Petőfi Népe, 1979. június (34. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-23 / 145. szám

« • PETŐFI NÉPE • 1979. június 23. M ÍR II El 0-1. A POLITIKAI OKTAT.-VS HATASi4ff3$(¥ Tapasztalatok a Kecskeméti Konzervgyárban Csaknem ezren vettek részt a Kecskeméti Konzervgyár dolgozói közül az idén politikai oktatásban. Első hallásra ez olyan nagy szám, hogy egy kívülálló könnyen megkér­dőjelezhetné a tanulás hatékonyságát. Még akkor is, ha a részvételi arányt átlagosan csak 85 százalékosnak vesszük, hiszen ez esetben is több mint kilencszázan voltak ott rendszeresen a tanfolyamokon. Természetesen mindjárt másként vetül a kép, ha azt is számításba vesszük, hogy a politikai tömegoktatást több mint 40 külön­böző tanfolyamon bonyolították lé. Emellett azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy ebben a munkában nem maradt magára a gyári pártbizottság. A Társadalmunk kérdé­sei című tanfolyamokat ugyanis 28 csoport­ban 693 hallgatóval a szakszervezet, hét egyéb témában pedig 120 résztvevővel a KISZ-szervezet rendezte az üzemi pártbi­zottság elvi segítségével. A párt által szerve­zett 10 politikai tanfolyamra 150-en jártak, közöttük száz párttag. • Nagy sikere volt legutóbb a Tudomány és Technika Házában an­nak a kiállításnak, amelynek keretében a közönség ízelítőt kaphatott Réthy Aladár muzeális értékű gyűjteményéből. ALTATÓGÉP, BÁBATÁSKA Egy érdekes gyűjtemény A hallgatók kiválasztása Mint az eddigiekből is világo­san kitűnik, a jelentős kecskemé­ti élelmiszeripari üzem egészét át­fogó politikai képzésről, illetve , évről évre ismétlődő továbbkép­zésről beszélhetünk. Kalmárné Csorna Erzsébet, az üzemi pártbi­zottság mellett működő agitációs és propagandabizottság vezetője erről így beszél: — Ami a tanulásban részt vevők létszámát illeti, nyilván még több lehetne, ha a konzervgyár dolgo­zóinak zöme nem nő lenne. Na­gyon sok ugyanis a gyes-en levő kismama. A magam részéről nagy­ra értékelem a szakszervezeti és a KISZ-oktatás eredményeit, mégis inkább a pártoktatásról sze­retnék szólni. Nem akarom a tíz pártoktatási tanfolyamot felsorolni, csupán azt említem meg, hogy mindegyikre gondosan, a képesség, a munka­kör, a képzettség szerint javasol­tuk a résztvevőket. Az alapozó tanfolyamra elsősorban olyan fia­talokat szerveztünk be, akikkel valamilyen meggondolásból fog­lalkozni kívánunk. Az egyik — aki ide járt — például rövidesen párttag lesz. A gazdasági, mun­kahelyi, tömegszervezeti vezető­ket, szakszervezeti bizalmiakat pe­dig ezúttal a Kulturális kérdések tanfolyamára iskoláztuk b» Hasonlóan nagy gondot fordított az agitációs és propagandabizott­ság az emelt szintű tanfolyamok, valamint a marxista—leninista középiskola szervezésére. Emellett a marxista-leninista esti egye­temre és szakosítójára is járnak tízen. — Mindezek alapján sikeres ok­tatási évet könyvelhet el a kon­zervgyár üzemi pártbizottsága. Minek tulajdonítja az elért ered­ményeket? A propagandista — Más a politikai oktatás, és más az állami oktatás. A politikai tanfolyamok szervezésénél már az előkészítésre is nagyobb gondot kell fordítani. Nem mindegy, hogy, ki milyen tanfolyamra kerül. Ne­künk sikerült olyan csoportokat létrehozni, amelyek hallgatói azo­nos képzettségűek. Ennek tulaj­donítható, hogy a foglalkozáso­kon akítvak voltak, szívesen szól­tak a témához, s fejtették ki vé­leményüket is. Természetesen sok függ attól, milyenek a propagandisták, a tan­folyamok vezetői. Politikai tárgy­ról lévén szó, döntően fontos fel- készültségük, előadói készségük. Színesebben, érdekesebben kell tudni beszélniük, mint például egy matematikatanárnak. Szerencsé­re előadóink közül négyen egye­temet, főiskolát végeztek, öten érettségiztek, egy végzett csak 8 általános iskolát, de az is nagy tapasztalattal, rátermettséggel ve­zeti a foglalkozásokat. Azután az is jó módszernek bizonyult, hogy nem változtatunk, évek óta azo­nos szintű, illetve témájú okta­tással bízzuk meg a propagandis­tát. — Többször szó esett arról, hogy eredményes volt a konzerv­gyár párt- és tömegszervezetei ál­tal szervezett politikai oktatás. Ügy gondolom, nem könnyű le­mérni ennek hatását. A politika az ember legbensőbb gondolatait, a tudatát, a világnézetét érinti. Az is igaz viszont, hogy cseleke­detei rugójává is válik. Mérlegel­hető-e ilyen szempontból az ered­mény? — Ezen már magam is sokat gondolkoztam. Mérlegre állítani ilyen szempontból senkit sem le­het. Tapasztalataim szerint azon­ban a politikai oktatás hatása kinél rövidebb, kinél hosszabb távon mégis érzékelhető. Politikai érettség Ha hosszabb időn át figyeljük azokat, akik politikailag képezik magukat, észrevesszük rajtuk a változásokat. Könnyebben még- ér tik a körülöttük folyó napi ese­ményeket, jobban látják az ösz- szefüggéseket. Ma már a politika beletartozik az általános művelt­ség fogalmába, szerves része an­nak. Egyetlen munkahelyet sem tudok elképzelni, ahol csak a munkáról esik szó. A gépsorok mellett is így van ez. Nem mind­egy tehát, hogy miről és hogyan beszélgetnek. A dolgozók — és ez örvendetes — figyelemmel kísérik a világ politikai és gazdasági vál­tozásait. Tudják ma már, hogy ennek hatásait mi sem kerülhet­jük el. Politikai érettségüket bi­zonyítja, hogy ezt nem sorcsa­pásnak tartják és megértik, hogy csak cselekvőén, jobb termeléssel lehet csökkenteni ezeket a kívül­ről jövő hatásokat. Tapasztaljuk a különböző vál­lalati fórumokon is a politikai műveltség növekedését. A felszó­lalók nem egyedi problémákkal foglalkoznak, mint régebben, ha­nem érdemben igyekeznek hozzá­szólni még a magasabb szintű gazdasági kérdésekhez Is. Véle­ményt mondanak és sok hasznos termelést segítő javaslatot tesznek elsősorban saját munkaterületük­re vonatkozóan. Hatással van a politikai kép­zettség emelkedése a szocialista brigádmozgalomra is. Talán apró­ságnak tűnik egyszerű példám, de ma már a brigádok nem egy-egy könyv elolvasását ajánlják fel, hanem a brigádtagok belépnek a könyvtár állandó olvasói közé. Elmondhatom, s erre sok példát tudnék felsorolni — mondotta vé­gül Kalmárné —, hogy azok kö­zül, akik nem is olyan régén a politikai műveltség első lépcsőfo­kára felléptek, sokan általános műveltségüket is igyekeztek gya­rapítani. Közülük pedig többen — akár szakmai, akár politikai téren — magasabb szint elérésére törekednek. Nagy Ottó A gyümölcsösök telepítésének irányelvei A gyümölcsültetvények országos méretű rekonstrukcióját tájékoz­tató Adatokkal segíti a most meg­jelent Ma újdonság, holnap gya­korlat című sorozat legújabb tag­ja. A könyv egyik érdekessége, hogy nem általánosságban, ha­nem gyümölcsfajtánként és ül­tetvénytípusonként részletezi az állami támogatás különböző for­máit. A továbbiakban új fajtákat, telepítési rendszereket, a vízgaz­dálkodás, a termékenyülés, a gyümölcshozam mennyiségi és minőségi kérdéseit, a szedés, a betakarítás problémáit tárgyalják # a szerzők. Az országos méretű munkaerő­gazdálkodás gondjain segít, a gépi betakarítási módszerek és az erre alkalmas ültetvénytípusok formáinak ismertetése. A rekonstrukció célja nemcsak a frissgyümölcs-ellátás javítása, hanem a külöböző iparágak, a konzerv-, a hűtőipar minőségi Negyvenhat esztendeig és száz napig szolgálta a magyar egész­ségügyet dr. Réthy Aladár, a je­lenleg is Kecskeméten élő nyug­díjas kórházi főorvos. Ám most nem ilyen jellegű munkáiról, ér­demeiről akarunk szólni. Hanem airól a gyönyörű szenvedélyéről, amelynek nyomán egy különös és muzeális értékű orvostörténeti gyűjtemény jött létre. A legalább ezer darabból álló gyűjtemény megfelelő elhelyezésre, és azt kö­vetően szakszerű feldolgozásra vár. • A hetvenöt esztendős főorvos hat év óta nyugdíjas. Kecskeméti lakásán ismerkedünk kedvenc tár­gyaival. „Ezt nézzétek meg!” — mondja, és mutat egy kétszáz év­vel ezelőtt készült orvosi könyvet. Aztán mutat egyéb érdekessége­ket is, valóságos művelődéstörté­és mennyiségi igényeinek kielé­gítése. A leírtak alapján, nélkülözhe­tetlen irodalma a kertészmérnök­nek, üzemszervező agronómusnak, ültetvénytervezőnek. Szőlészek zsebkönyve Mindenki szereti, ha kérdéseire gyorsan és röviden kap választ a zsebkönyvböl. Ez a megnevezés is utal arra, hogy a szerző, Oláh László a szőlőtermesztés techno­lógiai és gazdaságossági kérdései­re röviden és összefogottan vála­szol. Segíti a lehetőségek megválasz­tását, a döntés meghozatalát, kü­lönösen a telepítés, a metszés, a növényvédelem, a tápanyag-után­pótlás kérdéseiben. A hagyomá­nyos és a legújabb szőlőfajtákról és fajtajélőitekről értékelő aján­lást ad. A zsebkönyv a nagyüzemi szak­embernek és a kistermelőnek egyaránt, a termesztés közben felmerülő napi kérdéseire vála­szol. net! kuriózumokat. Néhány példa: 1790-ben Pozsonyban kiadott szláv grammatika, a híres Bernolák munkája; a Magyar jog című kö­tet 1734-ből; Kozocsa Tivadar Ál­lattan című könyve, csaknem százéves; gyógyszerészeti szak­könyv a tizenkilencedik század elejéről stb. Ám nemcsak könyvek vannak ebben a lakásban. Száz-, kétszáz, sőt háromszáz éves népi edények, múlt századi sterilizáló készülék, régi orvosi táska, öreg faliórák. (Van amelyik csaknem másfél méteres.) És bekötött orvosi folyó­iratok, egészségügyi érmék, pla­kettek, de még kampós juhászbo­tok is, meg szépen muzsikáló fest­mények. * — Mióta gyűjti ezeket a tárgya­kat? — Tizenkét esztendő óta. — Hogyan kezdődött? — Fájt a szívem, amikor azt láttam, hogy szerszámokat, orvo­si berendezéseket megrongálnak, megsemmisítenek a selejtezés után. Ha ilyet láttam, és megte­hettem, magamhoz vettem, meg­szereztem a tárgyat. Aztán ez a gyűjtőszenvedély egyre elhatal­masodott bennem. — Ügy tudjuk, nemcsak itt a lakásán, tartja a gyűjteményét. — Hogyne. Négy különböző he­lyen. Folyosókon, szárítóhelyisé­gekben. Ez a legnagyobb fájdal­mam. Sem rendszerezni, feldol­gozni nem lehet a gyűjteményt, sem pedig megvédeni az időtől, a romlástól, rongálástól. * A Széchenyiváros egyik lakóhá­zában, két szárítóhelyiségben ful­ladozunk a portól, melegtől. Egy­más hegyén-hátán az évek alatt összegyűjtött egészségügyi, orvos- történeti tárgyak, eszközök. Van itt szinte minden. Egy szempillantás elég arra, hogy ezt felismerjük. „Ez a legújabb szerzemény — mutat egy igen furcsa tárgyra —, rövidhullámú egyszikrakörű ké­szülék, sugárzásra”. Aztán egy másik darabra mutat: „Ezzel még dolgoztam”. És hozzáteszi: „A mostaniák sokkal modernebbek.” Van itt százharminc éves ke­resztelési okirat, bekeretezve. És sok mikroszkóp. Van alapanyag­KÖNYVESPOLC AHtóÁT***:?*’ • Dr. Pataki Zoltán egykori se­bész főorvosnak annak idején szanatóriuma volt Kecskeméten. Akinek 1919-ben szerepe volt itt a haladó erők oldalán, annak a portréját is őrzi a gyűjtő. • A zsúfolt raktár egy részlete. Viszonylag tűrhető helyzetben, polcokon várják „sorsuk jobbra fordulását” a régi mikrószkópok. csere-vizsgálathoz használt masina. És bábatáska, sebész zsebtáska, mandulafogó, lábhajtá­sos fogfúrógép, galván farádozó ké­szülék, szemészeti vizsgáló eszköz, altatógép, analitikai mérleg, víz­hűtéses röntgen, tüdőtöltő készü­lék, fektető asztal, ósdi kvarclám­pa, stb. És van orvosi mérleg­szék, szanitéesapka, tüdőkapaci- tás-vizsgáló készülék, meg annyi minden még! * Dr. Réthy Aladár távol innen. Mezőnyéken született. Csaknem félszáz évvel ezelőtt azonban Kecskemétre került, s végleg itt­ragadt. Nem bánta meg, teljes életet mondhat a magáénak. S ehhez a sokoldalú orvos-egészség­ügyi munkáján kívül az is hozzá­járult, hogy 'ennek a szép szen­vedélyének is élhetett, s élhet. Éppen azért emlegeti jó szívvel, elismerő szavakkal azokat, akik időnként egy-egy feleslegessé vált tárgyat, orvosi műszert stb. fel­ajánlanak neki, gyűjteménye gaz­dagításához. Annak meg különö­sen örülne, ha végre megfelelő raktározási és kiállítási lehetősé­ge is lenne. Megérdemelné. <3 is, meg az ügy is. Varga Mihály FÖLDES ANNA: így élt Móra Ferenc (10.) A XX. század kezdetén Szeged — a főváros felől nézve — vidék, és egy „szegedi illetőségű könyv már előre fitymáló mosolyt csal — Mikszáth Kálmán szerint — a kritikus ajkakra”. De annak aki Félegyházáról érkezik: Szeged nyüzsgő, irodalmi és szellemi éle­tet élő metropolis. Mikszáth, Tö­mörkény, Gárdonyi Géza, Juhász Gyula, Sebők Zsigmond fogadott szülőföldje, átmeneti vagy végle­ges állomáshelye. Valami kü­lönös kulturális éhség támadt akkoriban a városban, amely évi 10—15 könyv kiadására vállalko­zott, s ez jobbára el is fogyott a pártoló közönség körében. Egyesztendős sem volt még az árvíz idején a város első napi­lapja, amely Mikszáth Kálmán országos figyelmet ébresztő árvízi tudósításainak helyt adott. )(A majdnem húszesztendős múltra visszatekintő Szegedi Híradó egy ideig hetente kétszer, majd há­romszor jelent csak meg, és a Napló versenye késztette rá, hogy hamarosan ugyancsak napilappá legyen.) 1878. július 28-án indí­totta el politikai, közgazdasági és irodalmi napilapját, a Szegedi Naplót Enyedi Lukács. Se szóra­koztatásnak, se üzletnek, hanem históriacsinálásnak — a kormány megbuktatására szolgáló ellenzéki fegyvernek — tekintette a szer­kesztőség a lapcsinálást. S hogy ezt a fegyvert a haza és a város érdekében ededményesebben for­gathassák, két esztendő után a „közjogi ellenzék lapjaként” in­dított Napló a radikálisabb, ma­gát a kossuthi hagyományok le- téteményésének valló Független­ségi Párt szócsöve lesz. Az új, haladó program meghirdetésével együtt a szerkesztőség azt is ol­vasói tudomására hozza, hogy „akik nem értenek egyet a Sze­gedi Napló politikai hitvallásával, azok a kiadóhivatalban visszakap­hatják előfizetési díjukat”. Az eltelt esztendők során nem­csak a lap programja, de formá­ja, arculata is változik. Terjedel­me megnő, munkatársai gárdája kibővül. 1902-ben, amikor Móra Ferencet befogadta a Napló-csa­lád, Kulinyi Zsigmond volt a lap főszerkesztője. A lap kormány- rúdjánál pedig Békefi Antal, Sze­ged irodalmi életének egyik leg­tevékenyebb szervezője állt, aki írói álmairól bölcsen lemondva a helyi sajtó újságszerűvé alakítá­sára fordította minden erejét, és tehetségét. (Kezdő újságíró korá­ban ő írta az első riportot a Sze­gedi Naplóba, szerkesztő korában ő teremtette meg a lap eleven, friss riport- és információs ro­vatát, ő töltötte meg a való élet pezsgésével a hasábokat.) Békefi az első percekben maga sem tudta, milyen munkára fog­ja a poétalelkű új munkatársat. Végül is, hogy hasznos munkát végezzen, no meg a poétaságból is kigyógyuljon, a közigazgatási rovatot bízták gondjaira; hadd elemezze, bírálja, csipkedje a lap hasábjain a közigazgatás avult gépezetét, nyikorgató bürokratá­kat. (Innen is eredt Móra Ferenc Békefi adta álneve — a Csipke.) A közigazgatási rovat gondja mel­lett rá várt a szerkesztőségi gáz­lámpák meggyújtása és az Olüm­posz söprögetése is. Így hívták egymás között a munkatársak a dilettáns költők és szép lelkű ol­vasók megnyugtatását célzó szer­kesztői üzenetek megszövegezését. Mindezért valóban nem volt sok az Engel Lajos megajánlotta száz­koronás havi fizetés. Jól tudta ezt Békefi, s hogy Mórába — majd pedig az évek során belépő, min­denkori legfiatalabb munkatárs­ba — lelket öntsön, bátorítóan tette hozzá, mikor új asztalhoz vezette: — Hm, nem sok fiam, de pótol­ja az a tudat, hogy ennél az asz­talnál írta halhatatlan remekeit Mikszáth Kálmán! Az ifjú hírlapíró ezért is, má­sért is nagy becsben tartotta a tintapecsétekkel patinázott ódon asztalát. Hogy is ne tartotta volna, hiszen ez volt a legelső író­asztal, amivel életében közelebbi ismeretséget kötött. Odáig csak szűcsasztalon, faragószéken, kút- perem deszkáján, láda tetején művelte az irodalmat. És a hal­hatatlan előd nimbusza még ér­tékesebbé tette a recsegő jószágot. Még akkor sem akaródzott tőle megválni, amikor már a rangban utána következő százkoronás fia­tal munkatársnak jutott volna az illetménykiegészítő legenda, A megbecsülés jelének érezte azt is, hogy a szerkesztő szigorá­ról, javító szenvedélyéről híres Békefi Antal az ő kutyanyelveit — hosszában félbevágott, gyöngy­betűkkel telezsúfolt kéziratpapír­lapokat — kezdettől változtatás, javítás nélkül küldte a nyomdá­ba. Ugratták is érte később a kol­légák, mert elárulták, hogy Béke- finek nemigen volt ideje, türelme az ő híresen olvashatatlan hierog­lifáihoz, ezért többnyire olva- satlanul küldte kéziratát a nyom­dába. Lippay nyomdászmester vi­szont patikusokat megszégyenítő biztonsággal igazodott el azon is. És olyannyira megszerette Móra szerkesztő úr írását, hogy húsz évig magának tartotta fenn sze­désre ezeket a gyöngybetűsnek látszó, valójában rejtvényektől hemzsegő, gyönyörű kutyanyelve­ket. Móra Ferenc hetek alatt meg­melegedett, barátokra lelt a szer­kesztőségben. Máris úgy érezte, hogy a Naplónál megtalálta, meg­teremtette azt az egzisztenciát, amelyre családot alapíthat. Véget ért hát az ötesztendős mátkaság. Az első fizetésemelés napján el­ment a távirat Walleshausen Ilon­kának: készüljön a lakodalomra. 1902. július 14-én a félegyházi öregtemplomban, a Napló egész munkatársi gárdájának jelen­létében esküdtek egymásnak örök hűséget. Szerény volt a la­kodalom, Félegyházától a szegedi Fodor utcáig tartott a nászút. És mégsem volt ez akármilyen es­küvő: a Szegedi Napló külön számban gratulált a vőlegénynek. („Egyes szám ára: Barátság. Mun­katársak: Jóbarátai” — ezt olvas­hatjuk a Házassági Folyóirat „el­ső és utolsó számának” fejlécén. És a legelső jókívánság szerzője: Tömörkény István.) Kacsalábon forgó palotát nem ígérhetett Móra választottjának, csupán két bérelt szobácskát egy Fodor utcai házban, annak is csak a hátsó fertályában. „De még konyhát is adtak hozzá, s azt is a két szoba közé tették — emlé­kezik vissza —, ami azért volt na­gyon célirányos beosztás, mert így sokkal egyenletesebben lehe­tett fűteni a központi étel gőzzel.” Aki meglátta a szélső szobában a két konyhaszékre helyezett nyújtódeszkát, bizony nem gon­dolta volna, hogy egy valódi kor­mányfőtanácsos íróasztalát látja. Pedig a gazdája — mint később megjegyzi — büszke volt rá, hogy a Napló vezércikkírójaként innen osztogatta a kormánynak a fő tanácsokat... De azért akadt még a vezér­cikkírásnál is kedvesebb munká­ja. Alighogy megmelegedett a szerkesztőségben, máris népszerű új rovatot teremtett, amelynek a „mindennapi élet szolgáltatta az anyagát” — máról holnapra. Ez­ért is lett a kifogyhatatlanul gaz­dag, ezerszínű rovat címe: Má­ról-holnapra. „Az újságnak ezen a helyén többé-kevésbé komoly dolgokról szokott szó esni..._ A magas politika, a tisztelt társa - dalom, s a síró köziigazgatás egy­aránt szolgáltatnak toll alá valót e rovat betűvetőinek. Ma az ír­nok cilinderkalapja szolgál költő- fészkül holmi filozofálásnak, hol­nap valamely főherceg úr elegáns kalandjait kíséri széljegyzetekkel. Tegnap a sarki koldusnak jut­tattunk egy hasábnyit a halha­tatlanságból. Egyszer ambróziát és nektárt tálaltunk fel — eze­ket úgy osztogattuk másoknak, hogy magunknak kóstoló sem maradt belőle —, máskor ürmöt keverünk. Virág is van a kosa­runkban, hólyaghúzó csalán is, s mindenkor találunk gazdát mindkettőnek. Kifogyhatatlan ro­vat ez a Máról—holnapra, hiszen a mindennapi élet szolgáltatja hozzá az anyagot mindennap”. (Máról-holnapra: A levélszek­rényből; Szegedi Napló, 1904. VI. 2.) (Folytatása következik.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom