Petőfi Népe, 1979. június (34. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-21 / 143. szám
4 •- PETŐFI NÉPE # 1979. június 21. TUDOMÁNY - TECHNIKA Telemetrikus vízgazdálkodás A növények életéhez, fejlődéséhez nélkülözhetetlen a víz. A növények vízigénye legjobban az ún. potenciális párologtatással fejezhető ki, amely egy modellként felvett növényállomány — rendszerint folyamatosan azonos magasságúra nyírt gyep — párologtatása abban az esetben, ha a talaj, amelyben a növény él, mindig az optimális nedvesség állapotában van. Ezt a kedvezően nedves állapotot mesterségesen elő lehet állítani, és így mérni lehet a potenciális párologtatás változásait. Az esetek többségében azonban a talaj nem ideális nedvességi állapota és a vízutánpótlás szaka- J szossága miatt a potenciális párologtatás általában nem valósul meg, a gyakorlatban a növénynek a kelleténél több, vagy kevesebb víz áll rendelkezéséle. Ha a víz több, mint amennyire a növénynek szüksége van. ez a talajban levegőtlenséget. a növény fejlődésében pedig visszaesést, ,,vízkárt" jelent, ha viszont kevesebb a víz, a lehetséges párologtatásnak nincs fedezete, és aszálykár keletkezik. Ha tehát azt akarjuk, hogy a növényállomány fejlődését a víz feleslege vagy hiánya ne korlátozza, akkor mesterségesen kell gondoskodni arról, hogy hiány esetén pótoljuk a vízkészletet, többletvíz esetén pedig elvezessük a felesleget. Ez a tevékenység egy része a mezőgazdaságban folyó vízgazdálkodásnak. de csak a komplex vízgazdálkodás eszközeivel és módszereivel biztosíthatjuk a növények vízellátását. ezzel fejlődését, illetve eredményeképpen a jó termést. A vízigényt természetes úton elsősorban az a csapadék elégíti ki, amely a növény fejlődése alatt, a tenyészidőben leesik, s az, amely a tenyészidőn kívül a gyökerekkel behálózott „aktív” talajzónában tárolódik. A tenyészidőben lehulló csapadék azonban •szakaszosan jelentkezik, míg a növény folyamatos életéhez nem szakaszos párologtatásra, hanem folyamatosra van szükség. A vízigény kielégítése érdekében szükséges vízgazdálkodási tevékenység két szakaszra bontható: az egyik, amelyben több víz hull, mint amennyire szükség van, a másik pedig amikor a természetes csapadék nem fedezi a növények vízigényét. Az első szakasz idején lehullott többletvíz elsősorban a talajban tárolódik, és ez hasznos, mert lehetővé teszi. hogy a növények majd felhasználják. A talajban nem tárolódott csapadék azonban a felszínen marad, és a mély területeken gyűlik össze, elborítva a talaj felszínét. Ilyenkor ezeket a vizeket időben el kell távolítani. A tengerekig vald levezetés helyett azonban célszerű azt összegyűjteni az e célra építendő tárolókban, hogy azt a vízhiányos időszakban felhasználják. • Képünkön: Kirgiziában a komplex vízgazdálkodás érdekében kirgiz és bolgár szakemberek által létrehozott telemetrikus rendszer, amely állandóan és folyamatosan méri a rendelkezésre álló és a szükséges vízmennyiséget. (MTI Külföldi Képszolgálat.) Légvezeték, vagy kábel? A légvezetékeken a villamos energiát igen nagy feszültséggel és aránylag kis áramerősséggel továbbítják, hogy a veszteségeket korlátok között tartsák. Olyan vezetékek, amelyek használatba vételükkor talán még túlméretezettnek tűnnek, rövidesen nem tudnak eleget tenni a követelményeknek. Ez a magyarázata annak, hogy egyre nagyobb feszültségű és kapacitású távvezetékeket építenek világszerte. Az 500 kilovoltos légvezetékeket napjainkban 750 kilovoltosokkal egészítik ki, azután pedig az 1150 kilovoltosok következnek majd. A váltóáramú légvezetékes átvitel technikai és gazdaságossági határa 1500—2000 kilovoltnál van. K határon túl a tartóoszlopok olyan óriási méretűek lennének, a nagy- feszültségű vezetékek szövevénye olyannyira veszélyes és zavaró lenne, hogy valami más megoldást kell keresni a légvezetékek helyett. A méretek nagymérvű növelését ugyanis az átütési veszély csökkentése tenné szükségessé. A légtérbe magasan felnyúló, azt behálózó függő kábelek részint nagyobb támadási felülettel szolgálnának a téli veszélyek számára (zúzmara- és jéglerakódások. szélviharok stb.). részint zavarnák, veszélyeztetnék a légi közlekedést különös tekintettel az egyre népszerűbbé váló mezőgazdasági célú repülésekre. A jövőkutatók úgy vélik, hogy néhány évtized múlva a villamos energia szállítására már csak föld W A gyártómű udvarára kitett, műanyag lemezből vákuumformázással kialakított félgömböket láthatunk, amelyeket párosával összcerősítve a nagyfeszültségű villamos légvezetékek párhuzamosan futó sodronyvezetékein helyeznek el, figyelmeztetőül a repülőgépek számára. (KS) alatti kábeleket fognak lefektetni. Ezek valószínűleg szupravezető kábelek lesz, amelyeken gyakorlatilag veszteségmentesen történhet a villamos áram bármilyen nagy távolságra való továbbítása. Bizonyos, hogy a nem is olyan távoli jövőben megoldják a drótnélküli energiaátvitel kérdését is. Nyugdíjas atomerőművek Mint minden, az atomerőmű sem örökéletű. A szakemberek szerint az atomerőműnek 20 év alatt kell a befektetett költségeket meghoznia, és a következő 10 évben az erőmű „ingyen” dolgozik Egy atomerőmű reaktorának élettartamát ma 30—45 évre jósolják. Aztán kiöregednek, és le kell őket bontani. A kísérleti és a minierőművek egy része már elérte a végső kort. Eddig egyetlen kis erőművet sikerült teljesen lebontani (Elk River, USA), Pillanatnyilag 26 nagy erőművet állítottak le a világon: 15-öt az USA- ban, 2—2-t Franciaországban, az NSZK-ban, Nagy-Britanniában, Svédországban, a Szovjetunióban, és 1-et Svájcban, valamennyi 250 mW teljesítményű vol-t. A most épülő atomerőművek jó része 1300 rr.W-os. A tervek szerint 2000-re a világon 2000 nagy teljesítményű atomerőmű fog működni: viszont évente 40—50 atomerőművet kell leállítani. Az elöregedett atomerőművek megsemmisítésének egyik módja az lehet, hogy a tervezők és építők valamilyen módon figyelembe veszik a majdani lebontást is. M U NKAERŐ-ÁTCSOPORTOSÍTÁS Emberségesen, ésszerűen Interjú Herceg Károllyal, a vasasszakszervezet főtitkárával Tizenhárom évvel ezelőtt megfogalmazott mondat: „Gazdaságpolitikánk fontos elve a lakosság foglalkoztatási színvonalának jövőbeni fenntartása és a dolgozók munkához való jogának biztosítása, számolva azzal, hogy ez csakis a vállalatok és ágazatok közötti — a termelés kívánatos szerkezeti módosulásával összefüggő — munkaerőmozgás és -átcsoportosítás mellett lehetséges.” A Központi Bizottság 1966 májusi ülésén elfogadott határozatából idéztük a fentieket. A gazdasági — közelebbről pedig a munkaügyi — kérdések iránt csak felületesen érdeklődők számára úgy tűnik, hogy a „termelés kívánatos szerkezeti módosulásával összefüggő munkaerő-átcsoportosításra” eddig jószerével sehol és senki sem szánta el magát. Néhány — a legutóbbi hónapokban foganatosított — konkrét és nagyon határozott vállalati intézkedés talán ezért is keltett feltűnést. Nos: valóban vissz- hangtalan maradt-e a tizenhárom évvel ezelőtti elhatározás; s egyáltalán: miként vélekedjünk a munkaerő-átcsoportosításról, hogyan értékeljük az ezzel kapcsolatos vállalati kezdeményezéseket? Ezek voltak az indítókérdései annak az interjúnak, amit Herceg Károllyal, a vasasszakszervezet főtitkárával készítettem. — Hogy a munkaerő-átcso- pertositás ügyében semmi sem történt, ez enyhén -szólva tévedés. Ama bizonyos tizenhárom évvel ezelőtti — egyébként a gazdaság- irányítás reformjáról szóló — határozatot megelőzően is történtek konkrét intézkedések, éppen a termékszerkezet korszerűsítésével kapcsolatos átcsoportosításokra. A hatvanas évek elején indult a járműprogram; nem sokkal ezután a számítógép-program, hogy csak a legjelentősebb gépipari vállalkozásokat említsem. Mindkét program szükségszerű és kikerülhetetlen feltétele volt a munkaerő átcsoportosítása, az emberek mozgatása. — Munkaerő-átcsoportosítás, vagy tudálékosabban fogalmazva — tervszerű és szervezett munkaerő-mobilizáció . . . Ezt a kategóriát a munkaügyi szakemberek a korszerűbb termelési szerkezet kialakításához, a hatékonyság tartós növeléséhez, illetve az új technika, vagy technológia alkalmazómhoz kapcsolódó végleges munkaerő-átcsoportosítások jelölésére tartják fenn. Az iménti két példa vajon ide sorolható-e? — Feltétlenül. Az Ikarus má- •tvósfökdi« és székesfehérvári ■ gyárában, vagy a Videotonban annak idején a termékszerkezet korszerűsítésére szánták el magukat, mely elhatározásnak természetesen munkaügyi konzekvenciái is voltak, értem ezen a belső munkaerő-átcsoportosítást. a továbbképzést és az átképzést. De ha nem lenne eléggé meggyőző e két példa, akkor nézzük tovább az eseményeket: a Bakony Művek bekapcsolódása a Zsiguli-programba, a valamikori Vörös Csillag Traktorgyár emlékezetes profik állása, s az ehhez kapcsolódó átszervezés; a Magyar Hajó- és Darugyárban végrehajtott termékstruktúra-korszerűsítés ... De so- tolom majd tovább is. csak hadd jegyezzem meg közbevetőleg: a munkaerő-átcsoportosításnak nem egyedüli és kizárólagos formája a vállalatok közötti átcsoportosítás. Sut: meggyőződésem, hogy ehhez I módszerhez csak a végső eset- I én szabad hozzányúlni. Mert ne feledjük: az átcsoportosítás a termékstruktúra. illetve a termelési szerkezet korszerűsítésének velejárója. S ebből logikusan következik, hogy adott esetben a munkát, a gyártmányokat, a termék- profilt is lehet, sőt kell mozgatni, ha úgy tetszik átcsoportosítani. Visszatérve az iménti példákhoz: a Bakony Művekben vadonatúj prefii jelent meg. a Videotonban, a számítógépgyártással, szintén, es hadd ne ismételjem az egyszer már említett többi vállalatot is. Az új, illetve a korszerűsített profilok azonban munkaügyi felkészültség nélkül aligha honosodhattak volna meg. Vagyis az említett esetekben a munkaerő tervszerű, szervezett és jórészt vállalatokon belüli átcsoportosításának lehettünk tanúi. Azért mondom, hogy „jórészt. . mert e profilok meghonosításához jelentős létszámbővítés is kellett, s ez esetben megint csak érvényesülnie kellett a tervszerűségnek, a tudatosságnak. Hogy tudniillik például a Székesfehérvárott, illetve a város vonzáskörzetében még fellelhető úgynevezett szabad munkaerő elsősorban a járműiparral és a számítástechnikával foglalkozó üzemekben vállaljon munkát. Lényegében ez is tervszerű, a gazdásági célok és gazdaságossági megfontolások által tudatosan irányított munkaerő-mobilizáció. — E közbevetett, de nem mellékes kitérő után, térjünk vissza a példákhoz, a konkrét esetekhez. — Csak számokat sorolok: az elmúlt három évben a KGM felügyelete alá tartozó budapesti kohászati és gépipari vállalatok, különböző megfontolásokból jó néhány telephelyüket felszámolták. minek következtében több mint 2500 ember átcsoportosításáról kellett gondoskodni. Ismétlem: egyetlen iparágban, és ott is csak a minisztériumi vállalatoknál történtek ezek a változások. Sorolhatnám még a szövetkezeti és tanácsi vállalatok adatait, de talán ezek nélkül is sikerült meggyőző módon bizonyítanom, hogy a munkaerő-átcsoportosítás nem újabb keletű jelenség. Más kérdés, hogy a folyamat meglehetősen lassú, vontatott, s hogy a elhatározott intézkedéseket is többnyire csak nehezen, körülményesen hajtottuk végre. — Vagyis gyorsítani kellene a gazdaságtalanul működő telephelyek felszámolását, illetve ... — ...illetve, és sokkal inkább gyorsítani kellene a termékprofil korszerűsítését, a gazdaságos tér- melés feltételeinek megteremtését. A gyárak,. vagy telephelyek megszüntetésében, átszervezésében rejlő racionalizálási tartalékok, szerintem, jórészt kimerültek. Most inkább arra lenne szükség, hogy a meglevő üzemekbe a gazdaságos termelés feltételeit biztosító termékprofilt honosítsunk meg. Tehát, a lehetőség szerint, a munkát és ne a munkást mozgassuk. Ha pedig mozgatni kell a munkavállalót, akkor ez elsősorban a vállalaton belül történjék, átképzéssel, újabb szakma tudnivalóinak elsajátításával. munkahefycserével stb. Ami mellett persze elképzelhető a vállalatok közötti, szükségszerű átcsoportosítás is. — Akár vállalatok között, akár a vállalaton belül kell mozgatni az embereket, a dolog mindenképpen nehéz. Nehéz, mert a termelőerők legértékesebb és legérzékenyebb tényezőjéről, az emberről van szó, akhrel kapcsolatban nem lehet kizárólag gazdasági megfontolásokat érvényesíttetni. — Mielőtt megkérdezné, hogy a munkaerő-átcsoportosítással kapcsolatban- mi a fontosabb: a szűkebb értelemben vett közgazdasági döntés. vagy a politikai munka, hadd jegyezzem meg, hogy itt is felfedezhető két végletes gondolkodásmód. Az egyik az úgynevezett technokrataszemlélet, tehát amikor kizárólag csak a gazdasági megfontolás alapján döntenek. Hogy e döntéseknek nem lényegtelen társadalompolitikai következményei is vannak, azt ugyan a technokraták sem vitatják, ám e problémák megoldását valahogy természetes, szinte magától értetődő feladatként ítélik meg. amit majd kizárólag a társadalmi szervek oldanak meg. H.oüy...mikénl. .„bpgyan. és milyen eredményei, nos az le-r gyen , az ő gondjuk. A másik véglet, és ez már nehezebben fogalmazható meg: amikor minden változtatástól — pontosabban: minden, az embereket is közvetlenül érintő változtatástól — is mereven elzárkóznak, vagy időtlen időkig halogatják e változtatásokat éppen arra való hivatkozással, hogy beláthatatlan, nehezen kivédhető társadalompolitikai következményei lesznek. Ez a gondolkodásmód számol ugyan a politikai következményekkel, de nem számol a gazdasági szükségszerűséggel. S hogy létezik e két véglet, az szerintem arra vezethető vissza, hogy nincs még mindenütt egységes szemlélet, következésképpen nincs összehangolt. és azonos célok megvalósítása érdekében történő cselekvés a gazdasági szakemberek, a politikai munkások, illetve az általuk képviselt intézmények, szervezetek között. Ha szabad így fogalmaznom: egyszerre kellene lépni azonos célok érdekében, ami már csak azért sem lenne megoldhatatlan, mert a célokat mindig egymással egyetértésben határozzuk el. — Akkor mégis miért az esetleges nézeteltérés? — Mert a végrehajtásban közbeszólnak az egyéni, a személyes indítékok, megfontolások, és még inkább, mert időnként megfeledkezünk az elhatározott célok megvalósításának feltételeiről... — Mire gondol? s — Többek között a távlati munkaerő-tervezésre. Hiába határozunk el hosszabb távra érvényes gazdaságfejlesztési terveket, ha nem tudjuk megmondani, hogy e tervek végrehajtásához milyen mennyiségű és milyen összetételű munkaerőre lesz szükség. Tehát. hogy — például: az elektronikai ipar fejlesztéséhez — hány és milyen mérnökre, hány és milyen szakmunkásra, a segéd- és betanított munkások milyen arányára lesz szükségünk, hogy ez a — jövőnk szempontjából lét- fontosságú — iparág elképzeléseink szerint fejlődjék. Mert — és keil-e mondanom? —, az elektronikai ipar fejlesztéséhez nélkülözhetetlen munkaerőt már most, ezekben az években kell biztosítani, mégpedig a fejlesztés céljaihoz igazodó beiskolázással. S mert nincsenek ilyen munkaerő-prognózisok, így félő, hogy a fejlesztési elképzelések megvalósításakor, munkaügyi vonalon, szükségmegoldásokihoz kell nyúlnunk. Ez pedig nagyon megnehezíti a politikai munkát. És még valamit: tudomásul kell venni, hogy minden olyan akció, minden olyan intézkedés, ha úgy tetszik, az egyes ember érdekeit védő „közbeszólás", nem kizárólag és nem elsősorban humanisztikus, vagy éppen szociális megfontolásokból történik, hanem annak tudatában és annak felismerésével. hogy a termelőerők legfontosabb, legértékesebb és legérzékenyebb tényezőjéről, az emberről van szó. Ezt már említetjük, de nem árt újra és újra Hangsúlyozni! Ugyanis az ember, csak aickor lesz teljes értékű „termelési tényező’', ‘ha megteremtjük az emberi munkavégzés optimális feltételeit. Ellenkező esetben fásult, megfáradt, feladataikat kedvetlenül végző emberekkel kellene dolgoznunk, és ez% valóban beláthatatlan következményekhez vezethet. És ismétlem: hogy elkerüljük e nemkívánatos következményeket, az nemcsak a politikai munkások dolga. Megfontolt és felelős gazdasági döntések, e döntések végrehajtásának feltételei, és türelmes, szakszerű politikai tevékenység: ez a sikeres struktúraátalakítás és munkaerő-átcsoportosítás záloga. Amihez persze az elhatározott célok egységes értelmezése, s e célok megvalósítása érdekében történő egységes cselekvés nélkülözhetetlen. — Köszönöm az interjút. V. Cs. ti («era János. sí Molnár Attila. Kőművesjelöltek Négy fiatalember; foglalkozásuk jelenleg tanuló, de néhány nap múlva már kezükben a szakmunkás-bizonyítvány. Kőművesek lesznek, s mind a négyen a BÁCSÉP dolgozói közé lépnek. á Kakas Lajos. á Fazekas Sándor. Gera János kiskunfélegyházi, a József Attila Általános Iskolában tanult nyolc évig. — Miért éppen a kőművesszakmát választottad? — Nem voltam túlságosan jó tanuló az általánosban, ez volt a fő ok, de most már biztos vagyok benne, hogy nem választottam rosszul. Harmadéves vagyok, és tizenegy forint az órabérem. — A szakmunkásképzőben már jobban ment a tanulás? — Igen, a magyar kivételével mindenből 4-es vagyok. Pedig jóformán csak annyit tanulok, amit az iskolában megjegyzek. Odafigyelek az órákon, és kész ... No lám, pedig sokan állítják, hogy akik viszonylag gyenge tanulmányi eredménnyel mennek az általánosból a szakmunkásképzőbe, többnyire „tartják a szintet”. Cera János kivétel? Akár igen. akár nem, reméljük, megőrzi a tanulás iránti kedvét, és nem elégszik meg a szakmunkás-bizonyítvánnyal. Fazekas Sándortól azt kérdezem, mi az érdekes a kőművesszakmában — Változatos volt eddig a munkánk.; Egyik nap falaztunk, de nem untuk meg, mert a következő napokban már betonoztunk. — A gépeket is megismertétek? — Van betonkeverőnk, habares- keverőnk, habarcsszivattyúnk. Ez a gép az emeletekre is felnyomja a habarcsot. Enélkül csak felvonón, ládákban jutna fel az anyag a magasba. — Milyen építkezéseken dolgoztatok eddig? — Pesterzsébeten. Kőbányán, most pedig Kecskeméten, a postaépítkezésen. Kakas Lajos minden hétvégén Szánkra utazik, haza a szüleihez. — Van-e a családotokban építőmunkás? — Igen, a nagybátyám is kőműves. Részben az ő hatására jelentkeztem én is erre a szakmára. 0 tsz-ben dolgozik, kisebb építkezéseken. Kissé irigylem is, mert az ő munkájuk gyakorlatiasabb, sokoldalúbb. —• Ennek ellenére mégis egy nagyvállalatot választasz leendő munkahelyednek. — Igen, a BACSEP-nél maradok, mert azért itt is megtalálja az ember a számítását, anyagilag és szakmailag is. — A gyakorlati tantervben többnyire a korszerű építési módok fogásai szerepeltek. Vállalkozni mernél mégis egy családi ház felépítésére? — Hát, nem is fogok kőműves mestert megfogadni... Molnár Attila három évvel ezelőtt egyedül jelentkezett építőmunkásnak a fülöpjakabi általános iskola nyolcadik osztályából. — Mivel tölti egy harmadéves tanuló a szabad idejét? — kérdem. — Munkásszállón lakom, kényelmes hely, többen vagyunk fiatalok. Sűrűn járunk moziba, ez a fő szórakozásunk. — Az idősebb szakikkal jó a kapcsolat? — Természetesen, jól kijövünk egymással. Tőlük tudom, hogy egy kőműves kezdő keresete 3500—4000 forint. Kezdetnek nem rossz... Én a Borbók-brigádba fogok kerülni, a szakoktatóm javasolt. Erre büszke vagyok, mert ez a vállalat egyik legjobb brigádja. Kontra György
