Petőfi Népe, 1979. május (34. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-18 / 114. szám

1979. május 18. • PETŐFI NÉPE • 5 NAGY ÖRÖMÖK A NAGY HÁZAK KÖZÖTT Sokfelől jöttek a diákok, tanárok Annyira új az új széchenyivárosi iskola, hogy még el sem készült teljesen. Építők szorgoskodnak a tornateremben, most bon­takoznak az ebédlő végleges körvonalai. Amikor majd az utolsó munkás is elvonul a még névtelen oktatási intézményből, való- színlűeg az új jelző is érvényét veszti, mert megnyílnak a legújabb és legmodernebb ta­noda kapui. Olyan sürgető igény parancsolta életre, hogy sietve alakították ki a tantestületet. Kevés idd maradt arra, hogy egymással és a környezettel ismerkedjenek. Még a Molnár Erikből, azaz az új városnyi városrész első isko­lájából átkerülteket is meglepeté­sek érték, mert a friss lakótelepi családok életformája, beállított­sága egyben-másban eltér az ős- lakóéktól. Következésképp más­ként formálódott a pedagógusok és a szülők viszonya. Arról nem is szólva, hogy több iskolából jöt­tek a gyerekek, eléggé eltérő ké­pességekkel, szokásokkal. Jónéha- nvan a műút túlsó oldaláról jár­nak, kertes, szőlős, családi há­zakból baktatnak a betonten- gerbe. , A körülmények, az előzmények ismeretében átmeneti állapotra számítottam a Forradalmi téri oktatási intézményben. Úgy gon­doltam, hogy Csongor Attila igazgató elsősorban terveikről, szándékaikról tájékoztat, a kez­deti nehézségekre hivatkozva so­rolja gondjaikat. Tévedtem. — Jó összhangban dolgozik a tantestület — ezzel fogadott. A harmónia megteremtése ér­dekében reális követelményeket dolgozott ki az iskola vezetősége. A tanyáról áthelyezettnek, a fia­talabbaknak, az idősebbeknek időt és alkalmat adtak képessé­geik, szorgalmuk, bizonyítására; a beilleszkedésre. Érthető, hogy aránylag hasonló mértékű jutal­mat kapott a tantesület majd minden tagja, hiszen általában lelkesen, szakértelemmel dolgoz­ták, a különbségtevéshez még kevés a tapasztalat. Ez a megfon­toltság azonban nem jelentett megengedhetetlen engedékenysé­get. Volt bátorságuk ahhoz, hogy elbúcsúzzanak egy pedagógusi pá­lyán sikertelen kollégájuktól. Már a beszélgetés előtt sejthet­tem volna, hogy előbbre tartanak, mint viszonylag rövid létezésük­ből vélhető. A folyosókon látható • A Játék öröme a panel rengetegben. faliújságok, közlemények, tablók, híradók sokoldalú, sokszínű isko­lai életre, tevékenységre utaltak. A tiszta felületeken elhelyezett tudósításokból nyilvánvalóvá vált, hogy gyorsan kialakultak a tanu­lást, a nevelést segítő keretek, tartalommal töltődtek a mozgal­mi élet különféle formái. Fotók örökítették meg a Kun Béla úttörőcsapat november 7-i csapatünnepélyét, a legjobb ra­jokat, a kisdobosok, pajtások si­került rendezvényeit. A színvo­nalas rajzoktatásról, ízlésfejlesz- tésről ügyes gyermekrajzok ta­núskodtak. Kürtösi Klára tanár biztatására sokan megörökítették lakóhelyi élményeiket, főként a felkiáltójel-házakat, meg a cölöp­várat. Az élénk sakkéletet a vá­rosi úttörő- és kisdobosbajnok­ságban kivívott nagyszerű ered­mények is tükrözik. A'kis Bauer Tamás az országos döntőn máso­dik lett korosztályában. Rengeteget próbált az énekkar­ral Póczonyi Imréné, szívesen szerepeltek iskolai és társadalmi ünnepségeken. Az éneklő ifjúság napján méltán dicsérte őket kü­lön is a zsűri, kaptak díjat moz­galmi dalok kiváló tolmácsolá­sáért. Koncz Imréné, a pártalapszer- vezet titkára a patronáló üzemek­re és a sziílői munkaközösségek­re hivatkozik, amikor gyors fel­fejlődésüket dicsérem. Sorolja, hogy ki mindenki segített, mit köszönhetnek a számviteli, ügyvi­teli központnak, mit a 6336. ala­kulatnak, mit a Fémmunkás Vál­lalatnak, kik cipelték a bútoro­kat, milyen takarítóbrigádok ala­kultak, miért vállalta Szászvári Tibor társadalmi felajánlásként egy csillagászati szakkör megte­remtését és vezetését, ki hogyan támogatja a nyáai tábort. Dicséri a Kádár Éva irányításával mű­ködő iskolai pedagógus KISZ- alapszervezetet, valóban fiatalos lendülettel végzik, amit vállalnak. Csak így juthattak el oda, ahol most tartanak, zárhatják meg­nyugtatóan az első tanévet, mond­hatják el, hogy többet nyújtottak, mint amit egy végtére is kezdet kezdeténél tartó intézménytől vártak. Jó kezekbe került hétszáz kecs­keméti gyerek, ez a városi tanács művelődésügyi osztályának is a véleménye. H. N. • A tudás öröme a hetedik A-ban. • Sikeröröm a kémiai szaktanteremben. (Straszer András felvételei) Helyünk a világban - szakkör Ebben a mozgalmi évben a kecskeméti úttörőházban érdekes­nek ígérkező szakkörben kezdték meg a foglalkozásokat: Helyünk a világban — elnevezéssel. A négy iskolából — a Petőfi, a Jó­kai, a leninvárosi és a Zrínyi — érkezett nyolcadikosok Pap Ist­ván főiskolai tanár vezetésével világnézeti kérdésekkel foglalkoz­tak! A rendkívül érdekes programot összeállító szakkörvezető a ti­zennyolc foglalkozás ideje alatt megtanította a résztvevőket kor­rekt módon, tömören vitatkozni, az előre kitűzött témákhoz anya­got gyűjteni, azt feldolgozni. A „témagazda” — minden alkalom­mal másik úttörő — öt percet ka­pott saját gondolatainak ismerte­tésére, majd ő nyitotta meg a vitát! \ A gazdag, alapos programból a legnagyobb érdeklődésre a társa­dalomtudományokkal foglalkozók tartottak számot! Ezek számos olyan területet érintettek, amiről alig olvastak, keveset hallottak a szakkör tagjai. (Érdekes módon, a tudományos-technikai forrada­lomról már alapos ismeretekkel rendelkeztek, és a gépesítés táv­lati lehetőségeiről is sok min­dent tudtak.) Érdekesnek ítélték az anyag és a tudat viszonyának boncolá­sát —. ezt Mi volt előbb; a Nap tüze, nagy a pokol tüze címmel beszélték meg. Természetesen a vallásról, a vallásosságról, és a vallásos emberekhez való vi­szonyról is nagy és heves vita kerekedett. Tárgyalták az igaz­ság problémáját, megismerték az ellentmondásokban rejlő fontos dolgokat, és megtudták, hogy „Űri huncutság-e a politika?” Foglalkoztak az erkölcs, az erköl­csös viselkedés kérdésével, s a törvényekkel kapcsolatos gondo­lataikat is elmondták. Ezekben a napokban kerül sor a szakpróbák lebonyolítására, az arany-, ezüst- és bronzfokozatok odaítélésére. A pajtások — vala­mennyien! — nagyszerűnek ítél­ték a szakkörben hallottakat, örültek annak, hogy kéthetenként találkoztak, együtt beszéltek meg számukra fontos tudnivalókat. Ügy érzik, komoly „eligazítást” kaptak olyan dolgokról, amiről addig keveset, vagy semmit sem tudtak. Természetesen érdekelt, hogy a számukra oly sokat je­lentő viták közül melyiket ítél­ték a legérdekesebbeknek? A választ közösen fogalmazzák meg a szakkör tagjai, tizenheten: a legnagyobb figyelmet, a legér­tékesebb vitát a március elején sorra került: A család mint a társadalom örökös közössége —, a szerelem és a szexualitás né­hány problémája — című előadás, illetve megbeszélés jelentette. A szakkörvezető a foglalkozás befe­jezéseként tárgyilagosan össze­foglalta az elhangzottakat —, a pajtások pedig gondosan lejegyez­ték azt. Most már maguk is vall­ják, hogy nincs kényes, vagy ta­bunak ítélt probléma, mindent meg lehet, sőt meg kell vitatni, értő felnőttek irányításával, ök pedig többek, gazdagabbak lettek a szakkörben való részvételtől, ezért volt nagyszerű találkoz­niuk, megkeresni helyüket a vi­lágban ... Tudósítóink jelentik Járási gyermekjáték- és nép- táncfesztiválnák adott helyet az elmúlt napokban a nemesnádud­vari művelődési ház — írja leve­lében Simon Mátyás tudósító. Az esemény kapcsán a pajtások a kézimunkaszakkör legszebben si­került munkáit is bemutatták a vendégeknek. Az eseményt me- nettánc-versennyel nyitották meg, majd következett a nagyszabású vetélkedő. A szakértőkből álló bí­rálók gondos mérlegelés után ki­osztották a díjakat, és tárgyilago­san megbeszélték az együttesek vezetőivel: hogyan lehetne a tán­cosok tudását tovább növelni. Járőrversenyt rendeztek a kis­kőrösi járás úttörőcsapatainak részvételével Kecelen az elmúlt napokban —, írja beszámolójá­ban Varga Erzsi. A nyolc állo­másból álló pályára a pajtások tél képpel a kezükben indultak. Összemérték erejüket, ügyességü­ket a lövészek, a vöröskereszte­sek —, számot adtak KRESZ-is- mereteikről, és arról is, hogy mi­lyen az úttörőegyenruha, ha sza­bályosan használják. Számtalan útjelzés, különféle akadály meg­fejtése és elhárítása után nagyot gyalogolva érkeztek az utolsó ál­lomásra, ahol meghallották az eredményt: a nagyszerű harma­dik helyen végeztek a keceljek! • Első alkalommal jelentkezett tudósításával Kalocsáról Tamás Károly, a Vén József Általános Is­kola krónikása. Az elmúlt napok­ban: Gyermek is lehet hős — címmel előadást tartottak, vers­sel, dallal, tánccal, szórakoztató jelenetekkel lepték meg a meg­jelenteket —, összesen kétszáz- huszonnégyen! A bemutatón fel­léptek szovjet pajtások is; orosz táncokat mutattak be, i A nézőtér zsúfolásig megtelt. Az úttörőcsapat vezetősége a tag­sággal egyetértésben az előadás teljes bevételét a Nemzetközi Szo­lidaritási Alapra fizette be. Rejtvényfejtőknek , Az elmúlt héten közölt rejtvény he­lyes megfejtése: Ady Endre: Góg és Magóg fia vagyok én. A helyes megfejtésért könyvjutalmat nyertek: Kocsis TUnde, Tiszakécske; Pozsár Anna. Pálmonostora: Horváth Sándor. Jánoshalma; Nagy Piroska, Gátér, Pap Erzsébet, Kiskunfélegyhá­za; Kárpáti Éva, Hetényegyháza: He­gedűs György. Tiszakécske: Kiss Gá­bor. Tass; Navratil Mária, Dunavecse; Zental Ferenc. Kecskemét. Selmecl Katalin SíSiS*:*:;:*: Molnár Zoltán: A VERESÉG (21.) Kis András ebben a pillanat­ban roppant világossággal tudta, hogy eljött a pillanat, midőn minden eldőlhet. Tudta, hogy ez nemcsak egy háború, amelyben győztes és vesztes csaták válta­kozhatnak; mert itt most már nem tologathatják egymást ide- oda, előre, s vissza végtelen tér­ben nekigyűrkőző ellenfelek; mert itt nincsenek lövészárkok, fedett dekungok, hónapokig tartó, ta­pogató lövöldözgetések. És tudta, hogy ez a front itt most már ta­lán a legnagyobb, az egész em­beriségnek talán legfontosabb frontja, és itt minden pillanatban végső döntés születhetik. Ez volt az idegeiben, ösztönei­ben; semmiféle agitációval, fel­világosítással, felsőbb paranccsal ennek az ellenkezőjéről őt már meg nem győzhették. Tekintetével a zubbonyát, de­rékszíját kereste. Az ám, a pus­káról meg egészen meg is feled­kezett. De ebben a pillanatban már fel is rémlett benne, s hir­telen világossággal emlékezett, hogyan támasztotta odakint, mi­kor megérkezett, a puskáját a mosdószék mellett a falnak. Ám első moccanására Aranka már belé is kapaszkodott. Nem az iménti öntudatlan vadsággal, hanem kiszámított, nyugodt erő­vel. S András csak ebből az új- rakapaszkodásból döbbent rá, hogy az előbb a dörrenések hal­latán Aranka keze elernyedt, hogy tehát a kezdődő nagy eről­ködés is megszakadt, s hogy ez­zel a talán utolsó, a gyermeket világra hozó nyomógörcs oldódott fel — mert a vajúdó asszony néhány pillanat óta már nem ön­magára, nem befelé, hanem kife­lé, a külső világra figyel. A bába is felegyenesedett, egy­másra néztek. A parasztasszony is bejött, nem is vette észre, csak amikor meg­kérdezte: — Mi lesz most, Julis néni? A bába megrázta a fejét, ősz haja kibukott a kendő alól, ösz­tönös mozdulattal, két ujjával visszasimítolta. — Folytatjuk, fiam, folytatni kell. Aprókat sóhaíjtott; leült fél fe­nékkel az ágy szélére. Tekinte­tével Aranka tekintetét kereste. De Aranka becsukta a szemét. — Itt most nincs orvos — mondta kérlelhetetlenül a bába. — Nincs császármetszés. Magunk vagyunk. Hallgatott. Mindent elmondott. — Ne törődj most semmivel, kedves! — szólalt meg kínlódva, rekedten András. — Semmire se figyelj! Most csak erre az egyet­len egyre figyelj! Aranka szótlanul feküdt, kicsi, meg nem hallható pihegésekkel, leengedett szemhéjjal, semmi erő sem volt benne, talán csak annyi ereje volt, mivel, ahogy az imént újra megfogta, megint állhatato­san markolta András csuklóját. Veríték sem volt az arcán, Az orra tövétől a szája csücskére csurgó veríték is felszáradt. Nem is nyögött, nem zihált. Bár a kínlódása talán nem szűnt meg, mert néha kinyöszörödött a tor­kából egy-egy halk, erőtlen nyi­korgás. Puskaropogást hallottak, távoli puskaropogást. Űjra megpróbálta a kezét kifej­teni Aranka ujjai közül. Szelíden, óvatosan mozdította a csuklóját. És Aranka elengedte. Most meg ez bénította meg; ez, hogy Aranka elengedte, — Aranka ... Aranka nem mozdult; a szeme is le volt csukva. Csak álltak körülötte tehetet­lenül, és vártak. Mígnem egyszer lódobogás hal­latszott be egészen közelről... csapódott a kapu, aztán csapó­dott a verőceajtó. Pisszegés ... szaggatott, gyors suttogás. — Megnézem — szólt halkan András, és kiment. Aranka nem mozdult utána. A konyhában ijedten topogott Kovács. Lihegett, vörhenyes ba­jusza tüskéi is rezegtek. — Gyérei — intett neki And­rás, mert nem akart az asszony meg a lányai előtt beszélni vele. Kiléptek a tornác elé, a? ud­varra. — Támadnak. — Hát ezt gondolhattuk vol­na. Merről? — Szőlős felől. Egyek felől, mindenfelől... Mi van veletek? Megvan a gyerek? — Nincs. Nincs még — mond- András gyámoltalanul. — Megijedt szegény a lövöldözéstől. — Hát akkor te meg ma­radj !... Stammler azt üzeni, hogy ha nem-volna még meg a gyerek, akkor csak maradj! Ha meg vissza kellene vonulni, én majd errefelé jövök, beszólok ér­ted ... a szálláson már úgysem igen találnál senkit... — Nem is tudom... Ezt azért nagyon nehéz volt el­képzelni, Rogy ütközetben ne le­gyen ott a századdal... Viszont Arankát is ... így itthagyni. Két­ségbeejtő. — Na, menj csak! — mondta most határozottan Kovács. Meg­fogta a vállát, és megtolta. — Majd .,. szóval... De nem volt mivel befejeznie. Hogy mi lesz majd. Legyintett hát, és elindult a kiskapu felé. Még nyitva is volt. Miközben ki­lépett, bólintott még egyet a fe­jével, vagy talán biztatásfélét in­tett? Illedelmesen, halkan tette be a kaput. A kutya tanácstalanul vakkan- tott vagy kettőt. A lövöldözés dél­ről erősödött. 31. András még állt egy kicsit a tornác előtt; fülelt. Idegesítette, hogy nem képes megkülönböztet­ni a magyar ágyúk hangját a ro­mán ágyúk hangjától. Bár ugyan ... magyar ágyúk? Még ha valóban át is hozták valahogyan azt a két ágyút. Hurrá, Genossen! Zwei Kanonen megvan... Na­gyon sokra nem megyünk velük. Ilyen helyzethen. Milyen helyzet ez? Lehet, hogy Stammler Frici- nek több esze van, mint a vezér­karnak? Hogy hídfőállást kellett volna kiépíteni? Bizony, úgy látszik... Kijött az asszony. — Olyan nagy csendben van — mondta halkan. Aranka, ö van olyan nagy csendben. Vissza kell menni hozzá. Befelé menet fogta a puskát a mosdószék mellett, és bevitte ma­gával a szobába. Be is tolta az ágy alá, egészen a falhoz. Aztán zubbonyt, derékszíját, mindent bedobált utána. Végül felegyenesedett, megállt az ágy mellett. Aranka most megérezte, hogy őt. nézi, s felnyitotta a szemét. Kérdőre nyitotta. De András hallgatott. Aranka akkor halkan, de tiszta hangon megkérdezte: — ök támadnak? Nem mi tá­madunk? — Ök. — Nagy baj van? — Elég nagy. Aranka erre hallgatott egy ki­csit. Hagyta. Látta az arcán, hogy nagyon gondolkodik. Végre, mikor megint szóra nyi­totta a száját, ezt mondta: — Kérek egy kis teát. — Nem lehet, kislányom. Egy kortyot sem. Nem szabad. Egy picikét biggyesztett. — Hmm ... Aztán megint csak a nagy csend. Ez a benti, a szoba csend­je, meg a távoli ropogás. — András! , — Itt vagyok. Aranka. — Állj vissza a hátam mögé! András engedelmesen visszaállt az ágy támlájához. Aranka sóhajtott egy picit. Az­tán felnyújtotta a karját; mintha megvékonyodott volna a karja. Széttárta az ujjait. András visszatette a markába a csuklóját, mint a két csuklóját.' Aranka ujjai ráfonódtak. Las­san fokozta a szorítást. Körmé­vel belemart, mind kíméletleneb­ből mélyesztette bele a körmét. Mintha csak áramforrást kap­csolt volna be. Teste megvonag- lott, halántékerei kidagadtak; mellkasából nagy nyomást Indí­tott el, hogy lejjebb szorítsa a hasfalát. A bába megértette, ráhajolt, lá­bát igazgatta. Meztelen térdei remegtek a magasban. (Folytatása következik.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom