Petőfi Népe, 1979. május (34. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-26 / 121. szám

* • PETŐFI NÉPE • 1979. május 26. Gyermekkertész Kiskunfélegyháza — Móravá- r*s. Fiatal, tavaszias hangulatú városrész. Nemcsak azért, mert egyébként is tavasz van, és mert új — ettől még lehetne sivár ha­tású is —, hanem, mert az ifjú­ság számos jegyét viseli magán. Derűs színű társasházak lánca, panelépületek, hagyományos ki­alakítású családi házak könnyed együttese fog közre tágas térsé­geket. A városkép ettől is olyan, hogy láttára önkéntelenül is jó mélyet lélegzik az ember a friss levegőből. Lám — az a két, csí­kos trikós, farmeros kamasz is alig hogy kiér a legnagyobb sza­bad tér szélén vezető járdára, máris kéjeset nyújtózik, s akko­rát bődül hozzá, mint két kis bo­ci. Majd egyikük gitárt penget, a másik tercet dünnyög a dallam­hoz, s hogy m'egfogták a ritmust, nagy vígan szökellve haladnak tovább. Balra — középen bekerített zöld sziget. Belőle emelkedik ki az óvoda rőtes színű, lapos, emeletes tömbje. Homlokáról hármas „pu- pillájú” ablakszemek mosolyog­nak le a harsogó zöld gyepre. A ényes füvön mint mozgó virá­goskert — apróságok tarka sere­ge zsenyeg, nyüzsög, s áldott ön- leledtséggel élvezi a napsütést. Ebben a kis társadalomban gyermekkertész Galló Pálné ve­zető óvónő. Akit abból az alka­lomból kerestem fel, hogy idén május elsejére megkapta a Szak- szervezeti munkáért kitüntetés arany fokozatát. Ama ritka egyé­niségek közé tartozik, akiknél ma­gától értetődően fonódik egybe a kenyérkereső hivatás és a moz­galmi tisztségviselés. A másokért is élés felemelő élményében először akkor volt része, amikor még általános iskolás korában - _ „nagyon jó tanítómestere", Szamosfalvi Imre megbízásából — magányos nyugdíjasok felkuta- lásában vfett részt. Volt iskolai DISZ-, majd KISZ-titkár. Annyi­ra izig-vérig közösségi ember, hogy amikor magasabb iskolára más városba ment. bízvást remél­ték: „Elmegy a Tóth Magdi, de vissza is jön a Tóth Magdi, és dol­gozik nekünk". Kalocsán — 1957-ben végzett. Húszévesen már vezető óvónő idehaza. A Bercsényi úti óvodá­ban 18 évet töltött, itt, a móra- városiban 1975 óta dolgozik ti- •zennegyedmagával. Nyolc óvó­nő és hat dajka munkáját irá­nyítja. Az óvoda 100 személyes, de kihasználtsági foka 156 száza­lékos. — Nagy a zsúfoltság, javában benne vagyunk a demográfiai hul­lámban — jellemzi a jelenlegi helyzetet Galló Pálné. de máris kiegészíti a képet a várható pers­pektívával. — Minden arra mutat ebben a városrészben, hogy a „hullám” elültével sem kell tar­tani „gyerekhiánytól”. Azaz nem­csak 1980—82-ig lesz szoros az óvodai helyek iránti igény. Ma­gyarán: ez a település nem öreg­szik ki. Sorra épülnek a társas­házak, három-, négyszobás laká­sok, s ezekben nemzedékek ma­radnak együtt. Hamarosan lesz család — nevet is tudnék monda­ni —. ahonnét már az unokát vár­ja az óvoda. Pedig a nagyszülők is messze vannak még az öreg­ségtől. — Azt akarja ezzel jelezni, hogy a jövőt tekintve is szűkös már ez a mindössze 4 esztendős óvoda ? — Bizony, nemsokára elkelne egy másik is... Tessék csak kö­rülnézni a környéken. Társas- és emeletes házak épülnek, legalább száz új lakást jelentenek, ahon­nét minimum száz új óvodaváro­mányosra számíthatunk. Ez a mi óvodánk 9 millió forintos költ­séggel épült, s abból 4 és fél mil­lió volt a társadalmi munka ér­téke. Megmozdultak a város üze­mei, vállalatai, a szocialista bri­gádok, kisiparosok. Űjabb ilyen összefogással felépülne másik ilyen óvoda... Csak valakinek el kellene kezdeni a szervezést. — Milyen a móravárosi lakos­ság összetétele? — Zömmel a Lenin Tsz dolgo­zói, a különböző üzemek, mint a VSZM, Április 4. Gépgyár, Hab­selyem, húsipari üzem munkásai, alkalmazottai lakják. A témalátás legalább annyira pedagógusra vall, mint szakszer­vezeti iripzgalmi emberre. Húsz esztendeje vezetőségi tag a helyi szakmai szakszervezetben. Nyolc éven át volt üdülési felelős, négy esztendeig a segélyezési albizott­ságban tevékenykedett. Most pe­dig a kulturális és propaganda- munkát fogja össze. — Ehhez még sokat kell ta­nulni — vallja, s magyarázatkép­pen hozzáfűzi, hogy sajátosan más, nehezebb felada_t „az embe­rek tudatát, szemléletét formál­ni, mint „elosztani az üdülője­gyeket”. — Megszerveztem a tech­nikai dolgozók továbbképzését — húsz résztvevővel. Ráébredtem, hogy mennyire fontos és szinte elfeledett terület ez a mi szak­mánkban. A pedagógusoknál ter­mészetesnek vesszük, hogy folya­matosan tanulnak. Ám a dadus nénikkel ugyanúgy nap mint nap együtt dolgozunk, jóban-rosszban együtt vagyunk, mint az óvónők­kel. Felfigyeltem rá, hogy köz­ismert társadalmi, politikai kér­désekben milyen tájékozatlanok technikai munkatársaink. Már­pedig ők épp úgy naponta talál­koznak a kicsik szüleivel, mint mi. Elkerülhetetlen, hogy egy- ben-másban véleményt mondja­nak, s nem mindegy, miként kép­viselik óvodánkat. — Rendkívül hálás feladatra leltem a velük való foglalkozáso­kon. Valamennyi, külön sikerél­ményt, örömet hozott, hiszen va­lósággal itták az ismereteket. Eszre se vettük az idő múlását. A feketebarna fiatalasszony nem győzi sorolni a példákat, esetenként megható epizódokat, vidám sztorikat, amik közepette eljutottak egy-egy témakör lénye­gének megértéséig. Hogy milyen is a szocialista életmód; milyen hatása van a jövedelemelosztás­nak az életszínvonalra; vagy, hogy „mit ad a szakszervezet?”; hogyan érvényesül a párt irányí­tó szerepe; miként kísérhetjük nyomon a párthatározatok meg­valósulását akár szőkébb munka­helyünkön is — és így tovább. — Rendkívül élénk, mondhat­ni izgalmas vitát keltett a kispol- gárias gondolkodás ismérveinek kibontása. Csak úgy rakosgatták a példákat, hogyan lehet színvo­nalasan élni a szocialista társa­dalom adta lehetőségekkel, illetve mennyire nem ilyen életvitel az, amikor minden a pénz, a kocsi, a víkendház, — a gyerek, vagy a művelődés pedig csak huszadren- dű, vagy még annyi se. — Most — hogy befejeződött a tanfolyam ... ? — Csak „vakáció" van. Jövőre a nemzetközi kérdésekkel foly­tatjuk. Kíváncsian várják a hall­gatók. A „nagy emberek" nevelésétől térjijnk vissza a „kis emberkék” neveléséhez. Hogyan lett Galló Pálné óvónő? A gyermekszeretet nyilvánvaló, de más összetevők is közrejátszanak ilyen hivatás vá­lasztásánál. — Legfőbb ösztönzőm az volt, hogy már családunkban termé­szetes életformánkká lett a törő­dés egymással. Édesanyám 38 évesen özvegyen maradt. Én öt­éves voltam, a húgom nyolc hó­napos, nővéreim 10, illetve 13 esztendősök, öt nő, s olyan vi­szonylatokban, hogy mindig fog­lalkozni kellett egymással, ki-ki erejéhez, korához képest. Anyuka igen jó paraszti érzékkel nevelt bennünket munkára. Máig is nagy-nagy szeretettel és tisztelet­tel vesszük őt körül mindezért. Csodálattal gondolunk rá vissza, milyen pontosan megtalálta, mi­kor mit kell tennie értünk, „örül­jetek, hogy nem földre kell gyűj­teni, ha valakik akartok lenni. Sokkal nagyobb kincs lesz a ke­zetekben, ha jól tanultok.” — Mondogatta egyszerűen, és mi megértettük, hogy minden lehető­ség nyitva áll előttünk. Anyuka — látva, hogy -jól tanulunk, mind­annyiunkat kitaníttatott. ... Itt a mi kis intézményünkben sokszor könnyűvé teszi munkámat az otthonról hozott útravaló. Ami­kor szüleik, a felnőttek iránti sze- retetre, Ugztelejra"tjfewellük, ta­nítjuk a kjfsiket, "ejpíjem mindig édesanyám példája lebeg . *. Ügy igyekszem velük is átéreztetni az anyukájuknak szánt kis ajándék készítésének örömét. Vagy akár a tisztelet és a köszönés összefüg­gését. — Köszönés ... Felnőtt szem­mel milyen „apróság”. — Apróság? .. Hányszor érez­tem már furcsán-kellemetlenül magam, amikor a hozzám képest szinte még gyerekember anyuka úgy jött be, hogy elvárta: én kö­szönjek előre ... Nem csak ebből indulok ki, amikor azt tartom, hogy legalább olyan fontosnak tartjuk sok kérdésben a szülők nevelését, mint a gyerekekét. S külön öröm, hogy miután meg­hallgattak bennünket, egyre töb­ben elgondolkoznak tanácsain­kon. Hogy hova vezet, ha gyer­mekük nevelésében bizonyos té­ves felfogással nem szakítanak. — Sok gyerek van, akinek a szülei elváltak? — Megnyugtató, hogy errefelé igen kevés az elvált szülő. — Gondolom, hátrányos hely­zetűek sincsenek ebben a gyara­podó, anyagilag jól szituált ne­gyedben. Emeletes társasházak, nagy lakások ... — Ha hiszik, ha nem, a jómód is teremthet hátrányos helyzetet a kisgyerekek számára. Egy eset. Aggódva panaszkodik az anyuka, hogy hatéves gyerekükkel szin­te állandóan baj van mostanában. Nyűgös, nem eszik rendesen, ma­kacsul szófogadatlan — és képzel­jem, bepisil. Hogy ezelőtt milyen drága, aranyos volt ez a gyerek. Pedig most már igazán megvan mindene. Mert hogy éltek régen abban az egyszoba-konyhás kis lakásban? Örökké összezsúfolva. De mióta megvan a kis testvér­ke, és felépült a takaros ház, az­óta neki is külön szobája van ... Nos, ekkor fogtam gyanút. Csa­ládlátogatás. Érthető elégedettség­gel mutogatják az új házat, be­rendezést. S hogy menjünk csak az emeletre, ott van a gyerek kü­lön szobája, abban is új bútorok, játék, amerínyit kért. „És még­sem akar itt maradni, mindig le­szaladgál hozzánk a földszintre, ahol a kisbabával, apukával hár­masban lakunk. Aludni se haj­landó itt, ahol pedig tökéletesen boldog lehetne.” Szerencsére hallgattak a fiatal szülők az óvónő szerető-bölcs ta­nácsára. Sürgősen „vegyék csak vissza" a maguk szobájába a hatéves gyereket, akit „odafönt” épp a magány, a megszokott együttlét melegének hiánya, a ti­tokzatos neszek, zajok riasztanak s tesznek boldogtalanná ... Azóta megint sokat nevet a gyerek. ___Milyen jó, amikor valaki o lyan jó családi előiskolával lehet óvónő, mint Galló Pálné... Tóth István Elektrotechnikai ki mit tud Befejezéséhez közeledik a KISZ megyei bizottsága, a Magyar Elektrotechnikai Egyesület helyi csoportja és a Petőfi Népe szer­kesztősége által indított elektro­technikai ki mit tud vetélkedő. Az alábbiakban közöljük az 5. for­duló helyes válaszait. 1. Szigetelt padló, gumiszőnyeg, szögmentes farács. 2. Feszültségösszegezés, terhel­hetőségnövelés, mindkettő. 3. Három—öt százalék. 4. 600 W. 5. Amelyek elektromotoros erő­vel rendelkeznek (villamos ener­gia előállítására képesek), illetve villamos energiát más energiává alakítanak át. Energiaforrás, fogyasztó, veze­ték. Az 5. fordulóban könyvjutalmat nyertek: Paksi Dénes, Kronauer László, Hajdú Károly, Gergelyfi József, Váróczi Lajos, Molnár Pál, Gazdag Edit. A vetélkedő döntője június 2-án, szombaton délelőtt 10 órakor lesz Kecskeméten, a Megyei Művelő­dési Központban. A döntőbe jutottak: Paksi Dé­nes, Kronauer László, Ponyeczki Géza, Hajdú Károly, Lajkó Fló­rián, Molnár József, Juhász Ist­ván, Gergelyfi József, Váróczi La­jos, Kiss Attila, Sikala János, Bo­gár Ferenc, Vincze Zoltán, Nyúl József. Vankó Lajos, Molnár Pál, Hegedűs László, Zana László, Ré- dei István, Beke József, Gazdag Edit, Czinkóczi József, Körösi Ist­ván, a Zalka Máté brigád képvi­selője és Csősz Sándor. A rendező szervek felkérik az iskolák igazgatóit, hogy az elekt­rotechnikai ki mit tud döntőjébe bejutott tanulóik megjelenését se­gíteni szíveskedjenek. Emellett kérjük az igazgatókat, hogy ér­deklődő tanulóikat is engedjék cl a vetélkedőre, ugyanis a döntőn elhangzott kérdések és az azokra adott válaszok elmélyítik a diá­kok tudását, ugyanakkor a nézők is vetélkedhetnek, és mintegy száz értékes könyvjutalom kerül kiosz­tásra a helyes választ adók kö­zött. Nyelvi táborozás a Szovjetunióban Elkészült a Szovjetunióba, nyel­vi táborozásra utazó magyar fia­talok programja. Az idén — im­már a tizedik nyáron — a koráb­biakhoz hasonlóan 300 magyar diák látogat a Szovjetunióba — Kurszkba, Jaroszlavlba és húgá­ba — egyhónapos orosz nyelvi tá­borba. A táborokban kiváló szovjet nyelvtanárok foglalkoznak velük, és elsősorban a beszédkészséget fejlesztik. Fiataljaink szovjet kö­zép- és főiskolásokkal lesznek együtt a táborokban. Két magyar és egy szovjet diák alkot egy há­romtagú csoportot: „trojkát”. A trojkákban jó alkalom adódik ar­ra, hogy az orosz nyelv olyan részletszépségeivel is megismer­kedjenek, amelyek elsajátítására iskolai keretekben aligha lenne mód. (MTI) .•.•.•.•.•.v.v.v.v.v.v.v.v.v.v.v. Molnár Zoltán: A VERESÉG 28.) De úgy látszik, a kukoricás szelén megtorlódtak, és nem men­tek tovább, csak csendesen topog- tatták a lovakat. Most egy pillanatra szinte csend lett, a géppuska is éppen elhall­gatott, tétován még egyet-kettőt pittyent, aztán mintha megnémult volna. S ebben a csendben felsírt a pici. • András ijedten pillantott a . hordágyra. Látta, hogy Aranka balra fordul a szalmán — meny­nyire szétzilálódott már az a szal­ma —, kibontja a blúzát, és a mellére veszi a fiát... A kicsi még nyöszörgött, de amikor az anyja a szájába dugta a mellbimbót, mintha csak tanul­ta volna, egyszerre beszívta. Há­pogott ugyan egy kicsit, ügyet­lenkedett. de végül is szopni kez­dett. Egész rendesen, szabályosan szopott. Mohó kis vörös pofa a szép, ö zzadt keblen. S micsoda haja van a kis fic­kónak! Valóságos fekete haja van S arra gondolt, hogy íme: látja a fiát először szopni; s látja a fe­leségét először szoptatni. No, Kis András, nem panaszkodhatsz, hogy nem Jutottak osztályrészedül apai élmények ... Lövés sziszegett el, egészen kö­zel, mozdulatlanná dermedve ta­padtak bele a földbe. Rögtön me­gint néhány gyors szisszenés ... Meglátták volna őket? Vagy csak úgy belelövöldöznek a kuko­ricásba? A nagy, zöld levelek furcsán zizegtek, borzongtak. Valószínű, hogy a lovasok lőt­tek, mert nagyon közeli lövések voltak ezek, a dörrenés szinte közvetlenül egyszerre hallatszott a sziszegéssel. Mozdulatlanul és nesztelenül feküdtek; szinte nem is lélegez­tek. Semmi nem hallatszott, csak a csecsemő cuppantása. Hát nem csudálatos? Hogy is képes egy ma született kis po­ronty akkorákat cuppantani? De vajon nem hallják-e meg a lovasok is? " Ö, hiszen ezek megindulnak!... András óvatosan felemelte a fe­jét. A lovasok lépésben, osonva indultak tovább. Ostobák! Előbb vaktában lövöldöznek a világba, aztán meg óvatoskodnak. A lovasok nyilván úgy találták, hogy messzebbre is eljuthatnak. Talán adódott nekik valami ter­mészetes fedezék is. Ha rájöttek, hol a géppuska, s hogyan tudnak továbbmenni, akkor éppen az is lehetséges, hogy meg akarják ke­rülni, és bekeríteni ezt a konok géppuskát. Éppen megint felkele- pelt! Nem volt mit tenni, lapulni kellett tovább. Hiszen a lovas­csapat bármelyik pillanatban megállhat, s bármelyik pillanat­ban vissza is fordulhat. A zubbony bizony most már nagyon meleg volt; jólesett volna valamit lazítani. A fene ezt az Uporniczkyt, ő parasztingujjban van, még neki van a legjobb dol­ga: fekszik kényelmesen, és vár­ja, hogy merre fordul. A lengyel. Hát bizony őneki nagyon keserves a képe. Nyilván sebláza is van. Mindenesetre a pisztoly csövét el nem mozdítja a rábízott fogolyról. A kis fekete felkönyökölt, és hegyes bajszát András felé fordí­totta: — A fene egye meg, hallod, ha nem veszítjük el a puskát, vagyis én marha, az anyám istenit... szóval most. ha elkapnánk, még igen megcsiklandozhatnánk eze­ket. Négyen, ugye, már az is valami. Persze, ha ez a gané is ... ez is be nem fejezi a háborút. Uporniczky nem állhatta meg szó nélkül: — Nem tudom, hogy mi a kü­lönbség a között, aki eldobja a fegyverét, meg a között, aki leveti a zubbonyt is. A katona dühösen vicsorgott, mert erre, sajnos, nem tudta, rrtit mondjon, hiába keresgélte a sza­vakat. András szólt bele: — Igazán nem tudja, főhad­nagy? — Százados! — javította ki Uporniczky. — Gondolom, talán élőbbről ismer.. . Tizenhét ka­rácsonyára előléptettek és kitün­tettek. Maga tudja, mi a különb­ség? — Igen. Én tudom. Sőt, maga is tudja. De ne aggódjon, ezt most nem fogjuk megvitatni. Esetleg majd a hadbíróság. — Tehát azt gondolja, hogy majd még a hadbíróság ... Egyáltalán nem rejtegette a gúnyt; tisztán benne volt a hang­súlyában, hogy ugyan, hol lesz már itt ilyen hadbíróság...? András végignézte szálas, még a tépett parasztruhában is kato­nás alakját. Hej, Uporniczky, te császár tisztje, te vörös hadsereg tisztje... vajon milyen hadsereg tisztje készültél most lenni, s ugyan hova készültél ebben a szokatlan álruhában? Vagy lehet, hogy éppen ő ké­szül majd miellenünk bírónak? Lehet, hogy a legbölcsebb volna most, itt, rögtön a kukoricásban bíráskodni felette? — Mennek ezek? Még mindig mennek? — morfondírozott köz­ben a hegyes bajuszú. — Gondo­lod, hogy azt a géppuskát... Ki tudja, mi kárt tesznek, az istenit ennek a nyomorult világnak. .. A lovasok egyszerre feldübö­rögtek. Teljes vágtában, hosszan elnyúlt csapatban száguldottak vissza a kukoricás mellett. Nagy port vertek, s a szélcsend­ben ott maradt a por, megállt mögöttük a levegőben. Aztán ez a por lassan szétte­rült. és elült. Beszivárgott a kuko­ricásba is. András érezte az orrá­ban a szagát, nyelvén az ízét; Arankát figyelte és a kisfiát, hogy most rájuk is száll ez a por; rá­telepszik az anya kibontott keblé­re. rá a csecsemő hártyavékony bőrű kis pofájára. 4L Odakúszott melléjük, feltérdelt, s fölébük hajolt, mintha csak ez­zel meg bírná őket védeni ettől az átkozott portól. Aranka felpillantott rá, és el­mosolyodott. Mindent várt, csak ezt a mo­solyt nem, egy ilyen mosolyt. Mert Aranka mosolya olyan megdöbbentően tiszta volt, olyan zavartalan és elégedett, mint amilyen csak lehet az anyák mo­solya évezredek óta. De mint a biztonságban és ké­nyelemben szoptató anyák moso­lya, akik, midőn csecsemőjükkel keblükön megpillantják férjüket, szerelmüket, gyermekük atyját — amint ez az atya aggódó, szerető tekintettel föléjük hajol —, ezt a boldog pillanatukat semmi sem zavarja. Valamilyen kényelmes, hűs lakás belsejében vagy csen­des lugas árnyán sem lehetne en­nél elégedettebben, békésebben, kedvesebben mosolyogni, mint ahogy Aranka visszamosolygott. Igen. Hiszen mi boldogok va­gyunk — jutottak eszébe Aranka szavai. Nagyon. Amilyen boldog csak lehet ember a földön. S András maga sem tudta, hogy amikor most ezeket a szavakat idézi, ez vajon valami pokoli ci­nizmus ... vagy mindenre elszánt­ság ... vagy a sorsot enyhítő jám­bor irónia ... vagy valóban éppen annak a boldogságnak a megfo­galmazni próbálása, amit hiszen valóban érez. Hiszen valóban te­lítve van szeretettel, szerelemmel, férji és apai büszkeséggel. Talán az sem mindegy, hogy egyébként pedig tiszta a lelkiis­merete. Vagy ez már szerényte­lenség? Vagy nagyképűség? Le­het-e az embernek egyáltalán .., vagy lehet-e csak neki magának tiszta lelkiismerete? S egyáltalán számít-e valamit, számit-e ebben a világban és éppen ebben a pil­lanatban az, hogy az egyik vagy a másik embernek milyen a lel­kiismerete? Na nem, hát ezt most ő nem is igen dönti már el. Ideje sincs. Szüksége sincs. A kellő bölcses­ségről nem is beszélve. Egy vilá­gos: hogy azért ő mindenképpen szeretné, ha a saját lelkiismerete, az tiszta maradna. A kicsi elaludt, anélkül, hogy kiengedte volna a szájából az ép­pen megismert édes emlőt. Talán indulhatunk. Óvatosan felállt és körülnézett. A megharciasodott kis fekete katona is felemelkedett. Látni még nem igen láttak semmit a lassan eloszló porban; de a mindenféle fegyverzaj mintha eltávolodott volna. (F »ly tatás a követhetik.) Gyermekkert — napsütésben. Galló Pálné (bal oldali képünk): — Látod, milyen ügyes vagy? (Straszer András felvételei.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom