Petőfi Népe, 1979. május (34. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-17 / 113. szám

1919. május 17. • PETŐFI NÉPE • 5 Beszélgetés a könyvtárban A Kalocsai Nagy Lajos Városi- Járási Könyvtár munkája szoros összefüggésben van a rokon fel­adatkörű más intézményekkel, a területi könyvhálózattal. Ma már nemcsak szolgáltatási jellegű in­tézmény, hanem a hálózat mód­szertani központja is. Erről be­szélgettünk Németh Gábor igaz­gatóval, aki több mint egy évti­zede áll az intézmény élén. — Az elmúlt időszakban könyv­táraink kulturált elhelyezése a városban és a járás több köz­ségében kielégítően alakult — mondja az igazgató. — A kedve­zőbb elhelyezés ellenére azonban könyvtáraink többsége zsúfolt; gondot okoz az állomány elhe­lyezése. Jelenleg a könyvtár a fejlesztési tervben meghatáro­zott alapterületi igény hatvanegy százalékával rendelkezik, községi könyvtáraink pedig mindössze negyvenhat százalékkal. Nyilván­valóan ebből adódnak gondok, mert az állomány megfelelő el­helyezéséhez mintegy nyolcszáz folyóméter könyvállványra len­ne szükség. A Nagy Lajos Könyv­tárban szintén gondot okoz az ál­lomány elhelyezése, annak elle­nére, hogy 1978-ban berendezésre és felszerelésre 114 ezer forintot fordítottunk, a községi könyvtá­rakban pedig csaknem a duplá­ját. — Az utóbbi időben azt tapasz­taltuk, hogy a könyvtárral és könyvekkel való ellátottság je­lentősen javul. Milyen erőfeszí­téseket tettek ennek érdekében? — A városban a könyvtárral való ellátottság jó; hiszen kilenc könyvtári egység szolgáltatásait veheti igénybe a lakosság. A já­rás községeiben a könyvtári ellá­tottság szintén kielégítő, és mind­össze három község területi la­kosságának az ellátottsága nincs kellően megoldva. A városban egy lakosra több mint három kötet könyv jut, ami jóval ma­gasabb, mind a megyei, mind az országos átlagnál. Jónak ítélhető a 63 ezer kötetes könyvállomány összetétele is; a könyvek negy­vennégy százaléka szakirodalom. A könyvtár állományának fej­lesztésére 208 ezer forintot for­dítottunk, ami azt jelenti, hogy egy lakosra több mint tíz forin­tot. Az országos átlag ezzel szem­ben csupán hét forint. Hasonló a gyarapodás a községi könyvtárak­nál is. A könyvállomány fejlesztésénél körültekintően figyelembe vesz- szük a termelési körzetek kiala­kítását, járás és város gazdasági viszonyait. Állományunkkal segí­teni kívánjuk a szaktudást, a mű­szaki-technikai műveltséget, az ipari és a mezőgazdasági kultúra terjesztését. Ez azt is jelenti, hogy az egyes úgynevezett szakirodal­mi állománycsoportokat felül­vizsgáljuk és a tartalmilag el­avul} könyveket kivonjuk az ál­lományunkból. — Köztudott, hogy a könyvtár nemcsak könyveket kölcsönöz, hanem szerves részét képezi a sok irányú közművelődésnek; kü­lönböző rendezvényeket szervez, író—olvasó találkozókat tart. Mi­lyen feladat hárul ebből a könyvtár dolgozóira? — A városban és a járásban 1978 folyamán összesen 18 irodal­mi rendezvényt szerveztünk, eb­ből Kalocsán több író-olvasó ta­lálkozót, ahol részt vett Somlyó György, Asperján György, Dózsa Ildikó és Mózsi Ferenc. A járás­ban Solton, Dunavecsén, Bátyán, Hartán, Hajóson jelentős irodal­mi előadásokra került sor. Ezek munkánkkal összefüggő szervezé­si, irodalmi rendezvények, de munkánk nemcsak ebből áll. A könyvtár dolgozói rendszeresen módszertani segítséget nyújtanak a községi könyvtáraknak. Az el­múlt évben több mint hetven al­kalommal látogattuk meg a köz­ségekben dolgozó könyvtárosain­kat. A felnőtt könyvtár folyama­tosan szerkeszti a tájékoztató ki­adványokat. — Mik a terveik ebben az év­ben? — A város lakosságának több mint 22 százalékát, és a város középiskolai tanulóinak mintegy 80—85 százalékát szervezzük ol­vasóvá. Foglalkozni kívánunk a szakmunkástanulókkal is, arról nem is beszélve, hogy 1900 álta­lános iskolai tanuló olvasóvá szoktatása is közvetlen felada­tunk. Az ünnepi könyvhét városi megnyitóját június 1-re tervez­zük, ahol Csák Gyula íróval és Bata Imre irodalomtörténésszel találkozhatnak az olvasók. A já­rási megnyitót Dunavecsén június 4-én tartjuk Asperján György író és Kamarás István szociológus közreműködésével. S a későb­biek során újabb irodalmi elő­adás-sorozatot indítunk, „A felszaa badulás utáni magyar irodalom” címmel, melynek Czine Mihály egyetemi tanár lesz az előadója. B. F. Befejeződtek a kecskeméti zenei hetek Az elmúlt hét két' hangverse­nye jelentette az 1978/79-es hang­versenyszezon záróakkordját. Má­jus 7-én Lantos István orgonaest­jét rendezték meg a Nagytemp­lomban. A kiváló művész játékát végig világos, plasztikus formálás, ugyanakkor rendkívül szuggesztív és érzelemgazdag előadásmód jel­lemezte. Először Bach D-dúr preludium és fúgáját hallottuk, melynél leginkább a fúga meg­győző felépítését kell megemlíte­nünk. Ezt követően Antal Lívia előadásában két részlet hangzott el Fauré Requiemjéből, majd Saint-Saens híres Ave Maria-ja szólalt meg vendégeink közremű­ködésével. Az énekesnő időnként szép hangszínnel adta elő az áriá­kat. szövegmondásával azonban nem lehettünk elégedettek. A Kecskeméti Városi Szimfoni­kus Zenekar fellépése a nagy- templomi koncerten a kedvezőt­len akusztikai körülmények miatt szinte alig volt élvezhető és ér­tékelhető. A Mozart-szimfónia concertantéjának különösen a két szélső tételénél zavart a rendkí­vül erős visszhang, érződött, hogy az együttes tagjai, Ke­mény Endre karnagy igyekezete ellenére sem hallják egymást ki­elégítően. A két szólista — Mol­nár Agnes (hegedű) és Mautner Anna (brácsa) — közreműködése így is a produkció kiemelkedő pontját jelentette, elsősorban a második tétel megszólaltatásakor. Ezután ismét az orgona vette a főszerepet néhány Bach-korál- előjáték után az est legnagysze­rűbb élményeként. Bach g-moll fantázia és fúgáját hallottuk. Lantos István játékában itt fi­gyelhettük meg leginkább a ma­gas szintű technikai tudásnak a zenei kifejezés szolgálatába állí­tását. A fantázia recitativók a fúga hatalmas zenei ívei az or­gona teljes színgazdagságát fel­vonultatták e reprezentatív mű értő felépítése érdekében. Hason­ló zenei élményt nyújtott Liszt B—A—C—H preludium és fúgá­jának előadása is, de itt inkább a szokásos előadói gyakorlattól részben elütő, s épp ezáltal ható zenei és technikai megoldások­ban gyönyörködhettünk. A teljes koncerttel kapcsolat­ban, azt hiszem nem lényegtelen megjegyeznünk, hogy igen zava­ró, ha a közönség a kézhez ka­pott műsortól legalább is részben eltérő programot hall a közbejött műsor- — illetve sorrend-----vál­t ozások miatt. Az előre kiosztott, részletes ismertetést is tartalma­zó — egyébként nagyon szeren­csés — program csak akkor éri el célját, ha pontos adatokat kö­zöl. Május 9-én a Kodály-intézet nagytermében volt városunk ha­gyományos tavaszi zenei esemé­nyeinek, a kecskeméti zenei he­teknek utolsó rendezvénye: a Kecskeméti Vonósnégyes hang­versenye. A fennállásának tízéves évfordulóját ünneplő együttes műsorán két, a vonósnégyes­irodalom nagyszabású alkotásait képviselő darab szerepelt. Schu­bert Esz-dúr vonósnégyesét most játszotta először az együttes, s a kezdeti elfogódottság után né­hány igen szép megoldást hall­hattunk, különösen a két utolsó tételben. Csajkovszkij D-dúr vo­nósnégyese szintén komoly ne­hézségeket támaszt az előadók számára. E mű technikai és zenei meg­valósítása azonban már sokkal felszabadultabb volt, különösen a második ^ tételben hallhattunk szép részleteket. Á vonósnégyes tagjai — Palotás József (1. he­gedű), Róbert Gábor (2. hegedű), l.akó Sándor (brácsa) és Seöbö Ildikó (gordonka) mellett az Ál­lami Zeneiskola más tanárai is közreműködtek a hangversenyen. Orosz László és Tornyai Lilla Brahms A-dúr hegedű—zongora szonátáját adták elő, majd Sze­gedi László tolmácsolásában Schubert A-dúr zonograszonátá- ját hallottuk. Fellépésükkel — melyből a Schubert-szonáta első két tételének előadása emelkedett ki — igazolták, hogy városunk hangszertanárai iskolai elfoglalt­ságaik mellett is színvonalas pro­dukciókkal gazdagíthatják Kecs­kemét zenei rendezvényeinek programját. Horváth Agnes • Nagy sikere volt a főiskolán, Tóth Menyhért festőművész kiállításának. Közművelődés a műszaki főiskolán A kecskeméti műszaki főiskola aulájában tel­jes erővel tombol a diszkó; s hogy hangszálainkat kíméljük, sürgősen távozunk valamely csendesebb szobába. A diáktanya természetes díszletei között plakátok, fotók, vaságyak, száradó törölközők tár­saságában máris könnyebben indul a beszélgetés. □ □ □ A négy fiatal közül a műszaki főiskola klub­jának vezetője, Bakó István „viszi a prímet”. — Az intézmény kulturális életének jelentős színtere a KISZ-klub. A megyei klubtanács nem­rég dicséretben részesítette, s kiemelte a VIT- pályázaton elért eredményeinket. Az utóbbi más­fél évben emelkedett a rendezvények száma, az érdeklődés viszont nagyon változó. Nem tudom pontosan, mi lehet az oka.., A vezetőség már mindent megtett a jó propaganda érdekében az ötletládától a plakátokig, a hangos hirdetésig.... Ezt a főiskola rádióstúdiója csinálja. A tapasztala­tom egyébként az, hogy a- srácok „nagy nevekre” jönnek szívesebben. Nemrég járt nálunk Haumann Péter, Harsányt Gábor, Cseh Tamás, valamint Sán­dor György humoralista és a Tolcsvay-duó. Ezek a rendezvények például jól sikerültek. — Szerintem a személyes agitáoiót kellene nö­velni a tanköni kultúrfelelősök segítségével — jegyzi meg Bujdosó László. — Hogy én hova me­gyek a szabad estémen — a „Hullám tanszéknek” nevezett étterembe, vagy a KISZ-klubba? — ál­talában a haveri kör dönti el. Átjárunk például a kórház klubjába. — Persze, mert ott sört is kaphatsz! — koty- tyant közbe nevetve egyikük, és már egymás sza­vába vágva folytatják. — Több program kellene, nemcsak diszkó és tánc. Engem érdekel például a mai szépirodalom. Elkelne több irodalmi rendezvény. — Sok is a rendezvény! Viszont a környezet hangulatosabb lehetne. Van az a nagyterem, ahol vagy ülsz, vagy táncolsz, büfé ebben az épület­ben nincsen, oda is 'külön kell átballagni. — És a közösség? Az semmi? — Miit akarsz a közösséggel! Vedd figyelembe, hogy ez a főiskola csak hároméves. Tulajdonkép­pen csak most kezdjük érezni, hogy összetarto­zunk. □ □ □ Nem kaphatunk teljes képet a Gépipari és Au­tomatizálási Műszaki Főiskola kulturális életéről, ha csak a klubmunkáról beszélünk. Hiszen ezzel szorosan összefonódnak az intézményi kulturális rendezvények: a filmklub, az archív filmbemuta­tók, a csoportos tárlatok, a ka ma rak iái lit ások. Si­keres ankétókat rendeztek Bács-Kiskun megyében élő művészekkel: Tóth Menyhérttel, Klossy Irénnel. Törőcsik Jolánnal, Nagy Kristóffal. Népszerűek a1 neves sportolókkal, tudósokkal szervezett találkozók is. A főiskola közművelődési bizottságának tevé­kenységi köréhez tartozik az amatőr művészeti csoportok szervezése, támogatása. Diá'kszinjátszó csoportjuk büszkélkedhet a Népművelési Intézet nívódijával, két a ram ydipiomá val, s egy miniszte­ri elismeréssel. Ez utóbbit a nemzetközi szinját- szófesztiválon elért eredményeikért kapták. Mind­emellett a főiskola kamarazenekara és az 1976-ban alakult vegyeskar is szép sikereket ért el a kü­lönböző bemutatókon. Nem mindennapi eredmény az sem, hogy egy műszaki jellegű felsőoktatási in­tézményben közművelődési ismereteket oktatnak fakultatív tantárgyként. Idén először, téli népmű­velési gyakorlattal egészítették ki az elméleti is­mereteket. A Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolán az oktatási—nevelési célkitűzései mellett dicséretes az a törekvés, hogy a hallgatókat a szakmai képzés mellett más feladataikra is felkészítik. Ezeket majd jól kamatoztathatják az életben, értelmiségi hivatá­sukból adódóan. S hogy ez a fiatalok számára sem csupán egy elméleti cél, bizonyítja: a kollégiumi szobában lezajlott polemizáló beszélgetés... A fe­lelősséget maguk érzik. Posváncz Etelka • Gyakori vendégek a főiskolán a művészek. Ké­pűnkön a főiskola főigazgatója, dr. Molnár Bene­dek beszélget Klossy Irén grafikusművésszel. Molnár Zoltán: A VERESÉG (20.) — Vegye le a zubbonyát, fiam, nagyon meleg van itt! — Igenis! — mondta a bábá­nak, de nem bírta levenni a zub­bonyt. mert Aranka nem engedte el az arcát. Megpróbált így gom- bolkozni, de ebben a görbedt helyzetben sehogyan sem sikerült; abbahagyta. Hallotta,, hogy a bába csöröm­pöl valamivel. Az ajtó is nyílott, csukódott, ö meg csak tartotta magát, hogy Aranka belekapasz­kodhasson a fejébe, az arcába. A bába megálitt mellette; csak állt, figyelt. Akkor egyszer Aranka elenged^ te a fejét, s a pillájával intett. Tudta, hogy ez azt jelenti, hogy na, jól van, vedd le hát a zub­bonyod, biztosan valóban nagyon meleg van itt, s különben is min­dent úgy kell tenni, ahogy a bába mondja. András egy szék karjára terí­tette a zubbonyt, szabályosan rá­helyezte a derékszíját a töltény­táskákkal. Aztán felgyűrte az in­ge ujját, és leült a másik székre, odahúzva Aranka ágya mellé. A bába puha kendőt adott a kezébe, ö rögtön megértette, hogy mire való, s már el is kezdte vele felitatni Aranka halántéká­ról, nyakáról a verejtéket. Megcsapta ugyan az orrát a fa­nyar veritékszag, de nem érzett most benne semmi kellemetlent. Aranka pillogott, s ebből ő ki­találta, hogy a szeme gödre is nedves. Azt is szárazra törülte hát; megérezte, hogy ott a szeme körül most viszket a csípős verí­téktől; bebugyolálta a kendővel a mutatóujját, s ügyesen kitörül- gette mélyen ülő szeme körül a finom gödröt, s szemöldöke ívét. Aranka pihegése eközben meg­gyorsult; tátott szájjal kapkodott levegő után, s különös vinnyogás tört fel belőle. Andrásnak most már igazan összeszorult ettől a torka. Kétségbeesve nézte, hogy hány­kolódik. Vagy csak a mellkasa emelkedett meg? Kezével, forró ujjaival megragadta András Teen­dőt tartó jobb kezét, s hevesen megszorította. A bába érte nyúlt a kendőért, s András ebből megértette, hogy most a kezét ott kell hagynia Aranka forró ujjai között. Aztán a bába intett, s ő enge­delmesen. gyorsan arrább lépett. Végül, hogy egyáltalán ne akadá­lyozza a bábát a munkában, egé­szen hátrahúzódott az ágy fejé­hez, Aranka mögé. Bár onnan elő­re kellett hajolnia, hogy a kezét Aranka nyugodtan markolhassa. 29. Érezte, hogy Aranka testén gör­csös rángás fut végig, s bál keze tétován, keresgélve, a levegőbe emelkedik. Erre önkéntelenül és készségesen odaadta a másik ke­zét is. Aranka úgy ragadta meg. mint a vízbe fúló a mentőkötelet, s úgy szorította meg András ke­zét, olyan erővel, hogy fel is szisz­szent bele. De a keze, az ujjai ta­lán zavarták; feljebb kapaszko­dott, s a csuklójába mélyesztette a körmét. * Látta, hogyan erőlködik, hal­lotta "a bugyborékoló nyögéseket, a bába háta ívét figyelte, ahogyan föléje hajol... A takarót most már le is vette róla, s lábán, mezítelen lábán igazított, hogy a legkényelmesebben legyen és a legalkalmasabb tartásban, s hogy ily módon a legjobban tudjon maga is segíteni. Hiszen egész teste már egyet­len erőlködés volt. És maga And­rás is érezte ezt, mert szinte ő is erőlködött már; őneki is ki­verte a homlokát a veríték. Le nem vette volna a szemét Aranka arcáról; neki magának is verítékcsöpp gyűlt az orra cim- pája körül, s megbuggyant, majd meg is indult, hogy lecsurranjon a szája csücske felé. Szeretett volna odanyúlni, hogy letörölje, de karja önkéntelen, legkisebb mozdulatára Aranka még görcsösebben kapaszkodott belé. így hát tudta, hogy nem mozdulhat, hogy ő maga most nem egyéb, mint Aranka erő­feszítéseinek egyik pólusa, táma­sza; s tudta, hogy az a legjobb, amit tehet, hogy aláveti magát ennek az erőlködésnek. Hogy úgy segíti ezzel asszo­nyát, ahogyan férfiak soha nem szokták párjukat segíteni. A bába felpillantott rá. Halkan, megnyugtatóan mondott is vala­mit; talán azt, hogy most már nem soká ... hogy most már ha­marosan túl lesznek rajta, s hogy lám: valóban minden jól megy, úgy, ahogy kell, és hogy éppen így kell mindennek lennie. S András felfogta ezt; tudo­másul vette, hogy ez most itt így van rendjén. Hogy ez rendjén van, bár ő még az esle nem is sejtette, hogy Aranka utánajön, megkeresi; hogy itt fog szülni, ebben a faluban; és hogy ő mel­lette áll majd, és odaadja a csuklóját, hogy legyen mibe meg­kapaszkodnia, mibe belemarnia, mintha ez volna a világ legter­mészetesebb dolga. Igen, elfogad­ta, hogy ez így van rendjén, bár nagyon jól tudta, hogy ez egyál­talán nem így szokás; s hogy te­hát közönségesen nyilván nem is rendjén való az emberek között. Na de hát szokás-e úgy egy­másra találni, ahogyan ők egy­másra találtak októberben? Szo­kás-e az olyan hamari nász és habzsoló szerelem, ahogyan ők, egyik a háború nyomorúságából, a másik meg a hátország nyomo­rúságából egymásra találva, egy­másba kapaszkodva, hirtelen fel­röppentek ... mintha a kék égben csattogtak volna szárnyaik ___Ó, b izony, ugyan mi a szokás, mi a törvény, mi a rend? Eár ez itt azért már mindeze­ken is igen túl van. Ez bizony most már több, ez rendhagyóbb az egyetlen szikrától fellobbanó, béklyótalan szerelemnél, rendha­gyóbb a hetedik hónapban kötött házasságnál, s rendhagyóbb talán még magánál a forradalomnál is. És ez a falusi bábaasszony, ez merészelte ezt megengedni és szentesíteni. András, átérezve ennek a szü­lésnek a szokatlan ünnepélyessé­gét, úgy tartotta oda a két kezét, mint egy kivételes, új és mégis ősi szertartás kiválasztott részt­vevője, n lkülözhetetlen szerep­lője. Várta az újabb szorítást, újabb kínos erőlködések jelét, talán már az utolsó nagy erőlködését. Hi­szen azzal biztatta a bába — aki íme most megint az asszony, tes­te fölé hajolt —, azzal biztatta, hogy most már mindjárt, most már nemsoká. Nagy lélegzetet vett hát 6 is, olyanra sikerült, mint egy nagy sóhajtás; a bába egy villanásnyi­ra rá is pillantott, s így ezért a következő lélegzetére jobban is vigyázott, hogy fogja vissza illő szerénységgel, s úgy viselje a ma­ga mégiscsak másodrendű szere­pét. Bizonyos megkönnyebüléssel érezte, hogy Aranka valóban me­gint szorítani kezdi a csuklóját, majd egy kicsikét enged, hogy aztán annál nagyobb erővel újra megragadja. És akkor megremegtek az ab­lakok. Nem kapta fel a fejét, nem is jutott el rögtön a tudatáig; ép­pen csak odapillantott az abla­kokra. De addigra már még jobban remegtek, s egymást követő dör­renések, döndülések is hallatszot­tak, és sokkal közelebbről, mint­sem gondolhatta volna az ember. Akkor már aztán, persze, tud­ta, hogy ezek ágyúlövések. Sőt, azt is tudta, hogy nem is véletlen egv-két lövésről van szó, hanem sokkal komolyabbról, arról, hogy valami elkezdődött. Most már futó lábak dobogá­sát is hallotta, lónyerítést is, sze­kérzörgést is. 30. Szekér zörgött vadul végig vala­melyik közeli utcán. S felfogha­tatlan, szétválaszthatatlan min­denféle zajok összefüggő, nyug­talan nagy morgásba-nyüzsgésbe- zsibongásba, riadalomba álltak össze; valami nagy megmozdu­lásba, zűrzavarba. Mintha a vi­lág. az előbb még szinte lábujj­hegyen álló, csendes világ egy­szerre nagy roppanással megin­dult volna. Hát elkezdődött. Kint az udva­ron is szaladt valaki, éles csat- tanással kicsapódott a verőceaj­tó, s meghökkenten-sértődötten felugatott a kutya is. Mindenfelé elkezdtek ugatni a kutyák. (Folytatása következik.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom