Petőfi Népe, 1979. május (34. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-06 / 104. szám
1979. május 6. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT- SPORT • SPORT RÖPLABDA VOLÁN KUPA Látványos kubai, és könnyű magyar győzelem Pénteken délután a kecskeméti Városi Sportcsarnokban telt nézőtér tapsa köszöntötte a Volán Kupa nemzetközi férfi röplabdatorna első mérkőzésének résztvevőit, a Kuba és Franciaország válogatottját. Ez a mérkőzés valóban azt hozta, amit a szakértő kecskeméti közönség egy vérbeli röplabdarangadótól várt. Hatalmas — röplabdanyelven „vizfakasztó" — ütéseket, látványos labdameneteket. drámai fordulatokat és főleg jó játékot. A második találkozó viszont már inkább szórakoztató jellegű volt, mert a junior csapatukkal érkező jugoszláv válogatott ellen a magyarok akkor szereztek pontot, amikor akartak, s mivel mindig akartak, az egész alig tartott valamivel tovább, mint fél óra. Gogol Kuba—Franciaország 3—1 (—3. 8. 10, 12) 800 néző. Vezette: Igunov (szovjet). Hurák (magyar). Az első játszmában a kubaiak állva maradtak, de a második játszmától kezdve már remek küzdelmet láttunk. A negyedik játszma volt a legérdekesebb. Kuba 5:l-re vezetett, de a franciák 5:5-re egyenlítettek. Ekkor a kubaiak legjobbja, a 6-os Gisbert megsérült. Egy felugrás után kifordult a bokája. Ügy vitték le. A franciák elhúztak 12:5-re, de a kubaiak még nem adták fel. 12:7-nél Gisbert visszajött. s meg is nyerték a mérkőzést. Magyarország— Jugoszlávia junior 3—0 (1, 4, 0) ■9 Sáncol a kubai válogatott. (Banczik István felvétele) 800 néző. Vezette: Vraiescu (román). Begu (francia). Magyarország: Szabó Z„ Demeter, Győri, Nagy P.. Konyáid. Börcsök. Csere: Magyar. Melkvi, Hoboth. Buzek, Huszár, Fodor. Edző: Garamvölgyi Mátyás. Jugoszlávia: Popovics, Hérics, Gyorgyavics, Snájder. Arszlana- gics, Jankov. Csere: Lijics. Ni- kolics. Lukics, Dobrodolszki. Edző: Darko Kalajdzsics. A magyar csapat számára inkább könnyű edzőmérkőzésnek tűnt a találkozó. — Azzal, hogy a kezdőcsapatban öt kecskeméti, illetőleg volt kecskeméti játékost küldtem a pályára, a város röplabdasportja, a sportág utánpótlás-nevelése területén elért nagyszerű eredményei. s a röplabdát kedvelő kecskeméti közönség iránti tiszteletemet és megbecsülésemet kívántam kifejezni — mondta a mérkőzés után Garamvölgyi Mátyás, a magyar válogatott edzője. Szabó Zoltán 17ü éve született Nyikolaj .Vaszllje- vics Gogol orosz író, a kritikai realizmus kiemelkedő képviselője, a Holt lelkek, A revizor, A köpeny és több más nagyszerű mű alkotója. VÍZSZINTES: 1. Gogol műve, dramatizált változata nagy sikert aratott színpadon is (zárt betűk: R. P.) 14. Normandia^ kikötőváros Francia- országban. 15. Ijedt, rémült. 13. Juhok istállója. 17. Rahov ukrajnai város magyar neve. lí». Tinte? angolul (INK). 20. Nem áll but áin. 21. Női név. 22. Lila virágú, örökzöld félcserje. 24. Finn hírügynökség (Sun* men Tictotoimlsto). 25. Egyik Béla királyunk előneve. 27. Országos Rendező Iroda. 28. Rövidítés aláírások után. 30. írásban megfogalmazó. 32. A kifli egy darabja! 33. Túlnyomó- rész. 35. A kádba lép. 36. Mutató névmás. 37. Vétó. 39. Az egyik fecskeféle. 40. Pincsikutya. 41. Az egésznek egy hányada. 43. Az öntet belső része! 44. Női név és egy virág neve is. 45. Görög gépkocsik betűjele. 4(5. Udvariasan odahívatja. 49. Káté! 50. Szovjet gépkocsitípus, névelővel. 51. Becézett női név. 53. Villámlás, dörgés. záporesö és szél együtt. 56. Beleharap. 58. Hamsun. Nobel-díjas norvég író személyneve. 59. A rendi Magyarországon a király után a legmagasabb közjogi méltóság. 61. Burkolatsúly. 62. Szigligct és Igló közös része! 63. Más gondolkodásmódra, viselkedésre szoktat. 65. Ruhát tisztít. 66. Német helyeslés. 67. A Holt lelkek című regény szélhámos főhőse (Zárt betűk: C. V.) 68. NDK gyártmányú motorkerékpár márkája. FÜGGŐLEGES: 1. Az alaphangsor 3. és 1. hangi a. 2. Község Bács-Kis- kun megyében. 3. ír költő, drámaíró (1865—1939). 4. Magát túlértékelő, öntelt. 5. Meghódítása századunkban kezdődött. 6. 52 római számmal. 7. Az író 1832-ben megjelent első no- velláskötetének címe (Zárt betűk: Y. K.) 8. Baráti állam Európában. 9. asztáeium vegyjele. 10. Grófság Skócia délnyugati részén. 11. Regi korból származó. 12. Idealista hindu bölcseleti rendszer. 13. Rangjelző szócska. 18. A Duna mellékfolyója Romániában. 20. A Nemzetközi Szabványügyi Szervezet idegen nyelvű rövidítése. 21. Gogol Szorocsinci vásár című no\ ellajara e zeneszerző operát irt. (/.art betűk: U. S.) 23. Az ukrán kozákok hősi múltját idéző -elbeszélése (Zárt betűk: U. A.) 25. ríem ellenünk. 26. Tűzhányók tölcsér alakú torka. 29. Zsíros. 30. Fordított irány- jelző szó. 31. Női és férfi becenév. 32. Kézirat szabványos gépelt lapja. 34. Eltérő minőségű. 36. Becézett Ilona. 38. Vörösmarty ismert verse. 40. Személyes szabadságtól való ideiglenes megfosztás. 42. Női név. 44. Az. alkohol gyöke. 47. Lenti. 48. ... és emberek — Steinbeck regénye. 50. Idejétmúlttá válik. 52. Mohamedán pap. 54. Súly a fonal végén. 55. Bőrredő. 56. Quod licet lövi. non licet ... — amit s/abad Jupm-r:v-k. azt nem szabad az ökörnek. 57. Me:J egy Vörösmarty-mu címe. * 60. ma inkább sportcélokra tenyésztik. Moines — Iowa USA-állam fővarosa. 63. Földet forgat. 64. Igavonó állat. Az április 30-án közölt keresztrejtvény helyes megfejtése: MUNKÁS VAGYOK, ENYÉM A MÁJUS PARASZT VAGYOK, A MÁJUS AZ ENYYÉM Az elmúlt héten közölt keresztrejtvény helyes meg fejői közül könyv- utalványt nyertek: Bajzáth János. Lakitelok: Rácz Andrásné, Kecel. Katona Istvánná, Pirtó: Bíró István. Szabadszállás. HULL.4MDESZKA ÉS VITORLA • BEMUTATÓ VERSENY SOLTVADKERTEN C '/éllovaglás, — ízlelgetik a ^ szót azok, akik először hallják, s találgatják mi lehet ez. Széllovaglás, — próbálják elfogadni e magyarítását a „windsurfing" kifejezésnek azok, akik ismerik a jelentését. tj sportág próbál magának jogot, hivatalos elismerést kivívni, s megszállottjai nehezen barátkoznak meg a névvel, ami valóban nem adja vissza a nálunk ma még csak hobbi, de külföldön már elismert versenyág különlegességét, sajátosságát. Űj sportág: a széllovaglás & Vízreszállás. KÖ A BALATONON Néhány évvel korábbi utazás emléke villan föl előttem. A tenger azúrkék vizén, néhány méterre a parttól egy meglehetősen imbolygó tákolmányon fiatal fiú próbál egyensúlyt találni, de hiába szereltek a vízen úszó áramvonalas falapra valami agyafúrt szerkezettel egy minden irányba billenő árbocot — rajta vitorlával —, az illető percenként a vízbe pottyan. Nagyot fújva fölkapaszkodik a „pallóra”, keresi a biztos pontot, újra megkísérli befogni a szelet a kézzel irányított vitorlába. Ez az új sport. A hullámlovaglás — melynek bajnokai egyszál „deszkán” kilométereket tesznek meg a tenger hátán —, és a vitorlázás összeházasításából született a sportág, és eszköze, amely három és fél, négy méter hosszú, megfelelően elkészített testből, egy ebbe illesztett hasonló hosszúságú árbocból és azon a négy-hat négyzetméternyi vitorlából áll. Ezt a mintegy 25 kilogramm súlyú járművet ráteszik a vízre, a sportoló rááll, s ha van szél, akkor máris száguldhat. Ez az új sport, amelyről az olimpiai bajnok kenus, a jelenlegi szövetségi kapitány, dr. Parti János azt mondta: „Néhány év, és nem lehet a Balatonon eldobni egy követ úgy. hogy az ne egy ,surf’-ra essen." Tegyük hozzá, nemcsak a Balay * tonon. Éppen az egyszerűség miatt terjed majd el ez a sport mindenütt, ahol tenyérnyinél nagyobb vízfelület található. A sportág hazai úttörői — mintegy százan lehetnek — mindent megtesznek azért, hogy egyre többén kedvet kapjanak a széllovagláshoz. Bemutatókat tartanak, tanácsokat adnak a technikai fortélyok elsajátításához, a sporteszköz elkészítéséhez. MÁR NEM NEVETNEK Az egyik kezdeményező megyénkben. A Soltvadkerten élő Ugrin András. Ö szervezte a Vadkerti-tavon május elsején megrendezett széllovagló versenyt, amivel kettős célt akart — és akar — elérni. — Itt ez a gyönyörű tó, amely sokféle vízisporthoz adhatna nagyszerű lehetőséget — ül be az autóba a bemutatóversenyt elindító. s a zuhogó eső miatt csuromvizes főszervező, aki csak mellesleg széllovas, első számú sportága a birkózás. — A tavon semmi sportélet sincs, legföljebb a horgászok jönnek ki n^gynéha. Ügy gondoltam, meg kell próbálni valamit, s a ..windsurf” nagyon alkalmas sportág ahhoz? hogy nálunk is közkedvelt legyen. Valóban. Vízisport, s ez már önmagában is vonzó, hisz a nyár, a szabad levegő, a víz, a napfény szél — mindezt egy szóval ügy mondhatjuk: egészség. A kellékek egyszerűen az autó tetején szállíthatók. Ezen kívül a sportág játékos formában ugyan, de komoly fizikai erőkifejtést kíván. — Amikor először mentem a vízre, egy magam készítette „surf'-fel, megfürödtem néhányszor — meséli Ugrin András, miközben azt is figyeljük, hogy a versenyzők a tavon mái a máso- ’dik fordulóhoz kezdenek. — Azok, akik most a versenyt nézik, korábban jókat derültek a próbál-* kozásomon — ma már nem nevetnek. Remélem, ők is kedvet kapnak ehhez a sporthoz! KI FOGJA GYÁRTANI? Ok is és mások is. Azok. akik tévében láttak már ilyet, vagy akik a lapunkban közölt fotókon ismerik meg az új sporteszközt. De a kedv még nem elég, a vízre* szálláshoz „surf" is szüksé# A főszervező: Ugrin András (Tóth Sándor felvételei) geltetik. És ehhez hozzájutni mór körülményesebb. Lehet készíteni házilag, ami hozzávetőlegesen hétezer forintba kerül. Sajnos, ma Magyarországon még nem gyártják — így venni nem lehet. A Műanyagipari Kutató Intézetben kísérleteznek, az egyik legjobb magyar versenyző, We- lesz Rudolf tervezett már „surf’-ot, de az elkészítés még várat magára. Márpedig ha a sportszer nem kapható korlátlanul, akkor e tény akadályozza a sportág elterjedését is, ami egyúttal a hivatalos elismertetés egyik alapfeltétele. Az első lépéseket már megtették. Az Óbuda Tsz megalakította a maga szakosztályát: hamarosan lesz hivatásos, szakképzett edző is; ma már versenynaptár alapján évente 30—35 versenyen vesznek részt a széllovaglók. Egy lelkes fiatalember Bács- Kiskunban is megpróbálkozott a sportág népszerűsítésével. Bár az első bemutató versenyt a Vadkerti-tavon rendezték, a megyében sokfelé található még széllovaglásra alkalmas vízfelület. Éppen ezért kívánatos lenne, ha fölfigyelnének erre a sportágra a sportszövetségben, akadna egy olyan kisüzem, vagy szövetkezet, amelyik nem túl magas áron elkészítené a sporteszközt, hogy bárki hozzájuthasson. * A május elsején Soltvadkerten rendezett verseny végeredménye: 1. Pfenningberger Ottó (MVSE), 2. Welesz Rudolf (Óbuda Tsz), 3. Tuss Miklós (Bp. Spartacus). Váczi Tamás Célunk: olimpiai győzelem A kecskeméti Kuba—Francia- ország válogatott röplabdamér- közés után beszélgetünk a győztes kubai csapat kapitányával. — Neve? — Angel Gisbert. — Hány éves? — Huszonhárom. — Magassága? — 187 centiméter. — Mióta játszik a válogatottban? — 1975-ben kerültem a legjobbak közé. — Ezek szerint részt vett a montreali olimpián. — Nem. ott még nem. de az olaszországi világbajnokságon már tagja voltam a csapatnak. — Elégedett-e az ott megszerzett harmadik hellyel? — Igen. természetesen. — Hányszor játszott eddig a nemzeti színekben? — Harminckét mérkőzésen. — Milyen szerepkört tölt be a válogatottban? Támadó. ütÖ-játékos vagyok. v — Otthon melyik együttesben játszik? — A Villa Clara csapatában. — Nyertek már bajnokságot? — Igen. egyszer már sikerült. — Mi a foglalkozása? — Egyetemre járok. Matematikusnak készülök. — Hány órát edz. naponta? — Hatot-hetet. általában. — És e mellett a tanulás? — Belefér az időbe az is. — Hányszor járt Európában? — Nagyon sokszor, de Magyarországon most vagyok első alkalommal. — Hogy érzi magát nálunk? — Jól. Kicsit hideg van. — Jövő nyáron újra felkeresik az öreg kontinenst. A moszkvai olimpián ki lesz. a legnagyobb ellenfél? — A szovjet válogatott. — Es Japán, valamint Olaszország? — Nem. ők nem. — Milyen eredményre számit Moszkvában? — Célunk az. olimpiai bajnokság megnyerése. ' V. T. sas?: •:*:-:*:*:*:-:-:*:-Xv:-:*:-:*x*:*:*:*^ MAI MŰSOR Vasárnap TELEVÍZIÓ 8.()8: Tévétorna (Ism.) (Színes.) 8.15: Orosz nyelvi vetélkedő. 8.45: óvodások filmmüsora. Kisfilm-összeállítás: 1. Mackó Misi Ausztráliában. Lengyel bábfilmsorozat (Színes.) 2. A váratlan megmentő. Csehszlovák bábfilmsorozat 9.05: Játsszunk együtt! Játék az igékkel (ism.) 9.15: Verne Gyula: Utazás a Holdba. Tévéjáték I. rési 10.05: Édesanyám, virágot álmodtam. Anyák napi köszöntő (Színes.) 10.25: A hetedik kontinens ékszerei. NSZK filmsorozat. XIII 5. rész: A koráitok világa (Színes.) 10.50: Hírek. 10.55: Magyarország—Kuba. Volán Kupa, férfi röplabda-mérkőzés, közvetítés a budapesti Sportcsarnokból. 12.30: Romantika és a klasszicizmus küzdelme. Angol képzőművészeti filmsorozat. XV/4. rész: William Blake (Színes.) 13.15: Gusztáv gonosz. Magyar rajzfilmsorozat (ism.) 13.20: A Hugenották kincse. Francia filmsorozat. V 1. rész (Színes.) 14.50: Pedagógusok fóruma. 15.25: Salakmotor. Egyéni világ- bajnoki futam. Közvetítés Debrecenből. 16.25: Erőltetett menet. A Pécsi Körzeti Stúdió dokumentumműsora 17.25: Reklám. 17.30: Műsorainkat ajánljuk! 17.55: Most mutasd meg! Rendhagyó vetélkedő. 18.25: Reklám. 18.35: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 18.40: F.sti mese (Színes.) 18.50: Tévétorna (Színes.) 19.00: A HÉT (Színes.) 20.00: Hírek. 20.05: „Üj” Scotland Yard. Angol bűnügyi tévéfilmsorozat. Megtesszük, amit tudunk (Színes.) 20.55: TELESPORT: 1. Sporthírek, 2. Vízilabda Világkupa. Magyarország—Jugoszlávia mérkőzés. Közvetítés Rijekából, felvételről 21.55: Zene — szóval. Fiatal műsorvezetők — harmad- ízben a kamerák előtt, a TV Zenei Klubjában 23.05: Hírek. KOSSUTH 6.05: Kellemes vasárnapot! 6.10: Közvetítés az asztalitenisz VB-ről. 7.05: Ütközben. 7.54: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 8.10: üt kontinens hét napja. 8.26: Offenbach operettjeiből. 9.13: Rádiószínház. Földgömb, madárral. Koppányi György hangjátéka. 10.08: Az Ifjúsági Rádió műsora anyák napján. 11.14: Vasárnapi koktél. 13.00: öszintétlen őszinteség. Faragó Vilmos írása. 13.10: Gyurkovics Mária emlékezetes szerepei. III. rész. 13.38: Rádiólexikon. 14.08: Mozart: A-dúr zongoraverseny. K. 488. 14.34: Pillantás a nagyvilágba. 15.14: Kemény Zsigmond: A rajongók. Rádióra alkalmazta: Török Tamás. III. rész. 16.10: A hegedű virtuózai. 16.49: Beszélgetés Lord Balogh Tamással. 17.10: A zeneirodalom remekműveiből. 18.17: Hol volt, hol nem volt... 18.45: Diákkönyvtár hangszalagon. * 19.35: Az Állami Népi Együttes műsorából. 20.22: Gounod: Faust, ütfelvoná- sós opera. 22.20: Az operaközvetítés folytatása. 23.41: Barokk szerzők kamarazenéjéből. 0.10: Giovanni Gabrieli canzonák. PETŐFI 8.05: Mit hallunk? 8.30: Miska bácsi levelesládája. 9.00: Férfinapló. 9.08: Slágermúzeum. 10.00: Arcok mikrofonközeiben. 10.33: Színházi Magazin. 11.53: Jó ebédhez szól a nóta. 12.50: Százszorszép Színház. Aranykoporső. Móra Ferenc regénye. 14.05: Újdonságainkból. 14.33: Táskarádió. 15.30: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 15.40: Nótakedvelőknek. 16.35: Nőkről — nőknek. 17.10: ötórai tea. 17.55: Mit üzen a Rádió? 18.33: Hegedűszó, megugrató. 18.58: A vasárnap sportja. Totó. 19.30: Az európai popzene csillagai. 20.01: Magyarország— Jugoszlávia Vízilabda Világ Kupa mérkőzés. 21.03: Társalgó. Két óra Irodalomkedvelőknek. 23.00: Kellemes pihenést! 3. MŰSOR 8.08: Jandó Jenő zongorahangversenye a Zeneakadémia nagytermében. 9.20: Mozart operáiból. 11.06: Zenekari muzsika. 13.05: Popzene sztereóban. 14.03: Kis magyar néprajz. 14.08: A Nemzetközi Rádióegyetem műsorából. 14.38: Népdalaink világa. 15.04: Mario Del Monaco operaáriákat énekel. 15.55: Világszínház. 18.15: Takács Klára hangversenye a 6-os stúdióból. 18.45: A magyar széppróza századai. , 19.03: A dalest közvetítésének folytatása. 19.33: Zenekari muzsika. 21.15: A dzsessz történetéből. 21.55: Két Beethoven-szonáta. Vladimir Askenazi zongorázik. 22.44: A kísérleti stúdió bemutatója. 23.04: Fben: Pragensia. Hétfő TELEVÍZIÓ (Rendkívüli adásnap) 18.53: Hírek 19.00: A Föld ünnepe. Arabok Izraelben. 19.35: A Lipcsei Gewandhaus zenekarának hangversenye. Közben: Kb. 20.30: Ménes a sziklákon. Magyar rövidfilm. (Színes) Kb. 21.30: Hírek KOSSUTH 8.25: Mit UzelT a Rádió? 9.00: Mozart idézése. Gulyás Pál verse 9.10: A hét zeneműve: Beethoven: V. szimfónia 9.40: Énekeljünk! Az óvodások műsora 10.05: Nyitnikék — kisiskolások műsora. Egyszer volt, hol nem volt .. . 10.35: Jezek: Metamorfózisok 10.41: Wolf—Ferrari: Suzanne titka. Egyfelvonásos opera 11.23: Fogmentés szövetátültetéssel. Beszélgetés Tóth Károly professzorral 11.43: Változatok sötét húrra. Ladlslav Fuks regénye folytatásokban — V. Vész 12.35: Válaszolunk hallgatóinknak 12.50: Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából 14.37: Tündérország — Sánta Ferenc novellája 15.10: Haydn: C-dúr fúvósötös 15.28: Visszapillantó. Látogatóban Kolumbusz Kristófnál 16.05: Nóták. 16.30: Szocialista brigádok akadémiája. Így látták, így történt 17.10: Mai dalok 17.24: A pályatárs szemével — A költői szabadságról 17.59: Operettdalok. Bende Zsolt énekel 18.15: Móra Ferenc mesél: A jégmacska; Aranyos Ágica 19.15: A Rádió Kabarészínháza 20.25: Üj népzenei felvételeinkből 20.45: Petőfi Sándor versei 20.51: Bemutatjuk új felvételeinket. László Margit Mozart Figaro házassága című operájából énekel 21.06 A vezénylőpálca mágusai 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. A magyar humor és szatíra története 23.40: Scarlatti-madrigálok. 0.10: Az Omega együttes játszik PETŐFI f 8.05: Verbunkosok, népdalok. 9.00: Operettrészletek. Friml: Rose Marie 9.30: Bugyborékolt a víz — Riport 10.00: Zenedélelőtt 11.55: Pillanatkép 12.00: Népdalok. Az OTP Bartók Béla kórusa énekel 12.33: Kis magyar néprajz 12.38: Tánczenei koktél 13.25: Holtig tanulunk? III. rész 14.00: Kettőtől ötig .. . 17.00: Az iszlám világa — II. rész 17.30: ötödik sebesség. Hol — mi? 18.33: Zeneközeiben 19.35: Slágermúzeum 20.33: Társalgó. Két óra irodalomkedvelőknek 22.30: Nóták 23.15: Operettrészletek 3. MŰSOR 8.08: Barokk szerzők műveiből 9.00: Iskolarádió 9.30: Donizetti operáiból 10.30: Rádiólexikon 11.05: Legszebb Schubert-lemeze- inkből 12.28: Süssmayr: A nagypapa névnapja — kantáta 13.07: Operafelvételeinkből 13.41: Századunk zenéjéből 14.48: Kórusainknak ajánljuk 15.10: Mint a függő ón. Mezei András költői játéka 15.30: A hét zeneművei Beethoven: V. szimfónia 16.00: Iskolarádió. Fiataloknak — kortárs zenéről 16.30: Huszonöt perc beat. A Dr. Feelgood együttes felvételeiből 16.55: Muszorgszkij: Borisz Godunov — Szobajelenet 17.18: Sztereo mustra. Válogatás a következő hetek műsoraiból 17.41: Zsebrádiószinház. A hang. Lázár Ervin kishangjátéka 18.00: A Magyar Rádió Országos Zongoraversenye a Csepeli Munkásotthonban Közben: 19.20: Arcok, müvek, korok. Jávor Ottó előadása Karinthy Frigyesről Kb. 20.50: Dzsesszfelvételeinkből 21.40: Láttuk, hallottuk 22.05: Händel- és Bach-müvek 23.17: Szeverényi Ilona és Enzsöl Tünde cimbalmozik