Petőfi Népe, 1979. június (34. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-17 / 140. szám

* • PETŐFI NÉPE • 1919. júnias 11 • Műanyagfeldolgozó szakmunkás Czakó Antalné, aki a gyárban ta­nulta szakmáját. Felvételünk idején az új típusú fénycsőburák fú­rását, kikészítését és csomagolását végezte. Számvetés a VSZM-ben Néhány hét múlva véget ér az első félév, s ilyenkor már meg­közelítő pontossággal mérleget lehet készíteni a hat hónap vár­ható eredményeiről. Mi jelle­mezte az idei esztendőből eltelt öt és fél hónapot? — kérdeztük a napokban a Villamosszigetelő és Műanyaggyár kiskunfélegy­házi gyárában Ozsvári Lajos termelésiigazgató-helyettestől'. — A folyamatos és ütemes termelés — mondta Ozsvári La­jos —. Megfelelő volt az anyag- készletezésünk és ami a lényéig, partnereink az előrejelzések után idejében juttatták el hoz­zánk a megrendeléseiket. Az első félév jellemzői közé tartozik a többi között az is, hogy újabb lépéseket tettünk a tőkés importból származó alap­anyagok helyettesítésében. Ha­zánkban is megkezdődött a po­lipropilén gyártása, — kaptunk is mintát ebből az igen fontos anyagból —, s bízunk abban, hogy a próbagyártás végig sikeres lesz. A második félévben már nagyobb mennyiséget kapunk a Tiszai Vegyikombinátból és eb­• A gyár ütemes termelését je­lentős mértékben segítik a szer­számkészítő műhely dolgozói, akik a legrövidebb idő alatt cserélik termékváltásnál a gépek szerszá­mait. Felvételünkön: Bódog Sán­dor és Magony Péter lakatosok, a Ho Si Minh brigád tagjai. (Opauszky László felvételei) • Szikszai Zoitánné három, sőt ha a szükség úgy kívánja, egyszer­re négy gépet kezelve gyártja az új típusú kuktafazék alkatrészeit. bői készítjük a házgyári szerel­vényeket, a villamos motorok különböző alkatrészeit és más- termékeket. Arányról még nehéz lenne beszélni, de az év végére már jelentősen növekszik a hazai és szocialista importból szárva» zó alapanyag mennyisége, a tő­kés import rovására.' — Üj termék? — A múlt év végén kezdtük meg a fővárosi Fénycső Szövet­kezet részére új típusú, műhely- csarnokok világításánál haszná­latos fénycsőbúrák gyártását. Az első félévben már teljes ütem­ben munkálkodtunk az idei 15 millió forintos megrendelés tel­jesítésén. Az Alumíniumgyártól is vállaltunk munkát, új típusú kuktafazekak részére szükséges füleket és fogantyúkat készí­tünk 6—7 millió forintért. Az építőiparnak, s ezen belül a házgyárnak, évente, mintegy 90— 1Q0 millió forint értékű termékre van .szükségük. E megrendelések teljesítése is ütemesen a program szerint történik. — Hogyan készülnek a máso­dik félévre? — Reméljük, a létszámhiány ellenére továbbra is sikeresen tudjuk teljesíteni terveinket. Gyárunkban egy új, 2200 négy­zetméteres alapterületű műhely- csarnok épült. Már megtörtént a műszaki átadás és a második félév nagy feladata lesz a belső átszervezés, illetve rendezés megoldása, termeléskiesés nélkül. __ _ O. L. NAPJAINK TÉMÁI Villamosenergia-fogyasztás a szolgáltató szemszögéből A megyei tanács végrehajtó bizottságának egyik közelmúlt' üléséről tudósítva, a tele­pülésfejlesztés eredményei között hírül ad­tuk: 97 kilométerrel bővült tavaly Bács- Kiskun villanyhálózata. Beszédes adat. Or­szágút mentén kiépítve, Kecskeméttől kis- híján Bajáig érne ilyen hálózat. Nem kevés­bé érdekesek azonban a megyei tanács ke­reskedelmi osztályától nyert következő szá­mok sem: az 1968—1978. közötti tíz év alatt 51510-ről, 119 581-re növekedett a megyé­ben a tévékészülék-tulajdonosok száma. Vagy: míg 1968-ban a megye üzleteiben té­vékészülékből 11 886, hűtőgépből pedig 5267 volt az eladott mennyiség, 1978-ban 14653 tévékészüléket és 12 026 hűtőgépet adtak el az üzletek. Mind a múlt évi hálózatgyara­podás, mind az elektromos készü­lékek- forgalmára felhozott példa összefügg a fejlődés egyik lénye­ges mutatójával, az áldásos vil­lanyenergiával, amely főleg az utóbbi tíz esztendőben oly sok ta­nyára is eljutva, könnyebbíti az ott lakók életét. Mondhatni: lé­nyeges szerepet tölt be a tanyán élők szociál- és kultúrpolitikai hátránya megszüntetésében. □ □ □ Napjaink legtöbbször emlegetett témái között az energiafogyasz­tás, s a vele való takarékos gaz­dálkodás szükségessége igencsak vezet. De például a villamosener- gia-fogyasztást tekintve, vajon Bács-Kiskun megye hol tart a fej­lődés rangsorában? És célszerűen, takarékosan bánunk-e a gyakran közhelyszerűen megfizethetetlen- nek emlegetett villanyárammal? Ezekkel a kérdésekkel kerestük fel a Dél-magyarországi Áram­szolgáltató Vállalat Nagykőrösi üzemigazgatóságának vezetőjét, Monostori Józsefet, aki az egész megye területére vonatkozóan tá­jékoztatott. Elöljáróban megje­gyezte: — A szolgáltató szemszögéből ítélve, mindenképpen figyelemre méltó Bács-Kiskun megye villa- mosenergia-fogyasztása, amely a jelenlegi tervidőszak első három évében átlagosan 12,3 százalékkal növekedett. Ez ugyanis jóval meg­haladja az országosan 8,5 százalé­kos átlagnövekedést. Ezen belül kiemelkedően, évente 17,8 száza­lékkal növekszik a megyében a háztartási fogyasztás, meghalad­ja az országost, az ipar 9,8 száza­lékos, a mezőgazdaságban pedig az országos átlaggal szinte azonos, 8,4 százalékos a villanyenergia­fogyasztás növekedése. Mindezek együttvéve, szorosan összefügg­nek a megye erőteljes fejlődésé­vel. — Kérem, időzzünk el a ház­tartásoknál, vajon mi minden húzódik meg a villanyenergia- fogyasztásnak az országos át­lagot meghaladó mértékű nö­vekedése mögött? — Elsősorban a lendületes la­kásépítés, a lakások villamosítá­sa, ami a városokban természe­tes, viszont új igény a tanyavi­lágban. Említette a múlt évi 97 kilométer hálózatbővítést; ez nagyrészt a tanyákba juttatja el a villanyt, így a világítást, s az elekromos gépek használatának lehetőségét. A családi házak épí­tése manapság el sem képzelhető fürdőszoba és villanybojler nél­kül. Jellegzetessége Bács-Kiskun me­gyének, hogy a családi házakat legalább kétszáz négyszögöles kert övezi, virágzó a háztáji termelés. Az épület vízellátásához, az öntö­zéshez szinte természetes igény a villanymotor, az állattartáshoz a daráló, a szecskavágógép. Nem­csak a megyét jellemzi, eléggé ál­talános a barkácsoló kedv is. A csináld magad mozgalom kereté­ben sokan az áramot igénybe vé­ve hegesztenek. Ez jó. A baj ott kezdődik, hogy ezt nem jelentik be, zavarják a többi fogyasztót, előállnak a feszültségzavarok. Hadd említsem meg azonban, hogy túl az említett háromévi át­lagnövekedésen, tavaly több mint 18 százalékkal növekedett a ház­tartások villanyenergia-fogyasztá- sa. Hozzáteszem: szervezett