Petőfi Népe, 1979. május (34. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-15 / 111. szám

1979. május 15. • PETŐFI NÉPE • 5 , BOSSZANKODÄS ÉS KESERŰSÉG A ZSÚFOLTSÁG MIATT AHOL NEM CÉL AZ ÚJ OLVASÓK BESZERVEZÉSE Szorongató helyzetben a bajai könyvtár Megírtuk már nem egyszer, hogy megyénk némely nélkülöz­hetetlenül fontos művelődési in­tézményében az elhelyezés, a munkakörülmények, a meglévő lehetőségek hiányossága, elégte­lensége miatt akadozik a mun­ka. Egyes helyeken nehezen tud­ják megvalósítani az egyébként nagyszerű elképzeléseket, a reá­juk háruló feladatokat. Elég utal­ni ezúttal a megyei levéltárra, a bajai és félegyházi művelődési központra, vagy pedig a megyei könyvtárra. Ezek sorában — saj­nos — kirívóan rossz a helyzet a bajai Ady Endre Könyvtárban. Itt jelenleg mintegy ■égyezer-há- romszáz olvasót tartanak nyilván. Az intézmény vezetője szerint ez a szám megfelelő körülmények között legalább tízezerre emelked­ne. De erre belátható időn belül semmi kilátás nincsen. Az olva­sók számát nem lehet — ennél fogva nem is akarják — emelni. Ki állítaná azt, hogy — ha még- annyára is megmagyarázható en­nek az oka — bele lehet könnye­dén nyugodni az ilyesfajta hely­zetbe? Jelenlegi helyén van a bajai városi-járási könyvtár, immár csaknem három évtized óta egy­folytában. Akkor költöztek ide, amikor az intézmény még csupán alig több mint kétezer kötetet mondhatott a magáénak; és mind­össze néhány tucat beiratkozott olvasót. Ez a szám ugyan hama­rosan háromszáznál többre emel­kedett, de hol volt ez még a mai négyezres olvasói létszámtól? öt évvel később is még csak tizen­háromezer kötet volt a könyvtár állománya. S ma? A könyvek száma meghaladja a hetvenkét- ezret! Jórészt erre alapozva, a négyezer-háromszáz olvasó egyet­len év alatt százhatvan egynéhány ezer kötetet kölcsönöz ki. A fej­lődés tehát szembetűnő, ha a ré­gebbi esztendőket vesszük alapul. De így kell-e eljárnunk? Nem in­kább a mai követelményekhez kell mérnünk az eredményeket? Ha viszont ezt tesszük, akkor el­uralkodik bennünk a nyugtalan­ság és — enyhén szólva — az elégedetlenség. A visszatekintés után kerüljön gór egy icipici összehasonlításra is, e rövid cikk keretében. A Kul­turális Minisztérium 1972-es könyvtári irányelvei szerint a ba­jai az úgynevezett „A”-típusú in­tézmények sorába tartozik. A nor­ma szerint kereken háromezer­kétszáz négyzetméternyi alapte­rület illetné meg őket. Ám ehe­lyett mennyi van? Nem több (!) mint kétszáznyolcvanegy négy­zetméter. Az azonos nagyságren­dű hódmezővásárhelyi könyvtár ennek a négyszeresével rendel­kezik. Hasonló a helyzet a kapott pénzügyi támogatással kapcsolat­ban is. Az egy lakosra jutó fej­lesztésre, bővítésre, fordítható összeg Baján öt forint ötven, s a hasonló nagyságrendű Nagykani­zsán nyolc forint hatvan fillér. Egy év alatt Vásárhelyen éppen háromszor annyit ad a tanács ál­lomány-gyarapításra. mint a su- govica-parti városban. Ezek a té­nyek semmivel sem jelentenek kevesebbet, mint azt, hogy Ba­ján a könyvtár — enyhén szólva — nem tartozik a kiemelten ke­zelt közművelődési intézmények sorába. Kis nyelvi „újítással”, de szel­lemesen és találékonyan jellemez­te hazánk egyik ismert és tekin­télyes közművelődési szakembere a bajai könyvtár lehangolóan rossz helyzetét, amikor ezt mond­ta: ez az intézmény a teljes „le­hetetlenülés” állapotában van régóta. Ha a fentebb elmondot­takhoz még hozzátesszük, hogy az irányelvekben előírt norma szerint harminc dolgozóra lenne szükségük, s helyette csupán ti­zenegyen vannak, akkor még in­dokoltabb ez a jellemzés. Hát még, ha akár csak egy röp­ke pillantást is vetünk a könyv­tár belső képiére olyankor, ami­kor a nyitvatartás ideje alatt jön­nek az olvasók, a kölcsönzők. Ha e rozoga falak között összezsúfo­lódva harmincán, negyvenen is itt vannak, s közülük minden har­madik vagy negyedik tud csak leülni. De kezdhettük volna azzal, hogy aki ebbe az intézménybe el­látogat, azt bosszúság éri, kese­rűség tölti el már az érkezéskor. Hiszen, ha valaki kinyitja maga előtt az ajtót, az valósággal hát- bavágja azokat, akiknek az a szerencse jutott, hogy a kicsi és zsúfolt „teremben” leülhettek. Abban a helyiségben, amely köl­csönző, olvasó, raktár és iroda egyszerre! S ahol kereken negy­venezer kötet zsúfolódik össze! És végül ott, ahol csak mestersé­ges fény van mindig! (Az eszté­tikai igényekről ezúttal ne is es­sék szó.) Nem lenne teljes a kép, sőt egyenesen hamisítanánk a való­ságot, ha elhallgatnánk: ebben a „kinőtt ruthájú” intézményben lelkes emberek dolgoznak. Ami­kor ottani látogatásunk alkalmá­val valaki azt mondta, hogy ő ugyan semmi pénzért nem dol­gozna ilyen helyen, az egyik könyvtáros így reagált az egyéb­ként teljesen érthető megjegyzés­re: „Én viszont még így is ra­gaszkodom ehhez a helyhez. Bí­zom abban, hogy előbb vagy utóbb lesz valamilyen megoldás. Hiszen így nem maradhat örök­ké.” El kell mondanunk azt is, hogy az intézmény dolgozói a be­szerzésen, feldolgozáson és mód­szertani munkán kívül nemcsak a kölcsönzéssel foglalkoznak, ha­nem más, egyéb szolgáltatásokkal is. Kisbibliográfiák készülnek többek között itt, meg ajánlójegy­zékek. És rendszeresen segítik, a kutatókat, a szakdolgozatukat író főiskolásokat stb. Ez a helyzet tehát Baján. A könyvtári ellátás feltételeit nyu­godtan nevezíhetjük tarthatatlan­nak. Hogy van-e, és mi a megol­dás? Erre a kérdésre nyilvánva­lóan elsősorban a bajaiak ad­hatják meg a választ. Azok, akik a városban élő emberek művelő­déséért felelősek. Tudunk róla, hogy az utóbbi esztendőkben a több szempontból is súlyos gon­dokkal küzdő város vezetői több­féle elgondolást, tervet vitattak meg e témával kapcsolatban. Ám eddig, a jelek szerint ezek a tö­rekvések még nem hoztak ered­ményt. Lehet, hogy előbb-utóbb mégis csak lesz megoldás? Könyvkiadók együttműködése A moszkvai Bolsaja Bronnaján levő tetszetős, villaszérű épület: a Szovjet Szerzői Jogvédő Hivatal (VAAP) székháza. Ez az ügynök­ség, amelyet öt évvel ezelőtt hoz­tak létre, miután a Szovjetunió csatlakozott a Nemzetközi Szerzői Jogi Egyezményhez, hamarosan világszerte tekintélyt szerzett. A VAAP-nak manapság több mint 850 külföldi partnere van. A kiadók és a szerzői jogi szer­vezetek különös gondot fordíta­nak arra, hogy megfelelő szak. könyvek jelenjenek meg a szo­cialista országok kül- és belpoli­tikájáról, a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa tagországai köz­ti együttműködés fejlődéséről. Ebben nagy szerepet vállal a VAAP is. Nagy keresletnek örvendenek L. I. Brezsnyev művei. Az UNESCO adatai szerint ezek a művek évente több mint 80 kiadásban jelennek meg földünk országai­ban. A Politizdat szovjet kiadó megismertette a szovjet közvéle­ményt Edward Gierek, Gustáv Husák, Todor Zsivkov, Le Duan, Kádár János, Fidel Castro, Erich Honecker, Jumzsagijn Cedenbal, Josip Broz Tito és a testvérpár­tok más vezetőinek válogatott műveivel. A szocialista országok közös ki­adványainak megjelentetése nem, csak a szerzők munkáinak koor­dinálását követeli meg, hanem a kiadók erőfeszítéseinek és anyagi lehetőségeinek összefogását is. Ez lehetővé teszi a könyvek minősé­gének javítását és megjelenési idejének lerövidítését. A Szov­jetunióban megjelentetik a test­vérországokban a háború után született legjobb prózai és keltői művek 15 kötetes sorozatait. Már napvilágot látott a Bolgár Nép- köztársaság, a Csehszlovák Szó- cialista Köztársaság, a Lengyel Népköztársaság, a Magyar Nép- köztársaság, a Német Demokra­tikus Köztársaság irodalmát kép­viselő ilyen „könyvtár"* s jelenleg a román és a jugoszláv irodalom köteteinek kiadását készítik elő. Varga Mihály Újjáépül a drezdai Semper Opera A világhírű drezdai opera épülete, melyet Gott­fried Semper tervezett, és fia, Manfred az 1870-es években épített fel, 1945-ben angol—amerikai bom­batámadás áldozata lett. 1977 júniusában került sor a második alapkő le­rakására. És ekkor megkezdődött a Semper Opera újjáépítése. Az épület régi szépségében hamarosan újra az Elba-parti város nevezetessége lesz. A műemlékvédelmi bizottság munkatársai és az épí­tők azon fáradoznak, hogy az operaházat régi for­májában építsék újjá. De mégsem lehet elkerülni néhány változtatást, hiszen a modern követelmé­nyeknek is meg kell felelnie az épületnek. Ezért a nézőtér csak 1300 személyes lesz, háromszázzal kevesebb, mint korábban, mert az egykori néző­tér nagyon zsúfolt volt. Ezenkívül két új mellék­színpad is épül. Igen bonyolult a nézőtér felépí­tése. Az emeleteket öt szakaszban bontják le és építik fel újra. Az épület statikája miatt ez más­képpen nem lehetséges. Az emeletek egy részét frissen betonozzák. Az előcsarnok és a folyosók helyreállításán szorgalmasan dolgoznak. Már a bel­ső díszítés tervei is készen vannak. Fehér gipsz bolthajtásak, ellipszisek, lamparózsák adnak ízelí­tőt az operaház jövőbeni szépségéről. A drezdai operaházat Gottfried Semper szelleméhez méltóan, nagy szakértelemmel építik újra. K. Gy. • Folyik a restaurálás. A törzsközönség zöme fiatal Néhány évvel ezelőtt még a munkahelyi közönségszervezők ahhoz voltak szokva, hogy leve­leket, meghívókat, plakátokat kaptak csupán. A beszélgetést pó­tolták az értekezletek, a közön­ségszervező figyelme pedig kizá­rólag a mozi, a színház, vagy mű­velődési központ pénztárosával való személyes ismeretségre ter­jedt. / Dr. Hargitay Gábor, a kecske­méti színház szervezési irodájá­nak vezetője. Az ő látogatásai, beszélgetései új módszereket kí­náltak. A közönségszervező ta­pasztalhatta a személyes meg­győződés előnyét a leírt tájékoz­tatókkal szemben, illetőleg mel­lett. Nem számonkérni ment ki tehát a szervezési iroda vezetője a munkahelyekre, hanem a lehe­tőségekről, a gondokról is szót váltani. És ha kellett, akkor szá­monként, de nem a társadalmi munkásoktól, hanem azoktól, akik beosztásuknál fogva felelő­sek a közművelődési törvény vég­rehajtásáért. □ □ □ A szervezési iroda feladata tö­mören ennyi: „be kell hozni” a közönséget a színházba. Ha a rossz tapasztalatokat általánosíta­nánk, elég lenne így kifejezni: el kell adni a bérleteket és a jegye­ket. Hogy a kettő — „telt ház”, avagy „minden jegy elkelt” — nem feltétlenül azonos, azt tud­juk. Dr. Hargitay Gábor két év óta a szervezési iroda vezetője. Azóta történt néhány változás, például a műsorpolitikában is. Igaz, ez „nem az ő asztala”, a műsortervbe és a rendezői elkép­zelésekbe a szervezési iroda nem szólhat bele. Viszont a közönsé­get, amelyik végül is érzékeli a változást, először „be kellett csal­ni” a színházba. Igen ám, de hogyan? A közis­mert módszerek mellett jónéhány- nak éppen az ő egyénisége a „tit­ka”. A beosztása nincs képesítés­hez kötve, ő viszont eredetileg történész. Doktori címét nem ad­ták ingyen, különösen nem a „summa cum laude” minősítést. S ez már a második diploma megszerzése után történt, az első ugyanis testnevelő tanári. A ket­tő között — vagy mellett? — még volt profi énekes, amatőr szí­nész, első osztályú beatgitáros, középiskolás válogatott futballis­ta. Teniszezik, úszik — egyszóval sokoldalú ember. Széles körű ér­deklődésből adódóan találja meg könnyedén a közönség minden ré­tegével a kapcsolatot. Amit a tanári pályáról magá­val hozott: a fiatalság szeretete és nevelő készsége. Sokat utazik, gyakran megfordul diákok között. Műemlékvédelem Kubában 57 objektumot orszá­gos jelentőségű történelmi emlék­ké nyilvánítottak. Vannak köz­tük egész települések és városne­gyedek és — természetesen — a legkülönbözőbb épületek. A listát hét olyan város nyit­ja meg, amelyet még a XVI. szá­zadban alapítottak: Baracos, Ba- yamo, Camagüey, Sancti Spiri­tus, Santiago de Cuba, Trinidad Beül a padokba, s kezdődik a „rendhagyó tanóra”. Fegyelmezett ember, uralkodni tud az indulatain. Amikor idáig érünk a beszélgetésben, egyszer­re kioldódnak a „fékek”. „Minden tanulónak kötelezővé tenném az irodalmi bérletet, éppen úgy, ahogy a füzetet és a ceruzát! Mi­csoda dolog az, hogy éppen a leg­fogékonyabb korban hagyjuk, hogy a fiatalok zöme „ellődörög­je” az idejét!” □ □ □ A szervezési iroda eredményes­sége nem kézzelfogható; csak fo­lyamatában mutatkozik. De két év óta már megmutatkozott. Ami máris mérhető: a törzsközönség zöme fiatal, s a régi mellett az új ifjúsági bérlettel újabb hat­száz diák jár színházba. Siker­élmény hiányáról tehát nem pa­naszkodhat az iroda vezetője. Azt mondja, jól érzi magát ebben a világban. „Igen, a színház lezser világ, de tudni kell, hogy ez a könnyedség csak akkor igaz, ha mindenki pontosan dolgozik.” Számtalan rendező—közönség, színész—közönség találkozót szer­vez. És előadásokat tart népmű­velőknek, főiskolásoknak. Szavaló­versenyekre jár zsűrizni. Tagja a megyei közművelődési bizottság­nak. Fellép ifjúsági klubokban, zeneszámokat illusztrál az ame­rikai népzenéről írt előadásához. S hogy ez nem szervezői tevé­kenység? Hogy ez társadalmi munka vagy hobbi? Netán az il­lető saját népszerűségét növelő tevékenység? Mind igaz lehet; csakhogy mindezt 5 együttesen „nem magának vasalja be”, ha­nem a színháznak. Fellépéseivel, szerteágazó kapcsolataival is mindig a színháznak toborozza a közönséget. —s —s Kubában és Régi Havanna. A történelmi emléknek nyilvánított, de nem nagyon régi helyek többsége a forradalom emlékhelye. Állami védelem alá kerültek olyan városok, épületek és épü­lettömbök is, amelyek művészi értékűek, és a kubai nemzet ki­alakulásához és társadalmi fej­lődéséhez kapcsolódnak. (BUDA- PRESS — APN) Molnár Zoltán: A VERESÉG (18.) Csend van, valóban; de lám, nem azokat a szavakat mondta, amiket akart. Nefn, mert azt csak nem kérdezhette, hogy ö, vajon csakugyan az én gyerekemre vár az a sok ember itt körös-körül a falakon kívül? Ha ilyesmit kérdezne, még azt találná hinni a bába, hogy bolond. No de hát ilyet igazán csak bolond kérdez­het ... Pedig kétségtelenül itt súrlódnak, csoszognak, lábujjhe­gyen tipegnek-topognak. Nem is igen várták ilyen sokan, s ilyen gonddal, aggódással még a Jézus Krisztus születését sem. ö, iste­nem, hát mi vagyok én, Szűzmá- ria? Nem, nem, Szűzmária, az aztán nem vagyok ... s gondolatai csa- pongásában most eltűntek a ház körül topogók, s az az éjszaka bukkant elő, az őszirózsás nap éjszakája ... Amikor úgy ölelték egymást, mint akik éppen megta­lálták, hogy mit is kerestek eb­ben a mérhetetlen nagy felboly­dulásban, ami éppen azon a na­pon érett a legnagyobb ünneppé: forradalommá. Mintha András az egész nagy háború minden kénytelenül meg­takarított simogatását őneki tar­togatta volna. Minden gyöngéd csókját; minden gügyögő, szerel­mes szavát. Hiszen éppen tudhatta is, hogy ha majd hazajön, találkozni fog egy neki való leánnyal, és hogy azt a lányt mennyire fogja majd ö szeretni. Hát egyszer hazajött, találkozott, és éppen Csóti Aran­ka volt az a neki való leány, és őt szerette. öt simogatta, őt ölelte, őneki sóhajtotta el minden felgyűlt só­hajtását. És az ő húsát marta. Istenem, bizony, szinte hogy véresre marta a húsát. Mint aki a mocskos, piszkos lövészárokból mindenkép­pen ki akar végre kapaszkodni... Ilyen pokolból kapaszkodással kapaszkodott András az ő húsába, csontig eresztve ujjait. S .való­sággal talán éppen ezzel az őr­jöngő leányhúsmarással kapasz­kodott igazán vissza az emberi világba. És talán éppen ezzel az éjszakával vált végre az is vi­lágossá András számára, miért kell majd ezután tovább vere­kednie. És ezen az éjszakán lett Aran­kából asszony, tehát ember, meg­élve az emberré levés nagy kín­ját, örömét és szertartását.­Milyen furcsa is, hogy azt mondják: a szüzesség elvesztése. Bizony ő, Csóti Aranka semmit sem veszített azon az éjszakán, legfeljebb gyermeteg, zavaros, nyomasztó gondolatokat, gátláso­kat és félelmeket. És nyert he­lyükbe világosságot és tisztaságot. Végtelen nagy, megújító, tisztasá­got. És feladatot is nyert, értel­mes gondot immár az egész élet­re. Valamint nyerte a gyermekét is, András gyermekét, akit majd most, éppen most fog a világra hozni. 26. Mintha már valami zene is ér­ződött volna valahonnan, egyelő­re még távolról, de fokozatosan közeledve. Ünnepi zene. — Na, kislány — mondta a bá­ba —, azt hiszem, elkezdődik. Kezével, immár megszokott, is­merős mozgású, ügyes kezével megtapogatta a hasát, könnyedén, körbe-körbe. — Ezután segítened kell. Ha jön a fájás, most már te is nyom­jad! Minél jobban tudsz te ma­gad is segíteni, annál hamarabb vége lesz. Érted, ugye, kislá­nyom? Annál hamarabb túl le­szel rajta. Értette, persze. Vannak dolgok a világon, amiket talán soha sen­kinek meg nem kell magyarázni, anélkül is érti az ember. Külö­nösen a nőknek vannak ilyen is­mereteik. Bár az ellen támadt most benne egy kis ellenkezés, hogy ezt a dolgof siettetni kelle­ne. Mert jó, kétségbe sem kell esni, elvisítozni az erőt. De siet­tetni? Lehet-e siettetni? Viszont az is igaz, hogy a bába mindent tud. Tekintetében és uj- jai hegyében van sok ezer esz­tendő szülő asszonyainak, s szü­lést segítő, avatott asszonyainak minden tapasztalata. Engedelmes­kedni kell hát neki. Belátja, hogy engedelmeskednie kell. Engedelmeskedni is fog. Ki is próbálta, hogy milyen lesz az, ha segít, ha a maga tudatos erejé­vel is fokozza a nyomást. A has­fal és a rekeszizom tétován, még bátortalanul, mintegy gyakorlat- lanul engedett az ő akaratának. Megfeszült; megérezte a terhet, amelyet .majd meg kell mozdíta­nia. De egyelőre nem adott bele több erőt; éppen csak kipróbálta, hogy meg bírja-e valóban mozdí­tani az alkalmas izmokat. Azért ezzel egy kicsit még várni kell. Mert András, ugye, hadd ér­kezzen vissza ... Fájdalmas mo­sollyal engedte ki tüdejéből a le­vegőt; hadd lássa a bába, hogy elkezdte az erőlködést. Hogy szót fogad. Azt hitte, hogy ezzel majd be is éri egy darabig, és ő most egy kicsit pihenhet. De a bába halk, anyás, magyarázó hangjával nem­sokára megint feléje hajolt. — Vegyél nagy lélegzetet, és úgy nyomd; ne a hasadból, ha­nem innen felülről, a mellkasod­ból ... Ügyesen, kislányom. Ezúttal aztán igazán nem gon­dolt semmi rosszat, nem akarta becsapni; csak éppen megvolt, megmaradt benne az iménti óva­tosság (András miatt, ó, hadd jön­ne már meg ez az András); jól teleszívta ő a tüdejét, és éppen úgy, ahogy a bába mondta, szófo­gadó kislány módjára, jó tanuló módjára a mellkasából indította a nyomást; és pontosan akkor, ami­kor kellett, éppen amikor vala­honnan lejjebb, a tudat számára el nem érhető mélységekben is ön­kéntelen erőlködés indult; hogy a kétféle erő együtt hasson. S mégis, valahogy most is, ilyen akaratlanul, vagy talán még tu­dott akarata ellenére is, mértéket tartott, mintha megint csak azon igyekezne, hogy a bába lássa raj­ta, milyen készséges, milyen szó­fogadó, miképpen erőlködik. S hát látta is rajta, mert hi­szen látszott. Meg is törülte a homlokát, mert a homlokán igazi verejték gyöngyözött; s a nyögés, amire nem is számított, ami csak úgy felszakadt belőle, az is egé­szen igazi volt. — Jól van. nagyon jól van, kis­lányom. Na látod, ügyes vagy te. nagyon ügyes vagy. épDen ígv kell. Minden a legjobban fog menni. Érdekes, hogy biztat, mindig biztat. Minek kell engem biztatni? Hiszen én nem félek, elviselem a fájást, nem sikoltozom el az erő­met. Én aztán igazán mindent, ahogy csak kell... De most a vártnál hamarabb jött az új, fájdalmas lökés, gör­csösebben, mint eddig; s ő most az akaratlanul feltörő kínos nyö­szörgést vágta ketté egy elszánt nagy lélegzettel: teleszívta a tü­dejét gyorsan, egy kicsit kapkod­va, s a mélyből jött fájdalomnak, a tudattalan, öntörvényű erőnek utánasietett a maga, mellkasból indított, okos erőlködésével. Nem azért, mert megfeledkezett And­rásról; nem feledkezett meg arról, hogy meg akarja várni. De a szándékok és a törvényeknek való engedelmességek közül most még­is, ösztönösen a fontosabbat vá­lasztotta ki. És erejét megfeszítve, a rászakadó verítékben megvo- nagló testtel viaskodott, mígnem a medencéjéből, az agyáig hasító kíntól elkábulva, nyöszörögve el nem ernyedt. Minden erő kifutott belőle. Egyelőre; remélte, hogy csak egyelőre. A tüdeje is, mintha egé­szen elölről kellett volna kezde­nie a munkát, egészen kis, apró- pihegésekkel indult meg újra, s akkora csendben, mint amekkora talán csak a világ teremtése előtt lehetett. A falak most már várfa­lak voltak, sziklafalak, semmi neszt be nem bocsátottak. Szája, szájpadlása, torka kiszik­kadt. A tea jutott eszébe, amiből valamikor néhány kortyot kapott; valamikor, az idők kezdete előtt. Kérni akart, de nem tudott meg­szólalni. Ám a bába így is meg­értette, s nemet intett. Nem bi­zony, nem lehet, most már ezt sem lehet, egy kanálka teát sem. Bele kellett törődnie. S ahogy ebbe beletörődve megnyugodott, úgy engedett lassan a süket csend, és engedett a tüdeje merevsége is, és nemsokára lélegezni is már majdnem rendesen lélegzett. (Folytatása következik.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom