05, 07 Jelenti... Balesetek, tűzesetek, bűn­ügyek. (ism.) 21.05: Sedlánszky János műsora 22.15: Tánc/.ene. A Hamburgi Rádió Is átveszi. 22.45: Operettdalok. Muzeális felvételeinkből. Elisabeth Schumann énekel. 23.15: Nótacsokor 3. MŰSOR 8.08: Barokk muzsika — magyar előadóművészek tolmácsolásában. 9.00: Lortzlng operáiból 9.43: Romantikus szerzők művel 11.05: A zeneirodalom remek­műveiből (ism.) 12.02: Operarészletek. Donizetti: Lammermoorl Lucia. 13.07: Budapesti Kamarakórua Napok a Zeneakadémia kistermében. II. rész 14.00: Operettrészletek. Plan- quette: A cornevllle-l harangok. 14.23: Zenekari muzsika 16.00: Zenei lexikon „Makóm” 16.20: Fiatalok Fertődön. Riport 16.50: Ötórai tea 18.00: Külpolitikai dokumentum­műsor 18.30: Choptn-noktürnök. Artur Rubinstein zongorázik. 18.43: Fekete Arrlka zenéjéből. XXIX. rész 19.05: A párduc. OJdovln Cend mongol tró elbeszélése 19.20: A Magyar Állami Hang­versenyzenekar hang­versenye a zeneakadémia nagytermében. 20.36: Bécsi klasszikus kamara­zene 22.00: Operarészletek. Mozart: Don Juan. 23.00: Dzsesszfelvételekből 1————

Next

/
Oldalképek
Tartalom