tanya, villamosítás csak Bács-Kiskun megyében van, ez nagyban hoz­zájárult a múlt évi növekedéshez. Az idén a DÉMASZ körülbelül kilenc millió forint értékű hálóza­tot épít meg a megyében. A ta­nyacsokrok villamosítása megtör­tént, viszont nem kevés a háló­zatra való szórványtanya. A tá­volság, a szükséges hálózathossz miatt, sajnos, növekszik az egy személyre eső költség. Fontosnak érzem megjegyezni, hogy a vál­lalat számára sokkal inkább szo­ciálpolitikai lépés, mintsem üzlet a tanyavillamosítás. — Megítélése szerint takaréko­san bánunk-e a villanyener­giával? — A válaszom egyértelmű t nem. Az érvényben levő, évek, sőt évtizedek óta változatlan ta­rifarendelet nem ösztönöz erre, nem teszi érdekeltté a fogyasztót a takarékosságban. — Hogyan pazaroljuk az ára­mot? — Érdekes kérdés. Például va­laki megvesz háztartási kisgépet, és szinte természetes, hogy nem­igen jut eszébe annak energia- igényessége. Ez a téma azonban inkább a gyártó iparra tartozik, amely tudja, hogy van tennivaló­ja, ismeri is az ezzel összefüggő feladatait. Ami viszont főleg a háztartásokra tartozik: csupán az izzó helyes megválasztásával rendkívül sok villanyenergia meg­takarítható. Ehhez mindenekelőtt olyan szemléletváltoztatásra van szükség, hogy az általánosan el­terjedt szobamegvilágítás helyett helyi megvilágítást alkalmazunk. — Hadd kérdezzem meg végül, hogy a megye ipará­nak és mezőgazdaságának villamosenergia-fógyasztásával összefüggésben van-e monda­nivalójal í — Mint említettem is, feladat­köréből adódóan a vállalat ta­pasztalatai főleg a szolgáltatással összefüggőek. A kérdésre talán annyit, hogy 1978. január elsejé­vel — a lakosság kivételével — i módosult az energiatarifa. Ennek célja az volt, hogy az üzemeket a takarékosságra ösztönözze, s főleg csúcsidőben a terhelés csökkenté­sére. Emellett egy kis árrendezést is jelentett a többi energiahordo­zó árához viszonyítva. Több mint egy év távlatából elmondható, hogy az új tarifarendelet bevált, a kitűzött célt: a takarékosságot, valamint a villanyenergia ára és az üzem önköltsége közötti össz­hangot szolgálja. Minthogy azon­ban a villamos energia ma is a legolcsóbb, nem ösztönöz kellően. Fontosnak tartom megemlíteni az üzemi energetikus szerepét. Véleményének figyelembevétele, így a technológia módosítása fel­tétlenül jó szolgálat. Nem vélet­len, hogy országosan szorgalmaz­zák az energetikusképzést és -to­vábbképzést. Az iparban e tekin­tetben megítélésünk szerint figye­lemre méltó az előrelépés. A me­zőgazdasági üzemekről — kivéve az állami gazdaságokat — ez ke­vésbé mondható el. Míg az ipari üzemek tudatosan törekszenek rá, hogy az energiagazdálkodást kéz­ben tartó jó szakemberrel rendel­kezzenek, a mezőgazdaságban egyelőre nincs így. Pedig a tsz-ek sok energiával rendelkeznek, szá­mukra sem közömbös, hogy meny­nyire szakszerű, okos, takarékos a vele való gazdálkodás — mondot­ta befejezésül Monostori József üzemigazgató. . .. f Perny Irén FÖLDES ANNA: így élt Móra Ferenc (5.) Ferkó korán kibontakozó te­hetsége késztette arra a szülőket, hogy engedjenek a kisváros plé­bánosának rábeszélésére, és fiu­kat papi pályára küldjék. Nem vallási meggyőződés — hiszen anyja talán soha nem volt igazán templomjáró, de a drága tandíj és az olcsó napszám volt a döntő érv. Ha papnak adják, legalább az egyházé a gond és a költség jó része. Móra elbeszéléséből tud­juk, hogy meg is állapodtak a tisztelendő úrral, mikor kíséri a jövendő papnövendéket Kalocsá­ra. De 1889 augusztusának azon a reggelén hiába várták, és hiába mentek el hozzá, a tisztelendő úr hajnalban jobblétre szenderült. Személyében nemcsak Félegyháza lelkiatyja, de a Ferkó gyerek ta­nítója és protektora szállt sírba. A szomorú véletlen után a lehető­ség is, a szándék is megfogyatko­zott: Ferkóból soha nem lett a kalocsai papnevelő növendéke. Hogy verseket mikor kezdett ír­ni, arra évszámmal nemigen tu­dunk válaszolni. Annyi biztos, hogy még „Ferkó korában”, köl­tővé serdült bátyja példáját kö­vetve, kút kávájára, istálló falára, hordó fenekére írta első „költe­ményeit”. „Ha ő szűcs maradt volna az apám műhelyében — emlékezik később —, én is tuli­pánokat írtam volna a szűrökre.” Jeles, jeles, jeles... Móra Márton szegény ember lé­tére sem bízta gyerekei sorsát sem a véletlenre, sem az úristen­re sem mások pártfogására. Hihe- telen erőfeszítéssel diplomásnak nevelte mind a hármat. Hogyne íratta volna gimnáziumba Fer­két, a legkedvesebbet, amikor el­érkezett az ideje. 1889 őszén 73 elsős diák kezdte meg tanulmányait a félegyházi algimnáziumban. A tanév végére 83-an maradtak. Móra egykori osztálytársa, id. Kubán Endre — erdélyi író — a Félegyházi Köz­löny 1957. VIII. 25-i számában felidézte ezt az első találkozást. Baksay Józsek osztályfőnök úr már bent volt a teremben — em­lékezett vissza —, amikor az új fiút bekísérte az édesanyja. Vé­letlenül éppen őmellé ült, a má­sodik padba. Amikor bemutatko­zásra került sor, a jövevény fel­állt, s közölte, hogy ő Móra Ferkó. Itt az iskolában te nem Ferkó vagy, hanem Ferenc, — oktatták ki a gimnazista illemtanra a pa­rasztfiút. Csendes volt és vissza­húzódó. De nagyon hamar kitudó­dott, hdfy az irodalmat is, a la­tint és a történelmet is jobban tudja, mint a többiek. / Kubán Endrével már a legelső napon barátságot kötöttek. Együtt jártak haza az iskolából, és leg­kedvesebb szórakozásuk az volt, hogy idézeteket mondtak föl egy­másnak. Abban versenyeztek, me­lyiket ki írta, és ki tudja a fél­behagyott szakaszokat folytatni. Egy alkalommal éppen a temető­ben folyt a költői vetélkedő, ami­kor Móra Ferenc azt szavalta: Perignal erdejében, ahol én járok, csörög az ér szépen, nyílnak a virágok. Diadalmasan nézett a barát­jára. Mert ezt azután semmi­képpen nem tudja folytatni! De a barát elnézett Móra Ferkó feje fölött, és úgy folytatta, mintha olvasná: Pertgnal erdejében, ahol én bolygok, hallható magány van, attól vagyok boldog. Ferkó értetlenül figyelte a sza­valatot. Honnan tudhatja ezt Ku­bán Endre, hiszen ez a verset ő írta, méghozzá előző nap estei Csakhogy a versenytárs is felké­szült. Amikor födrajzórán a tanár a térkép elé szólította Ferkót, ki­esett a könyvéből a papírlap, ami­re a verset írta. így sikerült Ku- bánnak meglepni versenytársát. De győzelmét minden fölény nél­kül, nagy tisztelettel vállalta. És hozzátette az is, hogy ha első le­hetett, aki Móra Ferenc versét megtanulta, valószínűleg nem ma­rad az utolsó... A matematikában Ferenc nem­igen jeleskedett az első osztályok­ban. Amikor Mihalovits Alajos számtantanár felfedezte a fiú történelemkönyvbe rajzolt látvá­nyos illusztrációit, a bajszos ku- rucokat és lovas katonákat, még ra is ripakodott: — Ha nem gyakorolod magad a számtanban, hanem képeket csi­nálsz, legfeljebb szobapiktor le­het belőled! Csakhogy az iskolai matemati­ka gyerekjáték volt azokhoz az élet feladta számtanpéldákhoz ké­pest, amelyekkel Móra Márton­nak kellett megküzdenie. Annyi felé osztani a nincset, hogy még .beíratásra és tandíjra is teljék. 1892-ben egy nyár végi jégverés ezután a család minden reményét tönkretette. Hiába tanult dereka­san a fiú az előző tanévben, hiába kapott már némi stipendiumot (ösztöndíját) is a második osz­tályban, szülei a legnagyobb erő­feszítés árán sem tudták a kö­vetkező évi tandíjra valót össze­kaparni. Szeptemberi szívfájdalmáról, sorsának csodálatos fordulatáról felnőttkorában az író többször Is számot ad. Legelőször versben, ké­sőbb prózában. A minden olvasó­könyvben, válogatott elbeszélés­gyűjteményben szereplő Szeptem­beri emlék felidézi egykori isko­lájának régi épületét és a széles, fehér folyosót, ahova annak ide­jén kiszűrődött a Ferkó nélkül megtartott latinóra zaja. És meg­idézi az elbeszélés az osztály szi­gorú, kedves tanárát, Eyszrich Gyöigyöt is, aki ölében vitte be a tudása rejtegetésére képtelen, fél­ájult kisfiút az osztályba. „Töb­bet aztán sose kértek tandíjat Mó­ra Márton földbirtokostól..." így volt-e vagy sem, nem tudjuk. Min­denesetre Dórika néni — ahogyan Eyszrich tanár úr lányát nevezték — úgy emlékszik, később is elő­fordult, hogy édesapja fizette ki Móra Ferkó tandíját. Annyi biz­tos, hogy az ő kéretlen, de szív­ből jövő szeretete végigkíséri a kisdiák útját. Hősünk mindig komolyabb, ér­deklődőbb volt társainál. Akkori­ban még fiatal tanára, Beke La­jos így emlékezett 1934-ben az ötödikes diákra: „Osztályának leg­jobb tanulója volt, hasonlíthatat­lanul fölötte a többinek. Mégpedig olyan értelemben, hogy soha nem volt más osztályzata, mint jeles, mégpedig nemcsak minden egyes tantárgyból és minden egyes oizo- nyítványosztáskor, hanem még fe­lelete és írásbeli dolgozata sem volt más, mint jeles. (Kivétel csak a torna volt, amelyből csak „kap­ta” a jelest.)” (Folytatása következik.) Jó termék - jó pénz NEM Jó DOLOG a váratlan pénzzavar, hát még, ha az ilyes­mi állandósul, krónikus adósság­gá válik. Az ilyen háztartás állan­dó deficitjének rabja lesz, min­den beruházását, tervét ez fogja meghatározni, amíg utói nem éri önmagát. A népgazdaságnak nem kis gondot okoz — hogy az ilyesféle gazdálkodásra a vállalatok, gyá­rak háztartásában is akad példa. A jelenség hajszálra azonos, akár egy kölcsönökből, előlegekből élő, eladósodott vállalatot nézünk, akár egy örökösen túlköltekező háztartást, az ok is mindig ugyan­az: prolongálják, elhalasztják a hiányzó pénz előteremtését. Az utóbbi hónapokban a hazai iparban nőtt a pénzhiánnyal küszködő vállalatok száma. A gyá­rak gyakran késnek az egymás közötti fizetségekkel, nem fizetik ki az általában előírt 8—10 na­pon belül az alkatrész- és nyers­anyag-szállítmányokat. E helyzet kialakulásában sze­repet játszik a banknak az év eleje óta megváltozott magatartá­sa is: egyre nehezebben ad hitelt, keveset ad, rövid időre és drá­gábban (több kamatért) adja, mint korábban. Ezt az új hely­zetet a vállalatok persze nem fogadták osztatlan egyetértéssel. A korábbi helyzet kényelmesebb volt: ha jöttek a számlával és nem volt „otthon” pénz, adott a bank. Most nem ad, vaigy a hitelt szigorúbb feltételekhez köti. Azért, hogy ezzel is az eddigi gazdálkodásuk felülvizsgálatára késztesse a vállalatokat. SOKFELE komolyan el is kezd­tek gondolkodni, hogy miképp le­het feltölteni a saját pénztárukat, a saját keresetükből, hogy egyre ritkábban kényszerüljenek a folyó kiadások fedezésében a bankra támaszkodni, ötletet, lehetősége­ket a vállalati saját pénzforrások bővítésére a vállalatok jórészénél nem nehéz találni. Jó lenne azon­ban, ha a kínálkozó lehetőségeket a vállalatok — legalább a maguk számára — osztályoznák is. Van­nak ugyanis aránylag gyorsan, ám csak rövid időre eredményt hozó megoldások, s vannak, ame­lyek kiaknázásához több idő, fá­radtság, kényelmetlenség és mun­ka szükséges, ám hosszabb távon és nagyobb, biztosabb jövedelmet hoz. 1 Fontos persze, a gyors, egysze­ri bevételjavulást kínáló lehető­ségek kihasználása is. Ilyen pél­dául a készletek csökkentése a fe­lesleges anyagok, alkatrészek el­adásával. Ez azonban egyszeri akció. Ott néznek messzebbre, ahol az egész eddigi készletgazdálkodás kor­szerűsítésén fáradoznak, az anyag­felhasználási normáktól kezdve a nyilvántartásig s a szállító vál­lalatokkal kialakított kapcsola­tokig; ahol nemcsak a jelenlegi készleteket alkarják csökkenteni, hanem általában megszüntetni a készletek felhalmozódásának okait, azért, hogy jövőre ne kell­jen újból készletcsökkentési kam­pányba fogni. VAGY PÉLDÁUL a rental ta­tást növelő lehetőségek sokasá kínálja a munka és üzemsze’ zés javítása is. Itt is szembe eu nézni azonban azzal, hogy az in­tézkedések egy része egyszeri hasznot hoz, a szervezés fejlesz­tésének feladatát tehát nem le­het kipipálni, egy-két látványos, a jelenlegi pénzzavaron esetleg segítő intézkedéssel. * Ott, ahol ma a munkaidőnek a 25 százaléka esetleg veszendőbe megy nem nehéz 10—15 száza­lékos, látványos javulást elérni.' Tudni kell azonban, hogy akkor még mindig marad 10 százalék veszteségidő, s hogy a korszerű nemzetközi veszteségidőszintek 3—4 százalék körül mozognak. És van itt még egy lényeges összefüggés. Nevezetesen, hogy a hatékonyabb munka a minőségi munka bővítését jelenti. Az inten­zív fejlesztést. Kérdés azonban, hogy ha valahol a veszteségidők lefaragása révén 10 százalékkal csökken a termékek előállítási ideje, s ezzel, ennyivel nőhet, azonos kapacitás mellett a terme­lés, akkor ez a gazdálkodásnak vajon egyértelmű javulását jelen­ti-e? Tudniillik tartós és valósá­gos haszon ebből, általában a ka­pacitás jobb kihasználásából — csak akkor származik, ha ennek révén csak a korszerű, jól érté­kesíthető gyártmányok termelése növekszik. A ráfordítások csök­kentéséből származó haszon ugyanis csak a jól eladható gyárt­mányok esetében váltható többlet- bevételre. AZ A VÁLLALAT halad tehát jó irányban pénzügyi helyzetének tartós megszilárdítása felé, amely elsősorban termékválasztékának korszerűsítését szorgalmazza, s csak ezzel összefüggésben igyek­szik javítani a munka, a vezetés,' a készletgazdálkodás, a szervezett­ség színvonalát. Soha el nem fe­ledve, hogy jó pénzt csak jó ter­mékkel kereshet. G. F.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom